Absztrakt

A tanulmány a Felzárkózó települések programba bevont – jelenleg száztizenhét településen élő –, kisgyermeket nevelő családok mindennapi szociális kíséréséről, a családmentorok munkájáról szól. Arról a bizalomra épülő, komplex bio-pszicho-szociális folyamatról, amellyel segíthetjük az ide születő gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek biztosítását, a családok, helyi közösségek lehetőségeinek, erőforrásainak figyelembevételével. A következőkben a családmentorok tevékenységének áttekintésén keresztül mutatjuk be ezt az új, innovatív, szociális segítői munkakört, amelynek képviselői alapvetően a kisgyermekes családok otthonaiban, hétköznapi életük szerves részeként vannak jelen, így kiegészítő szerepet töltenek be az ellátórendszerek, intézményes ellátások mellett.

Kulcsszavak: Felzárkózó települések, Jelenlét-szemlélet, családmentor, családkísérés, kora gyermekkori beavatkozások

DOI: https://doi.org/10.56699/MT.2023.2.5

E rövidített tanulmány hátterét a családmentorok és az őket támogató kora gyermekkori szakértők körében 2022 nyarán végzett, az eddigi munkájukról, tapasztalataikról szóló online kérdőíves felmérés eredményei, a Fókuszban a gyermek elnevezésű program munkatársaival folytatott egyéni és fókuszcsoportos beszélgetések, interjúk és a projektet kísérő mérések eredményei alkotják. Köszönjük a segítséget a kitöltőknek és a feldolgozásban részt vevőknek is. Külön köszönet Teller Nórának és Koltai Lucának az adattisztításért és a gyorselemzésért.

A Felzárkózó települések program és a Fókuszban a gyermek projekt

A Fókuszban a gyermek projekt célja a Felzárkózó települések (a továbbiakban: FETE) hosszú távú programjának megalapozásáról szóló 1404/2019. (VII. 5.) kormányhatározatban (Magyarország Kormánya, 2019) meghatározott és kijelölt háromszáz leghátrányosabb helyzetű településen élő gyermekek esélyeinek növelése, életkörülményeinek javítása, a szegénység gyermekekre mért hatásainak mérséklése, amelyet helyben elérhető, intenzív, komplex szociális munkával, családkíséréssel és a projekt keretében megvalósuló tevékenységek szakmai-módszertani támogatásával biztosít. A programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelenleg húsz szervezetből álló konzorciummal valósítja meg.

A projekt integráns része a FETE-programnak. Utóbbiban rendszerezett, folyamatos szociális munka és közösségfejlesztés zajlik, többek között oktatási, egészségügyi, munkaerőpiaci, helyi gazdaságfejlesztési, lakhatási, adósságrendezési, felelős állattartási, drogprevenciós, áldozatsegítési, bűnmegelőzési, valamint integrációt segítő programelemekkel.

Annak érdekében, hogy a programba eddig bevont száztizenhét településen a 0–3 éves gyermekek számára biztosítsák az egészséges és kiegyensúlyozott fejlődést, a családdal, a lakókörnyezettel, a teljes közösséggel foglalkozni kell, valamint a helyi szakembereket és szolgáltatásokat is meg kell erősíteni. A program fejlesztései és kapcsolódó tevékenységei – a kora gyermekkori fejlődést középpontba helyezve – a leghátrányosabb helyzetű településeken élő közösségek egészére vonatkoznak.

A program keretét a Jelenlét-szemlélet adja, mely a szociális segítés hatékony módszere. A projekt szakmai alapjait, módszertani eszközrendszerét a Kapcsoskönyv – A Jelenlét program építőkockái című kiadvány (MMSZ, 2022) tartalmazza. A Jelenlét elsődleges célcsoportja az adott település, szegregátum vagy telep teljes lakossága. Célja, hogy társadalmilag atomizálódott helyeken élő közösséget hozzon létre (Kiss et al., 2013), komplex, közösségi rehabilitációs folyamatot indítson el és működtessen a településeken, állandó segítő jelenlét biztosításával. Az adott telep egyik könnyen megközelíthető házában alakítják ki a program fizikai bázisát, az úgynevezett Jelenlét Pontot, amely többfunkciós közösségi tér. A programelemeket a településeken végzett szükségletfelmérések – a települési diagnózis – alapján valósítják meg, specifikusan az egyes települések igényei szerint.

Az első ezer nap – „egy gyermeket se veszítsünk szem elől”

Az első három életév az egész életünkre kiható időszak. A kora gyermekkori szakaszban alapvetően fontos az elsődleges gondozó és a gyermek kapcsolatának intenzitása, minősége (Duncan et al., 2019). A kora gyermekkori nevelés gazdasági és társadalmi haszna, az ebbe fektetett erőforrások megtérülése a legmagasabb, mivel ekkor alapozódnak meg a kognitív, érzelmi és társas készségek, kompetenciák, amelyek megteremtik a későbbi hatékony tanulás alapját, ami összefügg a munkaerőpiaci elhelyezkedéssel, a párkapcsolati-családi működésmóddal, azaz a társadalomban betöltött szereppel, az egyéni sikeresség, boldogulás lehetőségével (Heckman–Klenow, 1997). Különösen nagy a jelentősége ezeknek a hátrányosabb helyzetű gyermekek esetében (Lannert, 2015).

A kora gyermekkori fejlődés támogatásának fontosságát neurológiai kutatások is bizonyítják. A fejlődés neurokonstruktív megközelítése (Karmiloff-Smith, 2009; Mareschal et al., 2007; magyarul lásd Egyed, 2011) Jean Piaget konstruktivista látásmódjához hasonlóan a tapasztalat alakító erejét hangsúlyozza az idegrendszer fejlődésében. Az agy rugalmassága (plaszticitása) teszi lehetővé, hogy a támogató fejlődési környezet kisebb-nagyobb nehézségek ellenére is elősegítse az elég jó idegrendszeri fejlődést, működést. Hátrányos helyzetben zajló nevelés, az ideálistól eltérő fejlődési környezet esetén azonban meg kell támogatni az agyi plaszticitást. Ilyenkor célzott fejlesztés, támogatás szükséges, hogy a gyermek „elég jól” fejlődhessen.

A legkorábbi támogatás a prenatális, méhen belüli fejlődés során szükséges. A kora gyermekkori intervencióban ezért kap kiemelt szerepet a védőnői munka és az ehhez kapcsolódó családsegítés. Az emberi tőkének a prenatális ellátásba való befektetésével kapcsolatosan a nemzetközi szakértők is kiemelik, hogy „ha a befektetés már a születés előtt kezdődik, akkor annak megtérülési rátája magasabb, mint a születés után megkezdett beavatkozásoké” (Doyle et al., 2009, idézi Kereki, 2015: 57). Az időben elvégzett szűrővizsgálatok fontossága mellett a várandós anyák kísérése, támogatása a magzati fejlődést segítheti. A várandósság során érzett szorongás – sokszor más rizikótényezőkkel együttesen – összefüggést mutat az újszülöttre káros szülészeti kimenetekkel (koraszülés, kis születési súly) és a későbbi fejlődési nehézségekkel (szoptatási nehézségek, növekedési elmaradás stb.) (Andersson et al., 2004; Grigoriadis et al., 2018, 2019). Horváth és Karácsony (2022) várandósok szorongásának és társas támogatottságának összefüggését vizsgálva azt találta, hogy a család és a barátok mellett a várandósgondozási team és kiemelten a védőnő a szorongást csökkentő tényezőként működhet.

A megszületett gyermek fejlődésének, ezen belül is kiemelten idegrendszeri érésének a támogatása a korai intervenció és így a Jelenlét program másik kiemelt területe. Az agy megfelelő fejlődéséhez elsősorban biztonságra van szüksége a csecsemőnek és a kisgyermeknek. A veszélyes, bizonytalan környezet, a gondozó kiszámíthatatlan válaszkészsége, az elhanyagolás és főleg a bántalmazás a csecsemő agyában és testében megemeli a stresszhormonok szintjét, ami rövid és hosszú távon is növeli a stresszel összefüggő pszichopatológiai problémák kialakulásának esélyét (Graham et al., 1999), rontja az immunrendszer védőhatását, és ezáltal fokozza a betegségek kockázatát a teljes élethossz alatt (lásd az ártalmas gyermekkori életesemények kutatásának eredményeit: Felitti et al., 1998). A gyermek és az anya biztonságos kötődése, a kora gyermekkori biztonságos környezet megteremtése ezért a korai intervenciós beavatkozások kiemelt célja kell hogy legyen.

Az érés támogatása emellett természetesen a megfelelő mértékben ingergazdag környezet elősegítését is jelenti a fejlődés minden területén – a mozgás, a kognitív funkciók, a beszéd, az én- és a társas fejlődés terén egyaránt. A koraszülöttként, kis születési súllyal vagy fejlődési rendellenességgel, fogyatékossággal családba érkező gyermekek támogatása a korai stimulációs programok legfontosabb területe. Annak ellenére, hogy ezen a téren Magyarország jelentős erőfeszítéseket tesz, nem ismertek a korai fejlesztés hatékonyságát vizsgáló országos reprezentatív kutatások. Az Amerikai Egyesült Államok legismertebb programjait vizsgálva Bonnier (2008) áttekintette a rizikócsökkentésre ki- dolgozott korai stimulációs programokat, és azt találta, hogy azok a programok voltak hatékonyak, amelyek az anyát és a csecsemőt egyaránt célozták, s a prenatális, perinatális és posztnatális időszakra is kiterjedtek. Az USA-ban az 1960-as években több ilyen program is indult (például Head Start, Abecedarian, Perry Preschool), amelyek a hátrányos szocioökonómiai hátterű, valamilyen fejlődési rizikóval született, kognitív vagy viselkedési problémával élő kisgyermekekre (illetve szüleikre) irányultak a gyermekek egy meghatározott életkorában (Kereki, 2022). A programok hatékonyságát a hosszú távú hatásokban – például az iskolai lemorzsolódás, a kriminalizáció, a tinédzserterhesség arányainak csökkentésében – figyelhetjük meg (Heckman–Masterov, 2007; Karoly et al., 2005; Majnemer, 1998). Magyarországon ugyan kidolgoztak egy korai intervenciós gyermekút-algoritmust (Kereki et al., 2014), a működtetéséhez a mai napig hiányoznak a feltételek. Ezt a hiányosságot is igyekszik pótolni a Jelenlét program.

A Jelenlét módszertanán alapuló programok által szem előtt tartott „fogantatástól a foglalkoztatásig” elv szerint a családok kísérése már a várandós, leendő édesanya tudatos felkészítésével megkezdődik (a saját és a magzat egészségvédelme, készülés a szülői szerepre), a megszületett gyermek fejlődésének nyomon követesével, szükség esetén támogatásával folytatódik, és a felnőtté válásig tart.

A kora gyermekkori fejlesztési programok hatásmechanizmusa összetett. Korábbi magyarországi értékelések (T-Tudok, 2015; Hétfa, 2016) is kiemelték, hogy a segítő beavatkozások mérhető eredményei a gyermekek, a testvéreik, a szüleik, az intézmények és a szülők kapcsolata, a családon belüli feladatmegosztás, napirend, valamint a szülői attitűdök szintjén is érvényesülhetnek. A Fókuszban a gyermek projekt kora gyermekkori hatásmechanizmusát a következő ábra mutatja be.

1. ábra: A projekt kora gyermekkori hatásmechanizmusa

Forrás: Hétfa, 2022

A családokkal való együttműködés kulcsszereplői a családmentorok, akiknek a munkáját a programelem szakmai koordinációjáért felelős témavezető mellett régiónként egy-egy országos koragyermekkor-szakértő és tizennyolc regionális szakember hangolja össze. Jelen tanulmányban a családmentorokkal készült kutatásunk eredményeit foglaljuk össze röviden.

A családmentorokkal végzett kérdőíves kutatás

A kutatás célja az volt, hogy megismerjük a programban működő családmentorok tapasztalatait a program első két évéről, különös tekintettel a családmentori támogatás kihívásaira és sikereire. A kutatást 2022-ben folytattuk kvantitatív és részben kvalitatív módszerrel. A kérdőíveket online kapták meg a résztvevők a program témavezetőjétől. A kiküldött 209 kérdőívből 196 kitöltött kérdőív érkezett vissza (93%), ami magas válaszadási arányt jelent.

A minta bemutatása

A vizsgálatban részt vevő családmentorok egy-két kivétellel nők, ami jól reprezentálja a szociális szakma elnőiesedését. Életkoruk 19 és 63 év között mozog, az átlagéletkor 36,15 év. A minta kicsivel több mint negyede (29,4%) 30 év alatti, a válaszadók többsége (38,4%) 31 és 40 év közötti, a 40 és 55 év közöttiek aránya 28,9 százalék. Az 55 évnél idősebb munkavállalók aránya elenyésző, 3,1 százalék (6 fő).

A kérdőívben arra is rákérdeztünk, hogy hány gyermeke van a családmentoroknak. A 196 válaszadó közül 45-nek nincs gyermeke. Ez a válaszadók 22,9 százaléka. Egy gyermeke 43 főnek (21,9%), két gyermeke 62 családmentornak van (31,6%). Nagycsaládban él, vagyis három vagy több gyermeket nevel 46 fő (24%).

A válaszadók iskolai végzettsége is változatos, a nyolc általánostól a felsőfokúig terjed, többségüknek (47,4%) az érettségi a legmagasabb befejezett végzettsége, ennél jóval kevesebbnek van felsőfokú diplomája (14,3%) vagy felsőoktatási szakképesítése (12,8%), és viszonylag sok válaszadó csak az általános iskolát végezte el (24,5%). Közülük a többség (70%) és a többi végzettségi csoportból is sokan terveznek továbbtanulni, vagy már jelenleg is tanulnak. Az összes válaszadó 66,3 százaléka jelezte a továbbtanulási szándékát. Mivel a családmentorok a helyi közösségek tagjaiból kerülnek ki, a velük szemben támasztott legfontosabb szempont nem a végzettség, hanem a helyismeret, az elfogadottság, a segítő- és kommunikációs készség.

A vizsgálatban részt vevő családmentorok a FETE által gondozott 117 településből 117-et fedtek le, összesen 6389 0–3 éves korú kisgyermeket és családjaikat, valamint 1823 várandóst kísérve az elmúlt két évben. A családmentorok számát a településeken élő 0–3 éves gyermekek számának és a helyi sajátosságoknak (születések száma, krízishelyzetben lévő családok aránya stb.) a figyelembevételével határozták meg.

A családmentori feladatok, tevékenységek

A családmentorok a Jelenlét-szemlélettel összhangban a helyi közösség tagjaként vesznek részt a családok mindennapjaiban. Feladataik sokrétűek (2. ábra), amelyekre a száz- húsz órás alapozó képzésük során és rendszeres továbbképzéseken készülnek fel.

2. ábra: A családmentor feladatai (saját szerkesztés)

A családmentorok munkája a komplex szociális kísérést, az információmélyítést és tudásátadást (egyéni és kiscsoportos formában), a védőnők munkájának támogatását, a korai mozgásfejlődés, idegrendszeri érés segítését és a krízishelyzetek megelőzését, kísérését foglalja magában a projekt megvalósíthatósági tanulmányának megfelelően (MMSZ, 2019). Ezekre leginkább családlátogatások alkalmával kerül sor, a támogatott családok otthonában, valamint a Jelenlét Pontokon.

A családmentorok érkezése, kapcsolatfelvétel a családokkal: a bizalom kiépítése

A családokkal való együttműködéshez a nagyfokú bizalmuk szükséges, amelynek hiánya vagy lassú kiépülése gyakori gátja a családmentorok munkájának. A kérdőív erre vonatkozó nyitott kérdésére adott válaszok jelenleg feldolgozás alatt állnak, de illusztrációként idézetekkel mutatjuk be a válaszok sokszínűségét. A megkérdezett családmentorok 30 százaléka egyáltalán nem tapasztalt nehézséget a családokkal való kapcsolat kialakítása során, többnyire azért, mert a helyi közösség tagjaként addig is bizalmi viszonyt ápoltak a támogatott családokkal. 70 százalékuk azonban többféle nehézségbe ütközött, vagy ütközik jelenleg is. Legfontosabb problémaként a bizalom hiányát nevezik meg, amely megakadályozza a családlátogatás megvalósítását. Erről így mesél az egyik családmentor:

„Voltak családok, akik a munkám kezdetekor nem voltak nyitottak, és nem kívántak együttműködni. Utóbb rájöttem, hogy idő kellett nekik, mert újdonság volt a településen a Fagyi-program, nem ismerték, idegenkedtek tőle. Később ezek a családok is csatlakoztak, volt, aki üzent, volt, aki megkeresett. Tehát mára már a településen élő, 0–3 éves gyermeket nevelő összes családdal van együttműködésem. Bevonásuk egy-egy programba kicsit nehezebben ment. A családlátogatások könnyen elkezdődtek, látogatásról látogatásra, egyre szívesebben láttak, és folyamatosan nyíltak meg, de amikor programra kellett feljönni, tehát mikor nekik kellett tenni valamit, az már nehezebb volt. Jelenleg van egy család, aki nem hajlandó feljönni, ő az otthonában igényli a fejlesztést és segítőbeszélgetést is. Ezt igyekszem jól kezelni, fejlesztő kolléga is és én is kimegyünk hozzá, és egyéni foglalkozást kapnak. A családoknál fontos volt figyelnem arra is, hogy milyen az ő kapcsolatuk. Időbe telt, de fontos volt tudni azt is, hogy ők hogy vannak egymással. Volt család, aki azért nem akart együttműködni, mert egy másik már együttműködik.”

A mélyszegénységben élő közösségeket gyakran fokozottan jellemzi a bizalmatlanság, amelyet az elszigeteltség, a „kívülről” tapasztalt előítéletesség, de akár a településen korábban futó programok kapcsán érzett csalódottság is okozhat. Ezenkívül akadály lehet a tanult tehetetlenség is, amely a súlyos nélkülözésben élő emberekre nemegyszer jellemző.

A bizalom kiépítése – különösen a kívülről érkezők számára – sokszor nem egyszerű feladat. A munkatársak kiválasztásánál lényeges szempont a személyük elfogadottsága a közösség által, azonban nem mindig sikerül a helyi közösség által ismert személyt találni a feladatra, s egy kívülről jövőnek nehezebb elnyernie a helyiek bizalmát: „Mivel én nem vagyok helybeli, így teljesen idegen, ismeretlen voltam számukra, és ezzel voltak nehézségeim. Nehezebb volt elnyernem a bizalmukat.” Egyes családmentorok beszámoltak arról, hogy voltak olyan családok, amelyek kezdetben az „átveréstől”, „elárulástól” féltek, voltak, akik szégyellték a lakhatási körülményeiket, s az is előfordul, hogy férfiak a túlzott féltékenység, kapcsolatféltés miatt távol tartják a párjukat. Ugyanakkor az is gyakran előfordult, hogy egy kezdetben bizalmatlan családtag később a csoport vagy a közösségi alkalom kulcsszereplőjévé vált.

A bizalom kiépítésének alapja a folyamatos jelenlét, annak megtapasztalása, hogy mindig, minden helyzetben ott a segítség, az, akire számítani lehet. Ennek beépüléséhez a családoknál időre van szükség. Az idő és a pozitív tapasztalatok a bizalom és a nyitottság légkörét eredményezik.

A „Mely tényezők segítenek a családokkal való kapcsolat kialakításában?” kérdésre a következő válaszokat kaptuk: fokozatosság, óvatosság, figyelem, reagálni az egyéni eltérésekre, mindenkivel a saját kommunikációs „szintjén” beszélni, a hierarchia mellőzése, melléjük ülni, megbízhatóság, szavahihetőség, minőségi idő.

A családmentor általában utcai találkozások során kezd ismerkedni a családokkal, ezután elmondja, hogy miben tud a segítségükre lenni. Ha a család élni kíván a lehetőséggel, megkezdődik a közös munka. A kapcsolódás leggyakoribb formája a személyes találkozás, amelyre elsősorban családlátogatások alkalmával kerül sor, de sétálva, udvaron, játszótéren is gyakran találkoznak, és a Jelenlét Pontokon is rendszeresen töltenek együtt időt. A telefonos kapcsolattartás, üzenetküldés inkább csak krízishelyzetben jellemző. A családmentorok leggyakrabban az anyákkal dolgoznak közvetlenül, de időről időre más családtagok – apák, nagyszülők, testvérek, nagymamák – is részt vesznek a tevékenységekben.

Nagyon fontos, hogy mindig kellő nyitottsággal és türelemmel közeledjen a családmentor. Meg kell ismernie a család helyzetét, struktúráját, működését, a belső mozgatórugókat. Felméri, hogy min akarnak változtatni, mi az, amiben segítséget kérnek. A segítségnyújtás elsősorban nem tárgyi támogatást jelent, erre csak a szociális munka kísérőjeként kerülhet sor. A család körülményeit és lehetőségeit ismerve kell megmutatniuk, megtanítaniuk azokat a dolgokat, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz. Közösen megélt helyzeteken, élményeken, az együttléten keresztül, mintaadással segítik a családokat a mindennapok során az otthonukban, a közösségi tereken, utcán, boltban stb. találkozva.

A családlátogatás szerepe a családmentori munkában

A családlátogatásnak fokozott jelentősége van a családmentori tevékenységben, és lényegileg tér el annak megszokott intézményes formáitól (3. ábra).

3. ábra: A családmentori családlátogatás jellemzői (saját szerkesztés)

A mentori tevékenység legfontosabb eleme a várandósok, valamint a 0–3 éves gyermeket nevelő családok komplex szociális kísérése, amelynek gerincét a Jelenlét Ponton rendszeresen elérhető közösségi alkalmak mellett az otthonukban zajló látogatás adja. Így ír erről egy családmentor: „Otthon sokkal őszintébbek, jobban beengednek az életükbe, örömökbe, nehézségekbe. Sokszor úgy érzem, szeretnek házigazdák lenni, és megtiszteltetést jelent nekik, ha sok időt töltök náluk.”

A látogatások gyakoriságát és időtartamát alapvetően a családok élethelyzete határozza meg. „Hogy meddig és miért tartózkodunk éppen egy családnál, azt mindig a helyzet adja, soha nincsen két egyforma nap egy családmentor életében” – mesélik. A kutatás eredményei szerint a családmentorok naponta átlagosan négy órát töltenek családlátogatással. A látogatások gyakorisága a családok szükségletei alapján változik. A mentorok hetente egyszer látogatják a családok többségét (átlagban 8,7 családot), ennél ritkábban, nyomon követő jelleggel átlagban 5,5 családot látogatnak. A krízisben lévő családoknak heti többszöri vagy napi rendszerességű látogatásra van szükségük, ez átlagosan szerencsére ritkább, de településenként nagy változatosságot mutat. A kérdőív eredményei alapján a gyakorinak számító látogatások hátterében a nehéz anyagi helyzet mellett egyéb krízisek állhatnak, például a családban előforduló függőségek vagy bántalmazás.

A családmentorok szerepe a krízisek megelőzésében, kezelésében

A felzárkózó településeken sok stresszfaktor van jelen, melyek összeadódhatnak: lakhatási problémák, egészségi állapot, aluliskolázottság, rendezetlen tulajdonviszonyok, eladósodás, gyermekszegénység, rágcsálók és kóbor kutyák, szennyezett ivóvíz, a csatornázás hiánya, a drog- és alkoholproblémák kiugróan magas száma stb. Ezek mind olyan tényezők, amelyek magukban hordozzák a krízisállapot lehetőségét, és ezenfelül kiugró, eseti sürgősségi helyzetek kiváltó okai lehetnek, amelyek azonnali, gyors beavatkozást igényelnek.

A folyamatos jelenlét segít az akut krízishelyzetek megoldásában, illetve megelőzésében, hiszen ha a „veszélyt” a családmentorok időben észlelik, azonnali külső segítséget kérnek, a nagyobb krízishelyzetek elkerülhetővé válnak (4. ábra). Nem egy esetben életmentő a családmentorok tevékenysége. „Sajnos az általam látogatott családok nagy része napról napra él, szinte krízisben élik a mindennapjaikat” – említi egyikük.

Fontos, hogy a családmentorok a szociális ellátás többi szereplője által is ismert és elismert résztvevői legyenek a megelőzésnek és a kríziskezelésnek, tisztában legyenek az eszközeikkel és a kompetenciahatáraikkal. Erre a családmentori képzés, valamint a folyamatos szakmai műhelyek során is nagy hangsúlyt fektet a program.

4. ábra: Jellemző krízishelyzetek (saját szerkesztés)

A krízishelyzetek észlelését követően a családmentor haladéktalanul bekapcsolja az érintett kollégákat a folyamatba, és a jelzőrendszert használva lépnek tovább a válsághelyzet megoldásában. A rendelkezésre álló általános kríziskereten túl iratpótlásra, gyógyszerkiváltásra, szakellátás igénybevételére és a kismamák kórház közeli elszállásolására a program külön keretet biztosít, az életveszély-elhárítási pénzalap pedig a lakhatási krízisek megoldására jött létre. E kríziskezelő folyamatok elindítói sokszor a családmentorok, így szerepük kulcsfontosságú a krízisintervencióban.

A családmentorok leggyakoribb tevékenysége a segítőbeszélgetés, melynek során sok témát érintenek: személyi és környezeti higiéné, például tisztálkodás, fogápolás, mosás, takarítás, az udvar rendezése; prevenció, egészségmegőrzés: például az orvosi vizsgálatok, szűrések célja, betegség esetén a megfelelő kezelés módja – ebbe legtöbbször a védőnőt is bevonják –, valamint a pandémia alatt például regisztráció az oltásra, védekezés az infekció ellen és a családok teljes körű segítése betegség esetén. A beszélgetések gyakran terelődnek a megélhetési, anyagi problémák, a lakóépület gondjai, a kertgondozás és a termesztés felé; ilyenkor a mentorok segítenek a családokat becsatornázni a lakhatási, adósságkezelési, szemészeti szűrési és kiskert- stb. programokba. A gyermeknevelés terén a védőoltások és státuszvizsgálatok fontossága, a balesetveszélyek és az önállósodás, a dackorszak kezelése, a szobatisztaságra nevelés és a hozzátáplálási tanácsok a leggyakoribb témák.

Külön kiemelendő a beszéd- és a mozgásfejlődés. A szülői mesélés bevezetése a család mindennapjaiba, az együtt éneklés, mondókázás, a közös játék prioritásként kezelése szintén támogatásra szorul az érintett családoknál. Így írnak erről a családmentorok: „A családoknál szoktam játszani a gyerekekkel, sokszor az anyukát is meg kell tanítani, mert ő sem tudja, hogyan kell csinálni.” „Mesélni együtt szoktunk, viszek mesekönyvet, de ha gondot okoz neki az olvasás, akkor fejből vagy a képek alapján is szoktunk mondani altatót a gyerekeknek.”

A családmentorok feladata a mozgásfejlesztők által javasolt otthoni torna, illetve az életkornak megfelelő mozgásminták elsajátítása érdekében tanácsolt feladatok gyakoroltatása is. Sokszor hívják fel az anyák figyelmét a fejlődést gátló, károsító eszközök használatának veszélyeire, azok mellőzésére (például babakomp, televízió és telefon). Így mesélnek erről: „Több családnál kértem, hogy a csecsemőt ne mindig fogják ölben, tegyék hasra a szőnyegre napi rendszerességgel.”

Az egyénnel, illetve a családtagokkal való együtt cselekvésnek kulcsfontosságú szerepe van a képessé tétel szempontjából (5. ábra). A tevékenységek (kezdetben) közös végzése lehetőség arra is, hogy a családmentor és az anya kapcsolódjanak, ezáltal pedig erősödjön a bizalom. A családlátogatások során a családok otthonában közösen végzett gyakori aktivitások: takarítás, főzés, az udvar rendbetétele, festés, kertészkedés, időpontkérés, bevásárlás, babasarok kialakítása, lomtalanítás, közös játék a gyermekkel, mesélés, tornáztatás, fürdetés, etetés, tisztába tétel stb.

5. ábra: A családokkal közösen végzett gyakori tevékenységek (n =184) (saját szerkesztés)

Csoportfoglalkozások

A családmentorok által végzett ügyintézés-, mosás-, fürdés-, tanulássegítés stb. mellett a közösségi és csoportfoglalkozások is a Jelenlét Ponton valósulnak meg, átlagosan hetente három alkalommal. Ezekhez a tevékenységekhez itt találhatók a helyben használható vagy kölcsönözhető eszközök (például légzésfigyelő, orrszívó porszívó, mellszívó készülék).

A csoportokkal végzett szociális, illetve segítőmunka hasonlít egy klubfoglalkozásra, beszélgetőkörre. A módszer előnye, hogy a családmentori kompetenciahatárok átlépése nélkül alkalmazható, és kiegészíthető a terepen szükséges bármely tartalommal; célravezető lehetőség az élményalapú tanuláshoz, szocializációhoz, a személyiség- és közösség- fejlesztéshez.

A csoportfoglalkozások a következő témák, tevékenységek köré szerveződnek: közös játék, csecsemőgondozás, közös főzés, varrás, takarítás, háztartásvezetés, a mozgásfejlődés támogatása, személyi higiénia, mesélő anyukák, szülői csoport, várandósság (felkészülés a szülésre, szoptatás, vizsgálatok), egészségügyi ellátási alapismeretek, ringató, mozgáskotta, babamasszázs, kézművesség, különböző szakemberek által tartott klubok (védőnő, dietetikus, gyógypedagógus, mentőtiszt stb.). Van, aki elsősegélynyújtási, óvodai/bölcsődei felkészítő, higiéniai vagy szépségápolással kapcsolatos csoportokat tart.

A női körök ereje, az együtt töltött minőségi idő vezetett e foglalkozások népszerűségéhez és sikeréhez. Ezeknek az alkalmaknak a preventív hatása felbecsülhetetlen értékű.

Közösségi programok, ünnepek

Az ünnepek, a helyi élet közösségi eseményeinek megélése nagyon fontos hozzáadott értéket teremthet, a Jelenlét Pontokon zajló szociális munkát erősítheti, színesítheti. Fontos, hogy ezek az események a szélesebb közösséget szólítsák meg. Ezeket az alkalmakat a családmentorok a Jelenlét Ponton dolgozó munkatársakkal közösen szervezik, szem előtt tartva a helyiek igényeit, szokásait. A közösségi események valamennyi korosztályt célozzák, és lehetőséget nyújtanak a generációk közötti kapcsolódásra is. A településen élők számára sokszor ezek jelentik az egyetlen lehetőséget a kikapcsolódásra, az élményszerzésre, így fontos feszültségoldó és kultúraközvetítő szerepük van.

A családmentor további tevékenységei

Mint már említettük, a családmentorok feladatai közé tartozik a különböző hivatalos ügyintézésekben való segítségnyújtás is. Ez leggyakrabban az egészségügyi ellátás segítését, védőnőhöz kísérést, időpontfoglalást, segély ügyintézését jelenti, de emellett a családmentoroknak több mint a fele segített már iratpótlásban, közműügyintézésben vagy munkavállaláshoz kapcsolódó ügyekben. A Jelenlét Pontok mosási, fürdési szolgáltatásainak igénybevétele is az alapműködéshez tartozik.

Ezek az ügyintézések is a professzionális segítőmunka alapelveinek érvényesítése mellett zajlanak (például képessé tétel, az ügyfél bevonása az ügyintézés lépéseibe). A cél az, hogy az ilyen ügyek intézésében előbb-utóbb maga az ügyfél tudjon eljárni.

A családmentoroknak a családokhoz való állandó kapcsolódásuk miatt rendkívül fontos szerepük van abban, hogy fény derüljön a család azon szükségleteire, nehézségeire, amelyek megoldásához további szereplők, szakemberek bevonására van szükség. A mentorok kötik össze a családokat a projekten belüli többi programelem (például lakhatás, adósságkezelés, mozgó játszótér, szemészeti szűrés) vagy más, külső szolgáltatások képviselőivel.

A családmentorok sokrétű munkájának hatékony végzéséhez elengedhetetlen megfelelő számú szakember bevonása, a szakmai, módszertani, együttműködési és operatív feladatok összehangolása. A hátrányos helyzetű családok gondozásában, a gyermekeket veszélyeztető helyzetek kialakulásának megelőzésében, megszüntetésében, az ágazatközi (oktatási, egészségügyi, gyermekjóléti stb.) együttműködés megszervezésében is kitüntetett szerepe van a családmentornak. A vizsgálat keretében erre az együttműködésre is rákérdeztünk (6. ábra). Az eredmények szerint a legjobb (kölcsönös, partneri) viszonya a védőnővel (88%) és a mozgásfejlesztő szakemberekkel (85%) van a családmentoroknak, ezt követi az óvoda (65%) és a háziorvos (48%). Sajnálatosan nincs rendszeres kapcsolat az iskolák többségével és az illetékes családsegítő szolgálattal. A védőnőkkel való együttműködés az első ezer nap szempontjából kiemelten fontos, ezért örömteli eredménynek számít, hogy a kutatásban részt vevő családmentoroknak majdnem a fele (49,5%) ment már együtt családlátogatásra a védőnővel, és 86 százalékuk gondolja úgy, hogy kapcsolatuk nem igényel különösebb fejlesztést, vagyis elégedett vele. Ez azonban nem mondható el a családsegítő szolgálat munkatársairól, akikkel a válaszadók többségének nincs rendszeres kapcsolata: a családmentoroknak csak 33 százaléka találkozik velük heti rendszerességgel, annak ellenére, hogy a rájuk bízott családok mind nehézségekkel küzdenek. Ahogyan az egyik családmentor írta: „Nem tekint minket partnernek, tőlünk kér információkat a családokról, de ő nem tájékoztat.” Szerencsére pozitív történetek is vannak:

„…volt egy olyan eset, ahol kétséges volt, hogy a picit hazahozhatják-e, azt a feltételt kapta a család, hogy ha egy plusz hálószobát kifestenek, és be tudják rendezni, akkor jöhet haza a kicsi. Az anyuka jelzett nekem, én pedig egyből felvettem a kapcsolatot az esetmenedzserükkel. És végül az én ösztönzésemre a család meg tudta oldani önerőből a tisztasági festést és a fertőtlenítést, aminek a családsegítő is nagyon örült.”

6. ábra: A családmentorok együttműködései

Forrás: Hétfa, 2022

A jó együttműködésről így beszél az egyik családmentor: „A problémák kezelése nálunk jól működik. Jó az együttműködés a két családmentor, a szociális munkás kollégák, a tanoda dolgozói, a gyermekjólétisek, az óvoda és a védőnők között is. Jó az információáramlás, és közösen próbáljuk megoldani a nehézségeket, mindenki segít, amit tud.”

A családmentorok munkájának további három speciális területe

Mivel az alábbi témák szakmailag külön-külön is átfogóak, a velük kapcsolatos tapasztalatainkat önálló írások keretében összegezzük a közeljövőben. Jelen tanulmányban – terjedelmi korlátok miatt – csak felsorolással jelezzük fontosságukat:

1. A várandósok figyelemmel kísérése
2. Az idegrendszeri érés segítése
3. Gyermekvédelmi feladatok

Eddigi eredmények, jövőkép

Az eltelt huszonegy hónap alatt a családmentorok tevékenységére épülő szolgáltatási rendszer a legtöbb helyen kiépült és megerősödött. Az elért ügyfelek, illetve a tevékenységek száma is jól mutatja ezt (7. ábra).

7. ábra: A családmentorok tevékenységének mutatói (saját szerkesztés)

A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a családmentorok megkerülhetetlen szereplői lettek a családkísérés folyamatának. A kimeneti mérés elemzése szerint (Hétfa, 2022) a családmentorok olyan többletértékekkel járulhatnak hozzá a családok és a 0–3 éves kisgyermekek fejlődéséhez, a problémák felismeréséhez és a megoldások megtalálásához, amilyenekre korábban nem volt példa.

A várandósok kezdeti bizalmatlanságát felváltotta az érdeklődés, a szolgáltatások szükségességének és rendszerességének megértése és elfogadása. A családmentorok aktív közreműködésének köszönhetően a kora gyermekkori szakértők egyre több 0–3 éves kisgyermek állapotfelmérését végezhették el, ellátva a családokat tanácsokkal, rendszeres foglalkozásokat biztosítva, és megteremtve a gyakorlás lehetőségét.

Az eltelt időszak azt is igazolta, hogy a várandósok, a szülők és gyermekeik sok olyan tartalmas, direkt és indirekt módon a tanulás lehetőségét magában hordozó közösségi programon vesznek részt, amelyre korábban nem volt lehetőségük. E mögött a családok részéről megjelenő igényre válaszoló szolgáltatási kínálat kialakítása áll.

Fontos fejlesztési irány – és már el is indultunk ezen az úton – a szolgáltatások és a figyelem kiterjesztése a családban nevelkedő többi gyermekre is, mivel a látókörünk- be kerülők nagy része többgyermekes család. A feladat komplexitásából adódóan nagy hangsúlyt kell helyezni a szociális munka elmélyítésére, a kompetenciahatárok pontos lefektetésére, a szakmai képzésekre, a belső szupervíziós támogatásra, az esetmegbeszélésekre, az önismereti képzésekre és a családmentorokat támogató, szakmai-módszertani megerősítést biztosító team közreműködésére. „A fejlődés még kis lépésekben, de már mérhető, az elindulás, a szándék, az ottlét már önmagában eredmény. A családmentorok munkájának társadalmi hasznossága, hiánypótló volta miatt minden eszközzel támogatni szükséges ezeket a már elindult, pozitív folyamatokat” (Hétfa, 2022: 14).

Absztrakt

A kutatások alapján az alkoholbeteg szülők gyermekeinek jelentős része nem válik maga is alkoholbeteggé, sőt összességében képes a nehézségek ellenére is jól funkcionálni. Ezt az „elég jó működést” nevezi a pszichológia lélektani rugalmasságnak, rezilienciának, amelynek eredményeként pozitív életminőséget, funkcionálást tapasztalhatunk a kedvezőtlen élettapasztalatok és az alkalmazkodást vagy fejlődést fenyegető súlyos veszélyek ellenére. Az „elég jó működést” támogató védőfaktorok a rezilienciát elősegítő tényezőket jelentik. Jelen tanulmányban összefoglaljuk azokat a fontos tényezőket, amelyek kora gyermekkortól támogatva vagy fejlesztve segíthetik a szenvedélybeteg családok gyermekeinek jóllétét.

Kulcsszavak: reziliencia, gyermekkor, szülői szenvedélybetegség

DOI: https://doi.org/10.56699/MT.2023.1.7

Az alkohol- és egyéb szenvedélybetegek gyermekei jelentősen megnövekedett kockázatnak vannak kitéve felnőttkorban a szerhasználat (Goodwin, 1979; Russell, 1990), valamint egyéb viselkedési és a kognitív problémák tekintetében (Fitzgerald et al., 1993; Sher, 1991; West–Prinz, 1987). Azonban a szülők szerfüggősége nem feltétlenül jelzi előre a gyermek későbbi szerhasználatát. A kutatások alapján az alkoholbeteg szülők gyermekeinek jelentős része nem válik maga is alkoholbeteggé, sőt összességében képes a nehézségek ellenére is jól funkcionálni. Ezt az „elég jó működést” nevezi a pszichológia lélektani rugalmasságnak, rezilienciának (De Santis, 2008; Luthar et al., 2000; Masten, 2001), amelynek eredményeként pozitív életminőséget, funkcionálást tapasztalhatunk a kedvezőtlen élettapasztalatok és az alkalmazkodást vagy fejlődést fenyegető súlyos veszélyek ellenére. Az „elég jó működést” támogató védőfaktorok a rezilienciát elősegítő tényezőket jelentik (Velleman–Templeton, 2007). A védőfaktorok pufferként működhetnek az egyének által átélt nemkívánatos élményekkel vagy stresszes eseményekkel szemben, ezért nagyon fontos ismernünk és tudatosan fejlesztenünk őket. Jelen tanulmányban összefoglaljuk azokat a fontos rezilienciatényezőket, amelyek kora gyermekkortól támogatva vagy fejlesztve segíthetik a szenvedélybeteg családok gyermekeinek jóllétét. Az összegzésben elsősorban Park és Schepp (2015) összefoglaló tanulmányára támaszkodunk.

A rezilienciával összefüggő tényezők

Egyéni szintű védőtényezők

A rezilienciát támogató egyéni szintű tényezők közé tartoznak a személyiségvonások, egyéni jellemzők és egyedi képességek.

Az életkor az egyik legfontosabb egyéni jellemző, amely összefüggést mutat a stresszel és más negatív hatásokkal való megküzdés képességével. Nem igényel különösebb magyarázatot az a tény, hogy a nehézségekkel való megbirkózás képessége az életkorral nő, hiszen a gyermek kognitív és érzelmi fejlettsége a megküzdéssel pozitív összefüggést mutat. Jennison és Johnson (2001) kutatásukban azt találták, hogy az alkoholbeteg szülők gyermekeiben a szülők betegségével összefüggést mutató negatív fejlődési kimenetek a húszas évek végéről a harmincas évek elejére csökkennek. Ez az eredmény a kora gyermekkori rezilienciatámogatással összefüggésben arra hívja fel a figyelmet, hogy minél kisebb a gyermek, annál nagyobb támogatást és védelmet igényel, és a közhiedelemmel ellentétben a serdülőkorral nem ér véget a sérülékeny időszak, a felnőtt élet kezdetével is folytatódik. Különösen fontosak ezért a kora gyermekkori nevelés intézményei, a bölcsődék, óvodák és egyéb napközbeni ellátóhelyek, amelyek ebben az érzékeny idő- szakban magas színvonalú szakmai minőséggel képesek védeni a gyermek fizikai és mentális egészségét. De nem tekinthetünk el a nagyobb gyerekek támogatásától sem, egészen a fiatal felnőttkorig. Zucker és munkatársai (2003) a középső gyermekkort, a kiskamasz- kor kezdetét emelték ki olyan fontos pontként, ahol az addig reziliensnek mutatkozó, „jól viselkedő” érintett gyermekek egy része a nem szűnő, sőt akár növekedő terhek és a kamaszkori „normatív krízis” együttes nyomásának hatására internalizáló tüneteket kezd mutatni, és valószínűbben lesz maga is szerhasználó. Fontos ezért a felső tagozaton tanító tanárok és az iskolai segítő szakemberek érzékenyítése és tudásának növelése a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek megfelelő támogatása érdekében.

A gyermek neme a kutatások szerint fontos reziliencia- és rizikótényező is. A lányok inkább védettek az úgynevezett externalizáló magatartási problémákkal (például az agresszív magatartással) szemben, a fiúk ugyanakkor a lányoknál kevésbé hajlamosak az internalizáló zavarokra (például szorongás) (Edwards et al., 2006a; Hinz, 1990; Wall et al., 2000). Mivel az externalizáló viselkedés sokkal figyelemfelkeltőbb, mint az internalizáló, a sérülékeny családban nevelkedő gyermeket támogató felnőtteknek, rokonoknak és pedagógusoknak fontos figyelmet fordítaniuk a kevésbé feltűnő, másokat nem igazán zavaró magatartási problémák korai jeleire. A gyermek szorongása visszahúzódásban, a felfedező viselkedés hiányában, étkezési, alvási nehézségekben, sírósságban és nehéz megnyugtathatóságban nyilvánul meg, amely jelekre éppolyan érzékenyen és azonnal kell reagálni, mint a másokat sokkal inkább zavaró agresszív viselkedésre.

A gyermek temperamentuma fontos rizikó- vagy rezilienciatényező lehet. A nehéz temperamentum (inkább negatív hangulat, erős ingerlékenység, nehéz alkalmazkodás és megnyugtathatóság, ellenállás az új ingerekkel szemben, nehéz napirendhez szoktatás – Thomas–Chess, 1977) minden életkorban hátráltathatja a gyermek vagy fiatal érzelemszabályozását, társas beilleszkedését, együttműködését, ezáltal növelve a de- presszió (Bould et al., 2014) és rizikómagatartások (például drogfogyasztás) kockázatát (Walters, 2014). Ugyanakkor a visszahúzódó, gátolt temperamentum szintén nehezítő tényező lehet, megnövelve a szorongásos zavarok valószínűségét az alkoholbeteg szülők gyermekeiben. Mivel a temperamentum genetikailag erősen meghatározott, azt gondolnánk, hogy a kapcsolódó viselkedéses jellemzők megváltoztatására nincs lehetőség a nevelés során. Azonban ez nem teljesen igaz, különösen nem a kora gyermekkori nevelésben, ahol a gyermek temperamentumához illeszkedő, arra elfogadóan és válaszkészen reagáló nevelés sokat tehet annak érdekében, hogy a negatív fejlődési következményeket megelőzzük, csökkentsük (Chess–Thomas, 1991).

A kognitív képességek szintén fontos rezilienciatényezőnek tűnnek. A jobb kognitív képességekkel rendelkező gyermekek már egészen korán megtanulhatnak probléma- centrikus módon megküzdeni a kihívásaikkal. A végrehajtó funkciók jó működése (tervezés, késleltetés, jó munkamemória, kognitív rugalmasság) direkt és indirekt módon (a társas és érzelmi képességek támogatásán keresztül) segíti a reziliens megküzdést (Eisenberg et al., 2010; Obradovic, 2010). A kognitív képességek támogatása csecsemő- és kisgyermekkorban az önálló tevékenységek, felfedezés, játék támogatásával, együtt játszással és a tevékenységeket kísérő kommunikációs tevékenységekkel lehetséges (részletesen lásd Biztos kezdet-kötetek: Danis et al., 2011a, b).

Az önszabályozás az érintett gyermekek fejlődésével összefüggő újabb tényező. Általában alacsonyabb szintű az alkoholbeteg szülők gyermekeiben, mint a nem érintett társaikban, azonban a jó önszabályozási képesség az érintettekben is védőtényezőként működik (Pearson et al., 2011), tehát érdemes támogatni a fejlődését. Az önszabályozás az érzelmek és a viselkedés tudatos szabályozását jelenti, kezdve az érzelmi állapotok felismerésével magunkban és másokban, egészen a felfokozott érzelmi állapotok szabályozásáig, a türelem, az önkontroll és a késleltetés képességéig (Mogyorósy–Révész, 2021). Csecsemő- és kisgyermekkorban az érzékeny szülői/gondozói válaszkészség, a gyermek érzelmeinek megtartása és elfogadása (holding funkció) az alap, amelyre az önszabályozás fejlődése épülhet. Később a példaértékű és biztonságos személyes kapcsolatokon túl a művészetek lehetnek az érzelmi nevelés legfontosabb eszközei (Gyöngy, 2022), melyek közül mindenképpen kiemelkedik az irodalom: a mese és a vers. A gyermek a mesehősökkel azonosulva felismerheti saját érzéseit, és nemcsak megfelelő nevet, hanem a kifejezésükre vonatkozó szabályokat is találhat a történetekben, melyek így analógiás megoldást nyújthatnak a fejlődéssel és az élethelyzetekkel együtt járó kihívásokra.

Számos kutatásban vizsgálták az alkoholbeteg szülők gyermekeinek önértékelését, és az eredmények legtöbbször az érintett gyermekek alacsonyabb szintű önbecsülését tár- ták fel a nem érintett gyermekekkel összehasonlítva (Kim–Lee, 2011; Lease, 2002; Mylant et al., 2002). Kim és Lee (2011) ugyanakkor az önértékelés védőtényezőként való működését tárta fel: a magas önértékeléssel rendelkező érintett gyermekek védettebbek voltak a szülői alkoholbetegség káros hatásaival szemben, mint az alacsony önértékelésűek. Az intézményes nevelés színterein, bármely életkorú gyermek esetén nagyon fontos az önértékelés támogatása, a pozitív énkép kialakítása az életkornak megfelelő aktivitásokkal, autonómiával és folyamatos megerősítéssel, dicsérettel. A leginkább sérülékeny csecsemők esetében mindez azt jelenti, hogy a gyermek bontakozó fizikai és mentális képességeit megfelelő térrel, biztonságos és motiváló eszközökkel, minőségi figyelemmel és a szükséges mértékű segítségnyújtással támogatjuk (Roberts, 2006). A szüntelenül karban hordozott, babakocsiban vagy kiságyban fekvő csecsemőnek sokszor nincs elég tere a felfedezésre, nincsenek körülötte eszközök a gyakorlásra, melyek aktivitásra, tanulásra serkentenék (Hétfa Kutatóintézet, 2022). A hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekek megkésett mozgás- és kognitív fejlődése miatt (McPhillips–Jordan-Black, 2007) kiemelkedően fontos a megfelelő lakókörülmények kialakításának támogatása, illetve a napközbeni gyermekellátás biztosítása a szenvedélybeteg szülők sokszor hátrányos helyzetű gyermekeinek esetében.

A szülő szenvedélybetegségével kapcsolatos információk a gyermek megküzdésének és pozitív énképének fontos támogatói lehetnek. Ha a gyermek életkorának megfelelően tájékozott a szülő betegségével kapcsolatosan, megértheti, hogy a szülő furcsa viselkedésének nem ő, hanem a szer az oka (Moe et al., 2007). A gyermekek már legkisebb korukban is észlelik a szülők sérülékenységének tüneteit, amelyeket egyéb információ hiányában és az egocentrikus gondolkodás sajátosságai miatt leginkább magukra vonatkoztatnak, akár konkrétan magukat hibáztatják és tartják felelősnek. Ennek megelőzése a gyermek életkorának megfelelő tájékoztatásával lehetséges, az általa tapasztalható tünetek értelmezésére, a felelősség és a bűntudat érzésének csökkentésére fókuszálva (Reupert–Maybery, 2010). A szülőket általában meg kell győzni arról, hogy ez a tájékoztatás szükséges, és hogy az életkorhoz illeszkedő ismeretek nem terhelik a gyermeket, hanem éppen segítik a megértést és a szorongások csökkentését. Ehhez segítséget nyújthatnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának weboldalán, a kimondhato.hu oldalon található források, mesekönyvek, munkafüzetek.

A világgal és benne önmagával kapcsolatban megélt bizalom és optimizmus a szenvedélybeteg szülők gyermekei számára kiemelt rugalmassági tényező (Moe et al., 2007). E bizalomnak a szülő/gondozó és a gyermek közötti kötődés az alap- ja, amellyel át is térünk a szülő-gyermek kapcsolat védőtényezőire.

A szülő-gyermek kapcsolat védőtényezői

A biztonságos kötődés megteremtéséhez elsősorban állandó és válaszkész gondozói jelenlétre, a gyermek szükségleteire való odafigyelésre és az ezekkel kapcsolatos érzékeny reagálásra van szükség. A családban nevelkedő gyermek körüli állandóság vagy a bölcsődékben alapelvként működő saját kisgyermeknevelői rendszer segíti ezt a biztonságot, mivel a gyermeket egy-két állandó személy gondozza nap mint nap, ezzel megteremtve számára a béke szigetét, ahol bátran felfedezheti környezetét, fejlődhet, tanulhat (Elfer et al., 2003). Az ismeretlen és kiszámíthatatlan helyzet már a csecsemőben is megemeli a stresszreakció során termelődő hormonok, például a kortizol szintjét, ami befolyásolja a gyermek tanulási, emlékezési folyamatait (Thompson–Trevathan, 2008). Az állandó gondozó biztonsága ezt a stresszt csökken- ti otthon vagy a bölcsődében. Edwards és munkatársai (2006b) kutatása szerint az alkoholbeteg apa mellett nevelkedő kisgyermekek védettebbek voltak a betegség negatív hatásaival szemben, ha édesanyjukkal biztonságos kötődést tudtak kialakítani. Hasonlóképpen védőtényezőnek találták a pozitív szülői működésmódokat (kiszámíthatóság, megfelelő fegyelmezési és nevelési módszerek, szeretetteljes, meleg nevelési stílus, szülői odafigyelés), amelyek pufferként hatnak a családi alkoholproblémák esetén, és csökkentik a gyermekek externalizáló (Molina et al., 2010) vagy internalizáló (El-Sheikh–Buckhalt, 2003) magatartási problémáinak valószínűségét. Sokkal kevesebb kutatás irányul az apák védőszerepére az anya szenvedélybetegsége esetén. Feltételezhetjük ugyanakkor, hogy amennyiben az apa nem szerfüggő, és vállalja a gyermekek gondozását, úgy a vele való kapcsolat hasonlóképpen védőtényezőként funkcionálhat. Mindezek a kutatások kiemelik a szülők nevelői funkcióinak, gondozói válaszkészségének fontosságát a gyermekek mentális egészsége szempontjából.

Családi szintű védőtényezők

A szenvedélybeteg szülők gyermekeinek családjában a betegséggel érintett felnőttek száma komoly rizikótényező. Nemcsak a szülők érintettsége, hanem a tágabb család egészének betegsége/egészsége számít – minél több a családban a szenvedélybeteg, annál valószínűbb a gyermekek mentális betegsége, alacsony iskolai és kognitív teljesítménye és az externalizáló viselkedési zavarok megjelenése (Díaz et al., 2008; Molina et al., 2010).

Ezzel szemben azt mondhatjuk, hogy a gyermek számára elérhető egészséges fel- nőttek egyértelműen védőtényezők. Kifejezetten protektív a nem szenvedélybeteg másik szülő, ha a gyermek érzelmi támaszaként, bizalmasaként képes működ- ni. Támogatás, pozitív nevelői stílus és biztonságos kötődés – ezek a reziliencia szempontjából jelentős családi kapcsolatok legfontosabb attribútumai. Werner és Johnson (2004) kutatási eredményeik alapján kiemelik a testvérek, nagyszülők (kifejezetten az anyai nagymamák), valamint a nagybácsik és nagynénik fontosságát. Hall (2008) kvalitatív kutatásában emellett a rokonok mellett a képzeletbeli rokonok/barátok védőszerepét említi az alkoholbeteg szülőkkel való együttéléssel kapcsolatos megküzdésben, illetve a mentális jóllét támogatásában.

A család támogató működése mellett El-Sheikh és Buckhalt (2003) kutatásukban azt találták, hogy a családi összetartozás-élmény és a családi alkalmazkodás magas szintje szintén védőtényezőként működik az alkoholbeteg szülők gyermekeinél: alacsonyabb szintű volt náluk az externalizáló, internalizáló és társas problémák valószínűsége.

Mindezek az eredmények a családi működés támogatásának fontosságát implikálják a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek mentális egészsége érdekében. Azok a szolgáltatások, amelyek segítik a szülők szülői kompetenciájának fejlesztését, mentális egészségük megőrzését, a családtagok együttműködését és a szülő-gyermek kötődést, védőtényezőként támogatják az érintett családokban felnövekedő gyermekek rezilienciáját (Phelan et al., 2012; Stracke et al., 2019).

Társas és tágabb környezeti tényezők

Az eddigi kutatásokban számos társas védőtényező nyert tudományos megerősítést. A társas támogatottság érzete (hogy van valaki, akire szükség esetén támaszkodhatunk) egyértelműen rezilienciatényező a szenvedélybeteg szülők gyermekei esetén is. Moe és munkatársai (2007) ötven érintett gyermek interjújából azt a következtetést vonták le, hogy ha a gyermek számára van valaki, akinek elmondhatja az érzéseit, élményeit, az már önmagában is védőtényezőként működik. A társas támogatás érkezhet a barátoktól és nemritkán a barátok szüleitől. Mivel a szenvedélybeteg családokban a gyermekeknek kevésbé van lehetőségük megtapasztalni a család támogató funkcióit, a barátok jól funkcionáló családjai, a támogató szülők fontos védőtényezőként működhetnek esetükben (Werner–Johnson, 2004). Hasonlóképpen fontosak lehetnek azok a pedagógusok, akik a gyermek életében szerepmodellként vagy kisgyermekkorban akár kötődési személyként funkcionálhatnak (bővebben lásd F. Lassú, 2021).

A nevelési intézményekben és más közösségekben megtapasztalt társas támogatottság mellett a szabadidő értelmes eltöltése olyan fontos egyéni védőtényezőket támogathat, mint a gyermek kompetenciaérzete, kognitív képességei, az elismertség és a megbecsültség érzése, valamint a társas összetartozás élménye. Azok az érintett gyerekek, akik tudtak kapcsolódni valamilyen szabadidős tevékenységhez (szakkörhöz, sportkörhöz stb.), védettebbek voltak a szülői mentális betegség ártalmas hatásaival szemben, mint azok, akiknek nem voltak ilyen lehetőségeik (Kim–Lee, 2011; Kim, 2008; Moe et al., 2007).

A gyermeket és családját körülvevő társas közeg, a lakóhely és annak szociális jellemzői, például az elérhető szolgáltatások jó minősége a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek egyik legfontosabb rezilienciatényezőjét jelentik. A gyermek esélyeit a mentális jóllétre elsősorban a szülők mentális egészsége befolyásolja. Ha az érintett szülők hozzáférnek a gyógyulásukhoz szükséges támogatáshoz, ellátásokhoz, úgy a gyermeknek is jobbak a fejlődési kilátásai (Stracke et al., 2019).

Ha a sérülékeny szülő kap megfelelő gyógyszeres és pszichoterápiás segítséget, a betegségével kapcsolatos pszichoedukációt, akkor sokkal valószínűbb, hogy tünetei, így a gyermek terhei is csökkennek, kezelhetővé válnak. Az elérhető és jó színvonalú szolgáltatások a mentális egészség területén ezért az érintett családok rezilienciájának alapfeltételét adják (Stracke et al., 2019). Ha léteznek ezek a szolgáltatások, akkor a következő fontos kérdés, hogy az érintett szülők rendelkezzenek a szolgáltatásokra vonatkozó információkkal, azaz tudják, hogy nehézségeikkel hová fordulhatnak. Bármilyen szakemberként megtehetjük, hogy a szülőket ellátjuk a megfelelő információval, akár egy konkrét helyzetre reagálva (például a szülő a gyermekkel kapcsolatosan kéri a segítségünket, és ekkor merül fel a szülő támogatásának szükségessége), akár általánosságban a mentális egészség fontosságával összefüggésben. Nevelési intézményekben elhelyezhetünk szórólapot, rövid tájékoztató anyagot a faliújságon (lásd a Máltai Szeretetszolgálat kiadványait a kimondhato.hu oldalon), szervezhetünk családi egészségnapot vagy oktatási projektet, amelynek keretében kitérünk a szülő mentális egészségének fontosságára. Ezek meg- valósításához kérhetünk segítséget védőnőktől, háziorvosoktól vagy szakmai szervezetektől, egyesületektől. A Máltai Szeretetszolgálat vonatkozó képzéseiről a kimondhato.hu oldalon és a Facebook-oldalukon olvashatunk.

Összegzés

A szenvedélybeteg szülők gyermekeit védő tényezők számosak. Akár a gyermek egyéni adottságait, akár társas környezetének jellemzőit vesszük szemügyre, azt találjuk, hogy ezek a protektív tényezők mind fejleszthetők, támogathatók. Támogatásuk közös gyermekvédelmi felelősségünk. Akár a gyermek rokonaiként, barátjának a szüleiként, a pedagógusaiként, az orvosaként, védőnőjeként vagy a szülőket támogató szakemberekként mind részei vagyunk annak a társas támogató hálózatnak, amely, ha jól működik, képes „elég jól” megtartani a gyermeket, hogy nehézségei ellenére is túléljen, sőt fejlődjön, növekedjen. Ebben a felelősségünkben nem vagyunk egyedül, és szakemberként nem is célszerű egyedül harcolnunk. A gyermekvédelem csapatmunka, a gyermekért és családjáért tett erőfeszítések csak koordináltan képesek egymást támogatva, összeadódva optimális eredményt hozni. Reményeink szerint ez az összefoglaló a rezilienciát támogató tényezőkről segíti annak felismerését, hogy mi a saját felelősségünk ebben a csapatmunkában.