Az ápolási robotok alkalmazásának lehetősége az idősek tartós ápolásában
A következő évtizedekben megduplázódik a világ időskorú lakossága. Ápoló robotok alkalmazásával a munkaerőhiány és az idősekkel szembeni előítéletek problémája is…
„El kell fogadnom a másik embert, elfordítva tekintetemet a bűnről, amelyet elkövetett” – vallja a börtönt megjárt személyek lakhatásával foglalkozó szakember, a Veszprémi Közösségi Lakásügynökség vezetője, aki úgy látja: a vallás komoly szerepet tölthet be az elítéltek reintegrációjában.
A 2016 és 2019 közötti időszakban egy közvetlen európai uniós projekt koordinátora voltam. A HomeLab projekt a V4-országokban valósult meg. Magyarországon Budapesten (Utcáról Lakásba Egyesület) és Veszprémben az MMSZ közreműködésével. A kiválasztott öt célcsoportban lévő háztartások számára komplex (lakhatási, foglalkoztatási, szociális) szolgáltatást nyújtott. Az öt között volt egy kis létszámú célcsoport, a „börtönből szabadultaké”. Tanulmányomban bemutatom e speciális, stigmatizált célcsoport komplex támogatását. Ennek során a projektben végzett munkámra, következtetéseimre, a „beavatkozásokról” készített feljegyzéseimre, statisztikáimra, valamint a témában megjelent szakirodalomra kívánok támaszkodni. Ismertetem, milyen sikerek, nehézségek vezettek el a közös eredményekhez, továbbá hogy a szűkebb közösség hogyan viszonyult a támogatott személyekhez.
Kulcsszavak: börtön, hit, támogatás, közösség, elfogadás
„A börtön mindenkit megváltoztat.”
Gyermekkoromban az óvodába vezető út a sátoraljaújhelyi börtön és fegyház mellett haladt el. Sokszor láttam az elítélteket rabruhában dolgozni a börtön körül. Mindig fegyveres és kutyás őrök vették körbe őket. Visszagondolva semmi félelem nem volt bennem velük kapcsolatban, inkább valami sajnálatféle, már amilyen sajnálatot egy öt-hat éves gyermek érezhet.
Több éve járok be a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe mint reintegrációval foglalkozó szociális segítő. 2016-ban, amikor először léptem be a börtön falai közé, bizony voltak előítéleteim, tele voltam vegyes érzelmekkel a fogvatartottakkal és a hellyel kapcsolatban. Amikor kívülről az épületre néztem, szomorú érzések és sötét gondolatok fogtak el. Abba a kísértésbe estem,
Regisztráljon honlapunkon hogy ingyenesen hozzáférjen a Máltai Tanulmányok összes rovatának archívumához teljes terjedelemben.
Csatlakozom Regisztráció részleteiFelhasznált irodalom
Felhasznált irodalom
Hírlevél
A következő évtizedekben megduplázódik a világ időskorú lakossága. Ápoló robotok alkalmazásával a munkaerőhiány és az idősekkel szembeni előítéletek problémája is…
A Máltai Tanulmányok a társadalomtudományos stúdiumokból merítő, a minket körülvevő világ emberi és társadalmi problémáira reflektáló negyedéves, tudományos folyóirat. Elkötelezetten interdiszciplináris megközelítésű, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységi köreihez szorosan kapcsolódó orgánum.
A folyóirat weboldalán, megtartva a tudományos közlés formáit, olvasmányos, olvasható formában adjuk közre az egyes esszéket, tanulmányokat, recenziókat. Cikkeink teljesen akadálymentesítettek, így a hallás- és látássérültek számára is igyekszünk azokat alkalmassá tenni. Utóhang rovatunkban extra, csak a weblapon olvasható tartalommal jelentkezünk.
Minden tudományos folyóiratnak fontos, hogy a hozzá kapcsolódó szak- és tudományterületi kör azt ismerje, elismerje. Ez természetesen magas szöveggondozási és lapszerkesztési elvárást is támaszt. A Máltai Tanulmányok kettős „vak letorálású” folyóirat, amelyet besorolt az MTA, indexál az MTMT, a CIEPS, a MATARKA, az OSZK, az EBSCO és a Proquest. Etikai irányelveink a COPE tagságunkból is erednek.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
ISSN e: 2732-0332
ISSN ny: 2676-9468
NMHH: CE/14647/3-2019.
1011 Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax.: +36-1-391-4228
Email: maltaitanulmanyok@maltai.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked.
OKBővebb információkA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi szabályzat