Absztrakt

A segítő hivatások gyakorlói fokozott pszichés és érzelmi igénybevételnek vannak kitéve. A kiemelt érzelmi teher és a folyamatosan jelen lévő empatikus válaszkészség a szakemberek magánéletére is hatással lehet. Vizsgálatunk célja az volt, hogy feltárjuk, miként befolyásolják a segítő hivatások sajátosságai a hallgatók párkapcsolati és társas támogatás iránti igényeit a munka és a magánélet egyensúlyának tükrében. A kutatásban 138 leendő szakember vett részt egy magyarországi egyetemről. A demográfiai kérdések mellett a vizsgálat a Multidimenzionális Észlelt Társas Támogatás Skála magyar változatát alkalmazta. A válaszadók többsége magas szintű társas támogatásról számolt be, ugyanakkor az érzelmi támogatást, problémamegoldást, döntéshozatalt érintő tételekben nagyobb arányban jelentek meg alacsonyabb támogatottságot jelző válaszok. Az eredmények rámutatnak a munka és a magánélet egyensúlyának jelentőségére és a segítő pályára készülők támogatási szükségleteire.

Kulcsszavak: párkapcsolati támogatás, társas támogatás, segítő hivatás

DOI: 10.56699/MT.2025.4.4

A segítő hivatások, különösen a szociális munka, a társadalmi szolidaritás és gondoskodás megvalósításának legközvetlenebb formái közé tartoznak. A szociális munkások nap mint nap olyan emberekkel kerülnek kapcsolatba, akik krízishelyzetben élnek, legyen szó gyermekvédelmi beavatkozásról, hajléktalanellátásról, idősgondozásról vagy más sérülékeny csoportok támogatásáról. Munkavégzésükhöz elengedhetetlen az empátiás képesség, a kliensek testi-lelki állapotának figyelembevétele, valamint a bizalomra épülő, sokszor érzelmileg is megterhelő kapcsolat kialakítása (Maslach–Leiter, 2016). A segítő szakemberek napi szinten olyan érzelmi terhekkel találkoznak, amelyek feldolgozása hosszú távon pszichés kockázatot hordozhat, különösen abban az esetben, ha a munka és a magánélet közötti egyensúly nem megfelelően biztosított.

A szakirodalom rámutat, hogy a szociális munkások körében a munkahelyi stressz és a kiégés előfordulása kiemelkedően magas (Schaufeli et al., 2009). Ezt erősíti az is, hogy gyakran túlterheltek, helyettesítésük sok intézményben nehezen megoldható, így a pihenés, a regeneráció és a személyes kapcsolatok ápolása háttérbe szorulhat. A társas támogatás és a stabil párkapcsolat ebben a kontextusban nem pusztán személyes szükségletként értelmezhető, hanem a szakmai működés fenntarthatóságának és a kliensek számára nyújtott ellátás minőségének egyik alapfeltételeként is (Thoits, 2011).

Jelen tanulmány célja, hogy megvizsgálja, miként befolyásolják a jövőben segítő hivatást gyakorlók társas támogatás iránti igényei a munka és a magánélet egyensúlyának alakulását. Így a segítő hivatásokban dolgozók jóllétének és személyes kapcsolati dinamikáinak mélyebb megértésével hozzájárulhatunk a szakmai diskurzushoz.

Elméleti háttér

Fokozott pszichés megterhelés jelenléte

A segítő hivatások sajátossága, hogy gyakorlóik folyamatosan olyan helyzetekben dolgoznak, amelyekben a kliensek problémái nem pusztán szakmai, hanem mélyen emberi megközelítést is igényelnek. A szociális munkások mindennapjai gyakran krízishelyzetek kezelésével telnek, legyen szó gyermekvédelmi ügyekről, hajléktalanellátásról vagy idős emberek támogatásáról. Az ilyen szituációk állandó empatikus jelenlétet, érzelmi rugalmasságot és gyors reagálóképességet kívánnak meg. Ez a fajta érzelmi munka – amelyben a szakember a saját belső állapotát is kénytelen szabályozni a kliens támogatása érdekében – tartós megterhelést jelenthet, és hosszabb távon komoly pszichés kimerüléshez vezethet (Figley, 2002; Hochschild, 1983).

Az empátia pozitív erőforrás, de kockázati tényező is, mivel az állandóan megélt érzelmi terhelés könnyen túlcsordulhat. Amikor a szakember képtelen leválasztani a munkában tapasztalt nehézségeket a magánéletéről, a feszültség és a kimerültség megjelenhet a személyes kapcsolataiban. Ez a jelenség nem csupán a közérzet romlásához, hanem a párkapcsolati dinamika megbillenéséhez is hozzájárulhat. A szakirodalom szerint a segítő hivatások gyakorlói a kiégés szempontjából kifejezetten sérülékenyek, aminek egyik legfontosabb előidézője éppen ez a fajta „hazavitt” érzelmi teher (Maslach–Leiter, 2016; Bride, 2007). A kiégés nem kizárólag a szakmai hatékonyság csökkenésében mutatkozik meg, hanem szélesebb értelemben az életminőség romlásában, a családi és párkapcsolati problémák gyakoribbá válásában is.

Egyensúly a segítő hivatásokban

A szociális munkások esetében a munkahelyi stressz közvetlen hatással lehet a családi és párkapcsolati működésre, illetve fordítva: a kiegyensúlyozott párkapcsolat és erős társas háló védőfaktorként funkcionálhat a munkahelyi kihívásokkal szemben (Cohen–Wills, 1985). A munka és a magánélet egyensúlya (work–life balance) különösen fontos a segítő szakmákban, hiszen a szakmai szerepek és a személyes kapcsolatok közötti határvonal ezeknél gyakran elmosódik (Greenhaus–Beutell, 1985).

A társas – érzelmi, instrumentális és információs – támogatás különböző formái alapvető szerepet játszanak a pszichés jóllét fenntartásában (Thoits, 2011). Azon hallgatók esetében, akik a valamilyen segítő szakmára való felkészülés korai szakaszában járnak, különösen fontos annak megértése, hogy milyen párkapcsolati preferenciáik és támogatási igényeik vannak. Ez ugyanis előrevetítheti, hogy pályára lépésükkor milyen erőforrások segíthetik vagy akadályozhatják őket a szakmai és magánéleti szerepek összehangolásában. Ha a szakember képes világos határokat szabni a munkája és a magánélete között, nagyobb eséllyel marad hosszú távon motivált és érzelmileg kiegyensúlyozott.

A társas támogatás gyakorlati jelentősége

A társas támogatás alapvető jelentőségű az egyén mentális egészségének fenntartásában, a stresszkezelési képességek erősítésében, valamint a pszichológiai ellenálló képesség növelésében. Számos kutatás bizonyítja, hogy azok, akik stabil és támogató emberi kapcsolatokkal rendelkeznek, kevésbé sérülékenyek a depresszióval, a szorongással és a kiégéssel szemben, mint azok, akik társas környezetükben hiányt szenvednek (Cohen–Wills, 1985). A támogató kapcsolatok nem csupán érzelmi biztonságot nyújtanak, hanem fiziológiai szinten is hatnak (Heinrichs et al., 2003). E pozitív hatások különösen felértékelődnek a segítő hivatásokban, amelyekben a mindennapi munka szorosan összefonódik a kliensek nehéz sorsával és érzelmi terheivel (Ipolyi–Alatawneh, 2024).

A szociális munkások, akik gyermekvédelmi intézményekben, hajléktalanellátó szolgáltatásokban vagy egészségügyi osztályokon végzik feladataikat, rendszeresen kerülnek olyan helyzetekbe, amelyekben empatikus odafordulásra, a kliensek testi-lelki állapotának figyelembevételére és sokszor érzelmi kapcsolat kialakítására van szükség. Ez a folyamatos készenlét és érzelmi bevonódás azonban jelentős pszichés kockázattal jár: amennyiben a szakemberek nem kapnak megfelelő támogatást környezetüktől, könnyen előfordulhat, hogy a munka során felhalmozódott feszültségeket hazaviszik, ami a magánélet harmóniáját is veszélyezteti. A társas támogatás ebben az összefüggésben védőfaktor, illetve a szakmai jóllét, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának egyik legfontosabb fenntartó eleme. Hiánya hozzájárulhat a kiégéshez, amely érzelmi kimerülésben, a munka iránti motiváció csökkenésében, cinikus attitűdök kialakulásában és teljesítményromlásban mutatkozik meg (Maslach–Leiter, 2016).

A társas támogatás többféle formában jelenhet meg, amelyek közül a párkapcsolati erőforrásoknak van az egyik legerősebb védőhatásuk. Az érzelmi támasz – például az empátia, a biztatás és a szeretet kifejezése – a pszichés biztonságot erősíti, az instrumentális segítség – a mindennapi feladatok megosztása – közvetlenül csökkenti a hétköznapi terheket, míg az információs támogatás tanácsadás vagy útmutatás formájában nyújt kapaszkodót. Emellett a társas dimenzió, a közös élmények és a minőségi együttlétek szintén meghatározók a kapcsolat stabilitása és az egyéni jóllét szempontjából (Bolger et al., 2000). A támogatás minősége és egyensúlya kulcsfontosságú: ha az egyik fél túlzottan megterhelőnek érzi a kapcsolatban betöltött szerepét, míg a másik elhanyagoltnak érzi magát, az hosszú távon a kapcsolat gyengüléséhez, konfliktusokhoz és intimitásvesztéshez vezethet (Rini et al., 2010).

A társas támogatás hiánya tehát nem csupán egyéni szinten jár negatív következményekkel, hanem a segítő hivatások minőségét is közvetlenül befolyásolja. Amikor a szakemberek nem rendelkeznek megfelelő védőhálóval a magánéletükben, nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk érzelmi kimerültség és kiégés, amely végső soron a kliensek ellátásának színvonalát is rontja. A szakirodalom alapján egyértelműen látható, hogy a segítő hivatásokban a társas támogatás kettős jelentőségű: egyszerre szolgálja az egyéni jóllét fenntartását és a rászorulók számára nyújtott szolgáltatás minőségének javítását. Ezáltal magánéleti tényezőként és szakmai erőforrásként is értelmezhető, amelynek fejlesztése és fenntartása mind az egyén, mind a társadalmi ellátórendszerek szempontjából kiemelt fontosságú.

Módszertan

Jelen vizsgálat egy átfogó, több részre tagolt kutatási projekt keretében valósult meg, amely a segítő hivatású hallgatók életútjának, kapcsolati mintázatainak és jóllétének különböző aspektusait tárja fel. A most bemutatott tanulmány a teljes kutatásnak csupán egy része, amely kifejezetten a társas támogatás igényére, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának hallgatói értelmezésére fókuszál.

Az adatgyűjtés vegyes módszertani megközelítéssel zajlott, ötvözve a kvantitatív és kvalitatív elemeket. A bemutatott eredmények egy része olyan önállóan összeállított itemeken alapul, amelyek a kutatás specifikus kérdéseire – a leendő segítő szakemberek párkapcsolati támogatás iránti igényére, illetve a munka és a magánélet egyensúlyának értelmezésére – fókuszálnak. A tételek többsége ötfokú Likert-skálát használt (1 = egyáltalán nem jellemző; 5 = teljes mértékben jellemző), míg más kérdések többválasztásos vagy kategóriaválasztós formában lettek felvéve. A strukturált kérdőív saját szerkesztésű zárt kérdéseket és nyitott kérdéseket egyaránt tartalmazott, lehetővé téve, hogy a számszerűsíthető adatok mellett árnyaltabb, személyes reflexiók is megjelenjenek. A válaszokat tematikus elemzés segítségével csoportosítottuk.

A társas támogatás észlelt szintjének vizsgálatához a Multidimenzionális Észlelt Társas Támogatás Skála (MSPSS) magyar változatát alkalmaztuk, amelyet Papp-Zipernovszky Orsolya, Kékesi Márk Zoltán és Jámbori Szilvia validált 1073 fős felnőtt-mintán. A kutatásban a tíztételes, háromfaktoros változatot alkalmaztuk, ötfokú Li-kert-skálán (egyáltalán nem; inkább nem; is-is; inkább igen; teljes mértékben) mérve a válaszokat. A skála az érzelmi, az instrumentális és a kommunikációs támogatás élményét egyaránt vizsgálja, ami jól illeszkedik a segítő hivatások terheléséhez kapcsolódó társas erőforrások feltérképezéséhez (Papp-Zipernovszky et al., 2017). Az online felületet egy magyarországi egyetem Neptun-rendszere biztosította, amelyen keresztül a hallgatók elérhették a kérdőívet. A részvétel minden esetben önkéntes és anonim módon történt, megfelelve az etikai előírásoknak.

A kérdőív kérdésblokkjai a következő területekre irányultak:

• a társas támogatás formáival kapcsolatos igények;
• a munka és a magánélet egyensúlyáról alkotott vélemények;
• jövőbeli párkapcsolati elképzelések.

A demográfiai adatok rögzítése mellett – mint említettem – a kérdőív tartalmazott nyitott kérdéseket is, amelyek a hallgatók személyes élményeit és kapcsolati tapasztalatait segítették feltárni.

A minta bemutatása

A 2025-ben végzett vizsgálatban szociális munka, szociálpedagógia, ápolás vagy diakónia alapszakon tanuló hallgatók vettek részt. A válaszadók körének kiválasztása célzott módon történt, mivel a kutatás kifejezetten segítő hivatásra készülő hallgatók tapasztalatait kívánta feltárni. A minta nem reprezentatív, ugyanakkor lehetőséget nyújt a segítő pályára lépő fiatalok helyzetének, preferenciáinak és igényeinek megismerésére.

A kérdőívet összesen mintegy háromszáz hallgatónak küldtük ki, közülük 138 fő töltötte ki, ami körülbelül 46 százalékos válaszaránynak felel meg. A lemorzsolódás mintázatairól csak korlátozott információ áll rendelkezésre, mivel a kérdőívet meg nem nyitó vagy félbehagyó hallgatókról nem gyűjtöttünk háttéradatokat. Levelező tagozatos hallgatók nagyobb arányban vettek részt a kitöltésben, aminek lehetséges oka, hogy a vizsgálat témája – a munka, a magánélet és a párkapcsolati terhek összehangolása – erősebben érinti a munkavégzéssel párhuzamosan tanulókat. Más háttérváltozó mentén (életkor, szak, évfolyam) nem körvonalazódott egyértelmű mintázat, így a mintából kimaradók jellemzőiről csak óvatos következtetések vonhatók le. A lemorzsolódás rövid tárgyalása ugyanakkor fontos a módszertani transzparencia szempontjából. A kutatás eredményeit a fenti korlátok figyelembevételével kell értelmezni.

A nemi arányok erőteljes női többséget mutatnak: 122 nő és 16 férfi vett részt a vizsgálatban. A hallgatók közül 31-en nappali, 107-en pedig levelező tagozaton folytatják tanulmányaikat. A szakos megoszlás a következőképpen alakult: 44 szociális munka, 47 szociálpedagógia, 43 ápolás és 4 diakónia szakos hallgató. Az évfolyamot tekintve a válaszadók többsége elsőéves volt (80 fő), kisebb arányban voltak a másodévesek (53 fő), míg öten harmadévesként vettek részt a vizsgálatban. A képzési struktúrából fakadóan végzős hallgatók nem szerepeltek a mintában.

A kutatás egyik fontos vizsgálati szempontja a párkapcsolati státusz volt. A válaszadók 72 százaléka a kérdőív kitöltése idején párkapcsolatban élt, míg 28 százalékuk egyedülállóként vett részt a felmérésben. Ez a megoszlás lehetővé tette, hogy a párkapcsolattal rendelkező és az egyedülálló hallgatók tapasztalatait összehasonlíthassuk, és a különböző kapcsolati élethelyzetek összefüggéseit is feltárhassuk a társas támogatás, valamint a munka és a magánélet egyensúlya kapcsán.

Eredmények

A társas támogatás észlelt szintjének vizsgálatából kiderült, hogy a minta döntő többsége magas vagy nagyon magas szintű támogatást él meg, amely elsősorban a biztonságérzetet, érzelmi támaszt és rendelkezésre állást hangsúlyozó tételekben mutatkozott meg (1. ábra). A legtöbb résztvevő az „inkább igen” vagy „teljes mértékben” válaszlehetőséget jelölte meg az alábbi állítások esetében:

• „Van legalább egy fontos személy, akire számíthatok, ha szükségem van rá.”
• „A családomra mindig számíthatok.”
• „Számíthatok a barátaimra, amikor a dolgok rosszra ”

Ez arra utal, hogy a hallgatók túlnyomó része stabil társas hálóval rendelkezik, amely a segítő szakmákban való későbbi működés szempontjából védőfaktornak tekinthető.

Három item esetében azonban lényegesen magasabb volt az „egyáltalán nem” és az

„inkább nem” válaszok aránya:

• „Megkapom a családomtól azt az érzelmi segítséget és támogatást, amelyre szükségem van.”
• „Tudok a problémáimról beszélni a családommal.”
• „A családom szívesen segít a döntéseim meghozatalában.”

Ezeknél az állításoknál a negatív válaszok aránya számottevően magasabb volt, mint a többi tétel esetében, ami arra utal, hogy a hallgatók egy része inkább barátokhoz vagy szignifikáns másokhoz fordul érzelmi támogatásért, míg a családi kommunikáció és bevonódás kevésbé stabilan működik.

Ez a mintázat illeszkedik a fiatal felnőttekre jellemző autonómiakialakulási folyamathoz, ugyanakkor arra is rámutat, hogy a segítői pályára készülők között is megjelenik egy olyan csoport, amely nem támaszkodhat teljes mértékben a családi háttérre érzelmi támogatás szempontjából, és inkább horizontális (baráti, párkapcsolati) viszonyaiban találja meg a szükséges erőforrásokat. A segítő hivatások sajátosságai miatt ennek a támogatási szerkezetnek különös jelentősége lehet: a szakmai szerepek érzelmi terhei nagyfokú önreflexiót, biztonságos kapcsolati hátteret és megfelelő érzelmi szabályozási lehetőségeket kívánnak meg. A családi támogatás hiányosságai ezért hosszú távon potenciális kockázatot jelenthetnek, különösen a kiégésre való hajlam, a stresszkezelési nehézségek vagy a szerepkonfliktusok felerősödése szempontjából. A baráti és párkapcsolati támasz megerősödése ugyanakkor adaptív kompenzációs mechanizmusként is értelmezhető, amely hozzájárulhat a segítői pályára készülők pszichés ellenálló képességének fenntartásához.

A kutatásban részt vevő hallgatók, különösen a szociális munka szakosok, világosan jelezték, hogy a párkapcsolati támogatás több dimenzióját is fontosnak tartják. A kérdés lehetővé tette, hogy egyszerre több formát is megjelöljenek, így a válaszok átfogó képet adtak a társas igényekről. Az eredmények alapján az érzelmi támogatás kiemelkedően elsődleges: a válaszadók 93,5 százaléka választotta ezt a dimenziót. Ez azt mutatja, hogy a hallgatók olyan kapcsolatot képzelnek el, amelyben a meghallgatás, az empátia és a biztonságos érzelmi tér alapvető szerepet kap.

1.ábra: A társas támogatás észlelt szintjének megoszlása (n = 138) (saját szerkesztés)

A motivációs és fejlődési támogatás (73,9%) szintén jelentősnek bizonyult, ami arra utal, hogy a hallgatók értékelik, ha partnerük aktívan segíti céljaik elérését és személyes fejlődésüket. A gyakorlati segítség (71%) és az egészségügyi támogatás (65,9%) is fontosnak mutatkozott, jelezve, hogy a mindennapi élet terheinek megosztása, valamint a partner gondoskodása krízishelyzetben alapvető igényként jelenik meg. A szociális és anyagi támogatás, bár kevésbé hangsúlyos, még így is a résztvevők közel felénél fontos szerepet játszik, kiegészítve a párkapcsolat stabilitását (1. táblázat).

1.táblázat: A támogatási formák preferenciájának megoszlása (n = 138) (saját szerkesztés)

E hallgatói mintából kiindulva feltételezhetjük, hogy a már dolgozó szociális munkások esetében ezek az igények még hangsúlyosabbá válhatnak. A napi munka során gyakran találkoznak intenzív érzelmi helyzetekkel, gyermekvédelmi krízissel vagy a hajléktalanellátásban előforduló nehézségekkel, amelyek fokozott érzelmi bevonódást követelnek. A kérdőív nyílt kérdéseire adott válaszok szerint a hallgatók már a képzés során érzik a szakmai terhelés és a párkapcsolati elvárások közötti feszültséget. Több résztvevő kiemelte, hogy a szakma érzelmi igénybevétele olyan mértékű, hogy különleges empátiát és megértést igényel a partner részéről, ami valószínűsíthetően fokozódik, amint belépnek a munkaerőpiacra. A nyílt kérdésekre érkezett válaszok megerősítik, hogy a hallgatók jelentős része érzékeli az érzelmi megterhelés és a párkapcsolati elvárások találkozását, ugyanakkor nem tekintik ezt kizárólag a segítő szakmák sajátosságának.

Az egyik legerősebben megjelenő tematika az érzelmi terhelés hangsúlyozása. Több válaszadó kiemelte, hogy a segítő szakmákban „mentálisan jobban leterheltek” az emberek, mivel „nap mint nap mások problémáival” szembesülnek, és „akaratlanul is megviseli az embert az ápoltja sorsa”. A válaszokból az is kirajzolódik, hogy a hallgatók szerint ez az érzelmi bevonódás fokozott megértést és türelmet kíván a partnertől: „több megértést és meghallgatást, érzelmi támogatást” tartanak szükségesnek, illetve „sokkal több kommunikációra van szükség” egy-egy megterhelő műszak után. Néhányan arra is rávilágítottak, hogy a segítő szakmában dolgozók gyakran „más terheit is magukra veszik”, ami hosszabb távon növelheti a kiégés kockázatát. Ezek a vélemények egybecsengenek azzal a kvantitatív megállapítással, hogy a magas érzelmi igénybevétel nagyobb hangsúlyt helyez a párkapcsolati érzelmi támogatásra.

Ugyanakkor a hallgatók egy másik nagy csoportja határozottan elutasítja, hogy a segítő szakmákhoz kötnénk speciális támogatási igényeket. Több válaszadó szerint „mindenkinek szüksége van empátiára és támogatásra” a párkapcsolatban, függetlenül a munkája jellegétől, és alapvetően „egyén- és párkapcsolatfüggő”, hogy ki milyen támogatást igényel. A munkát és a magánéletet elválasztó narratíva is erőteljesen jelen van: „külön kell tekinteni” a két területet, „nem befolyásolhatja a párkapcsolat a munkát”. Többen kifejezetten kritikusak azzal a feltételezéssel szemben, hogy a segítő szakmák kiemeltebb támogatást igényelnének; szerintük „mindenkinek a saját szakmája a legnagyobb kihívás”, és nem indokolt a segítői hivatást különleges esetként kezelni. Ez a megközelítés összhangban van azokkal a kvantitatív eredményekkel, amelyek szerint a hallgatók jelentős része csak minimális vagy mérsékelt hatást érzékelt a szakma és a párkapcsolati elvárások között.

A két értelmezési keret között helyezkednek el azok a válaszok, amelyek a segítő szakmák speciális terhelését elismerik ugyan, de nem tekintik kizárólagos tényezőnek. Például egy hallgató hangsúlyozta a munka univerzális stresszterhét („minden munka hajlamosít a kiégésre”), ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a rekreáció módja eltérő lehet a segítő szakmákban dolgozóknál. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy bár a segítő szakmák érzelmileg megterhelőbbek, leginkább az önismeret és az öngondoskodás határozza meg a párkapcsolati igényeket. A kimerültség feldolgozásának módjára is utaltak némelyek: „több egyedüllétre van szükségük” a segítő szakembereknek, hogy feldolgozzák a nap során felgyülemlett információkat és érzelmeket.

Külön hangsúlyt kaptak a strukturális tényezők is. Több hallgató említette, hogy a segítő szakmák időbeosztása – például hétvégi vagy ünnepnapi munkavégzés – fokozza a partneri együttműködés szükségességét, különösen a háztartási és gyermeknevelési feladatok megosztásában. Mások szerint a szakma anyagi megbecsültségének hiánya is befolyásolhatja a párkapcsolati dinamikát, mivel fokozhatja a gazdasági függést a partnerrel szemben.

Összességében a hallgatók nyílt válaszai azt mutatják, hogy a segítő szakmák érzelmi megterhelése kétségkívül jelen van a párkapcsolati elvárások alakulásában, de nem kizárólagosan meghatározó. A vélemények sokszínűsége alapján három fő értelmezési irány rajzolódik ki:

• A szakmából fakadó többletigényeket hangsúlyozó megközelítés, amely az érzelmi kimerültséget, a kliensek problémáinak átvételét, valamint a kommunikáció, a megértés és a türelem fontosságát emeli ki.
• Az egyéni különbségeket előtérbe helyező narratíva, amely szerint a párkapcsolati támogatási igények alapvetően személyiség- és párkapcsolatfüggők, és nem köthetők egyetlen hivatási területhez.
• A kettő közti integratív szemlélet, amely elismeri a segítői munka sajátos terheléseit, de hangsúlyozza az önismeret, a rekreáció, a határkezelés és a kiegyensúlyozott kommunikáció szerepét.

Ezek az eredmények tovább árnyalják a kvantitatív adatokból kirajzolódó képet: bár a hallgatók érzékelik a szakmai terhelés párkapcsolati relevanciáját, sokan úgy vélik, hogy a támogatási igényeket inkább az egyéni copingstratégiák, a személyes határszabás és az érett kommunikációs minták alakítják. Ez a komplexitás megerősíti, hogy a segítő szakmákban dolgozók párkapcsolati jóllétének vizsgálata interdiszciplináris megközelítést igényel, amely figyelembe veszi az érzelmi terhelés, az egyéni különbségek és a társas erőforrások dinamikus kölcsönhatását.

A válaszadók 81 százaléka egyetértett azzal, hogy a segítő szakmában dolgozók hajlamosak „túlzottan támogató” szerepet vállalni, ami a párkapcsolatban is megjelenhet. Ez a tendencia növeli a szerepkonfliktus és a kiégés kockázatát, hiszen a szakmai és magánéle-ti támogatási igények gyakran összefonódnak. Ugyanakkor az adatok azt is jelzik, hogy sok hallgató tudatosan törekszik a munka és a magánélet szétválasztására: 35,5 százalék szerint szakmájuk csak minimálisan, 31,2 százalék szerint pedig közepesen alacsonyan befolyásolja párkapcsolati elvárásaikat, és csupán 11,6 százalék érzett erőteljes hatást.

Az adatok tehát azt sugallják, hogy a párkapcsolati támogatás legfontosabb dimenziói az érzelmi jelenlét, a személyes fejlődés elősegítése és a mindennapi életvezetési segítség. Bár a hallgatók még nem dolgoznak teljesen éles, gyakorlati környezetben, a mintázatok felvetik, hogy a szakmai terhelés és a klienskapcsolatok intenzitása a munkába lépést követően tovább növelheti az érzelmi támogatás iránti igényt. Ez az összefüggés rámutat az interdiszciplináris megközelítés fontosságára: a pszichológiai, szociális és egészségügyi szempontok együttes vizsgálata elengedhetetlen a segítő szakmákban dolgozók párkapcsolati igényeinek és jóllétének feltárásához.

Az eredmények jelzik, hogy a szakemberek társas elvárásai komplexek, és a szakmai tapasztalat előrehaladtával a hallgatói mintában felvázolt preferenciák valószínűsíthetően tovább erősödnek. Az érzelmi támogatás fontossága, a partner megértésének igénye és a mindennapi együttműködés hangsúlya egyaránt olyan tényezők, amelyek a párkapcsolat stabilitását és a szakmai jóllétet egyaránt elősegítik.

A hallgatói mintán belül az érzelmi támogatás, illetve a munka és a magánélet egyen-súlyának észlelt terhelése tekintetében vizsgáltuk a fő alcsoportok közötti különbségeket. A cél az volt, hogy a leíró adatok és a kvalitatív megfigyelések mellett statisztikai alapot is szolgáltassunk a hallgatói tapasztalatok interpretációjához.

A minta 72 százaléka párkapcsolatban él (n = 99), míg 28 százaléka egyedülálló (n = 39). Az érzelmi támogatás fontosságát vizsgálva a következő megoszlást találtuk (2. táblázat):

2.táblázat: Az érzelmi támogatás fontossága párkapcsolati státusz szerint (n = 138) (saját szerkesztés)

A statisztikai próba nem jelez szignifikáns különbséget a két csoport között (X²[1] = 1,53; p = 0,22). Ez arra utal, hogy az érzelmi támogatás fontosságát tekintve a párkapcsolati státusz nem jelent markáns eltérést a hallgatók között, ami összhangban van a kvalitatív adatainkkal: a hallgatók véleményei divergensen jelennek meg, és az egyedülállók egy része is kiemelt fontosságúnak tartja az érzelmi támogatást.

A mintában 31 nappali és 107 levelező tagozatos hallgató szerepelt. A munka és a magánélet egyensúlyának terhelését ötfokú skálán értékelték a résztvevők (1 = alacsony; 5 = nagyon magas terhelés). A levelező tagozatos hallgatók szignifikánsan nagyobb terhelést érzékelnek (U = 1200; p = 0,01), ami összhangban van a munka melletti tanulásból fakadó többletterheléssel. Az eredmény megerősíti, hogy a napi munkaidő és az ezzel járó feladatok befolyásolják a hallgatók munka és magánélet egyensúlyára vonatkozó észlelését (3. táblázat).

3.táblázat: A munka és a magánélet egyensúlya terhelésének átlagos értékei tagozat szerint (n = 138) (saját szerkesztés)

A társas támogatás átlagos szintje és a szakma párkapcsolatra gyakorolt hatásának észlelése közötti mérsékelt negatív korreláció arra utal (r_s = –0,32, p < 0,01), hogy a hallgatók által érzékelt magasabb társas támogatás mérsékelheti a szakmai terhelés párkapcsolati konfliktusokra gyakorolt hatásának észlelését. Ez összhangban van a kvalitatív adatokkal, amelyek szerint a hallgatók többsége a baráti és párkapcsolati támasz fontosságát emelte ki a szakmai stressz kompenzációjaként.

Fontos hangsúlyozni, hogy az eredmények interpretációja korlátozott, és elsősorban a mintán belüli mintázatok feltárására alkalmas. Az alcsoportok közötti tendenciák összhangban vannak a kvalitatív megfigyelésekkel, így megerősítik az érzelmi támogatás, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának jelentőségét a segítő szakmára készülő hallgatók körében.

Diszkusszió

A vizsgálat eredményei megerősítik a szakirodalomból ismert összefüggést a segítő hivatásokban dolgozók érzelmi terhelése és a társas támogatás igénye között. A szociális munkások és más segítő szakmák képviselői nap mint nap intenzív érzelmi helyzetekkel találkoznak, amelyek a munka és a magánélet közötti egyensúly fenntartását is próbára teszik. A hallgatói minta eredményei rámutatnak, hogy a párkapcsolati támogatás – különösen az érzelmi, motivációs és gyakorlati dimenzió – kiemelkedő jelentőségű a jövőben segítő hivatást választók számára.

A társas támogatás részletesebb vizsgálatát lehetővé tevő Multidimenzionális Észlelt Társas Támogatás Skála (MSPSS) eredményei tovább árnyalják ezt a képet. A hallgatók többsége magas szintű támogatottságról számolt be, ami arra utal, hogy már a képzés alatt stabil társas hálóval rendelkeznek. Ez különösen fontos erőforrás lehet a segítői szerep érzelmi megterhelése során. Ugyanakkor a skála bizonyos tételeiben (4., 6. és 9. tétel) szembetűnő volt az „egyáltalán nem” vagy „inkább nem” válaszok magasabb aránya. Ez azt jelzi, hogy a hallgatók egy része a családi kapcsolataiban kevésbé tapasztal érzelmi megoszthatóságot vagy döntéstámogató hozzáállást, és nagyobb mértékben támaszkodik baráti vagy párkapcsolati kötelékeire.

A statisztikai elemzések további árnyalatokat adnak az értelmezéshez:

• Párkapcsolati státusz szerinti különbség: Az érzelmi támogatás fontosságát tekintve a párkapcsolatban élők (94,9%) és az egyedülállók (87,2%) között nem találtunk szignifikáns eltérést (X²[1] = 1,53; p = 0,22). Ez megerősíti a kvalitatív adatokban megjelenő divergens véleményeket, miszerint az érzelmi támogatás iránti igény nem kizárólag a párkapcsolati státuszhoz kötődik.
• Tagozat szerinti különbség: A levelező hallgatók átlagosan magasabb munka–magánélet-terhelést tapasztaltak (3,8 ± 0,9), mint a nappali tagozatosok (3,1 ± 0,7), ami szignifikáns különbséget jelent (U = 1200; p = 0,01). Ez alátámasztja, hogy a munka melletti tanulás növeli a hallgatók észlelt terhelését.
• A társas támogatás és a szakmai terhelés összefüggése: A Spearman-féle korreláció mérsékelt negatív összefüggést mutatott (r_s = –0,32; p < 0,01), ami azt jelzi, hogy a magasabb támogatást érzékelő hallgatók kevésbé tekintik a szakmai terhelést a párkapcsolati konfliktusok forrásának. Ez megerősíti a kvalitatív adatokban is jelzett kompenzáló szerepet, amelyet a társas háló tölt be a szakmai stressz feldolgozásában.

Az adatok alapján a hallgatók tudatosan reflektálnak a szakma érzelmi igénybevételére, és egyértelmű igényt fogalmaznak meg a partneri támogatásra. Ez a felismerés különösen fontos a szociális területen, ahol a „hazavitt” érzelmi teher növeli a kiégés és a párkapcsolati feszültségek kockázatát. A vizsgálat rámutat, hogy a társas támogatás – beleértve az érzelmi, az instrumentális és a motivációs formákat – nem pusztán személyes jóllétet biztosít, hanem közvetlenül hat a szakmai teljesítmény fenntarthatóságára és a klienseknek nyújtott ellátás minőségére is.

A kvantitatív és kvalitatív adatok összegzése alapján látható, hogy a hallgatók többsége felismeri: a segítő szerep folyamatos empátiát igényel, és ennek kezelésében a stabil társas háttér, különösen a párkapcsolati támogatás kulcsfontosságú erőforrás. Ugyanakkor a válaszok azt is jelzik, hogy a hallgatók egy része már a képzés során szembesül a munka és a magánélet szerepkonfliktusának első jeleivel, ami arra utal, hogy a pályára lépést követően ezek a kihívások tovább fokozódhatnak.

A vizsgálat korlátai

A kutatás eredményeit a minta és a módszertan bizonyos korlátai befolyásolhatják. A minta nem reprezentatív: a résztvevők többsége női hallgató, és a vizsgálat egyetlen egyetem hallgatóira terjedt ki.

Összegzés

A vizsgálat eredményei hangsúlyozzák, hogy a társas támogatás, különösen a párkapcsolati dimenzió alapvető védőfaktor a szociális területen dolgozók jóllétének fenntartásában. A hallgatói tapasztalatok és preferenciák előrevetítik, hogy a segítő szakmába lépve a stabil társas kapcsolatok és az érzelmi támogatás kiemelt jelentőségűek a munka és a magánélet egyensúlyának biztosításában és a kiégés megelőzésében. A kutatás eredményei hozzájárulhatnak a szakmai képzések fejlesztéséhez, a hallgatók tudatos felkészítéséhez a párkapcsolati és társas erőforrások biztosítására, valamint a szociális szakma fenntartható gyakorlásához.

Jelen tanulmány az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program EKÖP-24-4-II kódú támogatásával valósult meg.