Absztrakt

A Helyi Közösségi Akadémiák (HKA) hálózata a 2010-es évek egyik legjelentősebb közösségi alapú jövőtervezési kísérletének tekinthető. Mivel azonban a HKA alapjául szolgáló projekt 2015. május 31. után már nem folytatódott, a hálózat kiteljesedésére nem kerülhetett sor. A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy képes volt-e a HKA hálózatában való részvétel számottevően javítani a részt vevő hetvenhét önkormányzat sikerességén az azóta eltelt egy évtized alatt. A sikerességet az önkormányzati bevételekkel modellező empirikus vizsgálat rámutatott, hogy ennek a torzóban maradt jövőtervezési kísérletnek az eredményei meglehetősen korlátozottnak tekinthetők. Ennek megfelelően érdemes lenne átgondolni, hogy egy HKA-típusú kísérlet újraindulása esetén a kevésbé jól teljesítő résztvevők – különösen a fejletlenebb települések önkormányzatai – miképpen vonhatók be eredményesebben egy efféle közösségi jövőtervezésbe.

Kulcsszavak: önkormányzat, településfejlesztés, vidékfejlesztés, közösségfejlesztés, önkormányzati bevételek, sikeresség

DOI: 10.56699/MT.2025.3.4

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Magyar Országgyűlés, 2011) a neoweberi állam (re)centralizációs törekvéseinek jegyében jelentős mértékben újragondolta az önkormányzatokra vonatkozó szabályozást. Egyrészről az önkormányzatok intézményfenntartási, hatósági feladat- és hatáskörei jelentősen visszaszorultak, másrészről tevékenységük súlypontja a településfejlesztés, vállalkozásfejlesztés, közösségfejlesztés, lényegében a településmenedzsment felé tolódott el (Monitoringjelentés, 2015: 4). A megváltozott szabályozási kontextus olyan innovációs készségeket tesz szükségessé, amelyekkel ezek az önkormányzatok – főként a kis népességszámú, periferikus területen fekvők – nem feltétlenül rendelkeznek. A nehézségek megoldásának egyik lehetséges útja az Európai Unió LEADER-megközelítéséhez^[1]A betűszó a francia „Liaison entre actions de développement de l’économie rurale” (magyarul: Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) kifejezés … Részletek és

(a 2014–2020-as programozási időszaktól) a közösségvezérelt helyi fejlesztés (Community Led Local Development, CLLD) módszertanához illeszkedő fejlesztési filozófia adaptálása. Ennek gyökereit leginkább a kortárs vidékfejlesztési diskurzus keretei között értelmezendő Új Vidék Paradigmához (New Rural Paradigm) köthetjük, amely szerint a vidékfejlesztési politikáknak arra kell törekedniük, hogy a különböző feladatokra rugalmas intézkedésekkel, többek között a különböző érdekelt felek együttműködésével és mozgósításával lehessen reagálni (OECD, 2006; Horlings–Marsden, 2014). Az Európai Unió vidékfejlesztési politikáján belül az 1990-es évektől jelentek meg az Új Vidék Paradigmával rokonítható törekvések. Elsőként az 1991-ben elindult – 1991 és 2006 között közösségi kezdeményezésként, 2007 és 2013 között pedig már az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap egyik tengelyeként funkcionáló – LEADER-programok említendők meg. A LEADER keretei között a köz- és magánszféra sajátos partnerségeként (public-private partnership, PPP) értelmezhető helyi kezdeményezések, úgynevezett helyi akciócsoportok (local action groups) jöttek létre. Ezek egyrészről helyi vidékfejlesztési stratégiákat dolgoztak ki, másrészről a rendelkezésükre álló vidékfejlesztési forrásokat helyben, pályáztatás útján osztották szét olyan projektekre, amelyek összhangban állnak ezekkel a stratégiákkal. A LEADER a 2014 és 2020 közötti programozási időszaktól a korábbinál kevésbé intézményesült formában mint LEADER-megközelítés van jelen az uniós szintű fejlesztéspolitikák keretei között (Európai Bizottság, é. n.).

A 2014–2020-as programozási időszaktól bevezetett CLLD uniós fejlesztéspolitikai eszköz maga is a LEADER-megközelítés alapzatán áll. A korábbi LEADER-programokhoz képest a CLLD legfontosabb újdonsága talán a közösségvezérelt helyi fejlesztés fogalmának kiterjesztése. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap mellett immár az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és az Európai Tengerügyi, Halászati és – 2021-től – Akvakultúra Alap által is támogatható CLLD esetében halványulni látszik a vidékfejlesztéshez kötöttség. Ehelyett – az Európai Parlament és Tanács 1303/2013/EU rendelete 32. cikk (2) bekezdésének értelmében – az általában véve vett szubregionális lépték vált a támogatás fő kritériumává (Európai Parlament, 2013). Ezzel együtt bizonyos tagállamok – így Ausztria és a Cseh Köztársaság – kezdetben továbbra is főként vidékfejlesztési támogatásként értelmezték a CLLD-t (Miller 2014: 305). Összességében azonban a tagállamok többsége már a kezdetektől felismerte a CLLD vidékfejlesztésen túlmutató jelentőségét. Magyarországon például kifejezetten az arra jogosult városok alkalmazhatták a CLLD eszközt a 2014–2020-as programozási időszakban, mégpedig a strukturális alapok tematikus célkitűzései között szereplő, a „Társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem” vagy „A foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése” elnevezésű célkitűzések megvalósítása érdekében (Magyarország Kormánya, 2023).

A LEADER-megközelítés ettől függetlenül továbbra is kiemelt figyelmet szentel a kis népességszámú, periferikus területen fekvő – tehát a vidékfejlesztés hagyományos terepének számító – településeknek. Mivel az ilyenek esetében a már említett innovációs készségek kialakítása az ottani financiális, humán- stb. erőforrások szűkössége miatt jelentős nehézségekkel jár, törvényszerűen megnő a LEADER-megközelítésre támaszkodó fejlesztéspolitikai kísérletek úgynevezett down-up jellegének jelentősége. Kissé konkrétabban: bár a LEADER-rel kapcsolatban többnyire az alulról szerveződő (bottom-up) jellegét szokás kiemelni, a valóság jóval összetettebb. A kereteket ugyanis első lépésben az EU, második lépésben pedig a tagállami szint határozza meg, ugyanakkor „a szakpolitikák kialakítása nem csak felülről lefelé történik, mivel különböző konzultációs folyamatok útján az alsó szint is ad információkat és javaslatokat az új szabályozásokra” (Pollermann et al., 2014: 5). A következőkben ennek a down-up folyamatnak a működését tesszük érzékletesebbé egy hazai esettanulmány segítségével. Egy olyan, eredendően felülről lefelé építkező intézménynek, a Helyi Közösségi Akadémiák (HKA) hálózatának a történetét mutatjuk be, amely szerencsésebb csillagzat alatt működve képes lehetett volna kis népességszámú, periferikus területen fekvő településeinket felkészíteni (edukálni) arra, hogy a későbbiekben ne csupán haszonélvezőivé, de akár aktív alakítóivá is váljanak a fejlesztéspolitikai diskurzusnak. A HKA kudarca – illetve a kudarc ellenére is kimutatható részeredmények – fontos tanulságokkal szolgálhatnak a jövőbeli fejlesztéspolitikák számára.

A HKA hálózata

2013. május 14-én az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program (ÁROP) keretein belül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (az ÁROP irányító hatósága a 2007 és 2013 közötti programozási időszakban) a „Képzés a konvergenciarégiókban lévő önkormányzatoknak” tárgyban felhívást tett közzé (Magyarország Kormánya Pályázati Portál, 2013), melyre a 2013. október 8-án kelt támogatási szerződés tanúsága szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az ÁROP 2.2.22-2013-2013-0001 számon regisztrált sikeres pályázatot nyújtott be (Támogatási szerződés, 2013). A pályázati felhívás alapján kidolgozott projekt a települési önkormányzatok önmenedzselési képességeit az önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők felkészültségének javításán keresztül kísérelte meg kibontakoztatni. A személyes képességek fejlesztésén alapuló, a fenntartható önkormányzati fejlődést segítő „egyéni és közösségi szemléletformálás” (Fási, 2023: 128) ennek megfelelően három csatornán (pilléren) keresztül indult el:

1. egy korszerű kommunikációs platformmal (I. pillér – köztisztviselők és kormánytisztviselők komplex továbbképzése korszerű módszerekkel);
2. a helyi köz- és civil szereplők partnerségén alapuló részvételi tréninggel (II. pillér – közösségi stratégiaalkotó tréningek);
3. valamint egy szakirányú továbbképzéssel (III. pillér – önkormányzati szaktanácsadó szakirányú továbbképzés) (Monitoringjelentés, 2015: 13).

A bennünket leginkább érdeklő II. pillér kereteit a HKA hálózatának kialakítása határozta meg. Ehhez első lépésben hetvenhét ötezer fő alatti lakosságszámú önkormányzatot választottak ki pályázati úton. A HKA-hálózat nyitott volt az uniós átlag 75 százaléka alatti GDP/fő értékekkel jellemezhető úgynevezett konvergenciarégiókban^[2]2014-ben a Budapest és Pest megye (a 2018. január 1-je előtt létező Közép-Magyarország NUTS 2 régió) területén található önkormányzatok kivételével Magyarország minden … Részletek fekvő minden önkormányzat számára, bár a hátrányos helyzet, a helyben működő nemzetiségi önkormányzat léte, valamint a szintén ÁROP-finanszírozású, Önkormányzati Szervezetfejlesztés című 2009-es programban való részvétel előnyt jelentett az elbírálás során.

A HKA hálózatának elsődleges célja az volt, hogy a helyi együttműködés kultúrájának erősítése érdekében segítse a szóban forgó önkormányzatok stratégiai tervezési kompetenciáinak javítását. Ehhez a szervezők meglátása szerint helyi bázisú közösségi fejlesztési stratégiák kidolgozásán keresztül vezethetett az út, az NKE pedig térítésmentes képzési és tréningprogram keretében, szakértő trénerek közreműködésével támogatta a folyamatot. A szakértő segítség – a HKA elméleti atyjával, Gáspár Mátyással készített interjúm tanúsága szerint – „részben az úgynevezett közösségi jövőtervezés amerikai, majd az EU-s CLLD (Community Led Local Development) elvi és módszertani hátterén” alapult (Buskó, 2024). Az így kidolgozott metodikai rendszert elsőként négy településen – Becsehely, Zalalövő (Zala megye), Dunaalmás (Komárom-Esztergom megye) és Pári (Tolna megye) – próbálták ki, pilotjelleggel (Belényesi, 2015: 17). A tapasztalatok összegzését és a módszertan tökéletesítését követően megkezdődhetett a stratégiai országjárás. A HKA-programok többségének megvalósítására 2014 második felében és 2015 első két hónapjában került sor, és lényegében az összes részt vevő önkormányzat (a továbbiakban: a résztvevők) esetében mérhető eredményeket hozott. A 2015 végén publikált összegző kiadvány szerint ekkorra már a hetvenhét résztvevőből negyvenkilenc eljutott legalább a stratégiai alapanyagok szintjéig, a többi huszonnyolc pedig már kész stratégiai dokumentummal is rendelkezett (Berényiné Lévai et al., 2015: 33).

A helyi bázisú közösségi fejlesztési stratégiák elkészítése csak az első tervezett lépés volt: a következőkben a stratégiaalkotási folyamat szakértő segítésének folytatására, illetve más önkormányzatokra való kiterjesztésére került volna sor. Nyilvánvaló, hogy az ilyen irányú továbbfejlődés elképzelhetetlen a kapcsolódó tudásanyag disszeminációja nélkül, ideértve a közösségi alapú jövőtervezés elméleti-szakirodalmi hátterét, valamint a nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat. Ezért a szervezők tudásplatformot hoztak létre a Trello nevű, bárki számára ingyenesen hozzáférhető internetes felületen: 2015 feb- ruárjában már 257-en csatlakoztak ehhez a HKA-ONLINE néven futó alkalmazáshoz (Jenei, 2015: 24). A HKA hálózatának folytatásához azonban további pályázati támogatás(ok)ra lett volna szükség, mivel a HKA-típusú közösségfejlesztési kísérlet kiteljesítését hátrányos helyzetű önkormányzataink képtelenek voltak saját erejükből véghez vinni. A projektet lezáró monitoringjelentés keretei között elkészített online felmérésben például a megkérdezett önkormányzatok döntő többsége (81%) a „tervezi, de nincs rá anyagi forrás” opciót jelölte meg arra a kérdésre, hogy tervezik-e a jövőben külső (önkormányzati szaktanácsadó) szakértő bevonását a stratégiaalkotásba (Monitoringjelentés, 2015: 34). Ezek a támogatások azonban nem álltak a szóban forgó önkormányzatok rendelkezésére a 2015 utáni időszakban. Ahogy Gáspár Mátyás megjegyezte: „A program folytatásának terve elkészült, ígéret volt rá, hogy lesz rá forrás, szerepelt a tervekben, aztán lehúzták az egészet” (Buskó, 2024). A HKA hálózata tehát sajnálatosan torzóban maradt.

Egy évtized távlatából

A következőkben egy rövid empirikus vizsgálat segítségével próbálok választ kapni arra a kérdésre, hogy képesek voltak-e a hivatalosan 2015. május 31-én zárult HKA-programok pozitív változásokat elindítani a résztvevők esetében. A megvalósítás fázisába többnyire el sem jutó stratégiai dokumentumok helyett itt és most inkább a közösségi alapú jövőtervezés tágabb értelemben vett céljára, a sikerességre irányítanám a figyelmet.

Egy önkormányzat sikerességét korántsem egyszerű egzakt módon meghatározni, erre nem is tennék most kísérletet. Csupán egy olyan munkahipotézissel élek, mely szerint ez a sikeresség megmutatkozhat néhány mérhető indikátorban. A lehetséges indikátorok közül az önkormányzati bevételek alakulását emelem ki, hiszen a magas és/vagy növekvő önkormányzati bevételek koncentrált formában jeleníthetik meg az önkormányzat sikerességének igen változatos dimenzióit, például a központi támogatások kijárásának (Hegedüs–Péteri, 2015: 115) és a pályázati források megszerzésének (Gerencsér–Goda, 2023: 608) hatékonyságát, vagy a tőkevonzó képesség (Kolin-Sabján–Kolin, 2022) eredményének is tekinthető helyi adóbevételek nagyságát.

A vizsgálat első fázisa

A résztvevők sikerességének elsődleges indikátoraként tehát az egy főre jutó önkormányzati bevételek abszolút értelemben vett növekedését^[3]A százalékos növekedés ugyanis túlságosan is felülbecsülné az önkormányzati bevételek alacsony szintjéről és alulbecsülné az önkormányzati bevételek magas szintjéről induló … Részletek tekintem, mégpedig a HKA-programok időszakának kezdetét jelentő 2014-es év és a legutóbbi olyan év (2022) között, amikorra vonatkozóan az önkormányzati bevételeket jelző településsoros adatok is rendelkezésünkre állnak a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatási adatbázisában (KSH, 2024). Azonban azt sem szabad elfeledni, hogy a sikeresség erősen kompetitív jellegű fogalom, vagyis a résztvevők sikerességét a hozzájuk hasonló, de a HKA hálózatában részt nem vevő egyéb önkormányzatokhoz (a továbbiakban: hasonló önkormányzatok) mint kontrollcsoporthoz viszonyítva célszerű meghatározni. A hasonló önkormányzatok kiválasztásakor négy szempontot vettem figyelembe:

1. Mivel a HKA hálózatában való részvételre csak ötezer fő alatti lakosságszámú önkormányzatok pályázhattak, a résztvevők sikerességét olyan önkormányzatokhoz viszonyítottam, amelyek lakónépessége 2014 végén nem érte el az ötezer főt.
2. Már említettem, hogy a pályázati felhívás csak az Európai Unió konvergencia-régióiban lévő önkormányzatok számára volt Hazánk konvergenciarégióin belül azonban jelentős területi különbségek vannak, ezért logikusnak tűnt a résztvevők sikerességét a résztvevőkhöz közel fekvő önkormányzatokhoz viszonyítani. Ezért csak a résztvevőkkel azonos megyében elhelyezkedő önkormányzatokat soroltam a hasonló önkormányzat kategóriájába.
3. A harmadik szempont esetében abból a feltételezésből indultam ki, hogy egy résztvevő sikerességére pozitív hatást gyakorolhat az önkormányzat által menedzselt település fejlettségi Az egyes települések fejlettségének meghatározásához a járások fejlettségalapú besorolását előíró 290/2014. (XI. 26.) kormányrendeletet használtam kiindulópontként (Magyarország Kormánya, 2014). A szóban forgó rendelet szerint a járásoknak a mindenkori területfejlesztési beavatkozások alapjául szolgáló fejlettségalapú kategóriákba sorolása komplex (a társadalmi és demográfiai, a lakás- és életkörülményekre vonatkozó, helyi gazdasági és munkaerőpiaci, valamint infrastruktúra- és környezeti mutatókból képzett) statisztikai mutató alapján történik meg. Eszerint Magyarországon megkülönböztethetünk kedvezményezett (az összes járás komplex mutatójának átlaga alatti) és nem kedvezményezett (az összes járás komplex mutatójának átlaga feletti) járásokat. A településeket fejlettségi kategóriákba soroló 105/2015. (IV. 23.) kormányrendelet is a járások fejlettségalapú besorolásából indul ki, vagyis első lépésben a járásokéval megegyező statisztikai módszertan alapján határozza meg a kedvezményezett település fogalmát. A kormányrendelet 4. § (1) bekezdése végül úgy fogalmaz, hogy „az a település, amely társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezettnek vagy jelentős munkanélküliséggel sújtottnak minősül, a […] kedvezményezett járással azonos elbánásban részesül a fejlesztési célú támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében”. Mindezek figyelembevételével a továbbiakban azokat a településeket tipizálom kedvezőtlen fejlettségűként, amelyek önkormányzatai a 105/2015. (IV. 23.) kormányrendelet közlönyállapotának 1. melléklete szerint a kedvezményezett járással azonos elbánásban részesülnek, kedvező fejlettségűként pedig azokat, amelyek kimaradtak ebből a felsorolásból (Magyarország Kormánya, 2015). A hasonló önkormányzat fogalmát ennek megfelelően úgy pontosítottam, hogy egy kedvező (vagy kedvezőtlen) fejlettségű résztvevő sikerességének meghatározásakor csupán a hozzá hasonlóan kedvező (vagy kedvezőtlen) fejlettségű települések önkormányzatait vettem figyelembe.
4. A negyedik szempont esetében abból a feltételezésből indultam ki, hogy az eleve sikeres résztvevők helyzeti előnyüknek köszönhetően nagy valószínűséggel válhattak még sikeresebbé a 2014 és 2022 közötti időszakban. Ezeknek az eleve sikeres résztvevőknek az úgynevezett kezdeti sikerességét a 2014 és 2022 közötti időszak sikerességéhez hasonlóan értelmeztem. Vagyis azokat a résztvevőket tekintettem eleve sikeresnek, amelyek már 2014-ben magasabb egy főre jutó önkormányzati bevételekkel rendelkeztek, mint a hozzájuk hasonló önkormányzatok átlaga. Ennek alapján a hasonló önkormányzat fogalmának pontosítását a következőképp fejeztem be: egy magas (vagy mérsékelt) kezdeti sikerességű résztvevő sikerességének meghatározásakor csupán a hozzá hasonlóan magas (vagy mérsékelt) kezdeti sikerességű önkormányzatokat vettem

Mindezek alapján tehát egy résztvevő sikerességét csakis azokhoz a HKA hálózatában részt nem vevő egyéb önkormányzatokhoz viszonyítottam, amelyek (1) ötezer fő alatti lakónépességűek; (2) a résztvevővel egyazon megyében találhatók; (3) a résztvevőhöz hasonló fejlettségű településeket menedzselnek; (4) a résztvevőhöz hasonló kezdeti sikerességet képesek felmutatni.

A hasonló önkormányzat fogalma alapján már sor kerülhet az egyes résztvevők, valamint a HKA-típusú közösségfejlesztési kísérlet sikerességének meghatározására is. Az egyes résztvevők közül azokat értékeltem sikeresnek, amelyek 2014 és 2022 között nagyobb mértékben tudták növelni az egy főre jutó önkormányzati bevételeiket, mint a hozzájuk hasonló önkormányzatok átlaga. A HKA-hálózat egészének sikere pedig abban az esetben valószínűsíthető, ha a résztvevők 2014 és 2022 közötti sikerességi mintázata észrevehető mértékben és pozitív irányban tér el a hozzájuk hasonló önkormányzatok sikerességi mintázatától.

A vizsgálat első fázisa igencsak pesszimista szcenáriót látszott igazolni: negyvenegy résztvevő (53,2%) esetében a sikeresség kisebb, harminchat résztvevő (46,8%) esetében pedig nagyobb volt, mint a hozzájuk hasonló önkormányzatok sikerességének átlaga. Vagyis úgy tűnik, a HKA-típusú közösségfejlesztési kísérlet nem csupán nem járt számottevő eredménnyel, de a résztvevők valamivel kisebb eséllyel váltak sikeressé, mint a HKA hálózatából kimaradók.

A vizsgálat második fázisa

Mielőtt azonban végérvényesen azonosulnánk a fenti pesszimista szcenárióval, nem árt hozzátenni, hogy az előző alfejezetben vázolt következtetés csak akkor lenne helytálló, ha a résztvevők minden tekintetben homogén masszát alkotnának. Máskülönben továbbra is fennáll annak lehetősége, hogy bizonyos típusú résztvevők inkább, míg mások kevésbé voltak képesek kiaknázni a HKA által kínált lehetőségeket. Ezért a hasonló önkormányzatok átlagánál sikeresebb (a továbbiakban: sikeres) és a hasonló önkormányzatok átlagától elmaradó (a továbbiakban: mérsékelten sikeres) résztvevőkön belül tipizálást hajtottam végre: a korábbi feltételezéseimnek megfelelően megvizsgáltam, hogy a HKA fel tud-e mutatni bizonyos eredményeket legalább a fejlettebb településeket menedzselő és/vagy a magasabb kezdeti sikerességgel jellemezhető résztvevők esetében. Ehhez a HKA hálózatában lévő sikeres és mérsékelten sikeres résztvevőkön belül is elhatároltam egymástól a „kedvező/kedvezőtlen fejlettségi szinttel”, valamint a „magas/ mérsékelt kezdeti sikerességgel” jellemezhető önkormányzatok csoportjait, amelyek az 1. és a 2. táblázatban látható mintázatba rendeződnek:

1. táblázat: A HKA hálózatának sikeres résztvevői (2014–2022)

Az adatok forrása: KSH, 2024

2. táblázat: A HKA hálózatának mérsékelten sikeres résztvevői (2014–2022)

Az adatok forrása: KSH, 2024

Érdekes módon a fentebb a (4) ponttal jelzett feltételezés nem igazolódott be: mind a magas, mind a mérsékelt kezdeti sikerességgel jellemezhető önkormányzatok sikerességi mutatói hasonlóan alakultak a vizsgálat első fázisa alapján prognosztizálható értékekhez képest. Konkrétabban: a magas kezdeti sikerességgel jellemezhető negyvenegy önkormányzat közül csak húsz (48,8%), a mérsékelt kezdeti sikerességgel jellemezhető harminchat önkormányzat közül pedig csak tizenhat (44,4%) tudott sikeressé válni. A magas kezdeti sikeresség így csupán elhanyagolható mértékben javította a résztvevők sikerességét, illetve a kezdeti sikerességgel/sikertelenséggel jellemezhető résztvevők sikerességi mutatói is ugyanabban az enyhén negatív tartományban találhatók, mint ahogy azt a teljes minta esetében láttuk.

A (3) számú feltételezés viszont beigazolódott. A fejlettség és a sikeresség változóinak gyakoriságát mutató kontingenciatáblázat (3. táblázat) alapján ugyanis úgy tűnik, a résztvevők által menedzselt települések kedvező/kedvezőtlen fejlettségi szintje szerinti tipizálás sokat segíthet eredményeink értelmezésében, és bizonyos mértékig akár a pesszimista szcenárió korrekciójához is hozzájárulhat.

3. táblázat: A fejlettség és a sikeresség változóinak gyakorisági eloszlását mutató kontingenciatáblázat (saját szerkesztés az és 2. táblázat alapján)

Kissé konkrétabban: a kontingenciatáblázat alapján a Cramér-féle V kontingencia-együttható^[4]A Pearson-féle khí-négyzet-próbán alapuló Cramér-féle V (Cramér, 1946: 260–290) két nominális változó közötti kapcsolat mérésére szolgáló statisztikai mérőszám, amely 0-tól … Részletek 0,3271-es értéket vett fel, tehát a résztvevők által menedzselt települések fejlettségi szintje és a hasonló önkormányzatokhoz viszonyított sikeresség között gyenge közepes, de statisztikailag biztosnak mondható összefüggés – itt: a fejlettség sikerességre gyakorolt pozitív hatása – valószínűsíthető. Az összefüggés mélyebb értelmezése érdekében két dologra hívom fel a figyelmet:

Először is vegyük észre, hogy a HKA hálózatában részt vevő, fejlettebb településeket menedzselő ötvennégy önkormányzat között a sikeresek kerültek fölénybe. A harmincegy sikeres önkormányzattal (57,4%) szemben huszonhárom (42,6%) tekinthető mérsékelten sikeresnek, ami világos – de korántsem domináns – többségként értékelendő.

A fejletlenebb településeket menedzselő huszonhárom önkormányzat között viszont már domináns többségben vannak a mérsékelten sikeresek (tizennyolc önkormányzat, 78,3%), a sikeresebbekhez (öt önkormányzat, 21,7%) viszonyítva. Vagyis a legtöbb esetben úgy tűnik, a kedvezőtlen fejlettségi környezet egész egyszerűen blokkolja a közösségi alapú jövőtervezési kísérletben rejlő potenciálokat.

Diszkusszió

A vizsgálat második fázisa alapján nyilvánvaló, hogy a település fejlettsége pozitív hatást fejt ki, míg az önkormányzat kezdeti sikeressége nem gyakorol hatást a résztvevők 2014 és 2022 közötti sikerességére. A fejlettség pozitív irányú hatása kevéssé tűnik meglepőnek, hiszen kedvezőbb fejlettségi környezetben az önkormányzatok nagyobb valószínűséggel képesek kamatoztatni a HKA hálózatához köthető új ismereteket és készségeket. A sikeres önkormányzatoknak a kontingenciatáblázatból kiolvasható 31-23-as aránya azonban a település kedvező fejlettségi szintjével jellemezhető résztvevőkön belül sem mondható dominánsnak, ami az eredmények interpretációja során különös óvatosságra kell hogy intsen bennünket. A HKA hálózatában való részvételt ezért még ezen a csoporton belül is célszerű a siker csupán egyik olyan, még csak nem is döntő fontosságú összetevőjeként tekinteni, amelynek részletező feltárását későbbi kutatásoknak szükséges elvégezniük.

A fejlettebbek sikerességét elvben ellensúlyozhatnák a területi politikák kiegyenlítő törekvései, hiszen a kedvezményezettség a különböző támogatási felhívások, pályázatok elbírálásánál előnyt, illetve többletpontszámot jelenthet. Úgy tűnik azonban, hogy ez a kiegyenlítő hatás nemigen tudott érvényesülni. A kedvezőtlen fejlettségi környezet jellemző módon már magára a részvételre is egyértelműen negatív hatást gyakorolt, annak ellenére, hogy a hátrányos helyzet elvileg előnyt jelentett a HKA hálózatában való részvételre kiírt pályázat elbírálása során, 54-23 arányban mégis a fejlettebb településeket menedzselő önkormányzatok voltak túlsúlyban a nyertesek között (3. táblázat).^[5]Hogy végül nem csupán hátrányos helyzetű önkormányzatok vehettek részt a HKA hálózatának munkájában, azt leglátványosabban a turisztikai központok (a Balaton-parti … Részletek A fejletlenebb résztvevők sikertelenségének okait a későbbiekben szintén érdemes lenne részletesebben feltárni, hiszen intuitíven meglehetősen nehéz magyarázatot találni arra, miért teljesíthettek ilyen gyengén még a hozzájuk hasonló önkormányzatokhoz viszonyítva is. A HKA eredményeként kialakult fejlesztő közösségek szétesése a jövőtervezési kísérlet zsákutcába kerülése miatt csak az egyik hipotetikus magyarázat lehet erre.

Hasonló nehézséget jelenthet annak megértése, hogy a résztvevők közül összességében miért nem váltak sikeresebbé 2014 és 2022 között a sikeresség magas kezdeti szintjével jellemezhető önkormányzatok, noha intuícióink szerint a HKA hálózatához csatlakozásuk előtt – illetve attól függetlenül – megszerzett ismeretek és készségek a későbbiekben a siker egyfajta katalizátoraiként funkcionálhattak volna. Meglátásom szerint a nem várt eredményeket legalább kétféleképpen magyarázhatjuk. Egyrészről feltételezhető, hogy az önkormányzati bevételek abszolút növekedésének megvannak a maguk objektív korlátai, vagyis magasabb szintekről indulva nehezebbnek tűnik hosszabb időn keresztül továbbra is átlag feletti eredményeket produkálni, különösen az alacsony népességszámú települések esetében. Másrészről – és az előzőekkel szoros összefüggésben – a már eleve sikeresebb, magukkal elégedett résztvevők esetében sokszor a motiváció is csekélyebb lehetett arra, hogy megőrizzék a közösségi alapú jövőtervezés iránti elkötelezettséget, amely a HKA hálózatában való részvételre sarkallta őket. Sőt, a közösségfejlesztésben rejlő lehetőségek kiaknázása itt-ott megtörténhetett már korábban is, hiszen – mint már utaltam rá – a HKA hálózatához való csatlakozásnál az Önkormányzati Szervezetfejlesztés című, hasonló jellegű 2009-es programban való részvétel kifejezett előnyt jelentett.

Konklúzió

A 2014 második felében és 2015 első két hónapjában megszervezett HKA-hálózat a 2010-es évek egyik legjelentősebb közösségi alapú jövőtervezési kísérletének tekinthető Magyarországon. Mivel azonban a HKA alapjául szolgáló, „Képzés a konvergenciarégiókban lévő önkormányzatoknak” című projekt 2015. május 31. után nem folytatódott, a hálózat kiteljesedésére sajnálatos módon nem kerülhetett sor. Tanulmányom arra a kérdésre kereste a választ, hogy ez a HKA-típusú közösségfejlesztési kísérlet képes volt-e észrevehető mértékben javítani a részt vevő hetvenhét önkormányzat sikerességét az azóta eltelt egy évtized alatt. A sikerességet az önkormányzati bevételek segítségével modellező empirikus vizsgálat alapján ez a torzóban maradt jövőtervezési kísérlet legfeljebb korlátozott mértékben – és főként a fejlettebb településeket menedzselő önkormányzatok esetében – indíthatott el pozitív folyamatokat. Ennek alapján a kutatás legalább két irányban folytatható. Egyrészről érdemes lehet megvizsgálni, melyek azok a valóban a HKA hálózatában való részvételhez kapcsolható eredmények (meghatározott stratégiaalapú projektek kidolgozása és megvalósítása, különféle szaktudások és szakemberek kiképezése stb.), amelyek hozzájárultak az önkormányzatok sikeréhez. Ezzel együtt pedig az is átgondolandó, hogy a mérsékelten sikeresek csoportja – különösen a kevéssé fejlett településeket menedzselő önkormányzatok – esetében melyek voltak a kudarc fő okai, és ezekből okulva miképpen javítható a jövőben egy HKA-hoz hasonló közösségi alapú jövőtervezési kísérlet hatásfoka. De az efféle kérdésekre már csak egy másik módszertan – leginkább a terepmunka – alapzatán álló vizsgálat adhat megnyugtató választ.

Absztrakt

A társadalomnéprajzi jelenkutatás célja megragadni és értelmezni azokat a paraszti hagyományokat, hagyománytöredékeket, melyek beépülnek egy-egy közösség mentalitásába, életébe. E hagyománytöredékek családi keretek közötti átörökítését az egyéni gazdálkodók esetében több kutatás regisztrálta, annak ellenére, hogy konszenzus született a parasztságnak mint meghatározó társadalmi csoportnak a megszűnéséről. Úgy tűnik azonban, a paraszti értékrend töredékei megragadhatók egy-egy kontinuus helyi társadalomban, azok önkormányzatiságában. Kutatásaim alapján a vizsgált települések tradicionális társadalmi rétegének vagy leszármazottainak tagjai feladatuknak érzik közösségi és közéleti feladatok ellátását, adott esetben határozott kulturális mintákat fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban. Körükben felülreprezentáltak a hagyományosan is tisztséget betöltő, tősgyökeres módos vagy középparaszti családok tagjai, helyben maradt leszármazottai.

Kulcsszavak: társadalomtörténet, önkormányzat, helyi társadalom

DOI: https://doi.org/10.56699/MT.2023.2.4

Magyarországon a falvak önigazgatása, annak jogszabályi keretei, társadalmi háttere csak az elmúlt száz év alatt is több gyökeres átalakuláson ment keresztül. A különböző tudományterületek más-más aspektusból értelmezik a változó társadalmi keretet, mely végső soron elválaszthatatlan a történeti parasztság sorsától. A vidékkel foglalkozó társadalomtudományok szempontjából megkerülhetetlen a paraszti társadalom változásának, elmúlásának vagy megmaradt jellemzőinek értelmezése. A társadalomnéprajzi jelenkutatás szemléletéből kiindulva tanulmányomban arra keresem a választ, hogy a paraszti múlthoz való kötődés miként jelenhet meg a jelenkori vidéki települések és közösségek életében. Célom egy történelmi alulnézet, mikroperspektíva megrajzolása a rendszerváltás óta tisztséget betöltő polgármesterek és egy helyi közösség példáján, s ezzel a vidéki önkormányzatiságról alkotott kép árnyalása.

Források és módszerek

A társadalomnéprajzi jelenkutatás célja megragadni és értelmezni azokat a paraszti hagyománytöredékeket, életmód-stratégiákat, melyek beépülnek egy-egy közösség vagy társadalmi csoport mentalitásába. Az adott társadalmi kontextusokat egy komplex történeti folyamat szerves részeként értelmezi, egyszerre szinkron és diakron szemlélettel végezve vizsgálatait (Balogh 2009a: 368–369), sajátos válaszait a hagyomány viszonyrendszerébe ágyazza (Szilágyi 2009: 155). E szemlélet jegyében folytattam kutatásokat vidéki vezetők, polgármesterek körében, a rendszerváltással létrejött vidéki önkormányzatiságról. Elsősorban nem a közigazgatási, jogi, politikai keretekre helyeztem a hangsúlyt, hanem a helyi társadalmak történetére, értékrendjére, integritására, a helyi vezetők személyi jellemzőire, beágyazottságára, lokális identitására.

Az elemzés empirikus alapját részben a Rendszerváltás Történeti Kutatóintézet és Archívumnak a rendszerváltás vidéki vonatkozásaival, a települési önkormányzatok létrejöttével kapcsolatos, 2021-es kutatása adta, melynek keretében nyolc polgármesterrel készítettem interjút Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében. Majd 2022-ben újabb terepmunkát végeztem Baranya megyében, további nyolc „rendszerváltó” polgármesterrel készítettem interjút. Helyismeretemen túl a terepválasztást indokolja az aprófalvas perifériára jellemző sajátos választási attitűd, választási hiperaktivitás. Bódi Ferenc kutatásai azt mutatják, hogy a választási aktivitás mértéke erőteljesen kötődik az egyes településtípusokhoz, a rendszerváltás után vizsgált tíz évben kirívó, 70 százalékos részvételi arány jellemezte az ország legkisebb településeit, aprófalvas térségeit az önkormányzati választásokon. A magas részvételi arány ugyanakkor alacsony versengési hajlandósággal társul, előfordul, hogy csak néhány vagy akár egy-egy érdemi jelölt indul a választásokon (Bódi, 2020).

A választási adatok alapján Baranyában nagy számban vannak a tisztségüket tartósan betöltő polgármesterek. A 297 település csaknem egyharmadának, 103 településnek volt legalább öt cikluson keresztül ugyanaz a személy a vezetője, ebből 63 településnek volt az első húsz évben kontinuus polgármestere, és a harminckét év alatt 69 településen volt mindössze két polgármester. 2021-ben még tizenöt olyan polgármester volt pozícióban, aki a rendszerváltás óta folyamatosan töltötte be a tisztségét. Tekintettel arra, hogy az interjúalanyok kiválasztásánál a polgármesterek személye volt meghatározó, a települések rendkívül heterogének, van köztük kisváros, aprófalu, zsákfalu, agglomerációs térségben lévő település, sikeres és kevéssé prosperáló községek.

Empirikus kutatásaimat a grounded theory szellemében végeztem, mely lehetővé tette számomra a témavezérelt mintaválasztást, illetve az interjúk feldolgozása során képzett értelmezési kategóriákat. A középszintű elméletek létjogosultságát a falusi politikák, a kistelepülések helyi közéleti és hatalmi viszonyainak kutatásában Glózer Rita (2007) munkássága is megerősítette. A polgármesterek személyes elbeszéléseiből kirajzolódó mintázatok alapján értelmeztem a tradicionális értékrendhez, a paraszti hagyományokhoz való viszonyukat. Az adatgyűjtés és a feldolgozás során mindvégig szem előtt tartottam a megkérdezett helyi vezetők paraszti társadalomhoz való kötődését, illetve a helyi társadalmak kontinuitását, integritását.

A mintázatokat megmutató szélesebb empíria mellett szükségét éreztem egy konkrét helyi társadalomban végzett mélyebb terepmunkának is. Ehhez a téma szempontjából ideáltipikus települést választottam a 2022-ben vizsgált baranyai falvak közül. A helyszíni kutatások során a megfigyelés, a helytörténeti és levéltári források feldolgozása mellett hat lazán strukturált interjút készítettem helyi lakosokkal, közöttük közéleti személyekkel, régi és új beköltözőkkel, valamint tősgyökeres lokálpatriótákkal.

Elméleti keretek

Paraszti polgárosodás

A rendszerváltást követően társadalomtudományi vita alakult ki, tekintettel arra, hogy érvényes – a korábbi ideológiai kötöttségektől mentes – fogalmakat igyekeztek találni a posztszocialista társadalmi valóság leírásához. A tapasztalatok szerint a magyar társa- dalom és gazdaság szerkezetének számos kontinuus, rendies eleme tovább élt a rendszer- váltás utáni években (Kotics, 2011). E kontinuitást hangsúlyozó megközelítés a polgárosodáselméletek sajátja. A témában kibontakozó diskurzust a polgárosodásról a Replika 1993-as, a paraszti polgárosodásról a Századvég 2003-as tematikus számai közölték. Számos értelmezési szempontból, olykor ellentétes aspektusból ragadták meg a szerzők a vitatott társadalmi jelenségeket, a 20. századi parasztság létezését, a szövetkezeti parasztságtól az utóparasztságon (Márkus, 1973) át a megszakított vagy felemás polgárosodás elméletén keresztül (Szelényi, 1992) egészen a paraszttalanításig (Kovách, 2003).

Általában az is vitatott, hogy mit érthetünk polgárosodáson, illetve hogy annak folyamata egyáltalán értelmezhető-e a magyar társadalom vonatkozásában (Gáspár, 1993). Kovács Teréz a paraszti gazdaság és társadalom átalakulásáról, a birtokstruktúra változásának jelentőségéről és a paraszti társadalom belső rétegzettségének következményeiről folytatott kutatásai során megállapította, hogy Magyarországon az 1945-ös föld- osztás a maga radikalitásával, ellentmondásaival és sajátságaival felszámolta a polgárosodásra kész polgári és paraszti középbirtokokat és ezzel a polgárosodás folyamatát is (Kovács, 2010). A földosztás következtében a földterület jelentős része a kis- és közepes gazdákhoz került, s a mezőgazdasági termelők körében soha nem látott magasságba szökött a családi gazdálkodóként élő parasztok aránya. A szerző kiemeli, hogy a parasztság a második világháború után nagy életerővel, kedvvel és szorgalommal, a nehézségekkel szemben kitartással és lelkesedéssel látott munkához, s jórészt az ő munkájuk emelte ki a magyar mezőgazdaságot a háború okozta visszaesésből (Kovács, 2010). Az 1948-as fordulat, a kényszerkollektivizálás, a kuláküldözés azonban megszakította a folyamatot. Kovács Teréz és Balogh Balázs idézett munkái, továbbá Ö. Kovács József kutatásai rávilágítanak, hogy a teljes körű kollektivizálás nagyon rövid idő alatt és radikálisan változtatta meg a paraszti társadalom generációk közötti kapcsolatait. Tekintettel arra, hogy a földet nem lehetett továbbadni, a következő generációt eltanácsolták a faluból és a mezőgazdaságból, az iparba vagy az iskoláztatásba menekítették (Balogh, 2009b; Kovács 2010; Ö. Kovács 2012, 2015).

Paraszttalanítás

Kovách Imre vezette be a szakirodalomba a paraszttalanítás fogalmát, melynek strukturális, társadalmi és kulturális dimenzióit különbözteti meg. A strukturális paraszttalanítás egy változásegyüttest jelöl, melynek keretében a vidéki társadalom és gazdaság mezőgazdaságtalanítására került sor. A történelmi parasztság mint társadalmi osztály, rend vagy csoport eltűnt, ugyanakkor a vidéki, falusi társadalom számbeli arányának és jelentőségének hanyatlása ennél jóval kisebb mértékben következett be. A társadalmi paraszttalanítás a kistermelés társadalmi funkciójának változására vonatkozik a szocializmus alatt és az azt követő korszakban. A paraszti termelés lényege az önellátás és a korlátozott fogyasztás mellett a javak visszaforgatása a gazdálkodásba s ezzel a paraszti státusz megőrzése volt (csajanovi modell). A szocialista korszak intenzív kistermelése azonban kényszerűen a fogyasztásra és javak felhalmozására irányult, felülírva a korábbi kulturális normákat. A leghangsúlyosabb a harmadik tényező, a kulturálistradíció-vesztés. A fogyasztási céloknak alárendelt gazdálkodás a paraszti társadalom intézményeinek funkcióvesztésével együtt vezetett a történeti parasztság értékeinek és hagyományainak eróziójához (Kovách, 2012).

Mentalitástöredékek

A kutatók körében konszenzus alakult ki arról, hogy a parasztság mint társadalmi réteg politikai és társadalmi értelemben Európa-szerte elvesztette meghatározó jellegét, ha az egyes országokban eltérő módon és tempóban is. Ugyanakkor a parasztságra jellemző értékrend és mentalitás elemei jelen vannak/lehetnek a társadalom egyes csoportjaiban. A rendszerváltás, a reprivatizáció és a földkárpótlás szinte provokatív lehetőséget kínált a parasztsággal foglalkozó társadalomtudományok számára, melyek a kistermelői habitusokban és üzemtípusokban tapasztalták a kontinuitást: a pluriaktivitás tartós jelenlétében, a pénzkímélő életmódra és az önellátásra való berendezkedésben, a gazda- sági kockázatcsökkentés tradicionális formáiban (Kovách, 2012; Kotics, 2011; Balogh, 2009b). Kovács Teréz az újkapitalizmus egyéni gazdálkodóinak paraszti származását mutatta ki, egyfajta megszakítottságot és folytonosságot a parasztság, a szocializmus alatti kistermelők és az új kapitalizmus korának egyéni főfoglalkozású mezőgazdasági gazdái között. A gazdálkodási stratégiák és mentalitások tekintetében kiemeli a családi vonatkozásokat, a gazdag parasztság leszármazottainak magas arányát, illetve a paraszti felmenők sikerének és kudarcának a családban megőrzött mértékadó, az identitásuk és stratégiáik részévé vált emlékét (Kovács, 2006).

A föld kétségtelenül materiális alapja a paraszti identitásnak, azonban ennél többet is jelent. A vagyoni, családi, rokoni és falusi társadalmi kötelékek meghatározója, az ősökkel is összekötő örökség. A földbirtoklás, a föld tulajdonjoga és a földművelés minősége az énkép és az adott személyről alkotott külső kép legfontosabb eleme volt a paraszti világban. A szocialista fordulatot követő parasztellenes politika, az erőszakos vagyonelkobzások és téeszszervezések, a gazdaelit kriminalizálása végső soron az énfelfogásoknak a terror eszközeivel való elbontását és a falusi társadalmak gyökeres átformálódását is jelentette (Ö. Kovács, 2015). Ugyanakkor a téeszbe kerültek sajátos előremeneküléséről tanúskodnak azok az egyéni és kollektív cselekvések, amelyek az adott politikai, hatalmi és gazdálkodási kereteken belül igyekeztek megőrizni valamit a korábbi létformából. Ö. Kovács József véleménye szerint a paraszti társadalom a kollektivizálás során hallatlan mértékű alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot (Ö. Kovács, 2012).

Általánosan ismert és elfogadott tény a szocializmus időszakával kapcsolatban a háztájiban végzett munka, az onnan származó jövedelem és élelmiszer jelentősége a megélhetésben és a gyarapodásban. A 20. század elején berögzült szokások egy része, így például a paraszti szorgalom és önkizsákmányolás, a szocializmusban is átöröklődött. A munka, a föld és a szabadság Erdei Ferenc által megfogalmazott paraszti ideáljából a munka maradt. A családok termelőfunkciója nem szűnt meg a kollektivizálással, a falusi gondolkodásban a vagyon megszerzésének képessége, a gyarapodás továbbra is fontos érték maradt. Kovács Teréz kimutatta, hogy a családok egykori anyagi helyzete – nem kizárólagos érvénnyel, de – kihatással volt a nyolcvanas évekre, „akik 1945-ben közép- vagy gazdag parasztok voltak, azok jobb anyagi körülmények között éltek az 1980-as években is” (Kovács, 2010: 173). Valuch Tibor is megerősíti a paraszti társadalom belső tagolódásának, rétegzettségének újratermelődését a szövetkezeti korszakban (Valuch, 2005).

A Kádár-kor az „alku” keretében hagyta dolgozni az embereket, akik életkörülményeik általános javulását valójában a mentalitásuk részévé lett önkizsákmányolással teremtették meg. Bódi Ferenc Szelényi Iván gondolataira utalva fogalmazza meg, hogy „e félig megtűrt spontán fejlődés máig ható eredménye, hogy a falvak nagy része nem vált slum övezetté a szocializmus négy évtizede alatt” (Bódi, 2020: 65). A kilencvenes évektől azonban nagyon rövid idő alatt strukturálódott át a falvak társadalma. Vidékiek tömegei 1993-ban egyszerre vesztették el munkahelyüket és a háztáji intézményét is, s a közösségek minden szempontból átmeneti helyzetbe kerültek. A vidék átstrukturálódásával pedig olyan, korábban ismeretlen jelenségek tűntek fel, mint a belső perifériák, a gettófalvak és a „vidéki underclass” (Kovách, 2012; Bódi, 2020).

A szakirodalom alapján a rendszerváltás idején atomizálódott, sok vonatkozásában korábbi gazdasági, közösségi, rokoni és családi kapcsolataikban megrongálódott, ugyanakkor egyes paraszti normákat átmentő vidéki társadalmakat tételezek fel. Kovách Imre csak az ezredforduló vidéki társadalmáról vélekedik úgy, hogy a parasztságra jellemző adaptációs képességét, társadalmi aktivitását, érdekei felismerésének és követésének képességét elvesztette. „A közösségi kontroll túlélte gazdasági bázisának, a magántulajdonnak az eltörlését, és a vidékiek még hosszú ideig számíthattak arra, hogy a közösségi kontrollal szabályozott érték- és normavilág valamilyen védelmet, legalább az összetartozás és közös sors érzését kínálja” (Kovách, 2012: 200).

A kontinuus helyi társadalom jelentősége

Egyes baranyai társadalomtörténeti munkák kimutatják a helyi társadalom megmaradásának, integritásának jelentőségét egy-egy település későbbi boldogulásának, fejlődésének szempontjából. Gáspár Gabriella a nyolcvanas években Bóly és társközségei társadalomszerkezetének történeti változásait vizsgálta az etnikai arányok, a gazdasági-kulturális és értékrendbeli specifikumok, valamint a kortárs települési pozíciók összefüggésében. Egyértelműen kimutatta, hogy a hatvanas évekig lezajlott változások – elsősorban a ki- és betelepítések – minden községben gyökeresen átalakították a helyi társadalom összetételét. Az összehasonlításokból azonban kirajzolódik, hogy a (sváb) őslakosság nagyobb mértékű elvándorlása hosszú távon is hátráltatta a helyi társadalmak regenerálódási folyamatát, illetve a fennmaradás és a fejlődés esélyei szorosan összekapcsolódnak a lakosság identitásával és a közösséghez való ragaszkodásával. Jelentősége van tehát annak, hogy a lakosságnak megmaradt-e egy tradicionális rétege, amely normáit és értékeit el tudja fogadtatni a betelepülőkkel (Gáspár, 2001). Ugyancsak Baranya megyei német falvakban kutatott Aschauer Wolfgang. Három különböző típusú és társadalom- struktúrájú német települést hasonlított össze a második világháború utáni kitelepítések hatását vizsgálva. Először is kimutatta, hogy elsősorban nem az emberek (németek) politikai cselekvései döntöttek a kitelepítésükről (bár tagadhatatlanul azok is), hanem a tulajdonuk nagysága és a gyors elszállíthatóságuk. Három falu közül a leggazdagabb parasztok lakta, jól működő állattenyésztéssel és fejlett szántókultúrával rendelkező Palotabozsok németeinek kétharmadát telepítették ki, a kevéssé tehetős somberekieknek csak az egyharmadát, míg a törpebirtokosok, szegényparasztok és napszámosok lakta Görcsönydoboka lakói közül csak néhány családot vittek el. A települések későbbi fejlődésében, sikerességében, pályájában, a betelepítettekkel való etnikai konfliktusaik minőségében a kutató a helyi társadalmak kontinuitásának, integritásának egyértelmű szerepét mutatta ki (Aschauer, 1994).

A fenti kutatások a lakosságcserében kiemelkedően érintett baranyai sváb falvakat mutatnak be. Ragadics Tamás egy magyar településről, Tésenyről írt társadalom-történeti elemzése azt a folyamatot követi nyomon, hogyan lesz egy átlagos uradalmi településből, majd a szocialista időszakban még kedvező körülményekkel jellemezhető faluból marginalizálódott, hasadt társadalmú, etnikai szegregációval sújtott település, elsősorban az elmúlt évtizedek gazdaság- és társadalompolitikai történéseinek, döntéseinek hatására (Ragadics, 2022).

Tapasztalatok a polgármesterekkel készített interjúk során

Az önkormányzatiság első éveiben több kutató is foglalkozott a polgármesterek, helyi vezetők személyével, társadalomstatisztikai jellemzőivel, pártpolitikai függetlenségük kérdésével. Általános tapasztalat, hogy a legtöbb településen helyben született, a közéletben addig is formális vagy informális vezető szerepet betöltő tekintélyt választottak polgármesternek. A jelöltek sikere sokkal inkább a helyben végzett munkájuktól és a lakóhelyi kapcsolataiktól függött, mintsem a politikai álláspontjuktól vagy a választási programjuktól (Borboly-Csite, 1999; Kovách, 2012; Bódi, 2020). A volt gazdagparaszti réteg tagjai, annak leszármazottai a rendszerváltást követő évtizedben felülreprezentáltak voltak a települési önkormányzatok képviselői körében. Ez összefügghetett a földkárpótlással és a földvisszaigényléssel, a visszaparasztosodás rendszerváltáskor csak remélt társadalmi folyamatával. A korszakra vonatkozó, polgármesterek körében végzett 2021-es és 2022-es kutatások hasonló következtetésekkel zárultak, kiegészítve a hagyományos paraszti társadalomhoz való kapcsolódás nézőpontjával (családi minták, agrárérintettség stb.). A megkérdezett tizenhat polgármesterből tizenhárman tősgyökeres helyi paraszti család leszármazottai, ebből két fő vált annak tagjává házasság révén. A polgármesterek fele közép- vagy gazdagparaszti származású, közülük tizenegy fő tud a felmenői között legalább egy, de általában több községi bíróról, esküdtekről, presbiterekről, tanácstagokról, téeszelnökökről vagy egyéb közéleti szereplőkről. A megkérdezettek fele helyi agrárérintettséggel bíró gazdálkodó. A reprivatizációkor visszaigényelt családi földeken gazdálkodnak, esetleg bérben műveltetik azokat, illetve többen vásároltak hozzájuk területeket. Több településen az utolsók között művelik kisparcellás, státusszimbólumnak is beillő szőlőjüket.

A modern önkormányzatisággal létrejött szabadságot, az önálló, helyi döntéshozatal lehetőségét nagy lelkesedéssel, eufóriával élték meg, még ha feladatuk ellátásához nem is voltak megfelelő pénzügyi eszközeik, illetve eleinte tapasztalatuk sem. Minden településen megfogalmazódott a rendezett környezet igénye. Ennek megteremtésében a kilencvenes években még nagy jelentősége volt a társadalmi munkának. Elsőként jellemző módon olyan szimbolikus, a lokális identitás és a paraszti értékrend szempontjából is kiemelkedő jelentőségű szakrális építményeket és tereket hoztak rendbe, mint a temetők, a templomok, feszületek. Jellemzőek voltak az ugyancsak jelentős társadalmi munkával kivitelezett, a helyi társadalom prosperitását demonstráló presztízsépítkezések (sportcsarnokok, iskolák). A megkérdezettek felelősen, racionális döntéseket hozva igyekeztek gazdálkodni, s hangsúlyozták, hogy a jó gazda sokszor a családból hozott szellemével vezették településüket.

A megkérdezett polgármesterek közül mindössze egy indult pártszínekben, a többiek mindvégig pártpolitikailag függetlenek voltak. Alapvetően a középutasság jellemzi őket. Vezetőként kiegyensúlyozottságra törekednek, kistérségi, képviselő-testületi és helyi társadalmi szinten egyaránt. A vidéki polgármesterek függetlensége a rendszerváltáskor, majd későbbi politikai elköteleződésük számos kutatás tárgyát képezte, melyek a nagy- politika vagy a választási struktúra oldaláról értelmezik a jelenséget. Az interjúk elemzése alapján azonban a polgármesterek narratívája, érvelése minden esetben nagyon hasonlít egymáshoz, illetve a parasztságot összefogó klasszikus civil szervezetek – agrár- közösségek, gazdakörök, olvasókörök – alapszabályaiban megfogalmazott világnézeti és politikai semlegességet követelő attitűdökhöz (Szóró, 2015). A politikai jellegű elköteleződés könnyen megoszthatta volna a tagságot, a helyi közösséget, ezért az olvasó- és gazdakörök nagy része tudatosan távol tartotta tagjait a körön belüli politizálástól. A meg- kérdezett polgármesterek érvelésében függetlenségüket ugyancsak a megosztottság elleni törekvéseik indokolják, különösen a kis lélekszámú településeken.

Az első jelölésekkel, választásokkal és a későbbi sikerességgel kapcsolatban a narratívák alapján egy közösség által megőrzött tradicionális értékrend is megnyilvánul. Jellemzően nem saját ambícióik motiválták a megkérdezett polgármestereket arra, hogy induljanak a választásokon, a helyi közösség kereste meg és beszélte rá őket a közéleti szerepvállalásra. Csupán néhány esetben történt korábbi helyi vezető javaslatára a választási részvétel, alig néhány főnek volt közülük tanácsi vezetői tapasztalata.

Hozzá kell tennem, hogy a vizsgált községek társadalmának többsége – még a sváb települések esetében is – kontinuus maradt. Egyes falvakat a kedvezőtlen gazdasági adottságaik miatt kerülték el a tömeges kitelepítések, míg másutt néhány év elteltével visszavásárolták magukat otthonaikba az eredeti közösség tagjai.

Esettanulmány: egy sikeres község és közösség

Települési adottságok

A vizsgált község Pécs húsz kilométeres vonzáskörzetében található, jó természeti adottságokkal bíró, rendezett település. A Mecsek nyugati lábánál elterülő síkságon jó minőségű mezőgazdasági termőterülettel rendelkezik. A középkor óta káptalani birtok- ként tartották nyilván, magyarságát mindvégig megőrizte. A földbirtokokra vonatkozó történeti adatok alapján látható a kisbirtokosok nagyobb aránya és a száz hold feletti birtokosok csekély száma, a szőlő, az erdő és a nádat adó területek hiánya. A település lélekszáma a 19. századtól körülbelül ezer fő, melyet kisebb változásokkal a 21. századra is meg tudott tartani.

A mezőgazdaság jelentősége a rendszerváltás után is megmaradt a településen, a volt termelőszövetkezet utódintézményei és egyéb agrárvállalkozások a mai napig prosperálnak. Több társas és egyéni vállalkozás ad lehetőséget a munkaképes korúak foglalkoztatására. A rendszerváltás idején és az azt követő években számos infrastrukturális fejlesztésre került sor a településen, gáz- és vízvezeték, telefon- és helyi kábeltelevízió-hálózat, széles sávú internet-szolgáltatás érhető el. A település rendkívül rendezett, játszóterek, parkok, köztéri szobrok, kulturált közterületek jellemzik. Több szociális és egyéb intézmény, védőnői, orvosi, fogorvosi szolgálat, továbbá számos civil szervezet, sportegyesület, polgárőrség stb. működik a községben.

A helyi társadalom

A helyi lakosság magyar, a bármely más nemzetiséghez tartozók száma történeti léptékben is elenyésző. A falu népessége az évszázadok alatt kontinuus tudott maradni, a tömeges ki- és betelepítések elkerülték. A második világháború utáni társadalmi kataklizmák, az 1945. évi földfoglalások, földosztások és a kuláküldözések itt is megtörténtek. A levéltári forrásokban a 18–19. századtól beazonosíthatók a legjelentősebb gazdák/ jobbágyok, máig meghatározó családok nevei. Tanácstagként, virilisként, esküdtként, bíróként, malomtulajdonosként, a későbbiekben termelőszövetkezeti vezetőként vagy helyettesként, tanácstagként szerepelnek az iratokban. A közösségbe beágyazott, általában módosabb családok tagjai ma is vállalnak aktív közéleti szerepet, civil szervezeti és képviselő-testületi tagságot. Az interjúk narratívája alapján a tradicionális közösségi mintákat, a családban öröklődő feladatokat tudatosan folytatják, vállalják, sőt adják tovább gyermekeiknek a 21. században is. Fórumot jelent erre a helyi egyházközösség működtetésében való szerepvállalás, a karitatív tevékenység, a helyi bálok, ünnepek szervezésében, illetve az önkormányzat és egyéb intézmények rendezvényein való aktív részvétel. E lokálpatrióta családok tagjai közül többen gazdasági szereplőként, pedagógusként, értelmiségiként, hivatalnokként vagy önkormányzati képviselőként is tagjai a helyi elitnek.

A polgármester

A település polgármestere 1990-ben a helyi közösség támogatásával, biztatásra indult az első választásokon. Tősgyökeres gazdacsalád helyben maradt, értelmiségivé vált leszármazottja, aki a rendszerváltás idejére elismert közösség- és kultúraszervező tevékenységet folytatott a településen. A negyvenes–ötvenes években földfoglalásokat, kuláküldözést elszenvedett egyik, ha nem a legnagyobb helyi gazdacsalád identitásában erős sarja. Felmenői közül többen is községi bírók voltak a környező településeken. Nagyapja nagygazdaléte ellenére – illetve épp azért – az első helyi termelőszövetkezet elnöke lett. A polgármester a rendszerváltás óta a település sikeres, kiterjedt kapcsolathálóval rendelkező, harminckét éve újraválasztott, pártpolitikailag független vezetője. Mindvégig társadalmi megbízású polgármesterként töltötte be tisztségét. Rokonsága, felmenői, testvérei és házassága révén is a falu elitjébe tartozik, történetileg és a jelen vonatkozásában egyaránt. A vele készült interjúk narratívája alapján a közösségért való tenni akarás a neveltetéséből, családi mintáiból fakad, ezek közül nagyapja gazdálkodó szelleme, sikeressége, tradicionális közösségi szemlélete meghatározó. A rendszerváltás idején az önkormányzatiságban lehetőséget látott a település és a közösség sorsának alakítására, irányítására. A családi földeket a rendszerváltás után visszaigényelte, és bérben művelteti őket, szőlőjét maga műveli. Személyes példája alapján a családban megtartott, továbbadott, identitást és szemléletet meghatározó normák tehát nemcsak az egyéni gazdálkodóvá válás során lehetnek meghatározók, hanem a közösségért való felelősségvállalásban is.

A támogató közösség jelentősége

A polgármester részéről kezdetektől egyértelműen megfogalmazott cél a település infrastrukturális fejlesztése mellett a helyi közösség megtartása, építése, a lokális identitás őrzése és erősítése. Három évtized távlatából megfogalmazott tapasztalat a kettő egymást feltételező jellege, illetve az ezredforduló után a közösségek lassú bomlása. A helyi társadalomban mindvégig egyértelműen kitapintható egy tősgyökeres, közép- és gazdagparaszti származású családokból álló tömörülés, melynek tagjai kiemelkedő szerepet játszanak a helyi közösségi és közéletben. A levéltári forrásokban családneveik virilisként, malomtulajdonosként, esküdtként, bíróként, tanácstagként stb. jelennek meg. Jellemzően önkormányzati képviselők, civil szervezetek vezetői, közösségi és községi programok, rendezvények aktív szerepvállalói. Jellemző a körükben az agrárérintettség. Általában középfokú végzettséggel rendelkeznek, gyermekeik jórészt felsőfokú tanulmányokat folytatnak.

A civil szervezetek döntő többsége alapítását, működését és finanszírozását tekintve erősen kötődik az önkormányzathoz, s hosszú távon sem volt képes attól független, önálló szervezetté válni. Az épített és a természeti környezet rendezése, a helyi lakosság kulturális emlékeit feltáró, tradicionális értékeket őrző programok mellett több fesztiváljellegű, nagyobb tömeget vonzó, populáris rendezvénynek is otthont ad a település, továbbá a magaskultúra, a képzőművészet, illetve alkotótáborok is helyet kapnak.

Még van a községben pap. A helyi katolikus közösség prosperitásáról árulkodik, hogy a társegyházközségi szervezetben kilenc községben feladatot ellátó plébánia egy jóval nagyobb településsel szemben tartotta meg központi szerepét. A helyi egyházszervezet világi vezetője ugyancsak tősgyökeres család tagja, aki felmenőitől vette át a társadalmi szerepet, mintát követ, és tudatosan adja tovább azt gyermekének.

A helyi társadalom és a beköltözők

Bár a községnek nincs különösebb természeti értéke vagy turisztikai vonzereje, a céltudatos fejlesztéseknek, rendezett társadalmának és faluképének köszönhetően a Pécsről kiköltözők célpontjává vált. Lakossága az 1990-es népszámlálás idején 872 fő volt, a 2000-es évekre pedig mintegy ezer főre növekedett, s ezen érték körül stabilizálódott. A nyolcvanas–kilencvenes években beköltözők az interjúk alapján integrálódni tudtak a helyi közösségbe, többen közéleti, társadalmi szerepre is vállalkoztak. A település északkeleti részén kialakult új lakóövezet, a „lakóparkként” emlegetett településrész újabb beköltözői azonban már kevéssé voltak képesek kapcsolódni a helyi társadalomhoz. Többen ingázó életmódot folytatnak, a város szolgáltatásait veszik igénybe, családi, baráti kapcsolataik, programjaik sem a településhez kötik őket.

Tipikus konfliktusforrás a városközeli, agglomerációvá váló, alvótelepülési funkciókat mutató községek helyi társadalmában a tősgyökeres lakosság és a beköltöző, sokszor iskolázottabb rétegek egymáshoz való viszonya. A faluról alkotott idilli kép, a rurális imázs elemeinek és a vidéki valóságnak a találkozása gyakran szül ellentéteket. A szóban forgó településen nincsenek kiélezett helyi társadalmi vagy politikai konfliktusok, de az értékrendek különbsége miatt a kapcsolódásnak, integrálódásnak vannak akadályai. A két társadalmi csoport nyilvánvalóan eltérő helyidentitása, például a volt szakrális helyekhez, az ótemetőhöz fűződő viszonya a vizsgált településen is feszültséget generál. A betelepülők növekvő száma ellenére azonban a helyi közösség meg tudta őrizni integritását.

A helyi siker

Mit érthetünk sikeren, és mitől válik sikeressé egy polgármester, egy önkormányzat vagy egy helyi társadalom? A kérdéskört több szempontból is meg lehet közelíteni, például a nagypolitika, a helyi politika, a helyi társadalom vagy a helyi lakosok személyes boldogulásának oldaláról. Bódi Ferenc kutatási eredményeinek összefoglalása alapján a sikeres helyi társadalomhoz és önkormányzathoz végső soron kell egy helyi elit által támogatott polgármester, egy kivitelezhető, racionális helyi ötlet, kistérségi/területi együttműködés, az innovációkat elfogadó helyi társadalom, továbbá sokat jelent a felsőbb politikai szférákból érkező támogatás. A sikerességben a polgármester egyértelműen kulcsfiguraként, összekötő kapocsként jelenik meg a különböző szférák, a hivatal, a helyi és a nagypolitika, illetve a helyi társadalom között, sokszor egyensúlyozva a jogi lehetőségek és a közéleti elvárások mezsgyéjén. A helyi viszonyokon túl jelentősen meghatározza egy település sikerességét, jövőjét a reputációja. Ez sok esetben a polgármester személyes kapcsolathálóját, a különböző minisztériumokban, országos szövetségekben, szakmai fórumokon és kistérségekben való ismertségét és elismertségét jelenti (Bódi, 2020).

A vizsgált település polgármesterének attitűdje, helyzete sok átfedést mutat e kutatási eredményekkel. Narratívája szerint a sikerhez mindenekelőtt dolgozni kell (a munka paraszti eszménye). Kell egy megvalósítható, reális ötlet, valamint egy támogató csapat (közösség), azaz összefogás. Saját személyére vonatkozóan a türelem, a szolgálat és a példa- mutatás kategóriáit nevezte meg. A megfogalmazott értékek nagy hasonlóságot mutatnak a polgárosodó parasztság értékrendjével, a 20. század eleji, a közösségi életet erősen meghatározó paraszti szervezetek normáival, vezetőválasztási szempontjaival (Márkus, 1988; Szóró, 2015). A vagyoni helyzet, az egyéni alkalmasság, a személyes képességek és kvalitások, a szociális érzékenység mellett a példamutató életmód, a közösség iránti elkötelezettség, a tagság összefogását és eredményes együttműködését biztosító személyes presztízs fontos kritériumok voltak (Szóró 2015: 320). A vidéki társadalom e sajátos önszerveződési formái – a különböző agrártömörülések, olvasó- és gazdakörök – az 1860- as és 1950-es évek között jelentős szerepet játszottak a közösségi érzések felkeltésében, a közösségépítésben, a helyi lakosság megszervezésében, összefogásában. A legnagyobb számban a 1930-as években működtek, míg a kommunista hatalmi berendezkedés fel nem számolta őket (Szóró, 2015; Bódi, 2020).

Összegfoglalás

Az esettanulmány helyszínéül választott településnek a rendszerváltás idején nem voltak különleges adottságai, természeti kincsei vagy turisztikai vonzereje, kiemelkedő mezőgazdasága. Bár a tanácsrendszer idején kisebb központnak számított, középületei, infrastruktúrája, úthálózata, közterei ugyanolyan elhanyagoltak voltak, mint más kistelepülésekéi. Úgy tűnik azonban, hogy megmaradt az integritását és identitását sok vonatkozásban őrző helyi társadalma, melynek tagjai valóban élni kívántak az önkormányzatiság adta lehetőségeikkel.

Kiemelkedésében minden kétséget kizáróan döntő szerepet játszik/játszott a lokális identitásában és elhivatottságában igen erős, saját örökségét, „emberméretű közösségét” (Bertók László) szolgáló polgármestere. Személyes identitása számos vonatkozásban tükrözi a polgárosodó parasztság értékrendjét, a jó és helyes élet paraszti ideáljait (az idősek tisztelete, a föld szeretete, szorgalom, mértékletesség, a közösség törvénye, hit, példamutató élet, egyéni kvalitások és ambíciók stb.). A település önkormányzata a demokratikus, konszenzuskereső önkormányzatok kategóriájába tartozik. Saját jól felfogott érdekénél fogva törekszik a belső kohézióra, hangsúlyt helyez a belső erők megszervezésére, a helyi társadalom és közösség építésére, s ennek megfelelően hoz döntéseket (Bódi, 2020). A polgármester agilitása, ismertsége, kistérségi szerepvállalása, a megyei vagy az országos sajtóban való rendszeres megjelenése, az évtizedek alatt kialakult kapcsolat- hálója a település fejlődésének meghatározó tényezője. Elkötelezettségének és egyéni kvalitásainak jelentőségét alátámasztja a hasonló méretű, sőt kedvezőbb adottságokkal rendelkező, de hektikus helyi vezetésű szomszéd település ellenpéldája. Tény, hogy a személyes kvalitásokon alapuló helyi hatalom kockázatokkal jár. Ugyanakkor a kistelepülések szempontjából nagy baj, ha nem alkalmas vagy nem a közérdeket szolgáló személy kerül pozícióba, bármilyen csekély források felett rendelkezzen is (Glózer, 2007).

Konklúzió

A személyes megfigyelések és az elkészült interjúk alapján kétségtelen, hogy a vizsgált község tradicionális faluközösséghez tartozó társadalmi rétegének tagjai a mai napig fel- adatuknak érzik közösségi és közéleti feladatok ellátását, határozott kulturális mintákat fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban, melyeket a gyermekeiknek is igyekeznek továbbadni. Felülreprezentáltak körükben a tősgyökeres, módos vagy középparaszti családok tagjai vagy helyben maradt leszármazottai. A helyi civil szervezetek vezetői, illetve a polgármester személye és a képviselő-testület összetétele alapján jelen településre is igaz az általános tapasztalat, mely szerint a községi önkormányzatok testülete inkább vált a helyi elit exkluzív intézményévé, s lett egy szűkebb patríciusi csoport érdekhordozója, mint a szélesebb helyi társadalom fóruma (Bódi, 2020). Azonban ez a helyi társadalom hagyományosan tisztséget betöltő tagjainak mintát követő közéleti szerepvállalását is jelenti.

A rendszerváltó polgármesterek körében készített interjúk és egy helyi közösség mélyebb megismerése nyomán úgy gondolom, a paraszti hagyománytöredékeknek az egyéni gazdálkodási és életmód-stratégiák keretében értelmezett továbbélése mellett a helyi közösségeket is érdemes vizsgálni.

A rendszerváltással létrejött vidéki önkormányzatiság, minden hibájával együtt, széles körben lehetőséget nyújtott a szocializmus alatt többé-kevésbé látens módon átörökített paraszti mentalitás közösségi megnyilatkozásának. Erre utalnak az ezredfordulóig megőrzött vidéki normákról vagy az egyéni vállalkozók gazdálkodási stratégiáiról szóló megállapítások. A paraszti polgárosodásról vagy a paraszttalanításról szóló elméletek joggal állapítják meg, hogy a parasztság elvesztette társadalmi és gazdasági jelentőségét. A családi keretek között továbbélő mentalitás- és identitáselemek meglétét azonban sokan regisztrálták a szocialista és a posztszocialista társadalomban.

Tanulmányomban egy olyan forma keretében kíséreltem meg az identitáselemeket feltárni, melyek elvileg minden község és helyi közösség számára megadattak a rendszer- váltás idején. Bódi Ferenc álláspontja szerint, bár a rendszerváltáskor létrejött önkormányzatoknak képességeiket és anyagi lehetőségeiket messze meghaladó problémákat kellett (volna) megoldaniuk, a háromezer helyi szabadságvilág menekülési utat mutatott a vidéknek abból a nyomorból, amelybe a gazdasági rendszerváltás taszította a magyar- országi vidék zömét (Bódi, 2020). A helyi hatalom és a modern önkormányzatok szereplőinek politikai és gazdasági érdekek által befolyásolt harminc éve ellenére úgy tűnik, maradtak olyan életvilágok, ahol a helyi társadalmak története és struktúrája a helyi politika szerkezetét meghatározó tényező tudott maradni. Az elért települési sikerek természetesen nem pusztán a töredékeiben megmaradt tradíció vagy társadalomszerkezet érdemei, sőt. Ezek magyarázatát inkább abban a szerencsés találkozásban látom, amelyben a hagyományos és a paraszti jelzők nem pusztán a rurális imázs turizmusösztönző kategóriájaként jelennek meg, hanem szerves részei, társadalmi értelemben vett értékei maradtak egy lokális közösségnek. Úgy tűnik, hogy bár ritkán és a hagyományhoz viszonyított olvasatban, a helyi politika vonatkozásában a múlttá nem vált történelemnek lehetnek pozitív tartalmai.