Absztrakt

A publikáció célja, hogy felhívja a figyelmet a digitális térben zajló kommunikáció elterjedése miatt kialakult önismereti elakadásokra, melyek jelen esetben pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadás során kerültek előtérbe. Az online felületek térhódítása miatt gyakran visszaszorulnak a közvetlen emberi kapcsolatok. E folyamat sok esetben negatív hatást gyakorol az énképre, megnehezíti az önmegismerést, az önelfogadást, önmagunk meghatározását társas kapcsolatainkban. Az írás egyéni esetek tapasztalatait használja fel, ezek reflexióit közli. Az esetmunka során művészetterápiás eszközöket is használó segítő beszélgetések zajlottak. A beszélgetések érintik az egyén mentális jóllétét, emellett a család, a társas kapcsolatok mintázatai jelentek meg a segítői folyamat során. A művészetterápiás eszközök használatával az egyén megküzdési stratégiáit is feltártuk, illetve a szabad alkotófolyamat hozzájárult a szorongás oldásához.

Kulcsszavak: digitális tér, művészetterápia, karrier-tanácsadás, társas kapcsolatok, önismeret

Be kell vallanom, az alábbiak megírásának kezdetén egy ideig alkotói válságba kerültem. Volt, hogy az az objektívnek tűnő gondolat kerekedett felül bennem, mely szerint a digitális térhódítás pozitívan hat a társadalomra és az egyénekre, hol pedig az, hogy minden, de főként a társas kapcsolatok kezdenek széthullani. Végül a művészet sietett segítségemre, nem először az életemben. Megnéztem a Network című 1976-os amerikai film színházi adaptációját. Az előadás felkavaró volt, mintha hullámvasúton ültem volna. A testemben keletkező érzetek, a bennem feltörő érzések értették meg velem azt a kettősséget, melyet valószínűleg sokan átélünk…

Az online térhódítás önismeretre gyakorolt hatása egyre kézzelfoghatóbbá válik. Részben azért, mert az internet segítségével bárki rengeteg pszichológiai tartalomhoz hozzáférhet. Elárasztanak bennünket a konyhanyelven írt önismereti bölcseletek, a tudományos podcastek, shortsok, reelsek (jelentsen is ez bármit édes anyanyelvünkön) és a tudományosan megalapozott szakmai írások. Segítő szakemberként nagyon örülök, hogy egyre nagyobb figyelmet kap az önismeret fontossága, jelentősége. Ennek terjedésében nagy szerepe van a világháló nyújtotta gyors és gyakorlatilag korlátlan elérhetőségnek. Ugyanakkor az is belátható, hogy felgyorsult világunk információéhségét főként az instant, egy-két perc alatt átolvasható, de leginkább fél szemmel megnézhető videók elégítik ki. Persze ezek is felhívják a figyelmet gyermekkori traumáink feldolgozásának fontosságára, a digitális off jótékony szerepére (mindezt online fórumokon hirdetve) vagy a szexuális problémák megoldási lehetőségeire és az önismeretünk szempontjából fontos számos további kérdésre, melyekről nehéz beszélni.

Tapasztalatom szerint az a nyomasztó trend, mely nagymértékben rombolta mindannyiunk önbecsülését, kezd alábbhagyni. Már a Covid miatt „bezárt” életünk előtt is észrevehető volt, hogy bár az emberek tudják, nem minden igaz, amit látnak a közösségi médiában, azt alapértelmezésként kezelték az életükre vonatkozóan. Úgy tűnt, hogy aki nem posztol kétnaponta valami csodaszép helyről, nem tökéletes a haja, a sminkje, az már nem is része ennek a társadalomnak. Tudtuk, hogy különböző alkalmazásokkal ezt remekül lehet stimulálni, de az agyunkban így is könnyen megindultak az ezekre a vizuális ingerekre adott válaszreakciók. Szerencsére épp azoktól a fiataloktól jött a felmentő sereg, akik ennek a jelenségnek életkoruk miatt talán a leginkább élvezői és elszenvedői: a Z generáció tagjaitól. Közülük kerültek ki azok, akik felhívták a figyelmet a társadalmi problémákra vagy a testpozitív hozzáállásra.

Több mint húsz éve dolgozom a segítés területén, és lassan egy évtizede tartok egyéni foglalkozásokat művészetterápiás eszközök segítségével. Az alkotótevékenység önmagában is oldja a feszültséget, a szorongást, rekreációs hatása mellett katarzist is átélhetünk általa. Segíti a kifejezést, a kommunikációt, önmagunk és mások megértését, valamint támogatja azokat az énfunkciókat, melyek fontosak a konfliktusok uralásához, az érzések megfogalmazásához, kontrollálásához (Farkas, 2009). Az általam tartott egyéni foglalkozások célja, hogy a kliens képessé váljon megfogalmazni, tudatosítani belső elakadásait, jobban megismerje önmagát, kommunikációs képessége fejlődjön a biztonságos, bizalmi légkörben.

Három eset rövid bemutatásán keresztül szeretném megvilágítani a digitális térhódítás kapcsán megjelenő önismereti kérdéseket, esetleges problémákat, a konkrét helyzetben ezekre adott válaszokat, továbblépési lehetőségeket.

Az egyik kliensem pályaválasztási döntés előtt állt, a másik kettő pályakorrekción gondolkodott, és ebben kérték segítségemet. Az alapkérdés mindhárom esetben ez volt: merre tovább?

Tamás tizenhárom éves, hetedik osztályos tanuló. Dávid huszonnyolc éves, egyedülálló fiatal felnőtt. Katalin negyvenhat éves, háromgyermekes anyuka.

Tamás csendes, visszahúzódó fiú. Ennél a korosztálynál a pályaválasztási döntés meghozatalához általában az érdeklődés feltárására helyezzük a hangsúlyt, valamint megkeressük azon képességeket, melyek már most is akár kiemelkedők, és azt is tisztázzuk, még milyen képességeket érdemes fejleszteni. Pályaorientációs beszélgetéseink során több kérdőívet is használtunk, ezek területén Tamás otthonosan mozgott. Pár találkozás után kezdett körvonalazódni előttem, hogy milyen szakmaterület, ágazat állhatna közel hozzá. De ez csak bennem alakult ki… A beszélgetésekből kiderült, hogy szinte semmilyen szakmát nem ismer a valós életből, mivel iskola után hazamegy, tanul, majd a számítógépén játszik, videót néz. Szerencsére szokott kicsit tervezni is 3D-ben. Azt azonban nem igazán tudja, mivel foglalkoznak a körülötte élő felnőttek – akik szintén a gép előtt ülnek. Szívesen néz „autótuningoló” videókat, de azokon nem látja, hogy olajos lenne a készítőjük keze, és főleg nem érzi, hogy a benzinnek, az olajnak szaga van-e, vagy illata – számára. Szereti a főzős videókat is. Barátaival néha kijár a térre focizni. Sokat beszélgetnek. A baj az, hogy mindenki külön-külön, otthonról. Írásban. Csetelve. Egy ideje fontos tisztázandó kérdés klienseimmel, hogy a „sokat beszélünk” kifejezést milyen értelemben is használják. Közvetett vagy közvetlen kommunikáció zajlik-e, élőszóban vagy írásos formában.

Tamás pályaválasztási döntésének meghozatalában segítséget jelentett, hogy montázstechnikával megjelenítette jövőbeni céljait, terveit. Szülei segítségét kérve a valóságban is megnézhette, hogyan is dolgozik egy autószerelő, és kipróbálta magát a konyhában. Korábban szívesen hajtogatott papírból, ezt a szabadidős tevékenységet ismét végzi. Hetedikes lévén még van egy kis ideje, hogy a való világban is (újra) megélje, mi az, ami érdekli, mi az, amiben jó, és mit kell tennie azért, hogy elérje, ami fontos számára, valamint most már tudatosan elkezdje megismerni a különböző szakmákat.

Dávid egy kereskedelmi cégnél kezdett dolgozni könyvelői végzettségével. Elmondása szerint jó a társaság, jóízűen beszélgetnek a kávészünetben, és „elmegy”, amit egész nap csinálnia kell, bár nem érzi úgy, hogy kiteljesedne a munkájában. Sokat beszélgettünk a munkaértékekről. Arról, hogy mi a fontos számára a munkavállalással, a jelenlegi életével kapcsolatban. Hiszem, hogy élethelyzetenként ez sokat tud változni, noha az értékeink, az értékrendünk viszonylagos állandóságot mutat. Dávid megfogalmazta, hogy nagyon sok pénzt szeretne keresni. Ez teljesen elfogadható, hiszen mind örülnénk annak, ha hivatásunk jövedelmező lenne, és ennek segítségével boldog, kielégítő életet élhetnénk. Témánk szempontjából viszont jelentős szerepe van annak, hogy miért is ilyen fontos, sőt a legfontosabb számára ez a munkaérték. Jelenleg nincs párkapcsolata. Régóta próbál párt találni, de a „jó csajok”, akik az egyik fényképmegosztó portálon csodás képeket posztolnak magukról, nem csak a tökéletességükre várnak visszajelzést. Azt is céltudatosan meghatározzák, hogy milyen férfira vágynak. Többek között olyanra, akinek pár millió van a bankszámláján, mert ők szeretnek utazgatni, szeretik a jó éttermeket, a szép és márkás ruhákat, parfümöket. (Itt most nem fejtem ki ezt a témát, mert nagyon messze vinne kliensem pályakorrekciójától.) Tehát Dávidban a pályamódosítási szándék a pártalálás sikertelensége miatt fogalmazódott meg. Beszélgetéseink és az alkotás során sikerült tisztáznia magában, mi fontos számára. Képes volt hosszú távú célokat megfogalmazni, nem csak a munkával kapcsolatban. Végül sikeresen felvételizett egy felsőoktatási intézménybe. Maradt gazdasági területen, hiszen ez továbbra is érdekli, és rendelkezik azon képességekkel, melyek alkalmassá teszik a szakterületen való megfelelésre. Azonban saját értékei és értékrendje tisztázásával párhuzamosan meg tudta fogalmazni párkapcsolati igényeit is. Ezek feldolgozásához verseket használtunk. Az alapvető emberi kapcsolatok mintázatainak költeményekben való megjelenése indirekt módon hat az egyénre, így elkerülhető a túl korai tudatosítás (Antalfai, 2007). Az alkotófolyamat felszabadított olyan érzéseket Dávidban, melyek miatt eddig tehetetlennek, „lecövekeltnek” érezte magát. (A társkereséssel kapcsolatos említett probléma a saját klientúrámban sem egyedi eset. Egy Dávidnál fiatalabb férfi kliensemnél olyan szexuális zavarokat okoztak a világhálón látott elvárások, melyek kezelése nem tartozott a kompetenciámba.)

Katalin azzal keresett fel, hogy szeretne visszatérni a munkaerőpiacra, mivel három gyereke már elég nagy, önállók, „otthon nincs már rám úgy szükség”. Közgazdász végzettsége van, a gyerekek születése előtt sikeres volt a szakmájában, de elmondása szerint nem talál munkát – az ő korában.

A nők gyermekvállaláskor életre szóló döntést hoznak. Persze a férfiak is, csak talán még mindig úgy működik a világ, hogy nagyrészt a nők maradnak otthon a gyerekekkel, ők érzik úgy, hogy akkor kerek egész az élet, ha vannak gyerekeik. A férfiak közül talán kevesebben fogalmazzák meg fiatalkorukban, hogy nem tudnak teljes életet élni, ha nem válnak apává. És úgy tűnik, akkor is életre szóló döntést hoznak a nők, szerencsés esetben a párjukkal, amikor eldöntik, hogy hány gyereket vállalnak, és meddig maradnak otthon velük. Számomra teljes mértékben elfogadható az a döntés is, ha valaki szülés után viszonylag hamar visszatér a munkahelyére, ha az apuka marad otthon, ha főállású anyaként marad otthon az anyuka, ha egy gyermeket vállal(nak), vagy ha sokat, vagy ha úgy dönt(enek), hogy nem vállal(nak) gyermeket. A lényeg az, hogy saját döntésről legyen szó, ne a társadalmi nyomásra vagy társadalmi elvárásra adott válaszról. A társadalom és főként az állam részéről legyen az a feladat, hogy segíti mindegyik utat mind erkölcsi, mind anyagi elismeréssel. És segít, amikor ez az élethelyzet megváltozik. Mert hiszen a gyerekek életkorával a (szülői) szerepek is változnak.

Visszatérve Katalin esetére: beszélgetéseink során feltártuk többek között azt az elhelyezkedést nehezítő körülményt, hogy kliensemnek olyan alacsony az önértékelése, hogy az önéletrajzát sem meri beküldeni. Sok objektív és szubjektív, megélésbeli szempontot is feldolgoztunk. Harmincnégy éves korában született az első gyermekük. Elmondása szerint Katalin akkor érezte úgy, hogy karrierjében elérte, amit szeretett volna, már nem élvezte annyira a munkát, egyre többször érezte úgy, hogy az anyaság mint női szerep nagyon hiányzik az életéből. Tizenkét évet volt otthon, férje támogatta abban, hogy maradjon a gyerekekkel, míg a harmadik kisfiuk is óvodáskorú nem lesz. Élvezte az anyaságot, büszke volt arra, hogy van ideje és türelme kisfiai életkori sajátosságainak „elviseléséhez”. Szívesen végezte a házimunkákat, megszerette a sütés-főzést, kreatív lett a konyhában, sokat fejlődött az időmenedzsmentje. Ez idő alatt észrevette magán, hogy nagyon el tud mélyülni feladatokban. A Covid-járvány alatt a család össze volt zárva, de élvezték, hogy végre többet vannak ötösben. Katalin elmondása szerint ekkor érezték meg, hogy csak a férjének van „valódi” jövedelme. Már ekkor megfogalmazódott, hogy részmunkaidőben, leginkább otthonról végezhető munkát vállal, de nem talált ilyet. Szeretett volna az ismeretségi körétől segítséget, tanácsot kérni, de nem igazán volt ismeretségi köre. Írásom témáját szem előtt tartva a továbbiakban az esetvezetés ezen szálát fejtem ki. Katalin elmondta, hogy azok a kollégák, akikkel szülés előtt együtt dolgozott, már máshol vannak. Azok az anyukák, akikkel beszélgetni szokott az óvoda előtt vagy a játszótéren, szintén nem jártak sehová a Covid miatt bevezetett lezárások következtében. És rájött, hogy az elmúlt években teljesen leépült a kapcsolatrendszere, amely most segíthetett volna neki a munkaerőpiaci reintegrációban. Sokkoló volt számára, ahogyan egy porpasztell alkotásban megjelenítette a kapcsolatrendszerét. Ekkor rajzolódott ki előtte, hogy kapcsolathálózata mennyire beszűkült. Szembesült azzal, hogy a „Mi helyzet? Hogy vagytok?” típusú üzenetváltások nem tarthatnak fenn olyan kapcsolatokat, melyek révén segítséget merne kérni. Ez nem jelenti azt, hogy nem kérhetett volna, csak valamiért nem mert. Kiderült, szégyelli magát, lelkiismeret-furdalása van, hogy hosszú ideig nem figyelt oda másokra. És ha ez a kínzó érzés, a szembesülés még nem lenne elég, Katalin azt is megfogalmazta, milyen borzalmasnak látja magát. Megöregedett, a kora miatt bekövetkezett természetes hormonváltozások miatt a ruhái már nem úgy állnak rajta, de nincs miért új ruhát venni. Innentől az önbizalomhiány okait kezdtük feltárni, és kliensemben megfogalmazódott, hogy kisebbrendűnek érzi magát, mert nem olyan „trendi” anyuka. Vele szemben ülve bennem sem az fogalmazódott meg, hogy egy trendi anyukát látok, hanem az, hogy milyen kedves mosolyráncai vannak, hogy milyen jól áll neki a sok ősz hajszál, milyen jó, hogy fejlődött az időbeosztása, holott régebben folyton „meg volt csúszva”, milyen jó, hogy ennyit olvasott a gyerekeinek, milyen fantasztikus dolog, hogy új dolgokban mélyült el… És még sorolhatnám. De őt az bántotta, hogy látta az ismerősei posztjait, akik a párjukkal kettesben posztoltak külföldről, pedig nekik is olyan idős gyermekeik vannak, mint az övéik; elszomorította, hogy megváltozott a teste, mert látta, hogy a vele egykorú ismerősei milyen csinosak. És dühös lett. Dühös a világra, önmagára, mindenre és mindenkire. Ez volt az az energia, amely erőt adott, hogy felhívja régi egyetemi barátnőit, és elmenjenek kávézni. (Persze először csak rájuk írt.) Ez volt az az energia, amely rávilágított, hogy több területen tudott fejlődni a gyerekekkel otthon töltött idő alatt, amit kamatoztathat majd a munkájában. Ezek után tudtunk elindulni azon az úton, amelyen már a tanuláson, az átképzésen lehetett dolgozni.

Mindhárom esetből látható, hogy milyen csalóka lehet a digitális térben való működésünk, életünk, kapcsolataink. Azt hisszük, rengeteg ismerősünk van, vagy a tökéletes párt meg lehet(ne) találni az online térben; mivel sok idő megy el a napunkból a „beszélgetésekkel”; abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy hiteles információkat szereztünk különböző dolgokról – végül pedig a legtöbbször becsapva érezzük magunkat.

Ha az online térből ránk zúduló információkat, vizuális tartalmakat elvárásként fordítjuk le a magunk számára, nehezen vesszük észre saját értékeinket. Ha azzal hitegetjük magunkat, hogy kapcsolatainkat (online) rendszeresen ápoljuk, leforrázva vehetjük észre, hogy e kapcsolatok egy részének nincs megtartóereje. Ha nem szerzünk tapasztalatokat a való életből, nem leszünk képesek arra, hogy olyan döntéseket hozzunk, melyek hatással vannak a valódi életünkre. Ezek az egyéni szinten megnyilvánuló problémák társadalmi szintűvé nőnek (vagy már nőttek). Hiszen az ember társas lény. Az online térben létező közösségek csak átmenetileg képesek kiváltani a közvetlen emberi kapcsolatokat, ha egyáltalán képesek rá. Szükségünk van az érintésre, az illatokra, a másik arcáról, mozdulatairól, bőréről leolvasható nonverbális jelekre. Általában csak ezekkel együtt „érvényes” és érthető a kommunikáció.

Az interneten elérhetők hackerekkel készült interjúk, melyekben megfogalmazzák: az online világban anonim módon akárkik és bármik lehettek. Nem kellett önmaguknak lenniük, és épp olyanok lehettek, amilyenek szerettek volna lenni a valóságban, csak a szorongásuk miatt erre képtelenek voltak.

Azoknak az embereknek, akik nehezen barátkoznak, szoronganak a társas helyzetektől, sokat adhatnak az online közösségek. Ugyanakkor érdemes észrevenni, hogy közben még inkább eltávolodhatnak attól, hogy képessé váljanak az online téren kívüli társas kapcsolatok kialakítására. Mint mindenben, az egyensúlyon és a tudatosságon, valamint az önismereten van a hangsúly.

Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy a technika fejlődése visszafordíthatatlan, s a rengeteg információhoz való hozzáférést a hasznunkra fordíthatjuk, fejlődhetünk általa.

Írásommal az volt a célom, hogy bemutassam, például milyen összefüggések lehetnek a digitális világ és önmagunk megismerése között. A segítő kapcsolat fontos része, hogy támogassuk kliensünket abban, hogy megtalálja a valós problémáját és megoldását. Tamás esete nem egyedi. A pályaválasztás előtt álló fiatalok gyakran már ott elakadnak a döntéshozatalban, hogy nem ismernek szakmákat, így nem is tudhatják, mik közül lehetne választani a személyiségükhöz megfelelő területet. Dávid online térben való működése sem példátlan. A felhasználók nagy százaléka küzd önbizalomhiánnyal a folyamatosan szembejövő, sokszor stimulált tartalmak miatt. Katalin pedig nem az egyetlen anya, aki önként vállalt szülői szerepe miatt beszűkült kapcsolatrendszerről és önbizalomhiányról számol be.

Írásomat egy önvallomással kezdtem, és most önvallomással fejezem be. A bennem dúló ambivalens érzés a digitális kommunikációval kapcsolatban megmaradt, hullámai hol felerősödnek, hol csillapodnak. Következtetésként talán annyit vonok le (a magam számára), hogy próbáljunk minél többször közvetlen kapcsolatban lenni a körülöttünk lévő emberekkel, a természettel és a művészettel.

#Online communication#Changes in social relations#Art therapy#Career

 Correlations between digital communication and self-awareness

Abstract

The purpose of this publication is to draw attention to the blocks of self-awareness caused by the spread of communication on digital platforms, which came into view during career orientation and career correction counselling.

This publication uses the experience of individual case studies and communicates its reflections. During the case work supportive conversations took place, supplemented with art therapy. Conversations concern the individuals’ mental well-being; and besides this, patterns of family and social interactions appear during the supportive sessions. Coping strategies has also been revealed with the use of art therapy methods, while free creative processes contributed to the resolution of anxiety.

The expansion of online platforms is often a detriment to personal interactions. In many cases, this process has a negative effect on self-image, interfering with knowing ourselves, self-acceptance, and also self-definition in our relationships

Keywords: digital ground, art therapy, career guidance, social interactions, self-awareness

Absztrakt

A jelen tanulmányban ismertetett vizsgálatunk a Kelet-Magyarország peremterületein élő fiatalok szubjektívjólét-percepcióját, társas kapcsolatait és technológiai hozzáférését elemezte. A szubjektív jólét alapján három csoportot különböztettünk meg: hátrányos helyzetűek, átlagosan élők és átlag felettiek. Az eredmények szignifikáns összefüggést mutattak a szubjektív jólét és egyebek mellett a munkaerőpiaci státusz, a személyiség és a hátrányos helyzet, valamint az ismerősöktől, rokonoktól és pedagógusoktól kapott segítség között. A szubjektív jólétnek a munkaerőpiaci státuszra és az egyén élethelyzetének javítására kifejtett hatása is látható volt, amely összefügg a társas kapcsolatok és a technológiai hozzáférés minőségével és mennyiségével.

Kulcsszavak: munka, technológiai újítás, társas kapcsolatok

DOI: 10.56699/MT.2023.3.2

A szociológiában a társas kapcsolatok az emberi interakciók alapvető elemeit jelentik, és fontos szerepet játszanak a társadalmi struktúra és viselkedés megértésében. A társas kapcsolatok olyan kölcsönhatások, amelyeket az emberek egymással létesítenek, és különböző formákat ölthetnek (például barátságok, családi kapcsolatok, munkahelyi vagy szomszédsági viszonyok). Az egyéneket azonban szélesebb társadalmi kontextusban kell vizsgálni, figyelembe véve a hatalmi viszonyokat, az intézményeket és a társadalmi normákat, amelyek befolyásolják ezeket a kapcsolatokat. Továbbá elemezni kell, hogyan alakulnak át a társas kapcsolatok a társadalmi változások, a globalizáció, az urbanizáció és más folyamatok hatására.

Tanulmányunkban a társas kapcsolatok hatását vizsgáljuk a szubjektív jólétre nézve a pandémia előtti időszakban zajlott kérdőíves adatfelvétel eredményei, illetve a jelenleg elérhető KSH-adatok összevetésével. A szubjektív jólét alapján mintánkat három csoportra bontottuk, melyek a hátrányos helyzetűek, az átlagosan élők és az átlag felett élők elnevezést kapták. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a megkérdezettek szubjektívjólét-percepciója hogyan függ össze társas kapcsolataikkal, illetve a technológiai eszközök hozzáférhetőségét érintő változások indikátoraival.

Társas kapcsolatok

„A társadalmi tőke magánvagyon, amely révén az érintettek erősíthetik

társadalmi státusukat, sőt hatalomra tehetnek szert.”

(Orbán–Szántó, 2005: 56)

A társadalmunkban meglévő kapcsolathálók hatással vannak az egyénekre, integráltságukra és életútjukra. Ha nincsenek társas kapcsolatok, olyan mechanizmusok, amelyek ezeket fenntartanák vagy generálnák, akkor nem beszélhetünk társadalmi stabilitásról (Albert–Dávid, 2016). Az egyéneknek szükségük van személyes kapcsolatokra, ugyanis ezek által elérhetnek bizonyos szervezeteket, intézményeket, és e kapcsolatoknak lényeges szerepük van a társadalomba való integráltságot tekintve is (Kovách, 2017). Tehát az emberi kapcsolatok alapvető fontosságúak az egyének életében és a társadalmi struktúrákban.

Társas kapcsolatokról beszélünk, amikor emberek közötti kapcsolatokról van szó, legyenek akár baráti, családi vagy ezeken túlnyúló kapcsolatok. A társas kapcsolatok központi eleme-eredménye a társadalmi tőke. Pierre Bourdieu (1984) különböző – gazdasági, kulturális, társadalmi és szimbolikus – tőkéket azonosított, és rámutatott, hogy ezek konvertálhatók egymásba. A társadalmi tőke az emberek közötti kölcsönhatások, kapcsolatok és hálózatok fontosságát hangsúlyozza a társadalmi és gazdasági eredmények elérésében. Olyan erőforrások összessége, amelyek a kapcsolatok tartós hálójához kötődnek, kölcsönös ismeretségen és elismerésen alapulnak, és valamilyen mértékben intézményesítettek. Az intézményesítés alapját a közös tulajdonságok, illetve a tartós és hasznos kötelékek képezik. Bourdieu szerint a társadalmi tőke olyan erőforrás, amely a csoporttagságon alapul, mely által az egyén képessé válik a tőke birtoklására, és így hitelképessé válik. A társadalmi tőke mérete részben függ az egyén által közvetlenül mozgósítható kapcsolathálója kiterjedésétől, részben pedig attól, hogy milyen méretűek a kapcsolódó személyek által birtokolt tőkefajták (Bourdieu, 1984). Bourdieu azt írja, hogy a társadalmi tőke főként egyéni jellemző, amely lehetővé teszi az emberek számára a kölcsönösségen és viszonosságon alapuló társadalmi kapcsolatok hatékony kiaknázását (Lengyel–Szántó, 2005). Értelmezése szerint az egyének saját céljaik elérése érdekében felhalmozzák és mozgósítják ezt a tőkét – ezért inkább magánjószágnak, mint közjószágnak tekinthető. Kialakulásában ugyanis fontos szerepe van az iskolai és/vagy más közösségek belső ismeretének, a mobilitási képességnek stb., azaz a neveltetés, ezen belül pedig a családi, baráti és a társadalmon belüli státusz együttes eredménye, amely minden egyénnél más lehet, de bizonyos szempontok alapján kialakulhatnak csoportok, rétegek és hálózatok is.

Jules L. Coleman társadalmitőke-fogalma jóval összetettebb. Szerinte a társadalmi tőke egyrészt információs csatornát hoz létre, amely hozzásegítheti az egyént olyan információkhoz, erőforrásokhoz, melyek egyébként nem lennének elérhetők számára. Másrészt a társadalmi tőkén keresztül normák és szankciók jöhetnek létre, melyek segítenek fenntartani és szabályozni a társadalmi viselkedést (Coleman, 1998).

Láthatjuk tehát, hogy a társas kapcsolatok és a társadalmi tőke között szoros összefüggés van, ugyanis a társas kapcsolatokon keresztül az emberek elérhetnek információkat, erőforrásokat és különböző támogatásokat. A társadalmi tőke ezen előnyök rendszerét jelenti, amelyekből az egyének profitálhatnak, és amelyek hozzájárulhatnak az egyén vagy a közösség fejlődéséhez és jólétéhez. A társadalmi tőke tehát nem csupán egyéni szinten jelentős, hanem hatással van a társadalmi struktúrákra is. Például segíthet a munkaerőpiaci kapcsolatok kialakításában és erősítésében, ami javíthatja a munkahelyi eredményeket és a foglalkoztatási lehetőségeket. Emellett a társadalmi tőke hozzájárulhat a közösségi együttműködés erősítéséhez, a konfliktusmegoldáshoz és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

Társadalmi tőkén tehát azokat az erőforrásokat értjük, amelyek az interperszonális kapcsolatokon keresztül érhetők el. Ezen erőforrások hasznosítása az egyének tudástőkéjétől függően történik (Czakó–Sik, 1999). Minden egyénre jellemző valamiféle társadalmi tőke, viszont eltérés van a megszerzésében és használatában (Maszlag, 2021). A társadalmi, kapcsolati tőke értékeket jelent – ezek lehetnek akár anyagi (pénz, szolgál- tatás stb.), akár nem anyagi jellegűek is (pozíció, befolyás, presztízs) –, és cselekvési lehetőségeket teremt birtokosai számára. A megfelelő kapcsolatrendszer egyfajta biztonságot nyújt az egyénnek, nemcsak anyagi téren, hanem mentálisan is (Albert–Dávid, 2016). Minél kiterjedtebb egy ember társadalmi, kapcsolati tőkéje, annál inkább képes tovább bővíteni, és minél magasabb pozíciót tölt be a társadalomban, annál kiterjedtebb kapcsolati, társadalmi, illetve anyagi tőkére támaszkodhat.

Mark Granovetter (1973) megkülönbözteti az erős és gyenge kötéseket, melyek különböző szerepet játszanak a társadalmi hálózatokban és a kapcsolati tőkében. Az erős kötések közvetlen, szoros kapcsolatokat jelentenek, míg a gyenge kötések inkább a lazább kapcsolatokat jelölik. Erős kötések olyan személyek között jönnek létre, akik közvetlenül ismerik egymást, szoros barátok vagy családtagok. Ezekben a kapcsolatokban magas a bizalom és a kölcsönös segítségnyújtás szintje. Az erős kötések általában olyan információk átadására adnak lehetőséget, amelyekkel már rendelkezik az egyén. Az ilyen kötésekkel rendelkező emberek hasonló helyzetekben vannak, és közösek az érdekeik. Az erős kötések kisebb hálózati távolságot eredményeznek, ami azt jelenti, hogy azonos információk keringenek az emberek között. A gyenge kötések lazább kapcsolatok, például ismerősök, régebbi kollégák vagy iskolatársak, tanárok között. A gyenge kötések többféle információforrást és szélesebb hálózati elérhetőséget jelentenek, mivel ezekben az emberek különböző társadalmi csoportokban vannak jelen. A gyenge kötések a társadalmi mobilitás és a változatosabb lehetőségek forrásai lehetnek, mert új információkat és erőforrásokat közvetítenek az emberekhez. Granovetter elmélete szerint tehát mind az erős, mind a gyenge kötések fontosak a társadalmi hálózatokban és a kapcsolati tőke építésében. Az erős kötések biztosítják a mélyebb kölcsönhatást és a belső információáramlást, míg a gyenge kötések lehetővé teszik a társadalmi sokszínűséget és a szélesebb körű elérést. Munkahelykeresés során mindkét típusú kapcsolat segíthet lehetőségekhez jutni, információt szerezni, ajánlásokat kapni és támogatást nyújtani.

A szubjektív jólét

A szubjektív jólét olyan fogalom, melyet számos tudományterület kutatásai választottak tárgyukul, ennek megfelelően értelmezése többfelől közelíthető meg. A jólét gazdasági aspektusa a munkaerőpiaci státusz szempontjából kiemelkedően fontos, hiszen az egyén jövedelmi helyzetének megítélése kihat énpercepciójára, illetve cselekvési és döntési mintázataira is.

A szociológiában a boldogság és az elégedettség megközelítése uralja a szubjektív jóléttel kapcsolatos kutatásokat (Lengyel–Janky, 2003). A boldogságot, mint affektív tényezőt számos paradoxon övezi, melyek közül a Richard A. Easterlin nevéhez köthető azt foglalja magában, hogy az egyén anyagi hátterének pozitív irányú változása egy bizonyos ponton túl már nem egyenesen arányos boldogságának növekedésével (Easterlin, 2001). Daniel Kahneman setback point hipotézisével arra mutat rá, hogy bár a boldogság érzete változhat az egyén életében, mindig függ egy referenciaponttól – legyen az egyén vagy csoport. Ugyanakkor az egyént nem az objektív státuszpercepciója befolyásolja – tehát az, ahogyan a környezete látja –, sokkal inkább a szubjektív benyomása a saját helyzetéről (Bilancini–Boncinelli, 2008). A társas összehasonlítás ebből a szempontból arra való törekvésként értelmezhető, hogy az egyén minél jobban meg tudja határozni az önértékelését, és ezáltal láthatóvá tehesse mások számára (Festinger, 1976). A szubjektív jólét kognitív megközelítése így olyan alapokon is nyugszik, amelyeket az egyén a társas kapcsolataiban tapasztaltakhoz, a környezetében elérhető szinthez viszonyítva fogalmaz meg. Az egyén törekvései és lehetőségei között fennálló feszültség a társas összehasonlításban az egyensúlyi állapot kimozdítására alkalmas eszköz is lehet, amely a fejlődés egyik kulcsfaktoraként is azonosítható, ha a leszakadó térségekben élők szubjektív jólétének percepcióját vesszük figyelembe (Inglehart, 1990).

A gondolati és érzelmi tényezők meghatározásán túl különböző dimenziók mentén mérhető az egyén elégedettségének alakulása, ezek többek között az iskolai végzettség (Nádori, 2021), a lakóhely, illetve a családi állapot (Hegedűs, 2001). Az egyéni erőforrások alakulása függ az említett tényezőktől, amelyek az egyén szubjektívjólét-megítélésének alapjául szolgálhatnak. Az egyéni erőforrásokat ugyanakkor nagyban meghatározzák a társas kapcsolatok, hiszen az erős és gyenge kötések más-más életterületen és hangsúllyal lehetnek segítségére az embernek (Granovetter, 1973).

A kapcsolatok és a társadalmi tőke a társadalmi közegben megélt sikerességhez járulnak hozzá a munkaerőpiacon való boldogulás során is. A két fogalom összefüggése a szubjektív jólét szempontjából azért lényeges, mert az egyén saját helyzete megítélésének két fő dimenzióját alkotják. A kapcsolatok minősége szerint a gyenge kötések arra teszik képessé az egyént, hogy valóságértelmezése több referenciaszemélyhez kapcsolódjon, s ezáltal tágabb képet kapjon a társadalmi valóságról (Hegedűs, 2001). A társadalmi tényezőkön túl ugyanakkor nem tekinthetünk el a gazdasági és politikai kontextustól sem, amelyek nagyban meghatározzák az egyén percepcióját magára és a referenciacsoportjára nézve. A gazdasági és politikai kontextus olyan tényezőket biztosít a téma körüljárásához, amelyek a munkaerőpiaci folyamatok makroszintű értelmezéséhez, illetve hosszú távú szemléletéhez járulnak hozzá. Az utóbbi évtizedekben a technológiai fejlődés jelentős átalakulást eredményezett a gazdasági és politikai szférában, különösen a negyedik ipari forradalom elérkezésével (Schwab, 2016). Ez a forradalom a digitális technológiák, az automatizáció és a mesterséges intelligencia terjedését hozza magával, amelyek radikális hatással vannak a munkaerőpiacra és a társadalmi dinamikákra is (Harkai, 2006).

Kutatásunkban a technológiai fejlődés azon aspektusa emelhető ki, amely a felhasználhatósággal, illetve az eszközök hozzáférhetőségével kapcsolatos. Az álláskereséshez használt online platformok elérhetőségét az interneteléréshez kötöttük. Számos kutatás született a szubjektív jólét mérésére, melyek indikátorai folyamatosan változtak a technológiai fejlődéssel. Ha csak az elmúlt húsz-harminc év újításait vesszük figyelembe, akkor a televízióhoz kapcsolódó szolgáltatások típusainak megkülönböztetése, a különféle csatornákhoz (napjainkban inkább már a streaming szolgáltatókhoz), illetve az internethez és a mobilinternethez való hozzáférés jelentette és jelenti a mérőeszköz sajátosságát (Roboz, 2002; Sik, 2012).

A következőkben bemutatjuk az adatfelvétel óta eltelt időszak sajátosságait, így adataink értelmezésére a pandémia előtti és utáni időszak kontextusában kerül sor.

Helyzettérkép

A kutatás mintaterülete Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti részének négy járása. E paraméterek nem csak földrajzi értelemben helyezik perifériára ezt a térséget magyar- országi viszonylatban. A társadalmi-gazdasági közeget a keleti periférián számos hátránnyal lehet leírni a minőségi és mennyiségi mutatók tükrében. Az infrastrukturális hátrányokról s azokon belül is a munkavállalást akadályozó tényezőkről írott tanulmányokban megjelennek olyan szempontok is, amelyek a munka elérhetőségének alacsony fokát nemcsak a munkalehetőségek hiányára vagy minőségi korlátaira vezetik vissza, hanem a vulnerábilis társadalmi csoportok munkába jutásának problémáit is hangsúlyozzák (Szarvák et al., 2019; Tóth, 2022).

A vulnerabilitás sok szemszögből megközelíthető a munka és a bizalom kontextusában. Tanulmányunkban azokat a tényezőket vesszük figyelembe, amelyek egyrészt támpontot adnak adatfelvételünk értelmezéséhez, másrészt olyan helyzetleírásra nyújtanak lehetőséget, amely a mintaterületen észlelhető tendenciákat nagyobb látószögbe helyezi. 2023 első negyedévében a foglalkoztatottak száma ezer főre vetítve a vármegyében 5,1 százalékát tette ki az országos átlagnak, míg az álláskeresők (ezer fő) az országos átlag 10,5 százalékát érték el. Ez az egy főre jutó havi nettó adóköteles jövedelem szempontjából további differenciálásban jelenik meg az 1. ábrán, amelyen a 2021-es adatok alapján kirajzolódik, hogy a járásokon belül a járásközponttól legtávolabb, illetve a határhoz közelebb eső településeken élők vannak nagyobb számban rosszabb helyzetben.

1. ábra: Az egy főre jutó havi nettó adóköteles jövedelem adókedvezményekkel (2021, Ft)

Az adatokból az is kitűnik, hogy a felső két kategória alulreprezentált (77 031 forint felett keresők), a legalsó kategória viszont az átlag harmada alatt marad. Darnó, Garbolc, Kérsemjén, Rápolt és Tisztaberek több mint ötször magasabb munkanélküliséggel sújtott, közülük Darnó számít ilyen szempontból a leghátrányosabb helyzetű településnek. A jövedelmi rangsor élmezőnyének Mátészalka, Nyírmeggyes, Fehérgyarmat, Panyola és Nyírbátor számít.

A munkanélküliség egyik mérőszáma a nyilvántartott álláskeresők száma, amely 2019-ben 28 329 fő, 2023 májusában pedig 24 101 fő volt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A 2023. májusi adatok további elemzése szerint a legmagasabb befejezett iskolai végzettség kategóriában a megkérdezettek 35,1 százaléka volt szakképzett (KSH, 2023). A közfoglalkoztatásban részt vevők létszáma 2023 áprilisában a vármegyében 15 658 fő volt. Ezekből az adatokból az látható, hogy ugyan az álláskeresők aránya csökkent, de az elsődleges munkaerőpiacon való részvétel nem valósult meg olyan arányban, mint ahogyan először gondolnánk, hiszen a közfoglalkoztatás több szempontból hátrányképző tényező a munka világában való helytálláskor (Rusinné et al., 2022). Ezekhez az adatokhoz viszonyítva a mintaterületen két település esetében mondható el, hogy a munkanélküliség alacsonyabb az átlagnál (Nagyhódos és Vállaj) (2. ábra).

2. ábra: Munkanélküliségi mutató (2023. február, %)

Módszertan

Vizsgálatunk, melyet 2019-ben végeztünk, az INTERREG V-A Románia–Magyarország 2014–2020 Program által finanszírozott HEY! – Helping the Employment of Youth in Satu Mare and Szabolcs-Szatmár-Bereg counties (ROHU-385) elnevezésű projekt keretein belül valósult meg. A vizsgálati személyek olyan 15–35 éves emberek voltak, akik életvitelszerűen éltek a vizsgálat mintaterületének valamelyik (Nyírbátori, Csengeri, Fehérgyarmati, Mátészalkai) járásában. Részben az informális kapcsolati hálónkon keresztül, részben a helyi civil szervezetek és önkormányzatok segítségével kerestük meg őket. A minta nemre és a települések lélekszámára reprezentatív az országos átlaghoz viszonyítva.

A kutatás célja, hogy a fellelhető adatokat kiegészítve információkkal lássa el az illetékeseket, amelyek hozzásegítik őket egy olyan stratégia megalkotásához, mely a helyi (a négy járásban élő) munkavállalók érdekeit szolgáló speciális intézkedéseket tartalmaz. A vizsgálatban kiemelt szerepet kapott a mobilitás kérdésköre, hiszen hipotézisünk szerint ez az a kulcstényező, amely a leginkább differenciál. A mobilitást két részre bontottuk: földrajzi és társadalmi mobilitást mértünk mind a kérdőíves adatfelvétel, mind a félig strukturált interjúk során (Szarvák et al., 2019). A földrajzi mobilitás mérésekor az volt a célunk, hogy megtudjuk, a munkavállalást tekintve hol vannak a megkérdezettek személyes határai. A potenciális munkahely távolságára, illetve egyéb változóira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból kiderülhetett, hogy hajlandó lenne-e a célcsoport ingázni vagy esetleg hetelni. A társadalmi mobilitásra vonatkozóan a képzettséget, illetve a képzésre való hajlandóságot mértük fel. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az esetleges hátráltató tényezők, például a család, az anyagi helyzet vagy éppen az értékrend hatását mérjük. Ezeket a tényezőket a társas kapcsolatok, illetve a technológiai újítások szerepe mentén vizsgáltuk az összefüggések feltárása érdekében. Mindkét fogalom szorosan kapcsolódik a pandémia következtében kialakult tendenciákhoz. A társas kapcsolatok mennyiségének és minőségének, illetve a technológiai újítások irányvonalai alakulásának feltérképezéséhez éppen ezért egy pandémia előtti helyzetkép általános felvázolására van szükségünk további kutatásainkhoz.

A vizsgálat során ötszáz főt kérdeztünk meg. A minta szociodemográfiai megoszlását az 1. táblázat mutatja:

1. áblázat: A kutatási minta szociodemográfiai változói (saját szerkesztés)

Tanulmányunk témájához az életkor és a jövedelem is szorosan kapcsolódik. A megkérdezettek átlagéletkora 29,61 év volt, míg az átlagos egy főre eső jövedelem 285 734,79 forint, a leggyakoribb jövedelem pedig 250 000 forint.

Empíria

A szubjektív jólét megítéléséhez olyan mérőeszközt választottunk, amely saját becslésen alapszik, illetve nem az egyén, hanem a háztartás anyagi helyzetére vonatkozik. Az öt válaszlehetőség közül az elsőt és a másodikat összevontuk, és az ezeket választókat hátrányos helyzetűek típusnak neveztük el (n = 62, 12,4%). Ezek a következők voltak:

• A hónap végére általában elfogy a pénzünk, még élelmiszerre sem elég, ruhát vagy egyebet nem tudunk vásárolni.
• A hónap végére általában elfogy a pénzünk, csak élelmiszerre tudunk költeni, nagyon nehezen tudunk ruhát vagy egyebet vásárolni.

A második csoportot az átlagosan élők típusának neveztük el (n = 406, 81,2%), ide- tartozott a harmadik és a negyedik válasz:

• A legszükségesebbekre elég csak a pénz.
• Beosztással jól kijövünk, átlagosan élünk.

A harmadik típus az átlag felett élők nevet kapta (n = 22, 4,4%), ehhez az ötödik válasz tartozott:

• Szinte mindent meg tudunk engedni magunknak, az átlag feletti szinten élünk.

A szubjektív jólétre vonatkozó kérdésre 493 fő válaszolt. A minta eloszlása e változó szerint normálisnak minősíthető (Kolmogorov–Szmirnov-próba, df = 7,481, p = 0,000; 3. ábra). Elemzésünkben azokat az adatokat jelenítjük meg táblázatban, amelyek szignifikáns különbséget mutatnak, vagy megközelítik annak értékét.

3. ábra: A minta normális eloszlása (saját szerkesztés)

A következő három területen mutatjuk be a szubjektív jólét és a munka kapcsolatát: általános tényezők, társas kapcsolatok, technológiai eszközök. Ezek az aspektusok nyújtanak segítséget a pandémia előtti helyzet leírásában, hogy az azóta eltelt idő és a közben történt változások értelmezése megvalósulhasson.

Általános tényezők

Az általános tényezőkhöz a munkával kapcsolatos változókat soroltunk, amelyek arról adnak számot, hogy a megkérdezettek munkaerőpiaci státuszán túl mi lehetett az oka a munkakereséskor fellépő elutasításnak. Ide emeltük be azt a változót is, amely az anyagi boldogulással kapcsolatos: Mire van szüksége ma Magyarországon az embernek az anyagi boldogulásához?

 2. táblázat: A megkérdezettek munkaerőpiaci státusza (a foglalkoztatottak aránya) (saját szerkesztés

A válaszadók munkaerőpiaci státuszát tekintve elmondható, hogy nincs nagy különbség a három kategóriába soroltak között (2. táblázat). Annyi azonban így is megfigyelhető, hogy az átlagosan és az átlag felett élők nagyobb arányban foglalkoztatottak, mint a hátrányos helyzetűek.

A munkakeresés olyan változó volt a kérdőívben, amely mind a szubjektív jólét fenntartásához, mind az egyén/háztartás gazdasági fejlődéséhez szorosan kapcsolódik. A legtöbben a hátrányos helyzetűek (95%), illetve az átlag felett élők (84,7%) közül kerestek munkát. Az átlagosan élőknek a 74,8 százaléka végzett munkakereső tevékenységet, amely igen magas aránynak mondható.

A kutatás kvalitatív részében kirajzolódott, hogy a külföldi munkavállalás meghatározó tényezője a szubjektív jólétnek. Kérdőíves kutatásunkban arra derült fény, hogy a legnagyobb arányban az átlag felett élők dolgoztak külföldön. Az átlagosan élők (90,6%) és a hátrányos helyzetűek (93,5%) között nem mutatkozott nagy eltérés e tekintetben. Az is kiemelendő, hogy mindent összevetve a külföldi munkavállalás tendenciája nagyon kis arányú a mintaterületen, ami a mobilitás e szegmensének hiányosságaira mutat rá. Kérdőívünkben a válaszadóknak lehetőségük volt megnevezni azokat az országokat, ahol már dolgoztak. Ezek Németország és Anglia voltak.

A munkavállalással kapcsolatban arra is kíváncsiak voltunk, hogy mik voltak az elutasítás okai (3. táblázat), amelyeket a munkára jelentkezéskor neveztek meg a munkáltatók, vagy amelyekkel kapcsolatban informális úton jutott el a leendő munkavállalókhoz a magyarázat.

3. táblázat: Az elutasítás oka munkára jelentkezéskor (személyiség, hátrányos helyzet) (saját szerkesztés)

Két tényező mutatott szignifikáns összefüggést a szubjektív jóléttel: a személyiség és a hátrányos helyzet. A személyiséggel kapcsolatos problémára hivatkozva a hátrányos helyzetű válaszadóinkat utasították el a legtöbbször (17,6%), mintegy tízszeres mértékben az átlagosan élő válaszadókhoz képest (1,7%). Árulkodó adat, hogy az átlag felett élők nem számoltak be ilyen problémáról. A származás és a nemzetiség, a képzettség hiánya, a politikai nézet, az előző munkahely, a nem és a családi állapot nem mutatott szignifikáns összefüggést a szubjektív jóléttel. A válaszokból azonban kitűnik, hogy azok a hátrányos helyzetű válaszadóink voltak a legnagyobb arányban (38,1%), akik a származásukra vezették vissza az elutasítás okát, míg az átlag felett élők válaszmegtagadása igen magas volt e tekintetben.

Hasonló tendenciát mutatott a képzettség hiánya, amelyről az mondható el, hogy a hátrányos helyzetű megkérdezettek 60 százaléka gondolta úgy, hogy ez volt az oka az elutasításának. Az átlagosan élők 47,7 százaléka, illetve az átlag felett élők 21,4 százaléka gondolta oknak a képzettség hiányát. Ebből arra lehet következtetni, hogy minél magasabb a szubjektív jólét aránya, annál kevésbé valószínű, hogy képzettség hiányában utasítják el az egyént a kutatás mintaterületén.

A politikai nézet csak az átlagosan élők csoportjában volt értelmezhető okként (3,4%). Az előző munkahely miatt történő elutasítás az átlagosan (6,6%) és az átlag felett élők (7,7%) körében közel azonos arányban jelent meg okként. Számos tanulmány a nemi diszkrimináció hangsúlyosságára hívja fel a figyelmet. Kutatásunkban az erre a tendenciára való reflexió az átlagosan élők csoportjában jelenik meg: 9,2 százalékuk vezette vissza az elutasítást a nemére, amely minden esetben a női nemet jelentette. A további két kategóriában teljes volt a válaszmegtagadás.

A nem mellett a családi állapot is szerves témája a munkaerőpiaci hátrányokkal foglalkozó szakirodalomnak. Kutatásunkban a hátrányos helyzetűek 27,8 százaléka, az átlagosan élőknek pedig a 24,4 százaléka gondolta azt, hogy a családi állapota volt az oka a visszautasításának. Az átlag felett élők közül senki nem jelölte meg ezt a válaszlehetőséget.

4. táblázat: Mire van szüksége ma Magyarországon az embernek az anyagi boldogulásához? (saját szerkesztés)

Az általános helyzet leírásához az anyagi boldogulással kapcsolatos képzeteket is figyelembe vettük, amelyek szorosan kapcsolódnak a szubjektív jólét témaköréhez. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mire van szükségük az embereknek ma (2019-ben) Magyarországon az anyagi boldogulásukhoz (4. táblázat). A válaszadóknak rangsorolniuk kellett az alábbi négy kategóriát:

• egyéni törekvés, ambíció;
• szerencse: jó időben jó helyen kell lenni;
• megfelelő kapcsolatok;
• jó családi háttér: jó helyre kell születni.

A hátrányos helyzetűek (30,6%) és az átlagosan élők (34,7%) csoportja a megfelelő kapcsolatok válaszlehetőséget választotta, közel azonos arányban. Ez arról árulkodik, hogy a társas kapcsolatok szerepe a pandémia előtti időszakban is kiemelkedően fontos volt az alsóbb társadalmi és fogyasztói réteget képviselők körében. Az átlag felett élők szerint a legfontosabb az egyéni törekvés az anyagi boldogulás tekintetében (42,9%). A fenti adatokból is jól kitűnik, hogy a társas kapcsolatok vizsgálata és értelmezése fontos aspektus a kutatásunkban. A következőkben az ezeket leíró adatokat közöljük.

Társas kapcsolatok

Mint fentebb is említettük, a csoporthoz tartozás pozitív hatással van az egyén mentális egészségére és jólétére. Az ember társas lény, és a szociális kapcsolatok megerősítése, a közösséghez tartozás érzése segít csökkenteni az elszigeteltség és a stressz szintjét. Támogató környezetben könnyebb megbirkózni a nehézségekkel, és növelni a belső motivációt. A társas kapcsolatokon belül a csoporthoz tartozás minden társadalmi szinten fontos az egyén számára. Hátrányos társadalmi helyzetű válaszadóink 56,1 százalékának nagyon fontos, 28,1 százalékának pedig fontos, hogy egy közösség részese lehessen. Az átlagos szinten élőknél ez 40,2 és 33,5 százalékos, míg az átlag felett élőknél 50 és 27,8 százalékos értékkel alakult. A társadalom peremén élők általában jobban igényt tartanak a csoporthoz tartozásra a munkahelyen. Gyakran szembesülnek különböző kihívásokkal és nehézségekkel (például pénzügyi korlátok, hozzáférési problémák). A csoporthoz tartozás lehetőséget nyújthat számukra, hogy olyan támogató közösség részei legyenek, amelyben megoszthatják tapasztalataikat, segítséget kaphatnak, megerősíthetik egymást, azonosulnak egy közösséggel, megtapasztalják az elfogadást és a pozitív visszajelzéseket. Ez erősítheti önbizalmukat, és segíthet abban, hogy hatékonyabban vegyenek részt a munkahelyi tevékenységekben.

A hátrányos helyzetű válaszadók majdnem 90 százalékának nagyon fontos, illetve fontos, hogy a munkahelyén kapcsolatba kerülhet más emberekkel. Ugyanez az átlagos színvonalon élők 80 százalékának, míg az átlag felett élők 70 százalékának fontos. A csoporthoz tartozás lehetőséget teremt az alacsony társadalmi státuszú egyének számára,

hogy hálózatot építsenek és kapcsolatokat alakítsanak ki a munkahelyen. Ez segítheti őket abban, hogy jobb munkalehetőségeket találjanak vagy mentorálást kapjanak, ami elősegítheti szakmai fejlődésüket és mobilitásukat.

A társadalmat átszövő kapcsolatok hatással vannak az egyének integráltságára, élet- útjára. Ha hiányoznak a kapcsolatokat fenntartó interakciók, felbomlik a társadalom, és társadalmi destabilizáció következik be (Albert–Dávid, 2016). Az egyén személyes kapcsolatai révén tud hozzáférni bizonyos társadalmi szervezetekhez, csoportokhoz, intézményekhez.

5. táblázat: Álláskeresés során segítséget kérők aránya (saját szerkesztés)

Kutatásunkban fontosnak tartottuk, hogy megtudjuk, válaszadóink kitől kaptak segítséget munkahelyi elhelyezkedésükkor (5. táblázat). A hátrányos helyzetű válaszadók 17,7 százaléka senkitől nem kapott segítséget, és szintén 17,7 százalék kapott segítséget valamilyen ismerősétől. Az átlagosan élők 26,1 százaléka mondta, hogy senkitől nem kapott segítséget, 35,6 százalékuk említette, hogy ismerőstől, rokontól, 4,6 százalékuk pedig azt, hogy tanárától kapott segítséget. Az átlag felett élők 4,8 százaléka mondta, hogy senkitől nem kapott segítséget, 61,9 százalékuk jegyezte meg, hogy ismerősökön keresztül sikerült segítséget kapnia az elhelyezkedésekor, és 14,3 százalékuk említette, hogy az egyik tanárától kapott segítséget.

Láthatjuk – ahogy az elméleti részben is utaltunk rá –, hogy a magasabb társadalmi státuszú emberek több gyenge és stabilabb erős kötéssel rendelkeznek. Esetünkben a hátrányos helyzetű embereknek kevesebb mint 20 százaléka kapott segítséget ismerőstől.

A szegénység és az alacsony társadalmi státusz korlátozhatja az erős kapcsolatok lehetőségét. A szegénységben élő emberek gyakran korlátozott kapcsolati hálóval rendelkeznek, mivel kevesebb gyenge kötésű kapcsolatot alakítanak ki. Ez annak következménye lehet, hogy szegregált vagy alacsony társadalmi státuszú közösségekben élnek, ahol a lehetőségek és a kapcsolatok szűkösek. Éppen ezért fontos, hogy a társadalom támogatást és erőforrásokat biztosítson a szegénységben élő embereknek kapcsolati tőkéjük építéséhez és közösségi kapcsolataik erősítéséhez. Ez magában foglalhatja szegénységcsökkentő programok és szolgáltatások kialakítását, amelyek segítenek megbirkózni az anyagi kihívásokkal, és javítani az esélyeket a társadalmi részvételre. A szolidaritás és empátia kultúrájának előmozdítása is fontos, hogy együttműködésre és támogatásra épülő kapcsolatok születhessenek. A szoros kapcsolatok hiánya a szegénységben élő emberek esetében különösen megnehezítheti a munkahelykeresést és a foglalkoztatási lehetőségek elérését. Ezért az oktatás, a képzés és a foglalkoztatási programok is fontosak, hogy támogassák az embereket a szükséges készségek megszerzésében és a kapcsolati tőke építésében. Az egyének és a közösségek támogatása, valamint a társadalmi struktúrák és intézmények átalakítása lehetőséget teremthet a kapcsolatok bővítésére és erősítésére a szegénységben élő emberek körében is. Ezáltal elősegíthető a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség, szélesebb körben elérhetővé válhatnak a munkavállalási lehetőségek.

Hozzáférés a technológiai eszközökhöz

A technológiai eszközök fejlődésével a munkakeresés terén is új távlatok nyíltak. Kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a megkérdezettek olvasnak-e álláshirdetéseket, ha igen, milyen platformon, illetve milyen eszközhozzáférésük van ehhez.

A vizsgált három csoport közül a legnagyobb arányban az átlagosan élők olvastak álláshirdetéseket (81%). A hátrányos helyzetűeknek több mint a fele szintén beszámolt ilyen tevékenységről (58,3%). Az átlag felett élők egyáltalán nem olvasnak álláshirdetéseket. Állásközvetítő cégekkel csak az átlagosan élők voltak kapcsolatban (6%, 6. táblázat), míg újságban a hátrányos helyzetűek (57,1%) és az átlagosan élők (58,3%) közel azonos arányban olvastak álláshirdetéseket. Az online portálokon végzett keresést a legnagyobb arányban a hátrányos helyzetűek jelölték meg (85,7%), őket az átlagosan élők követték (68,6%). Az átlag felett élők online portálokat sem használtak munkakeresés céljából.

A válaszokból kiderült, hogy az online portálok használata messzemenően a legnagyobb arányt képviseli az álláskeresésben. Telefon/mobil a hátrányos helyzetűeknél 90,3 százalékban, az átlagosan élők körében pedig 98,8 százalékban volt a háztartásban. Internet-hozzáféréssel a hátrányos helyzetűek 64,5 százaléka, az átlagosan élőknek pedig a 88,6 százaléka rendelkezett. Ebből arra lehet következtetni, hogy az eszköz megléte nem feltétlenül jelenti az online portálokon való keresést otthoni környezetben, vagyis ilyenkor egy közösségi tér vagy egyéb külső helyszín szükséges az internet-hozzáféréshez.

6. táblázat: Állásközvetítőn keresztül munkát keresők aránya (saját szerkesztés)

Megbeszélés

Kutatásunkban – a szubjektív jólétre fókuszálva – olyan tendenciákra voltunk kíváncsiak a munkavállalással kapcsolatban, amelyek az egyének anyagi helyzetéhez, az azzal kapcsolatos önpercepciójához, illetve attitűdjeihez fűződtek. A munkaerőpiaci státusz jelentette vizsgálatunk egyik pillérét, hiszen a szubjektív jólét szerinti besorolás mellett ez az a tényező, amely témánk szempontjából a leghangsúlyosabb. A foglalkoztatottság a pandémia előtti időszakban (melybe a vizsgálatunk is beletartozott) az EU-átlag alatt helyezkedett el, s erre a pandémia további negatív hatással volt. Éppen ezért fontosnak tartottuk megvizsgálni, hogy egy jobb munkaerőpiaci státusz elérése érdekében milyen attitűdökkel és eszközökkel rendelkeznek a mintában szereplő egyének.

Feltételeztük, hogy az attitűdök és az eszközök a pandémia következtében változtak, így az adatok értelmezését csupán arra használtuk, hogy mint- egy kiindulópontot, referenciapontot határozzunk meg a kutatásunk idősoros folytatása érdekében. Vizsgálatunkból kirajzolódott, hogy a foglalkoztatottak aránya az átlag felett élők körében volt a legmagasabb, és a hátrányos helyzetűek csoportjába tartozók közül kerestek a legtöbben munkát. A munkakeresésnek számos akadályozó tényezője volt, amelyek közül a személyiség és a hátrányos helyzet állt szignifikáns összefüggésben a szubjektív jóléttel. Így az intervenciós programok és stratégiai fejlesztések alapjául e tényezők figyelembevételét, illetve az ezekre való reagálást javasoljuk. A pandémia előtti időszakban az anyagi boldoguláshoz Magyarországon a rosszabb gazdasági hátterű háztartásokban élők szerint megfelelő kapcsolatokra van szükség, s csak az átlag felett élők szerint számít a legjobban az egyéni törekvés.

Láthattuk, hogy a kapcsolati, társadalmi tőke rendkívül fontos a munkahelykeresés és a szubjektív jólét szempontjából is. A kapcsolati tőke lehetővé teszi, hogy információkhoz jussunk a munkaerőpiaccal, a potenciális munkahelyekkel kapcsolatban. A gyenge kötések révén rendelkezésünkre állnak olyan emberek, akiknek tapasztalataik és ismereteik vannak az adott szakmáról vagy iparágról, és így segíthetnek eligazodni a munkaerőpiacon. Továbbá a kapcsolati tőke segíthet abban, hogy ajánlásokat és referenciákat kapjunk, amelyek előnyt jelenthetnek a munkahelyi versenyben, illetve olyan emberekhez férhetünk hozzá, akik ismerik képességeinket, és növelhetik hitelességünket a munkáltatók szemében. A kapcsolati tőke azonban nemcsak a munkahelyi lehetőségekhez, hanem – mint említettük – a szubjektív jóléthez is hozzájárulhat. Az erős kötések révén olyan szoros barátságokat vagy támogató közösségeket alakíthatunk ki, amelyek az érzelmi támogatás és a stresszkezelés forrásai lehetnek a munkahelykeresés során.

A társas kapcsolatok mellett a technológiai eszközökhöz való hozzáférés is fontos szerepet játszott a munkavállalással kapcsolatos tendenciák leírásában. Amellett, hogy az internet-hozzáférés és a telefon/mobil megléte a társas kapcsolatok kialakításában és fenntartásában is meghatározó lehet, az álláskeresés egyik eszköze is. Az eszközök közül a mobiltelefon állt rendelkezésre a legnagyobb arányban mindhárom vizsgált csoportban, ugyanakkor a pandémia előtti időszakban az internet-hozzáférés a hátrányosabb helyzetű csoportok körében nem volt olyan nagy arányú, mint a jobb anyagi körülmények között élőknél. A pandémia alatt az izoláció és az online térben való információ- áramlás olyan szükségleteket erősítettek fel, amelyek az internet-hozzáféréshez szükséges eszközök meglétének igényét növelték. Az állásközvetítő cégekkel való kapcsolattartás szükségszerűen áthelyeződött az online térbe.

Összegzés

A Magyarország keleti perifériáján élők gazdasági és társadalmi helyzetét nagyban befolyásolja a munkaerőpiaci státuszuk, amelynek jellegzetességeire és alakító tényezőire világítottunk rá tanulmányunkban. A társas kapcsolatok és a technológiai eszközökhöz való hozzáférés fókuszával bemutattuk, hogy a szubjektív jólét szerinti kategóriákba tartozó válaszadóinkat a pandémia előtti időszakban (2019-ben) milyen sajátosságok jellemezték a munkavállalás szempontjából.

A ROHU-385 projekt keretein belül olyan tevékenységeket határoztunk meg, amelyek megvalósításával a célcsoport munkaerőpiaci helyzetének változásában szerettünk volna segítséget nyújtani a feltáró kutatás alatt. A munkavállalókkal és munkáltatókkal készített félig strukturált interjúk során arra derült fény, hogy Magyarország keleti határa mentén piaci rést jelent a C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező kamionsofőr munkaköre, akár a hazai, akár a nemzetközi színtéren. Ez főként a férfi munkavállalók számára lehetőség. A nők a gyermeknevelés és gyermekgondozás miatt másféle stratégiát követtek, például atipikus munkaformákat részesítettek előnyben, vagy helyi intézményekben helyezkedtek el dajkaként, takarítóként, illetve pedagógiai asszisztensként. A megkérdezettek szerint ez olyan perspektívát jelentett számukra, amelyet alacsony ön- értékelésük miatt korábban nem gondoltak elérhetőnek. Mutatkoztak azonban olyan beavatkozások is, amelyek hosszú távon nem eredményeztek fejlődést az egyének életében. Ezek azok a finanszírozott képzések voltak, amelyek három-hat hónapig tartottak, és havonta hatvan-nyolcvan ezer forint anyagi juttatás járt értük a résztvevőknek. A projekt által szervezett képzések nagy népszerűségnek örvendtek, azonban a megszerzett szakmában való elhelyezkedés nagyon kis arányban valósult meg. További beavatkozásokra volna szükség, hogy láthatóvá váljon, e szakképzettségeket hogyan lehetne átformálni olyan kompetenciákká, amelyek az elsődleges munkaerőpiacon előnynek számítanak, ugyanakkor integrálhatók más munkakörökbe is.

Következő kutatásunkban a megszerzett kompetenciák beazonosítására (egyéni szint), illetve a lokális igények felmérésére (mezoszint) fókuszálunk, hogy meg tudjuk ha- tározni az elsődleges munkaerőpiacon való részvétel attribútumait (makroszint). Mind- emellett további kutatási területek rajzolódtak ki az elemzés során, melyek a társadalmi és a földrajzi mobilitáshoz kapcsolódnak. Kutatócsoportunk tehát e két téma kifejtését tűzte ki célul. A mérőeszköz felülvizsgálata után adatfelvételre vállalkozunk kutatásunk longitudinális jellegének elérése érdekében.