Absztrakt

A tanulmány a reziliencia és a csoportidentitás kapcsolatát vizsgálja a hazai gyermekvédelmi szakellátásban, különösen a gyermek- és lakásotthonokban dolgozó szakemberek körében. A kutatás célja annak feltárása volt, hogy a szakmai közösséghez tartozás érzése milyen hatással van a dolgozók rezilienciájára. Az adatgyűjtés 2023 decembere és 2024 márciusa között zajlott, négy vármegyében, kilencven szakember részvételével, kevert módszertan alkalmazásával. A résztvevők kitöltötték a Multidimenzionális Csoporttal Való Azonosulás Skálát és a Connor–Davidson Reziliencia Skálát, emellett tizenöt félig strukturált interjú is készült. Az eredmények azt mutatják, hogy a szakmai közösséghez tartozás érzése szorosan összefügg a dolgozók rezilienciájával, motivációjával és társadalmi támogatottságával. Az interjúk alapján a gyermekvédelmi szakma társadalmi megítélését gyakran előítéletek és információhiány befolyásolja. A munkatársak által megfogalmazott beavatkozási pontok fontos alapot nyújthatnak a reziliencia fejlesztését célzó jövőbeli programokhoz.

Kulcsszavak: reziliencia, csoportidentitás, gyermek- és ifjúságvédelem

DOI: 10.56699/MT.2025.1.3

A 21. század embere és közösségei példátlan tempóban kénytelenek alkalmazkodni a változó kihívásokhoz. Az innovációk végtelennek tűnő lehetőségeit korlátozott erőforrásokkal lehet megvalósítani, így a fenntartható fejlődés érdekében a globális célokat helyi szinten kell értelmezni. Ebben a gyorsan változó környezetben a reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség – nem csupán a túlélést, hanem a fejlődést is szolgálja, hozzájárulva a társadalmi jólléthez, amely az országok hosszú távú versenyképességének is záloga (Fodor, 2024). Ezért úgy tűnik, a reziliencia ma már nem opció, hanem a jövő alakításának alapfeltétele.

Ann S. Masten (2001) meghatározása szerint a reziliencia olyan univerzális képesség, amely mindenki számára elérhető. Összetevőinek pontos meghatározása, valamint kiterjesztése az egyéni szintről a közösségi és csoportos dimenziókra elősegítheti a hatékony beavatkozások és jó gyakorlatok kidolgozását. A reziliencia különösen fontos szerepet játszhat azokban a közösségekben, amelyekben az  életkörülmények eltérnek az optimálistól vagy az átlagostól, így például a marginalizált csoportokban. Ebben a kontextusban a gyermekvédelem olyan terület, ahol a rugalmas ellenálló képesség a közösségi erőforrásokkal összekapcsolva segítheti a változó körülményekhez való sikeres alkalmazkodást. A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók munkája mély elhivatottságot és érzelmi ellenálló képességet igényel. Munkájukat tovább nehezíti az alulfinanszírozottság, az alacsony társadalmi megbecsültség és a mentális egészséget támogató rendszerek hiánya (Kun, 2024). A megterhelő körülmények közepette fontos és elérhető erőforrás lehet számukra a szakmai közösséghez tartozás élménye, a csoportidentitás érzése. Ezért tanulmányunk célja, hogy feltárja a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók rezilienciája és csoportidentitása közötti kapcsolatot. Az alábbiakban ismertetett kutatásunk kevert módszertant alkalmazott, amely nemcsak a statisztikai összefüggéseket tárta fel, hanem árnyaltabb képet is adott a szakmai közösség támogató szerepéről a gyermekotthonokban és lakásotthonokban dolgozóknál, kapcsolódva a rezilienciájukhoz.

Reziliencia, a multidiszciplináris fogalom

A reziliencia fogalma az anyagtudományokból és az ökológiai rendszerek vizsgálatából ered, ahol az alkalmazkodóképességet és az ellenállást jelöli (Horne–Orr, 1998). Az emberi viselkedés szintjén ennél összetettebb jelenségről van szó, amely ebben a kontextusban a változó környezeti hatásokra adott dinamikus válaszként értelmezhető (Allen et al., 2018), mely az egyéni erőforrások és a környezeti tényezők kölcsönhatásából fakad (Masten, 2001). Ez a képesség nem csupán az érzelmi stabilitás megőrzését, hanem a tapasztalatokból való tanulást és fejlődést is lehetővé teszi (Cutuli et al., 2021).

A globális válságok, például a Covid–19-világjárvány, rámutatnak a reziliencia szerepére az egyének, a közösségek és a szervezetek fennmaradásában és fejlődésében (Mithani, 2020). Az adaptív rugalmasság kulcsfontosságú tényezőit ezért minden szinten érdemes vizsgálni és támogatni (Clements–Kinman, 2023).

A rezilienciáról szóló tudományos diskurzusban Julia Hillmann (2021) egységes értelmezési és mérési keretrendszer szükségességét hangsúlyozza, amelynek egyik lehetséges változata lehet Sebastian Raetze és munkatársainak (2022) a megközelítése. A szerzők három definiálási lehetőséget különítenek el: tulajdonságként a kihívásokkal szemben meglévő egyéni ellenálló képességet, folyamatként az adaptív válaszreakciót, eredményként pedig a nehézségekből való megerősödést jelentheti a fogalom. Kirsten J. Fasey és munkatársai (2021) a reziliencia értelmezését az egyénen túl kiterjesztették a csoportok és a szervezetek szintjére is. A csoportos reziliencia pszichoszociális folyamat, amely csökkenti a stresszorok negatív hatásait, és olyan tényezőkre épül, mint a csoportstruktúra, a társadalmi tőke és a kollektív hatékonyság (Fasey et al., 2021; Morgan et al., 2013). A szervezeti reziliencia ennél összetettebb, többszintű folyamat, amely a munkavállalók, a csapatok és a struktúrák közötti interakciókból ered. Kulcselemei a világosan definiált struktúra, a fejlesztésekhez való alkalmazkodás képessége, a közös célok és értékek, valamint a szervezet működési tudatossága (Fasey et al., 2021). Fontos azonban kiemelni, hogy sem a csoportos, sem a szervezeti reziliencia nem csupán az egyéni ellenálló képességek összessége, hanem önálló, kollektív jellemzőkkel rendelkező jelenségek (Afifi et al., 2019; Stoverink et al., 2020). A reziliencia különböző szintjeinek értelmezési lehetőségeit az 1. táblázatban foglaljuk össze.

1. táblázat: A reziliencia különböző szintjeinek értelmezési lehetőségei, példákkal

A csoportidentitás

Az egyéni identitás elfogadása és megerősítése kulcsszerepet játszhat abban, hogy valaki motiváltan és erőforrásokkal felvértezve küzdjön meg a nehézségekkel (Sevilla-Vallejo, 2023). Erik H. Erikson (1950) meghatározása szerint az identitás az egyéni és kollektív dimenziók összessége, amelyet a személyes tapasztalatok, a kulturális háttér és a társadalmi interakciók alakítanak. Ugyanakkor az egyén élete során számos csoporthoz tartozik. A csoportok olyan egyének közösségeként definiálhatók, akik között kölcsönös interakció zajlik, közös célok kapcsolják össze őket, vagy a csoportnak külön jelentése van számukra (Lickel et al., 2001).

A csoporthoz tartozás szükséglete evolúciós alapokon nyugszik. Marilynn B. Brewer és Linnda R. Caporael (2006) szerint a csoporttagság az ember túlélésének alapfeltétele volt, mivel védelmet és közös erőforrásokat biztosított. Azonban a csoporthoz tartozás nem csak gyakorlati előnyöket hordoz. Henri Tajfel és John C. Turner társadalmi identitásról szóló elmélete (Tajfel, 1978; Tajfel–Turner, 1986) szerint a csoporttagság az egyén önképének meghatározó része, amely formálja gondolkodását és viselkedését. Ez a fajta azonosulás szociális következményekkel is jár, és kulcsfontosságú szerepet játszik a csoportdinamikák mélyebb megértésében (Ellemers et al., 1999).

A csoportidentitás szerepe a reziliencia kialakulásában

Számos kutatás hangsúlyozza a csoportidentitás fontosságát a reziliencia kialakulásában. A közös identitás különösen hatékony védelmet nyújt a külső fenyegetésekkel szemben (Muñoz Bohorquez et al., 2023), és a társadalmi identitás nemcsak az egyéneket, hanem a csoportokat is ellenállóbbá teszi a nehézségekkel szembesülve. Chris Cocking (2016) rámutatott, hogy tömeges vészhelyzetek – például természeti katasztrófák vagy terrortámadások – során a kollektív reziliencia a közös tapasztalatokból fakad, és gyakran erősebb, mint az egyéni reziliencia szintje alapján várnánk. Összességében az erős közösségi identitás elősegíti a befogadást és az együttműködést. Az ilyen közösségek nemcsak könnyebben alkalmazkodnak a változásokhoz, hanem hatékonyabban képesek megbirkózni a kihívásokkal, például a rendszerszintű igazságtalansággal (Ungar, 2011; Walker et al., 2004; Tajfel–Turner, 1986). A hazai kutatások közül érdemes kiemelnünk Flach Richárd és munkatársainak a magyarországi iskolapszichológusok életpálya-perspektíváit vizsgáló kvalitatív elemzését, amely szerint a szakmai identitásképző elemek kiemelkedő szerepet játszanak az iskolapszichológusok rezilienciájában (Flach et al., 2023).

A csoporton belüli azonosulás multidimenzionális modellje

A csoporton belüli azonosulást gyakran egyszerű, egydimenziós jelenségként értelmezik (Wachelke, 2012). Ezzel szemben Colin Wayne Leach és munkatársai (2008) hierarchikus, többdimenziós modellt dolgoztak ki, amely a következő öt fő összetevő mentén írja le az azonosulást: önsztereotipizálás, csoporton belüli homogenitás, szolidaritás, elégedettség, centralitás. A szerzők az öt aldimenziót a csoportszintű önbefektetés és a csoportszintű öndefiníció dimenziójába sorolták. Az önbefektetés a csoporthoz való érzelmi kötődést, az öndefiníció pedig a csoport egységességének és az egyén csoportbeli helyének észlelését tükrözik.

A csoportszintű önbefektetés dimenziója a szolidaritás, az elégedettség és a centralitás alskálákat foglalja magában, míg a csoportszintű öndefiníció az önsztereotipizálásra és az észlelt homogenitásra vonatkozó alskálákat öleli fel (Leach et al., 2008; Kengyel, 2023). Ezek az összetevők a csoporttagság fenntartásában játszanak kulcsszerepet, illetve meghatározzák a csoporttal való azonosulás mértékét.

A tanulmány célja

Célunk, hogy bemutassuk a gyermekvédelmi szakellátásban, ezen belül is a gyermekotthonokban és lakásotthonokban dolgozók rezilienciája és csoportidentitása közötti összefüggéseket. A következő fejezetekben kifejtjük, hogy a szakmai közösséghez tartozás érzése, a társas identitás különböző dimenziói, valamint a társadalmi támogatottság miként járulnak hozzá a dolgozók ellenálló képességéhez.

Mintaválasztás és módszer

A kutatás 2023 decembere és 2024 márciusa között valósult meg, kevert módszertannal, amely ötvözte a kvantitatív és kvalitatív adatgyűjtési és elemzési technikákat. Ez a megközelítés lehetővé tette, hogy a vizsgálat egyszerre tárja fel a szélesebb mintán gyűjtött statisztikai mintázatokat és az egyéni tapasztalatok mélyebb dimenzióit.

A vizsgálatban kilencven, gyermekotthonokban és lakásotthonokban dolgozó munkatárs vett részt Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest vármegyéből. Emellett tizenöt fővel félig strukturált interjúkat is készítettünk. A résztvevők demográfiai szempontok szerinti megoszlását a 2. táblázat foglalja össze.

2. táblázat: A kutatás résztvevőinek demográfiai adatai (saját szerkesztés)

A módszerek, eljárások és eredmények bemutatásakor külön-külön ismertetjük a kvantitatív és a kvalitatív részeket, s a következtetések során térünk vissza az eredmények együttes értelmezéséhez.

Vizsgálati módszerek, eljárás

A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók, illetve a gyermekvédelmi szakellátásban ellátott kiskorúak és fiatalok részvételével tervezett kutatásokat csak abban az esetben lehet elkezdeni, ha a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság hivatalos engedélyt ad erre. Az engedély csak a részeként csatolt kutatási tervre, egy-egy meghatározott helyszínre és célcsoportra vonatkozik, ami jelen kutatás esetében négy különböző engedélyeztetési folyamatot jelentett.

A kvantitatív vizsgálat

A kvantitatív vizsgálat felvétele online történt, a résztvevők egy tizennégy kérdésből álló, saját szerkesztésű demográfiai kérdőívet, valamint a huszonöt itemes Connor–Davidson Reziliencia Skálát, az MSPSS Multidimenzionális Észlelt Társas Támogatás kérdőívet, a Seligman-féle PERMA Profil-kérdőívet, valamint a Colin Wayne Leach nevéhez fűződő Multidimenzionális Csoporton belüli Azonosulás Skálát tartalmazó kérdőívcsomagot töltötték ki. Jelen tanulmány kifejezetten a Multidimenzionális Csoporton belüli Azonosulás Skála, a Connor–Davidson Reziliencia Skála, valamint a félig strukturált interjú vonatkozó eredményeire fókuszál.

A Connor–Davidson Reziliencia Skála

A Connor–Davidson Reziliencia Skála (CD-RISC) az egyik legszélesebb körben használt eszköz a reziliencia mérésére. A tesztet Kathryn Connor és Jonathan Davidson dolgozta ki 2003-ban, míg hazai adaptációját Kiss Enikő Csilla és munkatársai végezték el 2015-ben. A rezilienciát a személyes erőforrásokon keresztül közelíti meg. A CD-RISC-et leggyakrabban az összpontszám alapján értékelik (Connor–Davidson, 2003; Kiss et al., 2015). A teszt jellemzőit a 3. táblázat mutatja be.

3. táblázat: A Connor–Davidson Reziliencia Skála legfontosabb jellemzői

A Multidimenzionális Csoporton belüli Azonosulás Skála

A kutatásban a Leach és munkatársai (2008) által kidolgozott Multidimenzionális Cso- porton belüli Azonosulás Skálát (MGIS, 4. táblázat) alkalmaztuk. A kutatás során a cso- portszintű önbefektetés három alskálájára összpontosítottunk:

• Centralitás: a csoport központi szerepének érzékelése.
• Elégedettség: elkötelezettség a csoport pozitív identitásának védelme iránt.
• Szolidaritás: a csoporthoz tartozás és a kölcsönös támogatás érzése.

4. táblázat: A Multidimenzionális Csoporton belüli azonosulás skála (MGIS) legfőbb jellemzői

Forrás: Leach et al., 2008

A kvalitatív vizsgálat

A kutatás kvalitatív szakasza félig strukturált interjúk formájában valósult meg, és a kérdőíves kutatással párhuzamosan zajlott. Az interjúalanyokat direkt megkereséssel kértük fel a részvételre. Ebben a szakaszban összesen tizenöt fő vett részt, nyolc nő és hét férfi; közülük egyvalaki nevelői, ketten intézményvezetői, hatan gyermekfelügyelői, ketten pszichológusi, négyen pedig gyermekotthon-vezetői pozícióban dolgoznak. A részt- vevők kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy munkakörük és szakmai tapasztalatuk alapján reprezentálják a kvantitatív vizsgálat mintáját. Az alanyok többsége Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből érkezett, s mindkét régióból heten vettek részt a kutatásban. Egy további résztvevő Pest vármegyében dolgozik.

Az interjúalanyokat tájékoztattuk vizsgálatunk céljáról, az interjú anonimitásáról, s ezek tudatában beleegyezésüket adták. Az interjúk időtartama negyvenöt és hatvan perc közé esett. Az interjúalanyok beleegyezésével hangfelvételt is készítettünk, amelyből szöveges átiratok születtek az interjúk tartalmáról. A hanganyagokat ezek után töröltük. Az interjú tíz előre meghatározott kérdésből állt (5. táblázat). A célunk az volt, hogy a személyes szakmai történetek mellett a kvantitatív kutatásban mért konstruktumokkal kapcsolatos koncepciókat árnyaltabban, mélyebben ismerhessük meg. Az interjút minden esetben a jövőre irányuló kérdésekkel zártuk, és minden interjúalanyt felkértünk, hogy ossza meg saját megoldási javaslatát az ellátórendszer előtt álló kihívásokkal kapcsolatban.

5. táblázat: A félig strukturált interjú kérdései (saját szerkesztés)

Eredmények

A kérdőíves vizsgálat eredményei

A vizsgált változók leíró statisztikáit a 6. táblázat mutatja be. Az egyes mérőeszközök Cronbach-alfa-értékei 0,73 és 0,958 között mozogtak, így megfeleltek a megbízhatósági feltételeknek, és alkalmasak voltak a reziliencia, valamint a csoporton belüli azonosulás dimenzióinak vizsgálatára.

5. táblázat: A kutatásban használt kérdőívek és alskáláik leíró statisztikái (saját szerkesztés)

Bár a Connor–Davidson Reziliencia Skála esetében nincsenek szigorú szabályok a pontozást illetően, a 2018-as CD-RISC huszonöt itemes verziójának útmutatója alapján meghatározott értékekkel számoltunk.

Ez alapján elmondható, hogy a kutatásban részt vevők közül huszonhatan magas, huszonöten pedig közepes rezilienciaértéket mutattak. További húsz fő az alacsony, míg huszonegy fő a kiváló tartományba esik. Kutatásunkban azt feltételeztük, hogy a gyermekotthonok és lakásotthonok dolgozóinak rezilienciája pozitív összefüggést mutat a csoportidentitás csoportszintű önbefektetés dimenziójával.

Az elemzés során a CD-RISC és az MGIS adatai nem normális eloszlást mutattak (Shapiro–Wilk-teszt: p < 0,05), ezért a Spearman-féle rangkorrelációt alkalmaztuk a két változó együtt járásának vizsgálatára. A 7. táblázatban található korrelációs együtthatók szignifikáns, pozitív kapcsolatot jeleznek a reziliencia és a csoportszintű önbefektetés, illetve annak alskálái között (p < 0,001; r = 0,56). Az alskálák közül a szolidaritás mutatta a legerősebb korrelációt, vagyis a csoporthoz tartozás és a kölcsönös támogatás érzése. Ezt követte az elégedettség, vagyis az elkötelezettség a csoport pozitív identitásának védelme iránt, valamint a centralitás, vagyis a csoport központi szerepének észlelése.

7. táblázat: Spearman-féle rangkorreláció, Connor–Davidson Reziliencia Skála, Multidimenzionális Csoporton belüli Azonosulás Skála (saját szerkesztés)

A félig strukturált interjú eredményei

Az interjúk célja az volt, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó szakemberek tapasztalataiba. Arra törekedtünk, hogy megértsük, mi- ként vélekednek saját eszközeikről az ellátórendszeren belül, hogyan élik meg rezilienciájukat és a lehetőségeiket jelenlegi munkakörnyezetükben. Az interjúk tartalmát az ATLAS.ti (Version 24.0.0.29576) szoftver segítségével elemeztük. A következő öt átfogó kategória rajzolódott ki: személyes és szakmai motivációk, önfejlesztés, reziliencia, társadalmi támogatottság, valamint a rendszer előtt álló kihívások. A kategóriákat és tartalmi jellemzőiket a 8. táblázat foglalja össze.

8. táblázat: A tartalomelemzés kategóriái és jellemzői (saját szerkesztés)

Az alábbiakban a fő kategóriák mentén a vizsgálati személyek válaszait idézve illusztráljuk a kvalitatív kutatás eredményeinek részleteit.

Motiváció

Az interjúkban több válaszadó is kiemelte, hogy a gyermekek iránti szeretet és elhivatottság az egyik legfontosabb motiváló tényező a mindennapi munkájában: „Kimondottan a gyerekek motiváltak. Van három saját gyermekem, nagyon szeretem a gyerekeket. Nagyon szeretek velük foglalkozni.” Sokan azt is kiemelték, hogy nem tudnák más területen elképzelni magukat: „Tényleg, más területen nem tudom elképzelni magam. Egy héten negyvenhétszer fogok felmondani, de még mindig itt vagyok és szeretem.” Többen kiemelték a szakmai jövőkép szerepét a motiváció fenntartásában: „Mi a cél? Hogy a gyereket a lehető legmagasabb színvonalon lássuk el, illetve hogy azok a gyerekek, akik traumatizáltak, és megjárták a hadak útját, azok a gyerekek ismét gyerekek legyenek. És azért ez nem egy utolsó szempont szerintem. Tehát talán ez a fajta motiváció lenne, hogy meg lehet ebben látni a jövőképedet.”

 Önfejlesztés

A válaszadók a folyamatos önfejlesztés fontosságát hangsúlyozták, és gyakran kiemelték, hogy a munkahelyen való tanulás és fejlődés kihívásokkal jár: „Sok változáson mentünk keresztül, sok mindent mi csináltunk először. Nagyon régóta vagyok a rendszerben, nincs olyan, aki több időt töltött itt, hogy nekem tudna valaki tapasztalatot átadni, pedig jó lenne.” A válaszadók többsége hangsúlyozta, hogy a szakmai fejlődés lehetőségei korlátozottak, különösen a mindennapi terhek mellett. „Szakmailag a fejlődésre egyébként lehetne lehetőség, ha tudnánk igazán a szakmával foglalkozni.” A válaszokból az is kirajzolódott, hogy minél több időt tölt el valaki ezen a pályán, annál kevésbé talál lehetőséget a további önfejlesztésre: „Korábban még fiatalabb voltam, a nagy öregektől nagyon sokat tanultam. De most jelen pillanatban ezt nem látom.”

 Reziliencia

Kutatásunk szempontjából fontos kiemelnünk a reziliencia kategóriában érkező válaszokat, és elsősorban azt, hogy az interjúalanyok többsége a területen eltöltött idő múlásával együtt a reziliencia változását is megfigyelte. Voltak olyan résztvevők, akik az idő előrehaladtával erősebbnek érezték ellenálló képességüket: „Folyamatosan mindig újabb és újabb helyzetek elé állít az élet. Ez megterhelő tud lenni, de tapasztalatom is egyre több van, tehát folyamatosan fejlődik a rezilienciám.” Mások úgy vélik, hogy a rezilienciájukat nem befolyásolta a terület vagy az ott töltött évek száma: „Nem, szerintem nem változott. Sőt. Nekem előtte stresszesebb volt a munkahelyem.”

Társadalmi támogatottság

A válaszadók kiemelték, hogy a társadalom részéről gyakran előítéletek érik a gyermekvédelmi ellátás rendszerét és a szakembereket is: „Ha a kívülálló emberek véleményére adnék, akkor azt mondanám, lenéznek, mert mindenki azt mondja, hogyan tudsz ezekkel – és itt a hangsúly az ezekkel szón van –, hogy tudok ezekkel dolgozni.” „Támogatottságot nem élvez. Én úgy gondolom, hogy amikor beszélünk emberekkel, akkor mindenki azt mondja, jaj, de szép. Messziről, hogy milyen szép, jaj, én nem is tudnám ezt csinálni.” Voltak olyan interjúalanyok, akik szerint a társadalom nagy része nem érzi elégségesnek a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók munkáját: „A többség azt hiszi, hogy bejövünk, itt vagyunk, letelik ugye a műszak, és megyünk haza.”

 Információhiány

A megkérdezettek többsége úgy vélte, hogy sokan, akik nem érintettek az ellátórendszer működésében, nem tudják pontosan, mivel is foglalkozik a gyermekvédelmi szakellátás. „Minden abból adódik, hogy nincsen információjuk. Valahogy ez nincs publikálva.” „Van, aki azt se tudja, hogy miről szól ez az itteni munka. Meg sokan a nevelőszülői hálózattal keverik, de ez más. Teljesen más, mint a nevelőszülőség.”

Az ellátórendszer kihívásai

Az interjúalanyok válaszai alapján az ellátórendszer kihívásait a következő három alkategóriában csoportosíthatjuk: anyagi megbecsülés, képzések és utánpótlás, tudásmegosztás és szupervízió.

Mindegyik interjúalany kiemelte, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók számára az egyik legnagyobb kihívást az alulfizetettség jelenti: „Szerintem maga a rendszer jó, de több támogatásra lenne szükség. Sokkal. Most nagyobb megbecsülésre értem. Pénz, pénz, pénz.” Volt, aki megjegyezte, hogy a területen dolgozók között bérfeszültség van, aminek a rendezése nélkül nem várható lényegi javulás: „Amíg a többi kollégának a pénze nem rendeződik, addig még az is konfliktust okoz, hogy egy pályakezdő adott esetben annyit keres, mint egy húsz éve benne dolgozó.”

Az interjúalanyok szerint a megfelelő képzések és a tudásmegosztás hiánya is problémát okoz a területen dolgozók számára, mivel ezek hosszú távon a megfelelő szakmai fejlődés és a szakmai utánpótlás sarokkövei is: „Nincsenek releváns szakirodalmak, amik segítenének, nincsenek lebutított szakirodalmak sem, hogy ha már ennyire fel van hígulva a gárda, akkor kellene egy új receptkönyv, amit ért mindenki.” Többen kiemelték a felsőoktatásban tanuló diákok bevonásának korlátait is. „Gyakorlati helyeket nyitni, vagy akár órarendbe beépítve, akár egy választható tárgyként, de a lehetőséget megadni, hogy szétnézzenek, mert ugye itt az utcáról nem lehet csak úgy beszédülni, hogy jöttem szétnézni, hanem ide kell egy keret.” Többen kiemelten fontosnak tartják a szupervíziót és a csapatépítő alkalmakat: „Nem nagyon van elérhető szupervízió, és többet kellene foglalkozni csapatépítéssel.”

Következtetések: a gyermekvédelem mint társadalmi felelősség

A gyermek- és lakásotthonokban dolgozó szakemberek mindennapi munkájuk során összetett és kihívásokkal teli feladatokat végeznek. Gyakran olyan váratlan helyzetekkel találkoznak, amelyekre nem lehet előre felkészülni, így tapasztalatukra és tudásukra építve, saját és szervezeti eszközeiket is alkalmazva kell megoldaniuk a problémákat. Céljuk, hogy megőrizzék integritásukat, miközben ellátják legfontosabb feladatukat: a lakás- és gyermekotthonokban élő gyermekek és fiatalok gondozását, segítését és támogatását.

Kutatásunk eredményei alapján megállapítható, hogy a csoportidentitás szoros kapcsolatban áll a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók rezilienciájával. A csoport- identitás és dimenziói, különösen a szolidaritás központi szerepet játszanak a rugalmas ellenálló képesség megerősítésében. A csoportidentitás és a közösségi támogatás hangsúlyozása segíthet abban, hogy még ellenállóbb és motiváltabb szakembereket képezzünk, akik képesek megbirkózni a gyermekvédelmi ellátás komplex és gyakran stresszes környezetével. A szakirodalom által is hangsúlyozott módon (Ungar, 2011) a csoporton belüli erős összetartás, beleértve a szolidaritást és az elégedettséget, jelentős mértékben hozzájárulhat a munkatársak rugalmasságához és ellenálló képességéhez. Az interjúk alapján az is világossá vált, hogy a munkatársak szakmai identitása nem csupán egyéni élmény, hanem egy erős közösség részeként való megélés, amely kulcsfontosságú tényező a reziliencia fenntartásában.

Kirsten J. Fasey és munkatársai (2021) rezilienciadefinícióját is alapul véve a kutatás megerősítette, hogy nemcsak egyéni szinten, hanem a csoportok és szervezetek szintjén is érdemes vizsgálni a rezilienciát. A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó munkatársak számára a csoportidentitás és a közösséghez tartozás érzése olyan erőforrásokat biztosít, amelyek segítenek túljutni az egyéni nehézségeken, legyen szó a mindennapi kihívások kezeléséről vagy hosszú távú megterhelésről.

Ezenkívül jelen kutatás megerősítette Flach és munkatársai (2023) eredményeit is, akik az iskolapszichológusok körében vizsgálták a szakmai identitás és a reziliencia kapcsolatát. Ők kiemelik, hogy a szakértői csoportokban való identitásépítés és a szakmai közösség támogatása alapvető szerepet játszik a segítő hivatások területén dolgozók mentális ellenálló képességében. Az interjúkban elhangzott válaszok is alátámasztották, hogy a területen dolgozók rezilienciája a csoportidentitás mellett a motivációval, a szakmai és személyes önfejlesztéssel, valamint a társadalmi támogatottsággal is erősen összefügg.

A kutatás során felmerült, hogy a társas támogatás és a közösségi kapcsolatok erősítése jelentős hatással van a reziliencia fenntartására. A szakemberek véleménye szerint a hatékony tudásmegosztás, a megfelelő szakmai utánpótlás, a mentorálás és a szupervízió segíthetnek abban, hogy ellenállóbbak és elégedettebbek lehessenek mindennapi munkájuk során. A beszélgetések kiemelték a társadalmi támogatottság hiányosságait is. Ez fontos szempont lehet a jövőbeni beavatkozások tervezésében. Összességében a kutatás eredményei megerősítik, hogy a reziliencia nemcsak belső erőforrások kérdése, hanem szoros kapcsolatban áll a közösségi támogatással is. A szakmai közösség erősebb kapcsolódása, a csoportidentitás megerősítése hozzájárulhat a munkatársak rezilienciájának fejlesztéséhez, ami a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók hosszú távú jóllétére és hatékonyságára is pozitív hatással lehet.

Ez a kutatás alapot szolgáltathat a jövőbeni szakmai beavatkozások és prevenciós programok számára, amelyek a szakemberek támogatására, jóllétük javítására és a csoportok közötti szolidaritás erősítésére irányulnak. A kutatás limitációjaként mindenképpen kiemelendő az, hogy a kérdőíves vizsgálatban összesen kilencven résztvevőt tudtunk megszólítani. Ennél nagyobb elemszámú mintákkal módszertanilag helytállóbb elemzést lehet végezni, ugyanakkor ezzel kapcsolatban nem lehet figyelmen kívül hagyni az engedélyeztetési folyamat fentebb jelzett nehézségeit, amelyek alapvetően körülményessé teszik a területen dolgozók megszólítását.

A gyermekvédelmi szakellátás jövője szempontjából fontos lehet a területen dolgozók által megfogalmazott beavatkozási pontok további kifejtése újabb kutatások segítségével, amelyek kiterjednek a különböző szakmai csoportokra és kontextusokra, figyelve arra a szempontra is, hogy a különböző beavatkozásokat a megfelelő szervezeti és szakmai egységekhez lehessen kapcsolni. A jövőbeli eredmények segíthetnek abban, hogy a szakmai közösségek támogatása még inkább fókuszba kerüljön a reziliencia fejlesztésére irányuló programokban.