Kudarcok vagy sikerek? Segítő folyamatok szenvedélybeteg szülők kiskorú gyermekeivel
A szociális szakemberek tehetnek azért, hogy többé a gyerekeknek ne kelljen megélniük, hogy a környezetük nem tesz semmit az érdekükben….
Négy évtizede segíti az addikció megértését, a vele való küzdelmet Winfried Huber Fordulópont a szenvedélybetegek kezelésében című könyve.
Winfried Huber Fordulópont a szenvedélybetegek kezelésében című könyvét a Debrecenben működő Forrás Lelki Segítők Egyesülete adta ki. A kötet a szenvedélybetegek és családjaik korszerű és tudományos alapú kezelésébe nyújt betekintést. A német pszichológus szerző részletesen bemutatja a WendePunkt Klinika szakmai koncepcióját és a rendszerszemléleten alapuló terápiás programját. A könyv az addikciós problémákban érintettek számára is hasznos olvasmány.
Kulcsszavak: addikció, rendszerszemlélet, kodependencia, gyermekek szerepmintái, terápia
DOI: https://doi.org/10.56699/MT.2023.1.10
A szocializmusban a politikai vezetés tagadta az addikciós problémák jelenlétét. Más felekezeti és civil egyesületekhez hasonlóan a Magyar Katolikus Egyház segélyszervezetét is betiltották. A kilencvenes években újraszervezett Magyar Karitász felismerte, hogy a határok megnyitása miatt foglalkozni kell a legális és illegális szerek használata következtében egyre növekvő társadalmi problémával. Ezért a német Karitászhoz fordult segítségért, és 1993. január 1-jén Magyarországon hároméves projekt indult el a két segítőszervezet együttműködésével, a következő célok érdekében:
Hazánkban ma már több városban működik a Katolikus Karitász hálózatához tartozó RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat: Budapesten, Debrecenben, Egerben, Kecskeméten Székesfehérváron és Szombathelyen.
A RÉV segít az érintetteknek a függőségtől való megszabadulásban, támogatja a hozzátartozókat és a szenvedélybetegeket a felépülés folyamatában, prevenciós tevékenységet végez.
A Forrás Lelki Segítők Egyesülete 1990 júniusában alakult meg, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a lelki problémákkal küzdő személyeknek és családoknak, megkülönböztetett figyelemmel a pszichiátriai és szenvedélybetegekre. Az egyesület 1992-ben, a holland Stichting Katholieke Noden kétéves támogatásával, Debrecen negyvenezer lakosú tócóskerti lakótelepén, Forrás Tócóskerti Segítő Szolgálat néven családsegítő szolgálatot hozott létre. 1993-ban a Magyar Karitász felvette az egyesületet a tagszervezetei közé, és még ebben az évben a német Karitász munkatársai, Jakus János, Gallowich Erwin és Winfried Huber, a Forrás Lelki Segítők Egyesületével együttműködve kétszáz- ötven órás képzési programot tartottak Debrecenben a szenvedélybetegek pszichoszociális ellátásának témájáról. A három kolléga lelkesen érkezett Magyarországra, hogy a szenvedélybeteg-ellátás területével kapcsolatban átadják tapasztalataikat, tudásukat a magyar szakembereknek. A következő időszakban a Magyar Karitász Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata harminc- és százhúsz órás szenvedélybeteg-segítő képzési programot dolgozott ki önkéntesek és szakemberek számára. 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben pedig szakmai utak alkalmával több alkalommal is lehetőség nyílt magyar szakemberek számára Baden-Württemberg tartomány szenvedélybeteg-ellátó rendszerének megismerésére, illetve a stuttgarti WendePunkt Klinika meglátogatására is.
A Fordulópont a szenvedélybetegek kezelésében című könyv alapját jelentő német kiadvány első megjelenésekor (1988) a WendePunkt Klinika már hat éve létezett. Ez idő alatt folyamatosan fejlődött a WendePunkt-modell, melynek alapja a közösségi szemléletre és a családterápiára (rendszerszemléletre) irányuló elmélet és gyakorlat. A Forrás Lelki Segítők Egyesülete 1993-ban adta ki az egyik említett előadó, Winfried Huber klinikai szakpszichológus által írt könyvet (eredeti címe: Familie und Alkohol).
A szerző átfogó képet ad a szenvedélybetegek kezelési rendszereiről, a rehabilitációs terápiás program tervezéséről és a speciális betegségcsoport ellátásának optimális módszereiről. A könyv azt bizonyítja, hogy egy jól felépített terápiás rendszer a szenvedélybetegek kezelésének olyan eseteiben is eredményes lehet, amelyeket a szakma gyakran reménytelennek tart.
Huber a szakirodalom eredményeit figyelembe véve úgy véli, a szenvedélybetegek egy része a függőség korai fázisában kezelhető eredményesen. Kiemeli, hogy a szenvedélybetegség kialakulásában, az alkoholistakarrier minden szakaszában a rendszerszeméletnek, a családpatológiai, illetve dinamikai tényezőknek nagy szerepük van.
A kórházi elvonó kezelés az első lépés a felépülés folyamatában. A szerző hangsúlyozza, hogy az egészségügyi ellátás kiegészítő része a pszichoszociális szemléletű, intenzív, komplex rehabilitációs program. Ezt a szolgáltatást Németországban a társadalombiztosítás által fenntartott szakklinikán vehetik igénybe a gyógyulásban motivált szenvedélybetegek. A szerző és kollégái a függők hozzátartozóival és a családjaikkal való munka jó gyakorlatát dolgozták ki az évek alatt. Huber nagyon világosan és egyszerűen foglalja össze a szenvedélybetegekkel foglalkozók számára a családok bevonásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat. E módszertan részletes leírása teszi egyedülállóvá a könyvet az elméleti koncepciókat bemutató szakirodalommal szemben.
A WendePunkt Klinika alkohol- és/vagy gyógyszerfüggő pácienseknek három hónapos kórházi kezelés után négy hónapos ambuláns utókezelést biztosít. A családterápia, a páciensek gyermekeivel végzett terápiás munka az ellátás szerves része. A kezelési terv sikere világossá tette, hogy vannak olyan kliensek, akik a kórházi kezelési fázis lerövidítése ellenére is rátalálnak az absztinens, értelmes, kielégítő életre. A kórházi kezelés lerövidülése – meghatározott feltételek mellett – nem vezet a hatékonyság csökkenéséhez.
Ezek a feltételek a szerző szerint:
A könyv rendkívül figyelemreméltó része az, amely ráirányítja a figyelmet a szenvedélybetegek gyermekeinek helyzetére és jellemző viselkedésmintáira. A szenvedélybetegek családjában élő gyerekek erősen veszélyeztetettek az adott szer és a viselkedéses addikciók szempontjából, illetve súlyos pszichés károsodást szenvednek. A pszichés támogatás hiánya miatt később maguk is elindulhatnak a függőkarrier irányába. Huber ezért felhívja a figyelmet, hogy a függők gyermekeivel külön foglalkozniuk kell a rehabilitációs program során.
A szerző átfogóan bemutatja a szenvedélybeteg családok gyermekeinek szerepmintáit, hiszen a szenvedélybeteg család erőteréből egyetlen családtag sem vonhatja ki magát – legkevésbé a gyermekek.
A gyerek magatartásából kiolvasható szabályok:
A német klinika programjában a szülő-gyermek foglalkozások jól integrálják a családterápiás szemléletet és a gyermekekkel foglalkozó prevenciós programot.
A Winfried Huber könyvében megismert korszerű szakmai szemlélettel már Magyar- országon is találkozhatunk a szenvedélybetegek segítése területén. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata Frankó András vezetésével 2014-ben Magyarországon elsőként kezdte el a szenvedélybeteg családban felnövő gyerekeket támogató programját.
A Forrás Lelki Segítők Egyesülete 2012-ben, Debrecentől tizennégy kilométerre, húsz fő részére a WendePunkt Klinika koncepciójának felhasználásával létrehozta a Cuca-tanyán a Fordulópont Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményét, majd 2014-ben Indulópont néven támogatott lakhatást indított be a rehabilitációs programot befejező felépülő kliensek számára.
Összességében a könyv komplex képet nyújt a szenvedélybetegek kezelésének módszertanáról és gyakorlati tapasztalatairól, igen nagy szakmai igényességgel. Az olvasó betekintést nyerhet a függőség kialakulásának rendszertani megközelítésbe és a kapcsolódó kezelési rendszer hatékony formájába. A könyv kötelező olvasmány a szenvedélybeteg-ellátásban egészségügyi és szociális területen dolgozó szakemberek számára, de közérthető stílusa miatt az addikciós problémákban érintettek számára is hasznos ismereteket nyújt.
Winfried Huber: Fordulópont a szenvedélybetegek kezelésében, Debrecen, Forrás Egyesület, 1993. Forrás könyvek 3.
Felhasznált irodalom
Hírlevél
A szociális szakemberek tehetnek azért, hogy többé a gyerekeknek ne kelljen megélniük, hogy a környezetük nem tesz semmit az érdekükben….
A Máltai Tanulmányok a társadalomtudományos stúdiumokból merítő, a minket körülvevő világ emberi és társadalmi problémáira reflektáló negyedéves, tudományos folyóirat. Elkötelezetten interdiszciplináris megközelítésű, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységi köreihez szorosan kapcsolódó orgánum.
A folyóirat weboldalán, megtartva a tudományos közlés formáit, olvasmányos, olvasható formában adjuk közre az egyes esszéket, tanulmányokat, recenziókat. Cikkeink teljesen akadálymentesítettek, így a hallás- és látássérültek számára is igyekszünk azokat alkalmassá tenni. Utóhang rovatunkban extra, csak a weblapon olvasható tartalommal jelentkezünk.
Minden tudományos folyóiratnak fontos, hogy a hozzá kapcsolódó szak- és tudományterületi kör azt ismerje, elismerje. Ez természetesen magas szöveggondozási és lapszerkesztési elvárást is támaszt. A Máltai Tanulmányok kettős „vak letorálású” folyóirat, amelyet besorolt az MTA, indexál az MTMT, a CIEPS, a MATARKA, az OSZK, az EBSCO és a Proquest. Etikai irányelveink a COPE tagságunkból is erednek.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
ISSN e: 2732-0332
ISSN ny: 2676-9468
NMHH: CE/14647/3-2019.
1011 Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax.: +36-1-391-4228
Email: maltaitanulmanyok@maltai.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi szabályzat