Absztrakt

A tanulmány egy elfelejtett segítő, Ráfael angyal bibliai alakján keresztül mutat be néhány általános jellemvonást, mely minden segítő számára támpontokat nyújthat. A szélesebb közönség előtt talán kevésbé ismert deuterokanonikus műben, Tóbit könyvében szerepel Ráfael angyal, akit Isten küld Tóbit és Sára meggyógyítására. Ráfael a könyv cselekményének döntő részében elrejti valódi személyazonosságát, és így vezeti útján a fiatal Tóbiást, akit tanácsokkal lát el, melyek előbb Sárával, majd később Tóbittal kapcsolatban mutatkoznak üdvhozónak. Végül Ráfael felfedi kilétét, és küldetését befejezve visszatér

a mennybe. A könyvet és Ráfael angyalt az introdukció, exegézis és biblikus teológia segítségével mutatja be az írás. Ráfael magatartásának több olyan jellemzője is van, amely párhuzamba állítható a modern kor segítőinek tulajdonságaival. Ezek közül néhány: (1) nem a saját nevében jár el, hanem valakinek a küldötte, akitől indul, és akihez érkezik. (2) Nem az ő személye a fontos, hanem azoknak a fejlődése, akikhez küldetett. (3) Biztos vezető, aki minden értelemben képes tájékozódni a teremtett világban. (4) Tanácsokat ad, melyek hasznossága nem feltétlenül azonnal mutatkozik meg. (5) A cselekmény nagy részében jelen van, kompetens módon jár el, és tisztában van szerepével.

Kulcsszavak: segítő, jellemvonások, Ráfael, Tóbit könyve

DOI: 10.56699/MT.2025.2.5

A segítő szakmákban dolgozókat és Ráfael angyalt alapvetően összeköti a kitettség egy kortárs fenyegetettségnek, amelyet közösségi amnéziának nevezhetünk. Az előbbi csoportot ez társadalmi oldalról fenyegeti, ami azt jelenti, hogy magától értetődőnek tekintjük a segítők jelenlétét, szakmai felkészültségét és hivatásbeli elkötelezettségét – holott ez egyáltalán nem alapadottság –, és ezért nem adjuk meg nekik az őket megillető megbecsülést, mintegy elfelejtjük őket. Ráfaelt egyházi-vallási szemszögből veszélyezteti hasonló jelenség a katolikus egyházon belül. Ő ugyanis a Szentírás könyvei közül kizárólag Tóbit könyvében (Tób) szerepel, amellyel a katolikus liturgiában csak a szentmise és a zsolozsma szövegei között találkozunk, így összességében – véleményem szerint – alulreprezentáltnak tekinthető. Természetesen jogos meglátás ezzel kapcsolatban, hogy Tóbit könyve a súlyának megfelelően szerepel az egyház liturgikus életében, de ezzel együtt az is valid következtetésként fogadható el, hogy még a szentmisén rendszeresen részt vevő és zsolozsmát imádkozó hívek körében is kevésbé ismert ez az ószövetségi könyv és így Ráfael angyal alakja is (Juhász, 2018).

Az alábbiakban kísérletet teszek mind a segítő szakmákban dolgozók, mind Ráfael angyal egyfajta rehabilitációjára és összekapcsolására, amelynek során Ráfael, valamint a katolikus teológia oldaláról közelítek, keresve a közös pontokat, melyek – reményeim szerint – hozzájárulhatnak a segítő szakmákban dolgozók mentális-spirituális megújulásához, megerősödéséhez is. Segítő szakmákban dolgozókon a lehető legszélesebb kört értem (például pszichiáter, pedagógus, lelkigondozó, szociális munkás, lelkipásztor), hogy minél több kolléga számára kínáljak általános, kiindulópontul szolgáló katolikus biblikus és teológiai szempontokat. Természetesen számos felkészült segítő végzi komoly odaadottsággal a hivatását sajátos vallási meggyőződés nélkül. Ezt tiszteletben tartva én katolikus oldalról tájékozódom és kínálok szempontokat továbbgondolásra.

Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, hasznosnak tűnik először áttekinteni Tóbit könyvének tartalmát. A Lukács-evangéliumhoz írt magyarázatában Joseph Fitzmyer kiemeli, hogy az Ószövetség szövegei összesen három angyalt neveznek meg: Mihályt, Ráfaelt és Gábrielt (Fitzmyer, 1981). Véleményem szerint ez a tény önmagában figyelemre méltó, és felkelti az érdeklődést ezen égi lények iránt. Miután vázoltam a könyv tartalmát, az erre a műre vonatkozó legfontosabb kutatástörténeti megállapításokat és kételyeket szedem csokorba, továbbá röviden (biblikus) teológiai perspektívából ismertetem az angyalok és köztük Ráfael alakját. Végül kifejezetten Ráfael angyalt állítom a középpontba, és úgy mutatom be, mint a segítő szakmákban dolgozók példaképét, aki kifejezi e hivatás művelőinek néhány jellemvonását.

Tóbit könyvének tartalma

Tóbit Naftali törzséből származó zsidó férfi. Fiatalkorában megélte az egységes izraelita királyság kettészakadását Salamon uralmát követően, majd az asszírok fogságba hurcolták Ninivébe. Már otthon is mély és elkötelezett vallásosság jellemezte (felzarándokolt Jeruzsálembe, tizedet adott), és ez a magatartása folytatódott a fogságban is, ahol jómódban élt, és szeretetcselekedeteket végzett száműzetésben élő népe körében (például ételt adott a rászorulóknak, eltemette a halottakat). Egyszer engedély nélkül temetett el zsidó halottakat, amiért az asszír király száműzte. Unokaöccse, Achikár közbenjárására visszatérhetett Ninivébe. Tóbit saját törzséből vett feleséget, akit Annának hívtak, fiukat pedig Tóbiásnak nevezték el. Pünkösdkor Tóbit otthagyta az ünnepi asztalt, hogy eltemesse egy halott zsidó testvérét. Ezt követően egy baleset következtében megsérült a látása, melyet végül teljesen elveszített, ezért feleségének kellett munkát vállalnia. Amikor egy kecskegida miatt összevesztek – Tóbit azt gondolta, hogy Anna ellopta –, felesége kemény szavakkal támadta férje vallásosságát. Tóbit ekkor a saját haláláért könyörgött Istenhez. Ezzel párhuzamosan Ekbatanában Ráguel leánya, Sára szintén szidalmazó szavakat kapott szolgálójától, aki szemére vetette szigorú bánásmódját a cselédekkel. Sárának már hét férje volt, de mindegyiket megölte a nászéjszakán egy Azmodeus nevű démon. A cselédlány gyilkossággal vádolta Sárát, és megátkozta, hogy meddő legyen. Sára ezután öngyilkos akart lenni, de végül imádságban Istenhez fordult. Az Úr mindkettőjük imáját meghallgatta, és elküldte Ráfael angyalt, hogy megmentse őket (1–3. fejezet).

Tóbit el akarta küldeni fiát egy korábban letétbe helyezett összegért a médiai Rágesbe, Gábaelhez. Hosszú intelmet adott neki, majd felszólította, hogy keressen magának útitársat, aki ismeri az utat. Tóbiás ekkor találkozott Ráfael angyallal, aki vezetője lett a messzi úton, és nem fedte fel valódi kilétét apa és fia előtt, hanem Azarja néven mutatkozott be. A hosszú út első éjszakáján a Tigris-folyó partján egy nagy hal megtámadta Tóbiást, aki Azarja/Ráfael felszólítására kifogta a halat, és kivágta a szívét, a máját, valamint az epéjét. Kísérője később felvilágosította, hogy ezeknek gyógyító erejük van, valamint útközben felhívta a figyelmét arra, hogy elsősorban neki van joga feleségül venni rokonát, Sárát. A fiú Azarja szavainak hatására el is köteleződött szívében a lány mellett, ekkor még ismeretlenül. Ekbatanába érve Ráguel házába tértek be, és a két fiatal még aznap este Mózes törvénye szerint házasságot kötött. Éjszaka a nászszobában először – Ráfael útmutatásait követve – Tóbiás a füstölőre tette a hal szívét és máját, így elűzte Egyiptomba Azmodeust, akit Ráfael üldözött és megkötözött. Ezt követően a fiatalok imádkoztak, majd beteljesült a házasságuk. Ráguel időközben megásatta veje sírját, de amikor kiderült, hogy Tóbiás életben van, két hétig tartó lakodalmat rendezett a fiatal pár számára. Közben – Tóbiás kérésére – Azarja/Ráfael elment a letétbe helyezett pénzért Gábaelhez, és meghívta a lakodalomba. A kéthetes ünnep után az új házaspár Azarjával együtt hazatért Ninivébe, ahol a hal epéjével Tóbiás meggyógyította apja vakságát (4–11. fejezet).

Amikor mindezek után apa és fia bőségesen meg akarták jutalmazni Azarját, akkor ő intelmeket követően felfedte igazi kilétét előttük, majd felszállt a mennybe. Ekkor Tóbit dicsőítő éneket mondott, majd újabb intelmeket adott fiának, és magas életkort megélve, gazdag anyagi körülményeket hátrahagyva hunyt el. Tóbiás anyja halála után Ninivéből Ekbatanába költözött, és időskorában még megélte Ninive pusztulását (12–14. fejezet).

Tóbit könyve a biblikus kutatásban

Tóbit könyve deuterokanonikus irat, ami azt jelenti, hogy hiányzik a héber Biblia kánonjából, de az egyház felvette a maga kánonlistájába (Xeravits, 2020). A Magyar Katolikus Lexikon így definiálja a deuterokanonikus fogalmat: „(görögül »a második kánonhoz tartozó«): Sziénai Sixtustól (1520–69) eredő elnevezése a Biblia azon könyveinek, amelyeknek kánoni voltát egy ideig kétségbe vonták, szemben a mindig kánoninak tekintett könyvekkel […]. A deuterokanonikus ószövetségi könyvek: Jud, Bár, Bölcs, Dán gör. kiegészítései, Eszt, 1Mak, 2Mak, Sir, Tób” (Diós, é. n.; a szócikk egyes rövidítéseit feloldottam).

A Ráfael angyal alakját is bemutató ószövetségi műnek két elnevezése ismert: a katolikus egyházban Tóbiás könyveként említik, míg a protestáns közösségek körében (és a kutatásban inkább) a Tóbit könyve cím terjedt el. A terminológiai bizonytalanságnak az az egyik oka, hogy a latin nyelvű Vulgatában apának és fiának egyaránt Tóbiás a neve, illetve a qumráni sémi nyelvű töredékek között nem maradt fenn a könyv címe. Cziglányi Zsolt Tóbit könyvét a novellairodalom körébe sorolja, melynek általános jellemzői: „független darabok, amelyeknek csak néhány szereplője van, és zárt, rövid ívű cselekményvezetés jellemzi őket” (Cziglányi, 2018: 389). Tóbit könyvének három görög szövegváltozata ismert: a GI szöveget a Codex Alexandrinus (A) és a Codex Vaticanus (B) tartalmazza (rövidebb szöveg), a GII szövegét az 1844-ben Christian von Tischendorf által felfedezett Codex Sinaiticus (S – hosszabb szöveg) hozza, míg a GIII közvetítő jellegű variánsnak tűnik a kettő között. Sokáig úgy gondolták, hogy Tóbit könyve görögül keletkezett, de ezt megcáfolták a qumráni leletek. 1952-ben a negyedik barlangban talált szövegek között öt Tóbit-fragmentumot találtak (4Q196–200), amelyekből négy arám és egy héber nyelvű, keletkezésük pedig Krisztus előtt 100 és Krisztus után 50 közé datálható. Ezért megalapozottnak látszik az a feltevés, hogy a mű eredeti nyelve valószínűleg az arám lehetett. Mind a Vetus Latinában (ólatin fordítás), mind a Vulgatában szerepel Tóbit könyve, valamint ismert szír, etióp, kopt és örmény fordítása is. A szövegvariánsok nagy száma és eltérése komoly figyelmet igényel a kutatóktól. Tóbit könyvének keletkezési ideje Krisztus előtt 200 körülre tehető. A keletkezés helyszíne teljesen beazonosíthatatlan, valamint a szerzőség kérdése is nyitott, továbbá a könyv pontos műfaji meghatározásában is széttartó a kutatás (például midrás, legenda, diaszpóranovella). A szöveg egységére vonatkozóan két kutató (Paul Deselaers és Merten Rabenau) fogalmazott meg részletes megjegyzéseket, de ezek nem meggyőzők, ezért a kutatás a mű alapvető egységét vallja. Tóbit könyvének forrásai között találunk biblikus (például Pentateuchus, próféták, bölcsességi irodalom) és extrabiblikus (például Achikár bölcsessége, népmesei motívumok) elemeket is szép számmal. A könyv teológiájára jellemző az egyéni vallásgyakorlás fontosságának kiemelése, a hagyományos, deuteronomisztikus szemléletű izraelita vallásosság képviselete (Isten a jókat megjutalmazza, a bűnösöket megbünteti ezen a világon) és érvényre juttatása, valamint az angyaltan, melynek mind pozitív (Ráfael), mind negatív képviselője (Azmodeus) szerepel a műben (Moore, 1996; Rózsa, 2016; Cziglányi, 2018; Xeravits, 2020).

„Ráfael vagyok, egy a hét angyal közül…” (Tób 12,15)

Az angyalokra vonatkozóan A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 328–336) világos és szilárd tanítást nyújt, miszerint „hitigazság, hogy szellemi, test nélküli lények, akiket a Szentírás általában angyaloknak nevez, léteznek. Ezt a Szentírás éppoly világosan bizonyítja, mint az egybehangzó Szenthagyomány” (KEK 328). Továbbá „mint tisztán szellemi teremtményeknek, értelmük és akaratuk van; személyes és halhatatlan teremtmények. Tökéletességük fölülmúlja minden látható teremtményét. Ennek bizonysága dicsőségük ragyogása” (KEK 330, kiemelés az eredetiben). Találkozhatunk a KEK szövegében a Joseph Fitzmyer által említett három angyallal, valamint egy önálló angyali csoporttal, ugyanis az istentiszteletre vonatkozó megjegyzésben ezt olvassuk: „Liturgiájában az Egyház […] néhány angyal emlékezetét külön is ünnepli (Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Ráfael és az őrangyalok)” (KEK 335).

Az angyal görög szó (ὁ ἄγγελος, -ου) általános jelentése: „hírnök, követ” (Varga, 1992: 6). „A mal’ak (מלאך) »küldött« szó […] arra az egyedre vonatkozik, aki valakihez küldött, hogy egy üzenetet átadjon vagy feladatot végrehajtson. Miután az üzenetet átadta, visszatér ahhoz, aki őt küldte. A küldött szónak az Ószövetségben több jelentésárnyalata van: jelenthet emberi küldöttet (pl. a király küld valakit valakihez) és isteni küldöttet (akit Isten küld, és üzenete Istentől ered; ez lehet égi lény, azaz angyal, és lehet ember, a próféta és az Ószövetségben még két alkalommal a pap is). […] Összefoglalóan elmondható, hogy a küldött feladata tehát közvetítés, amikor valakinek az üzenetét valakihez elviszik” (Rózsa, 2005: 17, kiemelés az eredetiben). Takács Gyula az angyal közvetítői szerepével kapcsolatban érdekes tényre mutat rá. „Az angyal közvetítő szerepet tölt be az ember Isten-dicsőítésében vagy Istent kérő imájában” (Takács, 2000: 172). Tehát az angyal közvetítő feladata kétirányú, ugyanis nemcsak Istentől jövő üdvhíreket közvetít az emberek felé, hanem emberektől érkező üzeneteket is eljuttat Istenhez. Továbbá „a Biblia feltételezi Isten angyalainak létezését, akik hozzájárultak a teremtett világmindenség szerveződéséhez” (Léon-Dufour, 2008: 110). A Szentírásban tehát az angyal „szellemi létező, Isten alárendeltje, aki Isten parancsát teljesíti, és örömmel közvetíti az ő üzeneteit, segíti az embereit, és megbünteti az ellenségeit”. Idővel nagyon sokrétű és változatos angyalhit alakult ki Izrael körében (Efird, 1985: 30).

„Ráfael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen” (Tób 12,15). Ráfael angyallal – akinek a neve azt jelenti, hogy „Isten meggyógyít” – először Tóbit könyvében és Hénok 1. könyvében találkozunk (ez utóbbi nem része a katolikus kánonnak). Mindkét mű hasonló karakterként mutatja be Ráfaelt: kiemelkedik az angyalok közül, és felveszi a harcot a démonnal, illetve démonokkal, de Tóbit könyvében szoros kapcsolatba kerül a földi, anyagi világgal is (Soll, 2000).

Külön megemlítem Phillip Muñoa kutatását: ő a Tóbit könyvében szereplő Ráfael angyal alakjához egy széles körben ismert exegetikai és biblikus teológiai téma felől, az Úr angyala-hagyomány oldaláról közelít. Véleménye szerint e bibliai hagyománynak sajátos esetével találkozunk Tóbit könyvében, amire eddig nem fordított megfelelő figyelmet a kutatás. Az Úr angyala-hagyományban megjelenő angyalról általánosságban elmondható, hogy „különböző helyeken jelenik meg, megjelenik férfiaknak és nőknek, a szövetség tagjainak és azon kívülieknek, valamint nem jelentős és jelentős személyeknek Izraelben” (Muñoa, 2016: 229–230), továbbá működéséhez sok esetben hozzátartozik a megszabadítás, valamint csodálatos és nagyszabású dolgok véghezvitele. Ráfael angyal alakja ebbe a hagyományba illeszkedik, de sajátos vonásokkal gazdagodik. „Amikor Tóbit [könyve] úgy azonosítja Ráfaelt, mint az Úr angyalát (Tób 3,17; 12,22), Tóbit [könyve] nemcsak a legelső izraelita szöveggé válik, amely megnevez egy angyalt, hanem az első, amely megnevezi az Úr angyalát” (Muñoa, 2016: 233). A Tóbit könyvében szereplő Úr angyala-hagyomány további sajátos vonása, hogy itt találkozunk először azzal, hogy a megjelenő, tevékeny angyal egyértelműen és explicit módon – Galileából származó – zsidó személyként jelenik meg. Egyetlen hasonló szöveg található a héber Bibliában, mégpedig a Bírák könyve 13. fejezetében. Tóbit könyvének szerzője párhuzamot lát Ráfael és a Názáreti Jézus alakja között, mivel mindketten Istentől küldött, mennyből alászálló, önmagukat zsidóként azonosító személyek, akik azért jöttek, hogy szabadulást hozzanak. Ráfael tevékenysége jelentős mértékben különbözik a többi Úr angyala-szövegben szereplő társáétól, mert működése „kicsiben történik”, szinte észrevétlen, konkrétan két személy életének (Tóbit, Sára) meggyógyítására irányul, melynek módja szintén egyedülálló a megelőző bibliai anyagot szem előtt tartva: testi (vakság) és lelki (démoni befolyás) gyógyulás következik be angyali közvetítéssel. A két főszereplő életének jobbra fordulása természetesen prófétai módon magában hordozza a szétszóratás körülményei között élő zsidóság számára a nemzeti rehabilitáció reménységét is (Muñoa, 2016).

Ráfael angyal mint a segítő szakmákban dolgozók példaképe

Mindezek fényében a teljesség igénye nélkül öt jellemvonást emelek ki Ráfael angyal alakjával kapcsolatban, melyek a segítő szakmákban dolgozók jellemvonásaira is fényt derítenek, így az e csoporthoz tartozóknak is kísérőjük lehet hivatásuk gyakorlása során Tóbiás titokzatos útitársa. Ráfael angyal Tóbit könyvében végzett szolgálatából a következőket emelem ki és kapcsolom össze a segítő szakmákban dolgozók személyével, valamint küldetésével, katolikus nézőpontból.

1. Ráfael nem a saját nevében jár el, hanem valakinek a küldötte, akitől indul, és akihez érkezik. Erre vonatkozóan több szöveg is eligazít bennünket. Az egyikben a narrátor értelmezi és elővételezi a megoldást, miután Tóbit és Sára is imádságban fordultak Istenhez rendkívül nehéz helyzetükben. „Mindkettőjük imáját meghallgatta a fölséges Isten. Elküldte Ráfaelt, hogy gyógyítsa meg mindkettőjüket: Tóbit szeméről távolítsa el a fehér foltokat, hadd lássa szemével az Isten világát; Sárát meg, Ráguel lányát adja hozzá Tóbit fiához, Tóbiáshoz, és szabadítsa meg a rossz szellemtől, Azmodeustól” (Tób 3,16). A másik szövegrész ennek megerősítése és árnyalása magától Ráfaeltől a 12. fejezetben, amikor kinyilvánítja valódi személyazonosságát apa és fia előtt: „Tudjátok meg hát, hogy amikor imádkoztatok, te meg Sára, kéréseteket az Úr fölséges színe elé vittem és […] megbízást kaptam, hogy próbára tegyem a hitedet. Ugyanakkor elküldött Isten, hogy meggyógyítsalak, és a menyedet is, Sárát” (Tób 12,12–14). Phillip Muñoa az Úr angyala-hagyomány mellett kitér a kivonuláshagyomány hatására is Tóbit könyvében. Ezeket meglátása szerint – többek között – összeköti az a két motívum, miszerint a nép / az emberek nehézségeket élnek át, és Istenhez fordulnak, amire az Úr válaszol angyalán keresztül (Muñoa, 2016). A fentebbi két tóbiti idézetben egyértelmű a meggyőződés, hogy Isten az, aki hallja választott népéhez tartozó gyermekeinek imáját, és egy közvetítőn keresztül belép a személyes történetekbe. Ráfael – akinek neve teoforikus, azaz Isten nevét tartalmazza – Isten-reprezentánsként jelenik meg, de nem élvez autonómiát, hanem mindvégig küldetést teljesít, mellyel Isten bízta meg. Ennek végeztével explicit módon megfogalmazza: „Most visszatérek ahhoz, aki küldött” (Tób 12,20). Robert Moses szerint „Ráfael […] úgy cselekszik, mint egy közvetítő Tóbit és Sára és Isten között” (Moses, 2015: 124).A segítő szakmákban dolgozók nem a saját nevükben lépnek be hivatásuk terébe, hanem valakinek a nevében, aki megszólította, megérintette őket (is). Ez akkor is így van, ha ez a jellegű küldetéstudat nem jelenik meg explicit módon, nem tudatosul. Isten, aki a gyöngék, a kitaszítottak, a rászorulók, a periférián lévők és élők (bibliai kifejezéssel: az özvegyek és árvák) Istene, belép az egyéni életutakba, és ezt közvetítőkön keresztül (is) teszi. A küldött, a segítő autonómiája ebben az esetben korlátozott, ellenben szakmai felelőssége teljes. Annyiban tudja hitelesen betölteni hivatását, amennyiben hűséges marad küldőjéhez. A folyamatos visszatérés a küldőhöz – melynek spirituális formája lehet például az imádság, a lelkivezetés vagy a lelkigyakorlat – elengedhetetlen a belső integritás megőrzéséhez. A kereszténység alapja egy kapcsolati valóság Isten és ember között, melyben Isten a kezdeményező. Ennek a kapcsolatnak a megélése, ápolása erőforrás az ember számára mind a személyes, mind a szakmai hivatás betöltése során.
2. Nem az ő személye a fontos, hanem azoknak a fejlődése, akikhez küldetett. Ráfael a könyv nagy részében nem az igazi nevével és személyazonosságával szerepel. Sőt, kifejezetten elrejti magát, és csak küldetése legvégén fedi fel valódi „arcát”. Ennek fényében Ráfael számára két „csoport” fontos: Isten, a Küldője és az emberek, akikhez küldetett. Ráfael figyelme rájuk irányul. Az utóbbi csoport érdekében minden információt átad, mindent értük tesz. Küldetésének célja, hogy Tóbit, valamint Sára életében beteljesedjen Isten akarata, és így a mélypontról elmozdulva egy határozottan felívelő szakasz után mindkettejük élete kiteljesedhessen. Különösen is kiviláglik Ráfael alázata, amikor Tóbiás elküldi Rágesbe Gábaelhez a pénzért, valamint megkéri, hogy hívja meg a lakodalmába (Tób 9,1–3). Ráfael ezt zokszó nélkül megteszi, és szerkezetileg egy „küldetés a küldetésben” helyzet áll elő, amikor is az elsődleges (Isten) mellett átmenetileg megjelenik egy másodlagos küldő (Tóbiás) is.Mindez elmondható – némi észszerű megszorítással – a segítő szakmákban dolgozókról is. Megőrizve a személyes és a kompetenciahatárokat, a segítő szakmában dolgozó ember minden erőfeszítése, szakmai továbbképzése, figyelmes jelenléte és konkrét segítsége azt a célt szolgálja, hogy azok, akik rá vannak bízva, egyre biztosabban és maradandóbban fejlődjenek életük bizonyos területén, ami természetesen egész egzisztenciájukra kihat. A segítőnek figyelemmel kell lennie saját egyéni (például megfelelő pihenőidő) és szakmai jóllétére (például szupervízió) is, de munkája során Ráfaelhez hasonló fókuszáltságot él meg: az aktuálisan rábízottra összpontosítja minden figyelmét, idejét és tudását.
3. Biztos vezető, aki minden értelemben képes tájékozódni a teremtett világban. Ráfael felkészült és tapasztalt utas, jelen esetben vezető. Ismeri az utat Médiába és az ottani földrajzi viszonyokat (Tób 5,5–6), valamint tudja, hogy mire lehet használni a hal szívét, máját és epéjét (Tób 6,8–9). Mind földrajzilag, mind tudományos értelemben rendelkezik tudással, égi lényként jól tájékozódik a földi világban. Tudása természetesen nem éri el Istenét, hiszen teremtmény, de az emberét Azoknak, akik szeretnének másoknak segíteni, két „irányba” is tájékozottnak kell lenniük. Egyrészt ismerniük kell a rájuk bízottak konkrét körülményeit, másrészt komoly szakmai felkészültséggel kell rendelkezniük. Ez a két elem nem „luxus”, és nem spórolható meg, hanem a segítő szakmában dolgozó munkájának szükséges alapfeltétele mindkettő. Ettől még nem biztos, hogy a segítő szolgálata sikerrel jár, de ha ez a két szempont hiányzik, akkor nagyon valószínű, hogy kudarc kíséri. Továbbá a kettő közül egyik elem sem „végső adottság”, vagyis az egyéni körülmények változását, valamint a szakmai anyagok fejlődését, hangsúlyeltolódásait folyamatosan figyelemmel kell kísérni.
4. Tanácsokat ad, melyek hasznossága nem feltétlenül azonnal mutatkozik meg. Ráfael többször ad tanácsot, buzdítást és tanítást, amelyek közül én csak hármat említek meg. Amikor úton vannak Médiába, hosszan bátorítja Tóbiást, hogy vegye feleségül Sárát (Tób 6,10–18), ami aznap este meg is történik. Itt igen rövid idő telik el a buzdítás és megvalósulása között. Mennybe emelkedése előtt az angyal oktatja Tóbitot és fiát (Tób 12,6–20). Témánk szempontjából a legfontosabb motívum Tóbiás és Ráfael párbeszédében hangzik el a halfogást követően: „Akkor a fiú megkérdezte az angyalt: »Azarja testvér, mire jó a hal szíve, mája és epéje?« Így felelt neki: »Ha elégetik a hal szívét és máját, s a démon vagy gonosz szellem gyötörte férfi vagy nő előtt füstölnek vele, mindenféle rossz nyavalya örökre elmúlik, még nyoma sem marad. Ami meg az epét illeti, az meg szemkenőcsnek jó: ha valakinek fehér foltok vannak a szemén, csak rá kell fújni a foltokra, és meggyógyul«” (Tób 6,7–9). Ráfael tudja, hogy mivel tudja megszabadítani Tóbiás Sárát a démontól (ezt kiegészíti az imádsággal; Tób 6,18), valamint apját a vakságtól. Az első aznap este bekövetkezik, a második csak napokkal később, amikor visszatérnek Ninivébe. Van olyan tanácsa tehát Ráfaelnek, amelynek igazságtartalma idővel bontakozik ki. Így megállapítható, hogy az angyal alázata mellett türelmes is.Számos esetben a segítő szakmákban dolgozók nem látják rögtön (sokszor később sem) munkájuk gyümölcsét. Ez egyrészt nem lehet felmentés a tanács, útmutatás megadása alól (szem előtt tartva az erre vonatkozó specifikus szakmai megfontolásokat), másrészt nem kell hogy szomorúsággal töltse el a segítőt. A türelem – mely sajátos, az időben megvalósuló várakozás – alapvető attitűdje és jellemzője minden segítőnek, ráadásul kétirányú, hiszen a segítő a segítettel és önmagával is türelmes. Tóbiás életének jelen esetben volt egy türelmes ritmusa: először (leendő) feleségét szabadítja meg, majd a két hétig tartó lakodalom (Tób 10,7) hosszú napjai után indul csak haza apjához, akit találkozásukkor azonnal meggyógyít. Az élet kibontakozásához türelem is kell.
5. A cselekmény nagy részében jelen van, kompetens módon jár el, és tisztában van szerepével. Ráfael a könyv jelentős részében jelen van, az 5. és a 12. fejezet között találkozunk vele. Ez idő alatt környezete nem tudja, ki ő, földi küldetése végén is csak Tóbitnak és Tóbiásnak fedi fel személye igazságát. Helen Schüngel-Straumann Tóbit könyvéhez írt kommentárjában négy feladatkört határoz meg Ráfaellel kapcsolatban: „1. […] útitárs emberi alakban; 2. […] segítő veszélyben (őrangyal);  3. […] közvetíti a főszereplők imádságait Istennek; 4. Ráfael gyógyít, ahogyan ez megfelel a nevének (pozitív) és elhárítja a démont (negatív)” (Schüngel-Straumann, 2000: 160, kiemelés az eredetiben). Ráfael pontosan tudja, ki is ő. „Nem magamtól jöttem, hanem Istenünk akaratából. Ezért őt dicsőítsétek minden áldott nap, mert őt illeti a köszönet” (Tób 12,18). Nem igényel magának olyan szerepet, amely nem az övé. Annak ellenére, hogy inkognitóban jár, végig önazonos. Jelen van, ért ahhoz, amit tesz, és szerepazonos.A segítő sokszor már figyelmes – sok szakmában rendszeres, így bizonyos értelemben folyamatos – jelenlétével is segít, különösebb konkrét segítségnyújtás nélkül. Jelenlétének módja támogatóan hat. Rendkívül fontos a személyi önazonosság és a segítő szerepbe való egészséges belehelyezkedés, valamint a szakmai felkészültség, ahogyan erről már volt szó. Ráfael „megmarad egy mindenen keresztül mindig jelen lévő szolgának, és lényegében mindent megtesz, ami a szabaduláshoz szükséges, gyakran a színfalak mögött cselekedve” (Muñoa, 2016: 241). Ráfael a történet szerint úton van, beszélget, tanácsot ad, látszólag eszik és alszik, lakodalomban vesz részt, bajlódik egy fiatalemberrel, egy fiatal lánnyal és a családjával, egy beteg férfival. Mindez mégis egy sokkal tágasabb horizontba illeszkedik bele. Így van ez minden segítő hivatásban élővel is. A segítő által közvetített „tartalom” is sok esetben rendkívül hétköznapi, de ennek a segítségnek a horizontja is Isten beteljesedő uralma, országa.

Összegfoglalás

Tóbit könyvével kapcsolatban találóan fogalmaz Cziglányi Zsolt, amikor így ír: „Az égből küldött angyal, a gonosz démon (mindkettőnek neve is van), a démonűzés és a gyógyítás mesés-mágikus módja a bibliai ortodoxia és a népi vallásosság ezoterikus elemeinek határmezsgyéjén jár. De ez a keverék jól szemlélteti azt a vallási világot, amiben majd Jézus is működik; ami sokkal színesebb, fantasztikusabb annál, amit az Ószövetség fősodra képvisel” (Cziglányi, 2018: 399, kiemelés az eredetiben). Ebből a különleges közegből lép elénk Ráfael angyal, akinek néhány vizsgált jellemvonásában a segítő szakmákban dolgozókra is rá lehet ismerni, így ő példaképe lehet nekik (is).

Amit Ráfaelről megtudunk, az valójában Isten természetéről ad tanítást, hiszen ő küldte el angyalát. Ahogyan az angyalok Isten küldötteiként segítenek, úgy tudnak a segítő szakmákban dolgozók is mások segítségére szolgálni. Jellemvonásaik (újra)felfedezése Ráfael angyal alakján keresztül ezt tudja támogatni, valamint gyógyszerül szolgálhat a közösségi amnézia ellen is.