Mustó Péter

Biográfia

1935-ben született Derecskén. Teológiai és filozófiai tanulmányait Németországban és Franciaországban végezte, miután 1944-ben családja a front elől menekülve Németországba került, ahol édesapja amerikai fogságba esett. Frankfurtban szentelték pappá 1963-ban, majd 1965 és 1977 között Münchenben ifjúsági lelkészként működött. A hatvanas években a II. vatikáni zsinat szellemében a más vallásúak, másként gondolkodók és a jóléti társadalom sérültjei felé fordult. 1977 és 1991 között Bogotában (Kolumbia) élt és dolgozott, ahol a veszélyeztetett családok megsegítésére a helybéliekkel együtt szociális kezdeményezéseket hozott létre. Egy egyszerű, előre gyártott elemekből épített kis házban családias légkörben élt a helyi utcagyerekekkel. Később, mélyebb sorsközösséget vállalva a szegényekkel, Bogotá egyik szegénynegyedébe költözött, és szolgálta a rászorulókat. A rendszerváltás után visszatért Magyarországra. Jelenleg a dobogókői jezsuita közösség tagjaként a szemlélődő imába vezeti be a hozzá fordulókat.

Mustó Péter írásai