Bemutatjuk a  Máltai Tanulmányok 2023. évi negyedik számát

Családra vágyunk – mondhatnánk a Máltai Tanulmányok 2023/4. számában megjelent egyik írás szerzőivel együtt, de kérdés, hogy minden gyermek hozzájut-e ehhez, mint ahogy törvényben foglaltatik a saját családban való nevelkedés joga? Mi hiányzik ahhoz, hogy mindenki megkapja a békés, harmonikus családban való felnövekedés lehetőségét? És képesek vagyunk-e a bizalomteli gyermekkori légkört továbbvinni, és a társadalomban ezt alkalmazni?

Ezekre a kérdésekre keresik a választ a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóiratának szerzői, akik a bizalom tágabb perspektívájából (amellyel előző számunk foglalkozott) váltanak a fókuszon a társadalom legszűkebb köreire, és a hozzánk legközelebb állók felé fordítják reflektoraikat idei utolsó lapszámunkban.

Az emberré válás folyamatának fontos lépése volt, amikor keretbe szerveződtek társas kapcsolódásaink, és új szociális egységek alakultak ki. Már több kutató is rámutatott, hogy teljes értékű ember csak teljes értékű szocializációs folyamatban fejlődhet ki – olvashatjuk Török Csaba teológus gondolatait a folyóirat nyitótanulmányában. Az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára a továbbiakban azt a folyamatot írja le, ahogy a társadalmi bizalom csökkenésével az emberekben gyanakvás, agresszió alakul ki, és tér nyílik a manipuláció előtt. Ilyenkor  „elképesztő erővel nyilvánulhat meg a védettség, bebiztosítottság vágya. (…) Isten hiányában kell egy olyan figura, akibe belehelyezhetem azt a bizalmat, amelyet rajta kívül senkinek nem tudok megadni. Lehet ő közszereplő, politikus, apafigura, valamilyen szellemi tartalom – egy a lényeges: tudja azt az érzést nyújtani nekem, hogy ha másban nem is, benne feltétel nélkül megbízhatom. Ha mindenkiben csalódtam már, benne nem fogok.”

Ettől pedig már csak egy lépés a valóság tagadása: „megjelenhet előttünk az az ember, aki szó szerint rabjává válik egy bántalmazó rendszernek, mert úgy véli, azon kívül képtelen lenne túlélni, önértékelése, önbizalma olyan súlyosan sérült, hogy totálisan és feltétel nélkül képes kiszolgáltatni magát az abuzív rendszernek.” . A megoldás Török Csaba szerint az, ha kilépek a bebiztosított létezés keretei közül, mert választhatom a „valóság elleni bizalmat”, ugyanis: a „hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka”. Hiszen: „Amikor az ember ament mond, tulajdonképpen így felel Isten őt szólító szavára: elfogadom, hiszem, hogy ez így van, azaz annyira biztosnak tartom mindezt, hogy kész vagyok feltétel nélküli bizalommal teljesen erre alapozni az életemet.”

A hit és a valóság kapcsolatáról kiadványunk több szerzője is gondolkodik, végigvezetve bennünket például azon a kutatáson, amelynek keretében megvizsgálták, hogyan hat a vallásgyakorlás a házassággal kapcsolatos attitűdre ma Magyarországon. A szerzők úgy látják, hogy „a vallásosságnak már a párválasztásra is kedvező a hatása, a harminc év alatti, valamely egyház tanítását követő fiataloknak több mint a fele (59%) jelezte, hogy van párkapcsolata, és a vallásosak csaknem háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy szeretne megházasodni.”

Ugyancsak szerepe van a hitbeli elköteleződésnek akkor, amikor az örökbefogadás kérdése kerül szóba. Egy dolgozatban a hazai lakosság körében végzett felmérést értékelve jutottak arra a megállapításra a szerzők, hogy három csoportja van az örökbefogadóknak ( válogatós, racionális és altruista ), ezek közül az utóbbi körbe tartozók vallásosként nevezik meg magukat, és ők azok, akik kikötések nélkül, bármilyen életkorban, etnikai származásra vagy betegségre való tekintet nélkül fogadnának örökbe rászoruló gyermekeket. Ez a vizsgálat többek között arra jutott, hogy túlnyomórészt az adoptálás fő indítéka az, ha nem lehet valakinek saját gyereke. A válaszadók nagy része szerint fontos, hogy házasságban élő párhoz érkezzen az örökbefogadásra váró apróság, de ha ez nem teljesülhet, az egyedülállókat még mindig előbbre sorolnák, mint az intézményesített homoszexuális kapcsolatban élőket.

Hogy az évente több mint ezer örökbefogadásban részt vevő, vagy az erre hiába váró kicsi szempontjait is szemügyre vegyük, Miszlai Péter gyermekvédelmi szakember körképe segít minket, aki az eljárásrend és jogi szabályozás oldaláról mutatja be a folyamatot, majd a felmerülő dilemmákat tárja elénk: mennyi idő szükséges a döntés meghozatalához befogadó szülői oldalról? Hogyan tartsák a vér szerinti szülőkkel a kapcsolatot? Melyek a tipikus nehézségek, amelyek a nevelés során felmerülhetnek?

Hasonló problémákat boncolgatnak a Máltai Nevelő Szülői Hálózat munkatársai, Egriné Csőreg Mónika és Szabó Orsolya, akik azoknak a gyermekeknek a sorsát mutatják meg nekünk, akik az örökbefogadásból kiesnek, esetleg csak átmenetileg kerülnek gondozásba, és a főállású nevelőszülők törődésére szorulnak. Bár a nevelőszülői státusz képzéshez kötött, mégsem foglalkozásnak, sokkal inkább hivatásnak nevezik a Szeretetszolgálat szakemberei, akik számos nehéz sorssal, de nem kevés megnyugtató sorsrendezéssel is találkoznak. A befogadó szülők vallomásai közt olvashatjuk ezeket a sorokat: „A sok megpróbáltatásban sokkal valóságosabb lett az életem, úgy is lehetne mondani, hogy miközben elsősorban nem csak magunkért éltem, önazonosabb lettem.”

A családok egyik feladata az lenne, hogy a fentihez hasonló lelki folyamatokban támogassák a hozzátartozókat, ugyanakkor ezzel szemben nem egyszer az egész életre kiható trauma forrásává válnak. Így az állandósult konfliktusban élő párokkal foglalkozó tanulmány szerzője, Szodorai Dóra is megállapítja: A különösen konfliktusos válások egyik általánosan elismert vonása, hogy a szülőket kimeríti az egymással való konfliktus és a másik „legyőzése”, így sem érzelmileg, sem más módon nem tudnak segíteni a gyermekeiknek, vagy odafigyelni rájuk.” Az ilyen közegben felnövekvő utódokat nyugodtan lehet érzelmileg elhanyagoltnak tekinteni, és veszélybe kerülhet a gyermek egészsége, valamint poszttraumás stressz is kialakulhat az elhúzódó háborúskodás nyomán.

Hogy a családban rejlő erőforrásokkal is foglalkozzunk, Imriné Csákányos Melinda teológus siet segítségünkre. A társadalom legkisebb egységének feladatait végigsorolva a szakember rámutat: a támogató környezeti hatások nyomán alakulhat ki az alapbizalom a gyermekben, amely a bázisa a későbbi önállóságnak és önbizalomnak. A bensőséges kapcsolódás fázisait is bemutatja, amelyek a jól működő csapatmunkához hozzá kell hogy járuljanak. Végezetül megnyugtat minket: „az egyén boldogulásához elegendő az „elég jó” család támogatása is, hiszen a boldog családok nem a tökéletes családokat jelentik, hanem azokat, amelyek tagjai képesek egymást elfogadni és támogatni úgy, hogy közben mindenki önmaga maradhat. Az élet folyamán előfordulhat, hogy felismerjük azokat a hiányosságokat, melyeket a diszfunkcionálisan működő származási családunkból hoztunk. A felismerés lehetőséget biztosít, hogy merjünk segítséget kérni és változtatni.”

A magunk és a legközelebbi „másik” megismerése tehát számos további kérdést vet fel. A „szociális anyaméhnek” nevezett legkisebb társadalmi egység egészsége mindannyiunk érdeke lenne, így a válaszok megtalálásához igyekszünk segítséget nyújtani legfrissebb lapszámunkkal, és az azt bemutató kerekasztal-beszélgetéssel, ahol a téma elméleti és gyakorlati szakemberei pszichológiai, szociológiai, teológiai és egyéb nézőpontokból keresik a válaszokat.

Tartsanak velünk, olvassák az ünnepek közeledtével is a Máltai Szeretetszolgálat tudományos, szaklektorált folyóiratát, amely immár öt éve foglalkozik a segítő szakma kérdéseivel, felületül szolgálva az elmélyült gondolkodás, a szakmai hálózatok erősítése, valamint a minél jobb, hathatósabb segélynyújtás keresése, elemzése érdekében – elköteleződve a jó kérdések feltevése és a lehetséges válaszok kutatása mellett!