Technológia a társadalom szolgálatában címmel megjelent a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóiratának 2024/4. száma

Aladdin csodalámpája-e a mesterséges intelligencia, amely minden vágyunkat valóra váltja, vagy az emberiség megmaradását veszélyeztető sötét erő?

A digitális technika ugrásszerű fejlődése elvezetett minket ahhoz a ponthoz, hogy mára a 20. század tudományos-fantasztikus irodalmának elképzelései megvalósulni látszanak, hiszen ma bárki beszélgetésbe elegyedhet a számítógépén valamelyik mesterséges intelligencia programmal, attól esszét, grafikát vagy fordítást kaphat másodperceken belül. Ugyanakkor a téma szakértői maguk is rámutatnak: jelenleg nem látható, mi van még a dobozban, és csak a további nagyléptékű fejlődésben lehetünk biztosak. A legfrissebb technológia, a modern kommunikációs eszközök hatalmi tényezőkké váltak, ezzel együtt hatalmas lehetőségeket is rejtenek magukban, amelyet a segítő szakmában dolgozók ki kell hogy aknázzanak.

Ezt belátva szerveződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóirata, a segítő szakma lapjának idei utolsó száma az információtechnológia kihívásai köré.

A beláthatatlan jövőről festett kilátásokat veszi sorba Rab Árpád, aki Markku Wilenius finn kutatót idézi: „az emberiség jelenleg egy új, hatodik gazdasági és társadalmi hullám küszöbén áll. Ezt az új hullámot a 2010-től körülbelül 2050-ig tartó időszakra jósolja, és fő hajtóerejét az intelligens technológiák és a fenntarthatósági innovációk jelentik majd. Wilenius szerint az ötödik hullám, amelyet az információs technológia uralt, most a végéhez közeledik, és újabb paradigmaváltás következik, amely a környezeti fenntarthatóságot és az integrált technológiákat helyezi előtérbe.”

A társadalmunk egyes csoportjai különbözőképp profitálnak a mesterséges intelligencia térnyeréséből, vélik a jövőkutatók, hiszen a munkavállalóknak kezdetben támaszt jelent a technológia használata, középtávon ugyanakkor a feleslegessé válást, állásuk elvesztését hozhatja, és csak reménykedni lehet, hogy nagyon hosszú távon a munkamentes jólléthez vezet majd el a robotok térnyerése. Másrészről viszont már ma is számos szakmában hatalmas munkaerőhiánnyal küzdenek a Globális Északon, 15 év múlva például 230 ezer orvos fog hiányozni az egészségügyből Európában, nem beszélve a tanárokról, pszichológusokról, turizmusban dolgozó szakemberekről.

Érthető tehát társadalmunk megosztottsága és sokak aggodalma a fejlődés beláthatatlan irányától, és jogos az igény, hogy a mesterséges intelligencia használatát etikai korlátok közé tereljük. Mike Nimród, a Corvinus Egyetem Infokommunikáció Tanszékének egyetemi adjunktusa ezekről a dilemmákról gondolkodik „Előítélet, diszkrimináció és gazdasági egyenlőtlenségek” című dolgozatában, ahol megállapítja: a mesterséges intelligenciába táplált „tanító adatok” az emberi tényező hatására könnyen elfogultságot és diszkriminációs spirált eredményezhetnek, ezért az Európai Unióban tiltják például az MI rendszerek rendészeti célokra történő felhasználását. Ugyancsak káros társadalmi folyamatokat eredményezhet az, hogy a mesterséges intelligencia legfejlettebb változataihoz a tőke és magas státusz birtokában lévők sokkal könnyebben hozzáférnek, így versenyelőnyhöz juthatnak a piacon, és még inkább kinyílik az olló a nagyvállalatok és a kisebb cégek között. És más veszélyt is rejthet az MI alapú technológiák túlzott használata, ha a felhasználók kritikus területeken is ellenőrzés nélkül hagyatkoznak a technológia nyújtotta válaszokra. Ezt erősíti meg Esztelecki Péter és Szűts Zoltán írása is, akik a tanulók tehetséggondozásának eszközeként tekintenek a mesterséges intelligenciára, ugyanakkor megállapítják: „A chatbothasználat területén nagy veszélyt jelenthet a hallucináció (konfabuláció vagy téveszme), amely a mesterséges intelligencia olyan magabiztos válaszát jelenti, amelyet a képzési adatai nem támasztanak alá. E „kitalált”, hamis információkat nem mindig egyszerű kiszűrni, és különösen veszélyesek, ha valaki mindenféle ellenőrzés nélkül tényként adja tovább őket.”

A gépi intelligencia és a korunk egyéb technológiáinak etikai szabályozásához a filozófia is keresi a támpontokat, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: egyáltalán hol húzódik a határ az emberi és mesterséges között, mikor, milyen esetben jogos a „poszthumán” jelző használata, vagy igaza van-e a „nonhumán” szemléletet vallóknak, akik szerint „az emberi mint olyan sohasem létezett zárt egységként. A nonhumanisták szerint sohasem voltunk emberiek.”

A poszthumanista gondolkodásmód a rászorulók ápolását is másfajta paradigma mentén közelíti meg: itt a gondozás nem ér véget a beteg test határainál, hanem az egész bolygóra kiterjedő medikalizációt céloz meg, integrálva az emberi és nem emberi tényezőket.

Ahogy a gépek és ember egyfajta szimbiózisa nyilvánul meg az öles léptekkel fejlődő robotsebészetben és távgyógyászatban is, derül ki lapunk több tanulmányából. Miután bolygónk időskorú lakossága 25 év alatt várhatóan meg fog kétszereződni és 2050-re másfél milliárdan lesznek a hatvanöt év feletti korcsoport tagjai, felmerül a kérdés, ki lesz képes segíteni és ellátni őket. Erre a problematikára keresik a választ azok, akik humanoid ápoló robotok és robot házi kedvencek fejlesztésén munkálkodnak.

Hajdú József és Chen Mengxuan írásában rámutat: a mesterséges intelligencia nemcsak abban segít, hogy a szociális dolgozók fizikai, monoton, esetleg veszélyes munkájával járó terhein könnyítsenek, de a nagy mennyiségű adat gyűjtésével a páciensek állapotának monitorozását és a betegségek előrejelzését is segíthetik. Egyes robotokat úgy alkotnak meg, hogy az időskorúaknak társaságul is szolgáljanak, információkkal lássák el a gondozottat vagy segítsék a családdal való kapcsolattartást.

Ugyancsak a kapcsolattartás a kulcsszava annak az értekezésnek, amelyben Márkus Eszter gyógypedagógus-egyetemi docens azt vizsgálta, hogyan tudják a kommunikációban korlátozott személyek az új technológiák (például a szájpálca, a fejegér vagy a szemvezérlés) segítségével felvenni a kontaktust a külvilággal, és az, hogy milyen fontos a kommunikáció másik oldala, a többségi társadalom ismerete és elfogadása ezekkel az eszközökkel kapcsolatosan.

Ahogy a hátrányos helyzetű térségekben lakók esetében is a hozzáférés illetve a lemaradások kiegyenlítése volt a cél – olvashatjuk a „Lakóhelyközelbe vitt egészségügyi ellátás és szaktudás – A telemedicina jelene és jövője” című dolgozatban –,  amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2019-ben elindította telemedicinális szűrőprogramját. A kezdetekben gyermekszemészeti vizsgálatok végzésére alkalmas buszokban videókonferencia-rendszer segítségével jutott el a szakszerű orvosi ellátás az egészségügyi ellátórendszerektől távol eső falvakba. 2022-től már a DocRoom Egészségügyi Kutatási Program részeként hajléktalan személyek ellátása valósulhatott meg a távolságok legyőzésével, majd a Naszlady Attila Egészségfejlesztési Program keretében ma már kardiológus, bőrgyógyász, pulmonológus és endokrinológus szakorvos is kiszáll virtuálisan az aprófalvak betegeihez. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy a megkérdezett páciensek 95 százaléka szívesen venné igénybe máskor is és ajánlaná ismerőseinek a szolgáltatást. Szintén jelentős előny, hogy a telemedicinális ellátásnak hála tíz százalékkal csökkent a szakellátásba való beutalások (és ezzel a nagyobb távolságokra való utazás, munkából való kiesés) gyakorisága.

Ehhez hasonlóan a robotsebészet alkalmazása is kettős haszonnal jár: a terület hazai szakértői, köztük Haidegger Tamás, a robotsebészet és űrtávsebészet kutatója feltárják az olvasók előtt, milyen előnyökkel jár a pontos mozdulatokkal, 360 fokos mozgástartománnyal, apró metszéssel dolgozó robotasszisztált minimál invazív sebészet, amely a gyors gyógyulás tetemes haszna mellett rengeteg adatot is szolgáltat. Ez pedig a jövőbeli sebészeti módszerek további jelentős fejlődéséhez járulhat hozzá.

A mesterséges intelligencia, a legújabb technológiák alkalmazásának a számos előny mellett rengeteg buktatója is lehet – derül ki legújabb számunk tanulmányaiból. A felvetődő dilemmákra több tudományág képviselője is keresi a választ, köztük a filozófiai antropológia egyik meghatározó alakja, Arnold Gehlen, aki már ötven évvel ezelőtt látta: „ha az embert részleteiben vizsgáljuk, és különböző tulajdonságait, ismertetőjegyeit vesszük górcső alá, nem találunk semmi specifikusan emberit. … Az állatokkal összehasonlítva talált furcsaságok miatt is ragaszkodik Gehlen ahhoz, hogy az emberből kell megérteni az embert, és nem az állatokon keresztül, s a biológiai meghatározottságokon túl az életvitelt helyezi a középpontba. Az ember kultúrateremtő képességét, azt, hogy képes a körülötte lévő természetet úgy átformálni, hogy az nem determinálja. Nem ő alkalmazkodik a környezethez, hanem azt alakítja igényeinek megfelelően.”

Azt, hogy milyen módon szolgálhatja a technológia a társadalmat (és nem fordítva), milyen lehetőségeket kellene észrevennünk és kiaknáznunk, s mely veszélyekre felkészülnünk, a Máltai Tanulmányok 2024/4. száma keresi a választ.

Ezekről a kérdésekről és megoldási lehetőségről pedig gondolatot is cserélnek szerzőink (Lovász Ádám filozófus, Mike Nimród, a BCE Infokommunikáció Tanszékének egyetemi adjunktusa és Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetője) december 4-én, amikor Tóth Adrienn Anita, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képzés-fejlesztés munkacsoport-vezetője moderációjával egy kerekasztal-beszélgetés keretében mutatják be legújabb lapszámunkat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti központjában.

Várjuk szeretettel a segítő szakma lapjának olvasói, támogató közössége tagjai között!