A szolidaritás színterei – recenzió a friss Máltai Tanulmányokról

A fenti kérdések alapján épült fel el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóiratának, a Máltai Tanulmányok idei harmadik számának tematikája, amely Társadalom, bizalom, összefogás címmel gyűjtött össze politológiai, szociológiai, teológiai és pszichológiai értekezéseket, hogy megtaláljuk az utat alcímünkhöz: Egymás terhét hordozva.

A bizalom egyik legtágabb körű értelmezése jelenik meg Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója munkájában, aki az európai pártcsaládok történelméből és a magyar múltból vezeti le azt a jelenlegi tagozódást, amelyben a nyugati pártok szupranacionálissá váltak, a magyar kormányzó formáció nagyobbik tömörülése pedig kiszorult a néppárti családból. Mint a politológus megállapítja: „bár a nyugati gondolkodásban a család nem annyira központi fogalom, mint például Magyarországon, a pártcsaládok kivételek. Ezek a családok (ideológiai karakterüktől függetlenül) masszívan összetartanak, és az EP-n belül–a nagy mainstream pártok részvételével –„családi kormányzás” zajlik. Ebbe a pártcs     alád felfogásba a magyar kormányzó párt (nem kis részben a hazai politikai hagyományok miatt) eddig nem tudott beilleszkedni.”

Ugyancsak a legszélesebb perspektívából közelít a témához Balogh Péter írása, aki Szolidaritás az államközi viszonyokban címmel azt elemzi, milyen mintázatok lelhetőek fel az orosz-ukrán háború során Kijevnek küldött nemzetközi segélyekben, mely országok milyen mértékű és minőségű támogatást nyújtottak a megtámadott félnek, és hogy a társadalmi tőke az országok közötti együttműködésben milyen módon tudott megnyilvánulni. Konklúzióként megállapítja, hogy a globális világnak mindössze egyötöde van jelen a támogató országok között és körükben is domináns az Amerikai Egyesült Államok. A szociológus kutató úgy látja, hogy a szolidaritás mint a transznacionális bizalom lényeges hozadéka a cselekvések kiszámíthatóságát alapozhatja meg, és ennél fogva társadalmi-pszichológiai erőforrásnak tekinthető.

Kisebb közösségek szintjén folytatjuk a szolidaritás és bizalom kérdésének vizsgálatát további tanulmányainkban, például a generációkon átívelő nyomort egy Budapest környéki szegregátumban élők sorsának négy évtizedes alakulásán keresztül végig kísérő dolgozatban, ahol a szerzőpáros azt a következtetést vonja le: „Olyan készségeket „alakít ki” a mélyszegénység, amelyek az élet puszta fenntartását, az elsődleges szükségletek kielégítését szolgálják. Az említett érték- és normarendszer a szegénységből való kilépést követően is sokáig fennmarad. A nyomortelep egyik korábbi lakója elmondta: „A szegénységből kikerültem, de a gettó bennem maradt.””

A nyomorból való kitörés egyik legalapvetőbb eszköze a munkavállalás lehet, olvashatjuk itt is, és lapunk egy másik írásában is ez a kiindulópont: a Társadalmi kapcsolatok és az új technológiai készségek változásának kölcsönhatása című értekezésben a minden mutató szerint hazánk többi régiójától elmaradó ( például 2023 elején a foglalkoztatottak száma itt 5,1 százaléka az országos átlagnak! ) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felének munkavállalóit térképezi fel a három kutató. Vizsgálatukból kiviláglik, hogy a hátrányos helyzetű dolgozók nélkülözik leginkább az erős kapcsolati hálót, másoknál jobban igényt tartanak a kontaktusok kialakítására munkahelyükön, és ha meg kell jelölni, mire van szükség ma Magyarországon az anyagi boldoguláshoz, akkor szerintük a megfelelő összeköttetések a legfontosabbak ( a szerencse, a jó családi háttér és az egyéni törekvés, ambíció mind emögé sorolódik az ő értékítéletükben).

A társadalmi szolidaritás igénye merül fel olyan élethelyzetekben is, amikor az idős családtagok gondozása a hozzátartozókra hárul. Az ő terheik könnyítésére jött létre a házi segítségnyújtás rendszere, amelynek hatékonyságát, elfogadottságát vizsgálták a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézetének munkatársai, akik arra is keresték a választ, hogy milyen pszichés hatásokkal jár a család számára a gondozói szerep vállalása. Egyik legfontosabb megállapításuk, hogy „A gondozási feladat értékelését nagyban befolyásolja, hogy melyek vállalásának a motivációi. A gyermeki kötelezettség és a viszonosság normája mellett jelentős indoknak mutatkozott az interjúk során a gondozott elvárása és a külső kényszer is. A kérdőíves felmérés megerősítette ezt: a gondozás vállalásában a legerőteljesebb a kötelesség, a viszonosság szerepe, de hangsúlyos a mintában az örömmel vállalt gondozás és az egyéb pozitív, belső értékként megélt késztetések szerepe is. Ugyanakkor a külső kényszer jelenléte szintén nyilvánvaló, és leginkább a családi elvárásokban, anyagi okokban, a megfelelő szolgáltatások hiányában vagy társadalmi elvárásokban ölt testet.”

Társadalmunk szerves részeként az egyházaknak is jelentős mondandójuk van a bizalom kérdéseiről, így a család mint legkisebb közösségi egység működésének problémáiról is. Káplár Márton teológus II. János Pál pápa erről megvallott gondolatait elemzi, Kiss Gábor kánonjogász pedig azt vizsgálja dolgozatában, a családpasztorációt hogyan tudná szolgálni ma az egyházi jogrendszer, amely véleménye szerint „több ponton újragondolásra szorul a társadalom legkisebb építőkövét érintő kulturális változások tükrében”, vagyis „ma az egyházi bíróság hatékony családpasztorációs feladata nem az, hogy az elé kerülő házassági ügyekben az érvényesség vizsgálata helyett egy egykori, emberi értelemben már nem létező valóság helyreállításán fáradozzon. Irreális elvárás, hogy már megszűnt emberi kapcsolatok bármilyen pasztorális karizmával rendelkező bírói szóra álljanak helyre.”

A Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott számos intézmény egy részében a nagy létszámú bentlakásos otthonokból támogatott lakhatású rendszerré alakult át a fogyatékkal élők ellátása. Ezek új kihívásokat hoztak a fenntartónak, ellátottaknak és a kisebb létszámú közösséget befogadó települések lakóinak is. A Szeretetszolgálat Módszertani Csoportjának munkatársa, Koncz Hédy a tapasztalatokat foglalja össze A természetes támogatói hálózat – mint társadalmi tőke és bizalom – a támogatott lakhatásban című munkájában: „A fogyatékos emberek úgy tudnak részévé lenni saját mikroközösségük kapcsolati hálójának, ha erőfeszítéseket teszünk a bizalom és a szolidaritás kialakítására. Utasi Ágnes szociológus kiemeli, hogy „leginkább azok körében épül az a virtuális kötőelem, amit bizalomnak nevezhetünk, akik jól ismerik egymást, elsődlegesen azok között, akik a nukleáris közösség tagjai”.

A társadalmi bizalom, összefogás, szolidaritás olyan kérdésköröket ölel fel tehát, amelyet a társadalomtudósok többféle oldalról tudnak feltárni, és a terület igényt is tart további vizsgálatokra. Erre reflektál a Magyar Tudományos Akadémia elnökének meglátása, aki  a következő gondolatokat fogalmazta meg lapunkról: „A tudományos igényességű és alaposságú szaklektorált, társadalomtudományi folyóirat tanulmányai interdiszciplináris megközelítésben elemzik a legkülönbözőbb szociális és karitatív területen zajló munka megvalósítását,eredményeit, kihívásait és kijelölik a főbb kutatási irányokat. A karitatív munka tudományos feldolgozása és a tudósok karitatív munkája tehát szoros kapocs a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Tudományos Akadémia között. Segítő gondolatok és kezek kapcsolódása,amely rászorulókat emel fel.”

Legújabb számunkhoz kívánunk élvezetes és tartalmas olvasást, elmélyült időtöltést!