Absztrakt

A tanulmány a természetkapcsolat eddig kevéssé vizsgált aspektusai és a szubjektív jóllét dimenziói közötti összefüggéseket veszi górcső alá. Kvantitatív kérdőíves vizsgálatot végeztünk magyar felnőttmintán (n = 351, online, önkitöltős formában): a természeti élmény gyakorisága mellett a természet-kapcsoltságot (a Nature Relatedness, NR-6 magyar fordítása) és a természeti élmény négy formáját (a természetről való gondolkodás és tudás; megfigyelés; közvetlen kapcsolat több érzékszerven keresztül; mindennapi környezeti jelen-lét) mértük, továbbá a szubjektív jóllétet a PERMA Jóllét Profil Kérdőív validált magyar változata alapján. Az elvégzett korrelációs és lineáris regressziós vizsgálat eredményei azt támasztják alá, hogy a természetkapcsolat dimenziói és a szubjektív jóllét között pozitív összefüggés áll fenn, de a természeti élmény gyakorisága („dózis”) bizonyult a legerősebb előrejelzőnek. A kapott eredmények természetalapú prevenciós és mentálisegészség-fejlesztő beavatkozások számára kínálnak támpontokat.

Kulcsszavak: természetkapcsolat, természetkapcsoltság, természeti élmény, természeti élmény gyakorisága, szubjektív jóllét, mentális jóllét

DOI: 10.56699/MT.2025.4.5

Közismert, hogy a természeti környezet kedvezően hat a testi-lelki állapotra (Brat-man et al., 2019; Hartig et al., 2014; Russell et al., 2013), mégis kevésbé kutatott, mely kapcsolódási módok és milyen gyakoriság mellett járulnak hozzá leginkább a jólléthez. A tanulmány célja, hogy közérthető keretben megkülönböztesse a természeti élményt (a természet elemeivel való találkozás különböző formáit) és a természetkapcsoltságot (a természethez fűződő tartós, szubjektív kötődést), és feltárja összefüggésüket a PERMA-modell (Seligman, 2016) által definiált szubjektív jólléttel.

A téma fokozódó jelentőségét – egyben szomorú időszerűségét – az évről évre szélsőségesebbé váló időjárási körülmények és a fenyegető klímakatasztrófáról szóló jelentések sokasodása (Clayton et al., 2017), a természetes környezet gyökeres átalakulása az utóbbi évtizedben (IPBES, 2019), a fajkihalás aggasztó mértéke (Török, 2009), illetve a megtört ember-természet kapcsolat (Molnos, 2023) s mindezek nyomán a humán pszichés egészség tömeges romlásának egyre nyilvánvalóbb jelei (Bourque – Cunsolo Willox, 2014; Berry et al., 2010) támasztják alá. A gyorsuló éghajlatváltozás nemcsak közvetlenül hat az egészségre (például a rossz levegőminőség miatt), hanem közvetetten is, az ökoszisztémák átalakulása révén (Berry et al., 2010). Ennek oka többek között az, hogy a természetes élőhelyekkel kapcsolatba kerülő emberek lelki jóllétét az egészséges ökoszisztéma által biztosított biológiai sokféleség és tájváltozatosság, valamint az ezek által szolgáltatott, egyszerre több érzékszervünkre ható ingerek fokozzák (Föllmer et al., 2020; Aerts et al., 2018).

A természet, a természetes élőhelyek és elemeik mára nélkülözhetetlen életfeltételnek, megőrzendő értéknek és egyben jóllétfokozó erőforrásnak tekinthetők – ahogyan azt a jelen kutatás eredményei is alátámasztják.

A szubjektív jóllét: a „virágzás”

A lelki/pszichés/szubjektív jóllét fogalmát a pszichológia tudományában mind ez idáig számos elnevezéssel illették, és ennek megfelelően különbözőképpen határozták meg. A pozitív pszichológia elméletalkotói szerint, az egyik legújabb pszichológiai paradigma keretében a pszichés jóllét összetett jelenség, egyfajta plafon nélküli „szárnyalás”, „virágzás” (flourish), önkiteljesedés állapota (Seligman, 2016). A fogalom tulajdonképpen a kezdeti pozitív pszichológiai vizsgálatok tárgyát képező szubjektív jóllét (a boldogság szinonimájaként használt tudományos elnevezés, önbeszámolón alapuló jóllét) revideált és kibővített változata. A jóllét e komplex konstruktuma öt empirikusan mérhető elemet tartalmaz: a pozitív érzelmeket (positive emotions), az aktivitásban való elmélyülést (engagement), a pozitív emberi kapcsolatokat (relationships), a célokat, illetve az értelemmel teli életet (meaning), a teljesítményt (accomplishment) és a vitalitást/egészséget (positive physi-cal health / vitality). Ezek mindegyike a jóllét feltétele, s mérésükre a PERMA Jóllét Profil Kérdőív (Butler–Kern, 2016; Varga et al., 2022, lásd a Mérőeszközök című fejezetet) használatos, amelyben a szubjektív jóllét hiányát a negatív érzések és a magányosság dimenziói mutatják.

A természetkapcsolat

A természettel való kapcsolat vonatkozásában alapvető különbséget tehetünk az objektív kapcsolat – vagyis a természetes környezettel való találkozás – és a szubjektív természetkapcsoltság, azaz a természethez fűződő, személyiségvonás-jellegű pszichés kötődés között. Eddig viszonylag kevés tanulmány elemezte a természettel való kapcsolat különböző típusainak és erősségének a jóllétre gyakorolt komplex, összeadódó hatását, és még kevesebb vizsgálta a természetkapcsolat és a természeti élmény egyéni szintjeinek eltérő pszichológiai következményeit.

A természeti élmény

A természeti élmény (nature experience; Tomasso–Chen, 2022; Bratman et al., 2012) vagy más szóval a természetnek való kitettség (nature exposure / exposure to nature; Raymond–Raymond, 2019; McSweeney et al., 2015) kifejezés a természet elemeivel való, különböző módokon – megfigyelés, aktív részvétel által vagy akár gondolati szinten – megvalósuló interakciókat jelöli.

A szakirodalom szerint a természeti élményekben való elmerülés és az ezekkel járó tapasztalások a természetes környezet egyéni észlelését, valamint az ezzel kapcsolatos interakciókat foglalják magukban, amelyek különféle érzékszerveken keresztül (látás, hallás, ízlelés, érintés, szaglás) valósulhatnak meg (Hartig et al., 2011), aktív vagy passzív, akaratlagos vagy véletlenszerű részvétellel (Keniger et al., 2013). Időtartamát és gyakoriságát tekintve egyaránt széles skálát ölel fel, lehet rövid, időszakos, egyszeri vagy rendszeresen ismétlődő. A természettel való rövid, akár néhány perces, indirekt kapcsolat – például filmek vagy fényképek nézése – szintén jótékonyan hat az ember fiziológiai és pszichés állapotára (Elsadek et al., 2021). Egymással nem feltétlenül egybecsengő eredmények is születtek azonban a természet és a lelki jóllét kapcsolatának vonatkozásában, s ez részben annak tudható be, hogy a természeti élmény eltérő összefüggést mutat a jóllét különböző aspektusaival (Capaldi et al., 2014; Howell–Passmore, 2012).

Roly Russell és munkatársai (2013) a fent említett elméletalkotókkal is összhangban a természettel való emberi interakció négy élményszerzési csatornáját azonosították és rendszerezték: (1) egy adott ökoszisztémáról való gondolkodás és tudás vagy az ideális ökoszisztéma elképzelése, a természet komponenseiről való gondolkodásból fakadó metafizikai interakció egyidejű szenzoros ingerek nélkül (például kedvenc természeti környezetünk elképzelése); (2) távolról történő interakció az ökoszisztéma elemeivel, a megfigyelésük (például távoli hegyek szemlélése, természetfilmnézés); (3) fizikai, aktív, közvetlen, több érzékszervre ható interakció (horgászat, növényzet érintése, virágok szagolgatása, kertészkedés); (4) mindennapi, ismétlődő, önkéntes vagy nem szándékolt interakció azzal az ökoszisztémával, amelyben a személy él (lakóhely erdőben vagy mellette, tóparton, nagyobb városi park közelében stb.). Ez a négy élményszerzési csatorna számos módon összekapcsolódik. A nézelődés például sok esetben a megismerés alapja; a természetben található lakhely értelemszerűen az összes többi csatornát magában foglalja, és egyúttal újabb kapcsolódásokat eredményez; a természetes környezetben végzett hobbitevékenység során való kapcsolódás pedig hozzájárul a tudás gyarapodásához. Az (1) a legtávolabbról kapcsolódik az ökoszisztémához, míg a (4) a legintimebb kapcsolódást jelenti (Russell et al., 2013).

A természetkapcsoltság

A természetkapcsoltság (nature relatedness; Gál–Dömötör, 2023; Dean et al., 2018; vagy nature connectedness; Howell et al., 2011) olyan pszichológiai jellemző vagy vonásrend-szer, amely azt fejezi ki, mennyire érzik az egyének, hogy kapcsolódnak a természetes környezetükhöz. Julie H. Dean és munkatársai (2018) szerint olyan jellemző, amely ösztönözheti a természettel való interakciót, és hatással lehet a jóllétre; Gál Vera és Dömötör Zsuzsanna (2023) úgy vélik, a természetkapcsoltság egyfajta személyiségvonás, amely az egyén természethez való érzelmi kötődésének mértékét mutatja meg; Michael L. Lengieza és Rosemary Aviste (2025) pedig kiemelik, hogy ez a konstruktum azt is tükrözi, mennyire épül be a természet az egyén identitásképébe. Daniela Paoletti és munkatársai (2025) háromdimenziós modelljében a természetkapcsoltság affektív, kognitív és tapasztalati komponensekből áll. Egyes kutatók a természethez való kapcsolódást alapvető humán pszichés szükségletként határozzák meg, amelynek kielégítése a teljes jóllét megtapasztalásának nélkülözhetetlen feltétele. A természethez való magasabb szintű kapcsoltság – más szavakkal és meghatározással élve: a természettel való erősebb azonosulás érzése, amelyet a különböző természetkapcsoltság-mérő skálák magasabb pontszámai jeleznek – a kutatások szerint már önmagában is magasabb boldogságszinttel jár együtt (Capaldi et al., 2014). A jóllét dimenzióit külön vizsgáló kutatások alapján pedig elmondható, hogy a természethez való erősebb szubjektív kapcsoltság magasabb pozitív és alacsonyabb negatív hangulattal (Capaldi et al., 2014), valamint fokozottabb általános pszichológiai jólléttel társul (Grabowska-Chenczke et al., 2022).

A természetkapcsoltságot vizsgáló kutatások egyik elméleti alapja a biofília-hipotézis (Wilson, 1984), amely szerint az emberekben veleszületett hajlam él a természetes élővilághoz való kötődésre. Empirikus vizsgálatok (Gál–Dömötör, 2023; Capaldi et al., 2014; Nisbet–Zelenski, 2013) ezt azzal támasztják alá, hogy a természettel való szoros kapcsolat élménye összefügg a magasabb pszichológiai jólléttel, pozitív érzelmekkel és az élettel való elégedettséggel. A természetkapcsoltság tehát nem pusztán érzelmi vonzódás, hanem olyan pszichológiai erőforrás, amely a pozitív működést és a mentális egészség fenntartását is elősegítheti.

A természettel való azonosulás azonban bizonyos körülmények között kedvezőtlen irányban is befolyásolhatja a mentális egészséget. Dean és munkatársai (2018) rámutattak, hogy a magas természetkapcsoltság együtt járhat fokozott környezeti aggodalmakkal és pszichés distresszel, különösen azoknál, akik aktívan részt vesznek természetvédelmi tevékenységekben, vagy rendkívül tudatosak az emberi tevékenységek természetkárosító hatásaival kapcsolatban.

A természeti élmény gyakorisága (dózisa)

A természeti élmény gyakoriságát, vagyis „dózisát” Gregory N. Bratman és munkatársai (2019) a természet-jóllét kapcsolat egyik fő meghatározó tényezőjeként írják le, a környezeti jellemzők és a szubjektív élmény mellett. Ezt a feltevést több empirikus kutatás is alátámasztja (Shanahan et al., 2016), amelyek a látogatás hosszának és időzítésének (Aerts et al., 2018) jelentőségét is kiemelik (White et al., 2019). A természetben eltöltött idővel kapcsolatban Peter A. Coventry és munkatársai (2021) eredményei azt mutatták, hogy a húsz és kilencven perc közötti, természetben eltöltött időintervallum bizonyult a legjótékonyabb hatásúnak az egészség szempontjából, a tevékenységek közül pedig a kertészkedés, a természetalapú terápiák és a természetben végzett testmozgás. Matthew P. White és munkatársainak (2019) eredményei szerint azok, akik hetente legalább két órát tartózkodnak természeti környezetben – akár egy alkalommal, akár több rövidebb időszakban –, pozitívabban értékelték egészségi állapotukat és jóllétüket, mint azok, akik egyáltalán nem vagy ennél kevesebb időt töltöttek a szabadban.

A vizsgálat

A fenti szakirodalmi összefoglalóból kitűnik, hogy – bár számos, jórészt kvantitatív jel-legű empirikus kutatás vizsgálta az emberi jóllét és a természetkapcsolat valamely vagy akár mindkét típusának összefüggéseit – a téma jelentőségéhez képest kevés olyan publikáció született, amely e konstruktum több dimenzióját elemzi egyetlen tanulmányban (például Martin et al., 2020). Megállapítandó, hogy az általunk áttekintett kutatások egyike sem alkalmazta a pozitív pszichológia „virágzás” konstruktumának mérésére kidolgozott PERMA kérdőívet (Varga et al., 2022; Butler–Kern, 2016), amelynek használata véleményünk szerint lényeges információkkal gazdagíthatja a pszichés jóllét és a természetkapcsolat összefüggéseire vonatkozó eddigi eredményeket. Az általunk fel-állított kutatási modell előnye, hogy lehetővé teszi az eddig jórészt külön vizsgált jólléti aspektusok – például a társas kapcsolatok, a fizikai egészség, az általános boldogságérzet, a magányosság, valamint a pozitív és negatív érzelmek – egyidejű, mégis elkülöníthető vizsgálatát.

A továbbiakban egy magyar felnőttmintán végzett kvantitatív, keresztmetszeti kérdőíves vizsgálat eredményeit mutatjuk be, külön figyelmet fordítva a természeti élmény gyakoriságának (dózisának) szerepére. A kutatás tervét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet Etikai Bizottsága UD-IP-2023/156. számon hagyta jóvá.

Kutatási kérdések

Kutatásunk célja a természetkapcsoltság, a természeti élmény és annak gyakorisága (dózisa), valamint a szubjektív jóllét dimenziói közötti összefüggések feltárása és részletes vizsgálata, a szakirodalmi eredményekre alapozott hipotézisek tesztelése és általánosságban az emberi jóllét, illetve a természet viszonyát tárgyaló vizsgálódások további árnyalása. Azt figyeltük meg, hogy a természethez fűződő kapcsolat különböző formái – mennyire érezzük magunkat a természet részének, milyen formában és milyen gyakran élünk át természeti élményeket – hogyan befolyásolják az emberek szubjektív jóllétét.

Feltevésünk az volt, hogy a természetkapcsolat pszichológiai (szubjektív, vagyis a természetkapcsoltság) és fizikai (objektív, vagyis a természeti élmény különböző megvalósulási dimenzióinak) aspektusa (például Elsadek et al., 2021; Bratman et al., 2019; Nisbet et al., 2011) külön-külön pozitív összefüggést mutat a szubjektív jóllét összetevőivel (Varga et al., 2022), és fordított kapcsolatban állnak a negatív állapotot megragadni kívánó jóllétdimenziókkal (negatív érzések és magányosság). Azaz mind a magasabb természetkapcsoltság (Nisbet et al., 2011), mind a négy különböző csatornán mért, nagyobb mértékű természeti élmény fokozottabb szubjektív jólléttel hozható összefüggésbe. Feltételeztük továbbá, hogy jótékony hatású a jóllét tekintetében, ha az illető minél gyakrabban érintkezik a természet elemeivel, függetlenül ennek konkrét megvalósulási formájától (Bratman et al., 2019).

Az eddigi szakirodalmi eredmények alapján tehát azt vártuk, hogy a természethez fűződő kapcsolat és a természetben szerzett legkülönfélébb élmények mértéke, illetve gyakoriságuk egyaránt pozitív összefüggést mutat a szubjektív jóllét különböző dimenzióival.

A minta

A mintát 351 fő alkotta. A válaszadók életkora 18 és 91 év között változott (átlag: 36,5 év, SD = 15,2). Összesen 227 nő (64,7%) és 124 férfi (35,3%) vett részt a kutatásban. A résztvevők iskolai végzettsége változatos képet mutatott: a legtöbben középfokú (érettségit adó) végzettséggel rendelkeztek (48,7%), 23,9 százalék főiskolai és 20,8 százalék egyetemi diplomát szerzett; doktori fokozata a minta 4,8 százaléknak volt, alapfokú végzettséget azonban senki sem jelölt meg. A toborzás kényelmi elérés alapján, a kitöltés pedig saját számítógépes felületen, önkitöltős módszerrel történt.

Mérőeszközök

Természetkapcsoltság (NR-6)

A mérőeszközök közül elsőként az Elizabeth K. Nisbet és munkatársai (2009) által megalkotott Természethez Kötődés Skála (Nature Relatedness Scale) rövidített, hattételes, sztenderdizált változatát (Nisbet–Zelenski, 2013) alkalmaztuk (1. táblázat). A skála magyar nyelvre ültetését mi végeztük el, a Donna E. Beaton és munkatársai (2000) által javasolt kulturális adaptációs eljárás alapján. Mivel a skála validálása magyar mintán tudomásunk szerint mind ez idáig nem történt meg, a lefordított itemeket tartalmazó mérőeszköz faktorszerkezetének vizsgálatára megerősítő faktoranalízist futtattunk a jamovi programban (The Jamovi Project, 2023), amely a lavaan R-csomag (Rosseel, 2012) implementációjára épül. A megerősítő faktoranalízis eredményei az egydimenziós modell elfogadható illeszkedését jelezték (X²[9] = 34,3, p < 0,001; RMSEA = 0,089; SRMR = 0,028; CFI = 0,978; TLI = 0,963), ami megerősíti, hogy a skála faktorszerkezete a magyar mintán is stabilnak és megfelelőnek bizonyult.

A mérőeszköz a természethez való stabil, vonásjellegű kötődést méri; a válaszadók ötfokú Likert-skálán helyezték el az állításokat, az értékelés átlagpontszám alapján történt.

1.táblázat: Az NR-6 Természethez Kötődés Skála itemei (saját szerkesztés)

Természeti élmény

Az általunk összeállított kérdéssor a természeti élmények négy korábban bemutatott megvalósulási csatornáját volt hivatott feltérképezni. A kérdések alapját a Roly Russell és munkatársai (2013) által összegyűjtött és a szakirodalmi részben ismertetett négy természetiélmény-típus (csatorna) képezte, amely elméleti keretet adott a természeti kitettség „fokozatainak” besorolásához. A tételek döntő többségét Miles Richardson és munkatársai (2021) felméréséből vettük át, amelyben a természeti élmény típusai az előbbi szerzők csoportosításával azonos elrendezésben szerepelnek. A válaszadók négyfokozatú Likert-skálán adták meg válaszaikat (a kérdőívet a 2. táblázat tartalmazza) a következő kérdéscsoportokban: (A) a természetről való tudás és annak tanulmányozása; (B) a közvetett elmélyülés a természeti élményben; (C) a közvetlen elmélyülés a természeti élményben egy-szerű tevékenységekkel, illetve (D) a mindennapi kapcsolat a természettel tevékenységcsoport kérdéseit Russell és munkatársai (2013) meghatározása és a fellelt szakirodalmi adatok alapján (például White et al., 2017) magunk szerkesztettük.

2 . táblázat: A Természeti élmények mérőeszköz itemei (saját szerkesztés)

A természeti élmény dózisa (gyakorisága)

Egyetlen kérdés a természeti élmény egy hétre vetített gyakoriságára, dózisára (Bratman et al., 2019) vonatkozott. Mivel a gyakoribb és hosszabb intervallumú természeti élmény megélésével kapcsolatos összefüggésekre voltunk kíváncsiak, a Richardson és munkatársai (2021) által alkalmazott kérdést használtuk fel, amely a következő volt: „Kérem, jelölje, hogy egy átlagos héten körülbelül hány alkalommal töltött minimum 1 órát természetes környezetben (például kertben, parkban, természetes élőhelyen) az elmúlt egy évre visszagondolva.” A válaszokat hétfokú skálán kellett jelölni (0 = semennyit; 7 = a hét minden napján).

3. táblázat: A kutatás során használt mérőeszközök leíró statisztikai adatai és megbízhatósági mutatói (saját szerkesztés)

Jóllét Profil Kérdőív

Martin E. P. Seligman PERMA-modelljére és a „virágzás” jóllételméletére (Seligman, 2016) alapozva a mérőeszközt Julie Butler és Margaret L. Kern (2016) állította össze. A vizsgálat során a magyar mintán validált PERMA Jóllét Profil Kérdőívet (Varga et al., 2022) alkalmaztuk, a skálaképzés pedig a válaszok átlagpontszámából adódott. A résztvevők tízpontos Likert-skálán jelölték válaszaikat. A kérdőív tizenöt kérdésből áll, a pozitív érzelmek (P), elmélyülés (E), pozitív kapcsolatok (R), célok/értelem (M), teljesítmény (A), vitalitás/egészség (V), boldogság (Bold), illetve a negatív érzelmek (N) és magányosság (Mag) alskálákon.

Eredmények

Az adatok elemzése a jamovi statisztikai program 2.4.11-es verziójával (The Jamovi project, 2023) történt. Az együtt járásokat Spearman rangkorrelációs statisztikai eljárással elemeztük, a bonyolultabb összefüggések feltárására lineáris regressziós modellt használtunk. A mérőskálák megbízhatóságát, valamint leíró statisztikai mutatóit is megvizsgáltuk. Az eredmények (3. táblázat) azt mutatták, hogy a vizsgált mintán a mérőeszközök mindegyike megbízhatónak bizonyult.

A Jóllét Profil Kérdőív (Varga et al., 2022) tételeire adott válaszok alapján minden alskálára átlagpontszámot számítottunk, a Dózis (a természetnek való kitettség gyakorisága, egyetlen item) és a Természeti élmény csatornáira (NE_A, NE_B, NE_C, NE_D) vonatkozó kérdésekre adott válaszok alapján kapott eredményeket (átlag) pedig e két utóbbi konstruktum indexeként használtuk a statisztikai elemzés során.

Ahogyan a 4. táblázat szemlélteti, gyenge, pozitív, statisztikailag szignifikáns összefüggés áll fenn az A természeti élmények és a pozitív érzelmek, az elmélyülés, a vitalitás, valamint az általános jóllét, illetve a B tevékenységek és az elmélyülés, a pozitív érzelmek, a pozitív kapcsolatok és a célok/értelem között, valamint a C természeti élmények és a pozitív érzelmek, az elmélyülés, a kapcsolatok, a célok/értelem és a teljesítmény között. Szintén gyenge, szignifikáns pozitív kapcsolatot találtunk a D tevékenységek és a pozitív érzelmek, 

4. táblázat: A folytonos változók Spearman-féle rangkorrelációs mátrixa (saját szerkesztés)

5. táblázat: A vizsgált regressziós modellek sztenderdizált meredekségparaméterei (β), illeszkedési (korrigált R2; F) és multikollinearitás-mutatói (VIF) (saját szerkesztés)

a kapcsolatok, a célok/értelem, az egészség, a boldogság és az általános jóllét között, és gyenge, negatív korrelációt figyeltünk meg a negatív érzések és a magányosság viszonylatában. A természetkapcsoltság esetében elmondható, hogy a negatív érzések és a magányosság alskála kivételével minden vizsgált jóllétváltozó esetében a hipotézisnek megfelelő kapcsolatot találtunk: gyenge, pozitív szignifikáns összefüggés a pozitív érzések, az elmélyülés, a kapcsolatok, a célok, a teljesítmény, az egészség (vitalitás), a boldogság és az általános jóllét tekintetében mutatkozott.

Ezt követően többszörös lineáris regresszióanalízist alkalmaztunk a természetkapcsoltság és a természeti élmény különböző formái és a jóllét aspektusai között fennálló kölcsönhatások felderítésére, vagyis annak vizsgálatára, hogy a különböző megvalósulási csatornákon létrejövő természeti élmények és a természetkapcsoltság (mint magyarázó változók) befolyásolják-e a jóllét egyes dimenzióit (mint célváltozókat).

A többszörös lineáris regresszióanalízis eredményei (5. táblázat) azt mutatják, hogy a C és D természetiélmény-típusok pozitív hatást mutattak a dózisra (vagyis a természeti élmény heti gyakoriságára), amelynek azonos irányú hatása valószínűsíthető a célokra, az egészségre, a pozitív érzésekre, az általános jóllétre és negatív irányú a magányosság jóllét-összetevőre. Váratlan eredményként az A és C típusú természeti élmények magyarázó változóként sem elvárt irányú, sem közvetlen, statisztikailag szignifikáns hatást nem mutattak a jóllét összetevőire, mivel a természetről való tudás, gondolkozás (az A csatornán megvalósuló természeti élmények) negatív befolyását regisztráltuk a célok célváltozóra, a közvetlen interakció (C csatorna) pedig pozitív irányban befolyásolta a negatív érzéseket. Kizárólag a megfigyelés és szemlélés típusú (B) természeti élmény mutatott pozitív hatást az elmélyülés dimenziójára, a napi kapcsolat a természettel (D csatorna) pedig a célokra. Ezenfelül azt is regisztráltuk, hogy minél többet tud és gondolkodik egy személy a természetről, annál alacsonyabb a célokból fakadó értelemteliség érzése (meaning, lásd még: Varga et al., 2022); és minél nagyobb mértékben vesz részt közvetlen természeti élményben (C csatorna), annál több negatív érzés átélése várható. A szignifikáns hatások gyengék voltak; az A és C csatornára vonatkozóan nem kaptunk szignifikáns közvetlen hatást. Ahogyan az 5. táblázatból látszik, az eredmények szerint a természetkapcsoltság mint magyarázó változó egyéni mértéke önmagában kizárólag a célokra mutat kismértékű valószínűsíthető hatást, de ezenfelül nem láttatott ilyen jellegű szignifikáns kapcsolatot a jóllét többi összetevőjének mértékével. Az egészségre, a pozitív érzésekre, az általános jóllétre és a negatív érzésekre feltételezhető befolyása van, azonban kizárólag a dózis (a gyakoriság) változó közvetítésével.

A kollinearitásmutatók minden modell esetében 5 alatt maradtak, ami jó illeszkedést jelez. Az F-teszteredmények azt mutatják, hogy a modell magyarázóereje eltér a nullától. Megjegyzendő, hogy a modellek értelmezése során figyelembe kell venni az esetleges további tényezőket, amelyek befolyásolhatják az eredményeket.

Következtetések

Vizsgálatunk célja a természetkapcsolat több dimenziójának és az emberi szubjektív jóllét aspektusainak elkülönített elemzése volt. Eredményeink nagyrészt összhangban állnak a korábbi vizsgálatokkal (Capaldi et al., 2014; Barragán-Jason et al., 2023), hiszen a természetkapcsolat legtöbb aspektusa egyértelmű összefüggést mutatott a szubjektív jóllét összetevőivel. Több szerző hangsúlyozza a természeti élmény „dózisának” – azaz gyakoriságának, időtartamának és intenzitásának – szerepét is (Bratman et al., 2019; Shanahan et al., 2016) a pozitív hatások kulcstényezőjeként.

Vizsgálatunk váratlan eredményt is hozott: a természetről való fokozottabb tudás és gondolkodás alacsonyabb célkiteljesedés-élménnyel járt együtt, más szavakkal: akik inkább kognitív módon kapcsolódnak a természethez, kevésbé számoltak be fejlődés-érzésről. Továbbá a közvetlen, több érzékszervet érintő természeti élmények a negatív érzelmek magasabb szintjével társultak, ami első pillantásra ellentmond a természet jótékony hatásait hangsúlyozó irodalomnak. Lehetséges magyarázat a fiatal mintaösszetétel: körükben gyakoribb az ökoszorongás és alacsonyabb a természetkapcsoltság mértéke (Hogg et al., 2024; Hickman et al., 2021).

További kutatásokban érdemes lehet tisztázni azt a kérdést is, hogy a természetről való tudás és gondolkodás, illetve egy természetes táj elképzelése önmagában is kielégítheti-e legalább részben a természethez való kapcsolódás igényét, ezáltal csökkentve a valós, rendszeres természeti élmények keresését. Szakirodalmi adatok ugyanis megerősítik, hogy rövid távon már pusztán a természet elképzelése is pozitív affektív és helyreállító hatásokat vált ki (Koivisto–Grassini, 2024), és a mediált vagy szimulált természetélmények szintén mérhetően kedvező pszichológiai hatással járnak, még ha gyengébben is, mint a közvetlen kültéri tevékenység (Browning et al., 2019). Egyes elméleti keretek szerint a „technológiai természet” bizonyos mértékben helyettesítheti a valós tapasztalatokat (Kahn et al., 2009), ami hosszabb távon akár az élmények csökkenéséhez is vezethet (Soga–Gaston, 2016). Ezzel szemben más kutatások azt is kimutatták, hogy a média által közvetített természetélmények növelhetik a valós természetjárás motivációját (Freytag et al., 2024).

Fontos továbbá vizsgálni azt a hipotézist is, hogy a természeti élmények – különösen amelyek stresszes vagy alkalmi kontextusban történtek, például munkába menet vagy munka során – paradox módon negatív affektív válasszal is társulhatnak. Bár Lucy Keniger és munkatársai (2013) több kutatást sorolnak fel a természet élményeinek pozitív aspektusairól, arra is rámutatnak, hogy a természet élményének minősége, környezeti kontextusa befolyásolhatja a pszichológiai hatást. Dahlia Stott és kollégái (2024) ezzel összhangban arra hívják fel a figyelmet, hogy az alkalmi természetélmények és a nem szándékolt módon történő természetbe kerülés hatásai eltérhetnek a tudatos természeti élményektől. Ugyanakkor a munkahelyi vagy ingázási kontextusban megtapasztalt természetes környezetnek való kitettségre vonatkozó eddigi eredmények főként pozitív kapcsolatot mutatnak a stressz és a mentális állapot javulásával, de ezen kutatók is hangsúlyozzák, hogy e téren is szükség lenne meghatározott, kontextuálisan kontrollált vizsgálatokra (Zijlema et al., 2018).

Eredményeink szerint a természetkapcsoltság önmagában nem bizonyul a pszichés jóllét közvetlen, önálló előrejelzőjének – a célok aspektusát leszámítva. Ugyanakkor a természethez való erős kötődés elősegítheti, hogy az egyén gyakrabban keresse a természeti élményeket, és e gyakoriság – a „természetdózis” – bizonyos mértékig kedvezően befolyásolhatja a pszichés jóllét egyes összetevőit. Eredményeink inkább közvetett kapcsolatot jeleznek a természet-kapcsoltság és a jóllét között: a természetben való gyakori jelenlét tűnik a döntő tényezőnek, függetlenül attól, mennyire erős az egyén természethez való érzelmi kötődése. Ennek az a gyakorlati jelentősége, hogy a természetben töltött idő és a mindennapi, akár rövid szabadtéri tevékenységek is hozzájárulhatnak a mentális egészség fenntartásához, még azok esetében is, akik kevésbé érzik magukat „természetközelinek”. További kutatásokra van azonban szükség nagyobb és diverzebb mintákon, valamint a természetélmény motivációs (akaratlagos/spontán élmény) és érzelmi (például pozitív/negatív affektív válaszok) összetevőinek bevonásával, hogy még pontosabban fel lehessen tárni e kapcsolatok irányát és mechanizmusát.

Limitációk, összefoglalás

A kutatás korlátai között meg kell említenünk a kényelmi mintavételi eljárást, amely bizonyos torzításokat eredményezhet, s ennek okán az eredmények nem általánosíthatók teljes mértékben a populáció egészére. A demográfiai aránytalanságok miatt a kitöltők között a nők és a fiatal felnőtt korosztály aránya magasabb volt, míg az alacsonyabb iskolai végzettségű és alacsonyabb szocioökonómiai státuszú válaszadók kevésbé képviseltették magukat. A vizsgálati személyek döntő többsége természetközeli, kertvárosi vagy falusi környezetben él, ami szintén befolyásolhatta a természethez való viszonyulásról alkotott attitűdjeiket.

További torzító tényezőt jelenthetett az adatfelvétel időpontja (téli, kora tavaszi időszak), amely a rövidebb nappalok, a vizsgaidőszak és az ebből fakadó fokozottabb stressz miatt a kitöltés időpontjában hatással lehetett a válaszadók aktuális hangulatára és élményvilágára. A szezonalitásból eredő torzításokat ugyanakkor mérsékli, hogy a kérdőív az elmúlt egy év során a természetben töltött időre és a természethez való általános viszonyra kérdezett rá, így az aktuális környezeti hatások szerepe – és így a felvétel időpontjából eredő szezonális torzítás valószínűsége – korlátozott volt. Mindezek alapján az adatfelvétel időzítése nem tekinthető a fő összefüggések érvényességét veszélyeztető tényezőnek.

Az eredmények értelmezését befolyásolhatja, hogy az adatok önbevallásos, retrospektív módszerrel lettek felvéve. Ez együtt járhat a visszaemlékezési és önértékelési torzítás lehetőségével, valamint a válaszadói szubjektivitás fokozott hatásával. Hasonlóan az online adatfelvétel korlátozhatta az alacsonyabb digitális hozzáféréssel rendelkező társadalmi csoportok részvételét, ami a szocioökonómiai változók tekintetében kisebb reprezentativitást eredményezhetett. A fiatalabb korosztályok magasabb ökoszorongása (Hogg et al., 2024; Wullenkord et al., 2024) és alacsonyabb természetkapcsoltsága az idősebbekhez képest (Hughes et al., 2019), illetve a mintából hiányzó alacsonyabb társadalmi-gazdasági helyzetűek természetes területekhez való korlátozott hozzájutása (Maas et al., 2006) vagy rosszabb fizikai és mentális egészségi mutatói (Urbán, 2017) szintén olyan tényezők, amelyek kiegyensúlyozottabb jelenléte a jövőbeni kutatásokban tovább erősítheti a következtetések érvényességét.

Mindazonáltal a vizsgálat módszertani kialakítása és elméleti megalapozása megfelel a tudományterület bevett kutatási gyakorlatának. E megközelítés lehetővé teszi a releváns változók megragadását és az eredmények összevethetőségét más hasonló jellegű kutatásokkal, ezáltal erősítve a vizsgálat tudományos érvényességét és kontextuális beágyazottságát.

A kapott eredmények alapján felderített hatások nem nevezhetők markánsnak, és – keresztmetszeti kutatásról lévén szó – empirikusan igazolt hatásmechanizmusokról sem beszélhetünk, mégis további vizsgálódást érdemelnek, hiszen megerősítik a szakirodalomban felhalmozott eredmények többségét. Vizsgálatunk továbbá azt az elgondolást is alátámasztja, hogy testi-lelki jóllétünkről nem szükséges drasztikus életmódváltással gondoskodni: egyszerű formákban is – séta, kertészkedés, kirándulás vagy imagináció – megjelenhetnek a kedvező hatások. Ez alapján a mentálhigiénés szakembereknek és a döntéshozóknak érdemes az eddiginél jóval nagyobb súllyal számításba venni, hogy a heti rendszerességgel a természetben töltött idő a lelki egészség támogatásának hatékony kiegészítő eszköze lehet. A természetalapú megoldások nemcsak rekreációs vagy terápiás kontextusban, hanem a mindennapi prevenció részeként is hozzájárulhatnak jóllétünk fenntartásához, vagyis ahhoz, hogy hosszú távon is „virágozhassunk”.