Absztrakt

A tanulmányban ismertetett kutatás célja az idős krónikus betegek spiritualitásának feltárása volt. A vizsgálatban húsz hetven év feletti krónikus beteggel készített interjút elemeztek. A mélyinterjúk a méltóságterápia kérdésprotokolljára épültek. Az elemzés interpretatív fenomenológiai megközelítéssel, induktív tematikus módszerrel történt, amit a ChatGPT 4.0 által végzett másodlagos kódolás egészített ki. Az idős krónikus betegekkel készített interjúk elemzése alapján elmondható, hogy az életvégi spiritualitás egyéni és kulturális szinten is meghatározott. Az életvégi spiritualitás mentén hét fő téma jelent meg: a kapcsolódás, a méltóság, a vallás, a büszkeség, az otthon, a trauma és a halál. Az eredmények rámutatnak a büszkeség érzésének elutasítására, jellemzően a női résztvevők esetében.

Kulcsszavak: spiritualitás, idős krónikus betegek, méltóság, kvalitatív kutatás, mesterséges intelligencia

DOI: 10.56699/MT.2026.3.3

A spiritualitás fogalmát az egészségtudományok sokszínűen értelmezik. A széles körben alkalmazott definíció szerint a spiritualitás az emberi lét dinamikus, belső jellemzője, amely által az egyén végső értelmet, célt és transzcendenciát keres, valamint kapcsolatot él meg önmagával, másokkal, a közösséggel, a természettel és a szenttel (Puchalski et al., 2018). Ugyanakkor a spiritualitás megélésének mikéntjét befolyásolja a kulturális és a társadalmi környezet. Egy idős krónikus betegek körében végzett kínai kutatás például a családi kapcsolatok, a társadalmi szerepek és a kulturális értékek jelentőségére hívja fel a figyelmet a spiritualitás megélésében (Cheng et al., 2025b).

A spiritualitás definiálásakor kihívást jelent, hogy az egészségügyi gyakorlatban nem feltétlenül olyan módon jelenik meg, mint egy kutatásban. A tudományos vizsgálatok esetében elengedhetetlen a fogalom meghatározása és operacionalizálása, miközben a betegellátásban a spiritualitás elsősorban az egyén saját tapasztalatain, értékein és élettörténetén keresztül válik megismerhetővé. A különbséget Harold G. Koenig és munkatársainak (2023) Handbook of Religion and Health [A vallás és az egészség kézikönyve] című munkája alapján mutatjuk be az 1. táblázatban.

1. táblázat: A spiritualitás tudományos megközelítései

Forrás: Koenig et al., 2023, 3–5.

A spiritualitás „kutatható jelenségként” és „átélt tapasztalatként” való megközelítése nem zárja ki egymást. A spiritualitás vizsgálatában a módszertani szigorúság mellett annak is teret kell kapnia, ahogyan az egyén értelmezi saját életét. Ez utóbbi jelentős szerepet kap időskorban, amikor az élettörténetre való visszatekintés és a halál közelségének tapasztalata egyre gyakrabban veti fel az élet értelmének kérdését.

Yuksel Can Oz és munkatársai 65–88 éves idősekkel végzett kvalitatív kutatásában a spiritualitás az életvezetéshez, az élet értelmének tisztázásához és a nehéz élethelyzetekkel való megküzdéshez kapcsolódott (Can Oz et al., 2022).

A krónikus betegség újabb változásokat hozhat az idős ember életében. A fizikai korlátozottság, az önállóság csökkenése és a korábbi életvitel megváltozása az identitásról és az élet értelméről alkotott képet is érintheti (Chiaranai et al., 2018). E tapasztalatok olyan egzisztenciális kérdéseket vethetnek fel, amelyekre a fizikai betegséget célzó kezelések nem adnak választ.

Egy 726 fős, krónikus betegséggel élő idős emberekből álló mintán végzett vizsgálatban a spirituális szükségletek közül az élet értelme és célja kapta a legnagyobb jelentőséget, ezt a szeretet és a kapcsolódás, a halál elfogadása, a remény és a béke, majd a transzcendenssel való kapcsolat követte (Cheng et al., 2025a).

Az eddigi kutatások alapján az idős krónikus betegek spiritualitása nem választható el életük történetétől, kapcsolataiktól, veszteségeiktől és kulturális környezetüktől. Ezért az életvég perspektívájában a spiritualitás vizsgálata annak megismerésére is lehetőséget teremt, hogy az érintettek miként értelmezik az életüket, milyen erőforrásokra támaszkodnak, és mit tartanak fontosnak méltóságuk megőrzése érdekében. A jelen tanulmányban bemutatott kutatás célja az idős krónikus betegek spiritualitásának feltárása volt mélyinterjúk segítségével.

MÓDSZERTAN

A kvalitatív kutatásban kutatói oldalról az interpretatív fenomenológiai analízist alkalmaztuk, melynek célja az egyéni, szubjektív tapasztalatok feltárása és az ezekhez kapcsolódó jelentéstársítások megértése (Smith, 2011). Másodlagos kódolásra a mesterséges intelligenciát használtuk, erre a későbbiekben részletesen kitérünk. Az MI bevezetése a kutatási folyamatba kifejezetten nagy adathalmazok esetében – jelen kutatásban összesen 234 oldalról volt szó – meggyorsítja a másodkódolási folyamatot.

Az interpretativisták amellett érvelnek, hogy a kvalitatív elemzésnek árnyaltnak és emberközpontúnak kell lennie, és aggodalomra adhat okot, hogy a mesterséges intelligencia figyelmen kívül hagyhatja az emberi kommunikáció finomságait. Az interpretativizmus szerint egyetlen jelenségnek többféle értelmezése lehetséges, nem pedig egy, amelyet egy mérési folyamat meghatározhat. A valóság szubjektív, sokrétű, és társadalmilag konstruált. Vagyis csak valakinek a valóságát érthetjük meg az adott valóságról szerzett tapasztalatain keresztül, s ez eltérhet egy másik személy valóságától (Williams, 2024).

A kutatási tervben az interjúalanyok kiválasztásának egyik kritériuma az volt, hogy a betegek palliatív ellátásban részesüljenek. Viszont a kutatás első két hónapjában azzal szembesültünk, hogy a két tervezett helyszínen, a Budapest Hospice Házban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Polcz Alaine Hospice–Palliatív Osztályán összesen három beteg felel meg a kiválasztási kritériumoknak. Előbbiben az intézmény pszichológusa, utóbbiban a mentálhigiénés szakember segített az interjúalanyok kiválasztásában. A méltóságterápiával1 kapcsolatos korábbi kutatásokban is hasonló tapasztalatok születtek, mivel az életvégi szakaszban lévő betegek teherbírásának rohamos csökkenése, gyors kognitív leépülésük (Korman et al., 2021) vagy halálozásuk miatt az interjúk megszakadnak, ezért a megfelelő elemszámú minta toborzása jelentősen meghosszabbítja a kutatás időtartamát (Fitchett et al., 2015; Nagata–Tanaka, 2024). A fentiek fényében újragondolt bevonási kritériumok a következők voltak: idős (hetven év feletti), krónikus betegséggel élő, tiszta tudatállapotú emberek. Ennek megfelelően a kutatási helyszínek is kiegészültek az Élet-Hossz Idősek Otthonával (Budaörs) és a Kálvin János Református Idősek Otthonával (Budapest), valamint Budapest II. kerülete egyik háziorvosának és egy pszichoonkológusnak az ajánlására vontunk be otthon ápolt betegeket a kutatásba. Összesen huszonöt interjúalannyal vettük fel a kapcsolatot, és végül húsz interjút elemeztünk.

A kérdéssor a következő kérdésekből állt:

1. Élete nagyobb kihívásaiban mi vagy ki segítette a leginkább?
2. Milyen reményei és álmai vannak a szeretteivel kapcsolatban?
3. Mit gondol fontosnak az életben? Ezek az értékek változtak élete során?
4. Milyen tanácsot, útmutatást adna másoknak?
5. Mi az ön személyiségének a legerősebb része?
6. Meséljen az életéről, főként azokról a dolgokról, amelyekre a legjobban emlékszik, vagy amelyeket a legfontosabbnak tart.
7. Mire a legbüszkébb saját magával, illetve az életével kapcsolatban?
8. Milyen tevékenységet végez, ami feltölti?
9. A családján kívül van olyan közösség, amelyhez tartozik?
10. Vallásos? Változott a hite élete folyamán?

A méltóságterápia kérdésprotokolljából a 2., 4., 6., és 7. sorszámú kérdések származnak, amelyek segítenek az interjúalanyoknak élettörténetük értelmezésében, ami hozzájárul spirituális önreflexiójukhoz (Nagata–Tanaka, 2024). A szeretteikkel kapcsolatos jókívánságaikon és tanácsaikon keresztül kirajzolódik az élet értelmének és jelentőségének egyéni értelmezése. A kérdéssor többi kérdésének kidolgozásához a spiritualitás fent említett tudományos definíciója nyújtott kiindulási alapot.

Az interjúkészítés három szakaszból állt. Először a szakemberek (pszichológus, mentálhigiénés szakember, háziorvos és pszichoonkológus) a kritériumok mentén kiválasztották az alanyokat, és felkérték őket a kutatásban való részvételre. Az interjúkészítővel két alkalommal találkoztak a betegek. Az első találkozás során (15–20 perc) a kutató ismertette a kutatás célját, átadta a betegtájékoztatót, a beleegyező nyilatkozatot, valamint a strukturált kérdőívet. Harvey Max Chochinov méltóságterápiára vonatkozó ajánlását (Chochinov–Cann, 2005) követtük, miszerint a második találkozásra lehetőleg egy–három nappal később kerüljön sor. Ennek során készült el a körülbelül hatvanperces interjú. Az interjúk nyugodt, az adott körülményekhez képest intim légkörben zajlottak, és hangfelvétel készült róluk.

A kutatás szakmai-etikai engedélyének száma: IV/10183-3/2020/EKU.

A leiratok elemzését egy kutató és egy generatív mesterséges intelligencia (ChatGPT 4.0) végezte, Mei Hui Adeline Kon és munkatársai (2025) módszertani ajánlásait követve. Mind a kutató, mind a ChatGPT által végzett tematikus elemzés induktív megközelítést alkalmazott, vagyis a jelentésképzés az interjúkban megfogalmazott tapasztalatokból kiindulva, az elhangzott tartalmakra épülve bontakozott ki.

A szöveges leiratok kódolására manuálisan és két fő szakaszban került sor. Az első szakasz az idiografikus elemzés volt, amelynek során a kutató egyesével vizsgálta meg az interjúk szövegét, a spiritualitás fogalmára fókuszálva egyéni jelentéseket, kulcsfogalmakat keresett, majd létrehozta a kezdeti kódokat (Bengtsson, 2016). A második szakasz a horizontális összehasonlító elemzés volt, amely az interjúk közös mintázatainak és releváns eltéréseinek azonosítását célozta. Az interpretáció során a résztvevők jelentésadásából indult ki a kutató, és az egyes interjúk idiografikus elemzését követően alakította ki a közös tematikus struktúrát. Az elemzés során reflektált szakmai és elméleti előfeltevéseinek az interpretációra gyakorolt lehetséges hatására. A kutatói elemzést az MI által függetlenül generált tematikus egységekkel való összevetés egészítette ki. Az elemzés folyamatát az 1. ábra illusztrálja.

1. ábra: A kutatás során végzett kvalitatív elemzés folyamatábrája (saját szerkesztés)

A generatív MI a kvalitatív kutatásban gyorsíthatja a kezdeti kódolást, viszont a kulturálisan beágyazott jelentések értelmezése emberi kontrollt igényel (Williams, 2024; Bennis–Mouwafaq, 2025).

A ChatGPT 4.0-t az induktív kódolásban kedvező eredményeket mutató korábbi vizsgálatok alapján választottuk (Bijker et al., 2024; Bennis–Mouwafaq, 2025).

A húsz anonimizált interjú átiratát egyenként töltöttük fel, azonos cél- és utasításrendszerrel, Kon és munkatársai (2025) ajánlása alapján. Az utasításokat a 2. ábra mutatja.

Az MI tematikus elemzésre való használata előtt elengedhetetlennek tartottuk megvizsgálni kvalitatív kutatásokban való használatának etikai iránymutatásait.

A mesterséges intelligencia fejlődése megannyi társadalmi kihívást fog indukálni, akár számunkra egyelőre ismeretlen problémákat. Az etikai reflexiók egy lépést tesznek előre, míg a normatív irányelvek adaptációi az MI fejlődéséhez képest még mindig lassan haladnak (Bouhouita-Guermech et al., 2023).

A mesterséges intelligencia alkalmazásakor David B. Resnik és Mohammad Hosseini (2025) etikai ajánlásait vettük figyelembe. Fontos szempont volt a kutatói felelősség és transzparencia, az MI korlátainak jelzése, valamint a résztvevők adatainak védelme.

2. ábra: Utasítások a ChatGPT 0 részére (saját szerkesztés)

A ChatGPT-be kizárólag anonimizált interjúleiratok kerültek, az MI által létrehozott kódokat és témákat pedig kutatói ellenőrzés és értelmezés követte.

EREDMÉNYEK

Mint említettük, az interjúkészítés tizenhat hónapja alatt összesen huszonöt interjúalanyt vontunk be a vizsgálatba. Két esetben a beteg halála miatt a második találkozásra már nem került sor, két alkalommal a kérdések megismerése után az interjúalanyok visszautasították az interjút, és egy esetben a betegek kognitív képességeinek gyors hanyatlása miatt az elkészült interjú értelmezhetősége korlátozott volt, ezért az nem került be az elemzési folyamatba. A húsz interjúalany körében felülreprezentált volt a nők száma: tizenöt nő és öt férfi vett részt a kutatásban. Életkoruk 70 és 92 év között volt, az átlagéletkoruk 83,55 év. Vallási hovatartozásukat tekintve tizenhárom résztvevő volt római katolikus, három református, egy evangélikus és három nem vallásos. Az interjúalanyok közül nyolc volt házas, hét özvegy, három hajadon, és ketten elváltak. Az interjúkészítés helyszíne nyolc alkalommal idősek otthonában, hét esetben a beteg otthonában, két alkalommal hospice-részlegen volt, három otthon ápolt beteg esetében pedig online csatornán keresztül valósult meg a beszélgetés felvétele.

A résztvevők – foglalkozásukat tekintve – változatos szakmai háttérrel rendelkeztek, az átlagnál magasabb alapvégzettséggel, amelyről a szociodemográfiai adatokat közlő 2.táblázat tartalmaz pontos információkat. A táblázatban a résztvevők adatai az interjúkészítés időpontja szerint lettek sorba rendezve.

2. táblázat: Az interjúalanyok szociodemográfiai adatai (saját szerkesztés)

A kutató és a ChatGPT által azonosított tematikus kódok közötti fő különbség a strukturálás módjában mutatkozott meg, ahogy elkülönítették a fő és altémákat. A kutató hét fő témát határozott meg, míg a ChatGPT tízet azonosított. E különbség nem több téma felfedezésére vezethető vissza, hanem arra, hogy a mesterséges intelligencia több olyan témát is önálló fő témaként kezelt, amelyeket a kutató altémának sorolt be. A témák szinte teljes átfedést mutattak a két módszerben, viszont az MI nem emelte ki a büszkeséggel kapcsolatos attitűdöket, ami fontos kulturális sajátosságra mutat rá, és a betegek normalitás fenntartására irányuló, az interjúkban gyakran megjelenő törekvéseinek sem tulajdonított jelentőséget. Nem tárta fel az otthonnak a történelmi és az egyéni élet színteréhez köthető vonatkozásait, és nem ismerte fel a beszélgetésekben az élet lényeges elemeként többször említett szeretet fontosságát sem. A kétféle elemzési módszer eredményeinek integrálása a 3. ábrán látható végső tematikus struktúrát alkotta.

3. ábra: A tematikus elemzésből nyert kódfa (saját szerkesztés)

A kapcsolódás mint a spiritualitás alapja

A családi és baráti kapcsolatok mint pszichés megtartóerő altémája

A megkérdezettek közül tizenöten hivatkoztak családi és baráti kapcsolataikra mint megtartó-támogató erőre az életükben. „Ahogy a családdal összejöttünk, beszélgettünk, együtt ünnepeltünk, ezek a legszebb emlékeim az életben. Ez volt nekem a legnevezetesebb, a legjobb” (i2). „Már szinte mindenki meghalt körülöttünk, a barátaink, a testvéreink, még az egyik gyerekemet is eltemettem. De olyan jó, hogy legalább a feleségemmel megmaradtunk egymásnak” (i4).

A szeretet és szerelem altémája

Tizennégy interjúban hivatkoztak arra, hogy a szeretet az élet értelme, és ezek közül négyben a szerelmet mint az élet legnagyobb boldogságát említik. Az élet végéhez közeledve felmerülnek egzisztenciális kérdések, az élet értelmének keresése, melyek mély spirituális megközelítései a létezésnek. „Vannak olyan pillanatok, amikor nagyon boldognak érzi magát az ember, de az életben nincsen tartós boldogság, nem lehet ezt kitűzni célnak. Emlékszem néhány meghatározó pillanatra, például amikor az eljegyzési gyűrűmet néztem, és én olyan boldog és szerelmes voltam” (i1). „A szeretet az élet értelme, csak ez számít” (i7).

A segítés és szolgálat altémája

A más emberek segítése olyan spirituális aktus, amely értelmezhető a cselekvés szintjén, illetve az emberi létezés, kapcsolódás és fejlődés ontológiai dimenzióiban is. Tizenkét interjúban jelent meg a „mások segítése” és a „szolgálat” kifejezés. „Nem tudnék úgy élni, hogy ne segítsek valahogy. Itt az otthonban én viszem a vizet a többieknek minden reggel” (i3).

„Amíg tanítottam, még a gyenge képességű gyerekeknek is mindig segítettem, ingyen is. Az élet olyan, mint egy szolgálat, hogy mindig segítünk annak, akinek szüksége van rá, még akkor is, ha számunkra ismeretlen” (i1). „A személyiségem legerősebb része, hogy most már képes vagyok együttérezni másokkal, együttműködni velük, és segíteni őket” (i16).

A becsület altémája

Nyolc interjúban jelent meg a „becsület” szó mint a tettek etikai bástyája, a másokhoz való hozzáállás elvárt minősége. „A legnagyobb érték a becsületesség, és ez nem változott, otthonról kaptam, az édesanyámtól, és én annak megfelelően élek és cselekszem. Voltam már olyan helyzetben, amikor előnyhöz juthattam volna, ha lemondok a becsületről, de én nem voltam hajlandó” (i5).

A természet mint feltöltődésforrás altémája

A spirituális kapcsolatot nem lehet kizárólag a transzcendenssel, a felsőbbrendűvel vagy a szenttel való viszonyra redukálni. A spirituális kapcsolat mint élmény és tapasztalat sokkal tágabban értelmezhető: magában foglalhatja az önmagunkkal való kapcsolódást, az interperszonális viszonyok (például családi, baráti kapcsolatok) bensőséges dimenzióit, valamint a természettel való érintkezést is. A betegek a természethez való kapcsolódást örömként és feltöltődésként említették. Tizenhárom beszélgetésben került szóba valamilyen formában a természet utáni vágy vagy a vele való konkrét kapcsolat megélése. „A legjobb időtöltésem a virágaim gondozása. Egyik szebb, mint a másik, és mindig virágzik valamelyik” (i14). „Szeretem csak úgy nézni a természetet, a fákat, hallgatni a madarakat, mókust látni” (i6).

A méltóság megőrzése

Az autonómia megtartásának altémája

Az önrendelkezés, a szabadság szubjektív megélése és az autonómia érzése szoros kapcsolatban áll a spiritualitás élményével. „Itt vannak velem a férjem hamvai, majd együtt fognak minket elszórni, elrendeztem már, ki is fizettem előre. Ez nekem megnyugvást ad” (i2). „A lábaim nem akarnak mozdulni, s ugye ilyenkor az ember mindjárt látja a távlatokat, hogy jaj, Istenem, nem szeretnék ágyban fekvő lenni, könyörülj meg rajtam. Nem akarok kiszolgáltatott lenni” (i6).

A normalitás fenntartásának altémája

A normalitás fenntartása még a betegség vagy az életvégi állapot kihívásai közepette is támogathatja az identitás, az önazonosság és a kontrollérzet megtartását. „A nóták az életem, tegnapelőtt is írtam egyet” (i19). „Már nem tudok kimenni, sem rétegesen felöltözni, de azért minden reggel megnézem, hány fok van kint” (i9).

A vallás

A hit altémája

Az interjúalanyok közül hárman vallották magukat nem vallásosnak „Romlott katolikus lettem, nem voltam vallásos, nem is volt rá idő, mindig csak dolgoztam” (i19). Azok közül, akik vallásosnak mondták magukat (tizenhét fő), kilencen kitértek arra, hogy vallásuk nem köthető felekezethez. „Ökumenikus vagyok, és haragszom arra, aki ezt nem érti meg, és éles válaszfalakat épít a különböző felekezetek között. Mert én úgy érzem, hogy Isten nem így gondolja, és mindnyájunknak az Atyja” (i7). „Istenben hiszek, nem vallásban” (i11). „Ez nem vallás, ez egy életforma, egy életút, amiben arra törekszem, hogy a Biblia szerint éljem az életem” (i17).

A hit változásának altémája

Ketten jelezték, hogy fizikai állapotuk romlása miatt megharagudtak Istenre, és már képtelenek imádkozni. „Haragszom rá, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, ez az egy volt, amit kértem tőle, hogy ne legyek magatehetetlen. Már imádkozni sem bírok” (i8).

A tiltott vallás altémája

A vallásgyakorlás lehetőségei függenek a történelmi és kulturális környezettől. Az interjúalanyok mindegyike végigélte a szocialista korszak évtizedeit, amikor a spiritualitás – leginkább annak vallási formája – marginalizált vagy éppen politikailag kontrollált volt. „A párttitkár az ablakból figyelte, hogy ki megy be a templomba, és ha valakit meglátott, akkor másnap raportra hívatta” (i14). „Apám katonatiszt volt, akkoriban nem volt összeegyeztethető a vallásosság és a katonatiszti pályafutás. Ezért nehéz volt a családnak, mert anyám nagyon vallásos volt” (i17).

Nők, akik nem büszkék

Az interjú hetedik kérdése – „Mire a legbüszkébb saját magával, illetve az életével kapcsolatban?” – a kanadai eredetű méltóságterápia kérdésprotokolljából származik. Az erre kapott válaszok meglepők voltak, s tükrözték a kanadai és a magyar kulturális különbségeket a témában. A húsz interjúalany közül tizenheten azt válaszolták, hogy semmire sem büszkék. „Nem vagyok büszke, mindig is egy szürke ember voltam” (i3). Volt, aki felháborodott a kérdésen: „Maga a szó is visszataszító, én nem érzem magamat büszkének, nem vagyok másnál különb semmiben sem. Szerintem inkább az alázat a fontos” (i17). Külön érdekes, hogy a három büszke interjúalany mind férfi volt. Az elemszám ugyan nem reprezentatív, de az érdekes eredmény hátterében lehet a nő és a férfi értékének megkülönböztetése, amelyet az alanyok történelmi korának értékrendje diktált. „Én voltam a nagyanyám kedvence, de ez kellett nekem, mert a három fiútestvérem mellett úgy hívtak otthon, hogy »csak a lány«” (i6). „Én voltam a legidősebb lány a nyolc testvér közül, nekem kellett vigyázni a többiekre, ezért továbbtanulni sem tudtam” (i5). „Azzal vigasztaltak, hogy nem baj, hogy apám meghalt, mielőtt megszülettem volna, legalább nem tudta meg, hogy lány lettem” (i15).

Az otthon mint identitáshordozó tér

Annak ellenére, hogy a kérdések között nem szerepelt közvetlenül az otthonra vonatkozó kérdés, mind a húsz beszélgetésben megjelentek az otthonnal kapcsolatos korábbi történetek vagy a jelen helyzetben felmerülő aggodalmak.

Otthont szerezni és elveszíteni

Az otthonnak – fizikai térként való értelmezése mellett – az interjúkban társadalmi és kulturális jelentéstartalma is van – az interjúalanyok életük során történelmi és politikai átalakulások tanúi voltak. A magyarországi szocialista korszakban az „otthonszerzés” sajátos jelentést nyert, mivel a lakáshoz jutás nemcsak piaci alapon történhetett, hanem az állami elosztáson és egyéni ügyintézéseken keresztül is. A beszélgetésekben olyan traumatikus emlékek is megjelennek, amelyek az otthon elvesztéséről szólnak (a második világháborút követő vagyonelkobzásokról vagy a szocialista hatalomátvételhez kapcsolódó társadalmi átrendeződésekről). Ezek amellett, hogy személyes veszteségek, identitásvesztéssel és méltóságcsorbulással járó tapasztalatok is. „Addig jártam a hivatalba, amíg csak kiutalták azt a lakást” (i12). „Soha nem lett volna annak a családnak lakása, ha én nem szerzek nekik, sokat segítettem másoknak” (i8). Két esetben arra emlékeztek vissza az alanyok, hogy hogyan veszítették el az otthonukat. „Apám nem abba a korba volt való, elvettek tőlünk mindent, a házat, az üzletet” (i3). „Nemesi családom van, gyönyörű villánk volt parkkal. Mindent elvettek. Jártam arra, lakások és cukrászda lett belőle. A cukrász a cselédünk lánya volt, felismert” (i9).

Félelem az otthon elhagyásától

Tíz időssel a saját otthonában készült az interjú (hét személyesen, három online), közülük öt említette félelmét az idősek otthonába kerüléssel kapcsolatban. „A lányaim azt szeretnék, hogy otthonba menjek, de én nem akarok, nem tudnék ott megszokni” (i1). „Hangzatos az öregotthon neve, de engem nem érdekel. Nem akarok már alkalmazkodni senkihez sem” (i14).

A trauma mint a személyiség formálója

Tizenhét beszélgetés során került szóba valamilyen traumatikus, személyes veszteséggel, gyásszal kapcsolatos élmény. „A magyarokat kizsuppolták Szlovákiából. A vasútállomásról indítottak útra minket, édesanyámat, édesapámat, nagyanyámat, a bátyámat és engem. Az édesapám jobban tudott németül, mint magyarul, mert osztrák származású volt, aztán Tárnokon leszedték a vonatról malenkij robotra, azóta sem látta senki. A bátyám az úton agyhártyagyulladást kapott és meghalt, a nagymamám ettől a sok bánattól szintén még abban az évben meghalt. De anyám soha nem adta fel, mindent megtett értem. Én is ilyen vagyok, soha nem adtam fel, mindig mindent megtettem, ami tőlem telt” (i8). „Nem a szerzett dolgok a legfontosabbak az életben, kis dolgokkal is meg lehet elégedni. A háború alatt azokkal a kicsi orosz bombákkal körbebombázták a házunkat. Nem omlott össze a ház, de sok sérülést szenvedett, még a bútorok is tönkrementek a légnyomástól és a repeszektől. Szóval minden tönkrement, ez volt az első ilyen tapasztalatom az életben, hogy máról holnapra minden teljesen megváltozhat. Azt hiszem, ez alakította az életszemléletemet, hogy ez a változás bármikor megtörténhet, és még csak háború sem kell hozzá, elég egy tűzvész, szóval nem szabad az anyagiakat halmozni” (i1). „Nem voltunk nagyon elengedve anyagilag, aput mint katonatisztet 56-ban leszerelték, mert a forradalom alatt hazaengedte a katonáit, mondván, hogy ti nem fogtok a magyarokra lőni, innentől indult a kálváriája” (i17).

A saját halálhoz való viszony

Kilenc interjúban jelentek meg a saját halállal kapcsolatos érzések és gondolatok.

A halálvágy altémája

„Minden este úgy imádkozom, csak holnap reggel ne ébredjek fel” (i19). „Én bevallom őszintén, ezt most tényleg nagyon őszintén mondom, hogy én mindig arra kérem a jó Istent, hogy altasson el” (i2).

A megbékélés altémája

„Amikor az embert megüti a halál szele, utána másképp számolja a napokat, és másképp néz az életére. Lehet, hogy még van egy napom vagy kettő, vagy tizenkettő. De lehet, hogy már csak ez a nap van, ezért ebben még örömömet próbálom lelni” (i17). „Már odáig jutottam, hogy semmihez sem ragaszkodom. Először még, amikor valamit elkértek tőlem a gyerekek, némelyik megviselt, határozottan, egy-egy emlék, de most már semmi. Könnyedén szabadulok meg bármitől” (i1). „Itt mindenki úgy hívja ezt az otthont, hogy halálgyár. Innen már senki sem jön ki élve, mi sem” (i3).

MEGBESZÉLÉS

A kutatás során nyert empirikus adatok összevetése lehetőséget ad megismerni a kultúra hatását a spiritualitás megélésének bizonyos formáira.

Egy japán kutatás (Nagata–Tanaka, 2024) is a méltóságterápián alapuló interjúk módszerét használta idősek spiritualitásának feltárására. A szerzők négy fő témát azonosítottak: trauma, a nehéz élmények elhallgatása, kapcsolatok kialakítása és kihívások vállalása, valamint a spirituális én felfedezése. Eredményeik megerősítik jelen kutatás azon megállapításait, hogy a trauma, a segítő kapcsolatok, valamint az élet értelmének és céljának megtalálása spirituális dimenziók. Míg Japánban a szégyenérzet és a társadalmi szerepelvárások tartották vissza a résztvevőket az önfeltárásban és az érzelmek megosztásában, addig a magyar interjúalanyok esetében a büszkeség elutasítása akadályozta, hogy nyíltan beszéljenek saját érdemeikről és sikereikről. Valószínűleg a büszkeség megélése mögött is a szégyenérzet húzódhat meg, mint a szabad kifejezés gátló tényezője. Mindkét esetben megfigyelhető, hogy az egyéni élettörténet mellett a kultúra is meghatározza a spiritualitás megélését.

Az interjúk során a büszkeséggel kapcsolatban feltett kérdés – „Mire a legbüszkébb saját magával, illetve az életével kapcsolatban?” – tizenhét esetben olyan választ eredményezett, amelyben a résztvevők elutasították a büszkeséget, vagy neheztelésüket fejezték ki a kérdésfeltevéssel kapcsolatban. Hasonló megfigyelések születtek a méltóságterápia dániai adaptációja idején: a kérdésprotokoll validálása során a résztvevők jelentős része tartózkodott a „büszkeség” kifejezés használatától önmagával vagy az életútjával kapcsolatban (Houmann et al., 2010). A magyarországi és dániai válaszok összhangban állnak egymással, és megmutatják a kulturális eltérést a kanadai környezethez képest, ahol a méltóságterápiát kidolgozták, és ahol a büszkeség vállalása részét képezheti a személyes méltóság narratívájának.

Eredményeink a spiritualitás kapcsolati értelmezésével is összhangban állnak: a családi kapcsolatok, a szeretet és a természethez való kötődés a transzcendencián túlmutató spirituális kapcsolódás formáiként jelentek meg (Rykkje, 2019). Az autonómia és a normalitás fenntartásának igénye pedig arra utal, hogy az életvégi spiritualitás a méltóság és az önazonosság megőrzésével is összefonódik.

LIMITÁCIÓK

A vizsgálat korlátja a kis, nem reprezentatív és a női résztvevőket felülreprezentáló minta, valamint az eredeti palliatív bevonási kritérium módosítása, ezért az eredmények nem kizárólag palliatív ellátásban lévő betegek tapasztalatait tükrözik. Az interpretatív elemzés egyetlen kutató értelmezésére épült, ezért az eredmények szükségszerűen magukban hordozzák a kutatói perspektíva hatását. Az MI másodlagos elemzése támogatta az összevetést, de nem helyettesítette a kulturálisan beágyazott jelentések emberi interprtációját.

KÖVETKEZTETÉSEK

Az eredmények a kulturális kontextus jelentőségét is hangsúlyozzák: a büszkeség elutasítása, a traumanarratívák jelenléte vagy az otthonhoz való kötődés mind olyan sajátosságok, amelyek árnyalják a spiritualitás megélésének formáit. A mesterséges intelligencia bevonása új lehetőségeket nyitott az adatelemzésben, ugyanakkor világossá vált, hogy az elvont, kulturálisan beágyazott jelentés értelmezéséhez továbbra is szükség van az emberi gondolkodásra.

Végjegyzet

1. A méltóságterápia (Dignity Therapy) Harvey Max Chochinov kanadai pszichiáter, a palliatív ellátás és az életvégi méltóság nemzetközileg elismert kutatója által kidolgozott rövid, strukturált intervenció, amely elsősorban az életük végéhez közeledő, súlyos betegségben szenvedő személyek támogatását szolgálja. Célja a méltóság megőrzésének elősegítése, a pszichoszociális és egzisztenciális szenvedés enyhítése. A jellemzően hatvanperces, nyitott kérdésekre épülő beszélgetés során a beteg felidézheti életének meghatározó eseményeit, megfogalmazhatja jelentős élettapasztalatait és szeretteinek szánt üzeneteit. A rögzített beszélgetésből szerkesztett dokumentum készül, amelyet szükség esetén a beteg és a méltóságterápia koordinátora együtt módosít. Az így létrejövő generativitási dokumentumot a beteg örökül hagyhatja a számára fontos személyeknek.