Absztrakt

A szociális és gazdasági kirekesztődés tartóssá váló formái, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek legújabb alakváltozásai következtében az elmúlt évtizedekben új impulzust kapott az államon kívüli szereplők szociális felelősségének kérdése. A társadalmi vállalkozások iránti növekvő tudományos és politikai érdeklődés tulajdonképpen annak kísérlete, hogy miként tehető finanszírozhatóbbá a szociális segítés, hogyan vonható be a magántőke a társadalmi zavarok kezelésének folyamatába, illetve milyen hasznosítható tudással szolgálhat a vállalkozói és befektetői szféra a szociálpolitika számára. A szerző a nemzetközi szakirodalom és saját kutatásának tapasztalatai mentén próbálja bemutatni az állammal és a privát szereplőkkel szemben megfogalmazott elvárások változását, valamint ennek fényében a magyarországi tapasztalatokat. Míg a társadalmi vállalkozások fenntarthatósága megköveteli az állam innovációs potenciáljának, valamint a piaci szereplők társadalmi felelősségének erősítését, a tanulmány hangsúlyozza a két szektor összekapcsolódásának elkerülhetetlenségét.

Kulcsszavak: társadalmi vállalkozás, szociális gazdaság, szociális finanszírozás, etikus fogyasztó, vállalati társadalmi felelősségvállalás, szociális innováció, európai integráció

A koronavírus-járvány új impulzust adott a társadalmi vállalkozások szerepéről szóló globális diskurzusnak. A fertőzés terjedésével és kezelésével kapcsolatos bizonytalanság, a kormányzati intézkedések következtében a mindennapi életvilág fokozatos bezáródása, az egészségügyi, munkaerőpiaci és szolgáltatás-hozzáférési egyenlőtlenségek növekedése, valamint az intézményrendszerrel szemben általánossá váló bizalmatlanság a korábbiakhoz képest is élesebben hívta fel a figyelmet a jelenlegi gazdasági és társadalmi struktúra átalakításának szükségességére, illetve a szociális felelősség szereplők közötti megosztásának igényére (Eurofund, 2020; World Economic Forum, 2020).

Azt azonban nem lehet mondani, hogy most először fordult volna elő a társadalmi vállalkozások szervezeti jellemzőinek globális válsághelyzetben való felértékelődése. A 2008 és 2012 közötti válság időszakában például mint a humánerőforrásukat és bérstruktúrájukat stabilan tartó, rejtett közösségi erőforrásokat mozgósító alternatív termelési modellek jelentek meg a szakirodalmi elemzésekben. A szociális cél mellett háttérbe szoruló profitigény, a szervezetalapítás és -működés lokális beágyazottsága, valamint az inkluzív irányítási mechanizmusok miatt szélesebb körű partnerkapcsolatok mind hozzájárultak a helyi gazdaság ellenálló képességének növeléséhez (Conill et al., 2012; European Commission, 2020).

A mostani járvány abban speciális, hogy az egészségügyi és gazdasági következmények eddig ismeretlen összekapcsolódása következtében a szociális szükségletek kielégítésében központi szerepet játszó államnak egyszerre kell növelnie támogató rendszereit, illetve a gazdasági körülmények megváltozása miatt optimalizálnia (más interpretációban csökkentenie) működési költségeit, méghozzá a társadalmi szükségletek – felgyorsuló és az állami szolgáltatások által követhetetlen – differenciálódása mellett.

Tehát a társadalmi vállalkozások létjogosultságát igazoló folyamatok erősödnek, gyorsulnak fel. Mindezt jól érzékeltetik az elmúlt időszakban létrejött globális összefogások (mint a társadalmi vállalkozók megsegítésére létrehozott járványügyi szövetség^[1]További információ: https://www.schwabfound.org/covid-response-alliance-for-social-entrepreneurs ), közös adatbázisok (Duke Egyetem COVIDCAP Adatbázis^[2]További információ: https://www.covidcap.com/ ), szakmai fórumok és a helyzetre való tekintettel létrehozott, határokon átívelő, illetve helyi támogatási programok (mint az #AirCompetition^[3]További információ: https://air-mooc.teachable.com/ ).

Formálódó Európa

A társadalmi vállalkozások gazdaság- és szociálpolitikai relevanciájának nemzetállami elismerése, valamint nemzetközi fejlesztőszervezetek politikai agendájába kerülése közel három évtizednyi fejlődés eredménye, amelyben kiemelkedő szerepe volt és van jelenleg is az Európai Uniónak.^[4]Az „európai sikertörténet” (Social Economy Europe, 2019) legújabb szervezetközi lépcsőfoka az Európai Unió finanszírozása mellett az OECD által vezetett „Globális Akció a … Részletek

Míg a fogalom uniós beágyazódása 1990-re tehető,^[5]Ekkor jelent meg az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság munkájában a szociális gazdaság kategóriája, valamint alakult meg (majd 2015-ben megújult) az Európai Parlament Szociális … Részletek a támogatási szándék tényleges beavatkozássá alakulását több tényező nehezítette: egyrészt az elsődleges joganyagból hiányzott a szociális gazdaság támogatásához szükséges felhatalmazás, mint ahogy a minden tagállam számára elfogadható meghatározást sem sikerült megtalálni, harmadrészt pedig az európai intézmények egymás között sem tudtak dűlőre jutni a támogatás mikéntjéről (Cahes Ávila–Campos, 2012).

Végül a gazdasági és a politikai kontextus megváltozása, valamint az intézmények növekvő proaktivitása hozta meg az előrelépést. 2011-ben az Európai Bizottság külön kommünikében definiálta a társadalmi vállalkozások elfogadottságát és a megerősítésüket szolgáló akciótervet. Míg 2011-ben a nemzetállami gyakorlatok feltárása, a társadalmi vállalkozások láthatóságának növelése (European Commission, 2011), valamint a megfelelő szabályozói környezet kialakítása kapta a legnagyobb hangsúlyt, addig a 2016-os bizottsági közlemény a szervezetek növekedését, az ehhez szükséges pénzügyi eszközök kialakítását, technológiai és üzleti fejlesztését, valamint a piacra jutás elősegítését helyezte az uniós politika centrumába (European Commission, 2016).

A progresszív fejlődés eredményeképpen a korábban szórványos és a szervezetek társadalmi célját illetően szűkkörű (elsődlegesen a munkahelyteremtésre és a szociális kohézió erősítésére fókuszáló) támogatási formák helyét fokozatosan átvették a társadalmi vállalkozások fejlődését ösztönző, szociális szerepüket tágan értelmező programok (például generációk közötti szolidaritás, szociális és technológiai innovációk fejlesztése, a klímaváltozás elleni küzdelem, az állampolgári részvétel erősítése) (Cahes Ávila–Campos, 2012; Social Economy Europe, 2019). Miközben az Európai Szociális Alap révén a tagállamok továbbra is közvetlenül finanszírozhatták társadalmi vállalkozások létrehozását, működését, a hangsúlyváltozás eredményeképpen különböző konstrukciók váltak elérhetővé a kettős célrendszerű szervezetek támogatására szakosodott pénzügyi közvetítők és eszközök kialakítására (EVPA, 2019).^[6]Például a Társadalmi Hatás Akcelerátor (SIA), a Stratégiai Befektetésekért Felelős Európai Alap (EFSI) vagy a Foglalkoztatásért és Társadalmi Hatásért Felelős EU-program (EaSI).

Bár a társadalmi vállalkozások helyzetének nemzetállamokon belüli változása nem tulajdonítható kizárólag az uniós szintű politika fejlődésének, az intenzívebbé váló nemzetközi tudástranszfer, valamint a pénzügyi alapok támogatása révén az európai integráció jelentősen hozzájárult a köz- és szakpolitika alakulásához, különösen azokban az országokban, ahol korábban nem alakult ki a társadalmi vállalkozások támogatásának önálló intézményrendszere. Az Európai Bizottság megbízásából készült összehasonlító tanulmány alapján jelenleg húsz tagállam szabályozza a társadalmi vállalkozások működését, a bizottsági közleményt követően pedig érezhetően megindult a nemzetállami stratégiák megalkotásának folyamata (European Commission, 2020).

A szektor szervezeteinek és támogatási igényeinek fejlődésével, mélyebb megismerésével párhuzamosan a társadalmi vállalkozások azonosításáról és szervezeti jellemzőik megértéséről a működési környezetük szervezeti gyakorlathoz illeszkedésének elősegítésére helyeződött át az utóbbi időben a hangsúly. Ahogy a területtel foglalkozó összehasonlító kutatások, úgy az Európai Unió támogatáspolitikája is tükrözi a tudományos/gyakorlati tudásanyag bővülését: egyre kevésbé az egyes szervezetek szektorhatárok közötti fejlődési dinamikája és a társadalmi vállalkozó változásban betöltött szerepe, sokkal inkább a szervezetközi kapcsolatok feltárásának és a mindennapi működés során összekapcsolódó társadalmi-gazdasági mozaikdarabok (elsősorban az állami működésmódok, különböző piaci tevékenységek és társadalmi vállalkozások) együttes megváltoztatásának igénye kerül a megismerés fókuszába.

a) Az állam szerepének átalakulása

A társadalmi cél miatt vállalt vállalkozási többletköltségek, valamint a költségvetési támogatásért cserébe elvárt viselkedés szabályozásának központi feladata miatt az állam mindig fontos szerepet játszott a működési feltételek megteremtésében. Az európai diskurzusban a társadalmi vállalkozások elsősorban mégis mint állampolgárok alulról jövő kezdeményezései jelentek meg, amelyek esetében az államtól való elkülönülés a vállalkozás nélkül fel nem vállalt szükségletek kielégítésének és a szervezeti (egyre inkább gazdasági) önállóság formájában volt biztosított (Nyssens–Defourny, 2012; European Commission, 2015). A társadalmi vállalkozások és az állam közötti viszony értelmezése azonban érezhetően megváltozott, valószínűleg a közben feltárt, elsősorban közép-kelet-európai gyakorlatok eredményeként. A legújabb jelentés alapján az állam már nemcsak a szektor fejlődését befolyásoló mechanikus keret (vagyis jogszabályokat alkotó, társadalmi szerepet elismerő, jólléti intézményrendszerével a mozgásteret befolyásoló, korlátozott aktivitású szereplő), hanem közintézményei és szolgáltatásvásárlása révén aktív és konstans díjazója, ösztönzője a társadalmi vállalkozásoknak. A szervezet államtól való függetlensége így tűnik el a beszámolóból, és előtérbe kerül az állami-piaci-hibrid szektorok közötti folyamatos, a különböző életszakaszokban lévő vállalkozások növekedését támogató és a társadalmi/gazdasági hatást optimalizáló együttműködés igénye (European Commission, 2015; European Commission, 2020).

Az állam szerepének átalakulása a beszámolókban említettnél tágabb értelemben is megjelenik. A piaci működés igazságtalanságait ellensúlyozó jövedelemszabályozó és -helyettesítő szerepe mellett ugyanis egyre hangsúlyosabb az állam facilitátor- és katalizátorfunkciója. Aktívan közre kell működnie ugyanis a szervezeti sajátosságokat figyelembe vevő szociális finanszírozás piacának kiépítésében (különös tekintettel a kereslet és kínálat egymásra találását segítő közvetítő intézmények kialakítására), a potenciális privát befektetők érdekeltté tételében, a társadalmi vállalkozások befektetésre való felkészítésében, végül pedig költség-, tudás- és információmegosztás révén a tapasztalatok visszacsatornázásában. A társadalmi projektek eredményességének magas kockázata, a befektetések alacsony pénzügyi megtérülése, valamint a pénzügyi szektor szereplőinek a terület alacsony ismertsége és fejletlen intézményrendszere miatt meglévő bizalmatlansága az állam új típusú beavatkozását igényli. Legyen szó akár az elért társadalmi eredmény után finanszírozó új típusú szerződésekről (mint a társadalmi hatású kötvények) vagy a tudatos befektetői tőke allokációját segítő közvetítő intézményekről, a társadalmi problémák megoldásának innovatív támogatásához eltérő szerepfelfogású és aktívabb állami működésre lesz szükség (Addis, 2015; Mulgan, 2015; European Commission, 2018).

b) Szociálisan érzékeny piaci szereplők

Az állam katalizátorszerepe akkor eredményes, ha sikerrel veszi rá a piaci szereplőket, hogy gazdasági döntéseik során azok társadalmi/környezeti hatásait is számításba vegyék. A társadalmi vállalkozások megjelenése ugyanis csak az egyik terjedő formája a szociális felelősség és a piaci működés gyakorlati összeillesztésének, fenntarthatósága azonban nem függetlenedhet a többi privát szereplő magatartásának megváltozásától.^[7]A növekvő érdeklődést jelzik a területen megjelenő legújabb, a társadalmi vállalkozáson túlmutató tudományos fogalmak, például a társadalmi és gazdasági változást a szervezeti … Részletek

Finanszírozási lehetőségek szempontjából éppen ezért előremutató tendencia, hogy a társadalmi vállalkozásokkal párhuzamosan nő a pozitív (társadalmi/környezeti) hatás elérése érdekében befektetett vagyon, amely a Global Impact Investment Network (2020) kimutatása szerint 2019-ben elérte a 715 milliárd dollárt. A társadalmi célú piaci tevékenységek kutatásának bővülésével, teljesítményük kimutatható javulásával, a bennük részt vevők kompetenciáinak növekedésével és a hatásmérés módszertani fejlődésével a jövőben több szereplő részvétele és nagyobb volumenű befektetési hajlandóság várható majd a jövőben.^[8]A globális felmérés szerint a megkérdezett befektetők közel 70%-a számít a hatás célú befektetések jövőbeni dinamikus megugrására. Ebben pedig stratégiai jelentősége lesz az Európai Befektetési Banknak és az európai integráció folyamatának, amely eddig is jelentősen hozzájárult a hatás célú tőkeallokáció 2015 óta tapasztalható 25%-os emelkedéséhez (Global Impact Investment Network, 2020). A társadalmi vállalkozások jelentős része azonban továbbra is vonakodik a visszafizetési kötelezettséggel járó pénzügyi források igénybevételétől, köszönhetően a pénzügyi menedzsment észlelt hiányosságainak, a szervezetek által magasnak, rövid távúnak és merésznek ítélt elvárásoknak, valamint a társadalmi vállalkozások kezdetleges piaci beágyazottságának (European Commission, 2019; European Commission, 2020).

A társadalmi vállalkozások gazdasági megjelenítésének fejlesztését igényli a vállalati együttműködések ösztönzése is. Bár a társadalmi és profitorientált szervezetek közös projektjei a szervezeti motivációk mentén egyre sokszínűbb képet mutatnak, az együttműködés során továbbra is a szervesen elkülönülő célok jellemzőbbek, a társadalmi hatás fokozása érdekében végzett kölcsönösen erősítő tevékenységek helyett. Mint ahogy a Technopolis Group (2018) jelentése kiemeli, a társadalmi vállalkozások elsősorban a fogyasztói kapcsolatok elmélyítésében, valamint a vállalatirányítás modern kihívásainak kezelésében (mint a munka és a család egyensúlyának, az inkluzív vállalatirányítási gyakorlatnak vagy a nemi esélyegyenlőségnek az előmozdítása) tudnak fejlesztési mintát nyújtani profitorientált társaik számára. A nemzetközi szervezetek^[9]Például a Fenntarthatósági Fejlesztési Célok keretében. és a nemzetállami ösztönzők mellett így a vállalatirányítás felfogásának és a közösségi elvárásoknak az átalakulása is a partnerkapcsolatok bővülését eredményezheti a jövőben. Az erősödő érdekazonosság, valamint a vállalati megítélésben a társadalmi vállalkozások civil szervezetekkel szemben megnyilvánuló (elsősorban üzleti tudatosságra alapozott) pozitívabb megítélése ellenére azonban a kölcsönös távolságtartás továbbra is észlelhető. Ennek oka az eltérő szervezetekben rejlő lehetőségek felismerését rontó kulturális jellemzők tartós megléte, valamint a változást gyorsító kezdeményezések (például közös egyeztetési platformok létrehozása vagy az együttműködés jogi és támogatási kereteinek megteremtése) hiánya.

A jelenség generációs jellegének, valamint a társadalmi vállalkozások kollektív dinamikájának és a civil aktivizmussal párhuzamosan terjedő vásárlói etikusságnak köszönhetően a jövőben várhatóan kiszámíthatóbb bevételi forrást jelentenek majd a termék-előállítás módja és hatásai iránt érzékeny fogyasztói vásárlások. A befektetők/vállalatok és társadalmi szervezetek közötti gyakori bizalmatlanság, illetve a kapcsolat menedzselésének túlzott nehézsége nélkül ráadásul vonzóbb alternatívát is kínálnak, mint intézményesültebb társaik.^[10]Fontos azonban megjegyezni, hogy a fogyasztók piacán megjelenő nagyobb verseny, az etikus fogyasztók számarányának jelenleg alacsony szintje, valamint az egy vásárlásra jutó alacsony … Részletek Bár egyes kutatások kimutatták (Tsai et al., 2020), hogy a termék jellegétől függetlenül a társadalmi hatás kommunikációja pozitívan hat az etikus fogyasztók vásárlói hajlandóságára, a szervezetek hosszú távú fenntarthatósága és növekedése érdekében szükség van az árra és minőségre érzékeny „klasszikus” vásárlók meggyőzésére is. A társadalmi vállalkozások működési sajátosságainak és kettősségének széles körű megértése, az adott termék szociális jellegének megfelelő kommunikációja, valamint a hitelesség megőrzését szolgáló szervezeti viselkedés mellett ezért létfontosságú az eladható, a fogyasztói preferenciákat követő, „versenyképes” termékek és szolgáltatások előállítása (Öberseder et al., 2011).

Magyarországi szereposztás^[11]Bővebben lásd Hubai, 2020.

Az elmúlt három évtized fejleményei világosan jelzik, hogy a társadalmi vállalkozások prosperitását elősegítő feltételek kialakítása hosszadalmas folyamat. Az állam és az állampolgárok közötti viszony történelmileg kialakult mintázatai, a civil önszerveződési képesség gyakorlata, a társadalmi és gazdasági szerepeket érintő állampolgári elvárások, a pénzügyi szolgáltatások piacának fejlettsége, valamint a társadalmon belüli szociogazdasági egyenlőtlenségek erősen befolyásolják a közös európai célok érvényesülését (European Commission, 2020). A társadalmi és gazdasági hasznosság rendszerszerű összekapcsolásának globális, több párhuzamos trend következményeként létrejövő folyamata a társadalmi vállalkozások gyakorlati és közpolitikai beágyazódását eredményezte ugyan, az eredményes működésükhöz szükséges feltételrendszer kialakításának és tesztelésének azonban még csak a kezdeti szakaszánál járunk.

Az elmúlt időszakban kétségtelenül fontos lépések történtek a társadalmi vállalkozások magyarországi támogatásában. A szektor fejlesztésében pénzügyileg stratégiai szerepet játszó európai uniós pályázatok kiírásai fokozatosan igazodtak a ténylegesen működő szervezetek elvárásaihoz (például a támogatható jogi formák bővülése, összetett értékelési mechanizmusok bevezetése, komplex szervezetfejlesztési szolgáltatások kialakítása, a növekedést szolgáló hitel elérhetővé tétele, nagyobb összegű támogatások lehívásának lehetősége). Mindez pedig nem az állami támogatások további kiszorulása, hanem azok dinamikus bővülése mellett ment végbe, progresszív elemeket vezetve be az állami célok elérése érdekében.

A társadalmivállalkozás-fejlesztésre szakosodott nemzetközi filantróp szervezetek (NESsT, Ashoka) mellett ráadásul az elmúlt években megjelentek a befektetők és a társadalmi szervezetek együttműködését facilitáló szervezetek. Vagyis kijelenthető, hogy az államon kívüli szereplők is kezdik felismerni a szektorban rejlő lehetőségeket, a privát tőke mobilizálásával lényeges pénzügyi forrásokat elérhetővé téve a szervezetfejlesztés későbbi szakaszaiban járó vállalkozások számára. A támogató ökoszisztéma egyértelműen megindult az érési folyamat útján, és a jelek szerint ennek a tartósan működő és bővülő társadalmi vállalkozói paletta az eredménye (Koltai et al., 2019).

A nemzetközi tapasztalatok alapján azonban azonosíthatók a fejlesztési lehetőségek. Az állam továbbra is elsősorban a hagyományos pénzügyi és regulatív eszközöket alkalmazza a társadalmi vállalkozások létrehozásának ösztönzésére. Az állami és európai uniós kiírások szociáliscél-meghatározása nemzetközi összehasonlításban továbbra is túlságosan szűk és merev, a munkahelyteremtés támogatásának egyoldalúsága a szervezeti gyakorlatok sokszínűségét korlátozza. A szociális innováció ellen hat a társadalmi vállalkozások fejlesztésére szolgáló, közpolitikai alrendszereket átfogó, hosszú távú stratégia hiánya és a felelős állami intézményrendszer széttöredezettsége, amely csak ráerősít a szociális szféra alulfinanszírozottságának, illetve a gyorsan változó jogszabályi és finanszírozási környezet szervezetek körében tapasztalható bizonytalanságára.

A deklarált célok és a támogatási feltételek inkoherenciája,^[12]A Magyarországra vonatkozó tapasztalatok a szerző doktori disszertációjának (Hubai, 2019) kutatási eredményein alapulnak. A vizsgálat a munkaerőpiaci integráció területén is működő … Részletek illetve a közfoglalkoztatás és a tagi munkavégzés költségcsökkentő megoldása szintén a meglévő stuktúrába ágyazottságot erősíti a szervezeti kísérletezés és a humánerőforrás-fejlesztés ösztönzése helyett. Ráadásul az eredeti célokkal szembemenve, utóbbi egyszerre eredményezi a helyi önkormányzat és a szociális szövetkezetek munkaerőért folytatott versengését, valamint a társadalmi vállalkozások fennmaradását biztosító alacsony költségű foglalkoztatás gyakorlatát (Váradi, 2016; Hubai, 2020).

Az állam lehetőségteremtő szerepe azonban kiemelt fontosságú, mivel több tényező együttállása következtében a rendkívül szűkre szabott gazdasági mozgástér a

szervezetek piaci szereplők igényeinek való kiszolgáltatottságát eredményezheti. Magyarországon a társadalmivállalkozás-fejlesztő szolgáltatások viszonylag kevés szervezetet érnek el, a vállalatok társadalmi felelősségvállalási programjai pedig elsősorban ad hoc jellegűek. Mindemellett a tudatos vásárlók száma elenyésző, arányuk pedig ott a legalacsonyabb, ahol a társadalmi problémák legnagyobb koncentrálódása tapasztalható. Történelmi okai vannak továbbá a civil és profitorientált vállalkozások egymással szemben megnyilvánuló gyanakvásának, a szociális és gazdasági felelősség intézményesült szétválasztásának, az együttműködés mintái pedig még nem alakultak ki széleskörűen.

Minderre rakódnak rá a tevékenység szociális jellegének gazdasági alkupozíciót rontó gyakorlati következményei. Így válik a közösségi dimenzió az állami támogatás jelévé, majd a társadalmi szervezet a bérmunkára szerződni kívánó profitorientált vállalkozás számára alacsony költségen is együttműködni hajlandó termelési tényezővé. A szociális cél elsőbbsége pedig a gazdasági hozzá nem értés, a rossz minőség és ebből eredően a túlárazottság szinonimájává a fogyasztó téves, de a vásárlási hajlandóságot befolyásoló előzetes értékítéletében.

Megfelelően széles lokális együttműködések, a társadalmi célt szabadon és a szervezet fejlesztési igényét rugalmasan elismerő pénzügyi alapok nélkül a mindennapi működésben sokszor csak a gazdasági kiszolgáltatottság marad, melynek nyomában jár a szerződési igények minimumra szállítása, a gazdasági partner növekvő nyeresége, végső soron pedig a szociális célok kényszerű, de olykor szisztematikus eltitkolása. Mindezek következtében a működés társadalmi dimenziója gyakran szervezeti belüggyé degradálódik, eltűnik a társadalmi szemléletformálás korábbi igénye, ami a szervezetek társadalmi hatásának csökkenését eredményezi.

A társadalmi vállalkozásokkal párhuzamosan fejlődő, átalakuló támogatáspolitika nélkül sajnos kevesebb a nyertes, mint lehetne. Miközben egyre láthatóbbá válnak a globális és lokális gazdasági és társadalmi rendszerhibák, az állami/piaci/civil szereplők fenntartható működésének elvárása pedig a pénzügyi és szolgáltatási eszközök bővülését eredményezte, a szerepek őszinte felülvizsgálata nélkül a szektorban rejlő innovációs és fenntarthatósági potenciál csorbulásának lehetünk a tanúi. A társadalmi vállalkozások jelentőségére vonatkozó ismeretek szinte teljes hiánya, a szervezetek állandósult működési bizonytalanságai, valamint a különböző szereplők intézményesített együttműködésének kiforratlansága gátolja az ökoszisztéma érésének további folyamatát.

A berögzült támogatási rendszerek helyett a jövőben ezért mindenképpen szükség van a társadalmi vállalkozások hozzáadott szociálpolitikai és gazdaságpolitikai értékének feltárására, átláthatóbbá tételére, a szervezeti jellemzőikből eredő működési sajátosságaik elismerésére, támogatásuk mélyebb közpolitikai integrálására (például a a társadalmiérték-teremtés közbeszerzési eljárásokban való nagyobb volumenű alkalmazására, valamint a foglalkoztatáson túli szerepük ösztönzésére), az állami-piaci-társadalmi szervezetek együttműködésének lehetővé tételére (a szociális finanszírozás állami eszközeinek és gazdasági ösztönzőinek differenciálása, a közös gondolkodást facilitáló platformok kialakítása révén), a társadalmi vállalkozói közösség önszerveződésének és gazdasági/érdekvédelmi pozíciójának megerősítésére (például regionálisan szerveződő értékesítési láncok és együttműködések létrehozásával), valamint innovativitásuk és fenntartható gazdasági/társadalmi fenntarthatóság próbáját kiálló
kezdeményezőkészségük állami díjazására.

Absztrakt

Szociális problémák enyhítésére létrejött gazdasági szervezetekként a társadalmi vállalkozásokra állandó kihívásként nehezedik a létezésük alapját jelentő gazdasági és társadalmi integrációs célrendszer közötti konfliktus. Anyagi és humánerőforrásaik hatékony felhasználása, valamint az állami támogatáspolitika szervezeten keresztül elérendő céljainak érvényesülése ezért jelentősen függ a szervezeten belüli feszültségek okozta instabilitás csökkentésének lehetőségeitől. Jelen tanulmány pályázati dokumentációk elemzése, valamint a szektor szakértői körében végzett empirikus kutatás eredményei révén törekszik annak értékelésére, hogy a magyarországi ökoszisztéma mennyiben képes hozzájárulni a társadalmi vállalkozások dilemmáinak enyhítéséhez. Miközben az eredmények az ökoszisztéma szereplői által megfogalmazott elvárások homogenizációját mutatják, a feltételrendszerekben megfogalmazott inkoherencia következtében a külső környezet saját jogon is a konfliktusok felerősítőjévé válik.

Kulcsszavak: társadalmi vállalkozás, ökoszisztéma, kettős célrendszer, vegyes identitás, konfliktus, szociálpolitika, szervezeti kihívás

A társadalmi vállalkozások szociális problémák kezelésére létrejött gazdasági szervezetekként a profitorientált entitásokétól eltérő finanszírozási igénnyel, lassabb növekedési ütemmel, egyedi humánerőforrás-összetétellel rendelkeznek (Doherty et al., 2014; Fosfur et al., 2016). A társadalmi felelősségvállalásban, munkahelyteremtésben játszott szerepük, innovációs kapacitásuk és pénzügyi fenntarthatóságuk egyszerre függ a támogatásukra létrejött speciális intézményrendszer paramétereitől, valamint a társadalmi szervezetek és a gazdasági társaságok sikerességét hagyományosan befolyásoló partnerkapcsolatoktól, a fejlesztési lehetőségek hozzáférhetőségétől, megfelelőségétől.

Az elmúlt évtizedekben számos kutatás született a társadalmi vállalkozások működését támogató vagy éppen akadályozó külső környezet értékelésére (Bloom–Dees, 2008; Roundy, 2017; Roy–Hazenberg, 2019). Miközben az elemzések jelentősen eltérnek a társadalmi vállalkozások lehetőségeit befolyásoló érintetti kör azonosításában,^[1]Míg egyes tanulmányok a társadalmivállalkozás-fejlesztésre specializálódott intézményrendszerre fókuszálnak (European Commission, 2020), addig más szerzők (Bloom–Dees, 2008) a … Részletek a szervezetek külső hatásoknak való kitettségének értelmezésében,^[2]Szemben azokkal az elemzésekkel, amelyekben a külső környezeti paraméterek szektort befolyásoló szerepe kerül az elemzés középpontjába (European Commission, 2015), több szerző is … Részletek valamint az egyes szereplők csoportosításában és a viselkedésükkel szemben megfogalmazott elvárásokban,^[3]Miközben Roy és Hazenberg (2019) a támogatáspolitika állami meghatározottsága és a lokalitás jelentősége szerint osztályozza az egyes ökoszisztémák jellemzőit, addig mások (Bills, … Részletek aközben a szakirodalmi zsargon szerves részévé vált az „ökoszisztéma”^[4]Az ökoszisztéma kifejezés definíciója a fogalom 1993-as vállalkozástudományi és szervezetszociológiai adaptálása óta többféle módon jelent meg a szakirodalomban. Lásd például Mason … Részletek terminus technicus használata, valamint a fogalomhoz kapcsolódó elemzési keret széles körű alkalmazása.

A biológia és az ökológia tudományterületéről adaptált fogalom ugyanis a valóság azon értelmezésén alapul, hogy a társadalmi vállalkozások mint szervezeti organizmusok nem csupán a környezetükben fellelhető egyes aktorok elkülönült viselkedésének vannak kitéve, hanem működésük a szereplők közötti interakciók és a szervezettel szemben megnyilvánuló magatartások komplex módon összekapcsolódó, kumulatív hatásának az eredménye. A társadalmi vállalkozások szélesebb rendszerbe illesztésével, a szervezeti kapcsolatok változó dinamikájának felismerésével az ökoszisztéma értelmezési kerete lehetőséget kínál a piacon túli szereplők jelentőségének vizsgálatára, valamint a társadalmi vállalkozások struktúraformáló szerepének mélyebb elemzésére (Bloom–Dees, 2008).

Az ökoszisztéma kutatásának fejlődése ellenére azonban ez idáig kevés vizsgálatot végeztek azzal kapcsolatban, hogy a külső környezet paraméterei miként befolyásolják a társadalmi vállalkozások – vegyes (társadalmi és gazdasági) identitásukból eredő – működési konfliktusainak alakulását. Az ökoszisztéma komplexitását az elemzés érdekében leegyszerűsítve, de a környezet és a szervezetek közötti dinamikát megtartva jelen tanulmány ennek értékelésére tesz kísérletet, méghozzá a társadalmi vállalkozások és a támogató intézmények közötti viszonyrendszer három kategóriája mentén (szabályozói, fogyasztói és fejlesztői kapcsolat).^[5]A kapcsolatok típusai az intézmény önmagával és a támogatott szervezettel szemben támasztott elvárásai, valamint a kapcsolatban részt vevő felek befolyásolási képességének … Részletek

Szabályozói kapcsolatról akkor beszélhetünk, ha a támogatás célja a források minél pontosabb célzásának az elősegítése, a vállalkozás tevékenységi területének, szociális ellátórendszeren belüli helyének a konkrét meghatározása. A kapcsolat szabályozóereje ugyan a külső előírások precizitásában rejlik, ám a támogató intézmény csak akkor tudja elérni célját, ha az ökoszisztéma adott intézménye (anyagi erőforrásai vagy a tagság presztízse és monopolizálása révén) kellő erővel rendelkezik saját céljainak érvényesítése érdekében. A központosított szabályozásra épülő kapcsolat elsősorban az állami, az európai uniós támogatások, valamint az egyes érdekvédő vagy szakmai szervezetek tagsága révén valósul meg.

A kapcsolat elvárástartalma szerint elkülöníthető második típus a fogyasztói jellegű kapcsolat, amely a termék-előállítás és -értékesítés folyamata során jön létre. A társadalmi vállalkozások kettős célrendszeréből adódóan fenntarthatóságuk és innovációs kapacitásuk alapfeltétele a piaci cserekapcsolatokban való részvétel, valamint a termék és vállalkozás szociális jellegének hangsúlyozása. Az etikai tudatossággal rendelkező magánszemélyek, a társadalmilag felelős vállalatok, valamint a szociális záradékot tartalmazó fenntarthatósági közbeszerzések olyan lehetőséget kínálnak a szervezet számára, hogy egyszerre tud megfelelni ezeknek a követelményeknek, a társadalmi jelleg pedig a fizetési hajlandóság katalizátorává válhat. Bár az ökoszisztéma szereplőinek nagyobb száma és az egy főre jutó támogatási összeg korlátozottsága miatt a társadalmi vállalkozás nagyobb autonómiával rendelkezik a fogyasztói igények kielégítésének módját illetően, ez gyakran torzul az erőforrások korlátozott hozzáférése, valamint a fogyasztói oldal nagyobb választási és mobilitási szabadsága miatt.

Végül a társadalmi vállalkozásokra specializálódott fejlesztői jellegű kapcsolat alkotja a viszonyrendszer harmadik típusát. A jellemzően nemzetközi támogató (filantróp) szervezetek, fejlesztő vállalkozások és társadalmi befektetéseket előmozdító, akcelerátor^[6]Az akcelerátorok induló vállalkozásokat segítő szervezetek, amelyek jellemzően csoportos, határozott idejű, intenzív programokat ajánlanak fel a magas növekedési lehetőséggel … Részletek (vállalkozásfejlesztő) szervezetek alkotta kapcsolat elsődleges célja a társadalmi vállalkozói szektor kiépítése, a működő szervezetek sajátos igényeire szabott szolgáltatások kialakítása. Bár az egyes intézmények motivációi eltérők lehetnek, összeköti őket a szektor igényeire szakosodott szolgáltatások kialakítása, a társadalmi vállalkozások elismerése és nyitott definíciójuk alkalmazása, a vállalkozó autonómiájának támogatása, valamint a szektor elkerülhetetlen megerősítésének szociális és szükségletorientált küldetéstudata. Számszerű és pénzügyi korlátaik, valamint szakmai kötődésük következtében jelentős szerepet játszanak a vállalkozói tudás átadásában, az üzleti kapcsolatok kialakításában, ezzel pedig az állami szolgáltatások kiegészítésében.

Az ökoszisztéma értékelési dimenziói

A társadalmi vállalkozásokkal kapcsolatba kerülő szereplők nemcsak növekedési és fejlődési lehetőséget kínálnak a szervezetek számára, hanem eltérő viselkedésbeli elvárásokat is támasztanak velük szemben. A társadalmi és gazdasági célok működés során jelentkező gyakori ellentmondásai mellé így a kapcsolatrendszeren keresztül érkező hatások keltette működési feszültség is társul. A szervezeti igényekhez illeszkedő támogatói struktúra kialakításához, valamint a társadalmi vállalkozás működtetésének tehermentesítéséhez ezért kiemelten fontos az ökoszisztéma szervezeten belüli konfliktusokra gyakorolt hatásának megértése.

A társadalmi és gazdasági szerep konfliktusainak intenzitása természetesen a szervezeti jellemzők és az ökoszisztéma interakciójának eredményei. Mégis feltételezhetjük, hogy az ökoszisztéma strukturáltságának jellemzői a vállalkozás paramétereitől függetlenül is befolyásolják a két cél összeegyeztetésének folyamatát.

A nemzetközi szakirodalom alapján az ökoszisztéma szereplői által megfogalmazott elvárások társadalmi-gazdasági kategorizálhatósága, valamint a támogatási feltételrendszer részletessége képes lehet befolyásolni a támogató és a szervezet közötti cél-érték konfliktus okozta szervezeti feszültség nagyságát, illetve enyhítésének szóba jöhető módozatait. A határozott társadalmivállalkozás-definíciójú támogatások például nemcsak a szektorban rejlő innovációs potenciált csökkentik, hanem az elvárások és a szervezeten belüli célok éles disszonanciája révén a szervezeti paletta pluralitását is korlátozzák (Kraatz–Block, 2008; Pache–Santos, 2010; Besharov–Smith, 2013). A támogatást igénylő vállalkozásnak azonban még ebben az esetben is van lehetősége válogatott eszközök révén összhangba hozni az értékkülönbséget. A túlságosan formalizált és előíró pályázatok azonban egyértelmű döntési helyzetbe kényszerítik a jellemzően forrásszűk környezetben működő társadalmi vállalkozásokat (Meyer et al., 1987; Kraatz–Block, 2008), ami a szervezeti feszültségek halmozódását, végső esetben pedig a működés ellehetetlenülését eredményezheti.

A döntési helyzet okozta belső konfrontációra azonban az ökoszisztéma összetétele (a szereplők összetétele és száma) és szereplőinek dinamikája (relatív súlya és szervezettsége) is hatással lehet. Miközben a támogatói sokszínűség általánosságban véve növeli a társadalmi vállalkozás manőverezési lehetőségeit, a támogatók közötti (pénzügyi vagy szektorális befolyás szerinti) hierarchia az ellentmondó elvárások forrása szerint befolyásolja a megélt konfliktusok nagyságát. A különböző forrásokból érkező elvárások koordinálatlan megfogalmazása – miközben növeli a szervezeti működés komplexitását – az elvárások pluralitása és kiegyensúlyozott befolyásolási képesség mellett ugyanakkor mégis lehetőséget kínál a társadalmi vállalkozó által fontosnak vélt alapértékek megőrzésére, valamint a szervezet építkező és folyamatos növekedésére.

Módszertan

A tanulmány célja annak rövid bemutatása, hogy a Magyarországon működő társadalmi vállalkozások ökoszisztémája miként értékelhető a szervezeti szinten megjelenő konfliktusok szempontjából. A folyóiratban megjelenő változat a szerző 2020-ban megvédett doktori disszertációjának és az ezt megalapozó empirikus kutatásnak az átdolgozott kivonata. A terjedelmi korlátok miatt kizárólag az ökoszisztéma értékelésének eredményeit mutatja be, míg a kutatás szempontjából létfontosságú elemzési folyamat prezentálására itt nincs mód. A teljesebb kép érdekében javaslom a teljes disszertáció elolvasását.^[7]A tanulmány készítésekor a doktori iskola honlapján még nem volt elérhető a szerző disszertációjának teljes anyaga. A korlátozott hozzáférés átmeneti időszaka alatt ez ügyben … Részletek

Az ökoszisztéma értékelése négy adatforrás felhasználásának és összekapcsolásának az eredménye: a társadalmi vállalkozások működéséről szóló nemzetközi, kelet-közép-európai és magyarországi szakirodalom feldolgozásától az európai uniós pályázatok ex-post értékelésének felhasználásán és a pályázati dokumentumok önálló kritikai elemzésén át a saját empirikus kutatás keretében 2016-ban készült huszonnégy interjú elemzéséig. A terület kutatóinak és a támogatási konstrukciók megalkotásában részt vevő szakértőknek a megkeresése során az intézményi háttér heterogenitásának szempontja és a szektor támogatói lehetőleg teljes körű elérésének szándéka érvényesült.

Összetétel, számosság, hierarchia és szervezettség

Nemzetközi összehasonlításban a társadalmi vállalkozások ökoszisztémájának főbb szabályozó és fejlesztő szereplői megtalálhatók Magyarországon. Bár egyelőre nem született támogatásuk köré épülő hosszú távú stratégia, valamint a működési sajátosságaikat elismerő speciális jogi forma vagy státusz is hiányzik, támogatásuk a 2000-es évek közepétől egyre jobban beépült az európai uniós pályázati rendszerbe. A 2011-es Magyar Munka Terv révén pedig előbb megjelent, majd a Fókusz programokkal megvalósult a szociális szövetkezetekre célzott foglalkoztatásösztönző program állami támogatási rendszerének kialakítása. A források bővülésével párhuzamosan 2010 után az érdekvédelmi szervezetek számának növekedésében is tetten érhető a társadalmi vállalkozások működésének szélesebb körű elismerése.

Az európai uniós pályázatok és az állami támogatási konstrukciók kiírásainak fokozatos finomítása mellett a privát szektor felől érkező hozzájárulások is egyre több pénzügyi eszközt kínáltak a növekedési potenciállal rendelkező társadalmi vállalkozások számára. A több évtizede létező nemzetközi támogató szervezetek (Ashoka, NESsT), valamint a fejlesztésben aktív partnerként részt vevő bankszektor (valamint társadalmi szervezetként a Badúr Alapítvány) mellett az utóbbi időben megjelentek a privát tőke társadalmi hasznosságú allokációját elősegíteni kívánó akcelerátorok és befektetői tőkealapok (Civil Support Impact Accelerator Program, Social Impact Fund társadalmi hasznosságú tőkealap).

A fogyasztói jellegű kapcsolat ezzel szemben minden téren alulfejlett Magyarországon. A területet érintő regionális kutatások (Gáti, 2009; Małgorzata, 2011; Yates, 2011) arról árulkodnak, hogy az etikai szempontok nyugat-európai tendenciákhoz hasonló terjedése ellenére a fogyasztás elsődleges motivációja továbbra is az ár- és minőségérzékenység, a magánszemélyek és vállalatok esetében csakúgy, mint a közbeszerzési eljárások alkalmazása során. A rendszerváltás előtti időszakból levezethető történelmi okok és az eltérő szektorokhoz tartozó szereplők közötti bizalmatlanság mellett a társadalmi vállalkozások alacsony társadalmi ismertsége sem segíti a szociális felelősség gazdasági cserekapcsolatokon keresztül megvalósuló érvényesítését (Al-Khatib et al., 2004; Culiberg, 2015).^[8]A társadalmi vállalkozások körében végzett kutatás is azt erősítette meg, hogy mind a fogyasztók, mind a profitorientált vállalkozások gazdasági érdekek mentén keresik az … Részletek

A támogató intézmények egymáshoz viszonyított relatív súlyát két mutatószám mentén elemezve alapvetően hierarchikus, de dualizálódó rendszer rajzolódik ki. A pénzügyi eszközök mértékét vizsgálva az elmúlt másfél évtizedben a szabályozói jellegű kapcsolat dominanciája érhető tetten. Míg az európai uniós csatlakozás óta öt- és százötvenmillió forint körüli összeg volt elérhető a pályázat nyertesei számára, a GINOP kiírásai pedig akár kétszázötvenmillió forint lehívására is lehetőséget teremtettek, addig a Fókusz pályázat első körben hatvanmillió forintot tett elérhetővé szervezetenként. A támogatási volumennel a fejlesztő szervezetek sokáig nem tudtak versenyezni (a három győztesre jutó 18 940 800 forintnyi keretösszeggel az Unicredit és a NESsT „Lépj velünk” programja kínálta az egy szervezetre jutó legmagasabb összeget). A befektetési pénzek ösztönzésére létrejött programok megjelenése azonban jelentős újdonsággal szolgált, hiszen a Civil Support programja harminc–ötven millió forint beruházási összeget tett elérhetővé, míg a Social Impact Fund tőkealap 6,25 milliárd forint összértékű befektetési összeggel számolt, ami méretét tekintve egyes uniós konstrukciók pénzösszegével vetekszik, vélhetően kisebb szervezetszám mellett.

A támogatási hozzájáruláson túl az intézmények szektoron belüli befolyása az adott konstrukció által lefedett szervezetszám, valamint a társadalmi vállalkozások fejlődésére gyakorolt hatás alapján is megbecsülhető. A szektorra gyakorolt hatás megítélése természetesen nehéz, hiszen a támogatást elnyerők számán túl nincs információ arról, hogy az egyes szervezetek milyen szolgáltatásokat vettek igénybe, valamint arról sem, hogy az egyes intézmények befolyása mennyiben járult hozzá a vállalkozások fejlődéséhez. A meglévő adatokból azonban az látható, hogy miközben a NESsT magyarországi tevékenykedése óta a privát fejlesztési programok jelentős részében aktív szerepet vállalt, különböző intézményes partneri együttműködések katalizátorává vált, a szervezetszámot tekintve a fejlesztő intézmények általában véve elmaradnak a szabályozói jellegű kapcsolatoktól. Miközben a GINOP 5.1.3. keretében 160 vállalkozás kapott támogatást, a Fókusz pedig 197 szövetkezetet ért el (Koltai–Rácz, 2019), addig a legkiterjedtebb fejlesztői programban (2017. évi Erste SEED Program) mindössze 68 szervezet részesült ingyenes szolgáltatásban, tíz pedig pénzügyi támogatásban.

Az eltérő konstrukciók nyertesei közötti átfedésről sajnos nincsenek információk. Az interjúk azonban arról árulkodtak, hogy nagyon kevés az igazán jó, szektoron belül kommunikált gyakorlat Magyarországon. Míg a fejlesztő intézményi kapcsolatokban a szélesebb közönség felé sokszor ugyanazokat a vállalkozásokat jelenítik meg, homályban hagyva a tartósan fejleszthető potenciális szervezetek számát, addig az európai uniós és állami pályázatok ex-post értékelései alapján remélhető, hogy a korábbi kiírásokhoz képest szélesebb körben érvényesül majd a szervezeti fenntarthatóság célja.

Az interjúk hasonlóan negatív képet festenek a magyar ökoszisztéma szervezettségének és a különböző szereplők kollektív hatékonyságának mértékéről. A támogatók közötti formalizált együttműködés tartós hiánya és az így kialakult párhuzamosságok az interjúalanyok szerint gyakran felesleges, ismétlődő szolgáltatáskínálatot generálnak, illetve nem járulnak hozzá a szervezetfejlesztés lépcsőzetes kialakításához.

Az elvárások bekategorizálhatósága

A pályázati kiírások elemzése, valamint a konstrukciók megalkotásában részt vevők interpretációi lehetőséget kínálnak a társadalmi vállalkozások értelmezésbeli különbségeinek feltárására, a szervezetekkel szemben kinyilvánított elvárások jobb megértésére. Nemzetközi háttere miatt mind a szabályozói, mind a fejlesztői források értelmezése elsősorban nyugat-európai és észak-amerikai fogalomhasználatot tükröz (G. Fekete et al., 2018). Ebből kifolyólag a fogalom megjelenése óta fennáll a helyileg beágyazott gyakorlatok és a támogatói elvárások eltérésének, a szervezetekkel szemben megfogalmazott túlzott elvárások elterjedésének veszélye.

Bár a magyarországi konstrukciók – a nemzetközi értelmezési vitákhoz hasonlóan – a szervezetek társadalmi, gazdasági és kollektív dinamikája mentén definiálják a társadalmi vállalkozások alapjellemzőit, az ökoszisztéma szereplőinek értelmezései között jelentősek a tartalmi eltérések. A legjelentősebb definíciós különbség a szervezeti működés irányítási/politikai dimenziójában lelhető fel, nemcsak az elvárások megfogalmazásában, hanem a kollektív jelleggel kapcsolatos előfeltételezésekben is. Míg a szabályozói kapcsolatban a részvételiség hangsúlyozása és a demokratikus működésmód a hátrányos helyzetű személyek egyéni felelősségének tudatosításában és szükségleteik felismerésében kíván szerepet játszani, addig a fejlesztői gyakorlatban hivatkozott „kollektív dinamika” a vezetői feladatok megosztásában és a szervezeti működés fenntarthatóságában kap szerepet. A szabályozói jellegű kapcsolatokkal szemben az interjúkban itt nem jelenik meg a különböző hátterű érintettek közötti tudásmegosztás és a bázisdemokrácia kiépítésének igénye, csupán a vállalati partnerkapcsolatok bővülése és a szakértői holdudvar kialakítása.

Definíciós kontúrkülönbség tapasztalható a gazdasági elvárások megfogalmazásában is. Bár a fogyasztói szükségletek kielégítésének és a megfelelő minőségi standardok teljesítésének kritériuma összeköti az ökoszisztéma különböző szereplőit, a gazdasági fenntarthatóság követelménye más-más tartalmat nyer. Míg a fejlesztői interpretációkban a szervezet gazdasági skálázhatóságának megteremtésén van a hangsúly, és a működtetés során megjelenő üzleti gondolkodás a költséghatékonyság végiggondolásával, a tervezhetőséggel és a tudatosan alakított piacra jutással, marketingkommunikációval egyenértékű, addig a szabályozói kapcsolatban jóval enyhébb az értékelés szempontrendszere. A fenntarthatóság ugyanis mint a szociális szakember „fanatizmusának” ellentétpárja jelenik meg: a vállalkozói tevékenység funkciója ez esetben sokkal inkább a szemléletformálás, a gazdasági életképesség elsődleges forrásává pedig a társadalmi vállalkozások sajátos „piaca” (önkormányzati kötődésből és az állam által támogatott foglalkoztatásból) és a helyi kapcsolatrendszer megtartó jellege válik. Miközben az egyik oldalon a közintézmények vásárlókapacitása és a közfoglalkoztatás költségcsökkentő lehetősége integrálódik a fenntarthatóság koncepciójába, addig a fejlesztők esetében a profitorientáltság és az eredményességi szemlélet a teljes függetlenedés fokozatos elvárásának alapkritériuma.

Koncepcionális az eltérés a szociális célok megfogalmazásában is: a szabályozói jellegű kapcsolatban a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek foglalkoztatása a támogatás elsődleges feltétele, méghozzá a pályázatok célzásának erősítése (társadalmi vállalkozások támogatása), a támogatások közvetett célcsoportjának (munkanélküliek és közfoglalkoztatottak) elérése, illetve a társadalmi vállalkozások közmegegyezést nélkülöző definiálatlanságából eredő visszásságok elkerülése (vagyis az elismert társadalmi cél kényszerű leszűkítése) érdekében.

A fejlesztői támogatások társadalmicél-meghatározása ezzel szemben jóval tágabb. Bár a munkahelyteremtés és a jövedelemgenerálás itt is hangsúlyos (különösen az utóbbi időben), szélesebb eszközrendszert tesz lehetővé, nagyobb autonómiát biztosítva a pályázók számára.

Az interjúk ezzel kapcsolatban több dologra engednek következtetni. A tág meghatározás egyrészt a szektor magyarországi kezdetlegességének oka, amely segíti a szervezetek szélesebb körének elérését. Másrészt a fejlesztő intézmények társadalompolitikai gondolkodását áthatja a szociális beruházás szemlélete, amely a hátrányos helyzetű célcsoport gazdasági képességének helyreállítását segítő feltételrendszer (a foglalkoztatás mellett az egészségügyi, oktatási, lakhatási és szociális szolgáltatások) megtérülésébe vetett hitet tükrözi. Ezzel összefüggésben pedig e gondolkodás a tevékenységi terület konkrét lehatárolása helyett a remélt társadalmi hatást állítja a szociális dimenzió értékelésének fókuszába.

Az elvárások meghatározottsága

Miközben az ökoszisztéma kapcsolattípusainak eltérései a kiírások definícióiban jól kategorizálható különbségeket mutatnak, kijelölve a működéssel kapcsolatos legfontosabb normatív elvárások eltéréseit, a részletszabályokban és a támogatói intézmények gyakorlatában mutatkozó nüanszok tovább árnyalják a képet.

A kutatás eredményei alapján a társadalmi célok értelmezésének a szabályozói és fejlesztői kapcsolatok közötti különbségei egyrészt elhomályosodnak, másrészt tovább differenciálódnak a részletszabályok során. A különbségek feloldódásának lehetünk tanúi a nemzetközi támogató (filantróp) szervezetek és a nemzetközi szervezetek közös konstrukcióinak dinamikájában: itt az egymást követő kiírásokban a szociális beruházás szélesebb értelmezésének helyét a foglalkoztatási fókusz szerinti értékelés vette át. Vagyis a legnagyobb múltú és a szervezetek megjelenítéséért legtöbbet tevő szervezetek gyakorlata idővel a szabályozói kapcsolat elvárásaihoz hasonult, csökkentve ezzel a társadalmi integrációt egyéb módon segítő vállalkozások fejlesztési lehetőségeit.

Szabályozói oldalról ugyan nem találunk ilyesfajta elmozdulást, a pályázatok kiírásának elemzése alapján mégis szembeötlő az európai uniós és az állami konstrukciók közötti merev szemléletkülönbség. Míg a GINOP-kiírások a közfoglalkoztatáson túli, másodlagos munkaerőpiaci szervezetekhez nem kapcsolódó működési formaként értelmezik a vállalkozást, addig a Fókusz a helyi gazdaság- és munkavállalói fejlesztés államilag védett tranziteszközét látja a szociális szövetkezetekben. Teszi mindezt különböző költségcsökkentő és gazdaságösztönző eszközök közbeiktatásával (például sui generis munkaviszony vagy közfoglalkoztatási eszközök haszonkölcsönbe adásának lehetővé tétele). Bár az altípusok részletszabályai megerősítik a korábbi definíciós megközelítést, amely az integráció célcsoportját egyre kevésbé a szociális helyzet, sokkal inkább a közfoglalkoztatotti jogviszony alapján azonosítja, a társadalmi vállalkozásoknak a folyamatban betöltött szerepét illetően így is jelentős a különbség.

A pénzügyi források területén hasonló befolyásra szert tevő akcelerátorok és a befektetési alapok kezelőinek társadalmi értelmezése merőben eltér a szabályozói felfogástól. Az intézményi képviselők határozottan elzárkóznak a szociális tevékenység szűk értelmezésétől, a foglalkoztatási programoktól, és a jövőbeni megtérülés érdekében bevonható társadalmi csoportok mentén definiálják a támogatható szervezetek körét.^[9]„Szerintem nagyon sok ilyen van, ami természetéből fakadóan […] okkal állami feladat […] a cigánypasztoráció.” „[M]inden, ami a foglalkoztatással van – bocsánat, de hogy ezek … Részletek Az ökoszisztéma értékelése szempontjából azonban nagyon nem mindegy, hogy a külső környezet ilyesfajta fragmentálódása lehetőséget teremt-e a folyamatos szervezeti fejlődésre, vagy éppen a szervezeti fejlődési pályák dualizmusa és működésük minőségi különbözősége lesz a befektetői szelekció jövőbeni eredménye.

A részletszabályok és a támogatói gyakorlatok elemzése a társadalmi célokéihoz hasonló módosulásokra mutat rá a vállalkozói tevékenység elvárásaival kapcsolatban. Ezek közül a legfontosabb a piaci árbevétel kizárólagosságára alapozott fenntarthatóságnak a nemzetközi támogatók (filantrópok és felelős vállalatok) elvárásaiban megmutatkozó enyhülése. A támogatott szervezetek kiválasztásának mechanizmusából és a támogatói gyakorlatból eltűnik a szervezet teljes gazdasági függetlenedésének igénye, és marad a szervezeti összbevételen belüli 5–20%-os értékesítési bevétel realizálásának – az interjúkban életszerűként aposztrofált – elvárása. Hasonlóan új színben jelenik meg a közfoglalkoztatás, a közintézményi együttműködés és az informális (barterszerű) cserék becsatornázása, amelyek az interpretációkban már nem az üzletszerű működést torzító akadályokként értékelhetők, hanem a vállalkozói találékonyság eszközeiként.

A szabályozói elvárások természetesen továbbra is összekapcsolják az állami és helyi támogatási programokat a szervezet gazdasági működésével. Bár a GINOP-5.1.7-17 kódszámú pályázat a bemeneti követelményeknél és a vállalt növekedési céloknál is díjazza az értékesítési növekményt, mind az állami, mind az európai uniós pályázatoknál elsősorban a fenntartási és továbbfoglalkoztatási kötelezettség a szervezeti működés átgondoltságának remélt katalizátora.

Ahogy oldódik a fejlesztői intézmények fenntarthatósági értelmezése, úgy hasonul a gazdasági tevékenység szerepének értelmezése a szabályozói narratívákhoz. Az innováció és a szervezeti függetlenség helyébe a támogatási pénzek járadékvadászatának rögzült gyakorlatával szembehelyezkedő vezetői tudatosság kialakulása, valamint a társadalmi sztereotípiák lebontásának ígérete kerül. Kivétel ez alól a befektetői pénzek becsatornázására szakosodott intézmények működése, melynek során a gazdasági innovációk és a befektetések visszafizetésének lehetősége orientálja a támogatói gyakorlatot. A központi költségvetés szerepvállalásának kívánalma azonban (a társadalmi célok elérésének központi felelőssége, valamint a privát pénzügyi források bevonásának állami érdekeltsége miatt) itt is megjelenik.

Ám nem csak az egyes fejlesztői altípusok részéről tapasztalható közeledés más szereplők céljaihoz. Teljesen eltűnnek ugyanis (de legalábbis elértéktelenednek) a szervezetirányítás kollektív jellegére vonatkozó elvárások a szabályozói részletszabályokból. A stratégiai bevezetőkkel ellentétben az európai uniós pályázatok elbírálási szempontrendszeréből szinte teljesen hiányzik a demokratikus működésmód jelentősége. A pályázathoz kapcsolódó előminősítési eljárás ugyan tartalmaz a demokratikus döntéshozatalra vonatkozó bírálati szempontot, ennek értéke azonban mindössze három pont a lehetséges kétszázhoz képest. A Fókusz pedig hiába támogatja a vonatkozó jogszabály szerint az „egy tag, egy szavazat” elve alapján működő, a támogatásért cserébe közfoglalkoztatottak bevonását vállaló szociális szövetkezeteket, az önkormányzati (vagy karitatív szervezeti) tagság kötelezővé tételével várhatóan a szervezeten belüli érdekérvényesítés egyensúlya borul fel, a külső erőviszonyok szervezeten belüli reprodukálásának veszélyét eredményezve. A szervezeti tagságra vonatkozó kötelező előírás azonban nemcsak a vállalkozás működési autonómiáját és belső struktúráját sértheti, hanem a szövetkezeti alapelveknek is ellentmond. Éppen ezért némiképp érthetetlen az állami támogatásban továbbra is fennálló jogi forma szerinti aránytalanság, hiszen egyrészt a szövetkezeti működésmódnak tulajdonított előnyök tűnnek el az elvárásokból, másrészt pedig – ahogy az interjúk is felhívják rá a figyelmet – a szövetkezeti forma társadalmi elfogadottsága is megkérdőjelezhető.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az európai uniós konstrukciók fejlődése némileg ellensúlyozta a helyzetet, hiszen a szervezetek jogi forma szerint széles köre nyújthatta be támogatási igényét. A profitorientált formában működő vállalkozások azonban továbbra sem vehetnek részt a szabályozói kiírásokban, szemben a fejlesztői konstrukciókkal, ahol a szektor fejlődésének központi elemeként tekintenek rájuk. Az akcelerátorok megjelenésével a jövőben ez is megváltozhat: az intézményi képviselők elmondása szerint ugyanis a profitelosztásra és -felhasználásra vonatkozó korlát negatívan hat a befektetői hajlandóságra, így elsősorban a vállalkozó elkötelezettségére és nem a jog által szabályozott intézményi jellemzőkre bíznák a társadalmi és gazdasági célok megvalósítását, a kettő közötti feszültség felbomlását.^[10]Érdekes módon a társadalmi vállalkozások körében végzett kutatás azt mutatta, hogy a társadalmi szervezetek lokális közösségi megítélése szempontjából fontosnak tartják a … Részletek

Végkövetkeztetés

A társadalmi vállalkozásokat működésük során végigkíséri kettős cél- és értékrendszerükből eredő instabilitásuk. Legyen szó akár hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásáról vagy szociális szolgáltatások megszervezéséről, a gazdasági fenntarthatóságnak és a hozzáférés méltányosságának szimultán követelménye folyamatos döntési helyzetbe kényszeríti a szervezeteket (a rendelkezésre álló erőforrások tevékenységek közötti megosztásától a humánerőforrás vagy a termékek/szolgáltatások költségeinek meghatározásán át a megfelelő szervezeti kapcsolatok és kommunikáció megválasztásáig).

A társadalmi és gazdasági cél szervezeti beágyazottsága, tényleges tartalma, eszközkészlete természetesen vállalkozásonként eltérő lehet. A kutatás azonban bizonyította, hogy a társadalmi vállalkozásokat körülvevő ökoszisztéma strukturális jellemzői jelentősen befolyásolják a magyarországi szervezetek által észlelt lehetőségeket. Miközben megfigyelhetők a szektor fejlődésének pozitív tendenciái (a társadalmi vállalkozások egyre jobban beépülnek a köztudatba és a közpolitikába, az állami támogatások és a magánfinanszírozási források bővülésének, differenciálódásának lehetünk tanúi), az ökoszisztéma jelenlegi struktúrája számos ponton ráerősít a társadalmi vállalkozások bizonytalanságára.

A bizonytalanság egyik forrása, hogy a támogatási lehetőségek bővülése ellenére az állam továbbra sem tisztázta a társadalmi vállalkozások foglalkoztatáspolitikai és közösségteremtő szerepét. Az elsődleges munkaerőpiaci elvárások és a közfoglalkoztatási kapcsolódás szabályozói pályázatokban megjelenő párhuzamossága, valamint a demokratikus elvárások részletszabályokból való eltűnése a szövetkezeti forma kiemelt támogatása mellett jól érzékelteti a központi elvárások inkoherenciáját. A tisztázatlanság következménye az önkormányzatok támogatási hozzáállásának ambivalenciája (a szociális szövetkezet egyszerre a hátrányos helyzetű munkavállalók motiválását szolgáló eszköz, illetve a közfoglalkoztatási programokból a jó munkaerőt elszívó, nem kellően támogatott munkaerőpiaci program), a szervezeti működés lokális függőségének kialakulása (kötelező önkormányzati tagság a gazdasági és szervezetirányítási függetlenedés kimondott, de nem érvényesülő elvárása mellett), a társadalmi vállalkozók értékzavara (a fennálló szociális struktúra megváltoztatásának szándéka, de a költségcsökkentő közfoglalkoztatási gyakorlat kényszerű alkalmazása), valamint a hátrányos helyzetűek képessé tevésének elhalványulása. Minderre csak ráerősít a fejlesztői kapcsolat során megjelenő szociális és gazdasági kritériumok szabályozói előírásokhoz való közeledése, illetve a szervezetfejlesztés korai szakaszában lévő társadalmi vállalkozásokkal szemben megfogalmazódó elvárások homogenizációja.

Az ökoszisztéma rendszere azonban mégsem a szerepek és elvárások kikristályosodása felé halad. Az állami célok tisztázatlansága és a belső támogatói inkoherencia mellett ugyanis a szabályozói és fejlesztői intézmények konstrukciói között sincs meg az összehangoltság és a tudásmegosztás. A szektorba áramló erőforrások felhasználása nincs nyomon követve, a vállalkozásfejlesztés lépcsői nincsenek átgondolva, a szervezeti visszacsatolásnak szűkek a lehetőségei. Az egyes támogatók által elért szervezetek tapasztalatai nincsenek becsatornázva és megosztva. A szektor sokszínűségének bővüléséből, a társadalmi vállalkozók tudáskészletének differenciálódásából sem a szervezetek, sem a támogató intézmények nem tudnak profitálni, amíg csak a jó gyakorlatok kommunikációjára kerül sor, és hiányzik az együttműködések közös, nyomon követhető platformja.

Miközben a szociális célú befektetések piacának fejlődésével lehetőség nyílik a szervezetek magas pénzösszegű, államon kívüli, alternatív finanszírozására, a jelenleg kialakuló struktúra a támogatási rendszer dualizációjának veszélyét rejti magában. A jövő majd eldönti, hogy mindez a fejlesztési lehetőségek bővülését vagy a szektor szervezetei közötti erőforrás-egyenlőtlenségeknek az emelkedését, így pedig az egyes szociális szolgáltatások minőségének megkettőzését eredményezi-e. A kérdés megválaszolásáig azonban mindez a támogatási rendszer inkoherenciájának újabb eleme, amely ráerősít a szabályozói és fejlesztői kapcsolat közötti, valamint az egyes kiírásokon belül is megjelenő hézagokra.

A célok és a fejlesztési lépések stratégiába foglalása, az állami és magánfinanszírozás eszközeinek összehangolása mellett azonban óhatatlanul felmerül a támogatási rendszer színvonalának és kiszámíthatóságának biztosítása is. A támogatások időtartamának meghosszabbítása, a működési feltételek kiszámíthatóságának növelése nélkül a működés biztonsága a jövőben sem garantálható. Miközben a szektor erősödését mind az állam, mind a szervezetek részéről a gazdasági függetlenedés igénye vezérli, a támogatási időszak hossza – a vállalkozói láb megerősödéséhez szükséges és az interjúkban sokszor megjelölt – nyolc–tíz éves időszaknak a felét sem éri el.

A társadalmi vállalkozások támogatását segítő intézményrendszer látható problémái mellett ráadásul jelen vannak a társadalmi célok alulfinanszírozásának és a gyorsan változó jogi feltételeknek a szervezeti működésre gyakorolt hatásai. A szociális integráció támogatása során alkalmazott merev kategóriák, valamint a működési költségeket figyelmen kívül hagyó költségvetési pénzösszegek a gyakorlati tapasztalatok alapján állandó kiútkeresési spirálba taszítják a társadalmi vállalkozókat. Nem csupán a társadalmi és gazdasági célok sokszor nehéz összeegyeztetéséről van tehát szó, hanem a kettős célrendszert nem kellőképpen támogató ökoszisztéma által teremtett kényszerhelyzetek feloldásáról (például a gyakori jogszabályi változások miatt párhuzamosan létrehozott különböző jogi formák, a hátrányos helyzetűek informális támogatási lehetőségeinek feltárása vagy a profitorientált vállalkozások számára éhbérért elvállalt munka elfogadásának kényszere).

Éppen ezért nemcsak a finanszírozási struktúra felülvizsgálatára, valamint a szervezeti fejlődés minden szintjén rugalmasan hozzáférhető és a vállalkozási igényeknek megfelelő szolgáltatáskínálat kialakítására van szükség, hanem a társadalmi és gazdasági célok összeegyeztetését segítő támogatási elem beépítésére az ökoszisztéma működésébe, valamint a konfliktusok menedzselését szolgáló szervezetirányítási repertoár kibővítésére is.