A gyógypedagógus szerepe a szociális szférában
A gyermekkorból kilépve egyre csökken a lakhatási, munkavállalási és ellátási támogatás a fogyatékos emberek számára, pedig sokkal több felnőttekkel foglalkozó…
A gyógypedagógus szerepe a szociális szférában A lakóhelyi és oktatási szegregáció valamint a szociális szolgáltatások elérhetőségének korlátai újratermelik az egyenlőtlenségeket. A gyenge társadalmi kötések hiányában a leszakadó rétegek egyre távolabb kerülnek a többségi társadalomtól. Vannak ugyanakkor jó példák: a mentorok szerepe a felzárkózó településeken kulcsfontosságú lehet.
A korábbi javuló tendenciák ellenére Magyarországon az iskolázottsági különbségek a romák és nem romák között továbbra is fennállnak – egyes dimenziókban súlyosbodnak is –, amit főként a társadalmi szegregáció, az oktatási környezet és a családi háttér eltérései okoznak. A gyorsuló iskolai szegregáció tovább fokozza az esélyegyenlőtlenséget, melyet a homogenizált továbbtanulási pályák és a magas lemorzsolódási arány tovább súlyosbítanak. A tanulmány a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium körében végzett interjúk alapján mutat rá az úgynevezett fontos másik szerepére, amelyen olyan felnőtt támogató személyeket ért, akik motiválják, segítik és támogatják a tanulók pályafutását. A tanulmány kiemeli, hogy a sikeres társadalmi mobilitáshoz elengedhetetlen a támogató, mentoráló kapcsolatok kiépítése, különösen a mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű cigány fiatalok esetében, és bemutatja a mobilitási mentorálás többdimenziós szerepét a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében.
Kulcsszavak: roma/cigány, hátrányos helyzet, mobilitás, szakkollégium, mentorálás
DOI: 10.56699/MT.2025.4.3
A társadalmi egyenlőtlenség komplex, multidimenzionális jelenség (Milanovic, 2012; Therborn, 2006), jelen tanulmány ebből a komplexitásból kiemelve az etnikai és az oktatási dimenzió metszetében létrejövő, önmagába visszacsatolódó egyenlőtlenségi mechanizmusra, illetve annak megtörhetőségére fókuszál. Etnikai dimenzióról beszélünk, de a cigány lakosság iskolázottsági mutatói nem etnikai okból különböznek nagymértékben az országos átlagtól, hanem – ahogy számos, részben lentebb felhasznált forrás bizonyítja – a társadalmi helyzet szegregatív különbségeiből adódnak.
A magyarországi cigány népesség iskolázottsága az 1950-es évektől jelentősen javult (az analfabetizmus felszámolása, az általános iskola befejezése), és a 2000-es évektől további javuló tendencia figyelhető meg a közép- és felsőfokú végzettség tekintetében is. Ugyanakkor az eltérő továbbtanulási mintázatok miatt az iskolázottsági különbség romák és nem romák között továbbra is fennmaradt (Polónyi, 2002; Kállai, 2003). A standardizált teszteredményekben ugyancsak jelentős lemaradás mutatható ki, mely elsősorban az oktatási környezet és a családi háttér különbségeivel magyarázható (Havas, 2002; Kertesi–Kézdi, 2014, 2016). A kompetenciamérések során az iskolák közötti különbségek jelentősen az OECD-átlag feletti mértékben járulnak hozzá a tanulói teljesítmények különbségeihez. Egészen megdöbbentő a 2011-es kompetenciamérés eredménye, miszerint a szakképzésben részt vevő tizedik évfolyamos tanulók teljesítménye alacsonyabbnak bizonyult az általános iskola hatodik évfolyamára járó tanulók átlageredményénél is, azaz egy egész képzési forma tanulói (a populáció 22 százaléka, zömében cigány származásúak) a négy évvel fiatalabbak átlagos
Regisztráljon honlapunkon hogy ingyenesen hozzáférjen a Máltai Tanulmányok összes rovatának archívumához teljes terjedelemben.
Csatlakozom Regisztráció részleteiFelhasznált irodalom
Felhasznált irodalom
Hírlevél
A gyermekkorból kilépve egyre csökken a lakhatási, munkavállalási és ellátási támogatás a fogyatékos emberek számára, pedig sokkal több felnőttekkel foglalkozó…
A Máltai Tanulmányok a társadalomtudományos stúdiumokból merítő, a minket körülvevő világ emberi és társadalmi problémáira reflektáló negyedéves, tudományos folyóirat. Elkötelezetten interdiszciplináris megközelítésű, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységi köreihez szorosan kapcsolódó orgánum.
A folyóirat weboldalán, megtartva a tudományos közlés formáit, olvasmányos, olvasható formában adjuk közre az egyes esszéket, tanulmányokat, recenziókat. Cikkeink teljesen akadálymentesítettek, így a hallás- és látássérültek számára is igyekszünk azokat alkalmassá tenni. Utóhang rovatunkban extra, csak a weblapon olvasható tartalommal jelentkezünk.
Minden tudományos folyóiratnak fontos, hogy a hozzá kapcsolódó szak- és tudományterületi kör azt ismerje, elismerje. Ez természetesen magas szöveggondozási és lapszerkesztési elvárást is támaszt. A Máltai Tanulmányok kettős „vak letorálású” folyóirat, amelyet besorolt az MTA, indexál az MTMT, a CIEPS, a MATARKA, az OSZK, az EBSCO és a Proquest. Etikai irányelveink a COPE tagságunkból is erednek.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
ISSN e: 2732-0332
ISSN ny: 2676-9468
NMHH: CE/14647/3-2019.
1011 Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax.: +36-1-391-4228
Email: maltaitanulmanyok@maltai.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked.
OKBővebb információkA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi szabályzat