Absztrakt

A tanulmány célja a humanitárius célú élelmiszer-segélyezés változó tendenciáinak elemzése és ezzel szoros összefüggésben az ezen a téren az utóbbi időben bekövetkezett legfontosabb változások okainak és főbb sarokpontjainak vizsgálata. Az írás emellett tárgyalja az elsődleges humanitárius élelmezési módokat, felvázolja a természetbeni/tárgyi és a készpénz/voucher-alapú támogatási formák közötti leglényegesebb különbségeket, azok előnyeit, hátrányait és kapcsolódási pontjait, valamint rámutat, hogy e két segélyezési mód miként differenciálható az adott humanitárius válság természetétől és az érintett lakosság igényeitől függően. Jelen írás általános, elméleti kép felvázolására törekszik, így a megállapítások egyrészről a témával foglalkozó szakirodalomra, másrészről a humanitárius élelmiszer-segélyezésben részt vevő nemzetközi szervezetek irányadó szakmai anyagainak és jelentéseinek kvalitatív elemzésére épülnek.

Kulcsszavak: humanitárius élelmiszer-segélyezés, elhúzódó válságok, készpénzsegélyek

DOI: 10.56699/MT.2024.2.3

A humanitárius segítségnyújtás és élelmiszer-segélyezés kérdésköre és dilemmái a nemzetközi fejlesztéspolitikáról szóló akadémiai diskurzus szerves részét képezik. A humanitárius élelmiszer-segélyezési rezsimet, eszközrendszerét, mechanizmusait és eredményességét olyan kibontakozó vagy meglévő globális társadalmi-gazdasági kihívások formálják, mint az új és kiújuló válságövezetek megjelenése, a megoldásra váró fegyveres konfliktusok, az élelmezésbizonytalanságban és kényszermigrációban érintettek, valamint a humanitárius segítségnyújtásra szorulók számának fokozatos növekedése (FAO et al., 2017; UNHCR, 2021; OCHA, 2023). A humanitárius segítségnyújtás és élelmezés különböző aspektusait mindezeken felül rendszeresen új megvilágításba helyezi többek között a fegyveres konfliktusok változó természete (Collier et al., 2003; Kaldor, 2012; Kacziba, 2017; Rinaldi et al., 2022), az új aktorok megjelenése (Paragi, 2016; Kiss, 2018; Tarrósy, 2019), a fegyveres konfliktusok indukálta elhúzódó humanitárius és menekültválságokra adható válaszok (Lischer, 2005; Betts–Collier, 2017; Etzold et al., 2021; Solymári–Gibárti, 2023) és a humanitárius-fejlesztési szakadék áthidalását érintő dilemmák is (Crisp, 2001; Shusterman, 2019; Lie, 2020; Zetter, 2021).

A humanitárius élelmiszer-segélyezési rezsim az imént felvázolt strukturális problémákon kívül nagyon is konkrét kihívásokkal néz szembe, és határozott átalakuláson ment keresztül, ezek szemléltetésére vállalkozik jelen írás. Célja, hogy betekintést nyújtson a humanitárius célú élelmiszer-segélyezés változó tendenciáiba, és ezzel szoros összefüggésben feltárja a bekövetkezett változások sarokpontjait, valamint a rendelkezésre álló modalitások legfontosabb jellemzőit. A tanulmány első fele a fogalmi meghatározásokra, valamint az élelmiszer-segélyezési modalitások átalakulására helyezi a hangsúlyt. Második része csoportosítja a humanitárius élelmezés eszközeit, különbséget tesz a természetbeni/tárgyi és a készpénz- vagy voucher-alapú segélyek alkalmazhatósága között. Mindemellett rávilágít a két élelmezési forma közötti leglényegesebb különbségekre, előnyeikre, hátrányaikra és kapcsolódási pontjaikra, valamint rámutat, hogy e két segélyezési mód miként differenciálható az adott humanitárius válság természetétől és az érintett lakosság igényeitől függően.

Ehelyütt fontos megjegyezni és hangsúlyozni, hogy az írás nem alkalmaz esettanulmányt az alábbiakban szereplő tendenciák szemléltetésére, célja sokkal inkább az, hogy általános, elméletibb megközelítésű képet körvonalazzon a humanitárius segítségnyújtás e fontos szegmenséről. Megállapításai egyrészről a témával foglalkozó nemzetközi és hazai szakirodalomból merítenek, másrészről a humanitárius élelmiszer-segélyezésben részt vevő nemzetközi szervezetek irányadó szakmai anyagainak és jelentéseinek kvalitatív elemzésére épülnek.

A fentiekben megfogalmazottak mellett a tanulmány azzal a céllal és ambícióval íródott, hogy bővítse a humanitárius élelmiszer-segélyezés és segítségnyújtás témájának hazai szakirodalmát, emellett pedig hozzájáruljon a kérdéskört érintő tudományos és szakmai diskurzushoz.

A humanitárius élelmiszer-segélyezés definíciója és eszközrendszerei

A humanitárius élelmiszer-segélyezés elsődleges és vitathatatlan – de nem kizárólagos – szerepet játszik a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok élelmezésbiztonságra gyakorolt negatív hatásainak és a civil lakosságot érintő következményeinek mérséklésében, valamint az átmeneti élelmezési válságok megfékezésében (Harvey et al., 2010; Shaw, 2011). Bár számos kutatás vizsgálta a humanitárius élelmiszersegélyek hátrányait, és felhívta rájuk a figyelmet (Collier–Hoeffler, 2004; Nunn–Qian, 2014; Mary–Mishra, 2020), az kétségtelen, hogy a humanitárius segítségnyújtás e szegmense jelentős mértékben kiveszi a részét a fegyveres konfliktusok okozta (elhúzódó) humanitárius és menekültkrízisek szocioökonómiai hatásainak csillapításából és összességében az e válsághelyzetek eredményezte emberi szenvedés enyhítéséből (Barrett–Maxwell, 2005; De Waal, 2018).

A humanitárius élelmiszer-segélyezés rendelkezésre álló eszközeire az élelmiszersegély (food aid) és az élelmezéstámogatás (food assistance) terminusok egyaránt használatosak, ugyanakkor utóbbi egyfajta „ernyőkifejezésként” magában foglalja az összes élelmezési célú segélyezési mechanizmust (1. ábra). Idetartoznak a természetbeni/tárgyi vagy élelmi- szercikk-alapú segélyek, a készpénzsegélyek és az élelmiszer-utalványok is (Omamo et al., 2010), valamint e megfogalmazás a humanitárius élelmezési mechanizmusokat tágabb kontextusba is helyezi (Harvey et al., 2010).

1. ábra: A humanitárius élelmiszer-segélyezés eszközrendszerei (saját szerkesztés)

A természetbeni vagy tárgyi alapú élelmiszersegélyek mindenekelőtt a vízi vagy légi szállítással eljuttatott nagy mennyiségű gabonaszállítmányokat és tartósélelmiszer-cikkeket, valamint az érintett lakosság legsérülékenyebb tagjai számára biztosított speciális táplálékkiegészítőket jelentik. Ez az élelmezési mód elsősorban az elérhető élelmiszerek mennyiségének növelését, a lakosság körében az akut és krónikus alultápláltság csökkentését/megszüntetését, az elegendő és megfelelő kalóriabevitelt, valamint az élelmezésbizonytalanság mérséklését tartja szem előtt humanitárius válságok idején (Omamo et al., 2010).

A készpénz- vagy voucher-alapú humanitárius élelmiszersegélyek (cash-based interventions vagy market-based interventions) ezzel szemben a készpénz, papíralapú vagy elektronikus élelmiszer-utalványok és bizonyos pénzösszegeket rendelkezésre bocsátó bankkártyák formájában nyújtott élelmiszersegélyeket jelentik (World Bank, 2016). Ezek elsődleges célja, hogy az elérhető élelmiszerekhez hozzáférést biztosítsanak az érintett lakosság számára, valamint hogy a helyi piacokat és szolgáltatásokat használják fel a válsághelyzetek által érintett lakosság megsegítésére – kihasználva az érintett térség szocioökonómiai adottságait és lehetőségeit (WFP–Oxfam, 2013; UNHCR, 2015). Bár e viszonylag új segélyezési formák mindegyike szerepel a segélyszervezetek eszköztárában, a részt vevő donorszervezetek véleménye megoszlik arról, hogy a papír- vagy bankkártyaalapú élelmiszer-utalványokat is egyenértékűként kezeljék-e a tisztán készpénzalapú segélyekkel. Az ENSZ segélyszervezetei (például a UNHCR, a WFP vagy a FAO) egyformán tekintenek a két segélyezési formára: az utalványokra is készpénzalapú segélyként hivatkoznak (Omamo et al., 2010; UNHCR, 2015). Azonban a Világbank arra hívja fel a figyelmet, hogy a voucherek alkalmazásakor nem érvényesülnek a kizárólagos készpénzsegélyek pozitívumai, hiszen az utalványok már önmagukban korlátozzák a megvásárolható termékek körét és ezzel az érintettek számára a választás lehetőségét (World Bank, 2016).

A Cash Learning Partnership (CaLP) 2020-as jelentésében a készpénz/voucher-alapú segélyekre következetesen a cash and voucher assistance kifejezéssel vagy a rövidítéseként használt CVA mozaikszóval hivatkozik – a jelentés határozottan nem választja külön a készpénz- és a voucher-alapú segélyezési módot (CaLP, 2020). Láthatjuk tehát, hogy a nemzetközi segélyszervezetek sem alkalmazzák egyöntetűen e kifejezéseket, és nem tekintik közös halmaznak ezeket a segélyezési formákat. Ugyanakkor az írás további részeiben a készpénzsegélyek, készpénz- vagy voucher-alapú segélyek, támogatások stb. egymás szinonimáiként szerepelnek, hiszen ezek hatásai és alkalmazási lehetőségei megegyeznek, ugyanazt a célt szolgálják a nemzetközi segélyprogramokban.

A humanitárius élelmiszer-segélyezési módok átalakulása: a készpénzsegélyek fokozatos előretörése

A humanitárius célú élelmiszer-segélyezés az elmúlt bő másfél évtized során célját tekintve nem, de eszközrendszerében mindenképpen számottevő változásokon ment keresztül. Alapvetéseit és elsődleges céljait megőrizte, de a természetbeni/tárgyi élelmiszersegélyeket fokozatosan felváltották a készpénz- vagy voucher-alapú élelmezési metódusok és a kontextusfüggő segélyezési szemlélet.

Noha utóbbiak újszerű támogatási formáknak tekinthetők, fontos megjegyezni, hogy a készpénzben nyújtott segélyeket a humanitárius élelmiszer-segélyezésben részt vevő szereplők korábban is használták (Barrett–Maxwell, 2005). Ezek alkalmazása egészen a 19. század végéig nyúlik vissza (Dréze–Sen, 1990), amikor az 1870–71-es francia–porosz háború és az 1900-as texasi árvíz humanitárius következményeit az Amerikai Vöröskereszt készpénzalapú segélyekkel kívánta enyhíteni. A készpénz mint élelmezéssegélyezési forma jelen volt többek között a 19. század végi indiai, illetve az 1948-as szudáni éhínségek idején is (Harvey–Bailey, 2011). Ezenfelül a készpénzalapú élelmiszersegélyek fontos szerepet töltöttek be az 1980-as évek közepén Botswanában az akkori élelmezési válság kezelésében és az éhínség megelőzésében is (Teklu, 1994), s a rászoruló lakosságot megsegítendő megjelentek az 1990-es évtized és a 2000-es évek elejének humanitárius kríziseiben is.

Azonban e példák mindössze ad hoc, „kísérleti” jelleggel és elvétve fordultak elő a nemzetközi humanitárius élelmiszer-segélyezés rendszerében – a 2000-es évek közepéig a humanitárius szektort egyértelműen az élelmiszercikkek és más tárgyi segélyek formájában nyújtott támogatások dominálták (Guli et al., 2023). Ebből a szempontból fordulópontot jelentettek a 2004. decemberi indiai-óceáni földrengés és szökőár következményei, valamint az ezekre reagálni kívánó nemzetközi segítségnyújtási programok. Az elsősorban a délkelet-ázsiai és kelet-afrikai országokat érintő természeti katasztrófa társadalmi-gazdasági hatásainak mérséklését és a helyreállítás módját egyértelműen a készpénz/voucher-alapú humanitárius segélyek jelentették (Gore–Patel, 2006). Ez volt az első olyan úttörő jellegű és szervezett segélyallokáció, amelynek során a készpénzsegélyek az élelmiszercikkek formájában nyújtott támogatások elsődleges alternatívájaként szerepeltek (Adams–Winahyu, 2006; Jayasuriya–McCawley, 2010).

Ezt követően a tudományos diskurzusban élénk viták bontakoztak ki a készpénz/ voucher-alapú humanitárius segélyekről: egyre nőtt azoknak a tudományos munkáknak, értékeléseknek, esettanulmányoknak a száma, amelyek e segélyezési módok létjogosultságát és relevanciáját kívánták alátámasztani, valamint megfelelő kontextusba helyezni (Adato–Bassett, 2008; Devereux–Jere, 2008; Glombitza, 2010; Garcia–Moore, 2012). Megjelentek a készpénz/voucher-alapú humanitárius segélyeket a „tradicionális” élelmiszersegélyekkel összehasonlító elemzések (Hidrobo et al., 2012; Gustafson, 2013), valamint a nemzetközi segélyszervezetek által összeállított módszertani dokumentumok, iránymutatások és egyéb szakmai anyagok is (Creti–Jaspars, 2006; ECHO, 2013a; Omamo et al., 2010). 2010-től kezdve nemcsak egyre elfogadottabbá, de határozott kívánalommá is vált, hogy a humanitárius segítségnyújtásban részt vevő nemzetközi szervezetek és donor országok eszköztárában minden esetben szerepeljenek a készpénzalapú segélyek, valamint a segélyező aktoroknak minden válsághelyzet esetében meg kell határozniuk és találniuk annak a módját, hogy ezeket az eszközöket megfelelő közegben és a lakosság igényeihez mérten alkalmazzák (Bailey, 2013; Peters et al., 2016).

Másképpen fogalmazva a donor országoknak és a segélyszervezeteknek élelmezési válságok során nem kizárólag a rövid távú és az elegendő kalóriabevitelre fókuszáló természetbeni segélyekre kell fektetniük a hangsúlyt. Ehelyett a segélyezésben részt vevő aktoroknak az élelmezésbizonytalanságokra reagáló segélyprogramokat a háttérkörnyezet és a recipiens ország/térség gazdasági, szociokulturális közege jellemzőinek figyelembevételével kell kidolgozniuk és megvalósítaniuk (Omamo et al., 2010). Ezzel együtt olyan segélyezési eszközöket és módokat kell előnyben részesíteniük, amelyek nemcsak a lakosság alapvető szükségleteinek azonnali kielégítését célozzák meg, de a hosszú távú fejlesztési célokat, valamint a helyi gazdasági tevékenységek fellendítését is szem előtt tartják (Anders, 2017; Tholstrup, 2018).

A fentiek fényében a 2010-es évek elejére a humanitárius élelmiszer-segélyezési rezsim, a nemzetközi donorközösség hozzáállása, segélypolitikája és prioritásai radikális változásokon mentek keresztül. Olyannyira, hogy amikor az ENSZ 2011 tavaszán Szomália déli és középső részét éhínséggel sújtott térségnek nyilvánította, a humanitárius katasztrófára adott nemzetközi válaszokban szinte kizárólagos szerep jutott a készpénzsegélyeknek (Hedlund et al., 2013). Habár a donorközösséget kemény bírálatok érték a késve érkező segélyek miatt (Oxfam, 2011; Adeso, 2012), ez volt az első olyan kiterjedt élelmezési válság, melynek során a nemzetközi segélyszervezetek az éhínséget előidéző okokat, valamint az éhínség eredményeképpen kibontakozó humanitárius krízist készpénzalapú segélyekkel kísérelték meg kezelni (FAO, 2012).

Ezt követően az elhúzódó menekültválságok kezelésében is fokozatosan megjelentek a készpénzalapú humanitárius élelmezési módok. Menekültválságok esetén a nemzetközi segélyszervezetek elsősorban a nagy létszámú menekült lakosságot befogadó államokban alkalmazzák ezeket az eszközöket. Itt a cél egyrészről a menekült lakosság gazdasági környezetre gyakorolt negatív hatásainak mérséklése, másrészről a lakhelyét elhagyni kényszerülő lakosság és a befogadó társadalom megsegítése. Ilyen készpénzsegélyezési mechanizmusokkal találkozhatunk a szubszaharai térségben például Kenyában és Ugandában vagy a nagy létszámú szíriai menekült lakosságot befogadó Jordániában, Libanonban és Törökországban is (WFP–USAID, 2016; Hagen-Zanker et al., 2017; The Conversation, 2020; Salti et al., 2022).

A humanitárius élelmiszer-segélyezés eszközeinek csoportosítása

A humanitárius élelmiszer-segélyezés eszközeinek alkalmazási lehetőségei minden esetben kontextusfüggők (a készpénzsegélyekéi ugyanúgy, mint az élelmiszercikkekéi). Az Európai Bizottság Humanitárius Segélyezési és Polgári Védelmi Főigazgatósága (European Civil Protection and Humanitarian Aid Operations, ECHO) a humanitárius élelmezés átalakulásáról szóló 2013. évi jelentésében a kontextus és a beavatkozást igénylő élelmezésbizonytalanságok jellemzői szerint csoportosítja a humanitárius élelmiszer-segélyezés eszközrendszereit (ECHO, 2013b). Az írás további része alkalmazhatóságuk szerint differenciálja az élelmezési modalitásokat, figyelembe véve azt is, hogy milyen előnyöket és hátrányokat hordoznak magukban.

A készpénzalapú élelmiszersegélyek alkalmazási lehetőségei

Az ECHO iránymutatása szerint abban az esetben, ha a helyi piacokon elérhető élelmiszerek az infláció vagy a korlátozott (esetleg teljesen erodált) megélhetési lehetőségek miatt nem hozzáférhetők az érintett lakosság számára, a segélyezésben részt vevő szervezetek elsődleges élelmezéstámogatási eszközét a készpénz/voucher-alapú segélyek és a jövedelemtámogatások jelentik az alábbiak szerint:

• szabadon felhasználható, feltétel nélküli készpénzsegélyek vagy utalványok kiosztása a lakosság számára általános alapon;
• feltételekhez (például oktatáshoz, munkához vagy orvosi ellátáshoz) kötött készpénz/voucherek kiosztása^[1]Paul Harvey és Sarah Bailey (2011) azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy e segélyezési módok elhúzódó humanitárius válságok idején kevéssé jellemzőek. általános alapon vagy célzottan;
• megélhetési támogatások biztosítása az érintett lakosság számára, az adott válság mezőgazdaságra gyakorolt negatív hatásainak mérséklése (például állatorvosi szolgáltatások biztosítása, az állatállomány ellátása, annak esetleges felszámolása vagy [újra]telepítése);
• a közlekedési infrastruktúra fejlesztése/rehabilitációja az elérhető élelmiszer könnyebb megközelíthetősége érdekében (ECHO, 2013b: 21–22).

A megfelelő kontextusban és módon alkalmazva a készpénz/voucher-alapú segélyek nem csupán az elérhető élelmiszerek hozzáférhetőségét biztosítják, de hozzájárulnak a megélhetési lehetőségek megőrzéséhez is. Mindemellett adekvát megoldást jelentenek elhúzódó és kiterjedt menekültválságokban a rászoruló menekült lakosság és a befogadó közösség támogatására, valamint megkönnyítik a menekültek (re)integrációját és hazatelepülését (UNHCR, 2019).

Azon túl, hogy a készpénz- vagy voucher-alapú élelmezéstámogatások a donor országok és a segélyszervezetek szemszögéből sokkalta költséghatékonyabbnak, gyorsabban és egyszerűbben eljuttatható élelmezési metódusnak tekinthetők (The Economist, 2018), a lakosság számára diverzifikált tápanyagforrást tesznek elérhetővé – szemben a kizárólag elégséges kalóriabevitelt és sokszor rendkívül egyoldalú táplálkozást eredményező természetbeni élelmiszersegélyekkel (Maxwell et al., 2008; Swartz, 2017). Ezenfelül a kedvezményezett lakosság számára adott a választás lehetősége: önállóan dönthetnek arról, hogy a háztartásuknak mely élelmiszertípusokra vagy a mindennapi élethez nélkülözhetetlen eszközökre van leginkább szüksége (Tappis–Doocy, 2018). Ráadásul a készpénzsegélyek sokszor önmagukban is képesek a krónikus élelmezésbizonytalanság mérséklésére, az egészségügyi-szociális környezet diszfunkcionalitásainak kezelésére és összességében az alultápláltság mélyen gyökerező okainak megszüntetésére. Ez azonban nyilvánvalóan csak akkor lehetséges, ha a kiváltó okokban bekövetkezett változások az élelmezésbizonytalanságok és az alultápláltság kezeléséhez kapcsolódnak (Harvey–Bailey, 2011).

Noha a készpénz- vagy voucher-alapú segélyek a természetbeni, illetve tárgyi alapú élelmiszersegélyekhez képest az érintett lakosság igényeihez jobban igazodó, innovatív élelmezéstámogatási formának számítanak, válsághelyzetekben nem jelentenek kizárólagos élelmiszer-segélyezési módot.

Egyrészt a készpénz- és voucher-alapú segélyek nem helyettesítik azokat a speciális táplálékkiegészítőket, amelyek a – krónikus vagy akut – súlyos alultápláltság csillapítására hivatottak, és nem is minden esetben alkalmasak arra, hogy az érintett lakosság speciális táplálkozási igényű tagjai számára megfelelő élelmezési formát kínáljanak (Harvey–Bailey, 2011).

Másrészt – a nagy mennyiségű élelmiszer-szállítmányokhoz hasonlóan – a készpénzalapú vagy utalványok formájában nyújtott segélyezési módok célba érése is hosszadalmas lehet, annak ellenére, hogy elméletben e segélyezési formákat sokkalta idő- és költséghatékonyabbnak tekintjük. Habár a segélyszervezeteknek ez esetben nem kell beszerezniük nagy mennyiségű élelmiszercikket, és elszállítani a humanitárius válsággal sújtott térségbe, a nem természetbeni segélyek eljuttatása és a hozzáférés megszervezése, valamint az e segélyezési módokat kezelni képes rendszer megtervezése, kiépítése és kezelése szintén időt vesz igénybe (Harvey–Bailey, 2011).

Harmadrészt a készpénz- vagy voucher-alapú segélyek olyan működő piacokat követelnek meg, ahol rendelkezésre állnak azok az élelmiszerek és egyéb fogyasztási cikkek, amelyek képesek kielégíteni az érintett lakosság alapvető szükségleteit. Mindemellett e segélyezési formák olyan politikai, szociális és kulturális közeget is feltételeznek, ahol az érintett lakosság el tudja adni és meg is tudja vásárolni az elérhető, helyben megtermelt és előállított élelmiszert (Lentz et al., 2013; Swartz, 2017; Walker–Maxwell, 2008).

A fentiekből következik, hogy a készpénz- vagy voucher-alapú segélyek nem minden humanitárius közegben és válsághelyzetben bizonyulnak megfelelőnek (World Bank, 2016). Az élelmiszer-termelő lehetőségeket – akár csak ideiglenesen is – ellehetetlenítő természeti katasztrófák humanitárius és élelmezési következményeit a készpénz/ voucherek formájában nyújtott támogatási formák aligha képesek kezelni. Ugyanez érvényes a magas biztonsági kockázatot jelentő, makro- és mikrogazdasági struktúrákat leromboló, éhínségekkel és humanitárius katasztrófával fenyegető fegyveres konfliktusokra is. A nemzetközi segélyszervezeteknek e körülményekkel együtt mérlegelniük kell azt is, hogy súlyos gazdasági válság esetén az alapvető élelmiszerek árának drasztikus emelkedésével járhat az, ha nagy mennyiségű készpénzsegély kerül az érintett térségbe (Gentilini, 2016a).

A természetbeni/tárgyi élelmiszersegélyek alkalmazási lehetőségei

Azokban az esetekben tehát, amikor a beavatkozást igénylő élelmezési válságok az elérhető élelmiszerek hiányára vezethetők vissza, a lakosság azonnali megsegítése a természetbeni/tárgyi élelmiszersegély-szállítmányokon alapszik. Ez utóbbiak megvalósítása és eljuttatása – a készpénz- vagy voucher-alapú élelmezéstámogatásokhoz hasonlóan – eltérő módszerekkel lehetséges:

• élelmiszercikkek kiosztása általános alapon;
• élelmiszercikkek kiosztása célzott alapon (kizárólag a lakosság bizonyos, speciális igényű csoportjainak);
• élelmiszercikkek kiosztása célzott alapon és feltételekhez kötötten;
• a mezőgazdasági termelésben keletkezett károk mérséklése (ECHO, 2013b: 20).

A természetbeni élelmiszersegélyek képesek az akut élelmezésbizonytalanságok kezelésére, a rászoruló lakosság azonnali megsegítésére, ugyanakkor elhúzódó humanitárius és menekültválságokban nehezen, de leginkább egyáltalán nem alkalmazhatók (Gentilini, 2016b; WFP–USAID, 2022). Mindamellett, hogy a rendelkezésre álló élelmiszerkészletek és működő piacok esetében erős piactorzító hatásuk van, a lakosság élelmiszer-termelésből és -eladásból élő csoportjai számára az elszegényedés és a mélyszegénység veszélyét hordozzák magukban. Erre beszédes példa, hogy a természetbeni élelmiszersegélyek korábbi, teljes dominanciája a helyi élelmiszer-termelés visszaszorulását eredményezte az érintett országokban, hiszen az eladásra, a helyi piacokra termelő gazdák nem találtak vevőt a terményeikre. Ebből következően az élelmiszercikkek formájában nyújtott élelmezéstámogatások a bevételek és megélhetési lehetőségek redukálását, sok esetben pedig a megsemmisülésüket idézték elő. Utóbbiakkal kapcsolatban – a készpénz- és voucher-alapú támogatási formák megjelenéséig – számos kritika érte az élelmiszer-segélyezésben részt vevő segélyszervezeteket. Nem csupán a rugalmatlanságuk miatt, hanem azért is, mert elhúzódó humanitárius válságokat nagy mennyiségű, rendszeresen érkező élelmiszer-szállítmányokkal kívántak megoldani – a kontextus, valamint a lakosság igényeinek és szükségleteinek teljes figyelembevétele nélkül (OECD, 2005; Shaw, 2011; Lentz et al., 2013).

Összegzés

A tanulmány kísérletet tett a humanitárius célú élelmiszer-segélyezés változó tendenciáinak bemutatására, amelyhez a változásokat előidéző körülmények, valamint a rendelkezésre álló eszközrendszerek alkalmazhatósága jelentették az értelmezési és elemzési keretet. Ahogy arra az írás a fentiekben rámutatott, a humanitárius élelmiszer-segélyezés az új évezred elejétől gyökeres átalakuláson ment keresztül. Az addig az élelmiszer-segélyezést domináló élelmiszercikkek helyét átvették a készpénz/voucher-alapú támogatási formák, ami egyértelműen visszatükrözte a humanitárius szektor újraértelmezésének szükségességét. Mindemellett a segélyezésben részt vevő aktorokkal szemben elvárásként fogalmazódott meg, hogy humanitárius válsághelyzetekre az adott kontextus figyelembevételével reagáljanak: hiszen míg a (tartós) élelmiszercikkek pusztán az elegendő kalóriabevitelre fókuszálnak, addig a készpénz- és voucher-alapú segélyek átfogóbb megoldásokat kínálhatnak a tágabb szocioökonómiai környezet számára.

A tanulmány egyik legfontosabb tanulsága ugyanakkor, hogy a készpénz- és voucher-alapú segélyek nem minden esetben jelentenek kizárólagos támogatási formát az érintett lakosság legsérülékenyebb tagjai számára, továbbá nehezen értelmezhetők olyan humanitárius krízishelyzetekben, amikor is a válság természetéből adódóan az élelmiszerek vagy egyéb fogyasztási javak nem érhetők el. Megfelelő eszköznek bizonyulhatnak azonban például elhúzódó menekültválságokban, amikor alkalmazásuk nem csupán a menekült lakosság számára, de a befogadó állam és társadalom szempontjából is kedvezőnek bizonyulhat. A két támogatási forma természetesen összehangolható, létezhet és alkalmazható is együtt, viszont a részt vevő aktorok helyzete korántsem könnyű: minden esetben figyelembe kell venniük az adott háttérkörnyezetet és a recipiens lakosság valódi szükségleteit, miközben reflektálniuk és reagálniuk kell a folyamatosan megjelenő, bizonytalanságot előidéző globális kihívásokra is.