<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?><rss version="2.0"
	xmlns:content="http://purl.org/rss/1.0/modules/content/"
	xmlns:wfw="http://wellformedweb.org/CommentAPI/"
	xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/"
	xmlns:atom="http://www.w3.org/2005/Atom"
	xmlns:sy="http://purl.org/rss/1.0/modules/syndication/"
	xmlns:slash="http://purl.org/rss/1.0/modules/slash/"
	>

<channel>
	<title>Schmidt Judit &#8211; Máltai Tanulmányok</title>
	<atom:link href="https://maltaitanulmanyok.hu/szerzo/schmidt-judit/feed/" rel="self" type="application/rss+xml" />
	<link>https://maltaitanulmanyok.hu</link>
	<description>A Máltai Tanulmányok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat interdiszciplináris folyóirata. A szaklektorált folyóiratot a szervezet 30. évfordulója alkalmából alapították</description>
	<lastBuildDate>Wed, 12 Apr 2023 07:07:47 +0000</lastBuildDate>
	<language>hu</language>
	<sy:updatePeriod>
	hourly	</sy:updatePeriod>
	<sy:updateFrequency>
	1	</sy:updateFrequency>
	
	<item>
		<title>Visszhang: Láthatatlan árvák</title>
		<link>https://maltaitanulmanyok.hu/magazin/visszhang-lathatatlan-arvak/?utm_source=rss&#038;utm_medium=rss&#038;utm_campaign=visszhang-lathatatlan-arvak</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Schmidt Judit]]></dc:creator>
		<pubDate>Wed, 12 Apr 2023 07:07:47 +0000</pubDate>
				<category><![CDATA[Nagyító]]></category>
		<category><![CDATA[szenvedélybetegség]]></category>
		<guid isPermaLink="false">https://maltaitanulmanyok.hu/?post_type=magazine&#038;p=4538</guid>

					<description><![CDATA[Szépirodalom és szakmai elemzés egy kötetben: egyedülálló kiadvány a Láthatatlan Árvák,  a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának prevenciós célból...]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p>Szépirodalom és szakmai elemzés egy kötetben: egyedülálló kiadvány a <em>Láthatatlan Árvák</em>,  a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának prevenciós célból kiadott könyve</p>
<p><span id="more-4538"></span></p>
<h2><strong>Absztrakt</strong></h2>
<p><em>A Láthatatlan árvák című könyv, mely a szenvedélybeteg vagy egyéb okból sérülékeny családokban felnövő gyermekek megtalálását, felkarolását és a segítségnyújtás lehetőségeit tárja fel, illeszkedik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálat keretében elindított AAP (Apa, anya, pia) program által, ismeretterjesztő, edukatív, illetve prevenciós célból kiadott könyvek sorába. Sajátos integrációt kísérel meg a lírai és a tudományos nyelvezet egymás mellé illesztésével, mely több szempontú megközelítését teszi lehetővé ugyanannak a problémának: annak, hogy milyen élményekkel, traumákkal szembesül egy gyerek, aki sérülékeny családban nevelkedik. A könyv egy vers mellett novellákból és szakirodalmi elemzésekből áll, utóbbiak az adott novella kapcsán egy-egy pszichológiai jellegzetességet emelnek ki, bemutatva traumatikus hátterüket.</em></p>
<p><em> </em><em> </em></p>
<p><strong>Kulcsszavak: </strong>szenvedélybetegség, családi minták, korai traumatizáció, prevenció</p>
<p><strong>DOI: </strong><a href="https://doi.org/10.56699/MT.2023.1.9">https://doi.org/10.56699/MT.2023.1.9</a></p>
<hr />
<p>Önkéntelenül egy Weöres Sándor-versrészlet járt a fejemben, amikor leültem, hogy leírjam benyomásaimat a <em>Láthatatlan árvák </em>című könyvről: „Megszólal a kimond- hatatlan / de nem mondhatja ki önmagát.”</p>
<p>„Kimondható.” Ez az a szó, amellyel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálat szenvedélybetegeket ellátó budapesti közössége fogadja az addiktológiai ellátásukba betérő klienseket.</p>
<p>A szenvedélybetegség kimondható. Egyetlen mondat, amely sokakat elindított a segítségkérés felé, és amely később ihletett egy programot is „Apa, anya, pia” címmel, melynek keretében a szenvedélybeteg családban élő vagy onnan már kirepült gyermekeket, felnőtteket próbálják megtalálni, megszólítani, és segíteni nekik. Az „Apa, anya, pia” címmel immár ötödik alkalommal megrendezett konferencián pedig a szenvedélybeteg családokkal találkozó szakmai közösség tud kapcsolódni professzionális vagy akár személyes élmények szintjén ehhez a témához.</p>
<p>Hogyan lehet megtalálni az elfeledett gyermekeket? Hogyan lehet megelőzni azt a komplex traumát, amelyet az ilyen gyerekeknek át kell élniük, mert általában láthatatlanok maradnak?</p>
<p>A közös gondolkodás és az együttműködés eredménye lett ez a könyv, mely a társadalom egészen különböző szegmenseiben mozgó és tevékenykedő emberek összefogásából, lelkesedéséből született a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában, Hoffmann Kata, Kormos Piroska és Frankó András szerkesztői munkájának eredményeként.</p>
<p>A könyvben hét író tizennégy novelláját, illetve egy verset olvashatunk, különleges módon az egyes fejezetek után a témába vágó szakirodalmi-tudományos elemzéssel kiegészítve. Szerkesztőként és a kötetben olvasható két novella írójaként Hoffmann Kata egészen egyedülálló megoldásra vállalkozott: a tudomány és a szépirodalom teljesen más nyelvén egymás mellett ábrázolni azokat a folyamatokat, amelyek a szenvedélybeteg családok életében zajlanak.</p>
<p>Bevallom, eleinte megijesztett az ötlet, hogy egy-egy novella után megmagyarázzák, „hogyan gondolta a költő”, vagy, ahogy Pilinszky írta a <em>Terek</em>ben: „lemérik, hogy hány kiló egy hattyú”. Szerencsére nem ez történt. Már a bevezető felhívja a figyelmet, hogy érdemes időt hagyni az átélésnek, és csak később olvasni a tudományos megközelítésű részt, ezáltal elkerülve a katarzis „lerombolását”. Emellett a novellák is jelentősen különböznek stílusuk és hangulatuk szerint, így azokat sem egyben érdemes olvasni, hanem ízlelgetve, időt hagyva az átélésnek, az érzéseknek.</p>
<p>A szerkesztő, mint klinikai szakpszichológus tudományos szempontból nagyon igényes áttekintéseiben egyáltalán nem boncolja a novellákat, csak egy-egy motívumot kiemelve próbálja pszichológiai magyarázatát adni azoknak az általános jelenségeknek-reakcióknak, amelyek jellemzőek a szenvedélybeteg családokban felnövő gyerekekre.</p>
<p>A pszichológiai-tudományos tényfeltárás abban is segít, hogy az olvasó komolyan vegye (kognitív szinten is realizálja) a károkat, amelyek az ilyen gyermekeket érik-fenyegetik. A szenvedélybeteg vagy más szempontból sebzett családokban felnövő személy a társadalmi szinten is jellemző általános tagadás (problémabagatellizálás) miatt, észre sem veszi ezeket a sebeket, és sokszor attól fél, hogy ezek nem érvényesek, és nincs elég ok arra, hogy segítséget kérjen.</p>
<p>A szerzők azt az élményt járják körül, hogy milyen egy szenvedélybeteg családban felnőni, milyenek a hétköznapok, amelyekből hiányzik a rendszer, a kiszámíthatóság, a gondoskodásból adódó figyelem, az őszinte beszéd, a biztonság és a bizalom.</p>
<p>Ilyen helyzetben az egészséges személyiségfejlődéshez szükséges öt érzelmi alapszükségletből gyakran több is betöltetlen marad. Ezek a következők: a biztonságos kötődés, az autonómia- és kompetenciaérzés, a spontaneitás és játékosság, az érzelmek-szükségletek kifejezésének, illetve a reális határok kialakításának szükséglete.</p>
<p>A problémák elől a család izolációba, a gyermek pedig gyakran érzelemmentességbe menekül, mert így viselhető el a szenvedés. Az ilyen családban a jót is elnyomják, hogy a rosszat ne kelljen érezni, de ha a jót sem érzi az ember, akkor idővel megbetegszik. A három ki nem mondott szabály ezekben a családokban: „ne érezz, ne mondd ki, ne bízz!” S ahogy Hoffmann Kata írja: „Az élmények megoszthatatlansága miatt a veszteségek elgyászolhatatlanok maradnak.”</p>
<p>Jó esetben a gyerekek úgy-ahogy működő szerepekbe menekülnek, ilyen a „hős”, a „bohóc”, a „bűnbak”, a „láthatatlan” szerepe, melyek közül a bűnbakszerep a legproblémásabb, és talán ez az, amely miatt a legtöbbször kérnek segítséget a családok. Persze a gyerek csak a tünethordozó, és a család a beteg. Rossz esetben a gyerekek megbetegszenek. Ez persze függ a trauma nagyságától, komplex jellegétől és a személyiség biológiai-pszichológiai ellenálló képességétől, vagyis rezilienciájától, rugalmasságától.</p>
<p>Az egészséges „túléléshez” alapvető fontosságú lehet egy biztonságos felnőtt jelen- léte, akiben a gyermek megbízhat, akivel megoszthatja félelmeit, illetve akinek szólhat, ha baj van.</p>
<p>Változást a rendszerben bekövetkező változás hozhat, mivel a gyermek függ a szüleitől. Extrém esetben a kiemelés az egyetlen út, de jobb esetben a rendszerszemléletű terápiák, így például a családterápia a leginkább célravezető.</p>
<p>A könyv ablakot nyit a fentebb röviden jellemzett világra, a novellák ezeket a gyerekeket szólaltatják meg. Nem véletlen hogy az első novella címe <em>Ablakok </em>(szerzője Elekes Dóra). Az ablak a novellában a szabadulás lehetőségét jelenti egy kiskamasznak, szimbolikusan pedig bepillantási lehetőséget arra, hogy milyen, amikor egy tizenöt éves fiatal a felnőttkor szarkazmusába menekül a kegyetlen valóság elől.</p>
<p>A novellákban a gyerekekkel történnek a dolgok, és csak ritkán szólnak róluk, magatehetetlenül sodródnak a kiszámíthatatlan világukkal: A <em>Kisvilág</em>ban (szerzője: Karafiáth Orsolya) így szól a főszereplő: „…más kezdett el fojtogatni, bár nem tudtuk néven nevezni. Talán az, hogy semmi sem volt biztos? Anyáék hol kirobbanóan jókedvűek voltak, hol leverten feküdtek egész nap.” Vagy, ahogy a <em>Kis Kokó </em>című novella (szerzője: Kovács András Péter) gyermeke ír apjáról: „Mert már hatévesen is éreztem, hogy én hiába várom őt a saját világomba. Sosem jön el, sosem leszek az ő főhőse.”</p>
<p>Megrázó, ahogy a novellák közel hozzák azt a küzdelmet, amelyet a gyerek folytat azért, hogy megmentse a szüleihez fűződő kapcsolatot. Terapeutaként sokszor mondom a szülőknek, akik gyermekeikkel való nehézségeiket is magukkal hozzák: a gyerek nem tudja nem szeretni a szüleit, mindig küzd a számára életfontosságú kapcsolatért. A könyv több novellája is rámutat e küzdelemre. A <em>Hókirálynő</em>ben így ír Mattik Dóra: „Soha nem neveltek hívőnek […] ennek ellenére gyerekként rendszeresen imádkoztam azért, hogy Isten bocsássa meg nekem azokat a bűnöket, amiket apám ellen elkövettem, és ami miatt ő olyan szomorú, hogy innia kell.” A gyermek inkább magát hibáztatja, hogy felmentse a szülőt, s ezáltal megmentse a kapcsolatot.</p>
<p>Az is előfordul, hogy a gyermek a fantáziájában különválasztja a jó apukát/anyukát a szülő italos részétől, és ez a hasítás segít megőrizni a kötődést a „jó szülőhöz”. „Volt, hogy apám hazaért még fektetés előtt. Illetve az nem is az apám volt. Apám testét valaki más cipelte, aki máshogy tartja apám fejét, máshogy forgatja a nyelvét, még a nézése is más” (Kovács András Péter: <em>Könnyespolc</em>).</p>
<p>Eljön azonban az idő, amikor a gyermek feladja a védekezést a szomorú valóság el- len: „Reggelre aztán eltűntek a mesék. És eltűnt az a gyerek is, akihez egykor szóltak” – olvassuk a <em>Könnyespolc</em>ban. Később pedig csak megpróbál nem emlékezni, és elsüllyeszti az élményeit. Ez a „süllyesztés” lehet olyan mély, hogy a személy valóban nem emlékszik a traumatikus eseményekre. Gyakran előfordul ez, ha a trauma az elhanyagolás mellett fizikai vagy szexuális jelleget is ölt.</p>
<p>A tagadás és az ebből következő fel és el nem ismert érzelmi szükségletek a hibás megküzdésen keresztül sajnos generációkon keresztül fenntartják a problémákat. Ennek legelevenebb leírása a <em>Visszhang </em>című novellafüzérben található. (Ezek az írások az azonos című kisfilm első forgatókönyv-változatának részletei, Fábián Gábor tollából.) Főszereplője a már felnőtt, gyermekeket nevelő férfi, aki felesége unszolására bejelentkezik egy önsegítő csoportba: „sziasztok, Zsolti vagyok, állítólag rosszul működő családban felnőtt gyermek, állítólag alkoholista, meg még drogos is.” A felépülés folyamatában ez a mondat így változik: „sziasztok, Zsolti vagyok, fene tudja, hogy micsoda”, majd a novellafüzér végén a férfi képes kimondani: „sziasztok, Zsolti vagyok, rosszul működő családban felnőtt gyermek.” Végül a gyógyulás fontos mozzanataként levelet ír apjának, drámai vallomást, amely igazából nem is az apának, hanem inkább annak a gyermeknek szól, akit magára hagytak, kritizáltak és megszégyenítettek. „És azt a gyereket, akinek a sírása visszhangzik az üres folyosókon, azt próbálod meg elérni. Nem könnyű. Nincs teste. Ő a visszhang maga. De hogyan lehet megvigasztalni egy visszhangot?”</p>
<p>Amikor a terápiában közelebb lépünk a sebzett család sebzett gyermekéhez, ezt a heroikus küzdelmet látjuk, ahogy a kliens a tagadással próbálja távoltartani az el nem sírt könnyeket, majd a megkönnyebbülést, amikor a könnyek megjelenhetnek.</p>
<p>Hogyan is vigasztaljunk meg egy visszhangot? Ez már a gyógyulás-gyógyítás kérdéseit veti fel. Ahogy Hoffmann Kata figyelmeztet, a kötődés sérüléseit, vagyis a kapcsolati sérüléseket kapcsolatban lehet gyógyítani. Ha a tünethordozó gyermek, akkor a család együttes terápiája célravezető. Ehhez olyan szakemberek kellenek, akik a családi rendszer és a szenvedélybetegségek terén is tudással rendelkeznek. Ezért nagyszerű a szenvedélybeteg családoknak nyújtott komplex segítség, amelyet Jerry Moe vezetett be Amerikában, és amelyet a hazai körülményekhez adaptálva az „Apa, anya, pia” program megálmodói (Frankó András és Kormos Piroska, MMSZ Fogadó, Budapest) kínálnak fel immár Magyarország több helyszínén is.</p>
<p>Ha felnőttről van szó, és a probléma nem igényel egyéni szakpszichoterápiát, akkor a csoportkeretek ideális kapcsolódási lehetőséget és korrektív élményt nyújthatnak, amelynek segítségével meg lehet élni, hogy „érezhetek, beszélhetek és bízhatok”. Az AAP-program felnőtteknek is kapaszkodót nyújt, és számos ismeretterjesztési elemet is tartalmaz.</p>
<p>Emellett az önsegítés ismert formái is rendelkezésre állnak. Az ACA <em>Adult Children of Alcoholics </em>néven ismertté vált közösség a szenvedélybeteg, illetve más miatt problémás családok felnőtt gyermekeinek kínál tizenkét lépéses felépülési programot az Anonim Alkoholisták működésének mintájára.</p>
<p>Amennyiben a súlyosabb sérülések, biológiai esékenység talaján személyiségfejlődési zavar vagy más pszichiátriai probléma (depresszió, PTSD, evészavarok, pszichoszomatikus betegségek, szerfüggés) jelentkezik, akkor szaksegítség válik szükségessé, például pszichiátriai-addiktológiai kezelés, pszichoterápia formájában.</p>
<p>A kötődési zavar nyomán kialakult személyiségzavar pszichoterápiája hosszú, akár két-három évig is tarthat. Erre jelenleg sajnos nem elég felkészült a hazai egészségügyi rendszer, mert nagyon kevés ingyenes hosszú távú terápiás ellátási lehetőség van Magyarországon. Ez a hiány a tüneti megoldásokat helyezi előtérbe, ami szintén kitermeli a maga következményeit (például a nyugtatófüggőséget). Ez külön felelősséget és terhet ró a szociális ellátórendszerre, mely csak előremenekülhet, a tudás és a jó gyakorlatok átvételével az önsegítés és a felépülés reális lehetőségeit kínálva, hogy legalább csökkenteni tudja a diszfunkcionalitás mértékét.</p>
<p>Nagyon fontos, hogy a szakemberek: orvosok, pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások és a védőnők is tudatában legyenek a specifikus hatásoknak, amelyeket a hosszan tartó komplex elhanyagolás és ez a fajta traumatizáció okoz.</p>
<p>Fontos, hogy az érintett gyerekek legalább számunkra ne legyenek láthatatlanok. Szent Ágostont idézve: „Minden tudás annyit ér, amennyi szeretetté válik belőle.” Végezetül a <em>Láthatatlan árvák </em>című könyv egy verssel zárul, így én is újra Weöres Sándort idézem:</p>
<p style="text-align: center;"><em>„Megszólal a kimondhatatlan de nem mondhatja ki önmagát</em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Cselekszik a kezetlen </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te kezeddel </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>megindul a lábatlan </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te lábaddal </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>eszmél az esztelen </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te eszeddel </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>virágba borul a virágtalan </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te virágoddal </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>gyümölcsbe merül a gyümölcstelen</em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te gyümölcsöddel </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>adakozik az adhatatlan </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te adományoddal </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>irgalmaz az irgalmatlan </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te irgalmaddal </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>imádkozik az imátlan </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te imáddal </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>fényes lesz a fénytelen </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te fényeddel </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Megszólal a kimondhatatlan </em></p>
<p style="text-align: center;"><em>de csak a te szívedben” (Négy korál I., 1952)</em></p>
<p>&nbsp;</p>
<p>&nbsp;</p>
<p style="text-align: right;"><em>Hoffmann Kata – Kormos Piroska – Frankó András (szerk.): Láthatatlan árvák, Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2022</em></p>
<p><em> </em></p>
<p><em> </em></p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
	</channel>
</rss>
