Absztrakt

A serdülőkori szerhasználat kialakulásában komplex, egymásra épülő pszichés, szociális és környezeti tényezők játszanak szerepet; kiemelt rizikófaktort jelentenek az ártalmas gyermekkori élmények (ACE), amelyek kapcsolatot mutatnak a későbbi szerhasználati problémákkal. Kutatásunk célja a szülők alkoholfogyasztással kapcsolatos attitűdjének, valamint a megelőzésre vonatkozó nézeteiknek a feltárása, továbbá a PARTY-program (Prevent Alcohol and Risk-related Trauma in Youth) relevanciájának vizsgálata hazai kontextusban. Jelen tanulmány a szülői nézőpontokon keresztül közelíti meg a (12–14 éves) fiatalok kortárshatásait és az iskolai prevenciós gyakorlatokat. A tíz szülővel készített félig strukturált interjúk kvalitatív elemzésének következtetéseként megerősítést nyert, hogy a PARTY-program hazánkban hozzájárulhat a fiatalok tudatos döntéshozatalának erősítéséhez, a kockázatvállaló magatartás csökkentéséhez és a hosszú távú társadalmi érzékenyítéshez.

Kulcsszavak: serdülőkori alkoholfogyasztás, prevenció, családi és kortárs-hatás, élményalapú tanulás

DOI: 10.56699/MT.2025.4.9

A serdülőkori alkoholfogyasztás a modern társadalmak egyik legösszetettebb közegészségügyi problémája, amelynek hátterében biológiai, pszichológiai és szociokulturális rizikótényezők egyaránt állhatnak, így ezen háttértényezők vizsgálata kiemelt fontosságú a fiatalokat illetően. Az ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs, 2024) legfrissebb adatai szerint a 15–16 éves európai fiatalok körében az alkoholfogyasztás aránya ugyan csökkenő tendenciát mutat az elmúlt évtizedben, a serdülőknek több mint a fele legalább egyszer már fogyasztott alkoholt, és minden ötödik diák számolt be epizodikus, nagy mennyiségű italfogyasztásról. A magyarországi alkoholfogyasztásra vonatkozó adatok az európai átlaghoz közelítenek, ami arra utal, hogy az alkoholfogyasztási szokások a fiatalok identitásformálódásának és társas integrációjának továbbra is jelentős elemei. A kockázatos alkoholfogyasztás azonban nem csupán viselkedéses kérdés, hanem szorosan összefügg a korai életeseményekből eredő pszichoszociális sérülékenységgel (Kaló, 2025).

Az Adverse Childhood Experiences (ACE) Study 1995-ben indult kutatásának eredményei paradigmaváltást hoztak az orvostudományban (Felitti et al., 1998). Az ACE Study rámutatott, hogy a gyermekkori ártalmak több egymással összeadódó és egymás hatását erősítő káros tényezőből állhatnak, nem pedig egyetlen traumából fakadnak (Hughes et al., 2017). A gyermekkorban átélt bántalmazás, elhanyagolás vagy családi diszfunkció kumulatív módon növeli a felnőttkori testi és lelki problémák, köztük a szerhasználat, a depresszió, a kardiovaszkuláris betegségek és a korai halálozás kockázatát (Felitti el al., 1998). Az ACE-modell alapvetése, hogy a gyermekkori traumák nemcsak pszichésen, hanem neurobiológiai szinten is befolyásolják a stresszszabályozás, az impulzuskontroll és a kötődési minták alakulását – mindezek pedig közvetlenül hozzájárulhatnak a problémás viselkedések, így a korai alkoholfogyasztás megjelenéséhez (Ujhelyiné–Kuritárné, 2020).

A kutatások azt is igazolták, hogy a gyermekkori ártalmas élmények jelentősen növelik annak esélyét, hogy felnőttkorban valaki szerhasználati vagy mentális problémákkal küzdjön (Hughes et al., 2017; Kovács-Tóth–Kuritárné, 2023). Így hangsúlyoznunk kell, hogy a megelőzésnek és a korai intervencióknak rendszerszinten kell megjelenniük, különösen az oktatás és az egészségfejlesztés területén. Az ACE-modell így a prevenciós stratégiák új dimenzióját jelenti: a traumainformált megközelítést, amely nem csupán a viselkedést, hanem eredendő okait is kezeli (Ujhelyiné–Kuritárné, 2020; Kaló, 2025).

Magyarországon a gyermekkori ártalmas élmények és a felnőttkori egészségi állapot közötti kapcsolat mind az epidemiológiai, mind a mentálhigiénés kutatásokban visszatérő mintázat (Ujhelyiné–Kuritárné, 2020). A traumatikus gyermekkor gyakran jár alacsonyabb iskolai teljesítménnyel, gyengébb társas támogatással és nagyobb valószínűséggel a szerhasználati szokások kialakulásával már serdülőkorban (Kaló, 2025). A magyar kontextusban ezért a traumainformált szemléletnek nem csupán pszichológiai, hanem társadalompolitikai jelentősége is van: a szociális, oktatási és egészségügyi rendszerek integrált válaszát teszi szükségessé.

A prevenciós gyakorlatban az utóbbi években előtérbe került az élményalapú tanulás és a traumaérzékeny nevelés koncepciója, amely a kognitív ismeretátadás helyett a személyes bevonódást és az érzelmi tapasztalatokat helyezi a középpontba. Ennek egyik nemzetközileg is elismert modellje a Prevent Alcohol and Risk-Related Trauma in Youth (P.A.R.T.Y.) program (Francis et al., 2022), mely a kórházi és sürgősségi osztályokon szerzett élettapasztalatok közvetítésével segíti a fiatalokat a kockázatérzékelés és az empátia fejlesztésében. A kutatásunk szerint az ilyen típusú, interaktív, élmény-szerű prevenció hosszú távon hatékonyabb a pusztán információátadáson alapuló kampányoknál, mivel a tanulási folyamat emocionális bevonódással párosul, és mélyebb attitűdváltozást eredményez.

Összességében a nemzetközi és hazai kutatások egyaránt azt jelzik, hogy a serdülő-kori alkoholfogyasztás megértéséhez és megelőzéséhez elengedhetetlen az élettörténeti és pszichoszociális tényezők integrált vizsgálata. Az ACE-koncepcióra épülő, traumainformált, élményalapú prevenciós programok új irányt képviselhetnek az egészségnevelésben: a cél ezekben nem csupán a rizikóviselkedés csökkentése, hanem a reziliencia, az önreflexió és az egészségtudatos döntéshozatal erősítése (Kovács-Tóth–Kuritárné, 2023). E szemléletmód beépítése a hazai prevenciós gyakorlatba kulcsfontosságú lépést jelenthet a serdülők mentális jóllétének és hosszú távú egészségi kimeneteleinek javításában.

A PARTY-program

A PARTY-program nemzetközi prevenciós kezdeményezés. Célja, hogy a fiatalokat segítse a felelősebb döntéshozatalban, különösen az alkoholfogyasztással és a kockázat-vállaló magatartással kapcsolatban. A program Kanadából indult el, de azóta számos országban, köztük Ausztráliában, Németországban és részben már Magyarországon is adaptálták.

A program különlegessége, hogy nem hagyományos iskolai előadásként működik, hanem élményalapú tanulást kínál. Azért számít innovációnak a hagyományos megelőzési programokhoz képest, mert élményalapú, érzelmileg is megérinti a résztvevőket, és nem csupán információt közöl. Hatékonysága és különlegessége több tényezőből adódik: valós helyszíneken ad valós élményt, tehát nem tanteremben vagy frontális oktatásként zajlik, hanem például kórházban, sürgősségi osztályokon, ahol a fiatalok közvetlenül láthatják például a balesetek következményeit. A hatékonyság másik fontos tényezője az érzelmi bevonás: a fiatalok közvetlenül az érintettekkel beszélgethetnek, akik elmesélhetik, miként változott meg az életük a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt, mit okozott számukra testileg, lelkileg és szociális kapcsolataikban. Az így kiváltott érzelmi hatás sokkal hatékonyabb a megelőzést tekintve, mint egy „száraz” előadás. A részt vevő fiataloknál érzékelhető volt a kockázatvállaló magatartás csökkenése (Francis et al., 2022), így a program viselkedésváltozást idézhet elő, nem csak tudást adhat.

A program multidiszciplináris megközelítésű, mivel a megelőzésbe orvosok, ápolók, mentősök, rendőrök, érintettek és rehabilitációs szakemberek is bekapcsolódhatnak. Ebből is látható, hogy a szenvedélybetegség nemcsak az érintettekre vonatkoztatható, hanem a közösséget érintő probléma. A cél az, hogy a diákok testközelből szembesüljenek a kockázatvállalás, például az ittas vezetésnek vagy a biztonsági öv mellőzésének a súlyos következményeivel. A program egyik legmegrázóbb, mégis leghatékonyabb eleme, amikor a fiatalok találkoznak olyan „sérülésnagykövetekkel”, akik súlyos, maradandó sérüléssel (például agy- vagy gerincvelő-sérüléssel) élnek. Az ő személyes történetük, tapasztalataik és kitartásuk segít abban, hogy a résztvevők átérezzenek valamit abból, milyen maradandó hatása lehet egy-egy pillanatnyi rossz döntésnek. Kutatások szerint a program hatása hosszú távon is érződhet: a résztvevők közül sokan még hónapokkal később is tudatosabban viszonyulnak az alkoholfogyasztáshoz, biztonságosabb közlekedési szokásokat alakítanak ki, és csökken a kockázatos viselkedés előfordulása (Francis et al., 2022). Magyarországon a program még kevéssé ismert, de kutatásunk eredményei is azt mutatják, hogy hasonló élményalapú megközelítésre nagy szükség van, különösen hátrányos helyzetű térségekben, ahol a fiatalokat fokozottan érhetik negatív társas hatások, és kevés a hiteles, illetve saját élményre építő prevenciós eszköz.

A családi és társas hatások vizsgálata

Empirikus kutatásunk fókuszában egy dél-alföldi kistérségben élő, 12–14 éves gyermekeket nevelő szülők alkoholfogyasztással kapcsolatos attitűdjei és prevencióval kapcsolatos elképzelései állnak. A vizsgálat célja annak feltárása volt, hogy a kistelepülési környezetben milyen tényezők befolyásolják a szülők viszonyát az alkoholfogyasztáshoz és az arról való kommunikációhoz, hogy milyen mintát közvetítenek gyermekeik felé, valamint hogyan látják a megelőzés lehetőségeit.

A vizsgálatban tíz 35 és 42 év közötti, kistelepülésen élő szülő vett részt (nyolc édesanya és két édesapa), akik serdülő gyermeket nevelnek. Toborzásuk iskolai felkérés útján zajlott: az intézmény pedagógusai közvetítették a kutatásról szóló tájékoztatót, és az érdeklődők önkéntesen jelentkezhettek. A beválasztási kritériumok közé tartozott, hogy a szülő legalább egy 12–14 éves gyermeket neveljen, valamint a család életvitelszerűen éljen a településen.

A résztvevőkkel online platformon félig strukturált interjú készült. Az interjúkról, melyek 45–60 percesek voltak, hangfelvétel született a résztvevők írásos beleegyezésével. Az interjúkérdések fő témakörei közé tartoztak a szülők személyes tapasztalatai és attitűdjei az alkoholfogyasztással kapcsolatban, a gyermeküket érintő, általuk észlelt kortárshatás szerepe, az alkoholfogyasztásról való családi kommunikáció megjelenése és az általuk eddig látott iskolai prevenciós lehetőségek tapasztalatai.

Az interjúkat kvalitatív tartalomelemzéssel dolgoztuk fel. A tematikus elemzés módszerével a visszatérő mintázatok, attitűdök és jelentésstruktúrák azonosítására kerülhetett sor (Rácz et al., 2023). Az elemzés során induktív kódolást alkalmaztunk, azaz a témák az adatokból emelkedtek ki, nem pedig előre meghatározott hipotézisek alapján. Az adatelemzést egymástól függetlenül végeztük, majd a kódolásokat konszenzusos megbeszéléseken egyeztettük a megbízhatóság növelése érdekében.

A kutatás a tudományos etikai normák betartásával zajlott. A résztvevők önkéntesen csatlakoztak, és a vizsgálat megkezdése előtt tájékozott beleegyező nyilatkozatot írtak alá. Biztosítottuk az anonimitást és az adatbiztonságot, az interjúk során sem nevet, sem más azonosításra alkalmas adatot nem rögzítettünk. A kutatás kismintás, kvalitatív jellege miatt az eredmények nem általánosíthatók a teljes populációra, ugyanakkor a részletes narratívák és a mélyinterjúk lehetővé tették a szülői attitűdök, értékrendek és az általuk észlelt kortárshatások mélyebb megértését, amely alapot teremthet további kvantitatív vagy vegyes módszertanú vizsgálatokhoz.

A kutatások korábbi megközelítései kiemelik, hogy a feldolgozatlan traumák és pszichés sérülések gyakran összefüggenek a szerhasználattal, így az alkoholfogyasztás korai megjelenésével is (Kaló, 2025). A vizsgálatok hangsúlyozzák, hogy az élményalapú, csoportos foglalkozások hatékonyabban szólítják meg a fiatalokat, mivel ezekben lehetőségük van saját élményeik megosztására és valódi érzelmi támogatás megtapasztalására (Francis et al., 2022).

A szülői attitűdök, értékrendek és nézőpontok megjelenése

Az interjúalanyok többsége kiemelte, hogy első találkozásuk az alkohollal a családhoz köthető – gyakran ünnepekhez vagy hétköznapi eseményekhez kapcsolódóan. Két fő mintázatként meghatározhatjuk, hogy a megkérdezettek körében megjelent az engedékeny, normalizáló attitűd, tehát az egyes családokban az alkohol fogyasztása természetes és elfogadott része a mindennapoknak. Ezekben a családokban az alkohol jelenléte nem tabu, viszont hiányzott az egyértelmű határkijelölés és a kritikus beszélgetés a veszélyekről. „Majd ha erősödik a kortársak vonzereje, beszélünk róla, ha nincs baj, addig minek?” – fogalmazott az egyik szülő. Többen közülük úgy vélték, hogy az alkoholról és mértéktelen fogyasztásáról elegendő egy későbbi életkorban beszélgetniük.

A támogató, kontrollált alkoholfogyasztási minták is felbukkantak, hat interjúalanynál is megjelent a kifejezés, miszerint „a szülőnek hiteles példát kell mutatnia”. E szülői válaszokban a szociális, mértékkel és ünnepkor megjelenő alkoholfogyasztás volt a mérvadó. Ezekben az esetekben a családi környezetben hangsúlyosabbak voltak a szabályok, a következmények kommunikálása és a példamutatás szerepe. Fontos, hogy ezeknél az interjúalanyoknál tudatosabb volt az alkoholfogyasztáshoz való viszony, továbbá úgy vélték, attitűdformáló hatással vannak gyermekükre, „hiszen a minta én vagyok előtte” – vélték többen.

A kortársak szerepére irányuló kérdéscsoportnál valamennyi résztvevő megerősítette, hogy az első alkoholfogyasztás szempontjából meghatározó életszakasz a serdülőkor, amikor a kortársi kapcsolatrendszernek döntő befolyása van. „Kipróbálni a barátaimmal próbáltam, szerintem egy buli alkalmával gyermekeink is így tesznek, de erről mi legfeljebb utólag értesülünk” – foglalta össze az egyik édesanya. Főként serdülőkorban jellemző a nyomásgyakorlás, amikor a csoporthoz tartozás igénye felülírhatja az egyéni meggyőződést. A kortársak viselkedése és beszédmódja alapján alakul ki a normaalkotás arra vonatkozóan, hogy mi számít helyesnek az alkoholhasználat terén. E ponton különösen fontos, hogy a mértéktelen és felelőtlen alkoholfogyasztást miként közelíthetik meg a fiatalok. A szülők beszámoltak kortárstámogatásról is, pozitív példák is megjelentek, amikor a baráti kör támogatta a józanságot vagy a mértékletességet, ami segített ellenállni a nyomásnak. Az interjúk alapján világossá vált, hogy a kortárscsoport hatása különösen erőteljes abban az időszakban, amikor a családi kontroll csökken, de még nem alakult ki teljesen a saját belső értékrend.

A résztvevők vegyes tapasztalatokról számoltak be a megelőzési programokat illetően. A legtöbben emlékeztek iskolai kampányokra, de ezek gyakran túl elméletinek tűntek számukra. Az egyik édesapa így emlékezett vissza a megelőzést segítő programokra: „Nem volt érdekes, egy rendőr arról mesélt, ittas vezetésért milyen börtönbüntetés vár majd, fel sem fogtuk, csak azt, hogy az biztos nem lesz jó, vártuk, hogy vége legyen az órának…” A programok hatékonyságát a szülők sem a saját tapasztalataik alapján, sem gyermekeiket érintve nem látják erőteljesnek, maradandónak. „Valami volt pedig nekünk is, de nem emlékszem. A gyermekeméknél osztályfőnöki órán beszélgettek róla, és kisfilmet néztek, ennyit mesélt nemrég” – fogalmazott az egyik édesanya.

Az élményalapú programokat, amelyek során interaktív eszközökkel (például szimulációk, valós történetek, szerepjátékok) dolgoztak, sokkal hatásosabbnak tartották a szülők. Ezek az alkalmak jobban megérintették őket vagy a gyermekeiket, különösen ha személyes történeteken keresztül mutatták be az alkoholfogyasztás következményeit. Fontos elemként jelent meg a relevancia és a hitelesség, tehát a szülők azokat a programokat tartották hasznosnak, amelyekben nemcsak a tiltás, hanem a döntéshozatal, az önismeret és a felelősségvállalás is előtérbe került. A serdülőkorú gyermekek szülei szerint az élményalapú megközelítés képes érzelmi szinten is hatni, és ezáltal maradandóbb nyomot hagyni.

Az élményalapú, valós történeteken alapuló megelőzési programok – különösen a PARTY-program – komplex választ adnak a fent említett tényezőkre. Nem csupán információt közvetítenek, hanem érzelmi bevonódást és társas reflexiót is lehetővé tesznek, ezáltal növelve a prevenció hosszú távú hatékonyságát.

Következtetések

A PARTY-program a szülők által megjelölt élményalapú prevenciós program kategóriájába illeszkedik. A program során a fiatalok közvetlenül találkoznak súlyos közlekedési és az alkoholhoz köthető traumát átélt személyekkel, valamint egészségügyi szakemberek és rendvédelmi dolgozók segítségével ismerhetik meg az alkoholfogyasztás és a kockázatvállalás következményeit. Az ilyen típusú prevenció képes érzelmi azonosulást, belső reflexiót és viselkedésbeli változást is kiváltani, szemben a frontális ismeretátadással.

Kutatásunk résztvevőinek többsége arról számolt be, hogy a közösségi élet eseményeihez – a családi ünnepekhez, a falunapokhoz, sporteseményekhez – szorosan kapcsolódik az alkoholfogyasztás, amely így már serdülőkorban a „felnőtté válás” és a közösségi elfogadás implicit szimbólumává válik. Ezzel összhangban az ESPAD (2024) eredményei szerint is a fiatalok alkoholfogyasztása szorosan kötődik a társas kapcsolatokhoz és az észlelt normákhoz: a legtöbb serdülő az első alkoholfogyasztási élményt kortársak jelenlétében, közösségi helyzetben szerzi.

A szülők beszámolói alapján a kortárscsoport hatása kettős természetű. Egyrészt a serdülők szociális integrációjának feltétele, másrészt a leggyakoribb kockázati tényező a kísérletező alkoholfogyasztásban. Többen hangsúlyozták, hogy bár felismerik a veszélyt, eszköztáraik korlátozottak gyermekeik befolyásolására. Ez a tehetetlenségérzés összefüggésbe hozható az ACE-koncepcióban (Felitti et al., 1998; Hughes et al., 2017) leírt transzgenerációs mintázatokkal: az olyan szülők, akik maguk is diszfunkcionális családi környezetben nőttek fel, gyakran bizonytalanok a határok kijelölésében és a nevelési stratégiákban. Hazai kutatások is megerősítik, hogy a gyermekkori ártalmas élmények hosszú távon befolyásolják a felnőttkori kapcsolati mintázatokat és áttételesen a szülői kompetenciákat is (Ujhelyiné–Kuritárné, 2020).

A kutatási eredmények arra is rávilágítottak, hogy a szülők többsége nem rendelkezik konkrét prevenciós ismeretekkel, és elsősorban a tiltásra, illetve a morális érvelésre épít kommunikációja során. A nyílt, bizalmi párbeszéd ritkán jelenik meg, ugyanakkor a szülők kifejezték igényüket arra, hogy jobban bevonják őket az iskolai és közösségi prevenciós programokba. Ez az igény összhangban van a traumainformált megközelítés alapelveivel (Kaló, 2025), amelyek szerint a hatékony prevenció feltétele a családok bevonása, a múltbeli sérülékenységek felismerése és a támogató kapcsolatok megerősítése (Hughes et al., 2017).

A vizsgálat eredményei szoros párhuzamot mutatnak a PARTY-program (Francis et al., 2022) alapelveivel. E programban az élményszerű, érzelmi bevonódást kiváltó tapasztalatok – például valós baleseti helyzetek és túlélők történeteinek megismerése – segítik a fiatalokat abban, hogy a  kockázatvállalás  következményeit  személyes szinten értsék meg. Az interjúkban a szülők is azt hangsúlyozták, hogy a puszta információátadás nem elegendő: „A gyereknek át kell éreznie, mi történhet” – mondta egyikük. Ez a szemlélet lényegében az élményalapú tanulás és a traumainformált prevenció szintézisét tükrözi, amely a hagyományos, direktív nevelési megközelítéseknél mélyebb hatást érhet el.

A kutatás tapasztalatai alapján a traumainformált, élményalapú prevenció kistelepülési környezetben különösen ígéretes megközelítés lehet. A kisebb közösségek erősebb társas kohéziója lehetőséget ad arra, hogy a szülők, pedagógusok és helyi intézmények együttműködve, közösségi szinten reagáljanak a szerhasználati kockázatokra. Az ACE-modell szemléletében ez nem csupán a rizikóviselkedés csökkentését célozza, hanem a reziliencia, az érzelmi biztonság és a közösségi kötődés fejlesztését is – ezek ugyanis a legfontosabb védőfaktorok a serdülők mentális jólléte szempontjából.

Összefoglalás

Kutatásunk rámutatott, hogy a szülők attitűdjei, a kortárshatások és a traumatikus élettapasztalatok egyaránt meghatározó szerepet játszanak a serdülők alkoholfogyasztásában. Az eredmények megerősítik a nemzetközi és hazai szakirodalom következtetéseit, és alátámasztják a traumainformált, élményalapú prevenciós programok bevezetésének szükségességét a kistelepülési közösségekben. A PARTY-programhoz hasonló kezdeményezések adaptálása a hazai kontextusra – iskolai, családi és egészségügyi együttműködésben – hatékony eszköz lehet a serdülők egészségtudatos döntéshozatalának és rezilienciájának erősítésében.

Ezen tapasztalatokra reflektálva elemezték (Francis et al., 2022) a nemzetközi PARTY-programot, amely interdiszciplináris megközelítéssel mutatja be a kockázatos alkoholfogyasztás következményeit. A program hatékonyan integrálja az érzelmi bevonódás folyamatát, a valós traumák feldolgozását és a közösségi tanulást, így képes pozitív kortársnormát kialakítani és tudatos döntéshozatalra ösztönözni. Nagyon fontos, hogy a programban részt vevőkkel utólag, akár pedagógus vagy pszichológus segítségével a tapasztaltakat feldolgozzák.

Kutatásunk alapján a PARTY-program magyarországi bevezetése indokolt és releváns, akár egy pilotprogram keretén belül. A program nem csupán a serdülők kockázatérzékenységét és felelősségvállalását növeli, hanem hosszú távon hozzájárulhat az egészségügyi és társadalmi negatívumok csökkentéséhez is, kiemelt hangsúlyt fektetve a serdülőkori alkoholfogyasztással kapcsolatos érzékenyítésre.

Absztrakt

A hipertónia magas aránya figyelhető meg időskorban. Hátterében számos ok húzódhat, s az esetek jelentős részében súlyos szövődményekkel jár. A tanulmány egészségügyi perspektívából közelíti meg a bentlakásos idősotthonban élő hipertóniás ellátottak helyzetét. Kitér a hozzátartozók kompenzáló viselkedésére, melynek hátterében gyakran túlzott aggódás, lelkiismeret-furdalás is állhat, s ennek pszichológiai aspektusát is vizsgálja. A tanulmány fókuszában az idősotthoni szolgáltatást igénybe vevők életvitele, tápláltsági állapota, étkezési szokásainak és a hozzátartozók által hozott élelmiszereknek, ételeknek a megfigyelése áll. Az intézmény egészségügyi csapatának célja a gondozottak jobb életminőségének biztosítása, a szövődmények kialakulási esélyének csökkentése és az edukáció biztosítása. Az ismertetett kutatás kvalitatív, keresztmetszeti, leíró jellegű volt, és saját szerkesztésű online kérdőív összeállításával, dokumentumelemzéssel, személyes kommunikációval, valamint heteroanamnézissel zajlott.

Kulcsszavak: hipertónia, fehérjeszegény/sószegény diéta, prevenció, életminőség

DOI: 10.56699/MT.2025.1.6

A jelen tanulmányban ismertetett vizsgálat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza – Időskorúak Otthona Hegyfalu intézményében zajlott, amely 2002 óta működik idősek otthonaként, és száznegyven időskorú személy teljes körű ellátását, ápolását, gondozását biztosítja. A kastélyépületben húszfős demensrészleget alakítottak ki, ahol fokozott felügyeletre szoruló súlyos demens lakóinknak nyújtunk ellátást. Jelenleg negyvenhat demenciában szenvedő idős ember lakik itt.

A hipertónia több mint másfél milliárd embert érint világszerte. Definíció szerint akkor beszélünk magas vérnyomásról, ha a szisztolés vérnyomás magasabb 140 Hgmm-nél és/vagy a diasztolés vérnyomás meghaladja a 90 Hgmm-t. A betegek többségének (90–95%) rendkívül heterogén, „esszenciális” vagy primer hipertóniája van, melynek génkörnyezeti etiológiája többtényezős. A hipertóniában szenvedő betegeknél megfigyelhető a családi anamnézis. Suzanne Oparil és munkatársai (2018) vizsgálatai azt mutatják, hogy 35–50 százalék esély van az öröklődésre, míg Worapaka Manosroi és Gordon H. Williams (2019) szerint az öröklődési becslések 25 és 60 százalék között mozognak az általános populációkban.

A magas vérnyomás, amely az otthonunkban élő gondozottak 87 százalékánál figyelhető meg, illetve a krónikus veseelégtelenség szorosan összefügg, és ezt a lakók egészségügyi dokumentációja is erősen igazolja. A globális népesség 15 százalékát érinti és növekvő tendenciát mutat a krónikus vesebetegség (CKD) előfordulása, ami csökkenti a várható élettartamot (Nyman et al., 2024). Az intézmény szempontjából ez rendkívül fontos, hiszen a krónikus veseelégtelenségben alkalmazandó fehérjeszegény diéta bevezetése indokolt lehet. Bár a vese az aggyal és a szívvel ellentétben ellenállóbb a károsító behatásokkal szemben, és állományának kétharmados vesztesége mellett is képes megfelelő szinten tartani működését, glomerulusainak száma az életkor előrehaladásával csökken, az azokat alkotó membrán megvastagszik, és az erekben fibroticus, valamint scleroticus folyamatok indulnak be. Ez további glomerulusok pusztulását eredményezi, a negyvenedik életévtől évi körülbelül egyszázalékos mértékben (Kiss, 2005).

Célunk, hogy a jövőben az étkezésre való odafigyelésnek, illetve az életmód-változtatásnak köszönhetően (rendszeres kontrollvizsgálat, mozgás, táplálkozás) csökkenjen a hipertóniában szenvedő lakók aránya. Az intézményben jelenleg biztosított étrendek kibővítése magas vérnyomás esetén is alkalmas étrenddel kulcsfontosságú a szekunder, valamint a tercier prevenció szempontjából. Itt szeretném felhívni a figyelmet a hozzátartozók – kompenzáló viselkedésüknek betudható – élelmiszer-vásárlásainak a veszélyeire. Fontos megjegyezni, hogy nem bizonyos élelmiszerek tiltásán van a hangsúly, sokkal inkább a mérték a lényeg.

Felmérésünk további célja a figyelemfelkeltés, amely arra fókuszál, hogy a gondozottak szerettei által érzett lelkiismeret-furdalás és kompenzáló viselkedésük nemcsak az intézménybe szállított étellel, hanem másfajta megközelítésből is ellensúlyozható.

Anyagok, módszerek

A kutatás kvalitatív, keresztmetszeti, leíró jellegű volt. A vizsgálat saját szerkesztésű online kérdőívvel zajlott, amelyet személyes konzultáció során, valamint a fizikai állapot függvényében heteroanamnézissel töltöttünk ki. A kérdőív huszonöt kérdésből áll, melyek a következőkre tértek ki: nem, kor, testmagasság, jelenlegi testsúly, vérnyomásnapló használata, családi anamnézisben lévő hipertónia, intézmény által szervezett mozgásterápiában való részvétel, élelmiszer-fogyasztási szokások (FFQ-kérdőív), diagnosztizált krónikus veseelégtelenség megléte, GFR-érték változása a beköltözést követően, hozzátartozók élelmiszer-behozatala, a behozott élelmiszer mennyisége, hozzátartozók látogatásának gyakorisága, gyógyszerkészítmények fogyasztása, társbetegségek megléte. A kitöltést megelőzte a dokumentumelemzés, amely pontos információk megszerzése érdekében elhagyhatatlan volt. A demenciában szenvedő, romlott fizikai állapotú lakók szűrését elvégeztük az MMSE-kérdőív segítségével, amely harminc pontból álló kognitív teszt. Így a kis elemszám ellenére a megkérdezett lakók válaszainak értékelése validnak tekinthető.

A kutatás tervezése, megvalósítása, valamint az adatok áttekintése nem volt akadályozott, létrehozásához pénzügyi támogatásra, egyéb kötelezettségre nem volt szükség.

A hipertónia és más betegségek kapcsolata

Az elhízás és a magas vérnyomás között is található összefüggés. Obezitás esetén a zsírsejtek számos hormont (például adiponektint, leptint és angiotenzint) szintetizálnak és szabadítanak fel, amelyek aktiválják a szimpatikus idegrendszert, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert, az oxidatív stresszt és a szisztémás gyulladást, ez pedig a nitrogén-monoxid-szintézis csökkenéséhez vezet, ami endothel-diszfunkciót és vaszkuláris hipertrófiát okoz (Werneck et al., 2018). A hasi elhízás tehát befolyásolja az endokrin és az immunrendszer működését, valamint nagyobb kockázatot jelent a cukorbetegség és az inzulinrezisztencia kialakulása (El-Meouchy et al., 2022).

A magas vérnyomásban szenvedők 85–90 százalékánál a betegségnek nincs konkrét oka. Ezt nevezik primer (elsődleges) magas vérnyomásnak. A magas vérnyomás szív- és érrendszeri betegségeket okozhat, idesorolhatjuk a szívkoszorúér-betegséget, a szívelégtelenséget, a stroke-ot, a szívinfarktust, a pitvarfibrillációt és a krónikus vesebetegségeket. Ha a vérnyomást más állapot idézi elő, például primer aldoszteronizmus, a mellékvese vagy más neuroendokrin szövetek daganata, azt szekunder magas vérnyomásnak nevezik. A vérnyomást általában a szisztolés és diasztolés vérnyomás arányában fejezik ki.

A 40–69 éves személyeknél a szisztolés vérnyomás 20 Hgmm-es vagy a diasztolés vérnyomás 10 Hgmm-es emelkedése, függetlenül a kiindulási értékektől, a stroke vagy a szívkoszorúér-betegség halálozási kockázatának több mint kétszeresével jár együtt, míg ha a szisztolés vérnyomás 5 Hgmm-es csökkenése figyelhető meg, akkor az 14 százalékkal csökkentheti a stroke-os halálozást és 9 százalékkal a szív- és érrendszeri eredetű mortalitást (Oparil et al., 2018).

A veseelégtelenség is kapcsolatban áll a hipertóniával, lehet oka és következménye is. A vesebetegségek progressziójával összefüggő főbb klinikai szövődmények (amelyek a legelterjedtebbek is) a következők: vérszegénység, metabolikus acidózis, metabolikus csontbetegség és magas vérnyomás. Yukako Isobe-Sasaki és munkatársainak (2017) tanulmánya bebizonyította, hogy a magas éjszakai vérnyomás lehetővé teszi a huszonnégy órás nátriumegyensúly fenntartását, ha a veseműködés károsodott. Kimutatták, hogy veseelégtelenség során csökken a nátriumkiválasztás, az albuminuria és a vérnyomás ezzel párhuzamosan emelkedik az éjszaka folyamán. Egy randomizált keresztezett vizsgálatban, amelyet húsz magas vérnyomású, 3. és 4. stádiumú kardiovaszkuláris betegségben szenvedő felnőttön végeztek, alacsony nátriumtartalmú diéta mellett a vérnyomás szignifikánsan alacsonyabb volt. Kevesebb só bevitele a vérnyomás csökkentése mellett fokozza a vérnyomáscsökkentő gyógyszerkészítmények hatását. A legújabb európai irányelvek szerint a vérnyomás küszöbértéke a krónikus vesebetegségben szenvedők hipertóniakezelésében 140/90 Hgmm, az ajánlott cél pedig 130–140 Hgmm szisztolés, illetve 70–80 Hgmm diasztolés vérnyomás (Polychronopoulou et al., 2021). A vérnyomás gyógyszeres terápiával csökkenthető, ez szív- és érrendszeri betegségben szenvedők számára különösen fontos. Esetükben a cél a vérnyomás standard célértékek alá csökkentése. Azok, akiknek a kórelőzményében megfigyelhetők kardiovaszkuláris betegségek, magas kockázatú populációt képviselnek. A vérnyomásérték csökkentése a megbetegedések és a mortalitás abszolút csökkenését idézi elő, de összefüggésbe hozható a nemkívánatos események abszolút növekedésével. Sripal Bangalore és munkatársai (2020) arról számoltak be, hogy koszorúér-betegségben szenvedőknél az alacsony vérnyomás (kevesebb mint 110–120 Hgmm / 60–70 Hgmm) a jövőbeni kardiovaszkuláris események kockázatával jár. 2007-ben a European Society of Hypertonia és a European Society of Cardiovascular Guidelines az artériás hipertónia kezelésére azt javasolta, hogy a vérnyomást 140/90 Hgmm alá kell csökkenteni. A legutóbbi frissítés szerint 120–129 Hgmm-es vérnyomásérték a cél, a 130–139 Hgmm-es cél idősebbeknél figyelhető meg (Mancia et al., 2007). Luis Carlos Saiz és munkatársai (2022) kutatásának az volt a célja, hogy megvizsgálják, érdemes-e szigorúbb vérnyomáscélt javasolni kardiovaszkuláris betegségben szenvedőknél, azonban e témának számos aspektusát illetően továbbra is fennáll a bizonytalanság. Jelenleg nem ismert az optimális vérnyomáscél a magas vérnyomásban és a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők morbiditásának és mortalitásának csökkentése érdekében. További tanulmányok várhatóan segítik majd a dilemma megoldását. Lewis Dahl (1965) kutatása szerint ha az immunrendszerünk nem működik megfelelően, ez szerepet játszhat a magas vérnyomás kialakulásában. A magas vérnyomás korai szakaszában indukált gyulladásos citokinek megváltoztat- hatják a vese véráramlását, a nátrium transzporter expresszióját és aktivitását, hogy ezzel elősegítsék a vese nátrium-visszatartását. Éppen ezért hipertóniás betegekben a vérben keringő valamennyi gyulladásos citokin szintje emelkedett (Lu–Crowley, 2022).

Intézményben lévő gondozottak és hozzátartozóik pszichés terhelése

Fontos megemlíteni az idősotthon lakóinak mentális egészségügyi állapotát is, hiszen szociális intézményben nemcsak a szervezetet érintő egészségügyi problémák, hanem lelkileg is megviselő krízishelyzetek alakulhatnak ki, amelyek a gondozottat és a hozzátartozót is érinthetik. Ezzel foglalkozó interjúkat készítettek Helena Rosén és munkatársai (2019). Kutatásuk a svédországi Lundi Regionális Etikai Ellenőrző Testület által jóváhagyott KUPA-projekt részeként valósult meg. Hozzátartozók szemszögéből vizsgálták meg, hogy szerettük idősotthonba kerülésekor milyen mentális nehézségeken mentek keresztül. Nagy megkönnyebbülést éreztek, és a biztonságérzetük növekedett, mert addig folyamatosan rendelkezésre kellett állniuk, hogy megfeleljenek az idős személy igényeinek, ez pedig egyfajta feszélyezettséget okozott számukra. Az idős rokonnál való látogatás javarészt a gyakorlati segítségnyújtásról szólt, azonban beköltözés után öröm volt a találkozás. A beköltözés első napjaiban az idős ember folyamatosan a közeli hozzátartozóira gondolt, ami szorongást eredményezett benne. A rokonoknál is megfigyelhető volt ilyen magatartás, nem szerették volna, hogy drasztikusan romoljon szerettük állapota.

„Amikor éppen elmegyek valahová, például ezen a hétvégén, arra gondolok: Ó, csak addig ne történjen semmi, amíg távol vagyok” (egy gondozott lánya) (Rosén et al., 2019: 5). Az állandó aggodalom oka ebben az esetben az volt, hogy nehéznek bizonyult bármilyen felelősséget átruházni más családtagra, aki szívesen segített volna.

A svéd interjúk során más érzelemre is fény derült, ez pedig a lelkiismeret-furdalás volt. Különösen akkor mutatkozott, amikor az idős személy „rosszul viselkedett” a demencia miatt. Néha a hozzátartozók már kommunikálni sem tudtak idősebb rokonukkal. Ez nagy megpróbáltatás és elszomorító lehet a legközelebbi hozzátartozók számára, ami lelkiismeret-furdalást okozott.

„Nem az a baj, hogy anya öregszik. Ami igazán gondot okoz, az az, hogy nem tud sokáig beszélgetni. Legtöbbször, amikor kérdezek tőle valamit, azt mondja, hogy »jó«, csak ennyit tud mondani: »rendben«.” (egy gondozott lánya) (Rosén et al., 2019: 7).

Máskor a rokonok azért is éreztek bűntudatot, mert lett volna idejük elmenni az idősek otthonába, mégsem tették meg, mert más elfoglaltságot találtak helyette. Amikor hozzátartozójuk fizikailag rosszabb állapotba került, frusztráltnak érezték magukat, kiszolgáltatott helyzetnek ítélték meg, hogy nem tudnak segíteni. A harag érzelme szintén megmutatkozott, ennek oka pedig az volt, hogy a lakó nem úgy gondoskodott magáról, ahogy kellett volna. Megfigyelhető volt az is, hogy egy gondozott lánya nem tudta rávenni édesanyját a cukorbetegség kezeléséhez szükséges életmódbeli változásokra, ez pedig negatív hatással volt a kapcsolatukra.

Az idősotthoni ellátás minőségére is kitér a svéd tanulmány: a hozzátartozók arról számoltak be, hogy a személyzet időhiány miatt nem tudott kimenni sétálni az idős emberekkel, nem rendeztek olyan programokat, amelyek fejlesztenék, kimozdítanák a gondozottakat. Ehelyett segédeszközöket, például rollátort biztosítanak számukra. Emiatt nemtetszésüket fejezték ki a rokonok, hiszen úgy vélték, hogy ezzel passzívvá teszik a szerettüket. A legközelebbi hozzátartozók számára gyötrelmet jelentett végignézni, hogy az idős ember élete utolsó szakaszában nem részesült megfelelő palliatív ellátásban.

„Tudom, hogy idős és minden tekintetben beteg, de a végén még mindig joga van a megfelelő ellátáshoz” (egy fiú nyilatkozata) (Rosén et al., 2019: 9).

Az életmód és a magas vérnyomás

Az életmódbeli változtatások szabályozhatják a vérnyomást, javíthatják a szív- és érrendszeri, valamint az általános egészségi állapotot is.

A hipertónia okozója lehet a magas nátriumfogyasztás, ami 5 gramm vagy egy teáskanálnyi mennyiséget jelent. A magas sótartalmú étkezés negatív hatásai összefüggésbe hozhatók az érrendszeri diszfunkcióval is, függetlenül a vérnyomás hatásaitól, ami arra utal, hogy a só által kiváltott vérnyomás-emelkedés nem előfeltétele a szív- és érrendszeri egészség romlásának (Ratchford et al., 2019). Feldolgozott élelmiszerekkel is, de javarészt sózással visszük be a szervezetünkbe a nátriumot. A globális átlagos nátriumbevitel becslések szerint körülbelül 6 gramm naponta, ami 1,89 millió halálesetet okozott, ezért a tanulmány szerinti ajánlás napi 2 grammnál kevesebb nátriummennyiség. A WHO javaslata szerint 2025-ig 30 százalékkal csökkenteni kell a lakosság átlagos sóbevitelét, amit az Egészségügyi Világközgyűlés is támogat. Ajánlott még a káliumfogyasztás is: a nátrium-klorid 25 százalékos kálium-kloriddal való helyettesítése csökkenti a stroke, a szív- és érrendszeri betegségek és a halálozás kockázatát. Felnőttek számára napi 4,7 grammot meghaladó káliumbevitelt javasol a National Academies of Sciences and Medicine. A magas káliumtartalmú ételek közé tartozik a főtt fehér cannellini bab (1200 mg/csésze), a sózatlan főtt spenót (840 mg/csésze), az avokádó (708 mg/csésze) és a banán (450 mg / közepes gyümölcs). A magas rostbevitel 15–30 százalékkal csökkenti a vérnyomást. A szív- és érrendszeri betegségekre gyakorolt hatása főként annak köszönhető, hogy a bélmikrobióta nagymértékben fermentálja a rostot, aminek eredményeként rövid szénláncú zsírsavak szabadulnak fel, amelyek immunfüggő és -független mechanizmusokra hatnak, például az értágulatra. Naponta 25–29 grammnyi rostmennyiség ajánlott, de a 30 gramm feletti bevitel további pozitív előnyökkel jár.

A magas vérnyomás és az alkohol közti összefüggés is említésre méltó. Az alkoholfogyasztás szokásai nagyon változatos képet mutatnak világszerte. Globálisan az egy főre jutó tiszta alkohol éves átlagfogyasztása 6,18 liter, ami 12 százalékos alkoholtar talomnak és heti egy liter bornak felel meg. A Cseh Köztársaságban ez két literre nő. A mértéktelen alkoholfogyasztás definíció szerint legalább 60 gramm tiszta alkohol vagy hat szokásos alkoholos ital elfogyasztását jelenti egy alkalommal az elmúlt harminc napban. A mértéktelen alkoholfogyasztás (Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, valamint Oroszországban gyakoribb nemzetközi szinten) hipertóniás hatását a szakirodalom és kutatási adatok is megerősítik (Schutte et al., 2021).

Korábbi megfigyelési adatok azt sugallták, hogy a szív- és érrendszeri betegségek aránya csökkent enyhe ivás esetén, viszont a mendeli randomizációs vizsgálatok nem támasztják alá a mérsékelt alkoholfogyasztás állítólagos protektív hatásait, és arról számoltak be, hogy bármilyen mennyiségű alkohol egyenes arányban növeli a vérnyomást.

A koffein pszichoaktív szer, amelyet a világ lakosságának 80 százaléka fogyaszt naponta kávé, tea vagy élelmiszer formájában. Régen a koffeint a vizelet mennyiségének növelésére használták. Akut hatása ugyan növeli a vérnyomást és a pulzusszámot, krónikus hatása viszont megakadályozza az inzulinrezisztenciát, a zsírtömeg csökkentésén keresztül pedig mérsékeli a metabolikus szindrómát. Hao Yu és munkatársai (2016) azt tesztelték, hogy a hosszú távú koffeinfogyasztás milyen hatást gyakorol a szervezetünkre.

Az első három napra alacsonyabb víz- és táplálékfelvétel volt jellemző, a tizenkettedik naptól kezdve pedig testsúlycsökkenés következett be. A koffein kezdetben növelte a szívfrekvenciát és a mozgási aktivitást (ez a szimpatikus idegendszer aktiválódásával függ össze), de a későbbiekben már nem volt szignifikáns különbség a pulzusszám és a mozgási aktivitás között. A koffein vesére gyakorolt krónikus hatását ritkán vizsgálják, azonban tanulmányok kimutatják, hogy a koffein vízhajtó hatása rövid ideig tart, és könnyen kialakul a tolerancia. Kiszáradást nem figyeltek meg az állandó kávéfogyasztók körében (Yu, 2016).

Az alacsony nátriumtartalmú diéta (DASH) és a mediterrán diéta az elismertebb vérnyomáscsökkentő diéták közé tartozik. Általánosságban elmondható róluk, hogy alacsony telített zsírtartalmú, alacsony sótartalmú, magas rosttartalmú és megfelelő mennyiségű sovány fehérjét tartalmaznak. Fadi J. Charchar és munkatársai (2024) kutatása szerint a vegetáriánus étrendet alacsonyabb vérnyomás jellemzi, glutaminsav- és növényi eredetű fehérjearánya miatt. A vegetáriánus étrend több mechanizmuson keresztül is – a renin-angiotenzin és a szimpatikus idegrendszer megváltoztatásával, antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságával, valamint a bél mikroflóratelepének és -törzsének megváltoztatásával – csökkenti a vérnyomást, beleértve a vér viszkozitásának, az értágulatnak és az inzulinérzékenységnek a javítását.

A hipertónia csökkentésében szerepet játszik a testmozgás is, ennek értágító hatása köztudott. A rendszeres fizikai aktivitás javítja a kardiorespiratorikus állapotot, csökkenti a gyulladást a szervezetben, javítja a test habitusát, valamint pozitív hatást gyakorol a kardiometabolikus szindrómára. Charchar és munkatársainak tanulmánya szerint hatvanöt éves kor felett legalább harmincperces fizikai tevékenységet kell végezni, mérsékelt intenzitással, lehetőleg mindennap. Ha ez nehézséget okoz, napi egyszer vagy kétszer tíz perccel javasolt kezdeni a testmozgást, majd fokozatosan kell növelni az időtartamot.

Eredmények

A Gondviselés Háza – Időskorúak Otthona Hegyfalu intézményben végeztük kutatásunkat, melynek során ötvenkilenc év feletti és kilencven év alatti, hipertóniában szenvedő férfiakat és nőket vizsgáltunk saját szerkesztésű kérdőívünk segítségével. Az anamnézis-felvétel heteroanamnézissel, dokumentumelemzéssel, illetve személyes konzultáció során valósult meg. A száznegyven lakó közül összesen százhuszonegy gondozott felelt meg a beválasztási kritériumnak, azonban középsúlyos és súlyos demencia, valamint fokozottan leromlott fizikai állapot miatt végül harmincnyolc idős ember véleményét tudtuk felhasználni a felmérésben.

Az intézmény hipertóniás lakóinak átlagéletkora 81,14 év (SD: 5,69), kilencvenegy éves a legidősebb és hatvankét éves a legfiatalabb magas vérnyomásban szenvedő lakó. A kérdezettek 34 százaléka (n = 13) férfi és 66 százaléka nő, ami visszavezethető arra, hogy a férfiak mortalitása minden korcsoportban magasabb, mint a nőké.

A férfiak várható élettartama ma már minden országban alacsonyabb, mint a nőké. Ez legfőképpen biológiai okokkal és életmódbeli különbségekkel magyarázható (Zhao– Crimmins, 2022). A Body Mass Index átlagértéke 40,12 kg/m2, amely harmadfokú el- hízást jelent. Ez további felmérést igényel, amely a lakók tápláltsági állapotát figyelné, valamint az intézményben lévő étkezés kérdését boncolgatná. Megfigyelhető, hogy az esetek 55 százalékában (n = 21) mérték a vérnyomásukat az otthonukban, azonban a minta 68 százaléka (n = 26) nem használt vérnyomásnaplót, így a nyomon követést nem tudtuk figyelemmel kísérni. A családban előforduló magas vérnyomás 53 száza- lékban (n = 20) jellemezte a lakókat, ami alátámasztja Suzanne Oparil és munkatársai tanulmányát. Mint fentebb már említettük, s só visszaszorítása pozitív hatással van a magas vérnyomásra, ezért is fontos intézményünkben a sószegény diéta, hiszen szá- mos lakót érint a hipertónia diagnózisa.

Rákérdeztünk a hozzátartozók élelmiszer-behozatali szokásaira, hiszen kulcsfontosságú az ő szerettük iránt megnyilvánuló támogatásuk, empátiájuk, kedvességük, odafigyelésük. Az ellátottak 82 százalékának (n = 32) a hozzátartozója látogatáskor hoz magával élelmiszert, tehát az edukáció esetükben nagyon fontos. Az olyan lakók, akiket a távolság, rossz viszony, esetleg egyedüllét miatt nem látogatnak hozzátartozók, saját maguk biztosítják vásárlással a számukra megfelelő élelmiszert. Az élelmi- szer-behozatal sokrétű, konzervek, befőttek, üdítők, tejtermékek, húskészítmények (szalonna, füstölt kolbász) is megfigyelhetők, de a gyümölcsök, főételek, házi sütemények jellemzőbbek voltak. A gondozottak hozzátartozóinak 44 százaléka (n = 17) sós snackekkel érkezik. Az esetek 33 százalékában (n = 13) hetente egyszer kerül sor a látogatásra, és 69 százalékban (n = 27) minden alkalommal hoznak élelmiszert a rokonok. Összességében a mennyiséget tekintve 49 százalékban (n = 19) egy-két darab élelmiszer behozatala figyelhető meg.

Az ellátottak 61 százaléka (n = 23) fogyaszt, 39 százaléka (n = 15) nem fogyaszt koffeintartalmú italt. E téren a kávéfogyasztás figyelhető meg, a minta 49 százaléka (n = 19) hosszú kávét, 5 százaléka (n = 4) presszókávét iszik. A magas vérnyomás mellett a lakók többségénél a cukorbetegség említhető társbetegségként, de számos más betegséggel is találkoztunk: például arthrosis, osteoporosis, asthma, COPD, Parkinson-kór, heveny szívizomelhalás, cardiomegalia, stroke, atherosclerosis.

Hipotézisünk szerint a lakók az intézménybe költözés előtt nem jártak rendszeresen kontrollvizsgálatra a magas vérnyomás ellenőrzése céljából. Itt szignifikáns kapcsolatot találtunk (p < 0,05), a hipotézist elfogadtuk. Az intézménybe költözés előtt a gondozottak 54 százaléka (n = 20) nem járt vissza orvoshoz kontrollvizsgálatra (1. ábra). A szociális intézményben rendszeresen van vérnyomásmérés. Ha egy olyan lakónál, aki vérnyomáscsökkentő gyógyszerkészítményt alkalmaz, a normál tartománytól eltérő vérnyomásértéket észlelnek, esetleg panasz jelentkezik nála, akkor megfigyelőlap vezetése és a paraméterek ellenőrzése szükséges.

1. ábra: Kontrollvizsgálatra való visszajárás (n = 38) (saját szerkesztés)

Intézményünkben lehetőség van részt venni mozgást biztosító programokban. Feltételeztük, hogy az ellátottak nem használják ki ezt a lehetőséget, de nem találtunk szignifikáns kapcsolatot (p > 0,05): a lakók 53 százaléka (n = 20) részt vesz az intézmény által biztosított mozgásterápiában, 24 százalékuk (n = 9) nem, és 24 százalékuk (n = 9) különböző egészségügyi okok miatt néha vesz részt benne.

A magas vérnyomásban szenvedő gondozottak 79 százalékánál (n = 29) diagnosztizáltak krónikus veseelégtelenséget, míg 23 százalékuknál (n = 9) nem. Enyhén beszűkült vesefunkcióval is találkoztunk, ez esetben a GFR-érték 88,09 mmol/min/1,73 m2 volt, a legalacsonyabb érték azonban 22 mmol/min/1,73 m2 volt. A lakók 53 százalékánál (n = 20) mértünk GFR-értékcsökkenést az intézménybe költözés óta, két GFR-értékmérés között egyéves intervallumot néztünk, az így kapott átlagos csökkenés 10 mmol/min/1,73 m2 volt.

A felmérésből kiderült, hogy az intézménybe költözés előtt az ellátottak 53 százaléka (n = 20) egyáltalán nem tartotta a magas vérnyomásnak megfelelő diétát, valamint 16 százalékuk (n = 6) nem is tudta, milyen diéta alkalmazandó ilyen esetben (2. ábra). Megnéztük, hogy annak a gondozottnak, aki otthon tartotta a magas vérnyomás esetén alkalmas diétát, romlott-e a GFR-értéke, vagy sem. A kérdőív kitért a betegség esetén alkalmazandó diéta betartása és a GFR-érték változása közötti kapcsolatra; négy válaszlehetőség közül választhattak a lakók (igen; nem; néha; nem tudom, milyen diéta alkalmazandó). A 2. ábrán látható, hogy a hipertóniára alkalmazandó diéta betartása esetén nem romlott a GFR-érték.

2. ábra: Magas vérnyomásra való diéta alkalmazása (n = 38) (saját szerkesztés)

Feltételeztük, hogy a lakók GFR-értéke csökkent az intézménybe költözés óta: szignifikáns kapcsolatot találtunk (p < 0,05), így a hipotézis igazolódott (3. ábra). A vizsgált harmincnyolc lakó közül húsz veseelégtelenségben szenved, az ő esetükben romlott a GFR-érték, kilenc fő kivételével, náluk nem figyelhető meg a GFR-érték csökkenése. Kilencen nem szenvednek veseelégtelenségben, náluk nem látható a GFR-érték romlása.

3. ábra: A GFR-érték csökkenése az intézménybe költözés óta (n = 38) (saját szerkesztés)

Világszerte körülbelül több mint nyolcszázötvenmillió felnőtt szenved valamilyen vesebetegségben. Ilyenkor is nagyon fontos a megfelelő táplálás, hiszen ezzel a klinikai eredmények javítása és az életminőség optimalizálása érhető el (4. ábra). A táplálékkiegészítő szedése pozitívan hat a hosszú távú dialízisben részesülő betegeknél, javítja az energia- és fehérjehomeosztázist (Wang et al., 2022). Az állati eredetű fehérjék a sav-bázis egyensúly felborulását okozzák, mivel savasító hatásuk van, a savas közeg pedig fokozhatja a vesék kalciumkiválasztását, vagyis növeli a vesekő kialakulásának esélyét. Veseelégtelenség esetén fehérjeszegény diéta javasolt, mivel a tejsavófehérje és más állati fehérjekiegészítők fokozott vesemunkát igényelnek, ez pedig glomerularis hiperfiltrációt okoz. A hiperfiltráció a glomerulusok visszafordíthatatlan károsodásával járó folyamat. A maradék nefronok funkcionális és szerkezeti hipertrófián mennek keresztül, vagyis sejtnövekedési és -differenciálódási zavar következik be. Eközben törekednek arra, hogy a teljes vese szűrését és reabszorpcióját a normál tartományon belül tartsák (Tonneijck et al., 2017) (4. ábra).

4. ábra: Az étrendi fehérjebevitel tartományai vesebetegség esetén

Konklúzió

Az idősotthon célja, hogy a hipertóniában szenvedő lakók aránya életmód-változtatással (rendszeres kontrollvizsgálat, mozgás, táplálkozás) csökkenjen. Felmérésünk során kiderült, hogy a Body Mass Index alapján a vizsgált lakók 50 százaléka harmadfokú elhízással él. Ez a magas zsír- és szénhidrátfogyasztással magyarázható, amely része a magyar gasztronómiának. Időskorban a táplálkozás ízlésvilágát már nagyon nehéz megváltoztatni, és nem is ez a célunk. A hozzátartozók élelmiszer-behozatali szokásaira is rákérdeztünk vizsgálatunkban, és kiderült, hogy olyan élelmiszert is hoznak szeretteiknek, amely nem diétakompatibilis. A rokonok hozzáállása valószínűleg a kompenzációs hiedelmek elméletével magyarázható, mely szerint a kompenzáló viselkedés cselekvőjének meglátása az, hogy bizonyos viselkedés vagy esetleg érzés negatív hatása kompenzálható vagy semlegesíthető egy másik pozitív viselkedéssel. Bin Yin és Yong Shen (2023) kutatása szerint a kompenzációs hiedelmek elméletében a kognitív disszonancia (a kogníciók közötti eltérés észlelése, amely negatív állapotot generál a személyben) az egyén kielégülés iránti vágya és a hosszú távú egészségügyi célok közötti ellentmondásból adódik. Amikor ilyennel szembesülnek az emberek, és felismerik a kognitív disszonanciát, három lehetőség adódik. Az első az, hogy tagadásban élnek, és kísértésbe esnek; a második lehetőség: felismerik, hogy kompenzáló viselkedést produkálnak, ezért ellenállnak; a harmadik lehetőség pedig az, hogy felismerik ugyan a kompenzáló magatartást, de az csökkenti a negatív érzéseket, viselkedést, ezért folytatják. Intézményünk gondozottjai kihasználják a mozgásos terápia lehetőségét, ami a kognitív funkciók fenntartása céljából fontos, emellett pedig hasznos időtöltés számukra. A vizsgálat során kiderült, hogy nagyon sok lakónknál a hipertónia mellett krónikus veseelégtelenség is megfigyelhető, ráadásul az intézménybe költözés óta romlottak a vesefunkcióik.

Javaslatok

Az emberi élet első három éve a legmeghatározóbb a szokások kialakítása szempontjából. A 12-13. életévig az egészséges életmód és étkezés megtanítása, valamint az egészségtudatosság kialakítása kulcsfontosságú lenne. A magas vérnyomásra sószegény diéta alkalmazandó, a vonatkozó EMMI-rendelet szerinti 5, legfeljebb 12 gramm só helyett napi 2 grammnál kevesebbet kell tartalmazniuk az ételeknek. A társuló krónikus veseelégtelenség megfelelő táplálkozási kezelése a fehérjeszegény diéta, melynek célja a hipertrófia megakadályozása, de nagymértékű GFR-értékcsökkenés esetében a tercier prevenciót szolgálná, vagyis a krónikus veseelégtelenség stabilizálása, a kialakult állapot fenntartása a prioritás.

Dietetikai szempontból nagyon fontos lenne a hozzátartozók edukációja is, felhívva a figyelmüket arra, hogy komolyabb betegségekben milyen élelmiszerek megszorítása szükséges. A kompenzációs viselkedés kialakulhat többek között egy trauma miatt is. Kivédése érdekében pszichoterápiás beavatkozások pozitív hatást gyakorolhatnak. Például a kognitív viselkedésterápia, melynek során a negatív, automatikusan torzított gondolatokat, inadaptív viselkedéseket és reakciókat felismerik, majd megtanulnak változtatni rajtuk a páciensek. Pszichológus segítségével lehetséges a gondozott és szerette közötti kapcsolat, a háttérben meghúzódó sérelmek feltárása és orvoslása.