Absztrakt

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 2020. május 8-án felhívást tett közzé a weboldalán, hogy a koronavírus időszakában készült feljegyzéseket, naplókat és beszámolókat küldjék be szerzőik a levéltár számára, hogy kutathatóvá váljanak e rendkívüli időszak hatásai az egyénre, a társadalomra, az oktatásra, a szórakozásra és a mindennapi életre. Míg nemzetközi szinten a hasonló felhívások legtöbbször sikeresnek nevezhetők, addig a magyar kérés szinte válasz nélkül maradt. Ez a szerencsétlen körülmény irányított az online felületeken fellelhető írások felé, hiszen a napló krízisműfaj, így feltételezhető, hogy egy ekkora válság írásra, dokumentálásra készteti az embereket. Három indoka lehet a naplóírásnak: az öndokumentálás, hiszen a szerzők történelmi eseményt éltek át, ezért az utókor számára rögzítették tudatosan az eseményeket, a terápiás célok és az önreflexió. Ezeket az indokokat kiegészítettem kettővel: a kapcsolattartás és -teremtés vágyával, hiszen a naplókra van visszajelzés, ami a szerzőknek örömforrást is jelentett.

Kulcsszavak: koronavírus, napló, közösségi média

DOI: 10.56699/MT.2024.3.12

A koronavírus-járvány gyors terjedése új, korábban ismeretlen helyzetet teremtett: a világ egységesen ugyanazt a történelmi eseményt élte át. Ezért a tudományos és művészeti intézetek felhívásokat tettek közzé, hogy az emberek dokumentálják ezt a válságot a jövő kutatói számára. Olyan országokban, ahol a naplóírásnak, főleg az autobiográfiaíró-versenyeknek nagyobb hagyományuk van, például Lengyelországban, ahol a Lengyel Tudományos Akadémia és a Varsói Egyetem fiatal szociológusai is tettek közzé felhívásokat lengyelül, angolul és ukránul, ezek sikeresek voltak, számos olyan egodokumentummal gyarapodtak a kutatók, amelyek a járványidőszakról számolnak be (Rodak–Malusà, 2020). Hiába csatlakozott e nemzetközi felhíváshullámhoz a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára is „Írjon Ön is történelmet!” címmel, az alacsony részvételi szám miatt a gyűjtés sikertelennek bizonyult (Horváth, 2022). Ez természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az emberek vezettek hagyományos értelemben vett naplót, több oktatási intézmény is kiadta a tanulóknak házi feladatként a járványhelyzet dokumentálását, illetve a Pécsi Tudományegyetem egyik kurzusán a szociális munkás szakos hallgatók a saját naplóikat elemezték (Bakos et al., 2020).

Az emberek természetesen a közösségi médiában (például Facebook, Instagram) is aktívan dokumentálták a karantén- és járványidőszakot, elég csak arra gondolni, hogy ekkorra esik a TikTok népszerűvé válása is. A közösségi média átvette a személyes blogok szerepét, és ez a folyamat erősen megnehezítette az adatok gyűjtését és archiválását, illetve további felhasználását. Jill Walker Rettberg már egy 2020-as tanulmányában rámutatott, hogy a közösségi média kiszorította a személyes blogokat, olyan változásokat hozva, mint például a naplóíró anonimitásigényének – és -lehetőségének – a megszűnése. A közösségi média felületei már helyettünk vezetik a „naplónkat”, de az érzelmi vagy a vallomásos kontextus helyett a kvantitatívabb cselekvéseinkre koncentrálnak (Rettberg, 2020). Esszémben épp egy ebből a szempontból kivételes helyzetet szeretnék bemutatni, hiszen az általam vizsgált „koronaplók” főleg a közösségi médiában jelentek meg. Szerzőik a személyes profiljukat használták e célból, a nyelvezetük közelebb áll a mindennapi beszéd stílusához, az írások rövidek, töredezettek, de visszatért bennük a blogok esszéisztikus, vallomásos jellege is.

Kutatási problémák

A vizsgált időszakot a fellelt írások dátumai határozták meg: az általam eddig az írásos közösségi médiában felgyűjtött 184 magyar nyelvű naplóbejegyzés – amelyben a szerző koronaplóként (vagy a Covid–19-járványhoz kapcsolódó naplóként) definiálta írását – 2020 márciusa és 2021 decembere között íródott. Ez az első két hullám időszaka volt, amikor a legtöbben fertőződtek meg, és a legszigorúbb rendelkezések voltak érvényben. Jelenleg az adatbázisom leghosszabb naplója kilencvenhét bejegyzéses, és száztíz napot ölel fel 2020 márciusától kezdve.

A szövegeket eleinte a Facebook kulcsszavas keresőjének segítségével gyűjtöttem. Népszerűek voltak a #koronapló, #koronanapló, #karanténnapló, #virusdiaries hashtagek. Utóbbi csalóka eredményeket hozott a nemzetközi használat miatt, hiszen ebben a kutatásban csak magyar nyelvű szövegeket vizsgáltam. További naplószövegek gyűjtését jelenleg az is nehezíti – már-már lehetetlenné teszi –, hogy a Facebook a korona- vírussal kapcsolatos hashtageket letilthatta vagy korlátozhatta, mert már semmilyen kulcsszavas keresésnél nem adnak ki találatot. A szövegeket adatbázisba gyűjtöttem, dátummal, eredeti szöveggel és a szövegek archivált linkjével, mert ahogy már több nap- lókutatással foglalkozó szakember is megfogalmazta, a szerzők az online térben is átélhetik a „napló széttépését” egy egyszerű törléssel. A naplóbejegyzéseket a szerző megjelölése és a szöveghez vezető direkt link nélkül a zenodo.org oldalra töltöttem fel, változtatások nélkül (Horváth, 2023). A szövegekben szereplő személyeket a szerzők maguk „titkosították”, nem írtak ki teljes nevet, általában kezdőbetűkkel vagy beceneveken említették az ismerőseiket.

Miért vezettek naplót?

Az emberek leggyakrabban tinédzserkorban és/vagy válsághelyzetben kezdenek naplót írni, különböző okok miatt. Önmaguk kifejezése, a gondolataik papírra – vagy ez esetben az online térbe – vetése eltávolítási technika: kiírják magukból a problémákat és a gondokat, kiöntik a szívüket. Ezzel párhuzamosan a szerző önreflexióra készteti magát írás közben, ami krízishelyzetben elengedhetetlen, ez adja a krízisnaplók velejét, hiszen a naplóvezetés célja a megoldás keresése, és ennek eredménye maga a napló. Nem elhanyagolható cél a dokumentálás, az emlékek megőrzése a jövő számára. A krízisnaplók tanúvallomásként is kezelhetők, hiszen történésük közben rögzítik az eseményeket (Lejuene, 2009). Még egy indokot szeretnék említeni, amely már kifejezetten a digitális korszakra igaz: a naplók a kommunikáció és a visszajelzés öröméért születnek, annak érzéséért, hogy fontos valakinek a szerző, vannak olvasói, érdeklődnek iránta, gyorsan kap visszacsatolást.

„Nem vagyok egy nagy naplóíró, meg hát így a karanténban elég véges mennyiségű dolog tud az emberrel történni, hogy minden napra jusson egy bejegyzés, de miután többen is érdeklődtek ma is a hogylétem felől, akikkel tegnap már beszéltem, lehet hogy elindítottam valamit a tegnapi bejegyzéssel, és aggódnak a daily update hiányában…” (Facebook-bejegyzés, 2020. március 11.)

„Reggel fejfájásra ébredtem. Pánik. Elkaptam volna?”

Az eddigi forrásaim alapján a járványidőszakban főleg olyanok fogtak naplóvezetésbe, és tartottak ki huzamosabb ideig mellette, akik amúgy is aktívabbak voltak a közösségi médiában, és szeretnek írni. Sok egy-két bejegyzéses, videós próbálkozást találtam, amelyek gyorsan elhaltak, mert a szerzőben nem volt meg a kellő kitartás, nem volt fontos számára, hogy írásban rögzítse az eseményeket. Az általam fellelt legkorábbi bejegyzés 2020. március 9-éről számol be, ami gyors reagálásra utal, hiszen az első „hivatalos megbetegedést” március 4-én regisztrálták. Az első bejegyzések egységesen a bizonytalanságról, a lehetséges megbetegedésről és a jelentkező tünetekről szólnak. Rögtön szembetűnik, hogy a naplóírás elkezdése tudatos döntés eredménye volt a szerzők részéről, önmagukra és a jövőre gondolva.

„Nagyon úgy tűnik, elkaptam a »nemlétező« COVID-19-et (innen is üzenem az összes vírustagadónak, hogy b****ák meg), szóval gondoltam megosztom az élményeimet, ha már úgyis felszabadult a következő 10 napom. Hátha tanulságos lesz valakinek, meg persze a mai világban mit ér az ember, ha nincs kellően szosölmédiázva élete minden pillanata?” (Facebook-bejegyzés, 2020. március 9.)

Nem meglepő, hogy több naplóíró a koronavírust elkapva pontosan vezette betegségének a lefolyását, így betegségnaplóként is definiálhatjuk ezeket az írásokat.

„1. nap: kicsit változtak a tünetek, az általános izomgyengeség nagyjából elmúlt, ahogy a fejfájás is (bár lehet, hogy csak ennyi hatalma van a fejfájásnak az üres kobakom felett), ahogy a hideg sem ráz már annyira (inkább egy állandósult hőemelkedésnek tűnik, de nincs lázmérőm), ellenben a köhögés már hurutos, és pluszban az orrom is folyik. A leizzadt éjszaka utáni reggeli zuhanyt követően irány a tesztközpont, szerencsére nincs messze, egy metrómegálló, meg némi séta (a maszk persze véletlenül sem kerül le egy pillanatra se).” (Facebook-bejegyzés, 2021. március 9.)

Ezek a leírások gyakran összekapcsolódnak a félelemmel is, hiszen a szövegek főleg az első két hullám idején íródtak, amikor még ismeretlen volt maga a vírus és a helyzet is. A tájékoztatás a koronavírus-járvány kezdete óta akadozott, kezdve a magas tudományos bizonytalansággal, a dezinformáció gyors áramlásával, és zárva az emberi faktorral, az ellenállással. A naplónak ebben a szituációban az az elsődleges feladata, hogy teret nyújtson az érzelmek kieresztésének, így az írás maga is megbirkózási mechanizmus.

„#koronapló 15.

Április 9., csütörtök

Ma egy vita kapcsán érvek helyett megkaptam, hogy gyökér vagyok, a koronaplós bejegyzéseim depressziós nyavalygások, amit be kéne fejezzek, keresve valami értelmes elfoglaltságot. […] Vissza a depressziós nyavalygáshoz. Én magam ezt az egészet csak azért írom, javarészt magam- nak, hogy ha egy év múlva majd feldobja a facebook, mint emlék, visszagondolva erre a pokoli bezártságra többre tudjam majd azt a szabadságot értékelni, ami majd akkor újra körbevesz.” (Facebook-bejegyzés, 2020. április 9.)

Azzal, hogy a naplóírók kifejezték komoly aggályaikat az eseményekkel kapcsolatban, túlléptek az önreflexión, s ezzel visszatérünk a napló mint tanúvallomás lehetőségéhez, hiszen a szerzők átélik, megélik, megfigyelik az eseményeket, és diskurzust indítanak róla, amihez a közösségi média kifejezetten jó táptalajt nyújt.

„Egyre nehezebb írni ezt a naplót, egyre több dolog kavarog bennem, aminek semmi köze a járványhoz, a karanténhoz.”

Nem meglepő módon a koronaplók egy ponton minden másról szólnak, csak a koronavírus-járványról nem, hiszen az már a mindennapok részévé vált. Emiatt az írásokban olyan témák is megjelennek, amelyek egyáltalán nem vagy csak érintőlegesen kapcsolódnak a pandémiához. Az egyértelmű, hogy a naplóvezetés keretet ad a szerző napjainak – bár gyakori, hogy csúszással, visszaemlékezve írják le és osztják meg az élményeiket –, de az időérzékelés a bezártság miatt nehezebbé vált a karanténidőszakban. Egy szerző utal arra, hogy utólag számozta át a bejegyzéseit, mert már ő sem biztos, mikor kezdődött a karanténja, egy másik pedig az n+1 matematikai művelettel jelezte, hogy már nem tudja, mióta tart ez a helyzet.

„23 napja otthon…leírni és furcsa. Sosem voltam még ennyire »bezárva« a saját életemben! Kicsit összefolynak a napok. Ha nem lenne a naptár a hűtőnkön, amin mindennap kihúzok egy napot, amikor véget ért, nem tudnám, milyen nap van. Tényleg nem. Három hete még csak az utcára sem mentem ki, maximum a postaládánkig és a kertbe.” (Facebook-bejegyzés, 2020. április 3.)

A szürke, bezárt mindennapokat az ünnepek néha megtörték – erre az időszakra esett a húsvét, anyák napja és a ballagás –, de nem szerves részei a naplóbejegyzéseknek, csak az említés szintjén jelennek meg.

„Ez a húsvét nagyon más mint az eddigiek. Nem idegeskedem a locsolók miatt, ugyanúgy festettünk tojást, csak maradtunk otthon, és a kertben vártuk a nyuszit, aki persze a maga módján készült, hozott meglepetést a család többi tagjától is.” (Facebook-bejegyzés, 2020. április 12.)

A legtöbb szerző külön kiemeli a környezetét, a lakás takarítását, a kertben végzett munkákat, hol megnyugtató cselekvéssorozatként – hiszen a legtöbben ekkor karanténban voltak otthon, néha teljesen egyedül –, hol problémaként.

„Csináltam edzést, ma elértem a 10 percet, aztán még fel is porszívóztam a házat. Sok macska-, de főleg kutyaszőr volt. Most megy a mosás, ezekkel tudtam ma elfoglalni magam, egyedül.” (Facebook-bejegyzés, 2020. április 25.)

A kert az alkotás tere is lehet, ami megszakítja az unalmat, és kiragadja a naplóírót a bezártságból.

„Ültettem kétfajta paradicsomot, hátha még kicsírázik. A kinti cserepekbe szórtam a tavaly nyáron begyűjtött virágmagokból. Időm van kísérletezni. Ha nem jön újabb tél, akkor húsvétkor talán szedhetek spenótot és retket. És lassan bazsalikomot, snidlinget. Szeretem ezt a minioázist. Szeretem, ahogy a sivár balkonládák és cserepek lassan megtelnek élettel. Amikor ott vagyok, egy kicsit kitárul a világ.” (Facebook-bejegyzés, 2020. március 28.)

Természetesen a popkultúra, a film- és sorozatnézés, illetve a könyvolvasás is megjelennek a naplókban, mint unaloműző tevékenységek. Főleg azoknak a szerzőknek a szövegeiben szerepelnek markánsan, akik egyedül töltötték a karanténidőszakot. A gyorsan fejlődő streamingszolgáltatók segítségével a film- és sorozatnézés lehetett közösségi élmény – már ha működött éppen a szolgáltatás.

Hogyan fejeződnek be a koronaplók?

A krízisnaplók jellemzője – ahogy már említettem – a megoldáskeresés, ami önmagában rejti a naplóírás befejezését is, hiszen, ha megszűnik a válsághelyzet, az írás indokolatlanná válik. A WHO 2023. május 5-én kihirdette, hogy a Covid–19 mára kialakult és folyamatosan fennálló egészségügyi probléma, amely már nem jelent nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetet (WHO, 2023). A naplók végét mégsem ez a dátum jelzi, hanem általában az határozza meg, hogy a naplóíró személyes – és nem a világ – krízishelyzete mikor fejeződött be. A járvány harmadik hullámának idejére már meg- alkották a vakcinákat, aminek nyomán a szabályozások enyhültek, a járványhelyzet kezelhetővé vált, a járvány már nem volt többé (személyes) krízis.

„[…] a maszk, mint olyan, ismeretlen fogalom. Gyógyszertári eladóktól kérdeztem, hogy nekik nem kell ilyet hordani? A válasz az volt, minek, a vírus elmúlt.” (Facebook-bejegyzés, 2020. június 3.)

De hogyan is fejeződnek be ezek a naplók? Philippe Lejeune több lehetséges lezárást figyelt meg: (1) A szerző egyszerűen befejezi, de nem semmisíti meg a naplót. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően olvashatjuk még mindig az írásokat a közösségi médiában. (2) A szerző befejezi és meg is semmisíti a naplót. Ez energetikus és végleges lezárás, amely bármikor megtörténhet. Vannak az adatbázisomban olyan szövegek, amelyek már nem érhetők el. (3) A naplóíró újraolvassa és szerkeszti addigi írását (utólagos megjegyzés, tartalomjegyzék, indexelés). (4) Végül lezárást jelent a publikáció is (Lejuene, 2009). Példa erre Benedek Ágota Rumbarumbamm című kötete (Benedek, 2023), amely karanténblogból született, amit a könyv megjelenésekor a szerző törölt is az online világból.

„Minden kezdődik és végződik valahol. Ez a karanténnapló itt és most, a maradjotthon hatodik hetének első napján véget ér. Nagyon köszönöm, hogy olvastátok, remélem szerettétek. Egy abszurd helyzetben kezdtem el írni minden cél nélkül. Aztán egyre több visszajelzést kaptam arról, hogy este olvassátok, várjátok. Ezért nem tudok elég hálás lenni!” (Facebook-bejegyzés, 2020. április 20.)

Összegzés

A koronaplók kiváló, de ritka forrásai egy olyan időszaknak, amelyben a karantén és a korlátozások miatt a mindennapi élet addigi ritmusa megszűnt, és az emberek egy válsághelyzetben keresték az új normalitás lehetőségét. Ennek ellenére általános új rutint nem tudtak kialakítani a naplóírók. A források szerény száma miatt nem lehet átfogó következtetéseket levonni belőlük, ráadásul a naplók rövid időszakot ölelnek fel, s inkább csak jelzésszinten érzékeltetnek pár mintát, például az időérzékelés megzavarodását. A nemzetközi példáktól eltérően a magyar naplók nem versenyre vagy külső hatásra készültek, hanem belső indíttatásból. Ez alól kivételt képeznek a házi feladat gyanánt született írásgyakorlatok, amelyek összegyűjtése még várat magára; ha sikerülne, kivételes szövegkorpusz keletkezne.