Szolidaritás határok nélkül – Globális erőterek, nemzetközi életterek
2026/1

A kortárs világ folyamatai egyre inkább túllépnek a nemzeti kereteken, és a társadalmi, gazdasági, valamint humanitárius kérdések globális összefüggésrendszerben értelmezhetők. E lapszám arra vállalkozik, hogy a szolidaritást ne pusztán helyi gyakorlatként, hanem határokon átnyúló kapcsolatokban, intézményi válaszokban és nemzetközi együttműködésekben vizsgálja. A tanulmányok középpontjában a nemzetközi segélyezés, a globális partnerségek és az ezekhez kapcsolódó új együttműködési formák állnak, különös tekintettel arra, miként alakítják a geopolitikai átrendeződések, az elhúzódó konfliktusok és a társadalmi sérülékenység a nemzetközi tér működését.
A lapszám írásai azt elemzik, hogyan formálódnak a segítségnyújtás, a felelősségvállalás és az együttműködés új mintázatai egy összetett és bizonytalan globális környezetben. Emellett rámutatnak a magyar szakmai közeg hozzájárulására is a nemzetközi diskurzushoz, hangsúlyozva azt a tudást és tapasztalatot, amely képes értelmezni és árnyalni a globális kihívásokat. A kötet célja, hogy ne csupán tájékozódást nyújtson, hanem további közös gondolkodásra ösztönözzön a szolidaritás határokon átívelő lehetőségeiről.
FELTÖLTVE
2026 Apr. 27.
MÉRET
3.53 MB
Teljes szám letöltése

Cikkek

Balogh Réka

Minden eddiginél több: négy billió dollár hiányzik a fenntartható fejlődés biztosításához, miközben világszerte a hazájukból menekülni kényszerülők száma...

2026/1 | 6-24
Solymári Dániel

Nem lehetünk keresztények karitatív cselekedetek nélkül – Ferenc pápa gondolatából kiindulva az emberiesség, a méltóság és a szolidaritás értelmezésén...

2026/1 | 25-39.
Kovács Bálint

Hogyan hoztak létre egy virágzó közösséget az eltérő történelmi tapasztalatokkal hazánkba érkező örmény bevándorlók a huszadik század elején, és miképp…

2026/1 | 40-53.
Vörös Zoltán

Az Egyesült Államok által nyújtott nemzetközi segélyezési rendszer drasztikus visszavágása nem csupán finanszírozási hiányt, hanem intézményi és legitimációs vákuumot...

2026/1 | 71-91.
Osztrovka Cintia

Világunk egyik legforróbb pontja ma a multikulturális perzsa állam. Nyugati szomszédja, amellyel pár évizede háborút vívott, az egyik legfontosabb szövetségesévé…

2026/1 | 54-70.
Tarrósy István

A globális folyamatokba való bekapcsolódás kulcsfontosságú feltétele Afrika számára is a virtuális szektor és kibervédelem kiépítése. A kontinensen, ahol a…

2026/1 | 92-104.