Absztrakt

 A tudományos megközelítés mellett a művészet is rátalált korunk egyik fontos társadalmi jelenségére, az elöregedő társadalommal kapcsolatos problémakörre, és annak mozgatórugóit a saját eszközeivel igyekszik feltárni, egyre több műalkotásban. A filmművészetben több komoly elismerést is megszerző mozgókép járja körbe a mentális hanyatlás, kognitív leépülés emberi oldalát, és ezek körében Az apa és a Megmaradt Alice-nek című műveket vettük górcső alá, hogy a segítségükkel kapjunk választ a kérdésre: megmarad-e az én a személyiséget alkotó mentális váz leépültével?

 Kulcsszavak:  demencia, Alzheimer, leépülés, otthonápolás, lelkiszegények, kognitív hanyatlás, filmművészet

Gyerekként zavarba ejtett és értetlenül álltam a Hegyi beszéd kezdő sorait hallva: mit is jelenthet az, hogy a „lelki szegények boldogok”? Mit kell érteni a „lelki szegénység” és mit a „boldogság” alatt? Azóta részben választ kaptam ezekre a kérdésekre, de a dilemma újra szembejött velem, mikor elkezdtem beleásni magam az öregedés, a demencia problémakörébe és annak egyik fő kiváltójával, az Alzheimer-kórral kapcsolatos ismeretekbe.

A tudományos munkák tanulmányozását követően a művészethez fordultam segítségért, és két, Oscar-díjjal is honorált filmalkotás segítségével folytattam a töprengést arról, lehet-e boldogságról beszélni azok esetében, akik már értelmükkel nem fogják fel, kik is saját maguk valójában. Van-e még személyiségük, és szükséges-e egyáltalán ÉN ahhoz, hogy a Mindenhatóhoz kapcsolódjunk?

A harmadik évezred első évtizedeiben mindinkább tapasztalható a társadalmunk elöregedése, s ez egyre több, az idősödéssel kapcsolatos alkotás létrejöttét segítette elő. Erre ébredtem rá, mikor elkezdtem számbavenni