Bemutatjuk a Máltai Tanulmányok legfrissebb kiadványát

Átmeneti tér, külterület, zártkert, szegregátum, nyomornegyed, gettó – a sort lehetne még folytatni, amikor azt vesszük végig, milyen lakhatási környezetre nem vágynak, s mégis rákényszerülnek sokan.

A lakhatási szegénységnek többféle arca van, és más-más megküzdési esélyekkel, kitörési lehetőségekkel rendelkezik az, aki a fővárosi Magdolna-negyed lakója vagy az ormánsági periféria egyik aprófalvában él.

A Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóirata, a Máltai Tanulmányok idei harmadik számában „Elválasztott terek, összefonódó sorsok” címmel azt veszi végig, hogyan formálódnak a közösségek ezekben a hátrányos településrészekben – a roma nők, fogyatékossággal élők körében, egy Ózd környéki külterületen vagy a leghátrányosabb háromszáz magyar faluban. Ezzel kapcsolatban mindazonáltal felmerül az intézmények közösségformáló képessége és felelőssége is.

Az „intézménytelenítés” a jelszava például annak a stratégiának, amely hazánkban 2011-ben lépett érvénybe, de még mindig gyerekcipőben lépked: az érdekvédelmi és nemzetközi szervezetek által szorgalmazott elképzelés szerint a nagy létszámú (ötven férőhely fölötti) fogyatékos és szenvedélybeteg személyek számára fenntartott bentlakásos otthonokat fel kellene váltani közösségi típusú, támogatott lakhatási formákkal. Ugyanakkor Magyarországon ma még több mint huszonegyezren élnek nagyobb intézetekben és csak négyezren kaptak lehetőséget-lakhatást az önálló életvitelt lehetővé tevő lakóotthonokban. Arról, hogy milyen terápiás jelentőséggel is bír a fogyatékossággal élő személyek függetlenségének támogatása, és a szolidaritás szempontjain túl miért érdeke a többségi társadalomnak is ennek a kérdésnek a rendezése, Ökrösi Dóra és Sziklai István írt értekezést lapunkba.

A másik javának figyelembe vétele, az együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás – egyszóval a szolidaritás – a kisebb, hátrányokkal küzdő közösségekben kardinális megküzdési módszer – derül ki a Máltai Tanulmányok több írásából is. A perifériára szorulás ugyanis egy párhuzamos társadalomban élést jelent, ahol a „cigányok” fokozatosan kiszorultak a falusi világ peremére, ahol a stigmatizáció, a kontroll, a térbeli és szimbolikus elkülönítés egyre erősebb lett” – állapítja meg a rendszerváltás óta eltelt évtizedek folyamatairól a lapunkban bemutatott „Kirekesztve” című szociológiai körkép szerzője, Virág Tünde, aki képet ad arról, milyen torzulásokhoz vezet az önkormányzatok többes szerepe, a közmunka vagy az iskolai szegregáció. A kirekesztettség nyomán létrejövő „elfoglalt falvakban” mindezek nyomán sajátos normarendszer jön létre. Mint a szerző fogalmaz: „A többségi társadalom azzal, hogy gyakorlatilag teljesen elszigetelte, kirekesztette a falu egész társadalmát, egyben szabad utat engedett annak, hogy a település maga szervezze meg mindennapi világát, életét, alakítsa ki saját szabályait”.

Ami a válsághelyzetekben a szolidaritás feléledését is hozhatja – legalábbis erről tanúskodik például Maszlag Fanni munkája, aki azt veszi végig, az utóbbi időszakban mindannyiunkat érő gazdasági sokkokra válaszul milyen megküzdési lehetőségeket keresnek azok, akiknek a kiszolgáltatottsága a többségi társadalomnál sokkal határozottabb. A szociológus terepi kutatása során arra jut, hogy a periférián élő közösségekben újraéledt a tradicionális roma szolidaritás.

Mint egyik interjúalanya kifejti:„Ha nekem nincs a hónapban már, mindig tudom, kihe’ kell fordulni, melyik testvéremhez, rokonomhoz… és tudod, ő ad… Ők mindig adnak, pedig nekik sincs… aztán meg mikor nekünk van, mi adunk. De nem azért, mert jaj, ahogy a magyar gondolkodik, mert vissza kell adni. Nem… adunk, mert ha az enyém ehet, ha én ehetek, nem nézem azt, hogy ő vagy az övéje ne egyen”.

Mint a szerző megállapítja, ezek a túlélési stratégiák egyszerre tükrözik a nélkülözők kreativitását és kiszolgáltatottságukat – akárcsak a budapesti Magdolna-negyed lakói esetében, akiknek társadalomszerkezetét Balázs András vizsgálta évtizedünk elején. A józsefvárosi szegregátumban a hagyományos családi kereteket kitágítva szomszédok és barátok kvázirokoni hálózata alakult ki, ahol a tagok folyamatosan gazdasági segítséget nyújtanak egymásnak, közös erőforrás-gazdálkodási egységet alkotva megosztják egymással a rendelkezésünkre álló jövedelmeket és javakat. A kölcsönös szívességek hálója ugyanis biztonságot nyújt: a viszonosság biztosítja, hogy senki sem marad teljesen magára a bajban – olvashatjuk a kutatást bemutató recenzióban. A tanulmány ugyanakkor kiemeli: a Magdolna-negyed erősen szegregált, és „a bezáródás okai inkább belső közösségi mechanizmusok, mintsem külső korlátok. Az informális segítő hálózat egyszerre áldás és teher: védelmet nyújt a nélkülözésben, ugyanakkor a viszonosság elve révén lojalitást és maradást követel meg. A kölcsönös függés paradox módon az egyéni kitörést is akadályozhatja.”

Ahogy a tradíció és ennek köszönhető szolidaritás „mankója” az elzárt roma közösségek nőtársadalmában nemcsak áldás, terhet is hordoz – bizonyítja Velev Dóra munkája „Hol vannak a férfiak?” – Női szerepkörök egy roma szegregátumban címmel, aki felzárkózó települések családszerkezetét vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a távoli munkavállalás, a válások és a munkanélküliséggel együttjáró deviáns viselkedés (szerhasználat, bűnözés) következtében a férfiak nemcsak fizikailag, de funkcionálisan is hiányoznak a roma családok jó részéből. Ebből eredően a hagyományos értelemben vett férfiszerepeket is az asszonyok vállalják magukra – ez pedig nemcsak túlterheltség formájában sújtja a családfővé avanzsált anyákat, hanem szerepkonfliktushoz is vezet, hiszen a tradicionálisan patriarchális roma életformát szétfeszíti az, hogy a hagyományosan férfiaktól elvárt pénzkereső tevékenység és az anyai, gondoskodó feladatok is mind a nőkre hárulnak. Ennek következtében nevelési gondok jelentkeznek, amelyekből adódóan a gyermekek szocializációja, fejlődési lehetősége sérül – és az ördögi kör újratermelődik.

Ahogy újratermelődnek a gyermekvállalással kapcsolatos problémák is a FETE köréhez tartozó falvakban, mert bár a teljes lakosság körében tapasztalható demográfiai trendek begyűrűznek a leghátrányosabb településekre is, ott a születésszámok kisebb visszaesése mellett megmaradt a nagyszámú terhességmegszakítás. A kedvezőtlen szociokulturális folyamatok következtében pedig a leszakadás tünetei koncentráltan jelentkeznek – mutat rá a „Népességváltozás és demográfiai kihívások a Felzárkózó települések program falvaiban” című tanulmány két szerzője, Németh Nándor és Kabai Gergely.

Amit tehát a magyar társadalmat kutató szociológusok többször megállapítottak – hogy hazánkban az ezredforduló után a társadalmi és térbeli egyenlőtlenségek újratermelődnek – jelen tanulmánykötetünk is igazolja.

Az összefonódó sorsok keltette szolidaritás felfedezése és az ezt produktív cselekvéssé formáló intézményes megoldások bővítése ugyanakkor még jócskán hagy kívánnivalót maga után.

Az, hogy a hazai és nemzetközi terepen tapasztalatot szerzett szakértők – többek között a lapban publikáló Ackermann Tamás szociológus és Németh Nándor terület- és településfejlesztő geográfus – valamint az afrikai nyomornegyedekben kutató Czirják Ráhel, nemzetközi fejlesztési szakértő hogyan látják a problémák forrását és a lehetséges megoldási utakat, az intézmények és közösségek erősítésében rejlő lehetőségeket, kiderül az október 1-én, szerdán 17 órától a Máltai Szeretetszolgálat központjában tartott lapbemutató beszélgetésen.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt erre az alkalomra is, kérjük, részvételüket a maltaitanulmanyok.hu oldalon található regisztrációs lapon jelezzék!