Absztrakt

A válásra és a válást követő élethelyzetre fókuszáló kutatások legmeghatározóbb kérdésköre, hogy a különböző tényezők milyen összefüggést mutatnak a gyermekek jóllétével. Jelen tanulmányban a gyermekek jóllétének szülői percepcióját és ennek összefüggéseit vizsgálom a válás, a szülő és a gyermek, illetve a szülők kapcsolatának jellemzőivel.

A „Közös szülőség a válás után” elnevezésű projekt keretében kérdőíves kutatás során elvált/különvált szülőktől (n = 404) gyűjtöttünk adatot, többek között a gyermekek jóllétéről.

A gyermekek jóllétének összefüggéseit vizsgálva a szülő-gyermek kapcsolat bizonyult a gyermek jóllétmutatói legerősebb prediktorának, a szülőnek a gyermekkel való saját kapcsolata az SDQ mindegyik alskálájával, a gyermek kiegyensúlyozottságával is szignifikáns összefüggést mutatott.

Konklúzióként elmondható az eredmények alapján, hogy a válás folyamatában és a válást követő időszakban kiemelt szerepe van a szülő-gyermek kapcsolat minőségének, továbbá fontos a szülők közötti kapcsolat is.

Kulcsszavak: válás, közös szülőség, a gyermekek jólléte, szülő-gyermek kapcsolat

A válás olyan akcidentális krízishelyzet, amely kihat az egész – szűken és tágan értelmezett – családi rendszerre. A folyamat azért is megterhelő, mert gyakran a szülők közötti konfliktusok nehezítik az újabb egyensúly kialakítását. Ezen a minden családtag számára bizonytalan és elbizonytalanító úton a gyermekek megélése és szempontjai sokszor kevesebb figyelmet kapnak, hiszen a szülők sok-sok energiát fordítanak a maguk egyensúlyban tartására. Bár sokszor megjelennek a szülőknél azok a megfontolások, hogy a gyermekek érdekében szeretnének „jól válni”, ezt nehéz tudatosan és következetesen végigvinni. A bizonytalanság abból is fakad, hogy adott esetben mit is jelent a jó válás. Ezért is különösen fontos, hogy minél több tudásunk legyen arról, hogy a válásban érintett gyermekek jólléte milyen tényezőkkel mutat összefüggést. A váláskutatások első hullámában, már a kilencvenes évek elején fontos témává váltak a gyermekek jóllétének különböző aspektusai (Amato–Rezac, 1994; Buehler–Trotter, 1990).

Szakirodalmi áttekintés

Az elmúlt évtizedekben számos tanulmány rámutatott, hogy a válást átélt családokban mind a szülők, mind a gyermekek jóllétmutatói elmaradnak az intakt családban élőkéitől (Amato, 2010; Fransson et al., 2018; Härkönen et al., 2017). A válási folyamat első szakaszában, amikor a felek még együtt vannak, de már megfogalmazódott a válási szándék (predivorce), általában jellemző a megnövekedett konfliktusszint, ami negatív hatással lehet a gyermekekre is (Camisasca et al., 2019). A válás témakörében született kutatásoknak továbbra is fontos tematikája a gyermekek alkalmazkodása a váláshoz és általában a jóllétük ebben a speciális élethelyzetben (Baude et al., 2019; Favez et al., 2019; Garriga–Pennoni, 2022).

A szülői alrendszer működése és a gyermekek jólléte

Bár sok tanulmány (például Nielsen, 2017; Rejaän et al., 2021) a közös szülőség kérdéskörét a gyermekekről való gondoskodás típusával (kizárólag az egyik szülő gondoskodik a gyermekről, a másik szülő csak kapcsolatot tart; mindkét szülő jelentős mértékben részt vesz a gyermekről való gondoskodásban) együtt vizsgálja, érdemes úgy gondolni ezek viszonyára, mint a közös szülőség tartalmára és keretére. A közös szülőség Mark E. Feinberg meghatározásában „arra a módra vonatkozik, ahogyan a szülők és/vagy más szülőfigurák a szülői szerepükben egymáshoz kapcsolódnak” (Feinberg, 2003: 96). Azaz a szerző a szülők közötti kapcsolatra és interakciókra fókuszál, beleértve együttműködésüket, egymás támogatását szülőként, a konfliktusokat és rendezésüket. Jacqueline DeAnda és munkatársai (2020) rámutattak, hogy az anya válás utáni distressze közvetlenül hat a gyermekek externalizáló és internalizáló problémáira is. Megfigyelték, hogy a szülők közötti konfliktusok az internalizáló problémák és az anya distressze közötti kapcsolatot mediálták, míg az externalizáló problémáknál nem találtak közvetett összefüggést a változók között. Egy másik vizsgálatban az ellenséges szülői magatartás és a hosszan elnyúló szülői konfliktusok összefüggtek a gyermekek érzelmi reaktivitásával, biztonságával és az externalizációs problémákkal (Davies et al., 2016). Jonathon J. Beckmeyer és munkatársai (2019) kutatásában azonban a klaszterelemzéssel kialakított különböző közös szülői csoportok (együttműködő, mérsékelten elkötelezett, konfliktusos) között nem mutatkozott jelentős különbség a szülői támogatásban, a szülőségről való tudásban és a következetlen nevelésben.

A szülő-gyermek kapcsolat és a gyermekek jólléte

Korábbi kutatások (Becher et al., 2019; Sandler et al., 2013) azt mutatják, hogy a szülői magatartás – beleértve az elfogadást, a kommunikációt, a következetes fegyelmezést, a támogatást és a családi rutinokat – összefüggésbe hozható a gyermekek hatékonyabb alkalmazkodásával. A szülő-gyermek kapcsolattal összefüggésben az alábbi altémák jelentek meg: a kapcsolat gyakorisága (Beckmeyer et al., 2019; Elam et al., 2019; Viry, 2014); a közelség, távolság, bizalom (Lau–Power, 2020); a támogatás–kontroll (Bastaits–Mortelmans, 2017; Bastaits et al., 2015); a szülő-gyermek kommunikáció (Sodermans et al., 2015; Vélez et al., 2011). A szülő-gyermek kapcsolat különböző dimenzióiról az említett kutatások alapján elmondható, hogy hozzájárulnak a gyermekek jóllétéhez és a váláshoz való alkalmazkodáshoz.

A válás utáni gondoskodás módja és a gyermekek jólléte

A válással foglalkozó irodalom talán leginkább kutatott kérdése a gyermekek elhelyezésének, illetve a gyermekekről való gondoskodásnak a módja. A 20. században a válást követően többnyire az egyik szülő (jellemzően az anya) gondoskodott a gyermekről, míg a másik szülő csak kapcsolatot tartott. Ez több esetben talán még mindig így van, de egyre gyakoribb, hogy a külön élő szülő is aktívan bekapcsolódik a gyermek(ek) életébe (Fransson et al., 2016). Az elmúlt két évtizedben nemzetközi szinten jelentősen növekedett azon családok száma, amelyekben a válást követően váltott elhelyezésben nevelik a gyermeke(ke)t. Erre a formára több kifejezéssel is utalnak a tanulmányokban (shared parenting, joint physical custody, shared custody, dual-residence, shared-time parenting), fő kritériumnak tekinthető azonban, hogy a gyermek az ideje legalább egyharmadát töltse az egyik szülőnél, beleértve a hétköznapokat, ünnepeket és tanítási szüneteket (Andreasson–Johansson, 2019; Nielsen, 2014). Több vizsgálatban állították fókuszba a gyermekek jóllétét, illetve pszichés nehézségeit és viselkedési problémáit az elhelyezés függvényében (Bergström et al., 2015; Carlsund et al., 2012; Fransson et al., 2018). A nukleáris családban élő gyermekek jólléte rendszerint magasabbnak bizonyult az elvált szülők gyermekeiénél, ugyanakkor szignifikáns különbség rajzolódott ki a váltott elhelyezésben és az egy szülőnél való elhelyezés között: a legalacsonyabb jóllét az utolsó csoportban mutatkozott. Akadnak azonban olyan vizsgálatok is, amelyek esetében a pszichés nehézségek tekintetében nem találtak különbséget a váltott elhelyezésben élő gyermekek és a nukleáris családban élők között (Fransson et al., 2016). Sara Brolin Låftman és munkatársai (2014) kimutatták, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei a közös fizikai felügyelet mellett döntöttek, hajlamosabbak voltak mindkét szülőjükhöz fordulni, amikor érzelmi támogatásra volt szükségük.

Kutatási kérdések és hipotézisek

Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy az elvált családban élő gyermekek jólléte milyen összefüggést mutat a szülői alrendszer működésével (közös szülőség, konfliktusok gyakorisága), a szülő-gyermek kapcsolattal, valamint az elhelyezés módjával. A korábbi kutatások alapján azt feltételeztük, hogy

H1: a szülői alrendszer válást követő hatékony működése pozitív együtt járást mutat a gyermekek jóllétével;

H2: a szülő-gyermek kapcsolat minőségével nő a gyermekek jólléte;

H3.: magasabb jóllétet figyelhetünk meg azoknál a gyermekeknél, akiknek mindkét szülővel van lehetőségük érdemi idő eltöltésére.

Módszerek

 A kutatás folyamata

Tanulmányunkban a „Közös szülőség a válás után” című kutatás (OTKA-PD 131671) során gyűjtött adatok alapján vizsgáljuk a fenti kérdéseket. A kutatás fő célja az elvált szülők és gyermekeik különböző jellemzőinek, valamint a szülők kapcsolatának, együttműködésének vizsgálata.

A keresztmetszeti, kérdőíves vizsgálat megkezdése előtt az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottságának jóváhagyását kértük (engedélyszám: IV/10064-1/2020/EKU). Az online kérdőív kitöltése előtt minden résztvevőt tájékoztattunk a vizsgálat céljáról, az önkéntességről és az adatok anonim kezeléséről. A részvétel feltétele írásos beleegyezés adása volt.

A kérdőív 2021. július 21. és augusztus 31. között állt rendelkezésre. A válaszadókat hólabda típusú mintavételi módszerrel értük el, közösségi oldalakon és különféle szakmai szervezetek által hirdetve. Összesen 404 elvált szülőtől kaptunk értékelhető válaszokat.

Mérőeszközök

A kérdőívben néhány saját fejlesztésű kérdés mellett többnyire standardizált mérőeszközöket használtunk.

A gyermekek jóllétére vonatkozóan használtunk a gyermekek kiegyensúlyozottságára irányuló általános kérdést („Mindent egybevetve mennyire érzi kiegyensúlyozottnak gyermekét?”), amelyet 1 („nagyon kiegyensúlyozatlan”) és 10 („nagyon kiegyensúlyozott”) között lehetett értékelni.

Szintén a gyermekek jóllétéről ad képet a Képességek és Nehézségek Kérdőív (SDQ), amely a gyermekkori viselkedési problémák egyik legnépszerűbb, nemzetközileg elismert mérőeszköze. A kérdőív tételei a következő öt skálát alkotják: Érzelmi tünetek, Viselkedési problémák, Hiperaktivitás, Kortárs kapcsolati problémák és Proszociális jellemzők. A magyar SDQ-skálák belső konzisztenciája a validáló tanulmányban (Birkás et al., 2008) közepesen kielégítő volt (Cronbach-α: 0,43–0,70).

Konfliktusok gyakorisága. A konfliktusok és konfliktuskezelési stratégiák mérésére a Kapcsolati konfliktusok és problémamegoldó stratégiák (Kerig, 1996) eszközt használtuk. Ebben a tanulmányban csak a gyakoriságra vonatkozó kérdéseket elemeztük, melyek az előző évi kisebb és nagyobb vitahelyzetekre irányultak.

Mindennapi Közös Szülőség Skála (Daily Coparenting Scale – D-Cop). A tíz tételből álló mérőeszköz lehetőséget ad arra, hogy a válaszadók értékeljék a közös szülőség megélését (például: „Képviseltük a másik által felállított szabályokat és korlátokat a gyermek felé”; „Megbíztunk egymásban mint szülőben”; „Úgy éreztem, szülőként igazi teamet (csapatot) alkotunk”). Az eszköz hétfokú Likert-skálával dolgozik, az egyes állításokat 1 („egyáltalán nem ért egyet”) és 7 („teljes mértékben egyetért”) között lehetséges pontozni. A skála magas belső konzisztenciát mutatott az eredeti validáló tanulmányban (Cronbach-α értéke a nőknél és férfiaknál egyaránt 0,89 volt) (McDaniel et al., 2017), s a jelen vizsgálatban is kiváló értéket jelez (Cronbach-α = 0,94).

Kapcsolattartási naptár (Residential Calendar). Az An Katrien Sodermans és munkatársai (2014) által kifejlesztett mérőeszköz segítségével pontos kép nyerhető arról, hogy a válást követően a gyermek(ek) mennyi időt (nappalt és éjszakát) töltenek az egyik, illetve a másik szülővel. Jelen elemzésben az apával töltött időt használtuk.

Szülő-gyermek kapcsolat. Korábbi kutatásokban használt mérőeszközök (Lau, 2017; Stewart, 2003) alapján öt itemből álló kérdéssort alakítottunk ki, amely a szülő-gyermek kapcsolat közelségére irányul (például: „Közeli kapcsolatban vagyunk”; „Mindketten élvezzük az együtt töltött időt”; „A gyermekem bizalommal fordul hozzám”). A válaszadókat arra kértük, hogy 1-től („egyáltalán nem jellemző”) 5-ig („teljes mértékben jellemző”) terjedő skálán értékeljék a maguk és a volt partnerük kapcsolatát a gyermekükkel.

Az elemzésekbe kontrollváltozóként vontuk be a gyermekek életkorát, a szülő iskolai végzettségét, valamint a válás óta eltelt időt.

A minta bemutatása

A kutatás során megkérdezett szülők átlagéletkora negyvenhárom év (SD = 6), iskolai végzettség tekintetében felülreprezentáltak a felsőfokú végzettséggel (69,7%) rendelkezők. A válaszadók közel háromnegyede (73,8%) házas volt, átlagosan tíz évet éltek együtt (SD = 5,3), s öt és fél éve (SD = 3,7) élnek külön. A vizsgált gyermekek életkora átlagosan tizenegy év (SD = 3,7). A minta további sajátosságai az 1. táblázatban olvashatók.

Az „Életünk fordulópontjai” országos reprezentatív vizsgálat tizennyolc év alatti gyermeket nevelő elvált alcsoportjához képest kutatásunkban felülreprezentáltak a fővárosban élők és a magas iskolai végzettségűek (saját számítás).

1. táblázat: A minta bemutatása (saját szerkesztés)

Eredmények

A vizsgált változókkal korrelációelemzést végeztünk (2. táblázat), melynek eredményei alapján elmondható, hogy a Képességek és Nehézségek Kérdőív alskálái és a kiegyensúlyozottságra vonatkozó általános kérdés között közepesen erős, erős korreláció van. A közös szülőséggel mindegyik mutató szignifikáns kapcsolatot jelzett, kivéve a hiperaktivitás alskálát. A konfliktusok gyakoriságával csak a hiperaktivitás (r = ,201; p < ,01) és a viselkedési problémák (r = ,180; p < ,01) alskálák voltak szignifikáns összefüggésben. Az elhelyezés típusával (hány napot tölt a gyermek az apánál) egyik jóllétindikátor sem mutatott összefüggést, egyedül a közös szülőséggel találtunk pozitív korrelációt (r = ,273; p < ,01).

Ezt követően többváltozós elemzést végeztünk, hierarchikus regresszióanalízissel kerestük, hogy mely változók jelzik leginkább előre a gyermekek jóllétét. A tanulmányban nem közöljük a részletes eredményeket, csak egy összefoglaló táblázatot mutatunk be (3. táblázat), amelyben követhető, hogy mennyire meghatározók az egyes változócsoportok, illetve mely változók maradtak szignifikánsak a komplex modellben. Összességében elmondható a vizsgált modellekről, hogy mindegyik jóllétmutató magyarázatához hozzájárultak a bevont változók.

2. táblázat: A vizsgált változók Pearsons-féle korrelációs együtthatói (saját szerkesztés)

3. táblázat: Hierarchikus regressziós modellek (összefoglaló táblázat) (saját szerkesztés)

A gyermekek jóllétének mutatói közül a legnagyobb mértékben a kiegyensúlyozottságot (R² = ,279), a legkevésbé pedig a Képességek és Nehézségek Kérdőív Érzelmi tünetek alskáláját (R² = ,061) magyarázták a modellbe vont változók. Egyedül a szülő-gyermek kapcsolat volt mindegyik mutatónál szignifikáns prediktor, és az erősség tekintetében is ennek a változócsoportnak volt a legnagyobb magyarázóereje. Ezenkívül a szülői alrendszer működése szignifikánsan hozzájárult a gyermekek kiegyensúlyozottságának, a hiperaktivitás és a viselkedési problémák előrejelzéséhez. A hiperaktivitás alskálánál láthatjuk, hogy három változócsoport (szociodemográfiai változók, szülői alrendszer, szülő-gyermek kapcsolat) is hozzájárult a magyarázathoz. Az elhelyezés típusa, azaz hogy egy hónap során hány napot tölt az apánál a gyermek, egyik mutató előrejelzéséhez sem járult hozzá.

Diszkusszió

Elemzésünkben azt vizsgáltuk, hogy különböző tényezők – mint a szülői alrendszer működése, a szülő-gyermek kapcsolat és a gyermekről való gondoskodás módja – milyen összefüggésben állnak a gyermek jóllétének egyes indikátoraival.

Első hipotézisünkben (H1) azt feltételeztük, hogy a szülői alrendszer válást követő hatékony működése pozitív együtt járást mutat a gyermekek jóllétével. A korrelációelemzések alapján láthatjuk, hogy a közös szülőség szignifikáns, de gyenge kapcsolatban áll a gyermekek jóllétével. Ezek az összefüggések a többváltozós elemzés során elhalványulnak, s bár a változócsoportnak szignifikáns magyarázóereje van a gyermekek kiegyensúlyozottsága, a hiperaktivitás és a viselkedési problémák esetében, a változók szintjén a szülő-gyermek kapcsolat modellbe építését követően nincs olyan, ami jelentős magyarázóerővel rendelkezne. A szülői alrendszert jellemző konfliktusok gyakorisága a hiperaktivitás alskála prediktoraként szignifikáns marad a végső modellben is. Ezt a hipotézisünket így részben igazoltnak tekinthetjük – megragadható a szülői alrendszer hatékony működésének és a gyermekek jóllétének együtt járása, ugyanakkor más változókkal együtt vizsgálva kevésbé meghatározó. Ez az eredmény meglepőnek tekinthető, hiszen korábbi vizsgálatokban (Kelly, 2012; Spruijt–Duindam, 2009) azt láthattuk, hogy a szülői alrendszer diszfunkcionalitásai vagy csak alacsonyabb szintű működése mintegy spillover-hatással meghatározzák a gyermeki alrendszer jellemzőit is.

A szülő-gyermek kapcsolatra vonatkozó hipotézisünket (H2) egyértelműen igazoltnak vehetjük mind a korrelációs, mind a többváltozós elemzések alapján. Ennek a változócsoportnak volt a legnagyobb magyarázóereje a komplex modellben, azaz a szülő-gyermek kapcsolat minőségéből tudunk következtetni a gyermekek jóllétére (legalábbis a vizsgált változók közül). A gyermekek jóllétével kapcsolatban főként a saját kapcsolat jellemzése volt meghatározó. A másik szülő percipiált kapcsolata esetében is szignifikáns összefüggéseket láthatunk, de valamivel gyengébbeket. A regressziós vizsgálatnál a saját kapcsolat pontszáma minden mutatónál szignifikáns prediktornak bizonyult, a szülőtárs gyermekkel való kapcsolata az általános kiegyensúlyozottságnál és a kortárskapcsolati problémák esetében volt jelentős. Fontos ugyanakkor felhívni a figyelmet a partner gyermekkel való kapcsolata és a közös szülőség, valamint a gondoskodás módja közötti összefüggésre. Ezzel a változóval a másik szülőről alkotott véleménybe kapunk betekintést. A szülőtársról való gondolkodás sémái szoros kölcsönhatásban vannak a szülők együttműködésével, azzal, ahogyan közösen nevelik a gyermeküket. Ez a percepció összefüggést mutat azzal is, hogy a másik fél mennyi időt tölt a gyermekkel – azokban az esetekben, ahol meghatározó mindkét szülő gyermekkel töltött ideje, a gyermekkel való saját kapcsolatot, de főként a másik kapcsolatát pozitívabbnak értékelik.

A harmadik – a gyermekekről való gondoskodás módja és a gyermekek jólléte közötti összefüggésre vonatkozó – hipotézisünk (H3) az eredmények alapján nem nyert igazolást. Az apával töltött napok száma a szülő-gyermek kapcsolattal és a közös szülőséggel mutatott szignifikáns kapcsolatot, így a gyermekek jóllétével csak közvetett kapcsolata van.

Konklúzió és javaslatok

Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a szülő-gyermek kapcsolatnak kiemelt szerepe van a gyermekek jóllétében a válást követő, érzelmileg mindenki számára megterhelő időszakban. Éppen azért jelent kihívást a szülők számára a gyermekek támogatása, szükségleteik felismerése és kielégítése, mert általában – teljesen természetes módon – sok (érzelmi) energiát fordítanak a saját egyensúlyuk megtalálására, az új keretek kialakítására. Ezért fontos, hogy ebben az időszakban tudjanak olyan támogatást keresni és elfogadni, amely segíti a veszteségek elgyászolását és egy újfajta kapcsolat kialakítását a másik szülővel. Egy korábbi tanulmányunkban (Pilinszki–Gyetvai, 2021) említettük azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget jelenthetnek ebben.

Leginkább a szülőség jellemzői (szülői stílus, a nevelés következetessége, támogatás és kontroll) és a közös szülőség (az a mód, ahogyan a szülőtársak együttműködnek a gyermekük nevelése érdekében) mutatott összefüggést a gyermekek jóllétével. Tehát ezek tekinthetők olyan beavatkozási pontként is, melynek fejlesztése hozzájárul az elvált családokban élő gyermekek, de meggyőződésem szerint minden gyermek jóllétéhez.

Limitációk

Eredményeink elemzésekor és értelmezésekor figyelembe kell venni a kutatás korlátait, amelyek közül fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nem reprezentatív vizsgálatról van szó. Ezt jól szemléltetik a nemek, a lakóhely és az iskolai végzettség tekintetében a minta jellemzőiben mutatkozó különbségek. A gyermekek jóllétére vonatkozó kérdéseket a szülő (és csak az egyik) beszámolója alapján tudtuk vizsgálni, ami szintén magában rejti a torzítás lehetőségét. Longitudinális adatok pontosabb képet adnának a kérdésről, de ehhez sokkal nagyobb kutatási apparátusra lenne szükség. A későbbiekben érdemes lenne a kérdéskört diádikus megközelítésben vizsgálni, a szülők és gyermekek megkérdezésével.

Factors influencing children’s well-being during divorce

Family system change, parenting and co-parenting

Abstract

The most prominent question in research focusing on divorce and post-divorce is how different factors relate to children’s well-being. In the present study, I examine parental perceptions of children’s well-being and their relationship with the characteristics of parent-child and coparenting relationships.

As part of the Coparenting after Divorce research project, a survey was conducted to collect data from divorced/separated parents (N = 404), including data on children’s well-being.

In examining the correlates of children’s well-being, the parent-child relationship was found to be the strongest predictor of child well-being indicators, with their own relationship with the child also significantly associated with each of the SDQ subscales, child balance.

In conclusion, the results suggest that the quality of the parent-child relationship plays a key role in the divorce process and the post-divorce period, and that the relationship between parents is also important.

Keywords: divorce, coparenting, child well-being, parent-child relationship

Absztrakt

A tanulmány célja bemutatni azokat a kihívásokat, melyekkel az elvált/válófélben lévő családokkal dolgozó szakemberek találkoznak, továbbá keresni azokat a válaszokat, lehetőségeket, amelyek segíthetik az érintett családokat és szakembereket a válás folyamatában. Ezeket a kérdéseket 2021 őszén lefolytatott interprofesszionális műhelymunkák (három alkalom, huszonnégy fő) és a vonatkozó szakirodalom alapján vizsgáltuk. Kihívásként jelent meg a szakemberek beszélgetésében a gyermekek szempontjainak hangsúlyosabb figyelembevétele, illetve a szülők és gyerekek többszintű támogatása a válási folyamat során. Az elmúlt évtizedekben több civil és állami kezdeményezéssel találkozhatunk, amely a konfliktusos válások támogatására irányul, azonban ezek szórványosan és egységes koncepció nélkül működnek. A téma fontossága és a területen tapasztalható hiányosságok miatt szükséges lenne a kérdés szakmaközi átgondolása és rendszerszintű megoldások kidolgozása.

Kulcsszavak: válás, mediáció, gyermekközpontú, műhelymunka

A válás, a kapcsolatbomlás más európai országokhoz hasonlóan hazánkban is a lakosság jelentős részét érintő kérdések közé tartozik, még akkor is, ha az elmúlt évek válási statisztikáit tekintve Magyarországon a válások számában és arányában is csökkenés figyelhető meg. A teljes válási arányszám 2008-ban érte el a legmagasabb értéket, az ezt követő években csökkent. 2016-ban eszerint a házasságok mintegy 42 százalékában lehetett válásra számítani. Ugyanebben az évben a válások 55 százalékában volt érintett legalább egy közös kiskorú gyermek (Makay–Szabó, 2018). Fontos azonban megjegyezni, hogy a válási statisztikák kizárólag a házasságok felbomlására vonatkoznak, az élettársi kapcsolatok megszűnéséről nincsenek adataink. A házasságon kívül született gyermekekre vonatkozó adatok (2017-ben 45 százalék) azt jelzik (KSH, 2018), hogy jelentős azon gyermekes családok aránya is, amelyekben a szülők nem kötöttek házasságot. Mivel az élettársi kapcsolatok stabilitása alacsonyabb, mint a házasságoké (Liefbroer–Dourleijn, 2006), a kapcsolatbomlás utáni szülőség kérdése még szélesebb populációt érinthet.

A válási-különválási folyamat sokszor megterhelő időszak minden érintett számára. A szülők az új helyzet bizonytalanságával szembenézve igyekeznek mielőbb valami kiszámíthatóságot találni a maguk és gyermekeik számára. Ebben a szülőket érzelmileg és anyagilag is megviselő időszakban gyakran előfordul, hogy a mindkét fél által szeretett gyermekekre kevesebb figyelmet tudnak fordítani. Különösen nehéz, amikor a személyes sérelmek és az ezekből táplálkozó, a másik felet bántó, sértő kommunikáció akadályt jelent a szülői alrendszer újraszervezésében és működtetésében. E folyamat során a szülők különböző szakemberekkel kerülnek kapcsolatba, akik akár célzottan a váláshoz nyújtanak segítséget (például mediátor, pszichológus, ügyvéd), akár közvetve, sokszor a gyermekek miatt találkoznak a családdal (például pedagógus, edző). A professzionális és megfelelő segítségnyújtás érdekében különösen fontos, hogy a különböző szakemberek – akik esetleg csak egy-egy részkérdéssel foglalkoznak – minél több információval rendelkezzenek a válási krízis sajátosságairól és a segítségnyújtás lehetőségeiről. A család és elsősorban a gyermekek érdekében kiemelten fontos lenne, hogy a szakemberek egymással együttműködve, de legalábbis hasonló elvek mentén dolgozzanak a családdal.

Egy válás természetes velejárói a szülők közötti konfliktusok, azonban intenzitásuk, tartósságuk eltérő lehet. A vonatkozó kutatások eredményei egybehangzóan alá- támasztják, hogy a gyakori és intenzív konfliktusok csökkentik mind a szülők, mind a gyermekek pszichés jóllétét, és megnehezítik az új helyzethez való alkalmazkodást (Amato, 2010; Becher et al., 2019; Lamela–Figueiredo, 2016). A nemzetközi irodalomban különösen konfliktusos válásként (high conflict divorce) azonosítják azokat a család- bomlásokat, amelyek esetében a szülők kapcsolatát hosszan tartó, mély konfliktusok jellemzik (Anderson et al., 2011; Smyth–Moloney, 2019). A konfliktusos válás főbb jellemzőiként Anderson és munkatársai (2011) az átható negatív interakciókat, illetve az ellenséges, érzelmileg instabil társas környezetet emelték ki. Mások e fogalommal a két évnél tovább tartó válási folyamatot jelölik, amelyet nagyfokú harag, ellenségeskedés, bizalmatlanság és nehezített kommunikáció jellemez (Cohen–Levite, 2012). Mahrer és munkatársai (2018) a szülők konfliktusainak tárgyalása során az alábbi szempontokat, különbségtételeket emelték ki:

• Konfliktus vagy kapcsolati erőszak, amelynél súlyos érzelmi és/vagy fizikai abúzus merül fel a szülők között.
• Súlyos konfliktusok, amelyek közvetlenül a válás időszakában merülnek fel, de később csökken a gyakoriságuk és az intenzitásuk is, vagy olyan konfliktusok, amelyek évek múlva is fennállnak.
• A konfliktus intenzitása a nézetkülönbségtől a verbális abúzusig terjedhet.
• A konfliktus a gyerekek előtt vagy az ő bevonásukkal zajlik-e.
• A szülői konfliktusok megismerése során fontos a résztvevők különböző szempontjainak felmérése. A gyermekek konfliktusnak való kitettségére vonatkozóan például az ő beszámolójuk.

A különösen konfliktusos válási ügyek összetett rendszerszintű és klinikai kihívásokat jelentenek. A konfliktushelyzetek folyamatos átélése a gyermekek életében jelentős érzelmi és fejlődési terhet okoz. Ezekről a kérdésekről hazai szinten a szakmai és tudományos értekezések csak szórványosnak mondhatók.

2021 őszén a Magyar Kapcsolatügyeleti Mediátorok Országos Szakmai Szövetsége három alkalommal szervezett online műhelybeszélgetést „Szülőnek lenni… a válás után is” címmel, hogy az elvált családokkal foglalkozó szakemberek interprofesszionális körben cseréljenek tapasztalatot egymással. Jelen tanulmány célja, hogy beszámoljunk a műhelymunkákon részt vevő szakemberek által felvetett kihívásokról, és továbbgondoljuk azokat a lehetőségeket, melyek segítséget jelenthetnek a szülőknek, gyermekeknek a válás időszakában és azt követően.

A műhelymunka bemutatása

Az alkalmakon összesen huszonnégy fő vett részt, különböző szakmai és intézményi hát- térrel, volt közöttük pedagógus, óvodai és iskolai szociális segítő, pszichológus, mediátor, családterapeuta és jogász is. Kivétel nélkül valamennyien hozzájárultak, hogy az el- hangzottakat a téma tudományos tárgyalása és szakmai fejlesztések során felhasználjuk.

A műhelymunka menete, vezérfonala:

• A műhelybeszélgetés elején rövid bemutatkozást követően minden jelenlévő választott egy képet, amely leginkább kifejezte számára a válás utáni közös szülőség, illetve az elvált családokkal végzett munka sajátosságait.
• Milyen kihívásokkal találkoznak a válófélben vagy válás után lévő családokkal végzett munka kapcsán?
• Milyen eszközök, technikák, jó gyakorlatok vannak, amelyek segítséget nyújtanak a munkában? Tapasztalataik alapján milyen válaszokat adnának az említett kihívásokra?

Az egyes alkalmak résztvevői közt nem volt átfedés, és mindegyik beszélgetés tematikáját a fenti kérdések adták. A második és harmadik alkalommal ismertettük az előző műhelymunkák fő pontjait, így a beszélgetés során azokhoz is lehetett kapcsolódni.

A jelen lévő szakemberek egy része maga is átesett már váláson, így a kliensmunka tapasztalatai mellett saját élményeiken átszűrve tudtak átfogóan beszélgetni a válófélben lévő családokkal végzett munka nehézségeiről, az intézményi háttér hiányosságairól, kompetenciahatárokról és elérendő célokról.

Kihívások a válás utáni közös szülőség támogatásában

A válással a család párkapcsolati alrendszere megszűnik, ugyanakkor a szülői alrendszer megmarad, hiszen számos olyan kérdés van, melyeket a szülőknek közösen kell megoldaniuk. Feinberg definíciója szerint „a közös szülőség arra a módra vonatkozik, ahogyan a szülők és/vagy más szülőfigurák a szülői szerepükben egymáshoz kapcsolódnak” (Feinberg, 2003: 96). A közös szülőség több dimenzióját is azonosíthatjuk: (1) a szülők közötti együttműködés és támogatás; (2) a szülők közötti versengés és konfliktus; (3) a szülői feladatok hatékony megosztása; (4) a szülői szerepvállalás iránti elkötelezettség; (5) egyetértés a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben; (6) trianguláció (például az egyik szülő koalíciót alkot a gyermekkel a másik szülő ellen) (Darwiche et al., 2021). Több kutatás is rámutatott, hogy összefüggés van a közös szülőség minősége és a gyermekek jólléte (Becher et al., 2019; Elam et al., 2019), valamint a szülő-gyermek kapcsolat (Beckmeyer et al., 2014) között. A következőkben azokat a kihívásokat mutatjuk be, melyeket a műhelymunkán részt vevő szakemberek említettek.

A gyermekek szempontjainak figyelembevétele

A műhelymunkán a különböző kérdések tárgyalása során a jelenlévők újra és újra visszakanyarodtak ahhoz a dilemmához, hogy a válás folyamatában hogyan lehet a gyermekek szempontjait minél inkább figyelembe venni, érvényesíteni. A szülőket abban támogatni, hogy érzelmi hullámzásaikban tudjanak a gyermekek szükségleteire és érdekeire fókuszálni. A válás körüli helyzetek és a gyermekek kapcsolatának kiváló illusztrációját adja Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című klasszikus filmje. A gyerekek egy-egy vágóképben szerepelnek a film elején és a végén, de alapvetően a szülők belső világa, kapcsolati dinamikája van a fókuszban, s közben a gyerekek szempontjai, megélésük nem kerülnek elő. Ezt a jelenséget fogalmazta meg a műhelymunka egyik résztvevője is: „A gyerekek eltűnnek a dolgok menetében.” A válási folyamat legnagyobb kihívása talán az, hogy a szülők szeretik a gyermeküket, azonban szükség van egy „átbillenésre”, hogy valóban fókuszba tudják helyezni az ő szükségleteit. Ha a szülők konfliktusa egyre jobban eszkalálódik, és az egymáshoz viszonyulás ellenségessé válik, nagyobb lesz a veszélye annak, hogy a válás során sérül a gyermek is. Glasl kilenclépéses modelljében (Glasl, 1999), melyben a szerző a konfliktusok eszkalációját írja le, a második harmadnak még nincsenek egyértelműen destrukciós céljai, de a saját nyereség maximalizálása és a másik fél legyőzése a cél. Ezekben az eszkalációs lépcsőkben már a gyerekek is szerepet kaphatnak. A koalíció fázisában a felek támogatókat keresnek, az eredeti téma kevésbé fontos, már mindkét fél számára arról van szó, hogy nyerjen. Akikkel találkoznak – barátok, ismerősök, családtagok, szakemberek –, potenciális szövetségesek a másik féllel folytatott vitában, harcban. Egy ilyen helyzetben már annak is megvan a veszélye, hogy a gyermek válik szövetségessé, vagy épp mindkét szülővel igyekszik lojális maradni, de ez egyre nehezebbé válik. A válás során és a válást követően a gyermekekben kialakuló lojalitáskonfliktusok gyökerei idevezetnek. A tekintély elleni támadás fázisában a két szülő már a másik felet becsmérli, jellemzőek a túlzások is („soha, mindig, állandóan”). A közös szülőségnek fontos tényezője egymás szülői tekintélyének támogatása, illetve aláásása (Feinberg, 2003). Nagyon meghatározó ebben a tekintetben, hogy hogyan beszélnek a szülők egymással a gyermek előtt, illetve a gyermeknek a másik szülőről. A destrukciós szakaszba lépve már a saját veszteségek sem számítanak, a lényeg a másik legyőzése. A családi helyzeteknél azonban nehezen értelmezhető a nyertes-vesztes felállás, hiszen a szülők közötti harcban – a kimenettől függetlenül – hosszú távon mindenki veszít. Több szakember is beszámolt arról, hogy a szülők sokszor nem látják a gyermek megélését, és csak a szakember (például az óvodai és iskolai szociális segítő) jelzése alapján találkoznak azzal, hogy gyermekük egyedül érzi magát, nem tud kivel beszélni a körülötte zajló folyamatokról. A válófélben lévő vagy elvált szülőknek a „magányból, a beszűkült tudatból, a düh, harag, csak azért is megmutatom állapotából kell megérkezni oda, hogy a gyermekekre fókuszáljanak; esszük, nem esszük, ha jól akarjuk csinálni, akkor fókuszt kell váltani” – fogalmazott az egyik résztvevő.

Folyamat – idő – tempó

A válási krízis mindenképpen egy folyamatnak tekinthető, amelyet a szereplőknek egyénenként és együtt is be kell járniuk. A válási átmenetet Van Gasse és Mortelmans (2020a) hat fázisból álló folyamatként írja le: (1) kétszülős család, amelyben a kapcsolati problémák miatt a szülők elkezdenek elégedetlenséget érezni; (2) megjelenik a különválásra törekvés, amely lendületet ad a változáshoz; (3) „ködös időszak”, amelyből hiányoznak a kétszülős családi működésben megszokott rutinok és struktúra; (4) a szülők elkezdik átszervezni a családi életet, és átmeneti megoldásokat találnak a mindennapok működtetésére; (5) majd fenntartható és hosszabb távú megoldásokat találnak; (6) a szülők és a gyermekek elfogadják az új struktúrát, és a családi élet új szakaszának tekintik. Bár a szerzők a dinamikus modellben a hatodik szakaszra végpontként hivatkoznak, fontos kiemelni, hogy a családi fejlődés folytatódik. A kialakított megoldásokat újra és újra át kell gondolni, és a családtagok, valamint a család mint rendszer fejlődési szükségleteihez kell igazítani. Az elvált családdá alakulás mindenképp pszichés folyamatot, egy- fajta gyászmunkát is jelent, amelynek végére a szülők és a gyermekek elfogadják, hogy már nem olyan lesz a családi életük, mint amit megszoktak. Apa és anya nem lesznek már együtt párként, ugyanakkor közös gyermekükért együtt szükséges felelősséget vállalniuk, és különböző helyzetekben egymással egyeztetve kell dönteniük. Hosszú út vezethet a veszteségben megélt tagadás és düh fázisától az egymással együttműködő közös szülőségig, és fontos látni, hogy a családtagok máshol tartanak az úton. Sokszor előfordul, hogy az egyik félben már megszületett a döntés a különválásról, és szeretné mielőbb tisztázni a válással összefüggő kérdéseket, míg a másik szülő még a párkapcsolat javításáért küzdene. A válás folyamata során fontos (lenne) időnként tudatosítani, hogy hol tartanak az egyes szereplők, hiszen nem egyszerre haladnak ebben a gyászfolyamatban. Szakemberként fontos kihívás, hogy miként lehet segíteni a feleket, hogy tolerálják egy- más tempóját. Az előző pontra utalva azt is fontos figyelembe venni, hogy a gyerekeknél általában később és lassabban zajlik le ez a folyamat, és sokáig előjönnek akár a család újraegyesítésére vonatkozó vágyak is. Mindenképpen kihívást jelent ez, hiszen veszteségekkel néznek szembe a szülők is, és amellett, hogy a saját szükségleteikkel kellene foglalkozniuk, folyamatosan tudatosítaniuk kell, hogy ott vannak a gyerekek.

Informális és formális környezet

A válási folyamatot nem csak a közvetlenül érintett családtagok befolyásolják, illetve maga a válási krízis is hat a család környezetére. Az erős kapcsolati háló értékes szerepet játszhat a válási átmenet kihívásainak leküzdésében, és segítséget jelent az új családi struktúra és működés kialakításában (Cook, 2012). A társas támogatórendszer tagjai számos feladatot átvesznek az átalakuló családban a szülőktől, amivel a változásban lévő szükségletekre adnak választ (Van Gasse – Mortelmans, 2020b). A rokoni és baráti társas rendszer azonban gyakran egyoldalú támogatást nyújt, amelynek során az egyik szülő mellé állnak, akár a másik ellenében. Visser és munkatársai (2017) arra is felhívják a figyelmet, hogy a kapcsolathálózat tagjai nehezebben bocsátanak meg az expartnernek, mint maguk a felek, és rendszeresen témává teszik az elszenvedett sérelmeket, negatívan beszélnek a volt partnerről, ami megnehezíti a szülők kapcsolatának új alapokra helyezését. Komoly tudatosságot és erőfeszítést kíván a szereplőktől, hogy az informális kapcsolathálózattól kapott támogatás gyermekközpontú legyen, és ne valamelyik szülő felé irányuló negatív érzések vezéreljék.

A műhelymunka résztvevői is említették a semleges és pártatlan hozzáállást az elvált családokkal való munka alapvetéseként és egyben kihívásaként. Kívülállónak maradni és nem foglalni állást egyik szülő mellett sem, nem kötődni jobban egyik félhez sem – nehéz segítői feladat, különösen akkor, ha bántalmazó kapcsolatról van szó. Mediátorként ez alapelvnek számít, azonban más szakemberek (például családsegítő, pedagógus, edző) esetében is segítséget jelent a szülőkkel való kommunikációban. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a válás során a jogi folyamat túlzott hangsúlyt kap. A „család elsősorban nem jogi rendszer, és a válás elsősorban nem jogi folyamat” – fogalmazott az egyik szakember. Magyarországon a házasság felbontását a bíróság mondja ki, azonban a jogi megoldás önmagában nem eredményez együttműködő közös szülőséget, sőt a jogi út offenzívájában akár el is vész az erő és az energia. A folyamat végén fontos eljutni valamiféle jogi lezáráshoz, de előbb mélyrehatóbban kellene foglalkozni a válás többi (érzelmi, társas, szülői alrendszer) aspektusával. Külön kihívásként említették a műhelymunka résztvevői, hogy a legtöbb szakember, aki nem kifejezetten a válás miatt találkozik a családtagokkal (elsősorban a gyerekekkel), tanulmányai során nem vagy nagyon felületesen foglalkozott azzal, hogyan tud jól segíteni egy ilyen helyzetben. Például mit tehet az az osztályfőnök, akinek az egyik tanulója épp szülei válását éli át? Milyen folyamatok zajlanak a gyermekben, akivel nap mint nap találkozik, és aki esetleg máshogy teljesít, mint szokott, máshogy vesz részt az iskolai közösségi életben, mint korábban? A válás mint családi életesemény kihat azokra a tágabb rendszerekre, melyekben a családtagok a mindennapok során dolgoznak, tanulnak. Épp ezért fontos lenne rendszerben gondolkodni, és nemcsak egyéni válaszokat adni, egyéni támaszt nyújtani, hanem összehangolt segítséggel hozzájárulni a családi rendszer minél békésebb és gyorsabb átalakulásához, a gyermekek számára is átlátható, kiszámítható keretek kialakításához.

Lehetséges válaszok, jó gyakorlatok

Mediáció és mediációs szemlélet

A közvetítés (más néven mediáció) alternatív vitarendezési eljárás, amelynek során egy pártatlan és semleges harmadik fél, a mediátor segíti a felek kommunikációját, hogy a konfliktusban érintettek számukra kielégítő megoldásra jussanak. A mediáció családi viták esetén különösen jól alkalmazható módszer, hiszen az ilyen érzelmileg intenzív és sok szálon kötődő kapcsolatokban a vitarendezés jogi útja a kapcsolat további romlásához vezet. A válási folyamatban több olyan pont van, amikor segítséget jelenthet a mediációs eljárás azzal, hogy nehéz beszélgetésekhez biztonságos keretet és kiszámítható struktúrát ad. Ezért hasznos lehet a mediáció a válás előtt, a felmerülő kérdések tisztázása és közös megbeszélése érdekében, a válás közben, a jogi eljárás szüneteltetése mellett és a válást követően is. Hiszen gyakran vannak részletkérdések, amelyeket a bíróság nem is tud szabályozni, illetve a család és a családtagok fejlődésével a szabályokat és kereteket is módosítani szükséges. A következőkben néhány olyan mediációs alapelvet emelek ki, amelyek el- vált szülőkkel, gyermekekkel foglalkozó más szakemberek számára is hasznosak lehetnek:

• Múltbeli sérelmek helyett jövőorientáció – egy vitahelyzet könnyen eszkalálódik, és a téma hamar átterelődik a vita tárgyáról egy másik tárgyra, a kérdéssel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra, a jelenről a múltra. A „Hogyan jutottunk ide?” kérdés gyakran a felelős, hibás keresésével jár együtt. Akár önhibáztatásról, akár a másik fél számonkéréséről van szó, ez a vita konstruktív rendezését nem segíti elő. A „Ki mit rontott el?” kérdés terméketlenségét kikerülve a jövőbeli lehetséges megoldások kerülnek fókuszba. Például: Hogyan fognak együttműködni egy adott dologban a gyermekük érdekében? Mit tudnak vállalni azért, hogy kiegyen- súlyozottabb legyen a kommunikációjuk?

• A másik fél helyett önmagáról, a szülői kapcsolatukról és a gyermek szükségleteiről beszélni – a fókuszváltás egy másik formája, amikor a konfliktusban érin- tettek kommunikációjának tárgya és iránya változik. Jamison és munkatársainak (2014) vizsgálata rámutatott, hogy a reziliens közös szülőség (amely kevés konfliktussal és eredményes közös döntéshozatallal jár) megjelenése együtt jár a gyermekek jóllétének és szükségleteinek gyakori és explicit megfogalmazásával. Erre utalt a kutatás szerint a nyelvezet is: akik a gyermek szükségleteit helyezték fókuszba, jellemzően a „mi” személyes névmást használták, amikor magukról és expartnerükről beszéltek, míg azok a szülők, akik a válásra és egymásra fókuszáltak, egyes szám első személyben fogalmaztak.
• Követelések helyett szükségletek feltárása és kérések megfogalmazása – a pozicionális vita nehézségét az adja, hogy a felek nagyon konkrét elképzelésekkel érkeznek a tárgyalásba, és nem tudnak, nem akarnak engedni belőlük. Ha így tennének, azt esetleg veszteségként élnék A mediáció ezzel szemben együttműködésre építő megoldásokat kínál, amelyek esetében a felek szükségleteinek feltárása és kifejezése lehetőséget teremt a berögzült pozícióból való kilépésre. Ha találnak olyan megoldást, amely minden fél szükségletét kielégíti, annak ellenére nyertes-nyertes helyzet jöhet létre, hogy elengedik kezdeti követeléseiket.
• A gyermek szükségleteinek és szempontjainak fókuszba állítása – a gyermekközpontú mediáció sajátossága, hogy gyakran rákérdez a gyermek nézőpontjára, sőt ha szükséges, képviseli is a gyermek érdekét. A válás során kulcsfontosságú, hogy a szülők mennyire tudják döntéseiknél figyelembe venni és érvényesíteni a gyermek aktuális szükségleteit és hosszú távú érdekeit.

Válási terápia

A válási folyamatban és akár a válást követő időszakban is gyakran úgy tűnik, hogy a szülők megragadnak a krízisben. Érzelmeikben elakadva, magukat vagy a másik felet okolva képtelenek a továbblépésre. Akár egyik, akár mindkét felet jellemzi ez, mindenképpen súlyos akadályt jelent a közös szülőség és az együttműködés kialakításában. Ezért is fontos, hogy minél előbb kapjanak olyan érzelmi támogatást a szülők, amely képessé teszi őket a szükségleteket figyelembe vevő és racionális döntések meghozatalára. Lebow (2015) speciális, integratív szemléletű válásterápiát fejlesztett ki, melyben a válás kezdeti fázisára fókuszál, amikor a pár érzelmei még igen intenzívek. A terápia célja a gyermek körül kialakuló konfliktusok oldása, az érzelmi leválás és az indulatkezelés segítése. Felmerülhet itt a mediáció és a terápia közötti kompetenciahatár kérdése, de az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association, 2013) iránymutatása szerint a terápiás támogatás elsősorban a párkapcsolat felbomlását kísérő érzelmek kezelését és a változásokhoz való alkalmazkodást segíti. Az egyéni és párterápiák a különválás előtt és a válás során hozzájárulnak a felek önismereti fejlődéséhez, a megszakadó kapcsolat dinamikáira való reflexióhoz, valamint az ezekből való tanuláshoz.

Képzések a közös szülőségről

Az elmúlt évtizedekben több országban is indultak olyan képzési programok, melyek a válás utáni közös szülőség minőségének fejlesztését célozzák. Az USA államainak többségében már 2007-ben elérhető volt képzés elvált szülők számára, s az államoknak több mint a fele megköveteli, hogy a válás előtt álló szülők tanfolyamon vegyenek részt (Pollet–Lombreglia, 2008). E programok elsődleges célja a szülők konfliktusainak csökkentése és együttműködésük, kommunikációjuk fejlesztése, hogy a kapcsolatuk felbomlásából adódó negatív hatásokat enyhítsék.

A műhelymunka résztvevői egy közös szülőségről szóló képzés tervezésével kapcsolatban fontos kérdésnek tartották az időzítést (már a tapasztalatokra tudjanak rátekinteni, vagy megelőzésként vesznek részt benne), a célkitűzést (edukáció és/vagy támogatás), valamint a képzés formáját (a szülők együtt vagy külön vesznek-e részt benne, egyéni, csoportos vagy páros formában zajlik-e). Tartalom szempontjából kiemelték a konfliktuskezelési módszereket, a gyermek szempontjainak beemelését, az önismeretet és a különböző szolgáltatásokról (mediáció, terápia) szóló tájékoztatást. A nemzetközi színtéren sokféle intervencióval találkozhatunk, amelyek a válás utáni közös szülőséget támogatják. Van olyan, amelyik csak az egyik szülőnek szól (Braver et al., 2005), van, amelyikre mindkét szülőt hívják (Owen–Rhoades, 2012), és van, amelyen a komplex program egyéni, páros és csoportos munkára épül (Pruett et al., 2011). Célkitűzéseiket és tartalmukat tekintve a támogatásra, tájékoztatásra, a konfliktusok csökkentésére, egy közös szülői terv kidolgozására, illetve a készségfejlesztésre fókuszálnak (Darwiche et al., 2021).

Interprofesszionális együttműködés

A válás során és a válást követően a szülőkkel és a gyermekekkel több szakember is találkozik. Van, aki közvetlenül a válási folyamathoz nyújt támogatást, mások meghatározó tagjai azoknak a közösségeknek, melyekben a családtagok megfordulnak. Fontos lenne, hogy ezek a szakemberek rendszerben tudjanak együttműködni a családdal és a család érdekében. Ehhez egyrészt az szükséges, hogy nekik is legyen ismeretük azokról a folyamatokról, melyek a szülőkben és a gyermekekben zajlanak, illetve legyenek esz- közeik a családtagok támogatására, a velük folytatott kommunikációra. Vannak olyan esetek, amikor az iskolában nem is tudnak a szülők válásáról, csak a gyermek viselkedésének változását, tanulmányainak romlását tapasztalják. Különösen fontos ezért, hogy olyan társadalmi közeg és légkör tudjon kialakulni, ahol a válás nem szégyen és kudarc, s ahol a szülők vállalhatják a maguk és gyermekeik közösségeiben, hogy ebben a krízisben vannak. E téren mindenképpen szemléletformálásra van szükség a szakemberek és a laikusok körében is, hiszen a cél az, hogy az elvált családokban élő gyermekek a lehető legkevesebb sérüléssel legyenek túl ezen az embert próbáló időszakon. A szakemberek és a szülők képzésén túl az összehangolt munkát segíthetik az esetkonferenciák és szakmaközi megbeszélések, melyek ugyan jelen vannak a gyermekjóléti rendszerben, de általában akkor kerül sor rájuk, ha egy gyermek veszélyeztetéséről van szó.

A válás felmerülésekor elsősorban az ügyvédi szolgáltatásokat veszik igénybe a szülők, azonban fontos lenne, hogy a válás különböző aspektusaira gondolva más szolgáltatásokat is ismerjenek. Különösen előremutatók az olyan kezdeményezések, amikor a családdal „válási team” foglalkozik, amelyben mentálhigiénés szakemberek, mediátorok, jogászok segítik végig a családot ezen az úton. Az „Együttműködő válás” programban e szakemberek munkáját egy úgynevezett közös szülőség konzulens segíti, aki végig- kíséri a családot a válási folyamaton, és időközönként egyeztet a többi szakemberrel is (Pruett et al., 2011). Hazánkban a kapcsolatügyeleti szolgáltatás alakulásának időszakában, az Erzsébetvárosi Nevelési Tanácsadóban, majd később a Kapcsolat Alapítvány keretei között működött olyan modell, amelyen belül a család többszintű segítséget kapott (szülőcsoport, szülőkonzultáció, mediáció stb.) (Balázs, 2016).

Konklúziók, javaslatok

A műhelymunkákon részt vevő szakemberek véleménye és a nemzetközi gyakorlat alapján mindenképpen megállapítható, hogy sok tennivalónk van a válással kapcsolatban, elsősorban a szemléletformálás terén. Annak érdekében, hogy a gyermekek pszichés jólléte a válást követően is minél stabilabb lehessen, fontos, hogy vállalható legyen a válás azokban a közösségekben (munkahely, iskola), ahol a családtagok a mindennapjaikat élik. Ezt megkönnyíti, ha ezen intézményekben olyan szakemberekkel találkoznak, akik kompetens módon, ismeretekkel és készségekkel rendelkezve tudnak segíteni, illetve megfelelő segítséget keresni. Támogatná ezt, ha a különböző szakemberek a gyermekközpontú válást fókuszba helyező képzéseken, műhelymunkákon vennének részt.

A szülők „átbillenését” is nagymértékben segíti, ha már a válás felmerülésekor és az egész folyamat során olyan szolgáltatásokat tudnak igénybe venni, amelyek támogatják őket a gyermekfókusz megtartásában és az együttműködő közös szülőség kialakításában. Ehhez szükséges e programok kialakítása és mérése, majd rendszerszintű bevezetése a válás jogi és gyermekvédelmi folyamataiba.

A különösen konfliktusos válások esetében fontos lenne a rendszerben egy erre felkészített szakember (lásd coparenting counselor, parenting coordinator), aki pártatlanul és semlegesen, a gyermek érdekeit szem előtt tartva támogatja a családot a válási folyamatban. Egy ilyen szerepkör bevezetéséhez viszont nem elegendő egy munkakör létrehozása vagy a családsegítő-gyermekjóléti központok újabb feladattal való terhelése, hanem széles körű, interprofesszionális együttműködésre is szükség van.

Támogatás

A tanulmány megírását a „Közös szülőség a válás után” című, OTKA-PD 131671 sz. kutatási pályázat támogatta.

Köszönetnyilvánítás

Köszönettel tartozom a műhelymunkán részt vevő szakembereknek, akik tapasztalataikkal gazdagították a közös eszmecserét, és hozzájárultak az elvált családokkal végzett munka kihívásainak végiggondolásához. Köszönöm Watfa Zsülinek, hogy segített a mű- helymunkák levezetésében.

Absztrakt

A nemzetközi szakirodalomban a családkutatás egyik viszonylag új fogalma a High Conflicted Divorced Families, amelyet a családon belüli konfliktusok és a válás kutatásánál használnak. A fogalommal olyan családokat igyekez­nek leírni, ahol a válás előtt, alatt és után is jellemzőek a szülők közötti heves konfliktusok, amelyeknek a gyermekek is óhatatlanul részesei. Hazánkban még kevésbé ismert ez a fogalom, a külföldi kutatások között azonban egyre több olyan van, amely a válás gyermekekre gyakorolt hatását vizsgálja. Ezek a kutatások igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a sok konfliktussal nehezített válás mentálisan és szociálisan is mennyivel nagyobb terhet ró a gyermekre, s az adott esetben akár a felnőttkoráig is elkísérheti. Tanulmányomban ezt a fogalmat szeretném körbejárni azoknak a kutatásoknak az ismertetésével, összehasonlításával és elemzésével, amelyek maguk is használják, így konkrét példákon is bemutathatom, milyen esetekben alkalmazzák a fogalmat.

Kulcsszavak: konfliktusok, válás, család, szülői konfliktusok

DOI: 10.56699/MT.2023.4.6

A család a társadalom egyik alapköve, a szocializáció talán legfontosabb színtere, hiszen a legalapvetőbb társas kapcsolataink innen erednek, és itt tanuljuk meg, hogyan viselkedjünk másokkal életünk során. A családban felmerülő konfliktusok is nagy hatást gyakorolhatnak ránk, akár pozitív, akár negatív értelemben. Önmagában a konfliktusok nem feltétlenül rosszak. Kifejezetten fontos a gyermekek számára, hogy a konfliktusok kezelésének példáját látva a szülőktől megtanulják, hogyan lehet ezekhez viszonyulni, milyen stratégiákat követhetnek. Azonban bizonyos esetekben e konfliktusok olyan mértékűvé válnak, hogy már káros hatásúak lehetnek – akár egészen hosszú távon is.

A nemzetközi szakirodalom és a kutatások ezért is fedezték fel maguknak a családon belüli konfliktusokat, amelyek nagy számban elérhetők a kutatók számára – bár nem mindig könnyű rájuk találni. A kutatások célja jellemzően az, hogy a gyermekek viselkedésében bekövetkezett változásokat megfigyeljék, és megoldásokat kínáljanak arra, hogyan lehet elkerülni a káros helyzeteket, vagy kezelni őket, ha már a megelőzés nem lehetséges. A gyermekeket érő hatásokat sokan és sokféle kérdés kapcsán vizsgálták már, így az ezzel a témával foglalkozó kutatásoknak szerteágazó előzményeik vannak. Nem meglepő talán, hogy nemcsak a szociológia, hanem a pszichológia területén is, sőt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a családon belüli konfliktusok vizsgálata a két tudomány közös területe. A következőkben igyekszünk áttekinteni a High Conflicted Divorced Families fogalmának meghatározásait, és valamilyen összegzést adni a lényegéről. Ezután bemutatjuk a kutatásokat, amelyek a fogalommal foglalkoztak. Teljességre természetesen nem törekedhetünk, hiszen jóval több kutatás született már a témában, mint amennyit jelen tanulmányunkban be tudnánk mutatni, de amennyire csak lehetséges, igyekszünk átfogó képet adni az eddig született legfontosabb eredményekről.

Olyan kutatásokat választottam ki, amelyekről úgy gondolom, jól példázzák egy-egy tématerület szempontjait a fogalommal kapcsolatban. Hasznosabbnak láttam egy teljesen új fogalom esetében néhány konkrét példa bemutatását, mint a vele foglalkozó összes tanulmány tömény áttekintését. A kutatásokat a vizsgált területek szerint mutatom be, így láthatóvá válik, mennyire szerteágazók.

A fogalomról

Mielőtt mélyebben elkezdenénk végigvenni a fogalom legfontosabb pontjait, annyit tisztáznunk kell, hogy sajnos még nem létezik egységes meghatározása. Vannak elemek, amelyeket szinte minden esetben felfedezhetünk, de nem mondhatjuk, hogy „ennek a fogalomnak ez a meghatározása”. A konfliktusos családok definiálása önmagában is nehéz lenne, hiszen egy család lehet úgy konfliktusos, hogy közben mindenki be tudja tölteni benne a szerepét, és a család jól működik, képes azt a biztonságot, érzelmi támogatást nyújtani, amelyre a tagjainak szükségük van, gazdaságilag stabil, és így tovább. Lehet azonban egy család olyan módon konfliktusos, hogy ezeket a funkciókat már képtelen ellátni, és leginkább csak az tartja össze, hogy a tagjai valamilyen külső körülmény miatt nem tudnak kilépni belőle. Rachel Treloar úgy határozza meg, hogy a különösen konfliktusos válások „nem csupán egyéni vagy interperszonális problémák. Ez egy komplex folyamat, amelyben sok a közrejátszó tényező és a lehetséges út a továbbiakat illetően” (Treloar, 2019: 95). Pontos operacionalizálást és konceptualizálást a kutatások többségénél nem láthatunk, legalábbis a tanulmányokban, ami miatt sok kérdés felmerülhet a fogalom használatával kapcsolatban. Mivel nincs egységes meghatározás, a konkrét kutatásokban használt definíciók és mérőeszközök is a kutatókra vannak bízva – ez rendkívül nagy szabadságot ad, de komoly kérdéseket is felvet.

A fogalom magyar fordítása is komoly problémát okoz, mert a high szó egyszerre utal a konfliktusok gyakoriságára és hevességére. Itt kell kitérnünk arra, hogy milyen konfliktusok férnek bele a fogalomba. Fontos kiemelni, hogy amikor ebben az esetben konfliktusos családokról beszélünk, akkor nem olyanokra gondolunk, amelyekben a konfliktus a fizikai vagy szexuális erőszakig eszkalálódott. Ez nagyon lényeges megkötés, mert amint olyan családokról beszélünk, amelyekben fizikai vagy szexuális erőszak is történik, egészen más típusú problémáról van szó. Nemcsak dinamikájukat tekintve, de az okozott traumák szintjén is teljesen máshogy működnek ezek a családok, és megkülönböztetésük rendkívül fontos. Jelen tanulmányban a különösen konfliktusos fordítást alkalmazom, mert véleményem szerint ez áll a legközelebb ahhoz az értelemhez, amelyben az angol fogalmat használják.

Jon K. Amundson és Jennifer Short (2018) például úgy fogalmaz, hogy ezekben a családokban állandósult a konfliktusos állapot. A családban – ahelyett, hogy adaptálódnának, és a megoldást keresnék – a konfliktus és a saját igazuk bizonyítása lesz a fontos. Eközben pedig háttérbe szorulnak szülői funkciók és a gyermekkel való foglalkozás. Ebben a definícióban a konfliktusos kapcsolat áll a középpontban, kevésbé fontos a válás, bár a legtöbb esetben ez is része a fogalomnak. Stella Laletas és Michelle Khasin (2021) annyival egészítik ki a definíciót, hogy bevonják a válást is, azaz minden olyan aspektust (gyermekelhelyezés, tartásdíjfizetés), amely a jogi folyamat során vitás lehet. Ezzel kapcsolatban ők is megjegyzik, hogy a folyamat akár hosszú évekre elhúzódhat.

Shayne Anderson és munkatársai 2011-ben megjelent Defining high conflict című cikkükben kísérletet tesznek a fogalom definiálására. A különösen konfliktusos párkapcsolatokat úgy határozzák meg, hogy jellemzőiket két csoportba sorolják. Az elsőt az átható negatív cserék csoportjának nevezik, és a következők tartoznak ide: destruktív kommunikációs minták, defenzív viselkedés, visszatámadás, a konfliktus gyors eszkalálódása, szüntelen változtatási próbálkozások és ezek állandó elutasítása, negatív viselkedési minták. A második csoport az ellenséges, bizonytalan érzelmi környezeté, ide erős negatív érzelmek, a biztonságérzet hiánya, az egymással szemben megnyilvánuló bizalmatlanság, a trianguláció és a behálózás tartozik (Anderson et al., 2011: 15). Ha tehát ezek megfigyelhetők egy párkapcsolatban, akkor különösen konfliktusos kapcsolatról beszélhetünk. Ennek vizsgálata, mint a felsorolásból láthatjuk, rendkívül bonyolult és kevéssé jól használható.

Shely Polak és Michael Saini szintén a kutatásokban használt definíciók valamifajta szintézisét igyekeznek megalkotni. Az ökológiai tranzakció modelljével elemzik az összegyűjtött cikkeket, s arra a következtetésre jutnak, hogy ez a különösen konfliktusos helyzet nem egyetlen rendszert érint, „hanem összetett, sokrétű, a családot, a párt és a gyerekeket körülvevő több rendszer integrációja” (Polak–Saini, 2019: 131). Eredményeik alapján úgy látják, hogy a megvizsgált kutatásokban használt definíciók közül egyik sem fedett le minden aspektust, és egyik sem jobb a másiknál. A szerzők javaslata egy olyan komplex meghatározás, amely magában foglalja a tipológiákat és dimenziókat annak függvényében, hogy mely rendszert tekintik központinak.

Ryan D. Davidson és munkatársai (2014) két csoportra bontják a meghatározásokat. Az elsőbe tartozó szerzők olyan konceptualizálást javasolnak, amelynek alapja a konfliktusok témája (problémaközpontú vagy személyes), az, hogy milyen tanult viselkedési formák jelennek meg bennük, és mennyire áthatók (szituatívak vagy krónikusak). A másik csoportba tartozó szerzők a konfliktus természetét két klaszterben vizsgálják: a viselkedésben és az érzelmekben. „A különösen konfliktusos viselkedések olyan átható negatív változások, amelyeket védekező hozzáállás, szóbeli és fizikai agresszió, személyes sértések és a házasság hanyatlása jellemez” (Davidson et al., 2014: 30).

Davidsonék összefoglalása ellenére a fizikai erőszakot nagyon kevés esetben említik, és még kevesebbszer jelenik meg a vizsgálatokban, így nem tekinthetjük a konfliktusok központi elemének. A szerzők azt is megjegyzik, hogy a pontos definiálás azért is nehéz, mert bizonyos mértékig természetesek a konfliktusok a válás során, sőt minden párkapcsolatban megjelenhetnek olyan elemek, amelyeket felsoroltak. Kiemelik emellett, hogy a gyermekekre tett hatások nagyban függnek attól, hogy e konfliktusok mennyire gyakoriak. Végül az alábbi meghatározást alkalmazzák: „A különösen erős konfliktusok olyan konfliktusok, amelyek a válás kimondása után is folytatódnak, átlépnek határokat (a pénzügyi konfliktus átterjed a nevelési vitákra), okozói vagy súlyosbító tényezői a szülői pszichopatológiának (depresszió, alkoholizmus vagy szerhasználat, szorongás), és visszavetik a hatékony szülői együttműködést” (Davidson et al., 2014: 30).

A fenti definíció a legtöbb elemében lefedi a tanulmányok többsége által használtakat, azonban egy dolgot ki kell emelnünk. A High Conflicted családokban a kutatások döntő része szerint nincs szó fizikai erőszakról. A szóban forgó esetekben a szülők közötti konfliktus rendkívül gyakori és heves, de nem fajul tettlegességig. Ezenkívül azonban a másik szidalmazásától a manipuláción át a tárgyak dobálásáig minden elképzelhető. Fontos még, hogy e konfliktusok hosszabb időn keresztül zajlanak. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy a fogalomban is szerepel, hogy elvált családokról van szó. Márpedig a válás hosszadalmas folyamat, van, hogy hónapokat, de akár éveket is igénybe vehet, mire eljutnak a szülők arra a pontra, hogy jogi szempontból elválnak egymástól, a konfliktusok azonban a válás után is folytatódnak.

Beth Archer-Kuhn 2018-as cikkében az ausztrál jogi gyakorlat elemzésén keresztül mutatja be, hogy a különösen konfliktusos kapcsolat nem ugyanaz, mint a családon belüli erőszak. Habár ő maga amellett érvel, hogy a jogi gyakorlatnak nem kellene különbséget tennie, korábbi kutatásokra hivatkozva több olyan pontot is felsorol, amelyben a családon belüli erőszak és a különösen konfliktusos kapcsolatok különböznek. A különösen konfliktusos kapcsolatokban a szülők mindig a másikat nevezik meg a probléma forrásaként, míg egy bántalmazó kapcsolatban a bántalmazó a bántalmazottat fogja beállítani a probléma forrásaként, valamint előbbiben a hatalmi viszonyok is sokkal kiegyenlítettebbek. Érthető azonban Archer-Kuhn álláspontja, miszerint az okozott károk tekintetében nem kellene szem elől téveszteni a különösen konfliktusos családokat mint a gyermek számára kevésbé káros környezetet.

A témában készült kutatások

A tanulmány következő részében olyan kutatásokat mutatunk be röviden, amelyek a High Conflicted Divorced Families fogalmat használják, így lehetőségünk nyílik arra, hogy a vele kapcsolatos kutatások keresztmetszetét adjuk. Természetesen a jelen munkában nincs arra lehetőség, hogy minden kutatást ismertessünk, ezért igyekszünk inkább a jellemzőbb típusokat és témákat áttekinteni. Ezek mentén a fogalom és használata is tisztábban érthetővé válik, ami kitölti az egységesen használt fogalom hiánya által okozott űrt.

Tanárok tapasztalatai gyerekekkel kapcsolatban

Elsőként a már említett Stella Laletas és Michelle Khasin által készített 2021-es kutatást mutatjuk be, amely általános iskolai tanárok tapasztalatain keresztül igyekezett képet alkotni azokról a gyermekekről, akiknek a szülei különösen konfliktusos váláson mentek keresztül. A kutatás nagy erőssége, hogy ily módon a válás előtt, alatt és után is gyűjthettek információt a gyerekekről anélkül, hogy rendkívül költséges és bonyolult longitudinális vizsgálatot kellett volna készíteniük. Hátránya viszont, hogy csak közvetett információkat tudtak gyűjteni, mivel magukkal a gyerekekkel vagy a szülőkkel nem beszéltek.

A félig strukturált interjúk alapján a kutatásban részt vevő pedagógusok segíteni szerették volna a gyermekeket, akiken a szorongás jeleit látták, de ki is merültek abban, hogy olyan gyerekekkel dolgoztak együtt, akiknek a világa éppen darabokra tört. Konfliktusosnak és zavarodottnak írták le őket, szomorúságról és frusztrációról számoltak be, amelyet diákjaik a szülők konfliktusai miatt éreztek. A tanárok úgy látták, hogy a gyerekek a legsebezhetőbbek. Éppen ezért aggódtak, hogy lassabban fejlődnek, és tanulmányi előrehaladásuk is veszélybe kerül, mivel nem tudnak koncentrálni, sem a pedagógusokkal vagy a társaikkal együttműködni, így a lemorzsolódás esélye is magasabb lett. A szerzők kiemelik, hogy mivel a családon belül évekig is fennállhat ez az állapot, a gyermekeken észlelt hatások is hosszú időn keresztül jelentkezhetnek.

Szülői szempontok

A váláskutatás szakirodalmának jelentős részét alkotják azok a vizsgálatok, amelyek a szülők szempontjából elemzik a jelenséget. A különösen konfliktusos válások esetében is fontos lehet látni, hogy a szülők oldaláról mi történik, mit élnek át. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy mivel a folyamat egyik kulcsmozzanata, hogy a szülőket az egymással való csatározás foglalja le, e vizsgálatok eredményei nem sokban különböznek attól, amit egy „általánosan elvált” párokkal kapcsolatos kutatásból kapnánk. A lényeget ugyanis nem a két szülő között lezajló konfliktusok jelentik, hanem ezek hatása a gyermekekre.

Gyermektelen párok esetében is lehetnek hasonlóan súlyos problémák, mint a különösen konfliktusos családokban, de előbbieknél természetesen hiányzik a konfliktus abból adódó eleme, hogy a szülők konfliktusa elvonja a figyelmet a gyermekről. Mindennek alapján az a következtetés adódik, hogy a korábban bemutatott definíciókból ki kell emelnünk, hogy a különösen konfliktusos válások családokat érintenek, amelyekben a párnak már van gyermeke, és nem csak párokat, amelyek elválnak.

Rachel Treloar 2019-es cikkében a szülői szempontokat vizsgálja a különösen konfliktusos válások esetében. Tizennyolc anyával és hét apával készített, félig strukturált interjúkat használó kutatásának eredményei alapján mindkét fél megszenvedte ezeket a válásokat. Pénzügyi szempontból az anyák visszatérése a munkaerőpiacra problémás volt, mivel a gyerekek jellemzően náluk maradtak, ugyanakkor az apák életét nagyban nehezítették a velük szemben támasztott pénzbeli elvárások, és szívesebben foglalkoztak volna a gyerekeikkel a munka helyett. Komoly problémákat okozott emellett, hogy a feladatok megosztását nem egyformán értelmezték, ami hosszan elnyúló konfliktusokat eredményezett. A résztvevők közel fele vett részt terápiában – egyedül vagy csoportosan –, illetve egy részük csatlakozott olyan kezdeményezésekhez, amelyek a törvényi szabályozás megváltoztatására irányultak.

Ezeket a szerző a továbblépés fontos részének látja, mind a terápiát, mind pedig a kezdeményezésekhez való csatlakozást, és úgy gondolja, a szülők rajtuk keresztül adnak értelmet (making meaning) a velük történteknek. Ezek nemcsak ahhoz voltak szükségesek, hogy képesek legyenek továbblépni, hanem ahhoz is, hogy a későbbiekben működőképessé tudják tenni a szülői viszonyukat. Fontos emellett, hogy nemcsak egymás között kellett rendezniük a viszonyt, hanem a gyermekükre is újra figyelmet kellett fordítaniuk, és ez is akkor volt lehetséges, ha képesek voltak feldolgozni a korábbi problémákat. Azok az alanyok tudtak a leginkább fejlődni és továbblépni, akik vagy szakember segítségét kérték, vagy olyan szociális kapcsolatokkal rendelkeztek, amelyek támogatták őket ebben a folyamatban. Ez azonban nagyban összefüggött a pénzügyi és társadalmi helyzetükkel – a rosszabb anyagi helyzetben lévő, alacsonyabb végzettségű szülők nem tudtak hozzáférni ilyen segítséghez.

Jogi szempontok

Röviden fontos kitérnünk arra, hogy vannak olyan kutatások, amelyek a jogi gyakorlat szempontjából vizsgálják a kérdést. A váláshoz mindig hozzákapcsolódik, hogy van egy jogi gyakorlat, amely megszabja a kereteket, és a különösen súlyos esetek, így a különösen konfliktusos válások bírósági szakasza is elhúzódhat. Ezek az elemzések arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy a bírósági gyakorlatnak is külön figyelmet kell fordítania ezekre a válásokra, illetve monitorozzák a jelenlegi gyakorlatot is.

A bírósági folyamatok vizsgálata azért is fontos és érdekes, mert kilép a család szűk keretei közül, és egyfajta társadalmi reakcióval találkozik a bíróságok és ügyvédek gyakorlatában, akik igyekeznek valamifajta rendet kialakítani a kusza családi viszonyok közt. Bizonyos szempontból itt könnyen megfogható, hogy mely esetek tartoznak a különösen konfliktusos válások közé, mivel a tárgyalások során felhozott problémák, a kommunikációs minták jól mutatják, hogy mennyire képesek a szülők figyelmet fordítani arra, hogy védjék a gyermek(ek) érdekeit. Fontos megjegyeznünk, hogy a hazai gyakorlatban sem minden válás jut el a bírósági szakaszig, vagyis az ezzel a módszerrel vizsgálható válások erős szűrésen esnek át.

Alexa N. Joyce (2016) kutatása erre építve a bírósági gyakorlatot és egyes eseteket vizsgál, részben azt is bemutatva, hogy a bíróságon elhangzottakból hogyan rajzolódnak ki egy különösen konfliktusos válás körvonalai. Emellett egy olyan szempontot is felvet, amelyet érdemes alaposan átgondolni: tekinthetjük-e a különösen konfliktusos váláson áteső gyermekeket érzelmileg elhanyagoltnak? Definíció szerint, ahogy a tanulmány elején is említettük, rávághatjuk, hogy igen. A különösen konfliktusos válások egyik általánosan elismert vonása, hogy a szülőket kimeríti az egymással való konfliktus és a másik „legyőzése”, így sem érzelmileg, sem más módon nem tudnak segíteni a gyermekeiknek, vagy odafigyelni rájuk. Az érzelmi elhanyagolás, ahogy a szerző is kiemeli, akár olyan súlyos problémákat is okozhat, mint a fizikai elhanyagolás és ezzel az egészség veszélyeztetése vagy a bántalmazás. Ezt azonban rendkívül nehéz megfogni, definiálni vagy akár észrevenni.

Az, hogy az érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás súlyos gondokat okozhat, talán már mindenki számára elfogadható tény, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy még mindig van mit tenni a bántalmazással szemben – szándékosan általános értelemben használva a szót. Nem véletlen, hogy komoly kampányok és programok foglalkoznak azzal, hogy felhívják a figyelmet az ilyen esetekre, és lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a bántalmazottak segítséget kérjenek. Az érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás kevésbé megfogható probléma, mivel a fizikai bántalmazás – ha mégoly nehezen is bizonyítható – legalább jár néhány olyan tünettel, amely látható és mindenki számára érthető. Még ilyenkor is hosszú idő telhet el, mire valakinek feltűnik, hogy probléma van, abban az esetben pedig, ha nincsenek efféle jelek, még rosszabb a helyzet.

Fiatal felnőttekkel készült vizsgálatok

Bizonyos kutatások fiatal felnőttekkel készültek, és visszatekintve elemzik, hogy milyen hatással voltak rájuk a szüleik konfliktusai és válása. Ezek a vizsgálatok hosszabb időintervallumot ölelnek fel, így képesek jobb rálátást adni, hogy milyen hatással volt a konfliktus a gyermekekre az évek során. Talán e kutatások a legérdekesebbek, de a legtöbb kérdést is ezek vetik fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire lehetséges a feltételezett ok és az okozat összekapcsolása. Bár voltak longitudinális vizsgálatok – elsősorban a pszichológia területén –, amelyek hosszú távon figyelték meg a válás és a szülői konfliktusok hatásait, mivel rendkívül sokba kerülnek, bonyolultak és rengeteg nehézséggel járnak, talán ezekből van a legkevesebb, és a legtöbb vitát vethetik fel a megbízhatósággal és a háttérokok azonosításával kapcsolatban.

Pszichológiai és biológiai hatások

Egyes kutatások kifejezetten biológiai és pszichológiai szempontból vizsgálják, hogy a különösen konfliktusos szülői kapcsolatoknak és válásoknak milyen hatásuk van a gyermekekre. E vizsgálatok legnagyobb problémája, hogy olyan területét akarják megragadni a kérdésnek, amely nagyon nehezen érhető el. Egy válás és a szülői konfliktusok ideje alatt kifejezetten gyermekeknél vizsgálni, hogy milyen tüneteket mutatnak, rendkívül nehéz, így nem sok ilyen kutatás készült. Kivételes példa a No Kids in the Middle program, amely azzal a céllal jött létre, hogy segítse azokat a családokat, amelyekben a válás különösen konfliktusos, és külön figyelmet fordítson a gyermekekre. Azonban meg kell említenünk, hogy ez egy társadalmi intervenciós program, vagyis elsődlegesen segíteni akart ezeken a családokon, és kutatási részét inkább csak az alkalom szülte. Ettől függetlenül érdekes eredményeket mutatott fel Aurelie M. C. Lange és munkatársai 2021-ben végzett kutatása – szintén ezzel a programmal kapcsolatban –, amelyben a gyermekek poszttraumás stressz szindrómás tüneteit vizsgálták, amelyek a különösen konfliktusos válásból fakadtak. Azt sajnos nem tudjuk meg, hogy a kutatás során pontosan milyen tüneteket soroltak ide. Az eredmények alapján van kapcsolat a szülői konfliktusok és a gyermekek tünetei között, amelynek hatását csak súlyosbítja, ha a szülők konfliktusa elhúzódik (Lange et al., 2022).

A kutatások eredményei alapján vannak mérhető hatások, amelyeket ugyan nem könnyen, de ki lehet mutatni, s még nehezebben lehet a konfliktusokhoz vagy a váláshoz kötni őket, hiszen egy gyermeknél más tényezők is okozhatnak olyan stresszt, amely kiválthat ilyen tüneteket (alvászavar, ingerlékenység, a baráti kapcsolatok hiánya vagy elvesztése stb.). A korábban már említett érzelmi biztonság hiánya is okozhat ilyen problémákat. A szülők érzelmi elérhetetlensége, hogy nem tudnak kellő türelemmel és odafigyeléssel foglalkozni a gyermekkel, szintén olyan stresszhelyzetet okozhat, amely akár közvetlenül, akár a későbbiekben problémák forrása lehet, akár a viselkedésükben, akár a biológiai folyamatokban. Ryan D. Davidson és munkatársai (2014) összefoglaló munkájukban nagyon jól látják, hogy a válással foglalkozó legtöbb kvantitatív kutatás – és ez sajnos az ebben a témában született vizsgálatok nagy részére igaz – nem igazán kapcsolódik össze, legalábbis nem alkotnak összefüggő képet arról, hogy mi is történik a gyermekekkel ilyen élethelyzetben, és erre milyen reakciókat adnak. Egyetlen példát említve: a tanulmány az alvászavart tipikusan ilyen tünetként azonosítja, amely rövid távon is csökkenti a gyermek stressztűrő képességét, hosszabb távon pedig ennél még mélyebb, komolyabb viselkedési problémákat okozhat, amelyek mind az alvási nehézségekre vezethetők vissza – akár egészen felnőttkorig.

Longitudinális vizsgálatok

Paul R. Amato több cikkében is foglalkozik a válás és a gyermekekre tett hatásának különböző aspektusaival, hol primer eredményeket bemutatva, hol pedig korábbi kutatásokat összefoglalva. Az ő munkáján keresztül ismertetjük röviden az alábbiakban a hosszú távú kutatások eredményeit és lehetőségeit. Ahogy már említettük, igazán pontosan csak ilyen vizsgálatokkal lehet megfigyelni és felderíteni azokat a hatásokat, amelyek a gyerekeket nemcsak a válást követő néhány évben érintik, hanem akár egészen felnőttkorukig elkísérik őket.

Több kutatás nem egyértelmű eredményekkel zárult, amelyek inkább csak azt jelzik, hogy lehetnek hosszú távú hatások – vagyis olyanok, amelyek a gyerekek fiatal felnőtt koráig nyúlnak –, de nem tudnak perdöntő bizonyítékokkal szolgálni. Amato és Cheadle (2005) a Fixed Effects (rögzített hatások) módszerével készített elemzésükben arra jutottak, hogy a válás a gyermekek teljesítményének és alkalmazkodóképességének következetes csökkenésével jár, és ez a hatás ugyanúgy érvényes volt a fiatal felnőttekre is. A korai – már ismert – hatásokat kizárva is arra jutottak, hogy a gyermekek jóllétére gyakorolt negatív hatás egészen fiatal felnőtt korukig tarthat.

Kockázat vagy reziliencia

Reine C. van der Wal és munkatársai (2019) 8–18 éves gyermekek rezilienciáját figyelték meg, hogy egy különösen konfliktusos válás után mennyire képesek alkalmazkodni az új helyzethez. Az általuk vizsgált 148 gyermek esetében azt találták, hogy többségük képes az alkalmazkodásra, és a traumák mértéke sem volt jelentős. Azonban azt is megjegyzik, hogy egyéni szinten minél traumatikusabb hatással volt rájuk a konfliktus és a válás, annál nehezebben alkalmazkodtak. Emellett a szerzők hangsúlyozzák, mennyire fontos, hogy a gyermekek önbecsülése stabil legyen, mivel ez az alkalmazkodóképesség alapja. Ahogyan korábban említettük, más kutatások is arról számoltak be, hogy a gyermekek többsége képes alkalmazkodni a válás után, de a különösen konfliktusos válások esetében jelentős azok száma, akik akár hosszú távon is problémákkal küzdenek.

Van der Walék kutatása tehát kissé ellentmondásos eredményekkel zárult, aminek az az oka, hogy kvantitatív adatokra támaszkodtak, amelyeket a gyermekek maguk adtak meg a kérdőívekben. Ennek következtében nem volt lehetőség megismerni az alkalmazkodás és a gyermekeket ért traumák mélységét. Természetesen az így született eredmények is rendkívül fontosak, de szükséges volna kvalitatív módszerekkel megvizsgálni a téma mélységét is, mert a kvantitatív eredmények kevésbé súlyosnak mutathatnak olyasmit, ami valójában komoly odafigyelést igényel.

Összegzés

Bár a High Conflicted Divorced Families fogalomnak nincs egységesen elfogadott definíciója, sok olyan kutatás használja, amelyek különböző szempontból vizsgálják a válást és a szülők közötti konfliktusokat. A tanulmányban csupán néhány példát tudtunk bemutatni, inkább csak felhívva a figyelmet, hogy milyen szerteágazó és jelentős a téma. A legfontosabb, hogy olyan családokról van szó, amelyek tagjai a szülőpár és legalább egy gyermek, emellett pedig a szülők konfliktusának mértéke különbözteti meg őket a váláson átesett többi családtól. A különösen konfliktusos családokban a szülők, akiknek a konfliktusa átveszi az irányítást, nem tudnak megfelelően figyelni a gyermekre és érdekeire, érzelmileg nem elérhetők számára. Emiatt az számos problémát élhet át. Akadt kutatás, amely egyenesen a poszttraumás stressz szindrómához hasonlította ezek tüneteit, mások „csak” szorongásról és alvászavarról számoltak be. Néhány kutatás hosszabb időn keresztül is vizsgálta a gyermekeket, egészen a fiatal felnőttkorig, és bár nincsenek perdöntő bizonyítékok, úgy tűnik, hogy egyes hatások akár ilyen hosszú időn keresztül is jelentkezhetnek a gyermekeknél.

A High Conflicted Divorced Families fogalom egységesebb meghatározása, leírása mindenképpen szükséges lenne, további széles körű kutatása pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthessük, az esetek kis százalékába tartozó, de annál jelentősebb különösen konfliktusos válások hogyan hatnak a gyermekekre.