Absztrakt

Az írás Berzsenyi Emese vallástörténész legújabb munkáját mutatja be, amely összehasonlító, átfogó képet ad az ábrahámi vallások tanításairól arra vonatkozóan, hogyan viszonyultak a fogyatékossághoz, a fogyatékossággal élő személyekhez, és mit hirdettek/mondtak/tanítottak róluk. Minél régebbi és szélesebb körű egy vallás társadalmi tanítása, annál nehezebb feltárni deformálódott szegmenseit, majd megújult/letisztult formájában visszailleszteni a tanítást a kultúrába. A könyv modern kori kitérői leginkább e folyamat bemutatását, illetve szükségszerű igazolását szolgálják.

Kulcsszavak: zsidóság, kereszténység, iszlám, fogyatékosság

Kevés olyan szó van, mely annyira megérinti a lelkünket, mint a fogyatékosság. Ennek hallatán vagy éppen láttán nincs olyan ember, akinek ne lennének vele kapcsolatban érzései. Ez lehet együttérzés, sajnálat, félelemből – az ismeretlen, kényelmetlen helyzetből – adódó elutasítás. A fogyatékosság kifejezés egyrészt védelmet, támogatást és segítséget nyújt, másrészt megbélyegzést, diszkriminációt és címkézést jelent.

Mi áll pontosan e kifejezés mögött? A fogyatékosságot minden korban a társadalom normái és relativizáló tényezői határozzák meg. Az, hogy ezeknek a normáknak miként kell teljesülniük és mit tekintenek fogyatékosságnak egy társadalomban, az mindenkor a ki nem mondott és törvényesen kialakított normáktól és értékektől függ. Kijelenthetjük hát, sem maga a fogalom, sem annak tartalma nem volt állandó az emberiség történetében.

Napjainkban a magyar szóhasználatban általánossá vált „fogyatékos ember, fogyatékos személy” elnevezést többek között a „sérült”, „akadályozott”, „korlátozott munkaképességű” kifejezések használata váltja fel. A köznevelés