Absztrakt

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által vezetett konzorcium tíz partnerrel együttműködve vállalkozásfejlesztési projektet valósított meg azzal a céllal, hogy támogassa a szociális vállalkozásokat Közép-Európa kevésbé fejlett régióiban, növelje kompetenciáikat a helyi gazdaság fejlesztése és társadalmi innovációs kapacitásuk erősítése érdekében. A projekt központi eleme egy olyan szolgáltatási folyamat kidolgozása, amely elősegíti a vállalkozások szervezeti fejlődését, és hozzájárul versenyképességük erősítéséhez a szociális vállalkozások mentorálása által. A projekt átfogó célja a regionális egyenlőtlenségek csökkentése és Közép-Európa hátrányos helyzetű régiói gazdasági teljesítményének növelése a szociális  vállalkozások fejlesztésével, ezáltal megerősítve azok munkahelymegtartó és szociális innovációs kompetenciáit. A közvetlen cél egy olyan új szolgáltatási modell kidolgozása, amely személyre szabottan és a helyi  igényekhez igazítva nyújt támogatást, elősegítve a szociális vállalkozások fenntartható működését és versenyképességét. A SENTINEL projekt  tevékenysége hozzájárul a szociális vállalkozások ismereteinek, vezetői készségeinek, vállalkozói attitűdjeinek és szervezeti kultúrájának fejlesztéséhez, növeli környezetükre gyakorolt pozitív hatásukat és felismeri a hálózatépítés előnyeit.  A hazai szociális gazdaságban, valamint a többi partnerországban működő szociális vállalkozások vizsgálata rávilágított a társadalmi, gazdasági és szabályozási környezet  hasonlóságára,  valamint különböző sajátosságaira is. Mivel az uniós szintű egységes szabályozás még nem jött létre, az ágazat működését elsősorban a nemzeti és regionális jogszabályok határozzák meg.

Kulcsszavak: szociális vállalkozás, hálózatépítés, versenyképesség

A közösség csak akkor lehet egyazon életben harmonikusan egyesült test,  „egy szív, egy lélek, egy szellem”, ha minden tagja teljesen élő.

Jean Vanier

Bevezető gondolatok

A hat közép-európai országban, illetve ezek egyes régióiban működő tíz partnerszervezet részvételével megalakult konzorcium az Európai Unió Interreg Central Europe program keretében 2017 júniusa és 2020 májusa között jött létre SENTINEL megnevezéssel, azzal a céllal, hogy megerősítse a közép-európai országokban működő társadalmi vállalkozások hatását, melyet a szociális és gazdasági szektorra fejtenek ki.^[1]A projekt teljes megnevezése: Advancing and strengthening Social Enterprises to maximize their impact in the economic and social sector of Central European countries. A konzorcium vezetője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, partnerei pedig Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban és Szlovéniában a szociális gazdaság fejlesztésével foglalkozó szervezetek köréből kerültek ki.^[2]Megvalósító szervezetek: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület; Federazione trentina della cooperazione; Central European Initiative Executive Secretariat; Sklad 05 – ustanova za … Részletek

A projektfolyamat három fő pillére a következő volt: (1) a szociális gazdaságban működő vállalkozások és hálózati kezdeményezéseik regionális és nemzeti léptékű áttekintése, szükségletfelmérése, a támogató ökoszisztéma vizsgálata és mindezek projektszintű szintézise; (2) a részt vevő partnerek által megvalósított pilotprojektek megtervezése, kivitelezése és értékelése; (3) fejlesztési dokumentumok, módszertani szövegek és szakmai tanulmányok elkészítése. A projekt részleges célja volt a társadalmi vállalkozások magyarországi helyzetének áttekintése, átfogó ismeretek gyűjtése az üzleti ökoszisztémáról, és különféle kutatási módszerek segítségével a fő problémáik, illetve kapacitásépítési igényeik feltárása a legjelentősebb kihívásokkal kapcsolatban. Minden partner a projekt során kialakított közös módszertan segítségével állította össze a szükségletelemzést, amely hozzájárult a pilotprojektek megtervezéséhez és megvalósításához öt partnerországban, valamint a társadalmi vállalkozások együttműködését és fenntarthatóságát támogató módszertani segédletek kidolgozásához. A hazai pilotprojekt a szektor egyes vállalkozásainak fejlesztését, mentorálását célozta meg. Az ebben részt vevő szervezetek az ország hátrányos helyzetű régióiban működő társadalmi vállalkozások köréből kerültek ki.

A projekt során végzett vizsgálatok módszertana és területi fókusza

Közép-Magyarország kivételével a többi hat, az Európai Unió NUTS2 besorolás szerinti régió konvergencia régiónak tekinthető, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az EU-28 átlagának 75%-át. A pilotprojekt  megvalósítása és így a bevont társadalmi vállalkozások működésének helyszíne a program előírásának megfelelően erre a hat régióra  korlátozódott.

A vizsgálatok során a társadalmi vállalkozások működési feltételeivel, piaci helyzetével, társadalmi, gazdasági környezetével, ökoszisztémájával foglalkozó, főként hazai szakirodalom feldolgozására, valamint fókuszcsoportos interjúk felvételére és kiértékelésére került sor. A fókuszcsoportos interjúkat három különálló csoportban végeztük el, egyenként 11–13 fővel, az alábbi felosztásban:

• területi szakértők és kutatók;
• szociális vállalkozások képviselői;
• az állami támogatási oldal pénzügyi és szakmai képviselői, valamint a tőkefinanszírozás és üzleti fejlesztéssel foglalkozó szervezetek képviselői.

A fókuszcsoportos interjúk módszere lehetőséget biztosít a résztvevők által kifejtett álláspontok ütköztetésére, fogalmak értelmezésére, reflexiókra. A fókuszcsoportos interjúkra jól előkészített, a projekt szakértői részéről egyeztetett kérdéseket állítottunk össze, amelyek az egyes csoportok sajátosságaihoz igazodtak. Az interjúkban elhangzott válaszokat észrevételeket, véleményeket írásban rögzítettük. A beszélgetéseket két gyakorlott moderátor vezette. A csoportok résztvevőinek kiválasztása során arra törekedtünk, hogy mindhárom csoportban az adott terület, ágazat részéről olyan szereplőket kérjünk fel, akik releváns tapasztalatokkal rendelkeznek a társadalmi vállalkozások területén, illetve akik jelenleg is aktív vezetői funkciót töltenek be egy-egy vállalkozásnál.

A vizsgálatok során született tapasztalatok, megállapítások

A társadalmi vállalkozások fogalma Európában

Számos elemzés, stratégiai dokumentum, európai uniós szakpolitikai megállapítás, állásfoglalás, módszertani ajánlás áttekintése alapján kijelenthető, hogy Magyarországon nincs általános jogi és tudományos konszenzus a társadalmi vállalkozások szervezeti, gazdasági és jogi definíciójáról, formai kereteiről, mégis kialakítható egy olyan leíró jellegű tartalmi meghatározás, amely ha nem is taxatíve, de példálózó felsorolással többé-kevésbé mindenki számára elfogadható. Társadalmi vállalkozások szinte minden jogi formában működhetnek. Amennyiben az Európai Unió gyakorlatát vesszük figyelembe, maga a vállalkozási tevékenység sem függ a szervezeti formától. Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás felügyeleti határozata az európai közösséget létrehozó szerződésre és az Európai Bíróság értelmezésére hivatkozva megállapítja, hogy „vállalkozásnak tekintendő jogi formájától függetlenül minden olyan jogalany, amely gazdasági tevékenységet folytat” (EFTA, 2006: 36). Ha egy értékesítésre szánt termék vagy szolgáltatás előállítója tevékenységével megjelenik a különböző piacokon, és onnan jövedelemre tesz szert, tehát vállalkozási tevékenységet végez, szervezeti formájától függetlenül vállalkozásnak tekinthető. A vállalkozások közül egyeseket több sajátosságuk is megkülönböztet a tisztán profitra törekvő és a tőke elsődlegességét szem előtt tartó szervezetektől. Az Európában használt meghatározásokban a legfőbb distinkciók, amelyek ezeket a sajátosságokat kiemelik, főleg a társadalmi elkötelezettséget és a közösségi döntéshozatali elveket emelik ki a számos egyéb tulajdonság közül. Az Európai Bizottság társadalmi vállalkozások előmozdítása érdekében kiadott egyik közleményének értelmezése szerint e vállalkozások a következő alapvető tulajdonságokkal rendelkeznek:

• közérdekű szociális vagy társadalmi cél szolgál a gyakran magas szintű szociális innovációban megnyilvánuló kereskedelmi tevékenység alapjául;
• nyereségét elsősorban e szociális cél elérése érdekében forgatják vissza;
• demokratikus vagy részvételi alapelveken és a társadalmi igazságosság célkitűzésén nyugvó szervezeti felépítéssel vagy tulajdonrendszerrel rendelkeznek (Európai Bizottság, 2011: 2).

Magyarországon a szociális vállalkozások számos jogi formában működhetnek, például egyesületként, alapítványként, nonprofit vállalkozásként és szociális szövetkezetként. A hagyományos szövetkezetekben a közösségi döntések elvi szinten megjelennek, ugyanakkor ezek tisztán gazdasági célokat valósítanak meg. A szociális szövetkezetek mellett a szövetkezetek általában nem szerepelnek a szociális vállalkozások között.

A társadalmi vállalkozások tevékenysége diverzifikált, a gazdaság különböző területein megtalálhatók, és különféle feladatokat láthatnak el (Európai Bizottság, 2011):

• hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiaci integrációja;
• szociális, egészségügyi, gyermekvédelmi, oktatási szolgáltatások nyújtása, valamint fogyatékossággal élő emberek és más sérülékeny csoportok társadalmi befogadását elősegítő tevékenységek;
• hátrányos helyzetű települések, leszakadó térségek fejlesztése, rehabilitációja;
• környezetvédelmi, hulladékhasznosítási, sport-, művészeti, kulturális és egyéb közösségfejlesztési, társadalmi innovációt megvalósító tevékenység.

A CIRIEC-jelentés a társadalmi vállalkozásokat a szociális gazdaság olyan szektorának tekinti, amelynek tagjai megfelelnek a fenti elveknek, és ezzel együtt termékeiket, szolgáltatásaikat a piacon és piaci áron értékesítik, szemben azokkal a nonprofit szervezetekkel – a szociális gazdaság nem piaci szektorával –, amelyek termékeik legnagyobb részét ingyen vagy gazdasági szempontból elhanyagolhatóan alacsony áron szállítják (Chaves–Monzón,
2012).

A fogalomhasználatot tekintve az Európai Unió szakpolitikájában megjelent a szociális és szolidáris alapú vállalkozás irányába való elmozdulás igénye, ezzel jobban kiemelve a társadalmi hasznosság, a leszakadó rétegek, sérülékeny társadalmi csoportok befogadása iránti elkötelezettség, az innovatív szemlélet szerepét, az alkalmazottak és fogyasztók érdekeinek szem előtt tartását, a vállalati nyereség felosztásának korlátozásait és a társadalom jóllétére gyakorolt pozitív hatás fontosságát (Európai Parlament, 2018).

A szociális vállalkozások gazdaságszabályozási és intézményi kereteinek sajátosságaival kapcsolatos főbb tapasztalatok a projekt partnerországai körében

Ahol a konzorciumot alkotó országok közül a társadalmi vállalkozások ökoszisztémája került a fókuszba – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Szlovénia –, ott a szektor sok mindenben hasonló, ugyanakkor eltérő kihívásokkal is találkozik. Noha az Európai Unióban egyre inkább kimutatható a szociális gazdaság, illetve ezen belül a társadalmi vállalkozások munkaerőpiaci, foglalkoztatási és gazdasági jelentősége – a szociális és szolidaritásalapú gazdaság több mint tizennégymillió embert foglalkoztat, ami „az Európai Unió munkavállalóinak közel 6,5%-át és az unió vállalkozásainak 10%-át jelenti” –, még az egységes szabályozás elveinek elfogadásához sem sikerült eljutni (Európai Parlament, 2018). Az uniós szintű egységes szabályozás és statisztikai nómenklatúra egyelőre nem létezik, ami megnehezíti az összehasonlítást, valamint a társadalmi és gazdasági tényezők azonosítását, más tagországok adottságainak megismerése a projekt résztvevői számára mégis számos hasznos információt, támpontot biztosított. A különbségek közül a leginkább szembeötlő a jogi formák, illetve a támogatási és finanszírozási környezet különbözősége a társadalmi vállalkozások terén (European Commission, 2020). Olaszországban, Lengyelországban és részlegesen Szlovéniában világos jogszabályi környezet és keretrendszer szabályozza a szociális gazdaságot. A többi partnerországban ilyen specifikus keretrendszer hiányában a társadalmi vállalkozások a különböző általános nemzetgazdasági és szociálpolitikai intézményi és ágazati jogszabályrendszerbe illeszkednek. Speciális, többek közt munkaerőpiaci szempontból sérülékeny célcsoport szerinti szabályozás létezik Magyarországon a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának ösztönzésére, de általános, a társadalmi vállalkozásokat érintő sajátos szabályozás nem alakult ki. A jogszabályi környezet a társadalmi vállalkozások fenntarthatóságának és növekedésének csak az egyik aspektusa, ám szükséges és alapvető feltétele, ahogy ezt azon tagállamok tapasztalatai mutatják, ahol az állam ágazati szabályozással biztosít kiszámíthatóbb kereteket a társadalmi vállalkozások számára.

Hasonlóan változatos az a támogatási (intézményi és finanszírozási) környezet is, amelyben a társadalmi vállalkozások működnek az egyes partnerországokban és az EU egyéb tagországaiban. Ebben a folyamatban egyértelműen élen jár Lengyelország, amelynek tapasztalatai azt mutatják, hogy a jogszabályi keretek mellett a megfelelő intézményi ösztönzők mérhetően hozzájárulnak a társadalmi vállalkozások és a szociális gazdaság dinamizálásához, amelyek így hatékonyabban képesek közfeladatokat átvállalni. E tapasztalatokra is építünk szakpolitikai ajánlásainkban.

A projekt figyelemre méltó tapasztalata volt, hogy érzékelhető eltérések vannak a kevésbé fejlett régió értelmezésében és sajátosságaiban, aminek leginkább az egyes országok vagy régiók társadalmi és gazdasági helyzete, kulturális és történelmi öröksége az oka. Összefoglalható, hogy a szektor működésének társadalmi környezetét a népesség csökkenése és elöregedése, a magas munkanélküliség, az alacsony jövedelem és gazdasági teljesítmény jellemzi.

Társadalmi vállalkozások Magyarországon

Hazánkban a társadalmi vállalkozások üzleti, finanszírozási és jogi ökoszisztémájának kialakulása még várat magára, a szektorra vonatkozó speciális jogszabályok még nem születtek meg, csupán a szociális  szövetkezeteknek van saját szabályozásuk (Európai Bizottság, 2019). A szociális szövetkezetekre vonatkozó szabályozás ezt a szervezeti formát egyre inkább a települési önkormányzatok irányítása alá helyezi. Az ágazatra vonatkozó stratégiák szintén hiányoznak, csak néhány foglalkoztatáspolitikai terv és dokumentum utal a szociális vállalkozások fontosságára.  Kormányzati szempontból az elmúlt évtizedben a szociális vállalkozások fejlesztése (finanszírozása és támogatása) kizárólag projektalapú volt. Az
uniós finanszírozás révén a vállalkozások jelentős része sikeres fejlesztéseket valósított meg e kormányzati programok segítségével. Az elmúlt években néhány finanszírozási program is elindult bankok együttműködésével.

Elemzésünk során a következő témákban azonosítottuk a szociális vállalkozások kihívásait. A fő probléma a tőkehiány. Nemcsak a pénzügyi és a működő tőke hiányzik a szervezetek körében, de a tudástőke (üzleti készségek) és a kapcsolati-társadalmi tőke hiánya is nagy kihívást jelent. A piacok problémája, a vezetés és a menedzsment kérdései, a támogatás és a finanszírozás, illetve a stratégiai ökoszisztéma hiánya szintén jelentős gondot okoz a szociális vállalkozások mindennapi működésében.

A társadalmi vállalkozások fejlesztési és támogatási igényei összefüggnek a feltárt kihívásokkal. A tőkehiány enyhítése érdekében pénzügyi alapot kell létrehozni. Egy másik javaslat külön jogi környezet megteremtésére vonatkozott a szociális vállalkozások számára. Igény mutatkozik a stratégiai ökoszisztémával kapcsolatos konszenzus kialakítására az érintett minisztériumok között. A fókuszcsoportos interjúk szerint szükséges lenne a szociális vállalkozások közös márkájának kialakítása. A szociális  vállalkozások gyenge üzleti és menedzsmentképességei miatt szükség lenne egyénre szabott fejlesztési és tanácsadó program végrehajtására, összekapcsolva egy tudásközpont kialakításával, ahol napi operatív információk állnának rendelkezésre. Helyénvaló lenne egy olyan szervezet vagy hálózat felállítása, amely lehetővé tenné a tapasztalatcserét, elősegítené a piacra jutást (egyfajta közös piactérként is működne), és partnerséget létesítene.

Ami a politikát, a szabályozást, a pénzügyi alapokat és a támogatásokat illeti, a SENTINEL projektpartnerei elsősorban javaslatokat fogalmazhatnak meg a döntéshozók és az érdekelt felek számára. Az információátadás, a vállalkozói készségek, a piacra jutás, a társadalmi érzékenység erősítése, valamint a kapcsolatok és hálózatok kiépítése azok a fejlesztési területek, amelyek a projekt későbbi szakaszában megvalósíthatók.

A SENTINEL projekt megvalósítása során a hazai helyzet megismerésére alkalmazott módszerek a szakirodalom és a meglévő statisztikai adatok áttekintésére, valamint a fókuszcsoportos interjúkra terjedtek ki, ezért az érintett vállalkozások helyzetével kapcsolatban ezekre az eszközökre hagyatkoztunk. Mivel – amint fentebb már említettük – Magyarországon
a társadalmi vállalkozás fogalmának nincs egységesen elfogadott és  alkalmazott definíciója, a különböző adatgyűjtések is csak megközelítő információkat biztosítanak.

Egy átfogó tanulmány, amely a KSH Gazdasági Szervezetek Regisztere adatait és a szociális szövetkezeti statisztikákat dolgozta fel, az éves bevétel és a foglalkoztatottak létszáma alapján próbálta lehatárolni a társadalmi vállalkozásokat a nonprofit és egyházi szervezetek, valamint a nonprofit gazdasági társaságok köréből. A statisztikai adatok szerint az összes társadalmi vállalkozás 31%-a Közép-Magyarország régióban és Budapesten, 19%-a Észak-Magyarország régióban, míg a legkevesebb társadalmi vállalkozói szervezet a Nyugat-Dunántúl régióban működik. Tevékenységük Magyarországon általában a nagyobb városokban koncentrálódik, ahol a szervezetek csaknem fele található. Az ágazat bevételeinek 74,2%-a, és a munkavállalók 66,8%-a Budapesten és a megyeszékhelyeken koncentrálódik (G. Fekete et al., 2017).

A magyarországi társadalmi vállalkozások sajátos csoportját jelentik a szociális szövetkezetek, amelyek száma 2015-ben csaknem 3400 volt, de csupán 2700 működött. A legtöbb szociális szövetkezet Észak-Magyarország régióban (640 szervezet, 23,9%), Dél-Alföld régióban (539 szervezet, 20,1%) és Észak-Alföld régióban (519 szervezet, 19,4%), a legkevesebb pedig Nyugat-Dunántúl régióban található (119 szervezet, 4,4%) (G. Fekete et al., 2017).

A tanulmány adatait összefoglalva elmondható, hogy Magyarországon 13 14 társadalmi vállalkozás működik, beleértve a nonprofit szektor és a szociális szövetkezetek kapcsolódó részét. E szervezetek többsége Közép-Magyarországon és a fővárosban (27%), illetve Észak-Magyarország régióban (20%), a legkevesebb pedig a dunántúli régiókban működik (G. Fekete et al., 2017).

A fenti információk kizárólag a rendelkezésre álló statisztikai adatokon alapulnak, a hátterükben álló kutatás során kialakított módszertani  megközelítés szerint. Általánosan elfogadott statisztikával nem  rendelkezünk.

Üzleti és szakpolitikai ökoszisztéma

A társadalmi vállalkozások egy jelentős körét, a szociális szövetkezeteket a 2006-os jogszabályi lehetőségek hívták életre, alapításukra ettől az évtől van lehetőség Magyarországon. Alapelveik közel állnak az általános  szövetkezetekéihez, de jelentős különbségek is vannak. Társadalmi funkcióik fontos eleme a tagok egészségügyi, társadalmi, oktatási, kulturális és gazdasági helyzetének segítése, ezen belül különösen fontos a munkahelyek teremtése munkanélküliek és hátrányos helyzetű emberek számára.  Országos szinten ezeknek a szervezeteknek egyre nagyobb szerepük van a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában. Működési és irányítási elveik megfelelnek az európai közösségi és szolidaritáson alapuló demokratikus elveknek. A szociális szövetkezet alapszabályának  elfogadásával bárki taggá válhat, és szabadon kiléphet, a döntéshozatalban a szavazategyenlőség elve érvényesül. Egy 2016-os jogszabálymódosítás következtében a szociális szövetkezetek száma csökkent, mivel új szabályozás miatt átalakulnak e szervezetek: kötelező tagként kell felvenni egy közhasznú tevékenységet végző karitatív szervezetet, egy települési vagy nemzetiségi önkormányzatot, illetve ezek társulását. Ennek hatása egyelőre még nem mérhető fel, ugyanakkor egy ágazati szervezet a várható  következményekre nyilvános állásfoglalásában felhívta a döntéshozók figyelmét (Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége, 2016).

Szakpolitikai stratégia

Magyarország nem rendelkezik önálló szakpolitikai stratégiával a társadalmi vállalkozások tekintetében, ugyanakkor egy gazdaságfejlesztési  dokumentum, a Széll Kálmán Tervhez kapcsolódó Magyar Munka Terv, amely 2011-ben lépett hatályba, egyik prioritása a szociális gazdaság fejlesztése (Magyar Munka Terv, 2011). A cél a munkaerőpiac és a  foglalkoztatási helyzet javítása, a versenyképesség növelése és a tartós munkanélküliségben élő emberek segítése. A stratégia szerint a szociális gazdaság segíti az embereket az elsődleges munkaerőpiacra való belépésben. Ehhez az állami támogatások és a helyi források összehangolása szükséges. A dokumentum szerint a fejlődés helyi társadalmi előnyei is fontosak.

A kormány 2011-ben, a magyar EU-elnökség időszakában jóváhagyta a  Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiát (NTFS, 2011). A program célja a gazdaság és a vállalkozások fejlesztése volt a hátrányos helyzetű, alacsony képzettségű emberek foglalkoztatása érdekében. Az NTFS 2014-es felülvizsgálatában, amely már Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási
Stratégia néven kiemelten említi „a szociális gazdaság területén  munkahelyeket teremtő azon szociális vállalkozásokat, akik nem jutnak banki finanszírozáshoz” (MNTFS, 2014: 94).

Finanszírozás

Magyarországon jelenleg speciális finanszírozási eszközök, illetve adó- és járulékkedvezmények állnak rendelkezésre egy-egy sérülékeny társadalmi célcsoport, például a fogyatékossággal élő munkavállalók vagy a  munkaerőpiacra visszatérni kívánó, gyermeket nevelő nők vagy az életkori diszkriminációban érintett idős emberek, nyugdíjasok számára. Célzott
pénzügyi alapok, kedvezményes hitelek programjelleggel, korlátozottan elérhetők, ezekhez más vállalkozásokéihoz hasonló feltételekkel lehet hozzájutni. Ez a szociális vállalkozások egyik fő problémája, hiszen tőkeellátottságuk rendkívül szerény, hitelképességük gyenge. Azok a vállalkozások, amelyek valamilyen állami feladatot vállalnak át szociális vagy egészségügyi területen, állami támogatásban részesülhetnek, vagy  önkormányzatokkal kötött megállapodások révén juthatnak kiegészítő forrásokhoz.

Üzleti támogatás

A szociális vállalkozások támogatása Magyarországon a 2000-es évek első évtizedének második felében kezdődött meg. Az országos Szövetkezz („Be cooperative”) program 2007-ben és 2009-ben zajlott, és támogatást nyújtott szociális szövetkezetek létrehozásához. A programot az Országos  Foglalkoztatási Nonprofit Kft. és elődje valósította meg hazai támogatási alapokból. Az elért eredmények alapján új program indult 2010-ben. A  TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Programja) uniós támogatásaiból 2,3 milliárd forint fejlesztési forrás állt rendelkezésre a nem tipikus foglalkoztatási formákra. Ebből a forrásból ötvenhét szociális szövetkezetet támogattak, elsősorban munkanélküliek foglalkoztatását. A támogató konstrukció fontos eleme volt a vállalkozásokat segítő mentori tevékenység.

A 2007 és 2013 közötti uniós programozási időszak végén további  tizenötmilliárd forintot különítettek el a „szociális gazdaság fejlesztése” céljára, ebből több száz szervezet kapott foglalkoztatástámogatásra és infrastruktúra-fejlesztésre. A jelenlegi, 2014 és 2020 közötti uniós időszakban több gazdaság- és vidékfejlesztési program indult. A nemzetközi nonprofit szervezetek szintén nagy szerepet játszottak a magyarországi
társadalmi vállalkozások támogatásában és fejlesztésében. Ezek közül a legfontosabbak a NESsT (Nonprofit Enterprise and Self-Sustainability Team), a Badur Alapítvány és az Ashoka Network voltak, amelyek saját fejlesztési módszertannal és eljárásokkal rendelkeznek.

A pénzintézetek körében a Citibank Hungary a NESsT-tel együttműködve 2009-ben indította el For-Profit Social Enterprise Development  megnevezésű programját, s fontos szereplője a szektornak az Erste Bank és a MagNet Magyar Közösségi Bank is.

A társadalmi vállalkozásokra vonatkozó megállapítások szintézise

A feldolgozott szakirodalom és a fókuszcsoportos interjúk alapján a legfontosabb megállapítások külön dokumentumokban lettek egybegyűjtve. Ezekben a partnerek az adott országban működő társadalmi vállalkozások szolgáltatási, támogatási szükségleteit foglalták össze. A hazai elemzés legjelentősebb meglátásai egy-egy részdokumentumba kerültek, amelyek egy közös, projektszintű összeállítás részei lettek. Ezekből a különösen lényeges
megállapításokat foglaljuk össze az alábbiakban.

A társadalmi vállalkozások fejlődésének két fő akadálya a tőkehiány, illetve az üzleti készségek és ismeretek hiánya. Ezt kutatások és a fókuszcsoportos interjúk is  alátámasztották. Összességében az ágazat legnagyobb kihívásai a következők: a vállalkozói készségek hiánya, az emberi képességek hiánya, a versenyképtelen bérek, valamint a szabályozási és finanszírozási környezet gyengesége (Tóth et al., 2011).

Egy nemrégiben készült tanulmány a magyarországi szociális szövetkezetek problémáit tárgyalja. A tanulmány szerint e szervezetek fő problémái a következők: a tőke és a hitelképesség
hiánya, a piaci kereslet gyengesége, a menedzsment buktatói, a  profitorientált szektor hatékonyabb piaci versenytársai. Ezenkívül a  szervezetek többségének nincs hálózati együttműködése más társadalmi vállalkozásokkal, helyi termelő vállalatokkal (Tésits et al., 2015).

A SEFORÏS-kutatás szerint, amely 2015-ben készült 122 társadalmi vállalkozás megkérdezésével, a szervezeteket az jellemzi, hogy gazdasági, üzleti kompetenciájuk gyengébb, mint a társadalmi kompetenciáik. Egyharmaduk nem foglalkozik a két tevékenység tudatos koordinálásával. Vállalkozói aktivitásuk az utóbbi években jelentősen megerősödött, de csak
kismértékben versenyképes. Fő akadályuk a finanszírozás nehézsége  (SEFORÏS, 2016).

Egy korábban már említett kutatás több száz szociális vállalkozás megkérdezése alapján megállapította, hogy a társadalmi  vállalkozások legjelentősebb problémája a rendszeres finanszírozás,
támogatás és a stabil tőkekínálat hiánya, valamint az elégtelen üzleti aktivitás és a nem megfelelő marketingtevékenység. Szintén jellemző a gyenge üzleti attitűd, a működési és vállalkozói tapasztalatok hiánya és a kidolgozatlan üzleti terv (G. Fekete et al., 2017).

A feldolgozott szakirodalom alapján megállapíthatjuk, hogy a szociális vállalkozások legnagyobb kihívása a tőkehiány, a nem megfelelő vállalkozástámogatás és a fentarthatósághoz
szükséges megfelelő ökoszisztéma kialakulatlansága, valamint a vállalkozói kompetenciák gyengesége.

A 2017 októberében szervezett három fókuszcsoportos interjúalkalom első felében a társadalmi vállalkozások számára a hatékony működéshez szükséges kompetenciákról kérdeztük
a résztvevőket. A kérdések alapvetően arra irányultak, hogy a vállalkozói kompetenciák mennyiben igazodnak a piac kihívásaihoz és az üzleti igényekhez.

A fókuszcsoportos interjúk második felében a kérdések e szervezetek támogatási igényeire irányultak. Összességében elmondható, hogy a társadalmi vállalkozók és a szakértők válaszai erősítették egymást, és alátámasztották a korábbi kutatások megállapításait. Ezeket a válaszokat kiegészítik a finanszírozási terület képviselőivel folytatott fókuszcsoport
tapasztalatai.

A szociális vállalkozások működésének kihívásai közül első és legjelentősebb probléma a tőkehiány. A tőke fogalmán nemcsak az anyagi javakat értjük, hanem mást is, elsősorban a humán- és a kapcsolati tőkét. A legtöbb magyarországi vállalkozás nagyon fiatal, és alapításuk nem mindig organikus fejlődés eredménye. A támogatások és pályázatok, valamint
egyéb politikai kezdeményezések ösztönző hatása rendkívül erős volt  esetükben. Ennek következtében e szervezetek még nem érték el a megfelelő tőkeellátottsági és szervezetfejlettségi szintet. További jelentős probléma a tudás, a vállalkozási ismeretek hiánya. Ez azt jelenti, hogy a szervezetek vezetőinek gyakran nincs elegendő és használható információjuk a vállalatmenedzsmentről, a piacról, az általános és speciális szabályokról és törvényekről stb. Ehhez a témához kapcsolódva a harmadik fő probléma a kapcsolati tőke hiánya. A szervezetek közötti partnerség szintén gyenge, de még rosszabb, hogy gyakran nincsenek élő kapcsolatok az intézményi és politikai környezet képviselőivel. Hiányos vagy gyenge a stratégiai partnerség a nagyvállalatokkal és a támogató szervezetekkel. Ez súlyos versenyhátrányt okoz.

A második fő téma a piaci problémákkal kapcsolatos. Ennek egyik fontos szempontja, hogy a felhasználáshoz és a piac  tervezéséhez szükséges kompetenciák gyengék. A termelőszektor
szervezetei (elsősorban a mezőgazdaságban) főleg vidéki területeken működnek. Ezeken a területeken a kereslet is gyengébb, a termék értékesítése nehéz folyamat. E szervezetek legnagyobb dilemmáját a méretgazdaságosság okozza. A fő kérdés, hogy tömegtermeléssel
vagy egy speciális prémium termék előállításával foglalkozzanak-e. A szociális vállalkozásoknak olyan piacon kell versenyezniük, ahol képességeik (a tőkehiány, az alkalmazottak kompetenciái) miatt hátrányos helyzetben vannak.

Nem választható el az előző témáktól a harmadik kihívás, a vezetés és a menedzsment kérdése (hasonlóan a hétköznapi magyar kkv-khoz). A legnagyobb kihívást a szociális vállalkozások jellemzői jelentik. A szervezeti vezetőknek nemcsak hagyományos üzleti kompetenciákkal kell rendelkezniük, hanem a társadalmi tevékenység irányítására is alkalmasnak
kell lenniük. Ezenkívül ezt a két tevékenységet össze kell hangolniuk. A társadalmi vállalkozás sikere ezért erősen függ a vezetői készségektől, ugyanúgy, mint bármely más üzleti szervezet esetében. Kevés vezető képes ellátni ezt az összetett feladatot. Gyakori, hogy a vezetők jobban kezelik a társadalmi tevékenységeket, az üzleti kompetenciáik pedig sokkal gyengébbek. Ez korlátozza a szervezet vállalkozói tevékenységét. Gyakori az egyszemélyi vezetés, amikor is mindent, a stratégiai és operatív irányítói, koordináló funkciót is az egyetlen vezető tölti be. Sok szempontból ez előny (például erős elkötelezettséget jelent), de hosszú távon a vezető  kompetenciái akadályozhatják a fejlődést. (Többször is említettük
már azt a jelenséget, hogy a vezetők gyakran nem rendelkeznek a szükséges üzleti ismeretekkel: menedzsment, marketing, jogi ismeretek, adózás stb.)

A vállalkozási ökoszisztéma finanszírozási és támogatói képviselői vettek részt a harmadik fókuszcsoportos interjún. Napjainkban a szociális vállalkozások támogatása és finanszírozása rendkívül változatos. Nehéz általános következtetéseket levonni. A szociális vállalkozások finanszírozása még nem érett meg, aminek az az oka, hogy a szociális vállalkozási szektor gyenge, és gazdasági súlya is alacsony. A pénzintézetek, a hitelezők és az állami intézmények támogatásuk tanulási folyamatának a kezdetén vannak. A kormányzati intézmények között nincs egyetértés a társadalmi vállalkozások fejlesztésével kapcsolatban, hiszen hiányoznak a stratégiai irányok és a közös elképzelések is. Így a piaci szereplők és a bankok
csak a saját elgondolásaik alapján támogathatják a szociális vállalkozásokat. A szociális vállalkozások számára a finanszírozási környezet gyengesége jelenti az egyik legnagyobb kihívást.

Következtetések és ajánlások

A projektben megvalósított külföldi és hazai pilotprojektek során, illetve ezek mellett, a feltárt szükségletek egy részére, amely a szervezetek vállalkozási kompetenciáinak megerősítésére és hálózati együttműködésük fejlesztésére vonatkozott, célzott fejlesztési folyamat valósult meg. Ennek eredményeként született meg a Kézikönyv a társadalmi vállalkozások hálózatainak létrehozásához és működtetéséhez, valamint egy Eszköztár a társadalmi vállalkozások mentorálásához Közép-Európa hátrányos helyzetű régióiban címmel. E két módszertani kötet további dokumentumokkal együtt elérhető a projekt honlapján.^[3]https://www.interreg-central.eu/Content.Node/SENTINEL.html

A projekt során feltárt adatok és a tapasztalatok tükrében megállapítható, hogy a különböző közügyekben rendkívül jelentős szerepet vállaló társadalmi vállalkozások működésének hatékonyságát jelenleg az alábbi átfogó tényezők hátráltatják:

• Hiányzik, illetve részleges a támogató jogszabályi és stratégiai környezet. E kérdésben a jogszabályi környezet kiépítésére teszünk javaslatot.
• Az elsősorban projektalapú finanszírozási gyakorlat jelentős piaci hátrányokat okoz. E ponton a versenyképességet növelő finanszírozási környezet kiépítésére vonatkozóan fogalmazunk meg ajánlásokat. Jelentős a fejlesztési és működési tőke hiánya, hiányzik a befektetői és hitelezői rendszer. Ezzel összefüggésben a társadalmi vállalkozások piacképessége többnyire gyenge, ami szintén pénzügyi válaszokat igényel.
• A szervezeti működésben jelentkező gyengeségek (vezetői, kapcsolati és pénzügyi ismeretek hiánya, a szociális és vállalkozási célok összehangolásának elmaradása) kezelését tekintve csak sporadikusan, illetve projektjelleggel működik a támogatási rendszer. Minderre az intézményi környezet erősítésével lehet válaszokat adni.
• A közfigyelem rendkívül alacsony mértéke, a társadalmi vállalkozások szerepvállalásának ismeretlensége, amely elsősorban kommunikációs intézkedéseket igényel.

Szakpolitikai ajánlások és javaslatok

A fenti módszer szerint végzett elemzés és a fókuszcsoportos interjúk feldolgozása mellett a pilotprojekt megvalósítása során szerzett tapasztalatok alapján rövid szakpolitikai ajánlás is készült minden partner részéről. Ezt egy projektszintű dokumentumban közös ajánlás elfogadása követte. A hazai ajánlás röviden összefoglalja a legfontosabb javasolt intézkedéseket, amelyek egységes szemléletben a teljes társadalmi vállalkozói szektor komplex megközelítését igénylik.

A támogató jogszabályi és stratégiai környezet kialakítása

A hazai társadalmi vállalkozások egyik legnagyobb kihívása, hogy a jogszabályi környezet nem kellően támogatja működésüket (ez kiderült a szükségletfelmérésből, és e megállapítás összecseng a projektpartnerek és egyéb szereplők által megvalósított korábbi, valamint a jelenlegi projektek tapasztalataival). A projekt tapasztalatai nyomán, valamint számos európai ország mintájára javasoljuk a társadalmi vállalkozások működését szabályozó kerettörvény kialakítását.

A legfontosabb jogszabályi keretek és konkrét szabályozási területek meghatározása során támaszkodtunk az EU-trendekre (European Commission, 2020):

• a társadalmi vállalkozások körének fogalmi és jogi lehatárolása;
• államilag elismert minősítési rendszer és nyilvántartás kialakítása;
• egyéb jogszabályok harmonizációja, felülvizsgálata és a vállalkozások működését segítő változtatások kialakítása (a szövetkezeti törvény, a civil törvény, a földforgalmi előírások változtatása stb.).

A jogszabályi keretekhez hasonlóan megkerülhetetlen a stratégiai környezet kialakítása. Jelenleg a társadalmi vállalkozások működését a különféle ágazati stratégiák csak érintőlegesen tárgyalják. A kiszámítható fejlődés érdekében ajánlott széles körű társadalmasításon keresztül kell létrehozni a hazai társadalmi vállalkozások stratégiáját. A keretdokumentum meghatározhatná az ágazat azonosított problémáit, a szektor rövid, közép- és hosszú távú céljait, valamint az ezekhez kapcsolódó támogatási és ösztönzési rendszert, a szükséges prioritást élvező intézkedéseket. Erre a pilotprojekt tapasztalatai szerint is nagy szükség van – partnereink is kifejezték, hogy stratégiai megerősítés nélkül csak alkalmi, alulról finanszírozott módon tudnak dolgozni, fejleszteni és fenntartani.

Pénzügyi támogatási rendszer kialakítása

Az azonosított problémák közül a legjelentősebb, hogy az ágazat jelentős működési és fejlesztési finanszírozási kihívásokkal küszködik. Ezzel kapcsolatosan a legfontosabb átfogó cél, hogy a társadalmi vállalkozások hozzájuthassanak azokhoz a támogatásokhoz, hazai és közösségi forrásokhoz, amelyek a hagyományos kkv-k számára is elérhetők. Annak ellenére, hogy működésük során egyszerre valósítanak meg társadalmi célokat és vesznek részt a piaci versenyben, vállalkozásuk fejlesztését tekintve jóval korlátozottabb lehetőségeik vannak pénzügyi téren.

Mivel vállalkozásfejlesztési hitelekhez nem, vagy csak alig jutnak hozzá, ajánlott olyan általános hitelezési portfólió kialakítása, amely célzatosan a társadalmi vállalkozások finanszírozását segítené.

A stakeholder-kerekasztalokon a startup- és SEED-jellegű finanszírozások mellett különösen élesen merült fel az akcelerációs és folyamatos hiteljellegű célzott pénzügyi ösztönzők és a célzott befektetések égető szükségessége.

Kiemelten fontos cél lenne ezenfelül, hogy a fejlesztésüket szolgáló uniós források megszerzésében a társadalmi vállalkozások egyenlő feltételek mellett vehessenek részt. Hiszen működésük legfontosabb elvárása, hogy ne csupán pozitív társadalmi hatást érjenek el, hanem gazdasági eredményeket is mutassanak fel, illetve fenntartható üzleti modell szerint működjenek. Jelenleg éppen azoktól a forrásoktól esnek el, amelyek az ezekhez szükséges fejlesztésekhez járulnak hozzá: a társadalmi vállalkozások nem vehetnek részt a GINOP-típusú programok vállalkozások fejlesztésére, beruházásaira, innovációs képességük és fenntarthatóságuk erősítésére kiírt pályázatain.

Ezen túl a társadalmi vállalkozások számára jelenleg is elérhető uniós források igénybevételének ne legyen feltétele a foglalkoztatottak számának emelése, mivel ez gyakran gyengíti a vállalkozások hatékonyságát. A fejletlen technológiával, alacsony hatékonysággal működő társadalmi vállalkozásokra sokkal inkább jellemző az alacsony iparosodási szint, mint a tisztán piaci elvek szerint működő forprofit vállalkozások esetében. Vissza nem térítendő fejlesztési forráshoz mégis csak úgy jutnak, ha a foglalkoztatottak számának megemelésével tovább növelik a személyi költségek magas arányát, ami a versenyképességüket gyengíti.

Ágazati kezdeményezések támogatása szervezet- és menedzsmentfejlesztéssel

Jelenleg több olyan szükséglete is van az ágazatnak, melynek finanszírozása nem megoldott, vagy csak egy-egy projekt időszaka alatt valósul meg. E szükségletek kezelése érdekében fontos lenne egy olyan hazai pályázati alap kialakítása, amely a szektort érintő fejlesztések finanszírozását sokkal kiszámíthatóbb bázisra helyezné, és hozzájárulna a társadalmi vállalkozások versenyképességének növeléséhez. Az alábbi kezdeményezések pályázati finanszírozására volna szükség:

• a piacra jutást segítő kezdeményezések: például márkaépítés, védjegy- és minősítési rendszerek, társadalmi figyelemfelkeltő programok, logisztikai és értékesítési láncok kialakítása;
• a szervezetfejlesztést és a menedzsmentet segítő kezdeményezések: szervezet- és vezetőfejlesztési programok és szolgáltatási rendszer kiépítése, hálózatosodás, befektetésösztönzés, ágazatközi kapcsolatok erősítése a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

Kommunikáció a társadalmi vállalkozások megítélésének erősítése céljából

Összehangolt és célcsoportnak szóló (szélesebb közvélemény, vállalati kör: beszállítók-partnerek, társágazatok, munkaerőpiaci lokációk), tervezett kommunikáció több csatornán és formában annak az üzenetnek az erősítésére, hogy a társadalmi vállalkozások milyen értéktöbbletet teremtenek, milyen speciális nehézségeik vannak, és hogyan kapcsolódhatnak különféle ágazatokhoz, piacokhoz, szakmai fejlesztésekhez.

E javaslat az intézményi keretek és a stratégiai környezet kiépítésének szükségéhez egyaránt kapcsolódik, azok hatékonysága ugyanis szintén kétséges a megfelelő társadalmi érzékenyítés nélkül.

Összegzés

A nemzetközi partnerség keretén belül, a hároméves projekt során szerzett tapasztalatok alapján a cseh, lengyel, szlovén és olasz partnerek mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és hazai partnere, a Konett Hungária Nonprofit Kft. elkészítette a projekt lezárását követő időszakra vonatkozó akciótervet, amelynek célja az elért eredmények fenntartása, a szociális gazdaságban elindított kísérleti projekt hálózati együttműködésének megerősítése és kiterjesztése.

A projekt keretében megalakult a Társadalmi Vállalkozások Transznacionális Érdekérvényesítő Hálózata (SETAN, Transnational Social Enterprise Advocacy Network), amelynek első európai ülését 2020 októberében Budapesten a Covid-helyzet miatt a Szeretetszolgálat nem tudta megszervezni. A szakmai eredmények iránt érdeklődők a projekt során született dokumentumokat, képeket, videókat, a projektről készült filmeket és tájékoztatókat, igaz, többnyire angol nyelven, itt elérhetik: https://www.interreg-central.eu/Content.Node/SENTINEL.html.

Absztrakt

A 2015 nyarán és őszén kialakult menekültkrízisre reagálva a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításában működő Máltai Gondoskodás Nonprofit Kft. 2016-ban munkaerőpiaci programot indított harmadik országbeli állampolgárok számára. A programot a Belügyminisztérium Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapja támogatta. A származási országukban üldözésnek kitett, aktív korú, Magyarországon nemzetközi védelembe vett személyek nem találták a kapcsolatot a magyar munkaerőpiaccal. Nem beszéltek magyarul, jellemzően alacsony iskolai végzettségűek, amiről nem rendelkeznek bizonyítható okirattal, vagy az nehezen konvertálható, nem az európai munkakultúrában szocializálódtak, és kiszolgáltatottak. A 2016 és 2018 között megvalósult program keretén belül migránsspecifikus munkaerőpiaci szolgáltató irodát állítottunk fel, ahol az érintettek személyre szabott támogatást kaptak. A tanulmány a program fejlesztéseit és az itt szerzett tapasztalatokat mutatja be.

Kulcsszavak: menekültfoglalkoztatás, kulturális érzékenyítés, munkapiaci mentoráció, piaci szempontú munkaközvetítés, munkáltatói kapcsolattartás, toborzás-kiválasztás módszertana

A „Munkát neked – Job for you” megnevezésű projekt elindítása nem az első lépése volt a szükséget szenvedő menekültek segítésének. Előreláthatólag nem is fejeződik be e szép projekt, amely újdonság volt minden résztvevő, támogató és távolabbról minket figyelő ember számára, a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton belül és kívül egyaránt.

2015 nyarán országunkban olyan jelenségeknek lehettünk tanúi, amelyekről korábban nem voltak tapasztalataink. A budapesti pályaudvarok környékén, majd a déli, délnyugati határok mentén hatalmas létszámú migráns érkezett, majd indult tovább a nyugati határ felé. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyorsan reagált a helyzetre, és komplex szociális munkával, egészségügyi ellátással segítette a rászoruló embereket. Ezekben a hetekben nem láttuk, hogyan alakul a migrációs útvonal, ugyanakkor sejtettük, hogy a korábbi évekhez képest ez a folyamat nemcsak az állami hivatalokkal szemben támaszt jelentős kihívást, de olyan problémák is felszínre kerülnek, amelyek csak innovatív, rugalmas eszközökkel és – nem mellékesen – nagy lelki odaadással, elkötelezettséggel és sztereotípiáink legyűrésével oldhatók fel.

Míg 2015-ben 177 135 fő nyújtott be hazánkban menedékkérelmet, addig az ezt megelőző két évben összesen 61 677 fő (KSH, 2018). Ez a szám azonban jóval kisebb a Magyarországon ténylegesen áthaladó migráns emberek teljes létszámához képest. Ebben az évben még nem tudhattuk, hová tart e létszámnövekedés, ezt csak a következő években összegezhettük, amikor is a Szeretetszolgálatnál megállapíthattuk: „2015. év végére a hazánkon áthaladó migránsok száma meghaladta a 400 000-et” (Solymári–Győri-Dani, 2016: 7).

A 2015-ben – a közvélemény számára meglepetésszerűen és minden előzmény nélkül – érkező migránsok nagy létszámú, csoportos megjelenése után 2016 enyhébb, majd a 2017-ben belépők száma jóval alacsonyabb volt (Eurostat, 2018a). 2017-ben az első alkalommal menedéket kérő személyek száma az EU-ban csökkenést mutat (Eurostat, 2018b), ez körülbelül 705 ezer fő, míg 2016-ban még közel 1,3 millió fő volt.

A Magyarországra belépő menedékkérők száma az azóta eltelt években is csökkenő tendenciát mutat, a fentieknek ez csupán a töredéke. A menedékkérők száma 2018 negyedik negyedévében 111 fő, 2019 azonos időszakában már csak 88 fő volt (KSH, 2020). Ugyanakkor tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy a magyar állam menekültügyi eljárásában részt vevő, menekültnek, oltalmazottnak vagy befogadottnak elismert harmadik országbeli állampolgárok munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő szolgáltatások további fenntartása indokolt, noha igénybevételük esetleges, a korábbi igényekhez képest alig érezhető. Az ilyen szolgáltatások nélkül a legális munkavállalás elérése sokkal nehezebb, és megnövekszik annak esélye, hogy a szürke- vagy a feketegazdaság szívja el az érintetteket. Ha ez megtörténik, e csoportok a társadalom perifériájára kerülhetnek, ami jelentősen csökkenti az integráció esélyét, s nagy valószínűséggel akadálya lehet a társadalom főáramába való bekerülésnek.

A tevékenység etikai és racionális dimenziói

Mind az európai, mind a hazai jogszabályok egyértelműen rögzítik, hogy a menekültként elismert személyeket a magyar állampolgárok jogai illetik meg (Met, 2007). A rendezett jogállású személyek, akik együttműködnek a hatóságokkal, a munkavállalás tekintetében is azonos jogokkal bírnak, amit csak kivételes esetekben korlátoznak a nemzeti jogszabályok.^[1]Met. 10. § (2): „A menekült b) nem tölthet be olyan munkakört, illetve feladatkört, továbbá nem viselhet olyan tisztséget, amelynek ellátását jogszabály magyar állampolgársághoz … Részletek Minden közösség, társadalom elemi érdeke, hogy az általa befogadott személyek lehetőséget kapjanak kötelezettségeik és jogaik gyakorlására, ezáltal megismerjék a társadalmi normákat, elsajátítsák azokat a szabályokat, amelyek megalapozzák és biztosítják a társadalmi együttélés feltételeit. A Szeretetszolgálat hivatásának megfelelően, sajátos tevékenységi körében, munkaerőpiaci és foglalkoztatási integrációval foglalkozó nonprofit gazdasági társasága keretein belül, elsősorban szaktudására és kompetenciájára alapozva kívánta elérni célkitűzéseit: a rászoruló, jelen esetben a származási országukat elveszítő, eredeti közösségükből kiszorult, megélhetési gondokkal küzdő személyek integrációját a munkaerőpiaci segítő szolgáltatás eszközrendszerével. Meggyőződésünk, hogy a személyes szükségletekre reagáló támogató szolgáltatások révén nem csupán munkához és megélhetéshez juttathattuk ügyfeleinket. A projekt során szerzett tapasztalatok, amelyeket egyrészt a munkába helyezett emberek, másrészt az őket befogadó munkahelyek vezetői, munkatársai révén szereztünk, igazolták, hogy valódi befogadó közösségek megtalálásával és fejlesztésével létezik sikeres integráció.

A találkozások kultúrája

Tanulmányunk további részében ennek nagyon egyszerű, mindennapi tapasztalatát szeretnénk megosztani. Látható, hogy a bármilyen szempontból segítségre szoruló emberrel végzett munka csak akkor lehet sikeres, ha vele együtt, közösen valósítjuk meg, emberi méltóságának messzemenő tiszteletben tartásával. Számos, olykor valóban lényeges kulturális és tradicionális különbözőség ellenére is előmozdíthatja munkánk sikerét az a viszonyulás, hogy a másik embert egyszerűen „csak” a maga természetességében ismerjük fel, elemi szükségleteivel, vágyaival, motivációival. XVI. Benedek pápa az elvándorlók és menekültek világnapja alkalmából 2010 szeptemberében megfogalmazott szavait támasztják alá munkánk során szerzett tapasztalataink: „Az emberek közötti testvériség olyan – néha meglepő – kapcsolat megtapasztalása, amely szorosan egyesít a tőlem eltérő másikkal, egyszerűen abból a tényből kifolyólag, hogy emberek vagyunk. Ha ezt a kapcsolatot felelősséggel elfogadjuk és átéljük, akkor erősíteni fogja a közösség életét és a javak elosztását mindenki, különösen az elvándorlók között; támogatni fogja önmagunk odaajándékozását másoknak, mások javára, minden ember javára, a helyi, az országos és az egész világra kiterjedő politikai közösségben” (XVI. Benedek, 2010).

Ugyanitt olvashatjuk: „…mindenkin segíteni kell, aki otthona vagy hazája elhagyására kényszerült, hogy így megtalálhassa azt a helyet, ahol békében és biztonságban élhet, dolgozhat a vendéglátó országokban, magára veheti a fennálló jogokat és kötelességeket, részt vehet a közjó építésében, nem feledve az élet vallási dimenzióját sem” (XVI. Benedek, 2010). Szakmai teamünk tudásának megfelelően az egyéni élethelyzethez és lehetőségekhez igazodó munkahely megtalálásában és az abba való sikeres beilleszkedésben vállalt támogató feladatokat. Projektünk megtervezésekor szem előtt tartottuk, hogy ebben a munkában csak egyéni, személyre szabott módon, körültekintően szabad dolgoznunk. Az aprólékos előkészítés és a teljes integrációs folyamat kézben tartása elengedhetetlen feltétele a sikernek. Sikernek nem csupán egy megfelelő állás megtalálását és gyors betöltését tekintettük, hanem a lehető legszélesebb, de még éppen szükséges környezet bevonását is ebbe a személyes munkába. Így lehet elérni, hogy a leendő munkatársak ne idegenként, hanem társként várják ügyfeleinket. Mindig meg kellett találni a megfelelő személyt, aki vezetőként, mentorként támogatta őket. A felkészítés folyamata során különös figyelmet fordítottunk a munkahelyi kultúra megismertetésére, a helyi normák bemutatására. E munkaszocializációs folyamat révén nem csupán egy-egy konkrét munkahely szabályai ismerhetők meg, hanem általuk a munka világában megnyilvánuló és egyben annál alapvetőbb társadalmi normarendszer is feltérképezhető. Véleményünk szerint leginkább így várható el, hogy ne csupán a környezet, de a támogatott személy is befogadóvá váljon, és interiorizálja a hagyományosan európai, illetve sajátosan magyar közösségi normákat. A befogadó környezet, munkahely és a segített személy kölcsönös elfogadása, tisztelete és az együtt dolgozó emberek személyének megbecsülése biztosíthat csak esélyt a valódi integrációra.

Ebben a kontextusban érthető meg Benedek pápa utalása Szent II. János Pál 2001-es béke világnapi üzenetére: „…a bevándorlók kötelessége, hogy beilleszkedjenek a befogadó országba, tiszteletben tartva annak törvényeit és nemzeti azonosságát” (XVI. Benedek, 2010). Az egyéni szükségleteket figyelembe vevő, időigényes személyes munka ad lehetőséget arra, hogy a beilleszkedésnek ezeket a feltételeit biztosítsuk, még akkor is, ha tevékenységünk nem lépi túl a munka világának határait.

A támogatásra szoruló embert csak személyes találkozások révén tudjuk kimozdítani nyomasztó helyzetéből. Ez a tapasztalat minden eddigi programunk révén egyre erősebb meggyőződést alakított ki bennünk. Erre utal Ferenc pápa is, amikor a találkozások kultúrájáról beszél: „Sürgetem továbbá annak szükségességét, hogy minden módon ösztönözzük a találkozás kultúráját, megsokszorozva ezáltal a kultúrák közötti csere lehetőségét, dokumentálva és elterjesztve az integráció jó gyakorlatait, és olyan programokat fejlesztve, melyek a helyi közösségeket előkészítik az integrációs folyamatokra” (Ferenc pápa, 2017).

A migráns- és menekültspecifikus munkaközvetítő és tanácsadó iroda indítása és működtetése

 A legálisan Magyarországon tartózkodó, integrálódni akaró harmadik országbeli állampolgárok (jellemzően menekültek, oltalmazottak, befogadottak)^[2]A tevékenységünk által támogatott ügyfeleink legnagyobb részben olyan harmadik országbeli állampolgárok, akik a menedékjogi törvény szerint védelemben részesített menekült, … Részletek elhelyezkedési, munkahelymegtartási segítése volt a célja annak a projektnek, amelyet 2016-ban indítottunk el.

Munkaképes korú, rasszuk, vallásuk, nemzetiségük, politikai nézeteik vagy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk miatt a származási országukban üldözésnek kitett, Magyarországon nemzetközi védelembe vett személyek nem találták a kapcsolatot a magyar munkaerőpiaccal. Nem beszélnek magyarul, iskolai végzettségük nincs, nem rendelkeznek bizonyítható okirattal, vagy az nehezen konvertálható, nem az európai munkakultúrában szocializálódtak, és kiszolgáltatottak. Munkavállalói jogaikért nem tudnak kiállni, és jórészt arról sincs információjuk, hova fordulhatnának megélhetést biztosító, legális munkáért. Ugyanakkor egy nemzetközi védelemben részesülő személy vagy hozzátartozója révén tartózkodási kártyával rendelkező harmadik országbeli állampolgár jogilag egyenrangú a magyar álláskeresővel. A foglalkoztatóknak azonban erről nincs tudomásuk, márpedig ők az általános munkaerő-hiányos állapottal küzdenek, amely a hazai gazdaság fejlődésének az egyik legnagyobb gátja. Nem talál egymásra a két oldal. Munka és jövedelem nélkül nem valósulhat meg a sikeres integráció, de még a létfenntartás sem.

Szolgáltatásunkkal azokon segítettünk új megközelítéssel, kreatív eszközökkel, akik Magyarországon kívántak megtelepedni.

A hátrányos helyzetű munkavállalói csoportokkal kapcsolatban szerzett korábbi tudást hasznosítottuk a menekültekkel és migránsokkal végzett munka során. Ezt a tapasztalatot egészítettük ki a forprofit HR-es és a célcsoport-specifikus szociális szaktudással, és vágtunk bele valami egészen új konstrukcióba. Azt gondoltuk, egy külföldi állampolgár magyarországi integrációja akkor valósul meg, ha a munkaerőpiacon is teret kap a beilleszkedésre. Ez egyrészt biztonságos, hivatalos, saját munkajövedelmet jelent, másrészt a munka által az érintett megtalálja azt a másodlagos szocializációs teret, ahol tudást, kapcsolatokat gyűjthet. A felnőtt, munkaképes korú emberek számára ma Magyarországon ez a tér a munkaerőpiacon keresztül érhető el a legadekvátabban.

Ezért pályáztunk a Belügyminisztérium Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjának (MMIA) „A munkaerőpiaci szükségletekre reflektáló képzési programok és szolgáltatások kidolgozása, illetve működtetése a harmadik országbeli állampolgárok számára” elnevezésű kiírására. Ezzel lehetőséget kaptunk egy pilotprojekt megvalósítására, „Munkát Neked!” címmel.

További szolgáltatási elemként anyanyelvi tolmácsok segítették működésünket arab, fárszi, pastu, dari, szomáli, francia és spanyol nyelven. Ők általában olyan külföldi állampolgárok, vagy külföldön született, de az évek során magyar állampolgárságot szerzett emberek, akik az integráció folyamatában előrébb tartanak a most érkezetteknél. Munkájukkal, tanulmányaikkal, elért eredményeikkel, megszerzett nyelvi kompetenciájukkal sikeres életpályát, jövőképet mutatnak, és sokkal hitelesebb segítséget nyújthatnak, mint ha csak a nyelvi készség alapján választanánk szolgáltatót.

Újdonság: migráns- és menekültspecifikus munkapiaci tanácsadó iroda

Célunk olyan iroda nyitása volt, amely szektorok és gazdasági szférák közti együttműködésen alapszik oly módon, hogy közben elsősorban az ügyfeleknek (többségükben menekült és oltalmazott státuszú embereknek) biztosít integrációs lehetőséget a nyílt munkapiacon. Ugyanakkor a munkáltatói partnerek számára olyan motivált, tájékozott és felkészült munkavállalókat tudunk közvetíteni, akik a piaci igényeknek megfelelő, magas minőségű munkát képesek és szeretnének végezni.

Szolgáltatásunk középpontjában az egyén áll. Nem azt néztük, honnan érkezett, és – a letelepedési szándékon kívül – még az sem fontos, mi volt az eredeti úti célja a menekülőnek. Azt látjuk, hogy segítségre van szüksége. Nincs vagy korlátozott az ismeretségi hálója, nincs szakmai kapcsolatrendszere, nem beszéli a nyelvet, és nincs vagyona, amelyre támaszkodhatna.

A közvetlen gazdasági előnyökön túl segíteni kell az embert tehetségének, megküzdési képességének kibontakoztatásában és önálló egzisztenciája újraépítésében. Végül segíteni kell, mert ha a legális munkapiacról valaki nem tudja megszerezni a szükséges anyagiakat, akkor máshogyan kell megszereznie azokat. A feketemunka még kiszolgáltatottabbá teszi az egyént.

Migráns- és menekültspecifikus munkaerőpiaci tanácsadó és toborzó irodánkat 2017. január elején nyitottuk meg. Ez az iroda, mely projektünk fő megvalósítási helyszíne lett, a legfontosabb bázisa az általános tájékoztatási és alapvető mentorálási feladatok ellátásának, a toborzásnak és a kiválasztásnak, valamint a munkáltatókkal való egyeztetéseknek. Kifejezetten utcáról – a forgalmas, nyolcadik kerületi Népszínház utcáról – nyíló, budapesti üzlethelyiséget kerestünk, amelyet könnyen meg tud találni minden segítségre szoruló személy.

Munkánkat azzal kezdtük, hogy a nonprofit szférában teljesen újszerű elképzeléssel állítottuk össze stábunkat, amely a szociális és a humánerőforrás-oldalon egyaránt hatékonyan működik. A speciális tudások azt szolgálják, hogy naprakészen be tudjunk avatkozni, akár az ügyfél, akár a munkáltató oldalán mutatkozik kihívás. Munkánk attól újszerű, hogy fókuszunkban munkáltatói partnereink is éppen annyira jelen vannak, mint álláskereső ügyfeleink. Külön szolgáltatási csomagot dolgoztunk ki munkakereső ügyfeleinknek és munkáltatói partnereinknek.

A mentorálási, tanácsadási és asszisztenciafeladatokat kifejezetten erre a projektre érkezett szociális munkások látják el, akik sokéves tapasztalattal rendelkeznek a migránsokkal végzett segítőmunka terén. A munkáltatói kapcsolattartást, munkahelyfeltárást, a kiválasztást és szűrést pedig a forprofit szférából érkező HR-tanácsadó végzi, aki szintén erre a feladatra szerződött.

Kihívások a munkáltatói oldalon

A nemzetközi védelemben részesülő egyének Magyarországon személyi igazolványt, lakcímkártyát, társadalombiztosítási és adóazonosító jelet kapnak, és munkavállalás szempontjából a magyar állampolgárokéval megegyező jogkörrel, illetve kötelezettségi viszonyrendszerrel rendelkeznek. Azonban a munkáltatók nagy része erről nem tudott. Ettől a ponttól kellett elindítani a munkáltatói oldal érzékenyítését és megnyerését. Ha egy-egy szervezet megnyílt számunkra, fel kellett tárni a lehetőségeket és az együttműködés fókuszpontjait, majd bevonással, információadással és folyamatos támogatással kellett erősíteni a közvetlen munkahelyi vezetőket. A szervezetbe való bekerülésről a menedzsment dönt, de azért, hogy az adott személy megtartása sikeres-e, a közvetlen vezető a felelős. Éppen ezért az információadást két irányból, a felső vezetés és a közvetlen felettes irányából is le kellett folytatni.

Az elhelyezéseknél lényeges szempont volt, hogy minden esetben jól bevált protokollt követtünk. Irodánkban csak valós és legális pozíciókra toboroztunk, és a folyamatban a legelejétől (információnyújtás, toborzás, önéletrajzírás) a közepén át (interjúk, felkészítés, kísérés, személyes asszisztencia) egészen a végéig (betanulás és próbaidő vége) részt vettünk.

Ezzel a piacorientált elváráskövetéssel azt előztük meg, hogy a gondosan toborzott, kiválasztott személyek a tényleges munkahelyükön feleslegesnek érezzék magukat. Hozzáadott értéket teremtő munkákat kerestünk, ahol értelmes minden nap, és amelyet piaci fizetéssel ellentételeznek. Csak ezzel a hozzáállással lehetséges valóban beépíteni egy-egy munkavállalót a munkahelyi, illetve tágan értelmezett társadalmi viszonyrendszerbe.

A Magyarországon jelen lévő idegenellenesség miatt nagyon kockázatosnak tartottuk a teljesen ismeretlen munkaadókkal való kapcsolatfelvételt. Elérhetőségünket elsősorban a szakmai hálózatokon, meglévő, biztonságos utakon keresztül kezdtük kiépíteni. Hosszas tárgyalássorozatok, informálás, a tévhitek eloszlatása és sok esetben a felesleges indulatok feloldása is a feladatunk volt.

Néhány tévhit:

1. Nagyon nehéz megfelelni a törvényességi feltételeknek. Bonyolult engedélyeztetési procedúra alá tartozik a menekültek, oltalmazottak foglalkoztatása.
2. Nem lehet kommunikálni a menekültekkel. Nem tudnak magyarul.
3. A menekültek nem hajlandók elfogadni a női irányítást. Ki tudja, munkahelyi helyzetben hogy fogadják a nőktől érkező feladatokat?

Ezzel szemben a valóság:

1. A menekülteknek és oltalmazottaknak, a letelepedett státuszúaknak (és bevándoroltaknak), valamint az EGT-állampolgároknak (és az ő hozzátartozóiknak) nem kell engedély – azt csak az egyéb státuszokban lévő harmadik országbeli állampolgároknak kell kiváltaniuk. Ez benne van az engedélymentes foglalkoztatásról szóló rendeletben.^[3]445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet, 16. § (1) bekezdés b) pontja: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300445.kor Rendelkeznek a munkavállaláshoz szükséges összes dokumentummal, melyet a magyar állam bocsátott ki (személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya, tajkártya), így foglalkoztatásuk a magyar állampolgárokkal megegyező módon történik. E csoportok esetében csak egy kitöltött regisztrációs célú űrlapot kell postázni a foglalkoztatás helye szerinti munkaügyi központnak.
2. Sokuk beszél magyarul. Az tény, hogy akik csak három-négy hónapja vannak itt, nem tudnak magyarul, de az, hogy nem lehet velük kommunikálni, már nem mondható el. Egyrészt nyitottak a nonverbális kommunikációra, ehhez hozzászoktak. Másrészt a magyar viszonyokhoz képest a legtöbben jól beszélnek angolul. Sok, zömében alacsony iskolai végzettségű menekült/oltalmazott hátterű ember folyékonyan beszéli ezt a nyelvet, és szinte mindent ért, ami angolul hangzik el, és sok esetben otthonról már két-három nyelv tudását hozzák magukkal. A hosszú út során, míg Európába érnek, számtalan hatás éri őket, ezért a gyakorlatban tanulnak meg az angol mellett még egy-két másik nyelvet. Sokkal hamarabb kezdik el használni az új tudást, mint mi, magyar állampolgárok. A magyar nyelv csak egy lesz a már elsajátított hat-hét idegen nyelv mellett, amelyet hamar, jó kiejtéssel és elfogadható nyelvhelyességgel tanulnak meg.
3. Gyakori félelem – ami nem is elsősorban nők oldaláról érkező kérdésként jelenik meg –, hogyan fognak a Magyarországon nemzetközi védelemben részesülő emberek (többségében afgán, szír, iraki állampolgárok) (BMH, 2017) beilleszkedni egy olyan munkahelyre, ahol női szeniorok, vezetők vannak. Elfogadják-e a vezetői utasításokat a nőktől? A Magyarországon elismert menekült, illetve oltalmazott emberek onnan kezdve, hogy Európába lépnek, különböző ellenőrző, segély- és ellátórendszerekbe kerülnek be, ahol a dolgozók között egyforma, olykor nagyobb arányban találhatók nők. Ez itthon sincs másképp: a hivatalokban, a segélyszervezeteknél, de még az útközben, általuk elérhető munkahelyeken is szinte csak női vezetők vannak. Tehát éppen annyi tapasztalatuk van női, mint férfi vezetővel. Aki esetleg nem találkozott hasonló helyzettel, de szeretne beilleszkedni, és új, biztonságos életet kezdeni, annak számára ez (is) normaként jelenik meg. Amit mi látunk, tapasztalunk, az alapján ez egyértelmű sikertörténet. Azok a menekült/oltalmazott státuszú emberek, akik az irodánkat felkeresik, a segítségünket kérik, és akiket munkához segítettünk, egyértelműen elfogadják az irányítást, együttműködők, tisztelettel bánnak a vezetőkkel, kollégákkal, akár férfi, akár nő az illető. Működésünk ideje alatt egyszer sem találkoztunk az említett problémával.

Kihívások a célcsoport oldaláról: elérni, behívni

A célcsoportot elsősorban szakmai útrendszereken keresztül értük el. A munkaerőpiaci mentorálás, közvetítés épp az a tevékenység, amelyet erőforrás hiányában a már a migrációs területen dolgozó szakmai szervezetek nehezen tudnak felvállalni. Ők egy sor más, nagyon fontos integrációs munkát végeznek. Ahol az ő munkájuk véget ér, onnan indul a mi feladatunk. Ha van az egyénnek lakhatása, kapott meleg ruhát, rendben vannak a papírjai, akkor elkezdhetjük a munkakeresés támogatását. Már a kezdetektől együttműködünk az egyéni esetkezelést nyújtó partnerszervezetekkel, hiszen irodánkban akkor indulhat el az álláskeresés, ha ügyfelünk aktuálisan nem küzd krízishelyzettel, és alapvető szükségletei kielégültek.

Az állampolgárságot tekintve legtöbb ügyfelünk afgán, szír, nigériai, szomáliai és iraki volt. Ha azonban a nemzetiséget is a származási ország mellé illesztjük, sokkal színesebb a kép. Segítettünk pastu és dari anyanyelvű afgánoknak, voltak köztük tadzsikok és hazarák is. Volt olyan afgán, aki Afganisztánból érkezett, és volt, aki Pakisztánból. Nem egy afgán ügyfelünk soha nem élt Afganisztánban, mivel Iránban született, de ott afgán állampolgárságot kapott. Szíriából, Irakból és az észak-afrikai térségből egyaránt arab ajkú menekült/oltalmazott emberek érkeztek.

Munkánk előrehaladtával az új ügyfelek sok esetben nem a szociálissegítő-hálózaton keresztül érkeztek, hanem szintén menekült- vagy migránshátterű ismerőseiktől értesültek szolgáltatásainkról. Nemcsak nemzetiségben, a származási országot tekintve is nagyok az eltérések. Két férfinak is segítettünk elhelyezkedni az egyik munkahelyen. Mindketten Etiópiából érkeztek, és ugyanannak az amhara törzsnek a tagjai. Mégis egészen másfajta segítést igényelt a matematikatanár, mint a két-három osztályt végzett személy.

Az elért eredmények számokban kifejezve

Ügyfélszolgálati irodánkat 2017. január 1. és 2018. március 31. között 171 fő kereste fel munkakeresés céljából. A kiközvetített személyek száma 32 fő volt.

Az elhelyezettek fele szeretett azon a munkahelyen dolgozni, ahová sikeresen kiközvetítettük. Ez akkor is sikertörténetnek számítana, ha magyar állampolgárokról lenne szó, akik a szóban forgó alacsony képzettségi szintet igénylő munkaerőpiaci szegmensben helyezkednének el. Ez a siker nemcsak az adekvát módszerekkel végzett toborzásnak és kiválasztásnak, hanem a folyamatos mentorációnak, illetve munkáltatói támogatásnak köszönhető. És persze a dolgozni akaró és szerető, alkalmazkodó ügyfeleknek.

A munkánkat maximális hatékonyság mellett végeztük. Két főállású munkapiaci tanácsadó és egy négyórás HR-tanácsadó munkájának az eredménye ez a lista, amely nemcsak a számok terén jelentős, hanem az értékek szintjén is fontos szemléletformálást hozott. Partnereinkről elmondhatjuk, hogy bátor és valóban felelős foglalkoztatóként működnek. Nem, illetve nem elsősorban a CSR^[4]CSR – Corporate Social Responsibility: társadalmi felelősségvállalás. oldaláról fogták meg a helyzetet, amelynek a mai Magyarországon nem is lenne igazán marketingértéke, hanem a felelősséget, a gondoskodást találták meg ezekben a kapcsolatokban. Amit nyertek, azok a részben vagy akár teljes egészében integrálódott – a nyelvet beszélő, a környezet elvárásaihoz alkalmazkodó – kollégák, akik nagyon elkötelezettek a munkájuk és a munkaadójuk iránt. A munkáltatók már folyamatosan keresik a HR-tanácsadó kollégát, és érdeklődnek az új munkavállalói csoport után.

A sikeres elhelyezés lépései

 Valós munkahelyek feltárása

Akkor sikeres az integráció, ha a munkaviszony olyan tevékenységre irányul, amely valós és értékteremtő, azaz a szervezet számára releváns. Ezért a valós piaci igényeket kell felmérni, és azokra kell válaszolni. Az ügyfeleink képességeit, tapasztalatait ismerjük, és ezeknek megfelelő iparágakban igyekeztünk megtalálni a foglalkoztatókat, akik nyitottak migránsok felvételére. Az utóbbi időszakban ez volt az egyik legnagyobb kihívás. De olyan nagy mértékű lett a munkaerőhiány egyes fizikai munkakörökben, hogy a magyarokkal régóta fel nem tölthető pozíciókat külföldieknek ajánlották fel a munkáltatói partnereink.

Nagyon széles spektrumról érkeztek ezek a partnerek: volt köztük multinacionális étkeztető cég magyar leányvállalata, egyházi fenntartású intézmény, magyar kis- és középvállalat, magyar szállodalánc egyik tagja.

A munkahelyfeltárásnál sokirányú tevékenységet kell folytatni. Egyrészt a felső vezetést, a menedzsment egy-egy elkötelezett tagját is be kell emelni a projektbe, aki a legfelsőbb szinten támogatja a sokszínűséget, illetve operatívan meghatározza a kiválasztás folyamatát. Emellett a szervezeti egységek vezetőit is ebben a körben kell tájékoztatni a projektről, illetve mindennemű információs hátteret meg kell adni ahhoz, hogy nyitottá válhassanak a befogadásra. Az ő feladatuk a későbbiekben a közvetlen csoportvezetők érzékenyítése, megnyerése és a közvetlen kollégák felvilágosítása. Csúcsvezetői elköteleződés nélkül nincs siker, de a kudarc elsősorban a közvetlen vezető és a kollégák hozzáállása miatt következhet be.

Ahhoz, hogy elkezdődhessen a toborzás, elengedhetetlen a megfelelő munkavállalói profil elkészítése. Ennek tartalmaznia kell a szükséges szakmai, személyiségbeli és szociális kompetenciákat. Sok esetben a munkáltató az egyszerű, fizikai munkaköröknél nem gondol arra, hogy ezek szükségesek, mivel csak a fehérgalléros munkáknál tűnik fontosnak a pontos kompetenciatérkép. Azonban azt láttuk, hogy akár egy mosodai alkalmazott vagy egy konyhai kisegítő dolgát is megkönnyíti, ha olyan kompetenciájú egyén érkezik a szervezethez, akinek nem esik nehezére a beilleszkedés, hiszen olyan képességekkel bír, amelyek ott kulcsfontosságúak.

Szintén fontos eleme a profilnak a tevékenységlista, ugyanis ez alapján dől el, mennyire lesz motivált az egyén a feladat ellátásában.

Az a személy válik munkaképessé, akinek az alapvető önfenntartási lehetőségei adottak. Ha legalább átmenetileg megoldott a lakhatása, és az étkezése sem a majd megkeresett jövedelemből lesz megoldva, akkor lehet megtenni az első lépéseket a munkaerőpiacon.

A másik fontos szűrési szempontot az egyénnek azok a kompetenciái jelentik, amelyek egy európai munkahelyen alapvetően szükségesek. Például a pontosság, az együttműködési és a megfelelő kommunikációs készség olyan alapkompetenciák, amelyek nélkül nem fog tudni beilleszkedni az illető. Az ügyfeleknek a kiválasztási folyamat során többször is vissza kellett jönniük az irodánkba, a kapott feladatokat el kellett végezniük, fel kellett készülniük – nekünk pedig a releváns információkat többször is el kellett ismételnünk. Ezáltal önmagában is olyan laborkörülményt biztosítottunk, amely alkalmas ezeknek a képességeknek a fejlesztésére. Olyan kompetenciákra fókuszáltunk az egyéni találkozók alkalmával, melyekkel nagy valószínűséggel beazonosítható az egyén időhöz való viszonya, együttműködési készsége, figyelme és összpontosítása, kommunikációs szintje és valódi motivációi.

A szociális munkás szűrése után a HR-tanácsadóhoz olyan személyek kerültek, akikkel a szociális, migránsspecifikus tudással rendelkező szakember már általában minimum egy hónapja dolgozik. Az egyéni mentorálás már elkezdődött, ami a munkaviszony fenntartását is nagyon eredményessé teszi a későbbiekben.

Minden jelölttel minden pozícióra egyenként interjúztunk. Fizikai munkaerő kiválasztása esetén nem szükséges kompetenciaalapú kiválasztási folyamaton végigmenni, ilyenkor inkább csak csoportos toborzás és informálás szokott megjelenni, de mi olyan technikát használunk, amely rendszerint a magasabban kvalifikált munkaerő kiválasztásánál jelenik meg.

Mivel speciális munkavállalói csoportról van szó, ennek megfelelő kiválasztási módszereket is kell használni. Ha angolul nem tud, vagy azt nem anyanyelvként használja a jelölt, akkor minden esetben tolmáccsal kell segíteni a munkát, hogy minden információ tökéletesen átérjen a hallgatóhoz. A munkavégzés helye, a munkaidő beosztása, a fizetés összege, gyakorisága vagy az elvégzendő feladatok sora esetünkben olyan információt jelent, amelyet a folyamat legelejétől kell mondani. Mi nagyon nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a rajtunk keresztül felvett munkavállaló már a munkaadói, második körös interjúra úgy jusson el, hogy pontosan tudja, milyen feladatokat fog végezni, milyen időkeretben, hol lesz a munkavégzés helye, és mekkora a kompenzáció. Minden másról csak ezek után lehet beszélni.

Az általunk előinterjúnak nevezett kiválasztási eszköz már minden esetben a munkáltatói igényekre fókuszál.

A munkavállalás és a munkakész állapot másik fontos mozzanata a jelölt mentális felkészültsége a munkába állásra. Menekültekről beszélve a poszttraumás stressz szindróma felismerése nagyon fontos, és azt is látni kell, mennyire képes az egyén feldolgozni a vele történteket, illetve hol tart a megküzdéssel. Ha akut fázisban van, akkor nagy valószínűséggel nem fog tudni helytállni egy új munkakörnyezetben.

Minden ügyfél egyéni látás- és bánásmódot igényel. Van olyan, aki az életkorából adódóan még soha nem dolgozott munkahelyen. Neki másodlagos szocializációs időszakra kell felkészülnie. Másnál a nyugat-európai munkahelyi minták adnak erős példát.^[5]Ügyfeleink jelentős része Magyarországról más, nyugati országba távozott, és idővel onnan tért vissza hazánkba. Náluk épp a magyar valósággal való találkozás lehet sokkszerű. A magyar munkaadó sok esetben nem ugyanolyan feltételekkel alkalmazza a munkavállalót, ahogy azt nemegyszer Nyugat-Európában megszokta a jelölt. A magyar bérszínvonal is nagyon távol van például a svédtől.

Ajánlás a munkáltató felé

Hatékony kiválasztási eszköz az, amit ma már sok munkáltató maga is kér: a személyes ajánlások. Mentori és HR-es szemszögből írunk öt-hat mondatot a munkakörrel kapcsolatos, az interjúztatás vagy a közös munka egyéb fázisában kialakult tapasztalatok alapján. Sok esetben a kész önéletrajz nem tartalmaz minden adatot, tapasztalatot, a jelölt motivációit, az egyéni benyomásokat meg főleg nem. Ennek pótlására, kiegészítésére jó ez a személyes kiajánló levél. Természetesen emellett is előfordul, hogy már a kiválasztásnak ebben a fázisában úgy dönt a munkáltató, hogy mégsem szeretne az adott munkavállalóval megismerkedni.

Az egyik, ha nem a legfontosabb eleme ennek az eszköznek a szakmai és emberi őszinteség. Nem titkoljuk el azt sem, ha az egyén és a munkaköri profil között jelentős eltérést találtunk, ha a szakmai tapasztalat csak hasonló ahhoz, amit a munkaadó keres; ahogy azt sem, ha a közös munka során olyan személyiségjeggyel vagy magatartással találkoztunk, amely nehézséget vetíthet előre. A munkáltatók – már csak a munkaerő-hiányos időszak miatt is – általában túllendülnek ezeken a nehézségeken. Azonban nem tehetjük meg velük, hogy nem jelezzük azt, amit észleltünk. Nekünk ugyanolyan fontos a velük való kapcsolattartás, az ő partneri hozzáállásuk, mint az ügyfeleink véleménye, bizalma.

Azért is lényeges, hogy szakmai véleményünket eljuttathassuk a munkáltatóhoz, mert ezen a területen is ugyanúgy létezik „namecheck”, mint bármely más munkaközvetítőnél. A munkáltatónak azért kell elküldeni a kiajánlást, hogy visszajelezhessen, ha már egy másik szervezettől kapott ugyanarra a személyre ajánlatot.

Az a jelentős különbség a forprofit kiválasztáshoz képest, hogy ott egymás ellenében kell ezt megtenni, itt viszont egymást segítjük, hiszen a véges erőforrást mindenki inkább arra fordítja, ahol nagyobb a szükség. Ha egy munkáltatót, pozíciót, illetve ügyfelet valaki már kezel, akkor azzal a másik szervezetnek nincs dolga. Illetve érdekes jelenség, ha a kiajánlott egyén több esetben már szerzett tárgyalási vagy akár munkatapasztalatot is az adott munkáltatónál.

Ha az önálló munkakeresésre már képes ügyfél felkeres minket, hogy a munka világával kapcsolatos valamely kérdésben iránymutatásra van szüksége, természetesen megteszünk minden tőlünk telhetőt. Ugyanakkor az irodát elsősorban olyan tevékenységek számára tartjuk fenn, amelyek révén azokat támogatjuk, akik önállóan elvesznének a munkakeresés útvesztőjében.

Helyszíni bemutatkozás

A kiválasztás következő kulcsfontosságú lépése a közvetlen és az esetenként fontos közvetett vezető jelenlétében zajló interjú.

A jelöltet minden esetben fel kell készíteni arra a kiválasztási folyamatra, amelynek részesévé válik. Az a tapasztalat, hogy mindig több személy jelenik meg a foglalkoztató oldaláról, mivel unikálisnak számítanak a menekülthátterű egyének. Ha erre is számít a pályázó, nem éri váratlanul a helyzet. Viselkedésszocializációs szempontból is fel kell készíteni a jelöltet az interjúra: például a sapkát, kabátot le kell venni, a telefont ki kell kapcsolni, Magyarországon milyen ruházatban illik megjelenni – ezek mind-mind fontos tudnivalók. A közlekedés szempontjából is lényeges a helyszín megismerése. Éjszakai, kora hajnali, késő esti munkahelyi érkezésre-távozásra is fel lehet ezzel készülni.

Minden esetben anyanyelvi tolmáccsal kísértük interjúra jelöltjeinket (kivéve persze, ha az angolt anyanyelvként használták). A releváns információkat csak így lehet pontosan átadni nekik.

A helyszín bejárása, a vezető megismerése azért is jelentős esemény, mert sok esetben a jelölt itt kap – még mindig csak hozzávetőlegesen, de – valamennyire meghatározó képet a munkáról. Hol, milyen körülmények közt és mit is kell dolgoznia. A gondos előkészítés ellenére sok esetben csak ekkor körvonalazódnak a feltételek. Az is kiderülhet, hogy van valami, ami riasztó: a zajok, a hangok, a munka természete, vagy a főnök személyiségében, beszédmódjában, mimikájában talál valamit a jelölt, ami ijesztő számára. Sokkal alacsonyabb kiválasztási költséggel jár, ha ebben a helyzetben visszakozik, mint ha végigmegy a teljes beléptetési folyamaton, és az első napok után nem jelenik meg többet a munkahelyén.

A beléptetéshez nyújtott segítség

Magyar munkavállalók esetén is előfordul, de a külföldieknél fokozottan, hogy a beléptetés mozzanatai közt elvész az egyén. Eltűnik a foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálat – munkaügyi adminisztrációs folyamat közben. Ezért az általunk kialakított protokoll szerint az első interjútól az első munkanap első néhány órájáig személyesen kísérjük az ügyfelet. A munkaügyi adminisztráció, a foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálaton való részvétel, a belépés tennivalóinak megbeszélése és a betanulás első órái tartoznak ebbe a szolgáltatási körbe. Nagyon erős támogatás ez mind az ügyfelek, mind a munkáltatók számára, és nem utolsósorban mindkét fél működésmódjáról fontos információk birtokába kerülünk. A munkáltatói visszajelzések alapján lényegesen jobb a beilleszkedése az így mentorált egyéneknek, mint azoknak, akik nem kapják meg ezt a szakszerű segítséget.

Az intenzív, tolmáccsal segített mentorálás szolgáltatása alapesetben a próbaidő egésze alatt jár, de ha speciális helyzet merül fel, később is segítünk. A munkáltatók figyelmét arra is fel szoktuk hívni, hogy ha visszajelzést szeretnének adni a dolgozóknak, szintén tudunk tolmácsot vagy szakmai támogatást biztosítani.

További tervek

További innovatív megoldásokon is dolgozunk. A kékgalléros foglalkoztatásban sikerült olyan szolgáltatási szintet elérni, amely biztosan megelégedettséggel tölti el partnereinket és ügyfeleinket is. Kialakítottuk a meglévő piaci igényekre alapozott toborzási-kiválasztási-mentorálási módszereinket. Az utóbbi időben új szegmensek felé is sikerült kibővíteni tevékenységünket. Magasan iskolázott, nyelveket jól beszélő, a munkát inkább mentális szükségletnek, mintsem életviteli feltételnek tekintő emberekkel is elkezdtünk foglalkozni. Ehhez újabb lehetőségfeltáró módszerekre van szükség, munkáltatói és ügyféloldalon egyaránt.

Az ügyfélkör tekintetében jelentett megújulást a magyar gyökerű, venezuelai születésű személyek munkához segítése. Az ő munkaszocializációs folyamatuk más szintről indulhat, de egyéni karrierelképzeléseik nem feltétlenül egyeznek meg azzal, ami meglévő tanult kompetenciáikkal a hazai munkapiacon elérhető számukra. A célunk nemcsak az elhelyezés, hanem a hosszú távú munkahelymegtartás, illetve a munkaerőpiacon maradás, s így a munkahelyen keresztül maga az integráció.

Absztrakt

A társadalmi gondolkodásmódok és cselekvések alkotta különböző konstrukciók adják a fogyatékosság értelmezési keretét. A fogyatékosságra vonatkozó társadalmi attitűdök és paradigmák jelentős mértékben befolyásolják a fogyatékossággal élő emberek társadalmi részvételét, közösségi befogadásuk lehetőségeit és kirekesztésük kockázatát. Az evangéliumi találkozástörténetekben szereplő gyógyulások arról tanúskodnak, hogy ahol különböző fogyatékossággal élő emberek Jézussal kerülnek kapcsolatba, ott teljes, testi-lelki megszabadulás valósul meg, mintegy előrevetítve az egzisztenciális megkötözöttségben létező ember üdvösségének ígéretét. Jézus gyógyító csodái a találkozások csodái is, melyekben az érintettek személyes kapcsolatra hívása az adott pillanaton és az emberi életen is túlmutat, s a testi és lelki kirekesztettségben élő személy kiszabadul egzisztenciájának kötelékeiből.

Kulcsszavak: fogyatékosság, személy, test, lélek, szeretet

Mózes első könyvének teremtéstörténetei az ószövetségi ember számára az élet és a világ keletkezésére adnak magyarázatot, miközben a létezés szentségét és méltóságát az Istennel való személyes kapcsolaton belül helyezik el. Arra a mély tapasztalatra, hogy ez az – Istentől kapott – élet szent, és ebből fakad sérthetetlensége, ad magyarázatot az ember teremtésének története, írja II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikájában. Az ember Istennel való személyes kapcsolatában szabadságot is kapott, amely egyedül szellemi mivoltának sajátja. A fizikai, anyagi valóság a természet törvényeinek van alávetve, ezért nem mondhatjuk szabadnak. Az ember viszont testi kötöttségei mellett megtapasztalja szabadságát is. Ezt az Istentől származó Lélek biztosítja, hiszen az embert körbevevő fizikai valóság a maga természeti törvényeivel nem adhatja azt, amivel nem rendelkezik.

A Szentírás teremtéstörténeteiben az élő és élettelen világ létrehozása után alkotja meg Isten az első emberpárt, akik környezetükből kiemelkedve állnak a teremtés középpontjában. Isten hozzájuk vezeti az összes állatot, amelyeknek az ember ad nevet (Ter 2,20), s a számára az élethez szükséges minden élőlényt magában foglaló kertben lakik velük. Egyedül az ember kapta meg az éltető leheletet Istentől (Ter 2,7). A maga valóságában központi helyen áll a teremtés eseményében, a teremtett világ alakítójává válik, amivel együtt megtapasztalja az egyedüllétet, a vele egyenrangú társ hiányát is. A magány érzése egyedül az ember esetében merül fel. Itt jelenik meg elsőként a Szentírás szövegében a hiány, amelyet csak egy vele egyenrangú, Isten Lelkét befogadó társ tud betölteni. Míg kezdetben minden puszta volt és üres, a teremtéssel a világ szép és jó dolgokkal telt meg, az ember számára viszont csak akkor lett teljes a világ, amikor társat is kapott maga mellé. A teremtéstörténetben megjelenik az emberi személy, aki a másikban találja meg önmagát is. Azzal, hogy megszólítja társát, már reflektál önmagára. Nem csupán az az, hanem az emberi te is jelen van már a világban, így lesz az ember valóban hasonlatossá Istenhez, aki mint a transzcendens Te az emberi személy ősmintája. Ebben a dimenzióban az ember lényegi mivolta teremtettségében is az immanens valóság felett áll, elkülönülve környezetétől és felülemelkedve rajta, megkapva a hatalmat, hogy nevet adjon mindennek, s ezzel uralkodva a teremtett világon.

A szabadsággal való létezés miértje megválaszolhatatlan tisztán racionális érvekkel. Isten szeretete csak az ember révén válik érthetővé. A természeti világ maga is a teremtő Szeretet műve („Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad”, Jn 4,16), melynek célja az emberi élet teljességének megvalósítása, és a Teremtőjével kapcsolatban lévő ember dimenziójában kap célt, értelmet. A szabadságon alapuló létezésében azonban az ember belátása szerint képes rontani rajta, és ez saját szabadságának sajátosságát, elbukásának kockázatát is jelenti.

A teremtett anyagi valóság

A fizikai valóságnak nem tulajdonsága sem a szabadság, sem a szeretet. A szentírási hagyomány szerint a szeretet mind az emberi, mind a transzcendens valóságban csak a személlyel együtt és személyek között létezik – önmagában értelmezhetetlen.

Az ember világban való létezése nem szűkül az önfenntartás feltételeire. Nyíri Tamás írja Gehlenre hivatkozva, hogy az ember „hiánylény”, ezért, „rokkantsága” miatt a szelleme szükséges ahhoz, hogy életben maradjon, részéről ez az élet fenntartásának eszköze. A szellem, amely nélkül nem tudna önmagára reflektálni, nem magyarázható meg önmagából az emberből. A szellem el is választja a természettől: az ember önmaga és a környezete között felfedezi a különbséget, amelyet szakadékként tapasztal meg, ezért sajátos világot, kultúrát alakít ki. Mivel az emberben nincsenek meg azok az állatokra jellemző ösztönök, örökölt és begyakorolt minták, amelyekkel biztosíthatná létfenntartását, állandó hiányt érez, s ezért folyamatos munkára kényszerül. Eközben szellemét eszközként használja. Énként képes kívülről szemlélni magát, s a közte és világa között lévő hézagot hiányként éli meg (Nyíri, 2009). Ugyanakkor Helmuth Plessnert értelmezve Nyíri Tamás szerint az ember nem hiányt szenved, hanem excentrikus pozícióban van, hiszen a többi élelőnnyel, az állatokkal szemben nincs a környezetéhez kötve, ezért ki tud lépni önmagából, és kívülről reflektál önmagára (Nyíri, 2009). Az emberi közösségek, társadalmak, kultúrák az említett emberi hiányt hidalták át úgy, hogy különböző társadalmi konstrukciókat és ezek rendszerét alkották meg, amelyek részei lettek a valóságnak. Ez az egyéni és társadalmi gondolkodásra is visszahatott, így az ember és környezete, a társadalom komplex valóságot alkot. Ennek részei az egyéni tulajdonságok, a személyiség sajátosságaihoz kacsolódó konstrukciók is, így például a fogyatékosság, amely a társadalmi tudat egyik konstrukciója (Berger–Luckmann, 1966). A fogyatékosság a fogyatékosságtudomány paradigmájában társadalmi-politikai képződmény, amely az én és környezete, az egyén és a társadalom viszonyában válik érzékelhető és megtapasztalható valósággá, legtöbbször „problémává”, illetve a normalitás fogalmának kialakításával együtt válik értelmezhetővé (Reynolds, 2012). Végeredményben a társadalmi gondolkodásmódok és cselekvések alkotta különböző konstrukciók adják a fogyatékosság értelmezési keretét (Könczei–Hernádi, 2011). A fogyatékosságról kialakított társadalmi attitűdök jelentős mértékben befolyásolják a fogyatékossággal élő emberek társadalmi részvételét, közösségi kapcsolatait. Ha a hangsúlyt a kognitív, érzékszervi vagy pszichológiai károsodásra helyezzük, és egészségügyi megközelítésből tekintünk a fogyatékossággal élő személyre, a társadalom felé irányuló törekvései elsősorban funkcionális korlátai „gyógyítására” fognak irányulni. A fogyatékosságtudomány társadalmi modell iránt elkötelezett képviselőinek álláspontja szerint azonban a társadalom „fogyatékosító” attitűdjének tulajdoníthatók a részvétel korlátai, melyeket maga a társadalmi szemlélet konstruál. A fogyatékosság és a munka metszéspontjában élő egyén életminőségének, elégedettségének, szubjektív jóllétének alakulása szempontjából meghatározó jelentőségű az, ahogyan a társadalom a fogyatékosságról és a fogyatékos emberről vélekedik. A fogyatékosság leggyakrabban változó fogalmaink közé tartozik, fejlődése napjainkban is töretlenül zajlik, gyakorta egymással rivalizáló megnevezésekkel találkozunk vele kapcsolatban (Könczei–Hernádi, 2011).

Az orvostudomány, a humán és társadalomtudományok az embert sajátos aspektusukból vizsgálják. Nem csupán fogalomkészletük és vizsgálati módszereik térnek el egymástól, de céljukat tekintve is jelentősen különbözhetnek. Az orvosi megközelítés az egyén károsodását szem előtt tartva annak „megjavítására” törekszik (Könczei–Hernádi, 2011). A szociológia szemszögéből az egyén az általa kialakított társadalomban mint „objektív realitásban” él, amely befogad, irányít, jutalmaz, szankcionál, büntet, s „legerősebb apoteózisában a társadalom akár le is rombolhatja az egyént” (Berger, 1967: 11). A tudományos megközelítések azokban a kultúrákban értelmezhetők, amelyekben művelőik szocializálódnak, és elsajátítják a tudományos diskurzus fogalomkészletét.

A szakmai, tudományos és érdekvédelmi diskurzusok az elmúlt évtizedekben érzékelhető változtatásokra késztették a transznacionális vagy nemzeti szakpolitikákat befolyásoló szervezeteket. A WHO definíciói több szakterületet áthatnak, és mindennapi objektív társadalmi valóságként vannak jelen a fogyatékossággal kapcsolatos különböző elméleti konstrukciókban. A szervezet fogyatékossággal kapcsolatos meghatározása három egymással összefüggő fogalmi struktúrát alakított ki: a betegségből adódhat a károsodás (impairment), amely miatt a fogyatékos (disabled) ember akadályozottá (handicapped) válik (WHO, 1980). Az Egyesült Államokban megerősödött emberi jogi mozgalmak, valamint az egészségügyön kívülről jövő szakmai kritikák, főként a társadalom felelősségét hangsúlyozva, az orvosi-egészségügyi modellen túli, komplexebb megközelítés igényével léptek fel, és az emberi méltóságra alapozott alapvető jogokat, illetve a fogyatékossággal kapcsolatos fogalomhasználatot szoros egységben értelmezték, rámutatva a szavak teremtőerejére (Antal et al., 2019; Kirszenbaum, 2015). A teljes életre törekvés nem irányulhat csupán az egészségügyi, technikai korrekciókkal biztosított kielégítő életminőségre, az ember jóllétének emocionális, pszichológiai, társas és spirituális szükségleteire is választ kell adnia. A fogyatékossággal élő emberek ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint a társadalom többi tagja. Ezeket törvények révén is garantálni kell, hogy az érintettek éppen olyan esélyekkel férjenek hozzá az egészségügyi, oktatási, kulturális szolgáltatásokhoz, a lakhatáshoz és a munkához, valamint az ember kiteljesedéséhez szükséges szellemi, lelki javakhoz, ahogy mások. A közjó perspektívájában gondolkodó társadalompolitika látókörébe elsőként a társadalom legsérülékenyebb tagjai kerülnek: ha számukra biztosítják az egyenlő esélyű hozzáférést, akkor a javak mindenki számára elérhetővé válhatnak (Bullard, 2009). A fogyatékosság perspektívája tehát túlmutat az individuumon, horizontjában a közösség és a társadalom helyezkedik el, amelynek felelőssége a társadalmi részvétel biztosítása minden ember számára (Könczei–Kullmann, 2009). A társadalmi modell, figyelembe véve az önálló életre törekvő, fogyatékossággal élő emberek szükségleteinek komplexitását, nem az egyén hiányosságaira tekint, hanem a társadalom felelősségét hangsúlyozza.

Az ENSZ 1993. december 20-i közgyűlése által elfogadott általános szabályok szövege (UN, 1994), összefoglalva a WHO 1980-as nemzetközi osztályozási rendszerével kapcsolatban a túlságosan egyoldalú orvosi megközelítést érő kritikákat, már az emberi személyt helyezi a középpontba, és szemléletében komplexebb, mégsem vette eléggé figyelembe a társadalmi interakciók, szükségletek és képességek szempontjait.

A legjelentősebbnek tekinthető mérföldkő, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény a teljes társadalmi részvételre helyezi a hangsúlyt (ENSZ, 2006). Tartalma átfogja az ember életének valamennyi dimenzióját, az emberi személy méltóságát, autonómiáját és függetlenségét, s az egyént a társadalom aktív és alakító szereplőjének tekinti. A nemzetközi jogi dokumentum homlokterében a passzív befogadó szerep helyett a képességeit kibontakoztatni képes személy áll, aki tanul, kommunikál, dolgozik, és tevékenységével hozzájárul a közösség életéhez, nem csupán része a társadalom szövetének, hanem alakítója is.

Ugyanakkor az ember nem csupán a környezetére hat, hanem személyes kapcsolatot is létesít, és túl a tárgyiasított én-az viszonyon két személy, az én és a te kapcsolatában élhet. Ebben érthető meg az ember mivolta a maga teljességében. Egy „személy perszonalitása leghamarabb a Te-ként szólítás pillanatában tárul fel” (Frankl, 2012: 167). Azok az evangéliumi találkozások, amelyek során egy fogyatékossággal élő vagy betegségben szenvedő ember kapcsolatba kerül Jézussal, és a testi-lelki megszabadulás teljes mozzanatával szembesülünk, ebben az én-te dimenzióban helyezkednek el, mintegy előrevetítve az egzisztenciális megkötözöttségben létező ember üdvösségét.

Ebben a kapcsolatban – s bár paradoxonként hangzik –, az engedelmességben tárul fel az ember teljes szabadsága. Így jön létre az emberben lévő szabadság és az anyagi világ törvényei alá vetett test harmonikus egysége: „A szükségszerűség az anyag engedelmessége Isten iránt. Az anyagban rejlő szükségszerűség és a bennünk rejlő szabadság alkotta ellentétpáros az engedelmességben lép egységre, mert szabadnak lenni számunkra annyi, mint az Isten iránti engedelmességre vágyni” (Weil, 2011: 16).

Jézus gyógyító csodái – találkozások

A tíz leprás meggyógyításának rendkívül rövid és szűkszavú elbeszélése Lukács evangéliumában olvasható. A betegségnek való alávetettségről, a testi megtisztulásról és az egyik leprás Jézushoz fordulásáról szólva a valódi gyógyulás történetét írja le, amelyben a Weil által felismert harmónia valósul meg az anyag engedelmességében és a leprától megtisztult személy Jézushoz fordulásában. „Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és jó hangosan kérték: »Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!« Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: »Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak.« Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. Jézus megkérdezte: »Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?« Aztán hozzá fordult: »Állj fel, és menj! A hited meggyógyított«” (Lk 17,11–19).

A történetből nagyon keveset tudunk meg a szereplők személyéről, csupán egyikük származását említi a szöveg: ő szamáriai, vagyis nem a zsidó néphez tartozó személy volt. A többi kilenc férfi feltételezhetően zsidó volt, akik Jézus felszólítására, hogy mutassák meg magukat a papoknak, azonnal tovább is mentek. A Leviták könyvének 14. fejezete szól a leprától és a bőrkiütésektől való megtisztuláshoz kapcsolódó előírásokról, amelyek a leprásra és a gyógyulását kinyilvánító papra vonatkoznak, aki a gyógyult betegtől kapott madarakat és bárányokat jóvátételi és engesztelő áldozatként mutatta be a tisztulásért. A kilenc zsidó férfit kötelezték ezek az előírások, míg az idegennek számító szamáriait nem. A szemtanúk számára ezek a rendelkezések feltehetően ismertek voltak. A szamáriai ember visszafordulása Jézushoz, arcra borulása, amelyet egy korabeli férfi csak Isten és az uralkodók előtt tett meg, az ember egész testének odaadása, alázatának kifejezése, a teljes személyiségével való odafordulásnak és Isten dicsőítésének a gesztusa. Mózes is így könyörgött Istenhez negyven napon át, miután porrá zúzta a nép által áldozati állatul készített borjúszobrot: „Amióta csak ismer benneteket, mindig lázongtatok az Úr ellen. Leborultam, mert az Úr azzal fenyegetőzött, hogy elpusztít benneteket, s negyven nap és negyven éjjel arcra borulva könyörögtem az Úrhoz, ezekkel a szavakkal: »Ó Uram, Istenem! Ne pusztítsd el népedet és örökségedet, amelyet nagy hatalmaddal kiszabadítottál és erős kézzel kivezettél Egyiptomból!«” (MTörv 9,25). Az arcra borulás az ember teljes jelenlétének kifejezése: senkire sem akar tekinteni, teljesen átadja magát a hódolatnak. A személyes hitre ébredés, a totális kapcsolat megnyilvánulása Isten és ember között – az én és a Te dialógusa szavak nélkül.

Azoknak az evangéliumi jeleneteknek, amelyekben Jézus kiemelt gyógyító csodáival találkozunk, van egy különös sajátosságuk: minden kérés, amellyel hozzá fordulnak, személyes megszólítással vagy a tömegből való kivonással folytatódik Jézus részéről, vagy már az ő megszólító szavával indul. Ezek esetében több helyen is már nem a testi akadályozottságból, kötelékektől való megszabadulás, hanem a személyes hit fontossága kerül a középpontba. Máté evangéliumának 9. fejezete két ilyen esetet is leír: „Erre bárkába szállt, átkelt a tavon, és városába ment. Ott egy hordágyon fekvő bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: »Bízzál fiam, bocsánatot nyernek bűneid!« […]. Jézus folytatta útját. Utánament két vak, ezt kiáltozva: »Dávid fia, könyörülj rajtunk!« Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: »Hiszitek, hogy meg tudom tenni?« »Igen, Uram!« – felelték. Erre megérintette a szemüket, és így szólt: »Legyen hitetek szerint!« Nyomban megnyílt a szemük” (2.27–29). Mindkét gyógyítás a személyes hitet és Jézus részéről az ember teljes elfogadását, a feltétlen bizalmat emeli ki. A hordágyon fekvő ember meggyógyításáról szóló tömör leírás középpontjában nem a testi gyógyulás csodája, hanem a bűnök megbocsátásának eseménye áll. Jézus az evangéliumokban nem egyszerűen a fizikai valóság nehézségeitől, a testi és lelki fájdalmaktól akarja megmenteni a hozzá fordulókat, hanem a teljes szabadságra hív mindenkit. Bár minden szenvedővel együttérez, nem csupán a testi gyógyulással segít, sokkal inkább a vele való személyes kapcsolatban mutatja meg az emberi harmóniát és a teljes szabadság lehetőségét. A hozzá forduló emberrel az adott helyen túl, az időben és az idő teljességének dimenziójában is kapcsolatba kíván kerülni. Jézus gyógyításai a találkozások csodái is. Személyes hívása az adott pillanaton és az emberi életen is túlmutat. E felszabadító személyes kapcsolatban találja meg az ember a teljes életet. Jézus találkozásaival hívja meg a fogyatékosokat, betegeket, magányosakat, a kapcsolataikban kudarcot vallott, terheiket hordozó embereket. Az evangéliumok gyógyító csodái jelek, amelyek Istenre utalnak. Így az ember végső gyógyulására is csak Isten szeretetében van mód: „Csak az Istennel való eggyé válás lehet az ember gyógyulásának igazi folyamata” (XVI. Benedek, 2008: 154). A bajokkal terhelt ember számára már itt, a jelenben megkezdődik ez a folyamat. Az Istennel kialakított kapcsolat a személyes hit valódi tapasztalatán alapul. Erre a kapcsolatra a legnehezebb testi vagy lelki állapotban élő ember külön meghívást is kap: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz bennem, annak örök élete van” (Jn 6,47). A szabadság és a szeretet teológiai kapcsolata megbonthatatlan, az ember szabadsága egyedül Isten teremtő és fenntartó szeretetéből érthető meg.

Elsősorban ember

A keresztény teológiai hagyomány az ember Istennel való személyes kapcsolatából nem rekeszti ki a fogyatékossággal élő embert, és nem választja el a tipikust a normálistól eltérő, sérült egyéntől. Amikor az ember önmagában, egyedül áll Teremtője előtt, vagy akár a történelemben megnyilvánuló Isten népének tagjaként tekint sorsára, mindig „csupán” embersége nyilvánul meg, és fel sem merül a bűn vagy az esendőség kapcsolata az ember fogyatékosságával, sérültségével.

Izrael hite szerint Isten és ember személyes kapcsolatát semmilyen mástól származó, az egyén saját felelősségén túli bűn nem korlátozhatja, Isten nem vonja meg magát senkitől, és nem engedheti meg, hogy szeretetét az ember bármilyen testi adottsága ellehetetlenítse. János evangéliumában a vakon született férfi meggyógyítása alkalmat ad Jézusnak arra, hogy világosan kinyilvánítsa: egy ember fogyatékossága vagy betegsége és szülei vagy saját bűne között nincs ok-okozati kapcsolat. A fogyatékosságnak nincs morális oka. A fogyatékosság, a betegségek és az egyéni tragédiák tapasztalata során megkerülhetetlenül felmerül ezek okának kérdése, a bűn és büntetés problémája, noha egyik sem a bűn következménye, és így nem is akadálya az egyén üdvösségének. Az ember fogyatékossága, betegsége és igaz volta nem egymást kizáró vagy egymással rivalizáló állapotok, hanem egyazon valóság részei.

Az Ószövetség emberének is nagy kérdése a szenvedés értelme, különösen ha ártatlanok szenvedésével szembesül. Hogy lehet az, hogy a gonosz egészségben él, és miért sújtja betegség az igaz embert? A betegség, a testi, lelki szenvedés vajon korábban elkövetett bűnökért kapott büntetés?^[1]Például Jób könyve, a 38. és a 73. zsoltár vagy Izajás könyvének 53. fejezete a szenvedő szolgáról erre a kérdésre keresik a választ. Az Ószövetség szerint az Istentől való elfordulásra kapott büntetések között természeti katasztrófák, csapások, háborúk, idegenek sanyargatása és testi betegségek is sújtják az embert.^[2]Vö. a Második törvénykönyv 28. fejezetének átoklistájával, vagy a Krónikák második könyve 26. fejezetével Uzija király leprával való büntetéséről. Folyamatosan felmerül a kétség, hogy mi az oka a betegségnek, elesettségnek és szenvedésnek, amelyet Izrael saját történelmében megtapasztalt.

Az újszövetségi szövegek elutasítják a bűn és a szenvedés, a sérültség közti ok-okozati összefüggést, amennyiben az egyén üdvössége és Istennel való kapcsolata felől értelmezik az ember személyes sorsát. Már az Ószövetség prófétai irodalma felismeri, hogy Isten senkit nem hagy magára, a fogyatékos, beteg, szenvedő embert sem. A szent maradéknak, Isten kiválasztott közösségének az ép ember éppen úgy tagja, mint az, aki sérült, fogyatékos: „Mert ezt mondja az Úr: Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, ujjongjatok a nemzetek elsején! Hadd hallják! Zengjétek dicséretét és hirdessétek: Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát. Igen, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól: még a vakokat és a sántákat is; a várandósokat és a szülőanyákat is. Nagy sereg lesz, amely ide visszatér. Könnyek között mentek el innen, de megvigasztalódva vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek” (Jer 31,7–9). Mózes Áron utódaira vonatkozó törvényei szerint az áldozatot bemutató papok között nem lehettek fogyatékos vagy beteg, de akár kisebb sérülést szenvedő személyek sem (Lev 21). A kiválasztottságnak és az üdvösségre jutásnak azonban, ahogy Jeremiásnál látjuk, nem lehet akadálya az ember testi állapota, fogyatékossága. A korabeli társadalomban is nyilván felmerülhetett az a vélekedés, hogy a fájdalom, a szenvedés vagy akár a fogyatékosság valaki bűnösségének a következménye. Ám a fogyatékosság, a közösségben átélt hátrányok nem korlátozzák az egyén lehetőségét arra, hogy közelebb jusson Istenhez. Az egyén szenvedésének nem lehet oka a szülők bűne. Senki sem viselheti mások bűnének következményeit: „Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szőlőt, és fiaik foga vásott el tőle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szőlőt eszi” (Jer 31,29). A betegségek, az egzisztenciális veszteségek, a látszólag értelmetlen halál tapasztalata alapján időről időre felmerült a kérdés a korabeli zsidóságban: a korábbi nemzedékek vétkeiért gyermekeiket sújtja-e a büntetés? „Azt mondjátok: Miért nem viseli a fiú az apja vétkét? Azért, mert a fiú jog és igazság szerint járt el, megtartotta minden törvényemet és követte őket, azért életben marad. Aki vétkezett, az hal meg, a fiú nem viseli apja vétkét, és az apa nem viseli fia vétkét, az igaznak az igazsága, a bűnösnek meg a bűne számít” (Ez 18,19–20). A legkifejezőbben a szenvedő ember és Isten közti párbeszédben, illetve az Isten felé forduló ember kiáltásában tör fel a kérdés Jób könyvében és a zsoltárokban. Sirák fia könyvében a beteg emberhez fordulás már a szeretet forrásává válik: „Ne légy rest, hanem látogasd meg a betegeket, ezáltal gyarapszik benned a szeretet” (7,35).

Isten megtestesülésében a keresztény hagyomány már az első századokban felismerte az emberi test és természet felemelését. Krisztusnak az emberi természettel való egyesülése, a tökéletlen emberi test felvétele magában foglalja az egész emberiséggel való azonosulást. Ebben a távlatban nincs különbség normális, ideális vagy sérült test között. Krisztus isteni természete és az emberi test, valamint a teljes emberi természet között az immanens valóság és a transzcendens lét totális különbsége, a teljesen más húzódik meg. Ezek egyesülésével Alexandriai Szent Athanasziosz szerint a megváltás mindenkire, a teljes emberiségre kiterjed, mivel az emberi test része a nemzedékeken át öröklődő emberi természetnek, amely Ádámtól kezdve minden emberben közös (Vanyó, 1988: 573). Nüsszai Szent Gergely Isten és ember egyesülését tekintve a megközelíthetetlen isteni fenségnek a tőle végtelen távolságban lévő földi lénnyel való egyesülését, az emberi természet tulajdonságainak felvételét szükségesnek tartja az ember megváltásához. Isten a tökéletlen emberrel való egyesülésben a teljes emberi természettel egyesült. „Akinek természete a fenség, dicsőség és megközelíthetetlenség, attól ugyanolyan messze lent van minden teremtmény, az egész mindenség egyformán alatta van” (Nüsszai Szent Gergely, 1983: 547).

A szenvedés, a testi és lelki fájdalom, a betegség, a fogyatékosság kérdéseire az evangéliumok nem nyújtanak mindenre kiterjedő racionális magyarázatot, hanem egyszerűen ezt tanúsítják: „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,14).

Jézus a hozzá forduló embert benső kapcsolatába vonja be, amelyben a testi, szellemi akadályok lebontásával a régi kötelékek feloldását s ezzel a teljes szabadságot ajánlja fel, amelyhez egy út vezet: Jézus maga. „Én vagyok az út, az igazság, és az élet” (Jn 14,6). A testi gyógyulásnál mindig jóval többet kínál: a test és a lélek teljes megújulását, amely már egy másik élet.

Összegzés

Jean Vanier azért fogadta be a Bárka közösségbe a fogyatékossággal élő embereket, mert szükséget szenvedtek. A közösség szemléletével ellentétes lett volna, hogy azt nézzék, keresztények-e vagy sem. A Bárka szándéka az volt, hogy emberileg és lelkileg valamennyien a saját ritmusuk és adományuk szerint növekedhessenek. Emellett Vanier kiemeli a sebezhetőség vállalását: „A befogadásnál az a fontos, hogy pontosan tudjuk, mit teszünk, és sebezhetők legyünk ebben a befogadásban, hogy megmutassuk: valóban törődünk az emberekkel, és szeretjük őket” (Vanier, 2006: 385). E sorok Jézusnak az evangéliumokból megismerhető küldetésével alkotnak párhuzamot. Jézus tanításával elsősorban a korabeli zsidósághoz fordult, ugyanakkor csodás gyógyításaival és példabeszédeivel már azt is kifejezte, hogy személyét nem zárja el senki elől, sőt elsősorban a teljes személyes elfogadást kínálja fel. Jézus nem csupán a test vagy a lélek gyógyulását adja meg. Nem elégszik meg egy betegség meggyógyításával, hanem a teljes embert hívja magához, azt is mondhatjuk, hogy mindent akar, az ember testi-lelki, teljes személyének megújulását. Ezért vállalta a legsúlyosabb szenvedést, testének és lelkének kínjait. A halálból való feltámadása után is megőrizte sebeit, az örökkévalóságban is megmaradt roncsolt, de megdicsőült emberi teste. A segítő személy sem adhat mást, „csupán” azt, hogy emberhez méltó, személyes kapcsolatot alakít ki vele egy közösségben lévő, fogyatékos társaival. Martin Buber a személyes kapcsolatok tárgyiasulásáról, személytelenné válásáról beszél. „Isten elé egyedül Én-Te viszonyban állhatunk oda, mert őróla, abszolút ellentétben minden más létezővel, nem nyerhető objektumszerű aspektus. Mármost az Én-Te és az Én-Az viszonyban az Én nem ugyanaz” (Buber, 2017: 158). Buber szerint korunkat bitorolja az Én-Az viszony, amelynek Énje nem tudja azt mondani: Te, és képtelen a lényegszerű találkozásra. Magát Istent sem képes elismerni. „Az embernek, ennek a testben létező lehetőségnek a történelmében a legfontosabbak a mindenkor megtörténő, korábban nem látott vagy figyelembe nem vett erők által meghatározott fordulatok” (Buber, 2017: 160). Az Én-Te viszony katakombákból való előlépése hozhatja vissza az égi fényt, amelyet Jézus új parancsa tár fel. Jézus egyszer adott kifejezett parancsot tanítványainak: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). Ez az a parancs, amely nem gúzsba köt, hanem felszabadít: nem zárja önmagába az embert, hanem kitörni késztet egzisztenciánk szűk köréből (Rahner, 1987).