A hazai cigányság lakhatási helyzete a települési roma népességarányok tükrében

Pénzes JánosPásztor István ZoltánSzikszai Erzsébet

2022/2 | 29-43kb. 20 perc (14 oldal)

Megosztás

Szöveg beállítások

Jelen tanulmányban a szerzők a becsült roma népességarányon alapuló vizsgálatunkban a hazai cigányság lakhatási körülményeit vizsgálják .

Cikk felolvasása00:00

Absztrakt

A hazai cigányság lakhatási körülményei jellemzően rosszabbak az országos átlagnál. A cigányság területi szegregálódásának különböző formái miatt a helyzet a nagy arányban roma népességű kistelepüléseken a leghátrányosabb. A becsült roma népességarányon alapuló vizsgálatunkban igyekszünk feltárni a lakások jellemzőit és infrastrukturális ellátottságát a települések csoportosításán keresztül.

Kulcsszavak: életkörülmények, infrastruktúra, lakások, roma népesség, területi különbségek

A hazai roma lakosság lakhatási helyzetének problémaköre közismertnek tekinthető, ami szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy több területi szinten is megfigyelhető a cigány származású népesség földrajzi elkülönülésének, azaz szegregálódásának a folyamata.^[1]Tanulmányunkban a „roma” és „cigány” szavakat szinonimaként használjuk, kikerülve az ezzel kapcsolatos szakmai diskurzust. A roma népesség jelentős része deprivált és marginalizált helyzetéből fakadóan kedvezőtlen lakhatási körülmények között él.

Módszertan, hipotézis

A lakhatási szegénység és a szegregálódás problémakörét doktori kutatások és egy 2016-ban lezajlott átfogó terepi vizsgálat (Szilágyi–Pénzes, 2016) során mi is megtapasztaltuk. A felmérést két megyében (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) folytattuk le. Ennek alapján megállapítottuk, hogy a vizsgálatba bevont 261 település roma lakosságának 7,3%-a telepszerűen elkülönülve él, míg további 9,1% élesen elkülönülve a településen belül. A településvezetőkkel és roma önkormányzati vezetőkkel folytatott beszélgetések

által is erősödött a gondolat, hogy az egy tömbben, telepszerű körülmények között élők lakhatási feltételei lényegesen rosszabbak. A kutatás során minden települést személyesen is felkerestünk, így megtapasztalhattuk, hogy ott milyen életkörülmények uralkodnak. Emellett esettanulmányok (Fónai–Vitál, 2008; L. Ritók et al., 2019) olvasásán keresztül alakult ki bennünk a kutatási kérdés.

Kiinduló hipotézisünk, hogy a romák által nagyobb arányban lakott települések, településrészek lakhatási helyzete a legkritikusabb, rendkívül elmaradott infrastrukturális viszonyokkal jellemezhető, és csak szerény javulást mutathat fel az ezredforduló után. Elemzésünkkel elsősorban abban kívánunk újat mutatni, hogy az egyes lakhatási mutatókat a roma lakosság arányai alapján kialakított településcsoportokba rendezzük. Ehhez a Központi Statisztikai Hivatal 2001-es és 2011-es népszámlálási, valamint a TeIR (Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer) 1990 utáni településsoros adatait használtuk fel.

Tanulmányunk által átfogó képet kívánunk nyújtani, amelynek legfontosabb hozadéka a generális trendek feltárása, legnagyobb korlátja pedig az, hogy ez a módszer a legrosszabb jellemzőkkel rendelkező falvak, illetve településrészek helyzetének feltárására nem alkalmas.

A hazai roma népesség és területi viszonyai

A magyarországi roma népesség lélekszámára vonatkozóan a különböző adatforrások alapján egyaránt megállapítható a jelentős növekedési tendencia (Kocsis–Kovács, 1991; Kertesi–Kézdi, 1998; Kemény et al., 2004; Cserti Csapó, 2008; Pénzes, 2016; Hablicsek et al., 2019; Bagdi, 2020), területi elhelyezkedését illetően pedig az északkelet- és délnyugat-magyarországi koncentrálódás (Pásztor–Pénzes, 2018; Kocsis–Tátrai, 2021). A roma népesség lélekszámának növekedési ütemét meghaladó létszámarány-változás is ezeket a területeket érinti elsősorban (Pénzes et al., 2018).

A roma népesség létszáma a 2011-es népszámlálás önbevallási adatai alapján 315ezer főre tehető (Tátrai, 2014). A szociológiai felméréseken alapuló demográfiai becslések 658 ezer főben adtak előrejelzést (Hablicsek, 2007), a TÁRKI Háztartás Monitor alapján 650 ezer fős létszám valószínűsíthető (Bernát, 2014), míg az önkormányzatok megkérdezésére támaszkodó becslések 876 ezer főben összesítették a cigánynak tekintett lakosság lélek- számát hasonló időszakra (Pénzes–Pásztor, 2014). Véleményünk szerint a Debreceni Egyetem gyűjtésén alapuló utóbbi adatbázis, bár számos korlátja van – például több szempontból is felülbecsültnek tekinthető –, alkalmas keretet kínál jelen összehasonlító vizsgálathoz. A térképen (1. ábra) szemléltetett roma népességarány kategóriái alapján 512 településen nem élt roma lakos az önkormányzatok önbevallása alapján, míg a 10%-nál kevesebb cigány lakosú települések köre a legnépesebb települések többségét lefedve alkot- ja a legnagyobb csoportot (1430 településsel). 458 településen 10–20%, 302 településen 20–30%, 223 településen 30–40%, 97 településen pedig 40–50% a roma népességarány. 133 településen elérte vagy meghaladta az 50%-ot a cigányság aránya

ábra: A roma népesség becsült aránya a Debreceni Egyetem felmérése (2010–2013) alapján és a „Felzárkózó települések” programban érintett települések elhelyezkedése

Forrás: Pénzes–Pásztor, 2014 és az 1057/2021. (II. 19.) Korm. határozat

A roma lakosság által legnagyobb arányban lakott térségek kivétel nélkül a leghátrányosabb helyzetű járások közé tartoznak, ahol a társadalmi és gazdasági (valamint infrastrukturális és sokszor környezeti) problémák is halmozottan jelennek meg (Papp et al., 2017). A legelmaradottabb települések szűkített csoportjának egyik legfontosabb meghatározó tényezője a roma lakosság kimagasló – becsült adatok alapján többségi – részaránya (Pénzes–Demeter, 2021; Pénzes, 2022). Mindezek feltételezik a nagyobb roma lakosságarányú települések hátrányos jellemzőit lakhatási szempontból, ugyanakkor fontos hangsúlyoznunk, hogy a településekre összesített adatok sok esetben elfedik a lokálisan lényegesen koncentráltabban megjelenő problémákat. Azonban a településen belüli vizsgálatokra jelen tanulmány részeként csak utalni tudunk, összehasonlító elemzésünkben a települési részletességű adatokra tudunk támaszkodni.

A roma lakosság településen belüli térbeli elkülönülése és lakhatási körülményei

A roma lakosság az elmúlt évszázadokban gyakran élt a települések központi belterületén kívül telepszerűen elkülönülve (az 1893-as cigányösszeírás szerint a települések 44%-ában teljesen elkülönülten éltek a cigányok) (Herrmann, 1895). A községekben élő cigányság több mint kétharmada telepeken lakott az 1971-es felmérés szerint (Kemény, 1976).

Az 1970-es években a telepek részben spontán módon keletkezett hagyományos, részben mesterségesen létrehozott új településrészek voltak. A magyar anyanyelvűek telepei általában a települések szélén helyezkedtek el, a cigány és a román anyanyelvűek telepei többnyire (nem mindig) a településtől távol, sokszor négy-öt kilométer távolságban. Eredetileg a romungro (magyar nyelvű) cigány telepek is távol feküdtek a községektől, a terjeszkedő falu azonban fokozatosan elérte, sőt sok helyen körülvette a telepet (Kemény et al., 2004).

Ebben a helyzetben indult meg komoly változás az 1960-as évektől, amikor a korábban telepszerűen, kifejezetten rossz lakhatási körülmények között élő cigány családokat üresen álló ingatlanok vásárlására, illetve az úgynevezett CS- (csökkent értékű és komfortfokozatú) lakásokba költözésre ösztönözték központi döntések útján. A folyamat a tanácsi rendszer döntési mechanizmusain keresztül a cigányság – az 1971-es OTK minősítése szerinti – szerepkör nélküli falvakba való koncentrálódásához vezetett (Ladányi, 2012), valamint több alkalommal is a szegregált cigánytelepek újratermelését eredményezte (Váradi–Virág, 2015), amelyekből a 2010-es évek elején több mint ezer- hatszázat tartottak nyilván (Bernát, 2014). A CS-lakás program közel huszonöt éves fennállása alatt jelentős eredményeket produkált, azonban a kimutatások mögött meg- húzódó valóság jóval kedvezőtlenebb képet mutatott, Kemény Istvánék is rávilágítottak a kényszertelepítések hiábavalóságára, közösségromboló hatására, valamint a különböző devianciák felerősödésére (Hajnáczky, 2018).

A nem roma lakosság elköltözésével kibontakozó népességcsere pedig – különösen néhány aprófalvas térségben – települési szintű szegregálódást indított meg (Ladányi– Szelényi, 2004), és az így kialakuló etnikai gettók más minőséget teremtenek a cigányság életében, mivel ezután már nemcsak a falun belül élnek elszigetelten, hanem maga a település válik elszigeteltté (Virág, 2006). Északkelet-Magyarországon ugyanakkor arra is több példát lehet találni, amikor az árvizek okozták egy-egy település cigányságának kényszerű és tömeges átköltözését – például Uszka esetében az 1970-es (Sér- tő-Radics – Strong, 2004), Jánd esetében a 2001-es árvíz következtében (Dövényi, 2005). A településeken belül térben elkülönülő cigányság jellemzően jobban kitett a természeti veszélyeknek (gyakran ár- és belvízveszélynek), de akár civilizációs eredetű ártalmaknak is (például a környezetszennyezésnek), ami komoly dilemmákat jelent a környezeti igazságosság szempontjából (Nagy, 2021). A kedvezőtlen lakhatási körülmények és az ártalmaknak való nagyobb mértékű kitettség az érintett népesség egészségi állapotára is kihat, ami a depriváción keresztül (Koós, 2015) növekvő morbiditási és mortalitási kockázatot jelent (Ádány et al., 2018).

Az ingatlanpiac markáns különbségei élesedő szakadékot képeznek a lecsúszó területek és a fejlettebb térségek között (Pósfai–Nagy, 2017), ami egyre nehezebbé teszi az ilyen térségekből való elköltözést, az onnan való felemelkedés lehetőségét (Ladányi–Virág, 2009).

A roma lakosság életkörülményei jellemzően rosszabbak, mint a nem cigány lakosság átlagos viszonyai (Cserti Csapó, 2018). Ennek összetevőiről átfogóbb képet nyújtanak

a nagymintás szociológiai felmérések (Kemény et al., 2004), illetve a települési esettanulmányok is (Fónai–Vitál, 2008; Süli-Zakar et al., 2013). Ugyanerre irányítják a figyelmet az egzakt népszámlálási adatokon alapuló szegregátumlehatárolások az integrált városfejlesztési, illetve településfejlesztési stratégiák részeként. Egyértelműnek tűnik az összefüggés: a legrosszabb életkörülmények és lakhatási viszonyok ott jellemzőek, ahol a cigányság éles területi szegregációja figyelhető meg (Váradi–Virág, 2014; Pénzes, 2016; Pásztor–Pénzes, 2018). Ezek a jellemvonások a települési adatok alapján is megjelennek, ugyanakkor – ahogy utaltunk rá – lényegesen kevésbé élesen jelentkeznek, mint a kifejezetten hátrányos helyzetű szegregátumokban. Az 1960-as és 1970-es évek telepei sok helyen még mindig lakottak (például az egykori vályogvető gödrök környéke), de olyat is találunk, hogy külterületek (például Vaja-Rákóczitanya, Jászberény-Neszűr) váltak azóta telepszerűvé.

A települések lakásállományának jellemzői a roma népességarányok tükrében

A hazai települések lakásállományának értékelésénél jórészt a tanulmány írásának idején legfrissebben elérhető 2011-es népszámlálási adatokra tudunk hagyatkozni (1. táblázat). Országos összesítésben a lakások (és lakott üdülők) építésének csúcsidőszaka az 1970-es évtizedben volt. Az adatok alapján egyértelműen látszik, hogy a legrégebben épült lakásállománnyal a nagyobb roma népességarányú települések rendelkeznek, ami a korlátozottabb anyagi lehetőségek mellett elöregedett épületeket is jelent.

táblázat: A lakások és lakott üdülők építési időszak szerinti megoszlása a települések roma népességarányai alapján képzett csoportokon belül 2011-ben (%)

Forrás: a KSH népszámlálási adatai

Az újonnan épített lakások az országos átlagtól jelentősen elmaradnak a magasabb roma népességarányú településeken – annak ellenére, hogy a fiatalosabb korstruktúrából fakadóan ezeken a helyeken lényegesen nagyobb igény lenne újabb otthonokra. A helyzet a 2010-es években sem javult: míg országosan a lakásállomány mintegy 3,1%-a épült, addig a 20% feletti roma népességarányú településeken ez az 1%-ot sem érte el (a roma többségű településeken az arány 0,5% alatti).

A roma lakosságra jellemzőbb fiatalosabb korstruktúra és nagyobb létszámú ház- tartások következménye, hogy a szobaszámra vetített lakók száma magasabb (2. táblázat), ami a településcsoportokon belül határozottan mutatja ezt az összefüggést. A két népszámlálási időszak alapján az is látszik, hogy mindenhol csökkenő értékek figyelhetők meg, azonban a magasabb roma népességarányú településeken kisebb ennek mértéke.

2. táblázat: A száz szobára jutó lakók száma (fő) és a vízöblítéses vécével ellátott lakások és lakott üdülők aránya (%) a települések roma népességarányai alapján képzett csoportokon belül 2001-ben és 2011-ben

Forrás: a KSH népszámlálási adatai

A vízöblítéses vécével ellátott lakások aránya fontos mérőszám mind az egyéni hi-giénia és életminőség, mind a lakások infrastrukturális felszereltsége szempontjából. A roma többségű települések alig több mint felében volt vízöblítéses vécé a 2001-es nép- számlálás idején. Ez az érték örvendetes módon dinamikusan emelkedett 2011-re, de így is több mint húsz százalékponttal elmaradt az országos átlagtól.

2001-ben a lakások komfortfokozat szerinti megoszlásában a 15%-ot sem érte el az összkomfortos lakások aránya a roma többségű településeken (2. ábra). Ez országosan már az 50%-ot közelítette. 2011-re az előbbi érték 20% fölé kúszott (3. ábra), de az elmaradottságot egyértelműen jelzi, hogy az országos érték több mint tíz százalék- ponttal 60% közelébe emelkedett. 2011-ben az említett településcsoportban komfort nélkülinek minősült a lakásállomány negyede, miközben az országos arányszám 6% alá zsugorodott.

2. ábra: A lakások és lakott üdülők komfortfokozat szerinti megoszlása a települések roma népességarányai alapján képzett csoportokon belül 2001-ben (%)

Forrás: a KSH népszámlálási adatai

3. ábra: A lakások és lakott üdülők komfortfokozat szerinti megoszlása a települések roma népességarányai alapján képzett csoportokon belül 2011-ben (%)

Forrás: a KSH népszámlálási adatai

A jellemzően kisebb méretű és részben idősebb lakosság által lakott településeket tartalmazó első településcsoport (ahol az önkormányzatok közlése alapján nem élt roma lakos a felmérés idején) némileg szerényebb értékétől eltekintve „orgonasípszerűen” csökken a különböző hálózatokba kapcsolt lakások aránya a roma népességarány növekedésével. Ugyanakkor nagyon fontos tendencia, hogy a közüzemi vízvezeték-hálózatok kiépülésének köszönhetően az 1990-es években jelentősen mérséklődtek a települési differenciák (4. ábra).

4. ábra: A közüzemi vízhálózatba kapcsolt lakások arányának alakulása a települések roma népességarányai alapján képzett csoportokon belül 1990 és 2019 között (%)

Forrás: a TeIR adatai

A közcsatorna-hálózat kiépülése jelentős elmaradásban van a közüzemi vízhálózathoz képest, de mindegyik településcsoportban évről évre jellemzően növekszik a bekapcsolt lakások aránya. A roma lakosság által legnagyobb arányban lakott települések értékei több mint ötven százalékponttal el vannak maradva az országos átlagértéktől (5. ábra).

5. ábra: A közcsatorna-hálózatba kapcsolt lakások arányának alakulása a települések roma népességarányai alapján képzett csoportokon belül 1990 és 2019 között (%)

Forrás: a TeIR adatai

A villamosenergia-hálózatba kapcsolt lakások aránya esetében kisebb különbségek mutatkoznak a településcsoportok között, ráadásul a hálózatok meghatározó része már az 1990-es évekre kiépült.

A vezetékes gázt fogyasztó háztartásokat tekintve azt látjuk, hogy a hálózatok kiépülése fokozatosan megtörtént, ám a folyamat már a 2000-es évek második felétől lefékeződött, sőt az utóbbi időszakban némi csökkenés is megfigyelhető a fogyasztók számában (6. ábra). Ebben alapvetően a gázárak növekedése játszott szerepet – a kormányzati árszabályozás ellenére is.

6. ábra: A vezetékes gázhálózatba kapcsolt lakások arányának alakulása a települések roma népességarányai alapján képzett csoportokon belül 1990 és 2019 között (%)

Forrás: a TeIR adatai

Végül érdemes megemlíteni az internet-előfizetéseket, amelyek esetében 2013-tól érhetők el összehasonlítható adattáblák. A 2020-ban kezdődő koronavírus-járvány következtében elrendelt lezárások és az oktatási intézmények távoktatásra való átállása felértékelte az internethasználat fontosságát. Alapvetően az eddigiekhez hasonló összefüggés látszik a kapcsolattal rendelkező lakások arányában: a legmagasabb roma népességarányú települések értékei szinte a teljes időszak során mintegy harminc száza- lékponttal maradtak el a fokozatosan növekvő országos értéktől, amely 2020-ra 73%-ra emelkedett. A többi településcsoport lépcsőzetesen helyezkedett el ebben az intervallumban, igazodva a népességarányokhoz.

Minden szolgáltatás esetében elmondható, hogy a mélyszegénységben élő, deprivált népesség pénzügyi lehetőségei különösen korlátozottak ezek igénybevételéhez. Rendkívül behatárolt a szóban forgó háztartások hozzáférése például az energetikai felújításokra vagy háztartási eszközök cseréjére irányuló támogatási forrásokhoz. A lakhatási helyzet érdemi javítása a foglalkoztatási viszonyok előmozdításával, valamint a települések, településrészek célzott fejlesztésével valósítható meg, komplex és integrált programok által.

Összefoglalás

Vizsgálatunk egyértelműen rámutatott a roma lakosság települési arányszámainak tükrében megjelenő jelentős különbségekre, amelyek meghatározzák a lakhatási viszonyokat és a lakások felszereltségét. A rendszerváltás óta tartó időszakban összességében jelentős felzárkózás mutatkozik ezen a téren, de még mindig jelentős egyenlőtlenségek figyelhetők meg. Különösen a többségében romák lakta települések helyzete tekinthető kritikusnak – e megállapítás megerősíti az eddigi tapasztalatokat. Vizsgálatunk léptéke sajnos nem volt alkalmas arra, hogy a településen belüli viszonyokra is rávilágítson, az azonban egyértelmű, hogy a telepszerű körülmények között, valamint szegregátumban élő deprivált lakosság lakáskörülményei a feltárt települési értékeknél lényegesen rosszabbak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinálásával 2019-ben indult, a helyi sajátosságokhoz idomuló átfogó, Felzárkózó települések elnevezésű program hatásai még nem érzékelhetők – részben a koronavírus-járvány okozta problémák miatt. Sikeres megvalósítása jelentősen javít- hatna az igazán problémás települések és közösségek helyzetén. Egyértelműnek tekinthető, hogy a lakhatási körülmények fejlesztése és különösen a tartós fenntartásuk nem választható el a szociális és foglalkoztatási helyzet hathatós javítása nélkül. A lokális viszonyok feltárása és az arra adaptált célirányos beavatkozások mindezek fényében különösen fontos stratégiai célkitűzéseknek tekinthetők.

Borítókép: Majoros Árpád Csaba, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Lábjegyzetek[+]

Lábjegyzetek
1.	Tanulmányunkban a „roma” és „cigány” szavakat szinonimaként használjuk, kikerülve az ezzel kapcsolatos szakmai diskurzust.

Felhasznált irodalom

1057/2021. (II. 19.) Korm. határozat a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési program, továbbá a„Fel- zárkózó települések” hosszú távú programjának kiterjesztéséről
Ádány Róza – Juhász Attila – Nagy Csilla (2018): A rosszindulatú daganatos betegségek morbiditási és mortalitási kockázatának eloszlása hazánkban a deprivációval összefüggésben, Magyar Belorvosi Archívum, 71. évfolyam, 2018/5., 244–256.
Bagdi Róbert (2020): Ethnic minorities and their language in Hungarian county seats – the census of 2011, in Berghauer Sándor et al. (szerk.): Társadalomföldrajzi folya- matok Kelet-Közép-Európában: problémák, tendenciák, irányzatok – Nemzetközi földrajzi konferencia, Ungvár, RIK-U, 55–63.
Bernát Anikó (2014): Leszakadóban: a romák társadalmi helyzete a mai Magyarországon, in Kolosi Tamás – Tóth István György (szerk.): Társadalmi riport, Budapest, TÁRKI, 246–267.
Cserti Csapó Tamás (2008): Területi-szociológiai jellemzés a magyarországi cigány népesség körében, in Forray R. Katalin (szerk.): A magyarországi cigány/roma közösségek, Pécs, PTE BTK Neveléstudományi Intézet Romológia és Nevelésszociológia Tanszék, 75–109.
Cserti Csapó Tamás (2018): Elillant évtized III. A cigány, roma csoportok társadalmi integrációjának alakulása a lakhatási körülmények terén a kelet-közép-európai régió országaiban a Roma Integráció Évtizede eredményeinek tükrében, Romológia, 6. évfolyam, 2018/1., 110–134.
Dövényi Zoltán (2005): Az árvizek település- és településhálózat-formáló hatása a Felső-Tisza-vidéken, Földrajzi Közlemények, 54. évfolyam, 2005/1–2., 85–109.
Fónai Mihály – Vitál Attila (2008): A tiszavasvári magyarcigány és oláhcigány lakosság szociális helyzete és egészségi állapota, A Falu, 23. évfolyam, 2008/4., 63–82. Hablicsek László (2007): Kísérleti számítások a roma lakosság területi jellemzőinek alakulására és 2021-ig történő előrebecslésére, Demográfia, 50. évfolyam, 2007/1., 7–54.
Hablicsek László – Hablicsekné Richter Mária – Lángi Tamás (2019): A magyarországi romák népességszámának prognózisa regionális szinten 2061-ig, Competitio, 18. évfolyam, 2019/1–2., 39–74.
Hajnáczky Tamás (2018): CS-lakás program, Romológia, 6. évfolyam, 2018/1., 52–54.
Herrmann Antal (szerk.) (1895): A Magyarországon 1893. január 31-én végrehajtott czigányösszeírás eredményei, Magyar Statisztikai Közlemények, Budapest, Athenaeum R. Társulat Könyvnyomda.
Kemény István (szerk.) (1976): Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó, 1971-ben végzett kutatásról, Budapest, MTA.
Kemény István – Janky Béla – Lengyel Gabriella (szerk.) (2004): A magyarországi cigány- ság 1971–2003, Budapest, Gondolat – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. Kertesi Gábor – Kézdi Gábor (1998): A cigány népesség Magyarországon, Budapest, Socio-typo.
Kocsis Károly – Kovács Zoltán (1991): A magyarországi cigánynépesség társadalom- földrajza, in Utasi Ágnes – Mészáros Ágnes (szerk.): Cigánylét, Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 78–105.
Kocsis Károly – Tátrai Patrik (2021): A népesség összetétele – Etnikum, nyelv, in Kocsis Károly (szerk.): Magyarország Nemzeti Atlasz – Társadalom, Budapest, Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet, 78–83.
Koós Bálint (2015): A szegénység és depriváció a magyar településállományban az ezredfordulót követően – avagy kísérlet a települési deprivációs index létrehozására, Tér és Társadalom, 29. évfolyam, 2015/1., 53–68.
KSH népszámlálás: https://www.ksh.hu/nepszamlalas/ (letöltve: 2022. 02. 10.).
L. Ritók Nóra – Veres Tamás – Lisztes Ferenc – Héderné Berta Edina (2019): Esély- teremtés, az Igazgyöngy Alapítvány munkája esettanulmányokon keresztül, elektronikus tankönyv, SZTE ETSZK, http://eta.bibl.u-szeged.hu/3154/1/eselyteremtes.pdf (letöltve: 2022. 05. 25.).
Ladányi János (2012): Leselejtezettek: a kirekesztett népesség társadalom- és térszerkezeti elhelyezkedésének átalakulása Magyarországon a piacgazdasági átmenet időszakában, Budapest, L’Harmattan.
Ladányi János – Szelényi Iván (2004): A kirekesztettség változó formái – Közép- és délkelet-európai romák történeti és összehasonlító szociológiai vizsgálata, Budapest, Napvilág.
Ladányi János – Virág Tünde (2009): A szociális és etnikai alapú lakóhelyi szegregáció változó formái Magyarországon a piacgazdasági átmenet időszakában, Kritika, 38. évfolyam, 2009/7–8., 2–7.
Nagy Gyula (2021): Environmental justice and its geographical aspects in Hungary, Tér és Társadalom, 35. évfolyam, 2021/4., 76–103.
Papp Sándor – Nagy Gyula – Boros Lajos (2017): A kedvezményezett települések objektív életminőség alapján történő lehatárolási lehetőségei, Területi Statisztika, 57. év- folyam, 2017/6., 639–664.
Pásztor István Zoltán – Pénzes János (2018): A cigányság lélekszáma és helyzete egy északkelet-magyarországi felmérés tükrében, Földrajzi Közlemények, 142. évfolyam, 2018/2., 154–169.
Pénzes János (2016): A cigányság területi-települési viszonyai Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, in Szilágyi Ferenc – Pénzes János (szerk.): Roma népesség Magyarország északkeleti határtérségében, Nagyvárad, Partium, 9–47.
Pénzes János (2022): A hazai periferikus települések csoportosítása társadalmi-gazda- sági jellemzőik alapján, Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek,19. évfolyam, 2022/1., 20–32.
Pénzes János – Demeter Gábor (2021): Peripheral areas and their distinctive characte- ristics: The case of Hungary, Moravian Geographical Reports, 29. évfolyam, 2021/3., 217–230.
Pénzes János – Pásztor István Zoltán (2014): Romák Magyarországon, A földgömb, 32. évfolyam, 2014/11., 17–18.
Pénzes János – Tátrai Patrik – Pásztor István Zoltán (2018): A roma népesség területi megoszlásának változása Magyarországon az elmúlt évtizedekben, Területi Statisztika, 58. évfolyam, 2018/1., 3–26.
Pósfai Zsuzsanna – Nagy Gábor (2017): Crisis and the reproduction of core-periphery relations on the Hungarian Housing Market, European Spatial Research and Policy, 24. évfolyam, 2017/2., 17–38.
Sértő-Radics István – Strong, John (2004): Empowerment and Ethnic Relations – A Com- parative Study of Hungarian Roma and African-Americans in Selected Rural Communities, http://www.magyartelepulesek.hu/uszka/file/last%20version62.pdf (letöltve: 2022. 04. 23.).
Süli-Zakar István – Pálóczi Ágnes – Szabó Dávid (2013): Társadalomföldrajzi vizsgá- latok Északkelet-Magyarország cigány lakossága körében, in Kozma Gábor (szerk.): Emberközpontú társadalomföldrajz, Debrecen, Didakt Kft., 41–55.
Szilágyi Ferenc – Pénzes János (szerk.) (2016): Roma népesség Magyarország északkeleti határtérségében, Nagyvárad, Partium.
Tátrai Patrik (2014): Etnikai folyamatok Magyarországon az ezredforduló után, Terüle- ti Statisztika, 54. évfolyam, 2014/5., 506–523.
TeIR: https://www.teir.hu/ (letöltve: 2022. 02. 11.).
Váradi Monika – Virág Tünde (2014): Faces and causes of roma marginalization – Ex- periences from Hungary, in Szalai Júlia – Zentai Violetta (szerk.): Faces and Causes of Roma Marginalization in Local Contexts – Hungary, Romania, Serbia, Budapest, Cent- ral European University, 35–66.
Váradi Monika Mária – Virág Tünde (2015): A térbeli kirekesztés változó mintái vi- déki terekben, Szociológiai Szemle, 25. évfolyam, 2015/1., 89–113.
Virág Tünde (2006): A gettósodó térség, Szociológiai Szemle, 16. évfolyam, 2006/1., 60–76.
Az erdélyi sátoros taxás és aranymosó fiskális cigányok a 18. században – Cigány néprajzi tanulmányok 4–5., Budapest, Magyar Néprajzi Társaság.