Az ápolási robotok alkalmazásának lehetősége az idősek tartós ápolásában
A következő évtizedekben megduplázódik a világ időskorú lakossága. Ápoló robotok alkalmazásával a munkaerőhiány és az idősekkel szembeni előítéletek problémája is…
A XXI. század különböző közel-keleti eseményeinek hatására az Oszmán Birodalom felosztásával létrehozott regionális területi viszonyok átalakulni látszottak, ám a tanulmány által vizsgált három ország – Libanon, Szíria és Irak – egyike sem bomlott fel. A száz évvel ezelőtt létrehozott területi államok keretei között viszont jelentős társadalmi változások zajlanak.
A XXI. század elején a közel-keleti rendben előbb a 2003-as iraki háború, majd az arab tavasz eseményei, végül az Iszlám Állam területfoglalásai olyan változásokat jeleztek, illetve indítottak el, melyek az Oszmán Birodalom felosztásának eredményeként létrehozott regionális viszonyokat bontották meg. Mára úgy tűnik, hogy ennek a regionális rendnek az alapegységei, a területi államok ellenálltak e kihívásoknak, és a tanulmányban vizsgált három állam (Libanon, Szíria, Irak) egyike sem bomlott fel. A mindhárom országot meghatározó etnikai-szektariánus rendszer átalakulóban van, az etnikai és vallási közösségek arányai változnak, a közösségek együttélése és politikai részvétele azonban a száz évvel ezelőtt létrehozott területi államok keretei között marad.
Kulcsszavak: Közel-Kelet, Libanon, Szíria, Irak, a regionális hatalmi egyensúlyok megbomlása, etnikai-szektariánus rendszer
A szűkebben meghatározott Közel-Kelet – ezen belül is a Földközi-tengertől a Perzsa-öbölig terjedő úgynevezett termékeny félhold – a hidegháborút követően, a XX. század végén, a XXI. század elején meglehetősen megváltozott képet mutatott: egyrészt a hidegháborús katonai szembenállás, az Egyesült Államok vezette nyugati tábor és a Szovjetunió vezette keleti blokk hatalmi játszmái, proxy küzdelmei megszűnni látszottak, amikor Madridban 1991-ben kezdetét vette az arab–izraeli békefolyamat. Másrészt a Szovjetunió néhány hónappal későbbi felbomlásával a korábbi arab szocialista államok végleg elveszítették „iránytűjüket”, azt a hatalmat, mely ideológiai sarokpontja volt az általuk „átvett” szocialista modellnek.
A körvonalazódó Pax Americanában, melyet az Egyesült Államok „unipoláris pillanatának”
Regisztráljon honlapunkon hogy ingyenesen hozzáférjen a Máltai Tanulmányok összes rovatának archívumához teljes terjedelemben.
Csatlakozom Regisztráció részleteiFelhasznált irodalom
Hírlevél
A következő évtizedekben megduplázódik a világ időskorú lakossága. Ápoló robotok alkalmazásával a munkaerőhiány és az idősekkel szembeni előítéletek problémája is…
A Máltai Tanulmányok a társadalomtudományos stúdiumokból merítő, a minket körülvevő világ emberi és társadalmi problémáira reflektáló negyedéves, tudományos folyóirat. Elkötelezetten interdiszciplináris megközelítésű, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységi köreihez szorosan kapcsolódó orgánum.
A folyóirat weboldalán, megtartva a tudományos közlés formáit, olvasmányos, olvasható formában adjuk közre az egyes esszéket, tanulmányokat, recenziókat. Cikkeink teljesen akadálymentesítettek, így a hallás- és látássérültek számára is igyekszünk azokat alkalmassá tenni. Utóhang rovatunkban extra, csak a weblapon olvasható tartalommal jelentkezünk.
Minden tudományos folyóiratnak fontos, hogy a hozzá kapcsolódó szak- és tudományterületi kör azt ismerje, elismerje. Ez természetesen magas szöveggondozási és lapszerkesztési elvárást is támaszt. A Máltai Tanulmányok kettős „vak letorálású” folyóirat, amelyet besorolt az MTA, indexál az MTMT, a CIEPS, a MATARKA, az OSZK, az EBSCO és a Proquest. Etikai irányelveink a COPE tagságunkból is erednek.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
ISSN e: 2732-0332
ISSN ny: 2676-9468
NMHH: CE/14647/3-2019.
1011 Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax.: +36-1-391-4228
Email: maltaitanulmanyok@maltai.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked.
OKBővebb információkA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi szabályzat