Absztrakt

A dolgozat Norbert Elias változáselméletét veszi alapul, és a magyar politikára, azon belül az 1989–90-es rendszerváltás utáni időszak vizsgálatára alkalmazza azt. A szerző tanulmánya első részében röviden összefoglalja, mit jelentett Norbert Elias számára az állapot- és a folyamatszociológia, és egyben jelzi, hogy e két fogalmat veszi alapul elemzésében. A második részben bemutatja az 1990 utáni korszak állapotpolitológiai értelmezéseinek alapvonalait, s arra jut, hogy szoros kapcsolat van a demokrácia mainstreamnek tekinthető teleologikus felfogása és az állapotpolitológia között. A harmadik részben a szerző bevezeti a nyitott kimenetelű rendszerváltás fogalmát mint az átmenet utáni időszak folyamatpolitológiai megközelítésének kulcselemét, s felvázol egy folyamatpolitológiai gondolatmenetet. A tanulmány rövid összefoglalással zárul, amely kitér arra is, hogy a tranzitológia vége utáni korban új megközelítéseket kell alkalmaznunk a magyar politika leírására.

Kulcsszavak: teológia, állapotpolitológia, folyamatpolitológia, rendszerváltás, változás

A magyar demokrácia a rendszerváltás után hosszú ideig a nyugati elemzők és megfigyelők kedvence volt, de 2010 óta nagyon sok elemző az Orbán Viktor által fémjelzett rendszert már nem is demokráciának, hanem a diktatúra és a demokrácia között álló hibrid rezsimnek nevezi. Mindez felveti egy demokratikus rendszer változásának kérdését. Szabad-e egy demokráciának változnia, s ha igen, milyen irányban, milyen módon? Elvben persze mindenki egyetért abban, hogy természetesen szabad. De azok, akik hibrid rendszerről beszélnek, nyilvánvalóan azon a véleményen vannak, hogy az Orbán-rendszer által produkált változás nem fér bele a demokrácia