Absztrakt

Történetek, barátságok, felemelő és olykor nehéz pillanatok az ország legsze­gényebb településéről. Egy csereháti faluban, Csenyétén a „Felzárkózó tele­pülések” program keretein belül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai segítik az itt élőket. Az ő folyamatos jelenlétüknek köszönhetően érkezhettem egy számomra idegen faluba már első alkalommal úgy, mint egy régi ismerős. A Jelenlét Ház udvarán tolongó, folyton kérdező gyerekek az első pillanatban elvarázsoltak. Azóta is minden látogatás tartogat egy-egy nehezen felejthető, kincset érő találkozást. Elmesélek közülük néhányat úgy, ahogy én megéltem.

 Kulcsszavak: Jelenlét, Felzárkózó települések, Csenyéte, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, templom, harang

2020 augusztusában jártam először Csenyétén, az ország legszegényebb településeként is- mert, száz százalékban romák lakta borsodi faluban. Aznap hazaérve csak ennyit jegyeztem le magamnak: „Ezelőtt még sosem volt olyan barátnőm, akitől miután elbúcsúztam, tetűirtóval kellett átmosni a hajamat.” Ezeket a sorokat azóta sem folytattam, mert nem találtam meg a módját, hogyan tudnám a hangsúlyt a barátnőmre és nem a tetűirtóra helyezni a történetben, hogy aki olvassa, az a barátságra emlékezzen inkább a bogarak helyett. Miközben nem szeretném elhallgatni, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által a csenyétei Jelenlét Ház udvarán aznapra szervezett családi délután – közös főzéssel és játékkal – a gyerekek hajához makacsul ragaszkodó tetvek elűzésére is szerveződött. Délutánra megfésülve, változatos parkettafonásokkal szaladgáltak a lányok az udvaron az üstökben rotyogó lecsó és frissen sült bodag körül.

A legszegényebb településre érkeztem, és nem várt gazdagsággal találkoztam.