Felzárkózó települések – A fenntartható öngondoskodás lehetőségéről
kockázata közel kétmillió embert érintett 2021-ben. több száz település leszakadóban van, amely évtizedek óta megoldatlan probléma. Egyebek mellett ennek kezelésére is indított átfogó programot a magyar kormány 2019-ben, mely a Felzárkózó települések nevet kapta. A Máltai Tanulmányok jelen száma ezt a kérdést járja körül. Célunk,
hogy e kiemelt fókusszal is ráirányítsuk a figyelmet e fontos
jelenségre, és ezen a felületen is lehetőséget teremtsünk a szakmai
dialógusra, a leginkább fontos kérdések megfogalmazására
és a jó gyakorlatok, hathatós válaszok felmutatására.
Cikkek
Hogyan tudunk élhető lakhelyet biztosítani Magyarország leszakadó régióiban, a kisvárosokban az infrastrukturálisan, kulturálisan, gazdaságilag hátrányba került...
Háromszázezer ember sorsát mozdítja előre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Felzárkózó Települések programban. A háromszáz legszegényebb településen a kora...
Hogyan lehet megvédeni az emberi méltóságot és egyben szakszerű választ találni egy régóta húzódó áldatlan helyzetben? A Hős utcai szegregátum…
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hátrányos helyzetű településekért végzett átfogó munkáját a társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos mutatja be. A...
„Jelen vagyunk, segítünk!” A felzárkózó települések helyzete és segítőtevékenységek Baranya megyében
A Jelenlét fontosságáról – kik is a Felzárkózó Települések program kedvezményezettjei és milyen módokon tudják segíteni a karitatív szervezetek a…
Új munkakör: családmentorok a gyerekek első ezer napjának egyengetéséért, a kognitív, érzelmi és társas készségek, kompetenciák kialakításáért, amelyek a...
Hírlevél
További érdekességekért iratkozzon fel hírlevelünkre!
Alapgondolat
A bencés pedagógia koncepciója – Gondolatok a Szent Benedek regulája...
Anselm Grün, a münsterschwarzachi bencés apátság szerzetese, a 2022. év első számának nyitó tanulmányában a bencés rend kolostori iskoláiról értekezik,…