Megosztás Szöveg beállításokEgy előremutató, de teljes pályát be nem futó projektben a helyi együttműködés kultúráját próbálták javítani és a stratégiai tervezésben erősíteni a kis létszámú magyar falvak önkormányzatait. Képes volt-e a torzóban maradt kezdeményezés célt érni az érintett településeken?
Absztrakt
A Helyi Közösségi Akadémiák (HKA) hálózata a 2010-es évek egyik legjelentősebb közösségi alapú jövőtervezési kísérletének tekinthető. Mivel azonban a HKA alapjául szolgáló projekt 2015. május 31. után már nem folytatódott, a hálózat kiteljesedésére nem kerülhetett sor. A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy képes volt-e a HKA hálózatában való részvétel számottevően javítani a részt vevő hetvenhét önkormányzat sikerességén az azóta eltelt egy évtized alatt. A sikerességet az önkormányzati bevételekkel modellező empirikus vizsgálat rámutatott, hogy ennek a torzóban maradt jövőtervezési kísérletnek az eredményei meglehetősen korlátozottnak tekinthetők. Ennek megfelelően érdemes lenne átgondolni, hogy egy HKA-típusú kísérlet újraindulása esetén a kevésbé jól teljesítő résztvevők – különösen a fejletlenebb települések önkormányzatai – miképpen vonhatók be eredményesebben egy efféle közösségi jövőtervezésbe.
Kulcsszavak: önkormányzat, településfejlesztés, vidékfejlesztés, közösségfejlesztés, önkormányzati bevételek, sikeresség
DOI: 10.56699/MT.2025.3.4