Absztrakt

Libanon szerepe kulcskérdés a közel-keleti béke megteremtésében. A keresztény és nem keresztény felekezetek, egyházak együttélésének kérdése talán sose volt ennyire kardinális, mint napjainkban. A Nyugatnak ugyanakkor be kell látnia, hogy úgy kell keleti testvéreire tekintenie, hogy ezáltal meg tudja becsülni azt az értéket, amelyet a jelenlétük jelent. Jelen reflexióban ennek lehetőségeiről gondolkodunk.

Kulcsszavak: Libanon, maronita egyház, palesztin menekültek, vallások közötti párbeszéd

Bevezető

Rövid esszémben négy pontra szeretnék röviden kitérni: (1) keresztények a Közel-Keleten, (2) keresztények Libanonban, (3) Libanon válsághelyzete, (4) megoldási lehetőségek. A közel-keleti keresztényekre soha nem volna szabad kisebbségként hivatkozni a muzulmán testvéreikkel összehasonlítva. Két okból mondom ezt. Az egyik történelmi: a keresztények a Közel-Kelet őslakosai, 636 évvel korábban jelentek meg, mint Mohamed népe. A másik ok teológiai: a keresztények az eucharisztia révén Krisztus jelenlétét jelentik a Közel-Keleten, ahogy az összes keresztény szerte a világon ezt a jelenlétet képviseli. E jelenlét a Közel-Keleten most nagy szenvedésen megy keresztül, és éppen ezért számítunk az anyaszentegyházra, hogy segítséget nyújt e téren. A Nyugatnak úgy kell keleti testvéreire tekintenie, hogy ezáltal meg tudja becsülni azt az értéket, amelyet a jelenlétük jelent. Ugyanis a jelenlétükkel beviszik a társadalomba az evangéliumot, a tanításait, civilizációját és a keresztény kultúrát. Konkrétan az emberek tiszteletét, a szeretet kultúráját és elfogadását, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását, az együttélést, a testvériség és a béke terjesztését. A keresztények jelenléte hatásában nagymértékben alakította, mérsékelte a muzulmánok jelenlétét.

A libanoni keresztények a maronita pátriárkák vezetésének köszönhetően érték el Libanon hegyvidékét, ahol az üldöztetések közepette kitartottak, hogy megvédjék és átmentsék katolikus hitüket, szabadságukat és autonómiájukat.

Az Oszmán Birodalom bukása után, 1919-ben a keresztény és muzulmán vezetők együttműködésével küldtek delegációt Versailles-ba, a párizsi békekonferenciára. Ennek során vissza tudtak szerezni olyan területeket, amelyeket az oszmán hatóságok csatoltak el. Így született meg 1920. szeptember 1-jén a mai libanoni állam. Ennek egyik sajátossága, hogy a kereszténység befolyásának köszönhetően az állam és az egyház egymástól szétválasztva működik az országban. Ennek következtében állampolgárság alapján tartozik valaki Libanonhoz, nem pedig a vallási hovatartozása szerint. Libanonban multikulturális és többvallású rendszer alakult ki, az együttélésben biztosított a keresztények és a muzulmánok joga, illetve ez feltétele az állam működésének. A demokratikus kormányzás a dialógusra, illetve a más nemzetek felé való nyitottságra épül és ezáltal tudott létrejönni a semlegesség rendszere. Ennek köszönhetően Libanon prosperál, folyamatosan gyarapszik, és gyakran a Közel-Kelet Svájcaként is hivatkoznak rá.

Libanon tegnap és ma

Mivel sajnos nem minden libanoni hűséges az országhoz, ehhez a rendszerhez, és mivel az utóbbi időben nemzetközi és regionális politikai szándékok befolyása alá került, Libanon háttéralkukba, konfliktusokba és háborúba sodródott. Az egész 1975-ben kezdődött a palesztin menekültek érkezésével, illetve az azt követő polgárháborúval, majd a szír, utána pedig az izraeli megszállás és napjainkban az iráni intervenció, a Hezbollah elleni harc formálta az országot – ez utóbbira hivatkozva egy miniállamot hoztak létre Libanonon belül. Mindezek az események teljesen lesüllyesztették Libanont, politikai, gazdasági, pénzügyi és társadalmi szempontból egyaránt földre taszítva az országot. Mindezen felül a vállunkon hordjuk közel félmillió palesztin menekült súlyos helyzetét is, valamint másfél millió szír menekült sorsát – számuk az ország egész lakosságának a felét teszi ki. Semelyik ország, legyen akármilyen erős, nem volna képes megküzdeni egy ilyen kihívással.

Végezetül a megoldásokról szeretnék szólni. Az utóbbi időben Libanon politikusai patthelyzetbe kerültek, mozdulatlanság jellemzi az országot, amelynek több mint egy éve nincs kormánya. Ehhez mindenképpen meg kell erősítenünk, meg kell mentenünk a keresztény jelenlétet a térségben, és véleményünk szerint ehhez szükséges lenne ENSZ-konferenciát szervezni Libanonról, méghozzá meghatározott programtervvel:

1. Elsőként az 1989-es taifi egyezmény teljes megvalósítására és érvényesítésére lenne szükség.
2. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát is érvényesíteni szeretnénk – jelesül az 1559-es, az 1680-as, valamint az 1701-es határozatot.
3. Libanon függetlenségének és semlegességének kinyilvánítását is szorgalmazzuk.
4. Elősegítenénk a palesztin menekültek Libanonból való kivonását és más országokba való integrálásukat, ha a jövőjüket nem lehet elrendezni a Biztonsági Tanács 194. határozatának értelmében.
5. Segíteni szeretnénk a szír menekültek hazatelepítését, repatriációjukat, anyagi segítséget biztosítva számukra, hogy normális életszínvonalon tudjanak élni a saját országukban, újraépítve történelmüket és kultúrájukat.

Összegzés

Zárógondolatomban őszinte szavakat szeretnék elmondani. Észrevettük és felismertük, hogy a magyar nép a hit és az imádság népe. Ez nagy reménység Európa és az egész keresztény világ számára. A megélt hitet támogatja és védelmezi is a magyar kormány. Egyedülálló dolog, hogy egy kormány támogassa a hitet, a vallást. Szeretnénk köszönetet mondani a magyar kormánynak, sok sikert kívánni nekik a továbbiakhoz, és szeretném  megköszönni a magyarok hitét.