Absztrakt

A tanulmány a társadalmi tőke és a bizalom nemzetközi rendszerben betöltött lehetséges szerepének kérdésköréhez kíván adalékokkal szolgálni az orosz–ukrán konfliktus első évében – 2022. február 24. és 2023. február 24. között – Ukrajna számára biztosított támogatások vizsgálatán keresztül. Nyilvánosan elérhető forrás alapján végzett másodelemzés keretében több dimenzióban is áttekintjük a támogatások összetételét és dinamikáját. Az eredmények alapján – globálisan tekintve – egy alapvetően szűk országcsoportot jelentenek az Ukrajnának támogatást biztosító államok, s közöttük is meglehetősen jelentős aránytalanságok mutathatók ki. Meghatározónak tekinthető az Amerikai Egyesült Államok dominanciája mellett az Egyesült Királyság, Németország és Japán szerepvállalása, illetve kiemelhető a NATO tagállamainak ugyancsak jelentős összesített részesedése, amely a társadalmi tőke sajátos hatásmechanizmusaira is ráirányíthatja a figyelmet.

Kulcsszavak: társadalmi tőke, bizalom, nemzetközi támogatás, orosz–ukrán háború

DOI: 10.56699/MT.2023.3.4

A társadalmi tőke és a bizalom meglehetősen sajátos erőforrásnak tekinthető. Egyrészt amennyiben Pierre Bourdieu (2006) tőkeelméletének hármas felosztását vesszük alapul, a pénz formájában intézményesülni hajlamos gazdasági tőke, illetve a több eltérő altípusban is felismerhető kulturális tőke mellett a társadalmi tőke sajátossága, hogy nem önmagában, hanem valamilyen csoporthoz tartozás kifejeződéseként válik egyfajta előnyrendszerré, illetve a csoporton belüli csereviszonyok révén biztosíthat tulajdonosának többletlehetőségeket. Bourdieu ezen – jellemzően tehát individualisztikusnak tekinthető (Orbán–Szántó, 2006: 140–142) – interpretációja James Coleman (2006) megfogalmazásában annyiban szintén visszatükröződik, hogy itt a társadalmi tőke nem közvetlenül az emberekben, hanem sokkal inkább a közöttük lévő viszonyokban ölt testet. A társadalmi tőke ezen strukturális jellegéhez Coleman még hozzákapcsolja e tőketípus funkcionalitását, azaz azt a jellegzetességet, hogy – mint termelő tőke – a társadalmi tőke is elősegíti a cselekvést, olyan célok elérését valószínűsíti, melyeket a tőke hiányában a cselekvők nem tudnának megvalósítani (Coleman, 2006: 111–112).^[1]Ebben a tekintetben a társadalmi tőke e funkciójának annál inkább tud megfelelni, minél zártabb, sűrűbb struktúrában jelenik meg. A társadalmi tőkének az érintettek számára potenciálisan kedvező hatását – éppenséggel annak hiányán keresztül – Robert Putnam (2006) mutatta be, illetve tágította ki e fogalmat szélesebb társadalmi kontextusban. Putnam alapvetően kollektivisztikus (Orbán–Szántó, 2006: 140–142), a bizalom terminusában kifejtett szemléletmódjában e tőketípus közösségi erőforrásként jelenik meg, mely nagyban hozzájárul a társadalom működőképességéhez, prosperálásához, fejlődéséhez – illetve hiánya akadályozza utóbbiak lehetőségeit. A társadalmi tőke országok, társadalmak szintjén azonosított pozitív hatása a nemzetközi rendszer működése és biztonsága szempontjából sem hanyagolható el. Elég csak utalni például a különféle bizalomnövelő tevékenységek szerepére a konfliktusok felszínre törése, illetve eszkalálódása (Gazdag–Remek, 2018: 20), a biztonsági csapda kialakulásának (Gazdag–Remek, 2018: 14–15) megelőzése szempontjából. Az országok közötti – akár intézmények szintjén megvalósuló – együttműködés egyik lényeges hozadékának a cselekvések kiszámíthatósága tekinthető (Lebow, 2013: 18), amely nemzetközi kontextusban a bizalom fontosságának előtérbe kerülésével, felértékelődésével járhat. Az államok viselkedésére épülő aktor- vagy mikroorientációjú szemléletmód (Rathbun, 2009: 346) mellett az átfogó perspektívát megtestesítő, a nemzetközi rendszer működésére vonatkozó elméleti iskolák tekintetében is felbukkan, illetve értelmezhető a bizalom (Wrighton, 2022). A legkevésbé igaz ez az alapvetően katonai és gazdasági hatalmukkal operáló, önérdekkövető államokat egy anarchikus rendszerben feltételező realista iskolára, melyben a bizalom mindössze hiányként értelmezhető. A közösnek tekintett értékek, a nemzetközi intézmények és a kölcsönösen előnyös interakciók szerepére épülő liberalizmus esetében az államok közötti – jellemzően racionális belátáson alapuló – bizalom az együttműködést és a békés viszonyokat segíti elő. A nemzetközi rendszer még szélesebb cselekvői körét – beleértve a különféle nem állami szereplőket – feltételező konstruktivista elmélet individualista irányultságú szemléletmódjában a bizalom mint közös értékeken, illetve értelmezéseken alapuló, társadalmi-pszichológiai eredetű erőforrás tűnik fel (Wrighton, 2022: 17–19). Az együttműködésbe és bizalomba való befektetés tehát nem csupán egyéni vagy társadalmi szinten, hanem az államközi viszonyok tekintetében is megtérülő erőfeszítésnek bizonyulhat (Wheeler, 2012), mivel olyan kapacitások létrejöttéhez járulhat hozzá, melyek máskülönben nem érhetők el. A társadalmi erőforrások kedvező szerepének, az együttműködés, a bizalom és szolidaritás fenti kérdéskörét tanulmányunkban egy aktuális konfliktus, az orosz–ukrán háború esetén keresztül kívánjuk illusztrálni. Arra teszünk kísérletet, hogy feltárjuk, bemutassuk és elemezzük a konfliktus első évében kialakuló, a megtámadott felet támogató nemzetközi közösséget. A 2022. február végén eszkalálódó konfliktus mindenekelőtt Európa, de a tágabb nemzetközi közeg számára is komoly, régóta nem tapasztalt közelségben megjelenő kihívásként, egyfajta sokkhatásként jelentkezett, s az Ukrajnával való szolidaritást és együttműködést kifejező megannyi kezdeményezéshez vezetett. Ezek egy meghatározott szeletének – s különösen az abban rejlő esetleges lehetőségek – fókuszált és módszeres áttekintése tanulságos lehet.

Módszertani keretek

A tanulmányban bemutatott kutatási eredmények az Ukrajna körül a konfliktus első évében kiépült támogatási hálózatban áramló különféle források jellegéről, összetételéről adnak képet. Ukrajna több területen megannyi, más országok szolidaritásának kifejeződéseként felfogható támogatást kapott, melyek között azonban meglátásunk szerint érdemes és fontos differenciálni. Az egy-egy ország vezetői, meghatározó politikai szereplői által kifejezett támogatás, az ilyen értelmű állásfoglalások, nyilatkozatok mind-mind lényeges elemként merülhetnek fel. Ugyancsak egyértelmű kiállásnak tekinthető a nemzetközi szervezetekben – mindenekelőtt például az ENSZ-ben – való felszólalás, reprezentáció, döntéshozatali-szavazási aktus. Ezeket azonban jelen tanulmány szempontjából szimbolikus, elsősorban gesztusértékű támogatásnak tekintjük, s tartalmi és terjedelmi okok folytán nem vizsgáljuk. Meglátásunk szerint jóval nagyobb mutatóértéke lehet azon támogatásoknak, melyeket egyes országok vagy akár a nemzetközi rendszer egyéb szereplői biztosítottak Ukrajnának, amennyiben azok nem pusztán szimbolikus, hanem anyagi vagy egyéb gyakorlati ráfordítást jelentenek, s ezáltal a kérdéskör egy szűkebb, de tartalmasabb dimenzióját teszik vizsgálhatóvá.

A támogatások fenti metszetben való vizsgálatát a Kiel Institute for the World Economy németországi szervezet által megvalósított, az Ukrajna számára biztosított különféle felajánlások, szállítások konkrétumainak összegyűjtését, regisztrálását célzó kutatás – Ukraine Support Tracker – adataira (IFW, 2023) épülő másodelemzés keretében végezzük el. A forrásként szolgáló adatok eltérő formában rendelkezésre bocsátott támogatástípusokat különböztetnek meg.^[2]Az adatgyűjtés módszertani kereteihez lásd: IFW, 2023. Elemzésünkben elsősorban a bilaterális, azaz országok által biztosított támogatásokra fókuszálunk, de kitérünk a – jellemzően nemzetközi szervezetekhez kötődő – multilaterális formákra, illetve a teljes kép érdekében utalunk a piaci jellegű formákra is. Az adatokat a konfliktus első évére – azaz a 2022. február 24. és 2023. február 24. közötti időszakra – szűkítve, jellemzően leíró elemzési eljárásokkal dolgozzuk fel, s a kapott eredményeket grafikus illusztrációkkal egészítjük ki.

Adatelemzések

 A támogatások alapvető jellemzői

A konfliktus első évében összességében több mint százötvenmilliárd euró olyan pénzügyileg kifejezhető segítség áramlott Ukrajna felé, melyet kétoldalú jelleggel biztosítottak a támogató országok, illetve intézmények.^[3]Egyes kimutatások uniós intézmények – EU Bizottság és Tanács – által felajánlott tételeket is tartalmaznak, ezek nélkül a tisztán országokhoz köthető összeg 121,061 milliárd … Részletek E pontosan 156,59 milliárd eurónyi forrás támogatási területek, illetve támogatási célok szerinti eloszlása rendkívül polarizáltnak tekinthető, amennyiben a források egyik meghatározó része, 45,81 százaléka financiális, költségvetési jellegű támogatást jelent, s lényegében közel azonos, összességében azonban valamelyest még magasabb arányban (46,03%) katonai célú kötelezettségvállalások ellentételezési értékét találjuk ezen összköltségvetésben. A források fennmaradó része – kevesebb mint egytizede, számszerűen 8,16 százaléka – tekinthető humanitárius jellegű támogatásnak. Ha a fenti, bilaterális alapon szerveződő támogatások mellett figyelembe vesszük a nem ilyen formában történt felajánlásokat is – ezeket nagy nemzetközi szer- vezetek (Nemzetközi Valutaalap, Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, ENSZ, Világ- bank-csoport) bocsátották Ukrajna rendelkezésére, s kizárólag pénzügyi jellegű támogatási formát jelentenek –, akkor a teljes támogatási összeg 169,52 milliárd eurót tesz ki, melynek arányai nagyságrendileg hasonlók a fentiekhez, bár támogatási célok szerint az egymáshoz való viszonyok módosulnak. Ebben az összetételben ugyanis az összesített támogatásoknak lényegében a fele (49,94%) pénzügyi-financiális támogatásként jelenik meg, a forrásoknak még mindig több mint a kétötöde (42,52%) katonai célú, s mindössze a fennmaradó 7,54 százalék humanitárius jellegű támogatás. A segítségnyújtás fenti dimenzióin túl – jellemzően a humanitárius célokhoz kapcsolhatóan, de azoktól elkülönítetten vizsgálva – annak meghatározását is meg lehet kísérelni, hogy közelítőleg mekkora pénzügyi támogatással tekinthető egyenértékűnek a konfliktus miatt bizonyos országokban megjelenő menekültek segítése, elhelyezése, ellátása, amely – az ezen szerepkör vonatkozásában relevánsnak tekintett harmincegy ország viszonylatában – összességében további 44,35 milliárd eurónyi összeget jelent. Az ily módon kalkulált támogatási összérték 165,42 milliárd euró, melynek összetételére jellemző, hogy legnagyobb arányban (41,40%) a katonai jellegű támogatás fordul elő, további egynegyed részt (25,03%) tisztán pénzügyi célú források tesznek ki, a humanitárius pénzügyi felajánlások 6,75 százalékban vannak jelen, s a fennmaradó, valamivel több mint egynegyed részarányt (26,81%) a menekültek ellátása finanszírozásának becsült pénzügyi kerete jelenti. Azt is érdemes itt megemlíteni, hogy a menekültek megsegítése fenti költségének eloszlása rendkívül egyoldalúnak tekinthető, mivel az ezzel kapcsolatos tevékenységek pénzügyi értékre átszámított forrásának több mint a fele (51,54%) két országban – Lengyelországban és Németországban – jelenik meg.^[4]Ez a vonatkozó pénzügyi keret érintett országok közötti, önmagában vett eloszlását – illetve annak koncentráltságát – mutatja, nem pedig a menekültek eloszlása és az országokra … Részletek

Időbeli tendenciák

Az Ukrajna számára felajánlott pénzügyi támogatások időbeli eloszlásában^[5]A konfliktus első évének időszakára számított támogatások összesen 156,09 milliárd eurót tesznek ki, ami az országcsoportok szerint aggregált, illetve a támogatási sorrend szerinti … Részletek két meghatározónak tekinthető bővülési periódus azonosítható be (1. ábra). A konfliktus kezdetétől indul az első ilyen támogatási hullám, amely májusban éri el a legmagasabb értéket – ebben a hónapban közel huszonkétmilliárd euró forrás jelenik meg –, majd a nyári hónapokban egyfajta stagnálás mutatható ki. Ezt a nyugodtnak tekinthető időszakot töri meg az inkább jellemzően az ősz második felében, illetve télen kibontakozni látszó – az előbbinél jelentősebb – második intenzívebb támogatási periódus, amely az év végéig eltart, s a végén, azaz decemberben mutatja a legjelentősebb forráskihelyezést, 41,72 milliárd euró összértékben.

1. ábra: A támogatások időbeli eloszlása (saját számítás és szerkesztés)

Támogatási területek szerinti bontásban a belső arányok szemléltetése bizonyulhat mutatóértékűnek, jóllehet az összesített adatok időbeli tendenciáihoz képest markáns eltérések nem, mindössze kisebb átrendeződések rajzolódnak ki a források célja szerint (2. ábra). A vizsgált időszak elején – nyilvánvaló okokból – a katonai jellegű támogatások növekednek a legjelentősebb ütemben: áprilisra a megtámadott ország számára felajánlott katonai jellegű támogatások közel egyharmadával (31,51%) számolhatunk, míg ugyanebben az időszakban a humanitárius céllal megjelölt forrásoknak egynegyed és egyötöd közötti aránya (22,48%) mérhető, s ekkor még a legalacsonyabb mértékben a pénzügyi

2. ábra: A támogatások időbeli eloszlása területek szerint (saját számítás és szerkesztés)

támogatások jelennek meg (13,21%). Májusban azonban jelentősen növekszik a pénzügyi célú segítségnyújtás, így erre a hónapra az arányok jóval kiegyenlítettebb képet adnak, de a financiális támogatás a nyári hónapokban arányaiban alacsonynak tekinthető, s jellemzően ezen időszakban realizálódnak a humanitárius támogatások. Az augusztustól kibontakozó lassú növekedési arányok az ősz első hónapjaiban átrendeződést eredményeznek. Ez novemberre olyan mintázathoz vezet, melyben a katonai támogatásoknak még csak valamivel több mint a fele (55,66%) lett regisztrálva, míg a humanitárius célú forrásoknak már közel a kétharmada (64,83%) megjelenik, a pénzügyi támogatásoknak azonban ekkorra már közel háromnegyede (72,63%) kimutatható. Az év végéig tartó erőteljes növekedési ütem decemberre újra az arányok közötti különbségek relatív kiegyenlítését hozza, nagyságrendileg egységesen kilencvenszázalékos arányokkal, s a vizsgált időszak utolsó két hónapjában már ugyancsak nem jelennek meg markáns eltérések.

A támogatói csoportok szerinti összetétel

Ha a vizsgált időszak teljes támogatásának országcsoportonkénti – azaz jellemzően bilaterális alapon szervezett – eloszlását, illetve a szervezeti-intézményi alapon felajánlott források mintázatát egyben vizsgáljuk (3. ábra), a mindösszesen 169,52 milliárd eurós összeg felét (50,36%) az angolszász országoknál^[6]Az angolszász országok kategóriájában az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Kanadát, Ausztráliát, valamint Új-Zélandot találjuk, meglehetősen eltérő … Részletek találjuk meg. Igaz, ettől a meghatározó – alapvetően az Amerikai Egyesült Államok által dominált – támogató országcsoporttól jelentősen elmaradva, az Ukrajnának segítséget nyújtó entitások között a második legjelentősebb részesedést az uniós intézmények^[7]Az európai uniós intézményekként nevesített csoportban az Európai Békekereten (European Peace Facility), az Európai Beruházási Bankon és az EU Bizottságon és Tanácson keresztül … Részletek által felajánlott források jelentik: e támogatások egyötöd arányt (20,96%) tesznek ki, amelyhez az EU-tagállamok mindössze 15,57 százalékot elérő vállalásait hozzátéve az összes forrásnak még mindig csak az egyharmadát kitevő részesedést találunk. A korábban már említett, kizárólag pénzbeli támogatást nyújtó nemzetközi szervezetekhez^[8]A nemzetközi szervezetek csoportja a – már említett – nem bilaterális támogatási formát megvalósító Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot, az … Részletek 7,63 százalék forrás köthető, s a további országok^[9]Az egyéb támogató országok régiósan meglehetősen szerteágazók, mivel Kína és Japán, Dél-Korea és Tajvan, Törökország és India mellett megjelenik itt Norvégia és Svájc Ebben a … Részletek esetében az angolszász országcsoport részarányának hozzávetőlegesen mindössze az egytizede, 5,48 százalékos támogatási arány mérhető.

3. ábra: A támogató csoportok részesedési arányai (saját számítás és szerkesztés)

A támogatási célok szerinti területeken belül a különféle donorcsoportok meglehetősen eltérő szerepvállalása mutatható ki (4. ábra). A pénzügyi támogatások terén az uniós intézmények és az angolszász országok hasonló, nagyjából egyharmados arányt valamelyest meghaladó részesedést tudhatnak magukénak (35,82%, illetve 34,81%), továbbá a nemzetközi szervezetek felajánlásai képviselnek még jelentősebb arányt a támogatások e típusa esetében (15,27%). Markáns különbség nem jelenik meg az Európai Unió és az egyéb országok között a nagyságrendileg 6-8 százalékos részarányokat figyelembe véve. Ellentétben a humanitárius célokat szolgáló támogatásokkal, melyek esetében az uniós tagállamok domináns támogatóként jelennek meg: a források 43,68 százalékát adják, amihez hozzászámítva az EU-intézményeken keresztül megvalósuló dotációt (12,6%) az Európai Unió szerepvállalása meghaladja az összes támogatásnak több mint a felét. Az egyéb támogató országok a humanitárius célú források tizedét adják, az angolszász országok pedig az előbbi támogatási területhez hasonlóan egyharmados országok pedig az előbbi támogatási területhez hasonlóan egyharmados részarányt (33,71%) képviselnek. Ehhez képest azonban újfent jelentősen átstrukturálódik a finanszírozási összetétel, ha a katonai jellegű támogatásokat vizsgáljuk, ugyanis ebben a dimenzióban kimagaslóan dominánsnak bizonyul az angolszász országcsoport szerepvállalása, tekintettel arra, hogy a teljes katonai jellegű támogatási forrás közel háromnegyedét (71,58%) adják. Az uniós tagállamok egyötödöt meghaladó arányával (21,58%), illetve az uniós intézményeken keresztül megvalósuló támogatásokkal (4,99%) lényegében le lehet fedni a katonai támogatások egészét – az egyéb országok 1,84 százalékos szerepvállalása nem tekinthető jelentősnek.

4. ábra: A támogatási területek csoportok szerinti eloszlása (saját számítás és szerkesztés)

Országok szerinti mintázatok

Ha az elemzést kizárólag az országok által bilaterális alapon felajánlott, pénzügyileg kifejezett támogatásokra szűkítjük^[10]Az elemzés ezen részében tehát csak az egyértelműen országhoz köthető támogatások adatait vesszük figyelembe, azaz az európai uniós tagországok esetében is eltekintünk az uniós … Részletek, az érintett negyven ország tekintetében a források rendkívül jelentős mértékű koncentrációja figyelhető meg (5. ábra). Az összes pénzügyi támogatásnak több mint a fele (!) az Amerikai Egyesült Államoktól érkezik: a források 58,88 százaléka a világpolitika legmeghatározóbb szereplőjeként tekintett tengerentúli ország pénzügyi támogatását jelenti az orosz–ukrán konfliktus első évében. A fennmaradó támogatások eloszlása – nyilvánvalóan szükségszerűen – meglehetősen elaprózott képet mutat, amennyiben mindegyik további országnak tíz százalék alatti a részesedése.^[11]A források GDP-arányosan számított eloszlása természetesen más országsorrendet eredményez, jelen munka keretében azonban a források eloszlási mintázatának vizsgálatára vállalkoztunk. Ezek között kiemelhető még az Egyesült Királyság a maga 8,12 százalékos részesedésével, az Európában gazdasági vezető szerepet játszó Németország 6,09 százalékos aránnyal, valamint a Távol-Keletről Japán, melynek esetében még öt százalékot meghaladó (5,15%) részesedés mérhető. Hollandia, Kanada és Lengyelország három százalék körüli arányt tudhat magáénak, továbbá Franciaországnál, illetve a skandináv térségből Norvégiánál és Svédországnál mérhető egy százalékot meghaladó részesedés. A fennmaradó országok esetében már ez utóbbi sem teljesül.

5. ábra: A támogató országok részesedési arányai (saját számítás és szerkesztés)

Támogatási területek szerinti bontásban ugyancsak egyértelműen kimutatható az Amerikai Egyesült Államok dominanciája (6. ábra). A financiális-költségvetési célú támogatásoknak közel hatvan százaléka (59,08%) található meg ennél az országnál, amihez mérten, relatív értelemben még Japán és az Egyesült Királyság – 13,67, illetve 7,11 százalékos – részaránya tekinthető jelentősebbnek. Ha ezekhez még hozzásoroljuk Kanada közel ötszázalékos (4,97%) és Németország 3,14 százalékos részesedését, megállapíthatjuk, hogy e mindössze öt ország az összes pénzügyi célú támogatás közel kilenctizedét (87,97%) fedi le.

A humanitárius támogatások esetében – az előbbiekhez képest legalábbis – jóval kiegyenlítettebb kép tárható fel. Bár e tekintetben is az USA bizonyul a legmeghatározóbb szereplőnek, mely az összes ilyen célú támogatás közel egyharmadát (32,49%) adja, nem olyan markáns Németország lemaradása, melynek esetében a humanitárius területhez kapcsolódó forrásoknak több mint egyötöde (22,35%) regisztrálható. Kiemelkedik még a humanitárius céllal (is) támogató országok köréből a korábbi adatoknál látótérbe nem került Ausztria a harmadik legnagyobb arányú (6,48%) vállalásával, de nem sokkal marad el tőle Hollandia (5,26%) és Japán (5,13%) sem. Franciaország, Cseh- ország és Kanada is három százalékot meghaladó arányt képviselnek (3,50%, 3,32% és 3,15%). A támogatások e formája esetében a fenti országok – tehát az összes támogató állam egynegyede – adják a források 86,61 százalékát, szemben az előző dimenzióval, ahol a nagyságrendileg megegyező részesedést a forrást biztosító államok mindössze egynyolcada fedte le.

6. ábra: A támogató országok részesedési arányai területek szerint (saját számítás és szerkesztés)

A katonai célú támogatásoknál újfent erőteljesebb koncentrációs mintázat rajzolódik ki, az élen messze kimagasló pozíciót elfoglalva az Amerikai Egyesült Államokkal, mely az összes katonai támogatás közel kétharmadát (!) biztosítja 63,06 százalékos részesedésével, s dominanciájára jellemző, hogy rajta kívül nincs olyan állam, melynek két számjegyű részesedése volna. Az Egyesült Királyság 9,68 százalékkal vezeti a fennmaradó államok mezőnyét, a szigetországot Németország, illetve Lengyelország és Hollandia követi öt-, illetve háromszázalékos részesedési arányt meghaladó értékekkel (5,21%, 3,54% és 3,44%). Ha mindehhez hozzávesszük még Kanadát – mely 2,02 százalékos aránnyal képviselteti magát a katonai támogatások terén –, az így kialakuló, mindössze hat tagból álló országcsoport az összes katonai támogatás 86,96 százalékát tudhatja magáénak.^[12]A katonai támogatás mellett néhány ország ellentételezés fejében is ellátta Ukrajnát az orosz támadás elleni harcokhoz szükséges bizonyos eszközökkel. E fegyverek között … Részletek

Az országos szintű adatok esetében érdekesnek tűnhet annak feltárása, hogy milyen szerepet játszhat az államok között esetlegesen meglévő szövetségi rendszer a támogatási tevékenységben (7. ábra). Korábbi elemzésekben már láthattunk bizonyos országcsoportok szerint, illetve támogató intézmények alapján aggregált adatokat, melyek jelen esetben is hasznosíthatók, amennyiben mindenképpen érdemes lehet különbséget tenni az Európai Unió tagállamainak – országszintű – szerepvállalása, illetve az egyéb országok tevékenysége között, de a vizsgálati probléma szempontjából legalább ennyire érdekes lehet a NATO mint katonai szövetség. Az adatok alapján előbbi vonatkozásában az látható, hogy az országok szerint leszűkített bilaterális támogatásoknak mindössze valamivel több mint az egyötöde érkezik (21,81%) uniós tagállamoktól.

7. ábra: A támogatások EU- és NATO-tagállamok szerinti eloszlása (saját számítás és szerkesztés)

Ezzel szemben a NATO-tag országok által nyújtott támogatások a teljes forrásnak több mint a kilenc- tizedét látszanak lefedni, hiszen az összes támogatás 91,31 százaléka kapcsolható a katonai szövetség valamely tagjához, ami az Amerikai Egyesült Államok korábban bemutatott domináns szerepe mellett is jelentősnek tekinthető.

A NATO-tagállamok dominanciája az egyes támogatási területek esetében is egyértelműen megmutatkozik (8. ábra). Míg az uniós tagállamok a pénzügyi célú támogatásoknak mindössze 12,71 százalékát adják, addig a NATO-tagországok esetében ez az arány közel hétszer magasabb (85,42%). A legkisebb különbség – összhangban azon eredményekkel, melyeket a korábbi, aggregált szinten elemzett adatoknál tapasztaltunk – a humanitárius támogatásokból való részesedésnél jelenik meg, ez az EU és a NATO esetében 49,98, illetve 80,50 százalék. A katonai támogatások terén pedig szinte teljes mértékű a NATO-tagországok dominanciája (96,64%), jóllehet az első támogatási területhez képest mérsékeltebbnek tekinthető az aránytalanság, hiszen az uniós tagállamok részesedése is inkább az egynegyedhez esik közelebb (22,72%).

Az ukrajnai menekültek segítése

Az orosz–ukrán háború a katonai műveletek veszteségei, az elpusztított katonai és ipari, valamint lakossági infrastruktúra mellett komoly kockázatot jelent a lakosság számára, ami jelentős mértékű menekülthullámot indított el. Az elemzett adatok tanúsága szerint – a szakterülettel foglalkozó szervezetek nyilvántartásaira, illetve becsléseire alapozva – több mint ötmillió olyan menekülttel (5 193 886 fő) lehet számolni, akik más országokba utaztak.

8. ábra: Az EU- és NATO-tagállamok támogatási területek szerinti szerepvállalása (saját számítás és szerkesztés)

Az érintettek többsége – lényegében fele (50,42%) – két országban található meg: Lengyelországban az összes menekültnek csaknem az egyharmada (30,10%), Németországban pedig az egyötöde (20,32%) talált menedékre az adatok alapján. Csehországban a távozóknak közel egytizede (9,45%) található meg, Olaszországban, Spanyol- országban és az Egyesült Királyságban pedig három százalék körül alakul a menekültek aránya. A jelzett arányok mögött található menekült lakosság természetesen más-más súlyt képvisel a befogadó ország népességéhez viszonyítva – így tekintve a Németországba érkezők hozzávetőleg egyszázalékos arányt jelentenek, Lengyelországban viszont ez a relatív mutató már meghaladja a négy százalékot. Még inkább igaz ez Csehország esetében, s relatíve különösen jelentős – öt százalék feletti – arányt képviselnek a menekültek népességarányosan Montenegróban és Észtországban.

A menekültek ellátásához kapcsolódó pénzügyi terhek becsült összértéke 44,35 milliárd euró, amely jellemzően arányosan oszlik meg a befogadó országokba érkező menekült népesség között, amennyiben a források legjelentősebb része (27,21%) Lengyelországban, további közel egynegyede (24,32%) pedig Németországban található (9. ábra). Csehországban és Spanyolországban hozzávetőlegesen ötszázalékos rész- arány mérhető – 6,63 és 5,06 százalék –, de Franciaországban is meghaladja a négy, Románia, Svájc, Törökország, Olaszország, Belgium, Szlovákia és Bulgária esetében pedig a két százalékot.

9. ábra: A menekültellátás költségeinek eloszlása országok szerint (saját számítás és szerkesztés)

Összegzés és következtetések

A fentiekben több aspektus mentén tártuk fel és jellemeztük az Ukrajnának nyújtott támogatások mintázatait. Az eredmények összegzése előtt érdemes rámutatni, hogy az Ukrajnát támogató országok és nemzetközi szervezetek, intézmények egy jól lehatárolt csoportot alkotnak, s körükben is meglehetősen markáns aránytalanságok jelennek meg (10. ábra). A világ hozzávetőleg kétszáz állama közül mindössze negyven jelenik meg a támogatók között, ami arányaiban messze nem kimagasló érték – a globális világnak mindössze egyötöde van jelen a támogató országok között, s körükben is domináns az Amerikai Egyesült Államok.

Az adatelemzések eredményei alapján a pénzügyileg meghatározott támogatások összesített mutatóját vizsgálva megállapítható, hogy (1) rendkívül meghatározónak bizonyul a katonai és a pénzügyi célú támogatások köre, ami polarizált mintázatot eredményezve a humanitárius célú költések kevesebb mint egytizednyi részarányát jelenti. Az Ukrajna segítése érdekében megjelenő támogatások időbeli dinamikájában összességében (2) két jelentősebbnek tekinthető növekedési időszak mutatható ki – egyrészt a támadást követő negyedéves periódusban tavasz végéig, majd a nyári hónapokat követően késő ősszel és a téli időszakban. A támogatások belső arányaiban jellemzően ezen időszakokon belül (3) némi átrendeződés mutatható ki, de az összesített tendencia esetében megjelenő mintázatok ebben a tekintetben is dominálnak. A támogatások finanszírozói körét tekintve szembeötlő (4) az angolszász országok szerepvállalásának meghatározó jellege összességében, illetve dominanciája az Ukrajnának nyújtott katonai jellegű támogatások terén. Az Európai Unió intézményeinek és tagállamainak együttesen egyharmados részaránya jellemző az összesített adatokra vetítve, ami a humanitárius területhez kapcsolódó támogatások vonatkozásában növekszik a források felét meghaladó mértékűre.

10. ábra: Ukrajna támogatói hálózata (saját számítás és szerkesztés)

Az egyéb országok érdemben egyik célterület esetében sem lépik túl a támogatások egytizedes arányát, ami az összesített adatokban a legalacsonyabb szerepvállalást testesíti meg, nem sokkal elmaradva a nemzetközi szervezetek részarányától, amely kizárólag a pénzügyi területhez köthetően jelenik meg. A fentiek alapján tehát valamelyest (5) eltérő finanszírozási szerepvállalás látszik kibontakozni a két meghatározónak tekinthető donor államcsoport között: míg az Európai Unió tagállamai – az uniós intézményeken keresztül megvalósított vállalásokkal kiegészítve – jellemzően inkább a humanitárius célokat szolgáló támogatásokban vállalnak arányaiban nagyobb szerepet, addig az angolszász országok a döntően Ukrajna katonai műveleteinek hátterét adó források terén foglalnak el domináns pozíciót. A támogatások pénzügyileg kifejezett értékének országok szintjén vizsgált mintázatai alapján egyrészt összességében – újfent – megállapítható (6) az Amerikai Egyesült Államok kiemelkedő szerepvállalása. Az USA dominanciája a legmarkánsabban a katonai támogatások esetében jelenik meg, de szerepvállalása a financiális területen is meghatározó. Másrészt fontos hangsúlyozni a további országok között a jellemzően európai kötődésű (7) Egyesült Királyság és Németország forrásmobilizációs tevékenységét. Mindketten relatíve jelentős részt vállalnak a katonai és – kiváltképpen Németország – a humanitárius területhez kötődő támogatások terén, de a pénzügyi célú támogatást tekintve is tevékenyek. Kiemelhető továbbá a földrajzilag ugyancsak messze eső (8) Japán szerepvállalása, hiszen a távol-keleti szigetország összességében is mérhető támogatási értéket képvisel, de különösen igaz ez a pénzügyi támogatási terület vonatkozásában. Egyöntetűen megjelenő mintázatként mutathatunk rá továbbá, hogy (9) az Európai Unióhoz képest a NATO mint katonai szövetségi rendszer erőteljesen meghatározónak bizonyul a támogatások eloszlása terén, amennyiben a NATO-tag országok minden támogatási terület vonatkozásában messze meghaladják az uniós tagállamok összesített részesedési arányait – különösen igaz ez a katonai támogatások s legkevésbé a humanitárius területek tekintetében. A háború miatt menekülő népesség, illetve az ellátásukra felhasznált források eloszlása meglehetősen összetett képet mutat. Egyrészt (10) nem beszélhetünk arról, hogy kizárólag az Ukrajna közvetlen szomszédságában lévő országokban összpontosulnának a menekültek – jó példa lehet erre a relatíve magas spanyol vagy akár francia adat –, ugyanakkor vitathatatlanul (11) vezető szerepet tölt be a menekültek segítésében és ellátásában Lengyelország és Németország.

Olybá tűnik tehát, hogy Ukrajna támogatására a háború első évében egy szűk és belsőleg meglehetősen tagolt struktúrával (Coleman, 2006: 111) jellemezhető hálózat szerveződött meg, amely amellett, hogy jelentős mértékű vállalásokkal segítette a megtámadott ország helytállását, illetve működését, egyfajta társadalmi tőkeként szolgálhat, mely a jövőbeli támogatásoknak akár magasabb beágyazottsági szinten történő megvalósítását is elősegítheti. Az USA, illetve a NATO-országok támogatások terén kimutatható dominanciája ugyanakkor a társadalmi tőke és a bizalom néhány további formájának vagy típusának lehetséges szerepére irányíthatja rá a figyelmet. A „kikényszeríthető bizalom” és a „korlátozott szolidaritás” Alejandro Portes és Julia Sensenbrenner szerzőpáros által kidolgozott fogalmai (Portes–Sensenbrenner, 2006: 167–172) például a társadalmi tőke olyan mechanizmusaira utalnak, melyek az érintett támogató csoportok számára bizonyos értelemben előírtnak vagy elvártnak tekintett cselekvési mintázatokat – jelen esetben támogatási szerepvállalást (?) – vethetnek fel. Egy jövőbeli, az Ukrajna körül kiépült támogatási hálózat mint társadalmi tőke későbbi alakulásának vizsgálatát célzó elemzésben e mechanizmusok egy lehetséges további fókuszpontot vagy kutatási irányt jelölhetnek ki.

Absztrakt

A koronavírusos megbetegedések világszerte több mint hatmillió ember halálát okozták, a pandémia nagymértékben befolyásolta a lakosság egészségét, jóllétét. Tanulmányunk a Covid–19-nek a demenciával élők családi gondozóira gyakorolt hatásaival foglalkozik. Célunk a témában 2020. január és 2022. augusztus között publikált szakirodalom áttekintése volt. A vizsgált huszonegy tanulmány kvalitatív és kvantitatív eredményeket közölt a világ számos területéről. A kutatások szerint az ápoló családtagok már a világjárványt megelőzően romló egészségi állapotról, jelentős terhekről számoltak be, azonban a lezárások, a külső segítség hiánya fokozták ezeket a problémákat, melyek hozzájárultak a mentális egészség romlásához. A tanulmányok rámutattak, hogy a demenciával érintett családok – a magas egészségügyi és pszichoszociális kockázati tényezők miatt – a különösen veszélyeztetett célcsoportba tartoznak, ezért javasolt e tényezők figyelembevétele az ellátórendszerek felülvizsgálata során.

Kulcsszavak: Covid–19, családi gondozók, demencia, demenciával élők

DOI: https://doi.org/10.56699/MT.2022.4.5

A z Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a demencia a jövő egyik legnagyobb kihívása. Az előrejelzések szerint 2030-ra a betegségben szenvedők száma eléri a hetvennyolcmilliót, 2050-re pedig a 139 milliót. A demenciával érintett hatvanéves vagy idősebb népesség becsült aránya 5–8 százalék között van. Leggyakoribb formája az Alzheimer-kór, amely az esetek 60-70 százalékát teszi ki. Stádiumai között megkülönböztetik az enyhe (korai stádium), a középsúlyos és a súlyos (késői stádium) fokozatot.

A súlyosabb stádium valószínűsége az életkorral jelentősen nő. Minél előrehaladottabb a demencia, annál több támogatást, gondozást és figyelmet igényel a beteg. A gondozást jellemzően nem szakképzett, formális gondozók végzik, hanem családtagok, közeli hozzátartozók (házastárs, felnőtt gyermek), ezért a szakirodalom családi gondozóként hivatkozik rájuk. A betegség nagy terhet jelenthet a gondozási feladatokat ellátó családok számára, gyakran jelentős fizikai és érzelmi stresszt és pénzügyi nehézséget okozva (WHO, 2022).

Mivel a jelentős gondozási teher miatt a gondozók körében magas a krónikus és egyéb fizikai, valamint mentális megbetegedések aránya, néhány korábbi tanulmány a családi gondozókra „másodlagos betegként” tekint (Brodaty–Donkin, 2009; Karg et al., 2018).

A Covid–19 okozta járvány világszerte negatívan hatott a lakosság egészségére és jóllétére, a családi gondozók csoportjának pedig a társadalmi elszigetelődés és a magas érzelmi stressz miatt az átlagot meghaladóan növekedtek a terhei. A családi gondozók közül azok, akik demenciával élő személyt gondoznak, valószínűleg nagyobb kockázatnak vannak kitéve a világjárvány egészségre gyakorolt káros hatásai szempontjából. Az ápolók gyakran maguk is idősek (hatvanöt év felettiek), és már a Covid–19-pandémiát megelőzően is magasabb stressz-szintről, gyakoribb depresszív epizódokról és rosszabb egészségi állapotról számoltak be, mint a demenciával nem érintetteket ápoló társaik (Czaja et al., 2009; Garlo et al., 2010; Schulz–Sherwood, 2008).

Annak érdekében, hogy jobban megértsük a Covid–19 hatását a demenciával élők családi gondozóira, a terjedelmi korlátokat is figyelembe véve rövid szakirodalmi áttekintést végeztünk.

Módszertan

A szakirodalmi áttekintés első lépéseként az előre kialakított keresési protokoll szerint összegyűjtöttük a témába vágó szakfolyóiratcikkeket. Az összegyűjtött írások közül töröltük először azokat, amelyek a cím és az absztrakt alapján nem bizonyultak relevánsnak, majd azokat, amelyekről csak a tartalmi elemzés (a teljes szöveg elolvasása) során derült ki, hogy nem a célcsoportra fókuszálnak, vagy teljes terjedelmükben nem érhetők el online. A kiválasztási folyamat végén fennmaradó cikkeket szisztematikus elemzésnek vetettük alá.

Keresési protokoll

A keresést a PubMed, az EBSCO és a ScienceDirect adatbázisokban folytattuk le. A használt keresőkifejezés: ([“COVID-19” AND [“family caregivers” OR “family carers”] AND [dementia OR Pwd] OR [“COVID-19” AND “családi gondozók” AND [demencia OR “demenciával élő”]). További keresési feltételek: a publikáció dátuma: 2020. 01. 01. – 2022. 08. 31. között; nyelv: angol vagy magyar; keresés a cikk szövegében is, nem csak a címében; dokumentumok típusa: lektorált folyóiratban megjelent folyóiratcikkek.

Szűrés és szelekció

A cím és az absztrakt alapján az alábbi feltételeknek megfelelő cikkeket válogattuk ki további elemzésre: elsődleges kutatási cikkek (akár kvantitatív, akár kvalitatív), az elem- szám (n) legalább húsz (ez alól egy kivétel volt, egy utánkövetéses kvalitatív kutatás – Baumbusch et al., 2022 –, amelynél az utánkövetés értékes pluszinformációkkal szolgált, s ez ellensúlyozta a kis elemszámot); csak a Covid–19-járvány kitörése (2020. március) utáni adatokkal dolgozó cikkek; téma: a demenciával élő személyek családi gondozóinak élményei a Covid–19-járvány alatt (kizártuk azokat a cikkeket, amelyek csak intézményben élő demenciával érintett személyek gondozóira, nem családi, hanem fizetett gondozókra, magukra a demenciával élő személyekre, csak őket érintő beavatkozásokra vagy nem a Coviddal kapcsolatos hatásra vonatkoztak). A fennmaradó cikkek tartalmi feldolgozása során töröltük azokat, amelyekben a demenciával élő személyek családi gondozóinak almintája nem volt elkülöníthető az eredményeken belül. Töröltük továbbá a teljes terjedelmükben online nem elérhető cikkeket. A szűrési folyamat folyamatát az 1. ábra szemlélteti.

1. ábra: A keresés, szűrés és kiválasztás folyamatábrája (saját szerkesztés)

Az adatok kinyerése, az eredmények feldolgozása

Két szerző kódolta a kiválasztási kritériumoknak megfelelő tanulmányokat a teljes szövegük alapján. Minden tanulmány esetében az alábbi adatokat gyűjtöttük össze: az adatfelvétel helyszíne (ország), mintaelemszám, kutatási dizájn, a kutatás témája, a tanulmány főbb eredményei.

Eredmények

Az eredményeket az 1. táblázat szemlélteti. A táblázat első oszlopában hivatkozott sor- szám az alábbi tanulmányokra vonatkozik: 1 = Azevedo et al., 2021; 2 = Baumbusch et al., 2022; 3 = Carbone et al., 2021; 4 = Carcavilla et al., 2021; 5 = Cohen et al., 2020; 6 = Daley et al., 2022; 7 = Flemons et al., 2022; 8 = Harris–Titler, 2022; 9 = Hicks et al., 2022; 10 = Hwang et al., 2021; 11 = Kostyál et al., 2021; 12 = Manca et al., 2022; 13 = Masoud et al., 2022; 14 = Messina et al., 2022; 15 = Rainero et al., 2021; 16 = Sánchez-Teruel et al., 2022; 17 = Savla et al., 2020; 18 = Tuijt et al., 2021; 19 = White et al., 2022; 20 = Wong et al., 2022; 21 = Zucca et al., 2021.

1. táblázat: Az elemzésbe bevont tanulmányok alapadatai (saját szerkesztés)

Tanulmányi jellemzők

A kiválasztott huszonegy tanulmányban a megkérdezett családi gondozók száma 12 és 4913 között alakult. A megkérdezettek közül a nők aránya legalább 60 százalék, négy tanulmány esetében 85 százalék feletti (Kostyál et al., 2021; Masoud et al., 2022; Sánchez-Teruel et al., 2022; White et al., 2022). A családi gondozók átlagéletkora tanulmányonként jelentős szórást mutat: 46–70 év. A kutatások területi megoszlása a következő: négy tanulmány az Egyesült Királyságban, öt Olaszországban (ebből egy olasz–magyar közös kutatás), kettő Spanyolországban, öt az Egyesült Államokban, kettő Kanadában, kettő Dél-Amerikában, egy pedig Ázsiában (Kína) született. A tanulmányoknak több mint a felénél (15) tisztán kvantitatív, négy esetben tisztán kvalitatív, két esetben pedig kvalitatív és kvantitatív módszereket egyaránt alkalmazó kutatások zajlottak. Az adatfelvétel a kvantitatív kutatások esetében kérdőívvel, a kvalitatív kutatásokban interjú vagy fókuszcsoport keretében zajlott. Az adatok egy- vagy többváltozós elemzésénél különféle, gyakran korábbi kutatásokhoz kialakított mérési eszközöket használtak. Így például a családi gondozók általános jólléti állapotának felmérésére a C-DEEMQL Skálát (Daley et al., 2022), illetve a WHO-5 Well Being Indexet (Sánchez-Teruel et al., 2022) alkalmazták. A bevont tanulmányok jelentős része (18) foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a Covid–19 milyen változásokat hozott a családi gondozók életminőségében és mentális egészségi állapotában, néhány pedig a járvánnyal kapcsolatos korlátozások fizikai egészségre gyakorolt hatását is vizsgálta (Carcavilla et al., 2021; Masoud et al., 2022).

A gondozók életminőségének, mentális és fizikai egészségének romlása

A kutatók döntő része arra a megállapításra jutott, hogy a Covid–19 miatt elrendelt korlátozások szignifikáns negatív hatással voltak a demenciával élőket otthonukban gondozó családtagok egészségére. Egyes tanulmányok arra is rávilágítottak, hogy a családi gondozók állapotára sokkal kedvezőtlenebb hatással volt a járvány, mint magukra a gondozottakra. A tanulmányok között mindössze egy olyan volt (Daley et al., 2022), amely szerint a járványhelyzet alatt nem romlott a gondozók életminősége, azonban egyes vizsgált alcsoportoknál itt is érvényesült a Covid–19 negatív hatása, különösen a gondozottal egy háztartásban élőknél és azoknál, akiknél a gondozott a demencia enyhébb fokozatú stádiumában volt a vizsgálat idején. Az utóbbi összefüggés azzal magyarázható, hogy az enyhébb stádiumban lévő betegeknél jóval nagyobb volt az egészségi állapot romlása a járvány alatt, mint a már eleve súlyosabb állapotban lévőknél, és a családi gondozók életminőségének változása is ezt képezte le.

Abban a tekintetben, hogy a Covid–19-járvány alatt miért romlott a családi gondozók mentális (és fizikai) egészségi állapota, nem egységesek a tanulmányok, más-más tényezőkre helyezik a hangsúlyt. Két tanulmány (Azevedo et al., 2021; Wong et al., 2022) a gondozók mentálisegészség-romlásának egyik okaként a Covid–19 megjelenésével jelentősen megnövekedett gondozással eltöltött időt jelöli meg. Ezt elsősorban a szüneteltetett nappali ellátások hiánya okozta (Baumbusch et al., 2022), valamint a Covid–19-fertőzés elleni védekezés (higiéniai előírások fokozott betartása, maszkért, kézfertőtlenítőért való sorban állás). Wong és munkatársainak (2022) eredményei arra is rávilágítanak, hogy a gondozásra fordított idő növekedésével a gondozóknak kevesebb idejük jutott magukra, s ez növelte a gondozás során jelentkező stresszt, és hátrányosan érintette a családi gondozó egészségét is, különösen az idősebb családi gondozók esetében.

Egy Olaszországban elvégzett kutatás (Messina et al., 2022) arra hívta fel a figyelmet, hogy a gondozási idő nemcsak a nappali ellátás hiánya miatt növekedett meg, hanem az informális segítségnyújtás (családtagok, barátok) elmaradása miatt is. Mindez a terhek növekedése mellett elszigetelődést, elmagányosodást okozott a családi gondozók jelentős részénél.

Az, hogy melyek azok a leggyakoribb mentális egészségügyi problémák, amelyek fokozottan jelentkeztek a pandémia idején a családi gondozóknál, egy Spanyolországban lefolytatott kutatás (Carcavilla et al., 2021) eredményeiből látható: a megkérdezett családi gondozóknál elsősorban a szorongás (57 százalék), a hangulatzavar (41 százalék), az alvászavar (34 százalék) és az étkezési zavar (12 százalék) tünetei jelentkeztek. A gondozók fizikai állapotának romlását egy másik kutatás (Masoud et al., 2022) eredményei jelzik: a megkérdezettek 94 százaléka úgy érezte, hogy a világjárvány hatással volt az életminőségére, 45 százalékuk pedig úgy vélte, hogy az életminősége rosszabb, mint a járvány előtt volt. A családi gondozók továbbá arról számoltak be, hogy a világjárvány kismértékben (89,6 százalék) vagy nagy / rendkívül nagy hatással volt a testi egészségükre (30 százalék).

Az egyik kvalitatív kutatásban (Flemons et al., 2022) a megkérdezett gondozók (feltehetőleg) lelki okokra és a leterheltségre visszavezethető fizikai tünetekről – magas vérnyomásról, hátfájásról, általános egészségi állapotromlásról – számoltak be. Ez a kutatás arra a lényeges körülményre is rámutatott, hogy a gondozók többnyire maguk is idősödő emberek, ebből adódóan számos olyan egészség- ügyi problémával küzdenek, amelyek a Covid–19 alatti fokozottabb terhelés miatt felerősödtek.

Az áttekintésbe három olyan kutatást (Hicks et al., 2022; Messina et al., 2022; Sánchez-Teruel et al., 2022) is bevontunk, melyben részletesebben vizsgálták, hogy melyek azok a tényezők, amelyek gyengítik vagy erősítik a Covid–19 gondozókra kifejtett hatását. Ezekben a kutatásokban a következő összefüggéseket tárták fel: a járvány a súlyosabb demenciában szenvedőket gondozó családtagokat érintette leginkább, és azon belül is különösen a hátrányos helyzetű területeken élőket. A járvány okozta negatív hatások magasabb iskolázottság, illetve foglalkozási státusz, valamint erősebb társadalmi kapcsolatrendszer megléte esetén kevésbé érvényesültek.

Stressz és aggodalom a családi gondozóknál

A kutatásokban kiemelt témaként jelent meg annak vizsgálata, hogy a Covid–19-járvány milyen hatással volt a családi gondozók aggodalom- és stressz-szintjére. A bevont tanulmányok közül tizenkettő foglalkozott érdemben ezzel a kérdéssel. Carcavilla és munkatársai 2021-es, fentebb már hivatkozott tanulmánya alapján a családi gondozók 57 százaléka élt meg szorongást a járvány miatt. Egy Olaszországban lefolytatott kutatás során (Zucca et al., 2021) a gondozóknak körülbelül a 90 százaléka legalább egy stressz- tünetről számolt be, közel 30 százalékuk pedig négy vagy több tünetről. A leggyakoribb tünet a demenciával élő gondozott egészsége miatt érzett aggodalom (75 százalék) és a szorongás (46 százalék) volt. A stressz fő kockázati tényezője a beteggel való konfliktusos kapcsolat és a segítségnyújtás megszakadása volt, valamint negatívan hatott a fiatalabb kor, az alacsonyabb iskolai végzettség és a beteggel való együttélés, illetve az, ha a gondozó nő volt.

A kutatások nagyobb része kimutatta az összefüggést a járványhelyzet és a gondozó stressz- és aggodalomszintjének növekedése között. Az egyik tanulmány szerzői (Rainero et al., 2021) hasonló tendenciákat figyeltek meg SARS- és Ebola-járvány idején is. Ugyanakkor volt olyan is a vizsgált tanulmányok között (Carbone et al., 2021), amely nem mutatta ki szignifikánsan ezt a kapcsolatot. (Emellett szignifikáns összefüggések esetén sem állapítható meg egyértelműen, hogy a járványügyi helyzet melyik aspektusának tulajdonítható a hatás.)

A gondozók aggodalmának okát is több kutatás vizsgálta. A Covid–19-fertőzés és a halálozás kockázati tényezői különösen az idősebb gondozóknál okoztak nagyobb aggodalmat (Harris–Titler, 2022). Egy angliai kutatás (Tuijt et al., 2021) eredményei szerint a megkérdezettek mindennapos feszültségként élték meg, hogy a gondozott családtagnak folyamatosan el kellett magyarázniuk a Covid–19 miatt bekövetkezett helyzetet (kijárási korlátozás, fokozott higiénés szabályok, a maszkviselés fontossága). Egy argentin kutatás alapján (Cohen et al., 2020) a bezártság a demencia stádiumától függetlenül növelte a gondozottak stressz-szintjét, ugyanakkor csak a súlyos eseteket gondozók számoltak be magasabb stressz-szintről. E kutatás szerint a demenciával élők fele tapasztalt fokozott szorongást, és a legtöbb családtag elhagyta a demenciával érintett kognitív és fizikai terápiájának minden fajtáját. A családtagok súlyosabb állapotban lévő gondozott esetében a fizetett gondozó távollététől, a demencia enyhébb stádiumában lévő betegeknél pedig a gondozott Coviddal való megfertőződésétől tartottak a leginkább.

A gondozói terhek növekedésének okai

A vizsgált tanulmányok közül néhány részletesebben foglalkozott a Covid–19-járvány okozta gondozói többletterhek hátterével. Egy olasz és magyar mintákat összehasonlító elemzés (Kostyál et al., 2021) eredményei szerint a lezárások miatt mindkét országban lényegesen megnőtt a családi gondozók megterheltsége. Az összehasonlításból kiderült, hogy Magyarországon az ellátórendszer – annak ellenére, hogy felkészületlenül érte a járvány – kevésbé volt kitéve a határok lezárásának, mivel főként helyi szereplőkből és magukból a családokból állt. Olaszországban ugyanakkor az ellátórendszer jelentős mértékben támaszkodott az olyan fizetett gondozókra, akiknek a jelentős része bevándorló volt, és a lezárások miatt nem tudta ellátni gondozói tevékenységét.

Angliában a járványügyi intézkedések különösen a kezdeti szigorúbb korlátozások időszaka alatt okozták a gondozók nagyobb leterheltségét (Manca et al., 2022).

Az aggodalom és a gondozói terhek közötti összefüggésre világított rá egy spanyol kutatás (Sánchez-Teruel et al., 2022), mely kimutatta, hogy azok a gondozók, akik jobban aggódtak a Covid–19-világjárvány miatt, illetve azok, akik nem kaptak elegendő támogatást a családjuktól vagy barátoktól, nagyobb eséllyel élték meg súlyosnak a gondozói terhek növekedését, mint azok, akik felismerték a járvány pozitív aspektusait, valamint számíthattak informális külső segítségre.

Diszkusszió

Szakirodalmi áttekintésünknek az volt a célja, hogy releváns kutatások eredményei alapján megértsük a Covid–19-járványnak a demenciával érintett családok egészségére, aggodalmaira és gondozói terheire gyakorolt hatását. Összességében elmondható, hogy világszerte meglehetősen kevés tanulmány készült e témában, a kelet-európai régióban mindössze egy, az afrikai országokban pedig egy sem. A tanulmányok hiánya ezeken a területeken azért meglepő, mert a járványhelyzettel való érintettség, valamint a Covid–19 miatt bekövetkezett többlethalálozások aránya a dél-ázsiai régió mellett az észak-afrikai, valamint a kelet-európai régióban volt a legnagyobb (Wang et al., 2022). Bár az áttekintésben szereplő tanulmányok a mintanagyságot és a vizsgálati fókuszt tekintve különböztek egymástól, összességében meglehetősen hasonlók voltak: főként keresztmetszeti kutatási dizájnt alkalmaztak, és a mentális egészségre összpontosítottak.

Az áttekintésben szereplő tanulmányok eredményei megerősítették, hogy a demenciával érin- tett családok a pandémia egészségre és jóllétre gyakorolt hatása szempontjából a különösen veszélyeztetett célcsoportba tartoznak. A Covid–19-világjárvány hatására a demenciával érin- tettek életét meghatározó – a szakirodalomban korábban már leírt – tényezők mellett új kockázati tényező jelent meg: az otthoni bezártság. A demenciával élők állapotromlása leginkább a bezárások miatt elérhetetlenné vált egészségügyi, szociális szolgáltatások és egyéb támogatási formák hiányával, valamint a kijárási korlátozások okozta fokozott izolációval függött össze. A szakirodalom szerint a napi rutin felborulása, a fizikai aktivitási lehetőségek korlátozása és a társas interakciók hiánya negatívan befolyásolja a demenciával élők állapotát (Brett et al., 2016; Donka–Balogh, 2020; Guure et al.,

2017). Makra és Balogh (2018) eredményei szerint pozitív összefüggés mutatható ki a fizikai aktivitás és a kognitív funkciók között. Az otthoni bezártság során a csökkent fizikai aktivitás, valamint a társas érintkezés hiánya felgyorsíthatta a kognitív rom- lást, és előidézhette a neuropszichiátriai tünetek súlyosbodását a demenciával élőknél, e változások pedig a gondozókra is hatással voltak (Chen et al., 2021). A bevont tanulmányok eredményei szerint a demenciával érintettek állapotának negatív változása szignifikánsan összefüggött a gondozók egészségi állapotának romlásával. A gondozottak állapotváltozása növelte az ápolási feladatok mennyiségét, további fizikai és szellemi megterhelést róva a gondozókra egy olyan időszakban, amikor külső segítség kevésbé volt elérhető. Emellett több tanulmány kimutatta azt is, hogy a családi gondozóknál a szorongás és a depresszió mellett megjelent a járványhelyzet miatt érzett aggodalom. Jászberényi (2021) szerint az aggodalom valamilyen jövőbeli negatív esemény feltételezett előfordulásához kapcsolódik, vagyis attól tartunk, hogy megtörténik valami, amit nem szeretnénk (például az ellátott vagy a gondozó megbetegszik, meghal). Egy európai felmérés szerint, amelyet közel kétezer-ötszáz idős, beteg vagy fogyatékkal élő ember informális gondozói körében végeztek (beleértve a demenciával érintettek gondozóit is), a válaszadók több mint 90 százaléka aggódott amiatt, hogy mi történne a gondozott személlyel, ha a gondozó Covid–19 miatt karanténba kerülne vagy meg- betegedne. Ötből négy gondozó aggódott szerettei testi és lelki egészségének esetleges romlása miatt a pandémia következményeként. Ezenfelül tízből négy gondozó aggódott amiatt, hogy képes lesz-e biztonságosan ellátni gondozási feladatait (Eurocarers/ IRCCS-INRCA, 2021). Hasonló eredményre jutottak a kutatásba bevont tanulmányok is. A demenciával élők családi gondozói leginkább attól tartottak, hogy ők maguk vagy az általuk gondozottak megfertőződnek, valamint aggódtak, hogy szeretteik nem jutnak megfelelő egészségügyi vagy szociális ellátáshoz állapotromlásuk esetén.

A Covid–19-világjárványhoz kapcsolódóan további kockázati tényezőként azonosítható a pandémia túlzott médiaexpozíciója, amely a bevont tanulmányokban kevésbé jelent meg. A pandémia kezdete óta jelentősen megnőtt a tömegmédia (tévé, újságok, rádió, internet stb.) és a közösségi média (Facebook, Twitter stb.) fogyasztása a lakosság körében. Összefüggést találtak a járványhelyzet médiában való túlzott megjelenése és a mentális egészségügyi problémák magas előfordulása között (Gao et al., 2020). Ezzel összhangban vannak egy Olaszországban végzett kutatás eredményei: Fabio és Suriano (2021) összefüggést mutatott ki a Covid–19 médiaexpozíciója és a szorongás (valamint a szubjektív magány) között, ami arra utal, hogy pandémiás helyzetben a folyamatos médiafogyasztás felerősítheti a szorongást az emberekben, így természetesen a gondozókban is. Ezt a megállapítást az áttekintésben szereplő tanulmányok eredményei is alátámasztják.

A vizsgált tanulmányokban számos kockázati tényező jelent meg, melyek közül több összhangban van a korábbi kutatásokban (Lindeza et al., 2020; Rinaldi et al., 2005; Sink et al., 2006; Zarit et al., 1986) megállapított rizikófaktorokkal, ideértve a

gondozók nemét, iskolai végzettségét és társadalmi elszigetelődését. Az áttekintésünk- ben szereplő tanulmányok többsége azonban nem vizsgálta a gondozó és a gondozott közötti viszonyt. Hughes és munkatársai (2021) szerint aggodalomra ad okot, hogy a témában végzett kutatások nem fókuszálnak a demenciával érintett gondozottak és családi gondozóik közötti viszonyra, mivel bizonyítékok vannak a házastárs és a felnőtt gyermek gondozók közötti különbségekre (Chappell et al., 2014; Pinquart– Sörensen, 2011). A demenciával élőket gondozó házastársak jelentősen eltérnek a szüleiket gondozó felnőtt gyermekektől: a házastársukat gondozók több depressziós tünetről, nagyobb anyagi és fizikai terhekről, valamint alacsonyabb szintű pszichológiai jóllétről számoltak be (Conde-Sala et al., 2010). Ezek az eredmények azt sugallják, hogy szükséges a demenciával érintett családokra nehezedő terheket az egyéni élet- helyzetek, rizikófaktorok és szükségletek figyelembevételével csökkenteni. Valamint felül kell vizsgálni a családi gondozók elérésére és támogatására tervezett beavatkozásokat. Ezenkívül a világ számos régiójában (köztük a kelet-közép-európai régióban és Magyarországon is) szükség van olyan további kutatások lefolytatására, amelyek azt vizsgálják, hogy a pandémia milyen hatással van a demenciával élőkre és gondozóikra.

Konklúzió

A Covid–19 okozta pandémia negatív hatással volt a demenciával érintett családok egészségére és jóllétére. A vizsgálatunkba bevont tanulmányok eredményei rámutattak, hogy a mentális egészség romlása, a szorongás és az aggodalom különösen jellemző volt a demenciával élők családi gondozóinak körében. Már a világjárványt megelőzően egészségügyi problémákról, jelentős gondozói terhekről számoltak be, azonban a pandémiás helyzet kezelésére bevezetett intézkedések, az otthonmaradásra kötelezés, a külső segítség hiánya fokozta ezeket a problémákat. A nemzetközi és a magyar vizsgálat eredményei szerint a családi gondozók fizikai vagy mentális egészségének romlása a gondozási munkához szükséges személyes erőforrások eróziójához vezetett. Ezért elengedhetetlen a demenciával érintett családok megerősítése lokális szinten.

A jövőre nézve fontos, hogy a politikai döntéshozók, az egészségügyi és a szociális szakemberek olyan szakpolitikai programokat és szolgáltatásokat tervezzenek, amelyek a Covid–19 okozta globális egészségügyi válsághoz hasonló vagy egyéb gazda- sági, társadalmi krízishelyzet esetén is fenntarthatók és elérhetők. Ennek érdekében országspecifikus módon ajánlott létrehozni a meglévő szolgáltatások kiegészítésére alkalmas alternatív támogatási formákat, valamint ki kell alakítani kifejezetten a családi gondozók mentálhigiénés igényeire szabott módszereket és eszközöket. Ezek az erőfeszítések segíthetnek a gondozóknak egészségük és jóllétük megőrzésében, ami alapfeltétele annak, hogy megfelelő módon tudják ellátni demenciával élő hozzátartozójukat.

A tanulmány korlátai

Mivel az áttekintés folyóiratcikkekre korlátozódott, nem tartalmaz semmilyen publikálatlan könyvet, tanulmányt, kutatási jelentést, szakértői elemzést. További korlát, hogy csak angol és magyar nyelven írt tanulmányokat volt módunkban áttekinteni. Néhány nagyobb régió, például Kelet-Európa vagy az afrikai országok nincsenek képviselve, mivel tudomásunk szerint az irodalmi áttekintés időintervallumában ezeken a területeken nem jelentek meg publikációk a témában. E régiók reprezentációjának hiánya korlátozza az eredmények általánosíthatóságát a világ minden területére. Ezen túl a tanulmányban terjedelmi okok miatt nem elemeztük a pandémia demenciával élő személyekre gyakorolt hatását, amennyiben az nem kapcsolódott közvetlenül a gondozó jóllétéhez.