Az ápolási robotok alkalmazásának lehetősége az idősek tartós ápolásában
A következő évtizedekben megduplázódik a világ időskorú lakossága. Ápoló robotok alkalmazásával a munkaerőhiány és az idősekkel szembeni előítéletek problémája is…
Hogyan tud a katolikus egyház jogrendje érvényes válaszokat adni a jelen társadalmunk családjogi dilemmáira? Milyen módon tölthetik be hatékonyan feladatukat az egyházi bíróságok a házassági életközösségek felbomlása esetén? – Kánonjogászi tanulmány a családpasztorációról
A Ferenc pápa pontifikátusa alatt megvalósuló kánonjogi reformok mind az egyházi bíróságot, mind annak lelkipásztori feladatait, mind pedig a család intézményét (újra) az érdeklődés középpontjába állították. E tanulmány a három fogalom metszéspontját kívánja néhány szemponttal megvilágítani. Ehhez elsőként a katolikus egyház belső jogrendszerének és a „családjog” fogalmának összeegyeztethetőségét vizsgálja meg. Rámutat az önálló „egyházi családjog” hiányának okaira, melyek részben a latin jogrend szemléletmódjára vezethetők vissza, azonban egy elkülönülő jogág hiánya külsődleges tényezőkkel is magyarázható. A tanulmány e kérdéskör bemutatása után az egyházi bíróságok mint a jogalkalmazás megkülönböztetett helyeinek szerepét járja körbe a felbomlott családok pasztorális kísérésének fényében. Kritikusan kibontja, hogy e törvényszékek milyen feladatokat képesek hatékonyan ellátni, és melyek mutatnak túl rajtuk.
Kulcsszavak: családjog, egyházjog, egyházi bíróság
DOI: 10.56699/MT.2023.3.5
A katolikus egyház jogrendjére is érvényes a kijelentés, miszerint ius semper reformandum. A jog folytonos megújulásra szoruló természetét hangsúlyozó aforizma Ferenc pápa pontifikátusára is találó, hiszen a jelenlegi egyházfő rég nem látott törvényhozói teljesítményt tudhat magáénak (Schüller, 2020: 1–17). Minden jelentős jogi átalakításnak vannak „nyertesei”, mely első látásra nyersnek ható jelzőn olyan szereplőket és intézményeket érthetünk, amelyek egy változás következtében akár a gyakorlat, akár a (teológiai) gondolkodás homlokterébe kerültek. A jelenlegi egyházfő működésével kapcsolatban kétségtelenül ilyen „nyertesként” tarthatók számon számos egyéb mellett az egyházi bíróságok, illetve a
Regisztráljon honlapunkon hogy ingyenesen hozzáférjen a Máltai Tanulmányok összes rovatának archívumához teljes terjedelemben.
Csatlakozom Regisztráció részleteiFelhasznált irodalom
Hírlevél
A következő évtizedekben megduplázódik a világ időskorú lakossága. Ápoló robotok alkalmazásával a munkaerőhiány és az idősekkel szembeni előítéletek problémája is…
A Máltai Tanulmányok a társadalomtudományos stúdiumokból merítő, a minket körülvevő világ emberi és társadalmi problémáira reflektáló negyedéves, tudományos folyóirat. Elkötelezetten interdiszciplináris megközelítésű, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységi köreihez szorosan kapcsolódó orgánum.
A folyóirat weboldalán, megtartva a tudományos közlés formáit, olvasmányos, olvasható formában adjuk közre az egyes esszéket, tanulmányokat, recenziókat. Cikkeink teljesen akadálymentesítettek, így a hallás- és látássérültek számára is igyekszünk azokat alkalmassá tenni. Utóhang rovatunkban extra, csak a weblapon olvasható tartalommal jelentkezünk.
Minden tudományos folyóiratnak fontos, hogy a hozzá kapcsolódó szak- és tudományterületi kör azt ismerje, elismerje. Ez természetesen magas szöveggondozási és lapszerkesztési elvárást is támaszt. A Máltai Tanulmányok kettős „vak letorálású” folyóirat, amelyet besorolt az MTA, indexál az MTMT, a CIEPS, a MATARKA, az OSZK, az EBSCO és a Proquest. Etikai irányelveink a COPE tagságunkból is erednek.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
ISSN e: 2732-0332
ISSN ny: 2676-9468
NMHH: CE/14647/3-2019.
1011 Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax.: +36-1-391-4228
Email: maltaitanulmanyok@maltai.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked.
OKBővebb információkA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi szabályzat