Hazánk leghátrányosabb települései sajátos demográfiai képet mutatnak: a hazai átlaghoz képest jelentősebb termékenységi mutatóval, viszont nagyobb arányú terhességmegszakítással is jellemezhetőek a FETE-programba bekapcsolt falvak. Mindez indokolttá teszi a szociális programok fejlesztését a periférikus körzetekben.
Absztrakt
A tanulmány célja a Felzárkózó települések programhoz tartozó háromszáz település alapvető demográfiai folyamatainak bemutatása. Elsősorban a gyermekvállalás kérdéseire fókuszál: megvizsgáljuk a születésszámok időbeli alakulását, becslést adunk a közeljövőben várható számokra, de az írás röviden kitér a művi terhességmegszakítások kérdéskörére is. Az eredmények azt mutatják, hogy a FETE-program településeinek átlagosan magasabb a termékenységi rátája, mint az országos átlag, és több a művi terhességmegszakítás. Ugyanakkor a háromszáz település között jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók, a FETE demográfiai szempontból messze nem egységes településcsoport. A születésszámok trendjei a települések átlagában már évek óta az országos trendet követik, így a FETE esetében is a születésszámok csökkenése várható a következő években.
Kulcsszavak: felzárkózó települések, születésszám, termékenység, természetes szaporodás
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-módszertanán alapuló Felzárkózó települések program (FETE) a társadalmi kohézió és deszegregáció előmozdítására irányuló szakpolitikai beavatkozási csomag, amelyet a 1404/2019. (VII. 5.) kormányrendelet indított el. A komplex indikátorkészlet alapján kiválasztott háromszáz hazai település szinte minden alapvető társadalmi és gazdasági indikátor (jövedelem, iskolázottság, munkanélküliség, lakhatás stb.) szempontjából a leghátrányosabbak közé tartozik. A bevont településeknek a hazai térszerkezeti adottságok miatt jellemző nagyfokú koncentráltsága figyelhető meg Észak- és Északkelet-Magyarországon, valamint a Dél-Dunántúlon. Az érintett helységeknek több mint a fele ezer fő alatti kistelepülés, de harminchét hazai viszonylatban nagynak számító, kétezer és ötezer fő közötti lakosságú község is érintett, valamint az egyetlen városi jogállású helyszínként Nagyecsed (1. táblázat).
A kiemelt kormányzati programként megvalósuló FETE célja, hogy az évtized végéig tizenegy beavatkozási területen (kora gyermekkor, gazdaságfejlesztés, lakhatás, energetika, oktatás, egészségügy stb.) fejlődjön a bevont települések helyi társadalmának integrációja. A FETE lokális adottságokon alapuló tevékenységei, a Jelenlét Pontokat mint a beavatkozások fizikai helyét biztosító települési szolgáltatóházakat középpontba állító kezdeményezés lehetőségei a hazai szakpolitika-alkotásban sok szempontból szociális innovációt jelentenek (Kabai et al., 2025).
A hazai finanszírozások mellett a FETE az elmúlt években kiemelt, uniós finanszírozású programok tárgyává is vált. A jelenleg is érvényben lévő,
Csatlakozzon ingyen és olvasson tovább!
Regisztráljon honlapunkon hogy ingyenesen hozzáférjen a Máltai Tanulmányok összes rovatának archívumához teljes terjedelemben.
táblázat: A FETE-települések népessége kategóriák Saját szerkesztés.
táblázat: A FETE-települések születésszámainak előrebecslése 4 százalékos csökkenési ütem esetén 2030-ig (fő). Saját számítások.
ábra: A FETE-települések eloszlása a természetes szaporodás/fogyás lakosságszámhoz viszonyított arányában, 2014–2023 átlagában. A KSH Statinfo adatai alapján, saját szerkesztés.
ábra: Születésszámok és változási intenzitás a FETE-program településein, 2000– 2023. A KSH Statinfo adatai alapján, saját számítás.
ábra: A tisztított élveszületési arányszám 2014 és 2023 közötti átlagos értéke a FETE- településeken. A KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások.
ábra: Az abortuszok száma országosan és a FETE-településeken, 2005–2023. A KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások.
ábra: A FETE-települések részesedése az ország élveszületési és terhességmegszakítási esetszámaiból, 2005–2023 (%). A KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások.
ábra: Az ezer szülőképes korú (15–49 éves) nőre jutó élve születések és terhességmegszakítások átlagos száma a FETE-településeken, 2014–2023. A KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások.
Felhasznált irodalom
Barzó Tímea (2023): A demográfiai kihívásokra adott családpolitikai válasz hazánkban, Miskolci Jogi Szemle, 18 (2), 23–41. DOI: https://doi.org/10.32980/MJSz.2023.2.23
Bördős Katalin – Szabó-Morvai Ágnes (2021): A 2000–2015 közötti családpolitikai intézkedések hatása a születésszámra Magyarországon, Demográfia, 64 (2–3), 137–170. DOI: https://doi.org/10.21543/DEM.64.2–3.2
Kabai Gergely – Németh Nándor – Teller Nóra (2025): Az európai fejlesztéspolitikai források felhasználásának hatásai a területi hátrányokra és a társadalmi kohézióra Magyarországon, in Tóth István György – Gábos András – Medgyesi Márton (szerk.): Társadalmi Riport 2024, Budapest, TÁRKI, 95–110. DOI: https://doi.org/10.61501/TRIP.2024.4
KSH Statinfo: Tájékoztatási adatbázis – szakstatisztikák témák szerint, Központi Statisztikai Hivatal adatbázisa, statinfo.ksh.hu (letöltve: 2025. 05. 15.).
Lentner Csaba – Novoszáth Péter – Sági Judit (2017): A magyar családpolitika és a születésszám alakulásának egyes kiemelt területei demográfiai, szociológiai és állampénzügyi vetületben, nemzetközi kitekintéssel, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, 5 (4), 106–133, https://epa.oszk.hu/04200/04294/00020/pdf/EPA04294_pro_publico_bono_2017_4_106-133.pdf (letöltve: 2025. 08. 21.).
Michalski, Michał A. (2024): Macroeconomic impacts of demographic change, in Barzó Tímea (szerk.): Demographic Challenges in Central Europe. Legal and Family Policy Response, Miskolc–Budapest, Central European Academic Publishing, 83–102. DOI: https://doi.org/10.54237/profnet.2024.tbdecce_3
Murinkó Lívia – Spéder Zsolt (2024): Házasság, élettársi kapcsolat, in Monostori Judit – Őri Péter (szerk.): Demográfiai portré 2024 – Jelentés a magyar népesség helyzetéről, Budapest, KSH NKI, 9–23.
Németh Nándor (2023): A Felzárkózó Települések program cél- és keretrendszere, Kapocs, 6 (1), 17–26. DOI: https://doi.org/10.63582/KAPOCS.2023.1.2 Spéder Zsolt (2024): Gyermekvállalás, in Monostori Judit – Őri Péter (szerk.): Demográfiai portré 2024 – Jelentés a magyar népesség helyzetéről, Budapest, KSH NKI, 39–56.
Spéder Zsolt – Bálint Lajos – Horváth Veronika – Kapitány Balázs – Obádovics Csilla (2023): Hazai népesedési folyamatok az elmúlt évtizedben, Scientia et Securitas, 3 (4), 308–322. DOI: https://doi.org/10.1556/112.2023.00146
Statisztikai Tükör (2009): A kelet-közép-európai országos népesedési jellemzői, Statisztikai Tükör, 3 (43), Budapest, Központi Statisztikai Hivatal.
Statisztikai Tükör (2012): A terhességmegszakítások demográfiai jellemzői, Statisztikai Tükör, 6 (110), Budapest, Központi Statisztikai Hivatal.
Tagai Gergely – Lennert József (2024): A magyarországi demográfiai válság nyomában – A népességfogyás aktuális kérdései szélesebb kitekintésben, in Koós Bálint (szerk.): Területi folyamatok Magyarországon 2021–2023, Budapest, HUN- REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete, 12–37.
Tóth G. Csaba (2025): A népességváltozás mozgatórugói a visegrádi országokban 1990 és 2020 között, in Tóth István György – Gábos András – Medgyesi Márton (szerk.): Társadalmi Riport 2024, Budapest, TÁRKI, 283–299. DOI: https://doi.org/10.61501/TRIP.2024.13
Minden eddiginél több: négy billió dollár hiányzik a fenntartható fejlődés biztosításához, miközben világszerte a hazájukból menekülni kényszerülők száma megduplázódott és…
A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Adatvédelmi szabályzat
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: