Korlátozó-e a tárgyi adomány, és valóban szükséges-e túllépni a „kerítésfestésen”?...
Az adomány jellege önmagában nem tesz paternalistává egy segítő aktust. Annál inkább az adományozási forma mögötti ok és szemlélet –…
A szerző tanulmányában azt mutatja be, hogy a magyarországi cigányság milyen inspirációkat kapott története első évszázadai során, az oktatás milyen formában és milyen mértékben hatott az életére, s ennek következtében milyen magasra és milyen messzire jutottak el gyermekei a 19. század végéig.
Tanulmányomban azt kívánom bemutatni, hogy a magyarországi legnagyobb kisebbség, a hatszáz éve köztünk és velünk élő cigányság milyen inspirációkat kapott története első évszázadai során, az oktatás milyen formában és milyen mértékben hatott az életére, s ennek következtében milyen magasra és milyen messzire jutottak el gyermekei a 19. század végéig. Jelen munkámban történeti áttekintést nyújtok, ami leginkább a kiemelkedett cigány fiatalokról, a lehetőségekről, körülményekről szól – terjedelmi okok miatt írásom a cigányság oktatása történetének főbb állomásait, eredményeit ismerteti. A 17. század a kiindulópont, hisz az első cigány írástudó ebben a században jelent meg, a 19. század vége pedig egy jelentős korszakhatár mind a cigányság életében, mind a magyar oktatáspolitika történetében. Kutatásom levéltári vizsgálatokon alapul; egyházi dokumentumokat, egyház látogatási jegyzőkönyveket, magyar oktatástörténeti gyűjteményeket, korabeli újságok írásait s a cigánysággal kapcsolatos romológiai forrásmunkákat használtam fel.
Kulcsszavak: cigányság, oktatás, történet, felemelkedés, értelmiség
A címben szereplő, romani, nemzetközi cigány[1]Tanulmányomban többnyire a cigány szót használom, a megnevezés helyességéről részletesen lásd: Szabóné Kármán, 2016: 33–36. nyelven írt buzdítás – melynek jelentése: Még magasabbra! Még messzebbre! – azoknak a törekvéseknek, álmoknak, vágyaknak a kifejezése, amellyel a szülők, a
Regisztráljon honlapunkon hogy ingyenesen hozzáférjen a Máltai Tanulmányok összes rovatának archívumához teljes terjedelemben.
Csatlakozom Regisztráció részleteiFelhasznált irodalom
Hírlevél
Az adomány jellege önmagában nem tesz paternalistává egy segítő aktust. Annál inkább az adományozási forma mögötti ok és szemlélet –…
A Máltai Tanulmányok a társadalomtudományos stúdiumokból merítő, a minket körülvevő világ emberi és társadalmi problémáira reflektáló negyedéves, tudományos folyóirat. Elkötelezetten interdiszciplináris megközelítésű, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységi köreihez szorosan kapcsolódó orgánum.
A folyóirat weboldalán, megtartva a tudományos közlés formáit, olvasmányos, olvasható formában adjuk közre az egyes esszéket, tanulmányokat, recenziókat. Cikkeink teljesen akadálymentesítettek, így a hallás- és látássérültek számára is igyekszünk azokat alkalmassá tenni. Utóhang rovatunkban extra, csak a weblapon olvasható tartalommal jelentkezünk.
Minden tudományos folyóiratnak fontos, hogy a hozzá kapcsolódó szak- és tudományterületi kör azt ismerje, elismerje. Ez természetesen magas szöveggondozási és lapszerkesztési elvárást is támaszt. A Máltai Tanulmányok kettős „vak letorálású” folyóirat, amelyet besorolt az MTA, indexál az MTMT, a CIEPS, a MATARKA, az OSZK, az EBSCO és a Proquest. Etikai irányelveink a COPE tagságunkból is erednek.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
ISSN e: 2732-0332
ISSN ny: 2676-9468
NMHH: CE/14647/3-2019.
1011 Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax.: +36-1-391-4228
Email: maltaitanulmanyok@maltai.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked.
OKBővebb információkA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi szabályzat