Felzárkózó települések – A fenntartható öngondoskodás lehetőségéről
kockázata közel kétmillió embert érintett 2021-ben. több száz település leszakadóban van, amely évtizedek óta megoldatlan probléma. Egyebek mellett ennek kezelésére is indított átfogó programot a magyar kormány 2019-ben, mely a Felzárkózó települések nevet kapta. A Máltai Tanulmányok jelen száma ezt a kérdést járja körül. Célunk,
hogy e kiemelt fókusszal is ráirányítsuk a figyelmet e fontos
jelenségre, és ezen a felületen is lehetőséget teremtsünk a szakmai
dialógusra, a leginkább fontos kérdések megfogalmazására
és a jó gyakorlatok, hathatós válaszok felmutatására.
Cikkek
Terepen /
A Hős utca felszámolásának sokadik kísérlete – Esettanulmány
Hogyan lehet megvédeni az emberi méltóságot és egyben szakszerű választ találni egy régóta húzódó áldatlan helyzetben? A Hős utcai szegregátum…
Terepen /
„Jelen vagyunk, segítünk!” A felzárkózó települések helyzete és segítőtevékenységek Baranya megyében
A Jelenlét fontosságáról – kik is a Felzárkózó Települések program kedvezményezettjei és milyen módokon tudják segíteni a karitatív szervezetek a…
Messzelátó /
„Az önkormányzás nem cél, hanem eszköz”
Mennyiben kínál ideális kereteket a helyi hatalom demokratikus gyakorlásához a magyar önkormányzati rendszer? Egy alapmű a helyi kormányzásról és kormányzatról…
Nagyító /
„És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá”
Hogyan lehetne megújítani a plébániai közösségek rendszerét annak érdekében, hogy az evangelizáció eredményesebb legyen? A Kléruskongregáció gondolatai az egyház legkisebb…
Hírlevél
További érdekességekért iratkozzon fel hírlevelünkre!
Alapgondolat
Az ápolási robotok alkalmazásának lehetősége az idősek tartós ápolásában
A következő évtizedekben megduplázódik a világ időskorú lakossága. Ápoló robotok alkalmazásával a munkaerőhiány és az idősekkel szembeni előítéletek problémája is…