Absztrakt

A tanulmány célja a Felzárkózó települések programhoz tartozó háromszáz település alapvető demográfiai folyamatainak bemutatása. Elsősorban a gyermekvállalás kérdéseire fókuszál: megvizsgáljuk a születésszámok időbeli alakulását, becslést adunk a közeljövőben várható számokra, de az írás röviden kitér a művi terhességmegszakítások kérdéskörére is. Az eredmények azt mutatják, hogy a FETE-program településeinek átlagosan magasabb a termékenységi rátája, mint az országos átlag, és több a művi terhességmegszakítás. Ugyanakkor a háromszáz település között jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók, a FETE demográfiai szempontból messze nem egységes településcsoport. A születésszámok trendjei a települések átlagában már évek óta az országos trendet követik, így a FETE esetében is a születésszámok csökkenése várható a következő években.

Kulcsszavak: felzárkózó települések, születésszám, termékenység, természetes szaporodás

DOI: 10.56699/MT.2025.3.2

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-módszertanán alapuló Felzárkózó települések program (FETE) a társadalmi kohézió és deszegregáció előmozdítására irányuló szakpolitikai beavatkozási csomag, amelyet a 1404/2019. (VII. 5.) kormányrendelet indított el. A komplex indikátorkészlet alapján kiválasztott háromszáz hazai település szinte minden alapvető társadalmi és gazdasági indikátor (jövedelem, iskolázottság, munkanélküliség, lakhatás stb.) szempontjából a leghátrányosabbak közé tartozik. A bevont településeknek a hazai térszerkezeti adottságok miatt jellemző nagyfokú koncentráltsága figyelhető meg Észak- és Északkelet-Magyarországon, valamint a Dél-Dunántúlon. Az érintett helységeknek több mint a fele ezer fő alatti kistelepülés, de harminchét hazai viszonylatban nagynak számító, kétezer és ötezer fő közötti lakosságú község is érintett, valamint az egyetlen városi jogállású helyszínként Nagyecsed (1. táblázat).

1. táblázat: A FETE-települések népessége kategóriák szerint (saját szerkesztés)

A kiemelt kormányzati programként megvalósuló FETE célja, hogy az évtized végéig tizenegy beavatkozási területen (kora gyermekkor, gazdaságfejlesztés, lakhatás, energetika, oktatás, egészségügy stb.) fejlődjön a bevont települések helyi társadalmának integrációja. A FETE lokális adottságokon alapuló tevékenységei, a Jelenlét Pontokat mint a beavatkozások fizikai helyét biztosító települési szolgáltatóházakat középpontba állító kezdeményezés lehetőségei a hazai szakpolitika-alkotásban sok szempontból szociális innovációt jelentenek (Kabai et al., 2025).

A hazai finanszírozások mellett a FETE az elmúlt években kiemelt, uniós finanszírozású programok tárgyává is vált. A jelenleg is érvényben lévő, „Jelenlét a felzárkózó településeken (ESZA+)” című, MMSZA-EFOP Plusz-7.1.1-25 kódszámú felhívás sok egyéb mellett tényleges demográfiai célokat is kitűzött maga elé a kis súlyú születések számának csökkentésével, a szülői és kora gyermekkori kompetenciák erősítésével. Ettől függetlenül is a Jelenlét program aktívan a gyermekkort, a demográfiai változásokat helyezte a fókuszába, a hátrányok minél teljesebb kompenzációját tűzve ki célul (Németh, 2023).

Modern európai társadalmaink többféle demográfiai kihívással szembesülnek. Ilyen az alacsony születésszám, a születéskor várható élettartam növekedése, a társadalom idősödése, a munkaképes korú lakosság arányának csökkenése. Mindez gyors tempóban átalakuló munkaerőpiaccal, újfajta társadalmi kapcsolatokkal, a család fogalmának megváltozásával párosul. Az említettek mellett európai szinten is erősen vitás kérdés, hogy a népesség fogyása, a korszerkezet átalakulása makroökonómiai szempontok szerint milyen veszélyeket rejt magában (Michalski, 2024).

Mint közismert, Európa vidéki társadalmai fokozott ütemben fogynak. A népesség elvándorlása a perifériáról a centrumok irányába továbbra sem lassult. 2021-ben 1,4 millió uniós állampolgár költözött át más tagállamba, ennek célországai legfőképpen Németország, Spanyolország, Franciaország és Olaszország voltak. Lengyelország és Szlovákia kivételével a vidéki térségekben a munkaképes korú lakosság aránya minden tagállamban alacsonyabb, mint a fejlett, városias térségekben, míg az időskorúak aránya éppen ellentétes tendenciát mutat, igazolva a kistelepülések fokozott idősödését (Eurostat, 2023); a magyar településhálózat zömét a fogyó népességű települések alkotják (Tagai–Lennert, 2024).

A demográfusok által készített népesség-előreszámítások Magyarország esetében több negatív, illetve kevésbé negatív forgatókönyv figyelembevételével 2050-ig 10–16 százalékos népességfogyást prognosztizálnak. A modellek a hatvanöt év feletti népesség arányának csaknem megduplázódásával és a tizennégy év alatti gyermekek arányának jelentős csökkenésével számolnak (Spéder et al., 2023).

Hazánk leghátrányosabb helyzetű háromszáz települése sajátos demográfiai képet mutat, hiszen már lehatárolásuk egyik fő szempontja is elsősorban a növekvő vagy a hazai átlagtól eltérő gyermekvállalási kedv, illetve gyermeklétszám volt, a klasszikus szegénységi, jövedelmi mutatók mellett. A nemzetközi szakirodalomban összehasonlító vizsgálatok révén megcáfolt vélekedés, hogy a rosszabb anyagi helyzetű társadalmakban feltétlenül több gyermek születik. Ugyanakkor a magasabb arányú gyermekvállalásnak sok szempontból kulturális okai is vannak (Stone, 2024).

Az európai és hazai szinten is turbulens demográfiai folyamatban arra keressük a választ, hogy a háromszáz érintett település társadalmai elsősorban a gyermekvállalási kedv, a születésszámok és egyéb tényezők szerint milyen általános képet mutatnak. Ezzel reflektálunk arra a közvélekedésre is, mely szerint a szegényebb településeken szükségszerűen magasabb gyermeklétszám mutatható ki.

Tanulmányunkban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH Statinfo) demográfiai adatainak elemzésén keresztül több kérdést kívánunk körüljárni. Alapkérdésünk, hogy bő fél évtizeddel a FETE-program kereteinek kialakítását követően hogyan alakulnak, miként változtak a születési statisztikák a szóban forgó települések vonatkozásában, a termékenységi arányszámokat tekintve mennyiben tér el ez a településkör az országos átlagtól, valamint miként alakul a művi terhességmegszakítások száma és aránya. Mindez a program és beavatkozásainak eredményességét, a közszolgáltatások szervezését, a jövőbeni szakpolitika-alkotás tervezését segítheti.

Elemzésünk alapvetően egy tágabb és egy szűkebb időintervallumot tekint át. Egyes demográfiai folyamatok vonatkozásában a 2000-es évek elejére tekintünk vissza, amely az érintett településekre érvényesen kiemelkedően magas születésszámot mutatott. Vizsgálataink többsége azonban a 2014-ben, illetve 2016-ban kezdődő és máig tartó folyamatokat elemzi, elsősorban azért, mert a FETE tervezésekor fennálló helyi társadalmi állapotokat, kiemelten a magas gyermekszámot ezek az évek határozták meg.

Természetes szaporodás és fogyás

A FETE háromszáz településén 2014–2016 táján a KSH állandónépesség-nyilvántartása szerint mintegy 332 ezer embert élt (KSH Statinfo), majd ez a népességszám 2023-ig fokozatosan 320 ezer főre csökkent, ami egy bő fél évtized alatt mintegy 4 százalékos lakosságvesztést jelent.

A népességváltozást alapvetően két folyamat befolyásolja: az egyik, hogy a természetes szaporodás, vagyis a születések és a halálozások száma helyben miként viszonyul egymáshoz, a másik pedig a be- és elköltözések mérlege, vagyis a vándorlási egyenleg.

Mint köztudott, Magyarországon már négy évtizede a természetes fogyás az uralkodó demográfiai trend, a halálozások száma 1981 óta meghaladja a születésekét. A hazai népességváltozási folyamatok az elmúlt évtizedben megegyeztek a kelet-közép-európai átlaggal. A 2000-es évtizedben tapasztalható, összességében 2,2 százalékos népességfogyás megfelelt a térségünkben mért átlagnak, és jóval kedvezőbb volt a balti államokban, Romániában vagy Bulgáriában tapasztalt trendeknél (Statisztikai Tükör, 2009). Ugyanakkor a visegrádi országok összehasonlításában Magyarország jóval kedvezőtlenebb helyzetbe került, mivel hazánkban a 20. század második felében alacsonyabb volt a termékenység, mint térségünk más országaiban. Ezzel együtt országunkban és térségükben egyaránt csak a várható élettartam növekedése tudta érdemben csökkenteni a népességfogyás ütemét (Tóth, 2025).

Ugyanakkor – mint minden társadalmi folyamat mögött – e téren is jelentős települési egyenlőtlenségeket találunk. Ha a 2014 és 2023 közötti tíz évre vonatkozóan vizsgáljuk az ország településeinek születési és halálozási egyenlegét, akkor azt látjuk, hogy 402 település esetén mutatnak természetes szaporodást a számok, tehát itt volt több születés, mint haláleset. E lista élén szinte kizárólag FETE-településeket találunk: az ország száz legnagyobb természetes szaporodást felmutató települése közül 74 a FETE-hez tartozik, a 402-ből pedig összesen 183. Tehát az ország azon településeinek, ahol természetes szaporodást mérhetünk, közel a fele a FETE-programhoz tartozik. Ez az arány azt is jelenti, hogy a bevont településeknek több mint a felében természetes szaporodás figyelhető meg.

Az országos lista élén a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő Csenyétét találjuk 30 ezrelékes természetes szaporodási rátával, de 20 ezrelék feletti értékkel is kizárólag FETE-települések rendelkeznek: Gadna, Fáj, Szakácsi, Bódvalenke, Tornanádaska, Nyírpilis és Felsőregmec (1. ábra). E nyolcból hét település Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található, az Encsi, az Edelényi és a Szikszói járásban, de általában is jellemző, hogy a legnagyobb természetes szaporodással jellemezhető falvak túlnyomó többsége ehhez a vármegyéhez tartozik.

1. ábra: A FETE-települések eloszlása a természetes szaporodás/fogyás lakosságszámhoz viszonyított arányában, 2014–2023 átlagában (a KSH Statinfo adatai alapján, saját szerkesztés)

A kétezer főnél népesebb települések közül Tiszabő áll az országos (s így a FETE-) lista élén: országosan a tizedik legmagasabb értéket mértük e település esetében (18,8‰). A FETE nagyobb lélekszámú falvai közül ugyanígy kiemelkedik még Szendrőlád, Tiszabura, Farkaslyuk, Sárkeresztúr, Nyírkáta, Nyírmihálydi, Arló és Prügy. Az első olyan kétezer fő feletti település (Győrzámoly), amely nem tartozik a FETE-hez, a nyolcvanegyedik a listán. Összességében tehát egyértelműen kirajzolódik a szakpolitikai szándék, hogy a demográfiai megújulásra képes települések kerüljenek a programba.

Ugyanakkor az ellenkező véglet is megtalálható a FETE-helyszínek között. A somogyi Kőkút az egyik olyan falu az országban, ahol a legnagyobb a különbség a születések és a halálozások között – utóbbiak javára. Mindössze kilenc településen nagyobb a természetes fogyás az országban, mint Kőkúton; a –53 ezrelék (1. ábra) extrém idősödő helyi lakosságot jelez (57 születésre jutott 350 haláleset Kőkúton az elmúlt tíz évben). Az ok azonban Kőkút esetében nyilvánvaló: a faluhoz tartozik egy száz férőhelyes bentlakásos idősotthon, ahol az a gyakorlat – mint az országban általában –, hogy a beköltöző idősek állandó lakcímként az otthonnak helyet adó falut jelentik be. Tehát az idősotthon léte olyan mértékben torzítja a statisztikai adatokat, hogy Kőkút település saját demográfiai karakterét nem ismerhetjük meg a KSH adataiból. Ugyanígy ki kell emelnünk a szintén somogyi Gadányt (1. ábra): ez a falu hátulról a harmincadik az országos listán, itt 32 születésre 142 haláleset jutott a vizsgált időszakban – de ez szintén egy helyi, hatvan férőhelyes idősotthonnak köszönhető. A kétezer fő feletti FETE-települések közül Zalakomár mutatja a legnagyobb természetes fogyást: a 13 ezrelékes érték kiugróan negatívnak számít, ugyanakkor országosan nem, ugyanis 260 település esetén mértünk ennél is magasabb fogyási ütemet – de Zalakomárban is van idősotthon. Összességében azonban, az idősotthonok statisztikai torzító hatásával együtt, a szóban forgó háromszáz településen mintegy hatezerrel több gyermek született az elmúlt tíz évben, mint ahányan meghaltak, ami a lakosságszámra vetítve 1,8 ezrelékes természetes szaporodást jelent (a természetes szaporodás nyers arányszáma értelmében).

Ebből egyértelműen következik, hogy az érintett települések lakosságszámának csökkenését a negatív vándorlási egyenleg okozza. A belső migrációról a KSH kétféle számbavételt közöl: az egyik az összes – tehát az ideiglenes és az állandó lakcímváltozással járó – költözést nézi együttesen, a másik viszont csak az állandó lakcím megváltozásával járó költözéseket összegzi (KSH Statinfo, Belső migráció). Mindkét esetben településenként látjuk az oda- és az elvándorlás számait. Nyilvánvalóan az ideiglenes és az állandó vándorlások összege a tágabb kategória: ebben benne van minden olyan eset, amikor valaki az állandó lakcímét helyezi át más településre, de az is, amikor valaki albérlet, kollégiumi elhelyezés, munkásszállóra való beköltözés stb. miatt tartózkodási címet létesít egy másik településen. A 2014–2023-as időszakban a beköltözési oldalon ilyen eseményből mintegy 19–21 ezret regisztrált a KSH évente, az elköltözési oldalon viszont ennél többet, 22–24 ezret. Tehát e téren vándorlási veszteségük van a FETE-településeknek. A demográfiai trendek szempontjából ennél többet mond, ha csak az állandó lakcímváltozással járó migráció egyenlegét vizsgáljuk. A fent említett vándorlási eseteknek körülbelül a felét az állandó el- és beköltözések teszik ki: évente mintegy 9–10 ezren költöznek be FETE-településekre, és 11–13 ezren költöznek el innen, ami azt jelenti, hogy lakosságuknak mintegy 3-4 százalékát érinti minden évben az állandó lakcím megváltoztatásával járó vándorlás. A vándorlási veszteség ténye azonban összességében teljesen egyértelmű: a vizsgált tíz év során 93 615 beköltözés mellett 119 682 esetben történt elköltözés, tehát a háromszáz településnek 26 ezer fős lélekszámvesztést okozott a migráció. Ez többszöröse a természetes szaporodásból fakadó nyereségnek. A bevezetőben foglaltak nyomán megállapítható, hogy a rurális térségeket európai szinten sújtó elvándorlás a vizsgált településkört is egyértelműen érinti.

Születésszámok, termékenység

A 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején alkalmazott családpolitikai intézkedések tekintetében kimutatható, hogy hazánkban a foglalkoztatási, megélhetési és lakhatási célzatú támogatások érdemi hatást gyakoroltak a születésszámra. A lakhatás, a bérek növekedése kulcsfontosságú tényezőként jelentkezett a kedvező irányú folyamatokban (Bördős–Szabó-Morvai, 2021). Más kutatások is azt támasztották alá, hogy a 2010-es évek gyermekvállalást ösztönző szakpolitikai csomagjai érdemi hatást váltottak ki, de összességében a népességmegtartás fokozásához a szociális ellátórendszer erősítése, a lakhatási támogatások bővítése és a munkavállalás lehetőségeinek kiterjesztése járult hozzá érdemben (Lentner et al., 2017). Ezek együttes hatása olyan jelentős volt, hogy a 2010-es években Európában Magyarországon volt a legnagyobb mértékű növekedés a gyermekvállalás és a párkapcsolatok stabilitása terén. Közel egyharmadával emelkedett a termékenységi ráta, megduplázódott a házasságkötések száma, és jelentősen, 40 százalékkal esett a terhességmegszakítások száma is (Barzó, 2023).

Magyarországon a családpolitikai támogatások hatásaként 2021-ben termékenységi csúcs következett be, majd ezt követően a születések száma és a termékenységi hajlandóság is csökkent. Megfigyelhető, hogy a gyermekvállalási magatartást az iskolai végzett- ség erősen meghatározza. A legfeljebb szakmunkásvégzettséggel rendelkezők körében az első gyermekvállalás a húszas éveikben következik be, jóval korábban, mint a magasabb iskolai végzettségűek körében, ahol ez a harmincas évekre tolódik. A 2010-es években mért termékenységnövekedésben elsősorban a középfokú végzettséggel rendelkező nők gyermekvállalási hajlandóságának növekedése volt a döntő tényező (Spéder, 2024).

Sajátos társadalmi adottságai, a jellemzően alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők magas aránya miatt érdemes külön megvizsgálni, hogy a FETE háromszáz településén miként alakult a születésszám és a termékenység.

2. ábra: Születésszámok és változási intenzitás a FETE-program településein, 2000–2023 (a KSH Statinfo adatai alapján, saját számítás)

A FETE településein 2000-ben még több mint ötezer gyermek jött világra – az elmúlt bő két évtizedben 2001 volt a csúcsév 5093 születéssel (2. ábra). A 2000-es években – a hazai tendenciákkal összhangban – határozott csökkenés zajlott le: a születésszám 2011- ben volt a mélyponton 4182 esettel. Ezt követően azonban erőteljes növekedés következett be, 2013–2014-ben például közel 10 százalékkal nőtt a születésszám. A növekedés 2017-ig zajlott, ebben az évben az élve születések száma ismét csak meghaladta az ötezret (5040 fő), majd erőteljes hullámzás mellett ismét inkább a csökkenés látszik uralkodó tendenciává válni; egyedül a 2020-as év mutatott jelentős megugrást (4950 születés).

Ez a fajta hullámzás, ha nem is teljes mértékben, de lényegében leköveti a 2010-es években mért országos tendenciákat. Magyarországon 2013 és 2016 között, valamint egy visszaesést követően 2019 és 2021 között volt kimutatható emelkedés a születések számában (Spéder, 2024). Az országos folyamatok erősen összefüggtek a házasságkötések számának emelkedésével, valamint a 2020-as évek elején a babaváró hitel kiszélesítése döntő tényezőként jelent meg (Murinkó–Spéder, 2024). Mindez az érintett háromszáz település helyi demográfiai folyamataiban is leképeződött.

A 2. ábra azt a folyamatot is kiemeli, ahogy az éves változások (láncindex) 100 százalék körül szóródnak (a diagram jobb oldali tengelye mutatja a skálát): ha 100 alatt van egy érték, az azt jelenti, hogy az előző évhez képest csökkenés következett be, ha 100 feletti az érték, akkor pedig növekedés volt. A vizsgált huszonnégy év alatt tizennégy (!) esetben váltott irányt a folyamat, vagyis ha az előző évben csökkent a születésszám, akkor a következőben nőtt, vagy fordítva – az idősor nem lineáris trend szerint alakult. A 2000. évi bázisértékhez mért változás ugyanakkor azt tükrözi vissza, amit az előzőekben röviden már leírtunk: 2011-ben bekövetkezett egy mélypont, ez 2000-hez képest 17 százalékos csökkenést jelentett; a 2023-as születésszám bázisérték szerint 86,3 százalékot mutat, tehát az utolsó mért évben mintegy 14 százalékkal kevesebb gyermek jött világra a háromszáz településen, mint 2000-ben.

A 2. ábra további tanulsága, hogy a FETE tendenciái lényegében az országos tendenciákat követik, csak kissé nagyobb kilengésekkel, hiszen az országos átlag mögött háromezer-kétszáz település adatai állnak, tehát jobban kisimulnak a változások, mint a tizedakkora, háromszáz elemű csoport esetében. De az országos születésszám láncindexe is tizennégyszer váltott irányt a vizsgált huszonnégy évben, míg bázisérték szerint a 2023-as év adata szinte tökéletesen megegyezik a FETE hasonló adatával: az országos születésszám a 2000-esnek a 87,1 százaléka volt 2023-ban. Az utolsó három év egyértelműen a születésszámok trendszerű csökkenését mutatja mind Magyarország, mind a háromszáz település viszonylatában.

A születések várható számának alakulására a legutolsó évek folyamataiból tudunk következtetni, így azt kell megnéznünk, hogy aktuálisan mi történik a FETE-településeken. Az utolsó öt vizsgálható év közül négyben csökkenés következett be – ahogyan fent már bemutattuk, egyedül 2020-ban volt tapasztalható növekedés, de ez nem bizonyult tartósnak, 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is évi 4 százalék körüli csökkenést mértünk, vagyis 2023-ban 12 százalékkal született kevesebb gyermek, mint 2020-ban. A 4 százalék magas csökkenési ütemnek számít: a vizsgált huszonnégy év során mindössze kétszer következett be nagyobb visszaesés egyik évről a másikra: 2006 és 2007 között 6 százalék, 2009 és 2010 között pedig 7,5 százalék. Most viszont három egymást követő év is átlagosan 4 százaléknyi visszaesést hozott: ez erőteljes folyamatra utal, amelyből kialakulhat trendszerű visszaesés.

Országosan 2022-ben 5,2 százalékos volt a születésszámok csökkenése: a korábbi 90 ezernél kicsivel több gyermek helyett ebben az évben már csak 87 699 születés történt. 2023-ban folytatódott a csökkenés trendje: országosan 3,8, a FETE esetében pedig 4,6 százalék volt a visszaesés az előző évhez képest. Országosan már 2023 is történelmi mélypontot jelentett: korábban soha nem született ilyen kevés gyermek Magyarországon, mint ebben az évben (84 326 fő).

A FETE folyamatai annyiban eltérnek az országosaktól, hogy e háromszáz település esetén 2023 nem hozta még el a legkisebb születésszámot – de amennyiben folytatódik a 4 százalék körüli csökkenési trend, itt is be fog ez következni, várhatóan 2025-ben (2. táblázat). Ezen a ponton fontos újra utalnunk a 2. ábra alapján bemutatott folyamatokra, melyek a FETE-településeken együtt mozognak az országos trendekkel. Az országos adatokból pedig az a következtetés vonható le, hogy gyorsul a születésszámok visszaesésének üteme. 2024-ben az előző öt év átlagához képest 14 százalékos, 2023-hoz képest 9,1 százalékos volt a visszaesés. A folyamat gyorsulását a 2025. első negyedévi adatok is alátámasztják. (A tanulmány elkészítésének idején településsoros adatok még nem voltak elérhetők 2024-re vonatkozóan, így a háromszáz településsel kapcsolatban konkrét következtetéseket nem vonhatunk le.)

A 2. táblázatban ugyanakkor továbbra is a fent említett konzervatív becslést alkalmaztuk, és maradtunk a 4 százalékos csökkenési ütem előrevetítésénél. Amennyiben ez a trend érvényesül, úgy 2025-ben már csak négyezer gyermek fog születni a háromszáz településen, 2030-ban pedig háromezer-kétszáz. Amennyiben azonban 2024-ben valóban ugyanúgy 10 százalékos visszaesés következett be a FETE esetében, mint országo- san, akkor a 2024-es tényleges születésszám még a négyezret sem éri el, ami várhatóan a további évekre is a 2. táblázatban előrejelzetteknél jóval alacsonyabb születésszámokat vetít előre.

2. táblázat: A FETE-települések születésszámainak előrebecslése 4 százalékos csökkenési ütem esetén 2030-ig (fő) (saját számítások)

A természetes szaporodás vizsgálata segítségével már rávilágítottunk, hogy a FETE települései az országos átlaghoz képest eltérő, inkább fiatalodó demográfiai arculatot mutatnak, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a születésszámok már ebben a körben is radikálisan csökkennek, illetve a fiatalosabb korszerkezetű falvak mellett vannak idősödő települések is. A népességváltozás folyamatainak megítélésében fontos tényező a gyermekvállalási kedv, az általános termékenység áttekintése – erre teszünk kísérletet az alábbiakban az általános termékenységi arányszám (más néven tisztított élveszületési arány, a 3. ábrán: TÉA) vizsgálatával. Ez a mutató a 15–49 éves, tehát szülőképes korban lévő nőkre jutó születésszámokat tartalmazza, ezzel elsősorban a ma a településeken élő fiatalabb korcsoportok demográfiai arculatára világítva rá.

A vizsgálat időtávja itt is az utolsó tíz mért év, tehát a 2014 és 2023 közötti időszak. Az országos átlag 39,5 ezrelék volt, tehát ebben a tíz évben mintegy negyven élve születés jutott ezer 15–49 éves nőre Magyarországon. A FETE átlaga ennél jóval magasabb, 63,2 ezrelék, és mint minden vizsgált társadalmi jelzőszámnál, itt is jelentős belső egyenlőtlenségeket tapasztalhatunk a háromszáz település között (3. ábra). Egyrészt a termékenységi arány esetében is az a helyzet, mint amit a természetes szaporodás vizsgálatánál láttunk: az ország legmagasabb termékenységi arányszámmal rendelkező települései között nagy arányban találjuk meg a program kijelölt helységeit, az országos lista első ötven települése közül harminchat, az első száz közül hatvanhat a FETE-hez tartozik. Zömmel kis lakosságszámú települések ezek, a néhány száz fős falvak (Gadna, Csenyéte, Szakácsi, Gagybátor, Abaújszolnok, Bódvalenke) mutatják a legmagasabb értékeket – nagyrészt ugyanazok a települések, amelyeket a természetes szaporodás vizsgálatánál is kiemeltünk.

Az országnak azok a falvai, amelyek viszonylag nagy lakosságszámúak, és ezzel együtt is magas a termékenységi mutatójuk, szinte kivétel nélkül a FETE-települések közé tartoznak. A legalább kétezer lakosú települések közül egyedül Ópályi és Szendrő került be az első száz legtermékenyebb magyarországi település közé a FETE-n kívülről, míg a háromszáz helyhatóság közül Szendrőlád, Tiszabő, Tiszabura, Farkaslyuk, Nyírmihálydi, Porcsalma, Arló és Sárkeresztúr. Mindössze tizenegy FETE-település termékenységi arányszáma nem éri el az országos átlagot, közülük az ormánsági Vejti bekerült az ország száz legalacsonyabb termékenységet mutató települése közé. Ez összességében úgy értékelhető, hogy a születésszámok visszaesése mellett is még hosszú évekig relatíve magas termékenységi arányszámokra számíthatunk a háromszáz település nagyobb részében, ami az ezer fő feletti lélekszámú helységek esetén mindenképpen kiemeli az intézményi megoldások, a meglévő szociális és egyéb ellátások fejlesztésének szükségességét, beleértve azt is, hogy hosszú távon van szükség a Jelenlét program szolgáltatásaira.

3. ábra: A tisztított élveszületési arányszám 2014 és 2023 közötti átlagos értéke a FETE-településeken (a KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások)

Művi terhességmegszakítások a FETE-településeken

A FETE alapfeladata, hogy szembenézzen az érintett települések legsúlyosabb társadalmi problémáival is, így a demográfiai természetű kihívások áttekintése során szót kell ejtenünk a művi terhességmegszakítások gyakoriságáról is.

A KSH 2005 óta közli települési szinten is a művi terhességmegszakítások számát, az utolsó mért év 2023 volt, tehát tizenkilenc éves idősort tudunk vizsgálni (KSH Statinfo, Magzati veszteség). Magyarországon az abortuszok száma meredeken csökkent ebben az időszakban, a 2005. évi negyvennyolcezer esetről huszonegyezer környékére esett le a beavatkozások száma. A változás lineáris trendfüggvénnyel nagyon jól leírható, ahogy a 4. ábrán jelezzük is, a függvény magyarázóereje (R2) megközelíti az 1-et. A csökkenés üteme az elmúlt három évben lassulni látszik, a 2021-es 21 900-as érték csak 21 100-ra csökkent 2023-ra, tehát valószínűsíthető, hogy – változatlan körülmények között – ez a lassuló trend érvényesül a következő években.

4. ábra: Az abortuszok száma országosan és a FETE-településeken, 2005–2023 (a KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások)

A FETE-településeken ugyanakkor nagyon lassan csökkenő trendet látunk (R2 = 0,70), ami határozott irányt mutat ugyan, összességében mégis azt mondhatjuk, hogy nem történt lényegi változás az elmúlt két évtizedben (4. ábra). A korábbi 2700-2800 esetszám 2400 eset körül szóródott az elmúlt években, vagyis miközben országosan a művi terhességmegszakítások száma 56 százalékkal csökkent 2005 és 2023 között, addig a FETE-településeken mindössze 15 százalékos a javulás. Ez azt is jelenti, hogy az e településeken élő lakosokhoz köthető terhességmegszakítások évről évre nagyobb arányt képviselnek az országosan elvégzett abortuszok között (5. ábra).

A művi terhességmegszakítások alig változó folyamatai a FETE-települések társadalmi helyzetének fontos mutatószámai. Míg országos átlagban jelentős javulás figyelhető meg, a háromszáz helyhatóság vonatkozásában az általános jövedelmi szegénység, az alacsonyabb iskolai végzettség továbbra is meghatározza a tudatos családtervezés lehetőségeit.

A 6. ábrán egymás mellé helyeztük a 3. ábrán már bemutatott tisztított élveszületési arányszámot és a szülőképes korú nőkre jutó abortuszok számát. Tehát az ábrán minden településhez két érték tartozik: a fekete pontsor eloszlása mutatja a szülőképes korban lévő nőkre jutó élve születések arányát (tisztított élveszületési arányszám), a világosabb pedig ugyanazon településnél a szülőképes korú nőkre jutó abortuszok arányát. Az ábra bal oldalán kiemeltük a legnagyobb termékenységi arányszámokat mutató településeket: ezek ugyanazok az adatok, amelyeket a 3. ábrán már bemutattunk; mint láttuk, a FETE átlaga a tisztított élveszületési arányszám tekintetében 63,2 ezrelék. Ugyanebben az időszakban, tehát 2014 és 2023 között átlagosan 32,8 művi terhességmegszakítás jutott ezer szülőképes korban lévő nőre a háromszáz érintett településen, tehát azt lehet mondani, hogy három terhességből átlagosan kettő végződött szüléssel, egy pedig abortusszal.

5. ábra: A FETE-települések részesedése az ország élveszületési és terhességmegszakítási esetszámaiból, 2005–2023 (%) (a KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások)

Az országos átlaghoz képest ezek magasabb arányok: mint láttuk, a teljes élveszületési arányszám országosan 39,5 ezrelék, míg az ezer szülőképes korban lévő nőre jutó művi terhességmegszakítások aránya 11,6 ezrelék. Ez azt is jelenti, hogy a FETE-településeken ezer nőre átlagosan kilencvenhat várandósság jutott, míg országosan ez az arány mindössze 51 ezrelék, vagyis a FETE-ben e körben közel kétszer olyan gyakori a 15–49 éves nőkre jutó várandósságok aránya, mint országosan. Míg országosan a várandósságok mintegy 80 százaléka végződik szüléssel, addig a FETE-településeken ez csak a várandósságok kétharmadára igaz. A társadalmi integrációt célzó programoknak biztosan szembe kell nézniük azzal a sajátos helyzettel, hogy a családtervezés és a várandósságok kimenete terén e települések jelentősen eltérő mintázatot mutatnak, mint az országos átlag.

A művi terhességmegszakításokkal kapcsolatban hosszú távon fennálló tény, hogy a társadalmi státuszt meghatározó legmagasabb iskolai végzettség közvetlenül hat a tudatos családtervezésre és az alkalmazott születésszabályozásra. Az alacsony iskolai végzettségűek jellemzően kevésbé tudatosak a családtervezésben, és ez mérhető volt az előző évtized trendjeiben. Az alacsony iskolai végzettségűek aránya folyamatosan növekedett az összes terhességmegszakítás számát tekintve (KSH Terhességmegszakítások, 2017; Statisztikai Tükör, 2012).

6. ábra: Az ezer szülőképes korú (15–49 éves) nőre jutó élve születések és terhességmegszakítások átlagos száma a FETE-településeken, 2014–2023 (a KSH Statinfo adatai alapján, saját számítások)

Ugyanakkor a háromszáz település a művi terhességmegszakításokat tekintve sem egységes, az általános megállapítások nem feltétlenül vonatkoztathatók egy-egy konkrét településre. A magasabb termékenységű helységek közül az abortuszok aránya Tiszabő esetén van a legközelebb az élve születések arányához, itt a várandósságoknak alig több mint a fele végződik szüléssel (6. ábra). Ugyanakkor a többi magas termékenységű település esetében (Gadna, Csenyéte, Szakácsi stb.) arányaiban kevesebb az abortusz, bár sokuknál még így is a FETE-átlag feletti, tehát sok várandósság van, sok gyermek meg is születik, de az abortuszok aránya is relatíve magas. A kivételek közül Csenyétét emelhetjük ki leginkább: itt igen magas termékenységi arányszám mellett az abortuszok gyakorisága a háromszáz település átlagának felét sem éri el – Csenyéte ez utóbbi téren sokkal közelebb van az országos átlaghoz.

Amely települések esetén a világosabb pont a fekete vonal fölött található a 6. ábrán, ott az abortuszok gyakorisága meghaladta a születésekét, vagyis az elmúlt évtizedben azoknál a várandósságoknál, amelyeknél az anya dönthetett a magzat megtartása vagy a terhesség megszakítása között, több esetben választották a nők az abortuszt. A legsúlyosabb eset Drávaiványi, itt három terhességből kettő végződött abortusszal. Az ezer főnél népesebb települések közül Kömlő van e téren a legnehezebb helyzetben, itt 625 születés mellett 705 abortuszt jegyeztek fel az elmúlt tíz évben. Rajtuk kívül még tizenegy település mutatja azt az állapotot, hogy több volt a terhességmegszakítás, mint a gyermekvállalás; ezek zömmel nagyon kis népességű települések, minden második az Ormánságban található.

Mindezek összetettebb magyarázata további elemzéseket igényelne, de a FETE egészének vonatkozásában a fenti adatok határozott összefüggésben vannak a szülőképes korú nők hazai átlagnál alacsonyabb átlagos iskolai végzettségével. A meg nem született gyermekek magas száma, a művi terhességmegszakítások látszólag töretlen gyakorlata, elsősorban a fentebb vázolt trendek miatt, hosszabb távon jelent majd igazán szembetűnő demográfiai kihívást.

Összegzés

A fentiekben arra tettünk kísérletet, hogy bemutassuk a FETE-programba bevont háromszáz hazai település népességszámot befolyásoló alapvető folyamatait. A természetes népességváltozás, a születésszámok és a termékenység témakörét az elmúlt bő egy évtized adatsoraira fókuszálva tárgyaltuk. Megállapítottuk, hogy bár ez a sajátos településállomány helyi társadalmi adottságai miatt sokféle eltérő demográfiai mintázatot mutat, alapvető trendjeit tekintve szinte teljesen leképezi Magyarország folyamatait, sőt részben az európai folyamatokat.

Ebből kifolyólag a FETE-településeken egészében a népességfogyás a meghatározó irány, amelyet esetenként csökkenő és prognosztizálhatóan visszaeső születésszámok, valamint az elvándorlás határoz meg. Ugyanakkor a hazai átlagtól eltérően a szakpolitikai értelemben lehatárolt háromszáz település az elmúlt évtizedek folyamatai miatt magas termékenységi mutatóval rendelkezik, ami továbbra is meghatározza e helységek általános demográfiai képét. Ez a tény tette indokolttá a FETE-program elindítását, mert a demográfiai folyamatok miatt a leszakadás társadalmi tünetei koncentráltan alakultak ki. Végezetül egy jelentős különbségre is kitértünk. Az országosan kedvező folyamatok ellenére a művi terhességmegszakítások abszolút és relatív értéken is magas száma a FETE-településeken általában továbbra is alapvetően meghatározza a születéseket, ami leképezi a helyi társadalmak szociokulturális állapotát.

Az országos folyamatokkal összhangban a FETE-települések vonatkozásában is fokozatosan csökkenő születésszámot prognosztizáltunk az évtized végére. Mint az adatokból láttuk, az elmúlt két évtized folyamataiban az egyes családpolitikai intézkedések a FETE-települések helyi társadalmára, így a születésszámra is hatással voltak. A következő években érdemes és szükséges megvizsgálni, hogy a tanulmány elkészítésének idején, 2025 nyarán bejelentett új családpolitikai intézkedések (az adókedvezmények jelentős kiterjesztése, az Otthon Start Program, a falusi CSOK kibővítése stb.) mennyiben módosítják az előrejelzéseket.

Összességében fenti rövid demográfiai áttekintésünk rávilágított a FETE-program célzásának társadalmi alapjaira. Az egyedi folyamatok és trendek, a kiemelkedő településeken jellemző sajátos pályák mind olyan jelenségeket mutatnak, amelyeket a jövőbeni szakpolitikai beavatkozásoknak szükséges fókuszban tartaniuk.

Borítókép: Majoros Árpád Csaba, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Absztrakt

A családformák az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak, átalakulóban vannak. A hivatalos statisztikai adatok és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásai szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, aminek a hátterében többek között a csa­ládbarát gondolkodás és a célzott családtámogatások rendszere áll. A ma­gyar társadalom tradicionálisan értékként tekint a családra és a gyermekekre, azonban hosszú évtizedek óta kevesebb gyermek születik meg, mint amennyit terveznek. A kutatásokból egyértelműen látszik, hogy a stabil párkapcsolatban – jellemzően házasságban – élők körében a legmagasabb az ideálisnak tartott gyermekszám, és ma már öt vágyott gyermekből négy meg is születik. A szing­li életforma elterjedése a családalapítás kitolódásával, a gyermekvállalás el­ halasztásával vagy elutasításával is összefüggésbe hozható. A fiatalok jelentős többsége mégis napjainkban is vágyik a stabil párkapcsolatra és a későbbiek során a gyermekvállalásra.

Kulcsszavak: család, termékenység, vágyott gyermekszám, családpolitika

DOI: 10.56699/MT.2023.4.2

A családformák az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak; míg a párkapcsolaton alapuló gyermekes családok társadalmi súlya átalakulni látszik, addig alternatív családtípusok (például egyszülős és mozaikcsaládok) jelentek meg, váltak elterjedtté (Sobotka–Toulemon, 2008; Harcsa–Monostori, 2014; KSH, 2018). A 2016-os mikrocenzus,^[1]A 2022-es népszámlálás családok összetételére vonatkozó adatai a tanulmány megírásakor még nem álltak rendelkezésre. azaz a „kis népszámlálás” adatai szerint bár 1970 és 2011 között a párkapcsolaton (házasságon vagy élettársi kapcsolaton) alapuló háztartások aránya csökkent, még így is a háztartások többségét ezek teszik ki (KSH, 2018). A magyarok testi és lelki egészségét vizsgáló nagymintás Hungarostudy 2021 adatfelvétele is rámutatott, hogy a magyarok továbbra is a házasságot tartják a legjobb együttélési formának, különösen igaz ez a gyermeknevelés szempontjából (Engler et al., 2022). A családszerkezeti változásokkal kapcsolatban arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedekben nemcsak hazánkban, hanem az európai országok többségében is kitolódott a családalapítás átlagos életkora, ami a szingli életforma elterjedéséhez vezethet (Rövid, 2018; 2020), de összefüggésbe hozható a gyermekvállalás elhalasztásával, elutasításával is (Pári–Balogh, 2022). A fiatalok többsége azonban párkapcsolatra vágyik, és döntő többségük szeretne gyermeket vállalni (Engler, 2018), erre a következtetésre jutott a 2000-es évek első felében végzett első magyar szinglikutatás is (Utasi, 2004).

A hivatalos statisztikai adatok szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, amiben a családbarát gondolkodás, illetve a célzott és sokrétű családtámogatások is meghatározó szerepet játszanak. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) tudományos műhelyében 2018 óta készülnek családszociológiai és a családtámogatások mérésére vonatkozó vizsgálatok, melyek megerősítik többek között azt, hogy a magyarok számára kiemelten fontos a család és a gyermekvállalás, így a családtámogatások is nagyon lényeges szerepet töltenek be.

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa, mi jellemzi hazánkban a társadalom legkisebb és egyben legfontosabb, nélkülözhetetlen egységét, összetartó közösségét, a családot, azaz milyen változások következtek be az elmúlt évtizedekben a családok összetételében. Kitér továbbá arra, milyen szerepet tölthetnek be a családtámogatások a gyermekvállalásban, valamint hogy vajon a vágyott, tervezett gyermekek száma mennyire tér el a ténylegesen megvalósuló gyermekszámtól.

A családok helye a társadalomban

A „család a társadalom természetes és alapvető alkotóeleme, és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére” (ENSZ, 1948, 16. cikk 3. pont). Egyben a társadalom legkisebb egysége is, amelynek szerkezetére a demográfia, a gazdasági és kulturális tényezők folyamatosan hatást gyakorolnak, s amely maga is visszahat az említett elemekre. Tehát a család szerkezetében bekövetkezett változások okai és következményei is egy adott ország gazdasági, kulturális és demográfiai helyzetének.

A családok szociológiai vizsgálatának az 1960-as évek közepétől Nyugat-Európában lezajló családszerkezeti változások, a családformák pluralizálódásának irányzata szolgál értelmezési kereteként, amely a második demográfiai átmenet elméletébe illeszkedik (Lesthaeghe, 2010). A megközelítés nemcsak a nyugat-európai országok családszerkezetére érvényes, hanem kisebb időbeli eltolódással a kelet-közép-európai családokra is. Fontos meg- jegyezni, hogy a második demográfiai átmeneten túl a posztszocialista országokat (beleértve Magyarországot is) eltérő társadalmi és gazdasági fejlődés jellemezte a nyugat-európai országokhoz képest, ráadásul a szovjet blokk felbomlása újabb strukturális változásokat hozott a családformálódásban is. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a családokkal kapcsolatos, elsősorban a KINCS által végzett főbb kutatások eredményeit, így nem törekszik arra, hogy az elméleti megközelítésekről minél teljesebb képet nyújtson.

Sokszínűség vagy egy szín több árnyalata?

A családok szerkezetében megfigyelt változásokat a családformák pluralizációjával is magyarázzák, melynek egyik legjellemzőbb ismérve, hogy a rendszerváltást követően csökkent a házasságra épülő gyermekes családok társadalmon belüli súlya, nőtt viszont az élettársi kapcsolatban élők, az egyszülős családok, valamint a mozaikcsaládok aránya (KSH, 2018; Rövid, 2022). Az utóbbi évtizedekben emelkedett a gyermektelen, társ nélkül élő személyek, valamint a házasságon kívüli együttélések részaránya is. A 2016-os mikrocenzus adatai szerint a háztartások legnagyobb része (53%) azonban továbbra is párkapcsolaton (házasságon vagy élettársi kapcsolaton) alapult, ugyanakkor az is jól látható, hogy 1970 és 2011 között az egyszemélyes háztartások aránya is folyamatosan nőtt, és 2016-ban már a háztartások 30 százalékában élt egy személy. Az egyszülős háztartások aránya is alapvetően emelkedő tendenciát mutat: 2016-ban 12 százalékot tett ki (KSH, 2018).

A család szerkezetében bekövetkezett változások a család intézményének destabilizálódásához, a családi kohézió fellazulásához, majd felbomlásához vezethetnek (Harcsa, 2014). Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy ez a változás nem jelenti a család felbomlását. A házasságok instabilitása jelentheti azt, hogy megnövekedtek a rövid ideig tartó házasságok, de a várható élettartam növekedésének köszönhetően soha nem voltak ilyen nagy számban ilyen sokáig tartó házasságok sem. Az európai családszerkezeti változások azt mutatják, hogy bizonyos családtípusok egyre nagyobb teret foglalnak el: megnőtt az egyszülős családok, a multinukleáris családok és az élettársi kapcsolaton alapuló családok aránya a társadalomban.

Harcsa István (2014) szerint a párkapcsolaton alapuló családformák a legutóbbi időkig veszítettek súlyukból. „1970-ben még a népesség egytizede élt többcsaládos keretek között, 2011-ben viszont már csupán alig 3%. Az utóbbi fél évszázadban a nagycsaládos keretekből való kiáramlás jelentős mértékben hozzájárult ahhoz az elaprózódási folyamathoz, amely napjainkban jellemzi a család- és háztartásszerkezetet” (Harcsa, 2014: 6). A párkapcsolaton alapuló családforma folyamatosan visszaszorult a 2015-ig tartó időszakban, és ezzel egyidejűleg az egyedülállók csoportja növekedett: míg 1949-ben a háztartásszerkezeten belül 5 százaléknál alacsonyabb volt az egyedülállók aránya, addig 2011-re közel 14 százalékra növekedett. Mindezek mögött elsősorban nem a – nyugati országokban népszerű – szingli életforma állt, hanem a családi kohézió évtizedeken át tartó meggyengülése (Harcsa, 2014).

A tizenöt év alatti gyermeket nevelők körében az egyedülálló szülők aránya 1960 és 1980 között 13 százalék körül alakult, a kilencvenes évek elejére 19 százalékra emelkedett, majd – kisebb hullámzásokkal – 2011-re 19 és 21 százalék között mozgott. Harcsa (2014) megjegyzi, hogy a nemzetközi trendektől eltérően hazánk esetében nem lehet azt állítani, hogy a tizenöt év alatti gyermeket nevelő egyszülős családok aránya az utóbbi két évtizedben érdemben növekedett volna.

A házasság jelentősége a születések alakulásában

Házasságban több gyermek születik hazánkban, mint házasságon kívül. Az elmúlt években nőtt a házasságkötések száma, és ezzel párhuzamosan a stabil párkapcsolaton belül születő gyermekek aránya is. Míg 2015 előtt a gyermekeknek valamivel több mint a fele, 2022-ben már a 73 százaléka született házasságban (KSH), éppen ezért fontos annak feltárása is, mit gondolnak a magyarok a házasság intézményéről. A KINCS 2020 januárjában ezerfős reprezentatív kutatás keretében vizsgálta meg, mennyire játszik fontos szerepet az emberek életében a házasság: a válaszadók 39 százaléka tartja nagyon fontosnak, 36 százaléka pedig fontosnak, vagyis a válaszadók több mint 75 százaléka hisz a házasság intézményében (KINCS, 2020).

Kutatások, statisztikai adatok is igazolják: a magyarok számára kiemelten fontos a család és a gyermekvállalás kérdése. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt évtized során egyre többen döntöttek a házasság mellett, miközben a válások száma csökkenő tendenciát mutat.

1. ábra: A házasságkötések és válások számának alakulása Magyarországon, 2000–2022

Forrás: KSH, előzetes adat, KINCS saját szerkesztés

Míg a száz házasságkötésre jutó válások száma 2010-ben 67, addig 2022-re az előzetes adatok szerint már csak 27 volt. A KSH adatai szerint 2019 óta a házassági mérleg pozitív, több házasságot kötnek, mint amennyi megszűnik (akár válással, akár az egyik fél elhalálozásával). A házasság fontossága és a gyermekvállalás szorosan összefügg, a többség szerint házasság szükséges a gyermekvállaláshoz, vagyis tulajdonképpen a házasság a gyermekvállalás „előszobája” (Agócs–Balogh, 2020).

Az Eurostat (2023) adataiból is jól látható, hogy Magyarországon folyamatosan javul a házasságon belüli élve születések aránya, a házasság az elmúlt évtizedben újra népszerű lett Magyarországon (Agócs–Balogh, 2020). Ez a pozitív, emelkedő tendencia azzal is összefüggésbe hozható, hogy a kormány számos olyan intézkedést vezetett be az elmúlt években, melyekkel ösztönzi a házasságkötést, ezzel is visszaadva a házasság társadalmi rangját, megbecsültségét (Agócs–Balogh, 2020). 2015 óta a házasságkötési kedv ösztönzése érdekében a házasságkötést követő huszonnégy hónapban érvényesíthető az első házasok kedvezménye, mellyel az összevont adóalapba tartozó bevételeket lehet csökkenteni. Továbbá a babaváró támogatás jelentős hatása is tükröződik a kedvező demográfiai folyamatokban (Pári et al., 2019; Fűrész–Molnár, 2021; Papházi et al., 2021, 2022).

A magyar családpolitika szerepe és fókusza 2010 után

A magyar családpolitikában 2010 óta központi helyet foglal el a családvédelem, a pronatalista szemlélet,^[2]A család stabilitását hangsúlyozó és a gyermekvállalást (termékenységnövekedést) ösztönző szemlélet. illetve a „pro life” irányzat. Bő egy évtizede kiemelt társadalmi cél lett, hogy elősegítsék a magyar családok bővülését, gyarapodását. Egyúttal folyamatos feladat a családi értékek (a tradicionális családmodell) támogatása és a család meghatározó közösségformáló erejének biztosítása, miközben sok európai országban a migrációt tekintik megoldásnak a folyamatosan csökkenő népesség problémájára (Fűrész–Molnár, 2021).

Ebben az időszakban az egyes családtámogatások hangsúlya az alanyi jogon járó támogatások felől a munkaviszonyhoz kötöttek irányába mozdult el; a rendszer meghatározó eleme a családi típusú adózás (2011 óta), amelyet mára a gyermekes családok 95 százaléka igénybe tud venni (Pári et al., 2019). 2014 óta azonban már nemcsak adó-, hanem járulékkedvezményként is érvényesíthető a kedvezmény mértéke, ami hozzájárul, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok is részesülhessenek a kedvezményben. A jelenlegi formájában működő családi típusú adórendszernek jelentős szerepe volt abban, hogy 2019-ben Magyarország érte el a második legnagyobb gazdasági növekedést az Európai Unióban (Fűrész–Molnár, 2021).

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös bevezetésének, majd folyamatos bővítésének a legnagyobb eredménye népesedési szempontból, hogy minden harmadik szerződés esetében a párok újabb gyermeket vállaltak, és a koronavírus-járvány idején sem csökkent a csok iránti érdeklődés (Papházi et al., 2021; Papházi, 2022; Uhljár et al., 2023). A csok társadalmi elfogadottsága a Századvég Alapítvány kutatása szerint mindig is magas volt, 67 és 84 százalék között mozgott (Gyorgyovich, 2022).

Magyarországon az elmúlt tíz évben – Nyugat-Európával ellentétben – nem nőtt szignifikánsan a gyermeket vállaló nők átlagéletkora. A 2019-ben bevezetett Családvédelmi Akcióterv hozzájárul, hogy a családalapítás előtt álló anyagi akadályok jelentősen mérséklődjenek (Fűrész–Molnár, 2021; Kapdebo et al., 2022). Az intézkedéscsomag olyan elemeket tartalmaz, mint a babaváró támogatás, a vissza nem térítendő támogatások közül a csok vagy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása,^[3]A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2022. december 31-éig volt elérhető: https://www.allamkincstar.gov.hu/csaladok-tamogatasa/Csalad_gyermek/nagycsaladosok-autovasarlasi-tamogatasa   … Részletek a nagyszülői gyed, valamint a legalább négy gyermeket nevelő anyák személyijövedelemadó-mentessége, vagy új elemként 2023 januárjától a harminc év alatti édesanyák adókedvezménye. A magyar családtámogatások tehát valamennyi élethelyzetre megoldást kínálnak, és különös hangsúlyt fektetnek a gyermekvállalás előtt álló fiatalokra, aminek a hatása rövid, illetve hosszabb távon a demográfiai mutatók alakulásában is megmutatkozik majd (KIM, 2023).

A 2010-es évek magyar családpolitikájának sikerét több mutató is alátámasztja. A népesedési mutatók európai összehasonlításban is elismerést érdemelnek, kiemelten a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi arányszám és a párkapcsolatokra vonatkozó adatok kedvező alakulása. 2010 és 2021 között az Európai Unióban Magyar- országon emelkedett a legnagyobb mértékben, 30 százalékkal a fertilitási ráta (1,25-ról 1,61-ra), amivel az Eurostat adatai szerint az unió sereghajtóiból felzárkóztunk a középmezőny élére.

Gyorgyovich Miklós (2022) elemzése alapján levonható az a következtetés, hogy a magyarok számára még mindig fontos a család (81–93 százalék értett egyet ezzel az állítással a felmérés különböző időszakaiban). A családtámogatási intézkedések megítéléséről elmondható, hogy a társadalom nagyobb része (60 százaléknál is többen) elégedett ezekkel. 2018 végéig 66 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy vélték, hogy a családi adókedvezmény hatására több gyermek fog születni; ez az érték 2020-ig 47 és 57 százalék közé esett vissza, majd a későbbi időpontokban újra kétharmad körül alakultak az arányok. Gyorgyovich (2022) szerint egy demográfiai fordulat emberöltőkig is tarthat, így a leghatékonyabb beavatkozások mellett is évtizedekre van szükség a látványos eredményekhez.

A családtámogatások megítélése a gyermekvállalás szempontjából

A kormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi kockázatot a pár számára, mert kutatások (Engler, 2018; Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022; Pári et al., 2022) támasztják alá, hogy a gyermekvállalás legnagyobb gátja az anyagi stabilitás, a megfelelő lakás és a biztos jövedelem hiánya. „Az első gyermek vállalását nem az anyagiak befolyásolták, ugyanakkor a további gyermek vállalásának a kulcsa a biztos jövedelem, az anyagi biztonság, a biztos munkahely, a megfelelő lakáskörülmények, a tervezhetőség, kiszámíthatóság és a jövőkép volt” (Kapdebo et al., 2022: 35).

A KINCS 2022 márciusában végzett felméréséből kiderült, hogy az elmúlt tizenkét év családpolitikai intézkedéseit tízből heten (72%) ismerték, és az emberek háromnegyede (76%) támogatta ezeket (KINCS, 2022a). Az emberek többsége (82%) szeretné, hogy a családok a jövőben is kiemelt támogatást kapjanak. A magyarok számára kiemelten fontos a harminc év alatti fiatalok gyermekvállalásának a támogatása (a harminc év alatti édesanyák szja-mentessége, diákhitel-tartozásuk elengedése, ha harmincéves koruk előtt gyermeket vállalnak): tízből kilenc válaszadó (89%) ezen a véleményen van.

A család és a gyermekvállalás mint érték

A magyar társadalomról elmondható, hogy mindig is meghatározó volt benne és jelenleg is erős a családközpontú gondolkodás. Különböző felmérések (Tóth, 1997; Somlai– Tóth, 2002; Pongrácz–Spéder, 2002) egyhangúlag mutatják a család prioritását, a gyermekvállalás iránti pozitív beállítódást, valamint a tervezett gyermekek magas számát, és ezt az utóbbi években a KINCS-kutatások is megerősítették (KINCS, 2019; Papházi et al., 2022; Kapdebo et al., 2022; Engler et al., 2022; Uhljár et al., 2023). A népesedési mutatók alakulása alapján azonban megváltozott demográfiai magatartásról beszélhetünk, amelynek számos eredője között az egyik gyakran említett ok a fiatalok tanulmányi idejének kitolódása.

Az iskolapadban eltöltött évek, majd a pályakezdés, a tanultak munkaerőpiaci kamatoztatása, a tanulmányi befektetések megtérülésének elvárása elodázza a családalapítást (Engler, 2018). Az egyetemista fiatalok döntő többsége (90%) biztos abban, hogy családban szeretne élni. Engler Ágnes (2018) szerint a hallgatóknak több mint a fele a huszonöt és harminc év közötti életkort tartja ideálisnak az első gyermek megszületéséhez; a férfiak jellemzően későbbre datálják apává válásukat (a harminc év feletti életkorra). A válaszadók több mint egytizede (14%) azonban akár már a végzést követő években is családot alapítana, nagyobb arányban a nők. Engler idézett kutatása szerint elenyésző azok száma, akik elképzelhetőnek tartják, hogy hallgatóként váljanak szülővé. Az egyetemi évek alatt bekövetkező családalapításhoz leginkább rugalmas hozzáállást várnak el a fiatalok az egyetemtől (a tanrendben, a kurzusokon, vizsgákon), de hasonlóan magasra értékelik a kiegészítő jövedelmeket.

A 21–35 éves fiatalok gyermekvállalási terveit és termékenységtudatosságát vizsgáló KINCS-elemzés arra az eredményre jutott, hogy a válaszadók többsége (59%) szerint a leginkább ideális életkor a gyermekvállalásra a nők esetében a 25–29 éves kor, mely nem esik egybe a gyermekvállalás tervezett időpontjával (KINCS, 2021). A fiatalok többségének fontos a gyermekvállalás, ennek mértékét tízfokú skálán átlagosan 7,5-re értékelték. A gyermekesek és a házasok ennél is magasabb, 8,4-es illetve 8,7-es értéket adtak. A fiatalok 68 százaléka egy vagy két gyermeket szeretne vállalni élete során, 15 százalékuk pedig egyáltalán nem szeretne gyermeket. A gyermekvállalás elutasításának legfőbb oka a bizonytalan jövő és az anyagi helyzet, s viszonylag sokan hivatkoztak egészségügyi okokra is. Az első gyermek vállalásának tervezett időpontja átlagosan a harmincéves kor, míg az utolsó gyermeket átlagosan harmincöt éves korra tervezik. Mindezt megerősítette a Hungarostudy 2021 kutatás (Pári–Balog, 2022) és egy olyan vizsgálat is, amely a 25–44 évesek gyermekvállalási preferenciájára vonatkozott (Pári et al., 2022).

A generációk közötti kohézió

Mind a fiatalok, mind az idősebb generáció számára fontos, hogy segítsék egymást. A fiatalok 88 százaléka, az időseknek pedig a 93 százaléka gondolja úgy, hogy a szülői segítség nagyon fontos egy fiatal pár számára, ez pedig erősíti a két csoport kapcsolatát (KINCS, 2019). A fiatalok 80 százaléka és az idősek 88 százaléka gondolja úgy, hogy ösztönzi a gyermekvállalást, ha az unokákat rá lehet bízni a nagyszülőkre, ezért a nagyszülők jelenléte a családban magasabb gyermekvállalási szándékkal jár együtt.

A nagyszülő erőforrás a család számára, ahogy a család is erőforrás az idősek számára (KINCS, 2022b). A két generáció között erős kohézió figyelhető meg, tízből kilenc felnőtt nyilatkozta azt, hogy alapvetően jól megértik egymást a saját családjukban az idősebbek és a fiatalok, s a családokban szoros a kapcsolat a nemzedékek között. A válaszadók háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a család idősebb és fiatalabb tagjai legalább heti szinten találkoznak, továbbá kiderült az is, hogy a fiatalok és az idősek támaszkodhatnak egymásra. Tíz felnőttből kilenc nyilatkozta azt, hogy családjukban az unokák és a nagyszülők kapcsolata kifejezetten jó, és a családok 78 százalékában a gyermeknevelésben is aktívan részt vállalnak a nagyszülők.

Tényleges, vágyott és ideális gyermekszám

Egy társadalom jelenlegi és jövőbeli lehetőségeinek megismerése s az előttünk álló esetleges kihívások feltárása, megoldása szempontjából különösen fontos, hogy az eredetileg tervezett (vágyott) és a ténylegesen megvalósuló gyermekszám közötti különbséget (termékenységi rés) minimalizáljuk, vagyis megszülessenek a vágyott gyermekek (Engler–Pári, 2022). A kutatási eredmények (Fűrész–Székely, 2019; KINCS, 2019; Kapdebo et al., 2022) többek között azt mutatják, hogy a tervezett és a ténylegesen megvalósuló gyermekszám közötti eltérés több tényezőre is visszavezethető: a nem megfelelő párkapcsolatra, egy-egy váratlan betegségre, az egészségi állapotra, az életkorra, illetve az anyagi feltételek változására.

Az ideális gyermekszám is fontos demográfiai mutató, mely a személyes gyermekvállalási szándékoktól és döntésektől független, a társadalomra vonatkoztatott átlagos gyermekszámot mutatja be. A KINCS kutatásai alapján a magyarok két vagy több gyermeket tartanak ideálisnak, és a saját életükben is átlagosan 2,3 gyermeket terveznek (KINCS, 2019, 2021). A Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a KINCS közösen vizsgálta az EU országaiban a családokkal kapcsolatos attitűdöket, s kiderült, hogy Magyarországon a legmagasabb azok részaránya (40%), akik szerint három gyermek ideális egy családban, és csupán egy százalék tudja elképzelni az életét gyermektelenül. A tőlünk nyugatabbra fekvő országokban csak a válaszadók 17 százaléka szerint optimális három vagy több gyermek, miközben öt százalék tervez gyermekmentes életet (KINCS–Századvég, 2021).

Hazánkban a 18–35 éves fiatalok családcentrikusak (KINCS 2020, 2021; Engler et al., 2022), és ez a korcsoport a Covid–19-járvány negatív hatásai ellenére továbbra is két-három gyermek vállalását tervezi. A többség két gyermeket tart ideálisnak. Engler (2018) egyetemisták körében végzett kutatása szerint a kívánt gyermekszám (2,5) jóval magasabb a tényleges gyermekvállalási mutatónál.

Egy másik kutatás (Kapitány–Spéder, 2018) rámutatott arra is, hogy a párkapcsolat megléte – stabilitása, formája –, illetve hiánya alapvetően meghatározza a magánéleti terveket. A Hungarostudy 2021 kutatás szerint a házasságban élők messzemenően kiemelkedtek mind a már megszületett gyermekek száma, mind az ideálisnak tartott gyermekszámok alapján. Azonban ezt a csoportot nem az élettársi kapcsolatban élők követik, hanem az egyedül élő, de párkapcsolattal rendelkező válaszadók. Ők egyéb dimenziók mentén is váratlan eredményt mutattak (biztos tervezés, tervezett gyermekszám), amiből arra következtethetünk, hogy az együtt járók esetében számolni lehet mind a későbbi házasságkötésükkel, mind a gyermekvállalási szándékukkal. A mintában nagy számmal jelen lévő pár nélküli egyedülállók a legkevésbé optimisták a jövő tekintetében (Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022).

A Hungarostudy felmérés során kiderült, hogy ha az általános terveket nézzük, vagyis azt, hogy szeretne-e valaki gyermeket, illetve hány gyermeket tervez, nem igazolódik be az a feltételezett sorrend, hogy a házasokat a lazább kapcsolati forma követi, azonban a belátható időre szóló jövőképnél a kapcsolat erőssége szerint rendeződnek az elképzelések. A párkapcsolatban élő még gyermektelenek terveznek a legnagyobb arányban gyermeket vállalni (Engler et al., 2022). Azok, akiknek még nem született gyermekük, de akarnának gyermeket vállalni, átlagosan 30,5 éves korukban szeretnének először szülővé válni, ugyanakkor „a férfiak, a felsőfokú végzettségűek, a munkanélküliek és az egyedülállók ennél későbbi időpontot jelöltek meg. Van összefüggés a szülővé válás tervezett kora, valamint a kérdezett neme és iskolai végzettsége között: a férfiak későbbre tervezik az első gyermek vállalását, mint a nők, és a felsőfokú végzettségűek azok, akiknél a legjobban kitolódik az első gyermek vállalásának tervezett ideje” (KINCS, 2021: 10).

A KINCS 2019-es Baba-Mama kutatásának (Fűrész–Székely, 2019) eredményei szerint az átlagos tervezett gyerekszám akkor 2,34 volt. A házasok több gyermeket terveznek, mint az élettársi kapcsolatban élők. Összességében a gyermekvállalási korban lévő (18–45 éves) magyarok négyötöde legalább két gyermeket szeretne.

A gyermekvállalás fontosnak ítélését a Hungarostudy kutatás is mérte, és a 2021-es adatokból kiderül, hogy az ideális gyermekszám a 40–49 évesek között 2,13, a 30–39 évesek körében pedig 2,11 volt. Az ideális gyermekszám értéke biztosítaná a hazai népesség reprodukciójához szükséges szintet (2,1). Azonban a tényleges gyermekszám az egyszerű reprodukcióhoz szükségestől elmaradt: a negyvenévesek körében 1,54 volt, a harmincévesek kohorszában pedig alig haladta meg az egy gyermeket (1,03). A vizsgálat során megállapították, hogy a gyermeket tervezők előzetes megfontolásaikban a megfelelő lakás, az anyagi stabilitás és a biztos jövedelem előfeltételeit részesítik előnyben. A gyermeket nem tervezőknél szándékuk esetleges megváltozásában a jövedelmi viszonyokon kívül a munkavállalási tényezők (biztonság, családbarátság) játsszák a legfontosabb szerepet (Papházi et al., 2022).

A külhoni magyar családok szociológiai vizsgálatával egy 2018-as adatfelvételben foglalkozott a KINCS (Papházi et al., 2019). A Kárpát-medencében, de az anyaország határain kívül élők körében Erdélyben a legnagyobb az a gyermekszám, amely a leginkább kívánatos lenne egy családban (2,45), és a Felvidéken a legkisebb (2,25). A vizsgálat szerint a határon túli magyarok körében az átlagos gyermekszám magasabb, mint hazánkban, de a kutatók (Kapitány–Spéder, 2017; Fűrész–Székely, 2019; Péti et al., 2020) szerint néhány jel arra mutathat, hogy ez közeledhet a hazaihoz. A tervezett gyermekek átlagos száma még mindig meghaladja a népesség reprodukciójához szükséges szintet, az ideális gyermekszám pedig még ennél is magasabb, ami bizakodásra adhat okot. A gyermekvállalást befolyásoló tényezőket vizsgálva a külhoni megkérdezettek szerint a gyermekvállalás elsődleges feltétele a megfelelő partner és az otthon megléte, ami összecseng a magyarországi kutatások tapasztalataival is.

A gyermekvállaláshoz kapcsolódó várható népesedési tendenciák

Az, hogy milyen egy adott ország korfája, vagyis a lakosság kor szerinti megoszlása, jól mutatja, hány gyermek születik, illetve mennyien tartoznak a fiatalabb és az idősebb korosztályokba. A gyermekvállalás, a gyermekek születése ennélfogva is kulcsfontosságú, hiszen napjainkban nemcsak hazánkban, hanem a többi uniós tagállamban is az tapasztalható, hogy egyre idősödik a társadalmunk. A népesség idősödése az alacsony, reprodukciós szint alatti termékenységgel és a születéskor várható átlagos élettartam emelkedésével is összefüggésbe hozható. A társadalom reprodukciójához 2,1-es termékenységi arányszámra lenne szükség. A legfrissebb adatok szerint ezt a reprodukcióhoz szükséges szintet egyik uniós tagállam (így Magyarország) sem érte el (Eurostat, 2023). Magyarországon a születési statisztikák, így a teljes termékenységi arányszám is 2011-ben érte el történelmi mélypontját (1,23), ezt követően 2021-ig alapvetően emelkedő tendenciát mutatott. Ebben az évben a mutató értéke 1,59 volt, 2022-ben az előzetes adatok szerint pedig a teljes termékenységi arány egy nőre becsült értéke 1,52-ra csökkent.

A népesség számáról, összetételéről a tízévente sorra kerülő népszámlálások adatai alapján készíthető a legrészletesebb kép. Azonban azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a népesség számának alakulását a születések (a termékenység) mellett a halálozások száma, valamint a be- és a kivándorlás üteme is befolyásolja. Magyarország népessége 1981 óta folyamatosan csökken. 1980-ban még valamivel több mint 10,7 millióan éltünk az ország jelenlegi területén, ekkor volt a legmagasabb hazánk népességszáma. A legfrissebb, 2022-es népszámlálás adataiból jól látható, hogy a népességfogyás folytatódott: október 1-jén, a népszámlálás időpontjában 9 millió 604 ezer fő volt hazánk népessége, 333 ezerrel kevesebb, mint a 2011-es népszámláláskor (KSH, 2023). A népességcsökkenés a természetes fogyással hozható összefüggésbe, vagyis azzal, hogy többen halnak meg, mint amennyien születnek. Öregszik a társadalmunk, és ez az idősödő korösszetétel okozza azt, hogy egyre több az elhunytak száma a megszülető gyermekekhez képest. Nehézséget jelent az is, hogy egy idősödő népességben, miközben az időskorúak száma növekszik, addig a szülőképes korban lévő, 15–49 éves nők létszáma csökken, hazánkban évente átlagosan 15–20 ezer fővel esik vissza.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint (European Commission, 2021) az uniós tagállamok döntő többségében 2040 és 2070 között a tizenöt éven aluliak arányának visszaesése várható, ami a csökkenő termékenységgel és az idősödő korösszetétellel hozható összefüggésbe. Hazánkban az előbb említett időszakban megközelíti a 19 százalékot a gyermekkorúak aránya, amely várhatóan valamelyest meghaladja majd az uniós átlagot. A V4-országok közül előreláthatólag csak Csehországban lesz kedvezőbb a mutató értéke, mint Magyarországon, ahogy a hazánkkal határos országokban is a magyarországinál alacsonyabb arányszámokra lehet számítani.

Összefoglalás, főbb megállapítások

Az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak a családformák, és ez hazánkban sincs másként. A hivatalos statisztikai adatok szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, amiben a családbarát gondolkodás, a célzott és sokrétű családtámogatások meghatározó szerepet játszanak. Mindezt megerősítik a KINCS kutatásai.

A magyar társadalom tradicionálisan családközpontú, értékként tekint a gyermekekre, azonban a magyar családokban hosszú évtizede kevesebb gyermek születik, mint ahányat a szüleik terveztek vagy ideálisnak tartanak.

Az emberek hazánkban legalább két gyermeket szeretnének (Engler et al., 2022). Míg korábban öt vágyott gyermekből három született meg, addig napjainkban – a családtámogatási intézkedések hatására – Magyarországon már ötből négy érkezik a családokba, így egyre kisebb a különbség a tervezett és a megszülető gyermekek száma között (KINCS–Századvég, 2021). A párkapcsolati fókuszú kutatásokból (Horváth-Szabó, 2007; KINCS, 2020; Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022) egyértelműen látszik, hogy a stabil párkapcsolatban – jellemzően házasságban – élők körében a legmagasabb az ideálisnak tartott gyermekszám, és a vágyott gyermekek többsége náluk meg is születik.