Absztrakt

Tanulmányunk célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a vizualitásban rejlő, eddig kevéssé alkalmazott innovatív módszerekre, amelyek hozzájárulhatnak a szak-emberek és klienseik közötti mélyebb kapcsolódáshoz és a segítők jóllétéhez is kreativitásuk megélése által. A szakirodalom feldolgozása mellett bemutatjuk saját tapasztalatainkat, különös tekintettel az „Otthonra találni a művészetben” című projektre. E programban művészetterápiás alkotások, fotók és kiállítások támogatták hajléktalan emberek társadalmi integrációját. Kitérünk továbbá a fotóterápia lehetőségeire és a képi eszközök sokoldalúságára, valamint ismertetünk egy saját fejlesztésű, mesterséges intelligencián alapuló, vizuális segítő módszert. A vizualitás eszközei új távlatokat nyithatnak a kreativitásban, az érzelmi hozzáférésben és a belső erőforrások mozgósításában – mindezt a látás mint elsődleges érzékelési csatorna révén. Célunk inspirációt nyújtani a gyakorlati szakembereknek, fokozva a segítés eredményességének lehetőségét.

Kulcsszavak: vizualitás, innovatív módszerek, fotóterápia, mesterséges intelligencia (AI)

DOI: 10.56699/MT.2025.4.7

A digitalizáció korában vizuálisan túltelített világban élünk, s a képek egyre inkább átveszik az üzenetközlő szerepet a szavaktól (Mitchell, 2007). Agyunk nem egyformán dolgozza fel a különböző csatornákon érkező ingereket. A képi ingerek sokkal részletgazdagabb és gyorsabban áttekinthető információt adnak (például egy kép egy pillanat alatt többet közölhet, mint egy hosszabb mondat). A látás adja a legtöbb gyors információt, amelyet a szavak által lehet mélyíteni, cizellálni és többféle értelmezéssel megtölteni.

A kommunikáció korunkban számtalan esetben az online térbe került át. A digitális felületeken különösen sok képi inger ér minket. A modern ember rövid idő alatt több vizuális ingerrel találkozik, mint a korábbi korok embere egész életében (Garaczi, 2005). Ennek a jelenségnek az árnyoldalai mellett sok lehetősége is van, amelyet a segítő szakmák tapasztalataink szerint kevéssé használnak ki. Számos tanulmány szól a szociális segítő szakemberek eszköztelenségéről, kiégéséről vagy kifáradásáról (Százné Orosz, 2023; Mák et al., 2020), épp ezért szükség van a kreatív segítő módszerek iránti nyitottság felkeltésére. A vizualitás tudatosabb beemelése a segítő munkába pedig nemcsak a segítő szakemberek számára jelentheti a megújulás lehetőségét, hanem a hatékonyabb, célzottabb segítségnyújtást is magában rejtheti. Egy friss kutatás szerint a fiatalok megszólításakor különösen meghatározó az adott tartalom vizuális megjelenése, például ha mentális segítséget keresnek az interneten (P. Szilczl et al., 2025).

Egy vizualitásra épülő, társadalmi integrációt erősítő projekt tapasztalatai

A képek által hordozott, tömörített üzenetek közvetítése a fókusza az alábbiakban ismertetett projektünknek is, mely alapvetően az alkotáson át indít el gyógyító folyamatokat, az alkotási folyamat képi dokumentálásán és az elkészült művek bemutatásán keresztül adja át a fő üzenetét, miszerint minden ember értékes. A magyar nyelvben a „képessé tétel” kifejezés gyökere a kép szó. Akkor válunk képessé a cselekvésre, ha el tudjuk képzelni, vizualizálni tudjuk a magunk számára, amit szeretnénk. Ha él egy kép a kliensben arról, amit szeretne, akkor sokkal inkább képes elérni, megvalósítani. A segítő szakember feladata a kliens képessé tétele, amelyhez szükséges, hogy megszülessen a pozitív (én)kép a segítségre szoruló emberben.

A belső otthon képének megtalálását segítette az „Otthonra találni a művészetben” című projekt, amely 2023-ban valósult meg Veszprémben a VEB2023 Zrt. támogatásával, az Európa kulturális fővárosa programsorozatában. Ennek során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszprémi Befogadás Házában élő otthontalan emberek kerültek a fókuszba egy komplex, három pillérből álló segítő beavatkozás keretében (www.otam.hu). Az első pillér tizenöt alkalomból álló művészetterápiás foglalkozássorozatot jelen-tett, amely heti rendszerességgel valósult meg a Katarzisz Komplex Művészetterápiás Módszerrel. Az Antalfai Márta által kidolgozott eljárás segítségével a komplex művészeti terapeuta vezette csoportfolyamatban a résztvevők különböző technikákkal festettek, rajzoltak, agyagoztak, amit a kiválasztott zenék és versek meghallgatása inspirált (Antalfai, 2016). A védett, biztonságos, bátorító közeg teret adott nekik az önmagukhoz kapcsolódás mélyebb megélésére, a hozzáférésre olyan belső tartalmakhoz (álmokhoz, gyerekkorhoz, vágyakhoz), amelyek a mindennapi intézményi élet keretei között háttérbe szorulnak. A negatív érzések kifejezését is segíti a módszer, hiszen az alkotás során használt fehér lap „mindent elbír”. A kliensekben lévő belső képek kívülre emelése lehetőséget ad a távolításra, a tisztább és teljesebb kép látására.

A nonverbális módszer kifejezési nehézségekkel küzdő kliensekkel végzett munkára is alkalmas eszköz lehet, illetve a nehezen hozzáférhető belső képek is felszínre kerülhetnek általa. A leírás alapján egyszerűnek tűnő módszer azonban külön szaktudást, többéves képzettséget és gyakorlatot igényel. A különböző segítő szakemberek számára adott a lehetőség, hogy művészetterapeuta szakemberrel együtt dolgozva a vizualitás eszközét is bevonják segítő módszereik repertoárjába, illetve egyes kisebb elemeit alkalmazzák.

Az „Otthonra találni a művészetben” című projekt sikere mögött több tényező állt: a módszer; Quirin Ágnes komplex művészeti terapeuta személye, felkészültsége; a közösséggé kovácsolódó csoport, azaz a jótékony csoporthatás; illetve a csoporttagok megélései. Korábbi tanulmányok (Ládonyi, 2023; Ládonyi–Quirin, 2023; Ládonyi, 2024) összegzik a tapasztalatokat, ugyanakkor jelen írás szempontjából fontos kiemelni a vizualitás hatását a képessé tétel (empowerment) vonatkozásában. Az alkotómunka nem az esztétizálásra, a rajztudásra, a művészi érzékre fókuszál, mégis a cselekvési képességet hozza elő. Az a csoporttag, aki az első foglalkozás előtt kiszolgáltatottan, mozgásában korlátozva még kórházban feküdt, az első alkalomtól megélte, hogy képes vonalat húzni, színeket festeni a papírra. Ennek élménye, az alkotás öröme katartikus volt számára.

A második pillért az jelentette, hogy a csoporttagokkal, az alkotókkal megbeszélve kiválasztottuk azokat az alkotásokat, amelyeket kiállítottunk a nagyközönség számára. 2023-tól összesen hat kiállításra került sor.

A képi üzenet továbbítása nemcsak az alkotásokon keresztül valósult meg, hanem fotók által is. Előre tervezett, tudatos módon a tizenöt alkalom során művészeti értékű fényképek is készültek az alkotás folyamatáról. Ezeket a fotókat részben egy önálló kiállításon lehetett megtekinteni, részben a hajléktalan alkotók festményeivel együtt. A fényképek erősítették, illetve értelmezési keretbe helyezték az alkotásokat. A képek lényegre törően közvetítették az üzenetünket: a társadalom peremén, otthon nélkül élő emberek is képesek értéket létrehozni, s a képeken keresztül megszólítani a többségi társadalmat. Így kerültek a segítségre szorulók az emberi méltóságot kiemelő, értékteremtő szerepbe, csökkentve a társadalmi távolságot, a kirekesztést, feloldva az alá-fölé rendeltségi viszonyt.

A festés, az alkotás, a színek, a formák hatottak az alkotókra, de mivel csoportosan dolgoztak, egymás képei is hatottak rájuk. A megszületett művek és a fotók kerültek hírvivő szerepbe. Több irányba ható tényezőiket az 1. ábra mutatja be a második pillérként megvalósult kiállítás vonatkozásában:

1.ábra: Az „Otthonra találni a művészetben” projekt második pillére hatásmechanizmusának sematikus ábrázolása (saját szerkesztés)

Az alkotókra óriási hatást gyakorolt, hogy saját műveiket kiállítótérben láthatták. A kiállítást megtekintő érdeklődőkben a képek által új összekapcsolódás, képzettársítás születhetett meg: a „hajléktalan ember – értéktelen” helyett „hajléktalan ember – érté-kes, értéket teremtő”. Ez az új képzettársítás a hajléktalan alkotókban is létrejöhetett, akiknek sokszor negatív énképük a gátló tényezője annak, hogy képesek legyenek változtatni, fejlődni, kilépni a tanult tehetetlenség állapotából.

Harmadik pillérként az első és második pillérhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások, lakossági fórumok valósultak meg. A múzeumpedagógiai foglalkozások célcsoportját felső tagozatos és középiskolás diákok jelentették, azzal a céllal, hogy a társadalmi integrációt erősítő üzenetünk még hatásosabban jusson el a jövő nemzedékéhez a vizualitás eszközét használva, képi üzeneteken keresztül, beszélgetéssel, alkotással egybekötve. A lakossági fórumok is ugyanezt a cél szolgálták a felnőtt lakosság körében.

Fotóterápia, terápiás fotográfia, fotóval dokumentált önéletírás

Egy másik vizuális segítő módszer speciális eszköze szintén a fénykép, de más fókusszal. A fotók elemzésére épülő fotóterápia megalkotója Judy Weiser. Akár egy kép a családi fotóalbumból, akár egy szabadon választott fénykép sokat elmond a kliensről, az őt foglalkoztató témákról, illetve utat nyithat olyan kérdések átbeszéléséhez, amelyek más módon talán nem merülnének fel.

Weiser észrevette, mennyire eltérő az emberek észlelése egy fényképről, mennyire mást lát mindenki, és mást tart fontosnak. Ugyanígy más-más érzéseket hív elő egy vizuális inger mindenkiben, akár olyanokat is, amelyeket szavakkal nehezebb kifejezni. A fotók tükröt tartanak elénk: valójában azt látjuk, ami bennünk van. Ezért lehetséges, hogy mindenki máshogyan értelmez egy képet. Ha a személyes környezetünkben megfigyeljük, milyen képeket helyeztünk el magunk körül, már ez is érdekes felismeréseket eredményezhet. Emlékek és érzések tárulhatnak fel. Judy Weiser a fényképeket „hídnak” nevezi, amely a tudattalanunkhoz vezet. A fotóterápia fő célja, hogy a fényképek elemzésével a kliens mélyebb önismeretre tegyen szert, javítsa kapcsolatait, társas kommunikációját és lelkiállapotát oly módon, amely túlmutathat a verbális tanácsadáson.

Fontos, hogy a fotóterápiát képzett szakember alkalmazza. Hatalmas szerepe van, hogy jól irányított kérdéseket tegyen fel, ezzel tudatosítva olyan tartalmakat, amelyeket a kliens talán még soha nem fogalmazott meg magának.

A fotóterápia a következő öt fénykép elemzéséből áll:

• a kliens által készített önarckép;
• egy olyan fénykép a kliensről, amelyet más készített;
• egy fotó a családi albumból;
• egy fotó a kliens személyes gyűjteményéből;
• szabad asszociáció egy szabadon választott képről.

A fotóterápia mellett a terápiás fotózást is meg kell említenünk. Ezt nem szakember vezeti, hanem öngyógyító folyamat, amelyet bárki alkalmazhat. Például egy betegség vagy gyászfolyamat dokumentálása is idetartozhat, mely segíthet átlendülni egy nehezebb életszakaszon (Weiser, 2018).

A fotóterápia más megközelítést képvisel, mint a művészetterápia többi ága, amelynek köszönhetően az alkotás során belső képeket teszünk külsővé. A fényképek esetében külső képekkel dolgozunk, amelyek mentén elindulhat egy belső folyamat. A fotók segíthetnek felfedezni a mögöttes tartalmakat, mélyebb megértést nyújthatnak. Egy kép sokat elárul arról a személyről, aki készítette, de az elemzése arról is, aki megtekinti.

Zsobrák Nóra egy fotókör tagjáról ír, aki felépülő szenvedélybetegként kezdett fotózni. A fényképezés technológiája ma már könnyen elérhető: a legegyszerűbb mobiltelefonok is képesek fotót készíteni, vagy akár egy laptop webkamerája is alkalmas erre. A fényképezés közösséget adhat, amilyen például egy fotókör, ahol a tagok között bizalmi viszony alakul ki. Emellett segíthet a rutin kialakításában, motivációt adhat arra, hogy a rendszeres teendőket úgy teljesítsük, hogy megörökítjük őket. Az említett szenvedélybeteg a vele készített interjúban kiemelte, hogy a fotózás jelentős szerepet játszott felépülési folyamatában, mivel segített neki új célt, motivációt és önbizalmat találni. A fényképek kapcsolatot teremthetnek, gátakat oldhatnak fel, és ajtókat nyithatnak meg (Zsobrák, 2014).

A fotóterápia és a logoterápia ötvözetéről ír Forgách Anna. Világunk gyors ütemű változása frusztrációt szül az emberekben, és egyre inkább előtérbe kerülnek az élet értelmére irányuló kérdések. A logoterápia az emberi lét három dimenzióját különíti el (testi, lelki, szellemi), és elsősorban a szellemi dimenzióra fókuszál, amelyben az ember szabadon alakíthatja hozzáállását a körülményekhez. A módszer célja az élet értelmének megtalálása az alkotói, az élmény- és a beállítódási értékek megélésén keresztül. Ezek az értékek akár kreatív tevékenységek során is kibontakozhatnak. A logoterápia eredetileg főként a beszédre és írásra támaszkodó módszer, amelynek egyik eszköze a „vezetett önéletrajz”. Ennek megfogalmazása során a résztvevők életútjuk meghatározó szakaszait és eseményeit idézik fel és dolgozzák fel, ami lehetőséget ad arra, hogy újraértelmezzék a múltjukat, meglássák az értelmet a nehézségekben is, és tudatosítsák személyes erőforrásaikat. A terápiás fotózás ezt a megközelítést azzal bővíti ki, hogy a múltbeli élményekhez vagy a jelenlegi élethelyzetekhez képi megjelenítést is társít (Forgách, 2023).

A photovoice elnevezésű módszer közel áll a terápiás fotózáshoz. Dés Fanni ezzel kapcsolatos projektgyakorlatát a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben valósította meg. A célja az volt, hogy a bentlakók számára önkifejezési és véleménynyilvánítási lehetőséget teremtsen egy kreatív tevékenységen, a fényképezésen keresztül. A photovoice módszer lényege, hogy a résztvevők saját fotóikon keresztül reflektálnak az életkörülményeikre, így hangot kapnak olyan közösségek tagjai, amelyeknek a véleménye gyakran háttérbe szorul a társadalomban.

A projektben a módszert adaptálva a lányok a saját mindennapjaikat fotózták, majd csoportfoglalkozásokon megbeszélték a képeket, reflektáltak a jelentésükre és arra, mit fejeznek ki az intézeti életükről. A folyamat során hat alkalommal tartottak foglalkozást. A projekt kiállítással zárult, amelyen a legfontosabb képeket mutatták be. A photovoice itt az önreflexiót, az önbizalom erősítését és a közösségi részvételt szolgálta, lehetőséget adva arra, hogy a résztvevők meghallgatott, látható és értékelt szereplőkké váljanak (Dés, 2016).

AI-eszközök a segítésben

A mesterséges intelligencia (AI) évek óta jelen van, de még soha nem volt ennyire könnyen elérhető a mindennapi életünkben, mint most. Gyakorlatilag lehetetlen kikerülni a használatát, hiszen, hacsak nem tartunk teljes digitális detoxot, előbb-utóbb szembejön velünk – akár egy egyszerű internetes keresés során, akár az üzenetküldő alkalmazásainkban. Ma már szinte alig lehet megkülönböztetni a mesterséges intelligencia által létrehozott és az ember alkotta tartalmakat. Az úgynevezett Turing-teszt olyan beszélgetést modellez, amelynek célja megállapítani, hogy emberrel vagy géppel kommunikálunk-e. A ChatGPT ezt hivatalosan is teljesítette: egy beszélgetés során már nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy nem emberi féllel van dolgunk (Jones–Bergen, 2025). Ez azt is jelenti, hogy integrálni kell az életünkbe a mesterséges intelligenciát, hiszen elkerülni csak úgy tudnánk, ha teljesen kivonnánk magunkat a digitális világból. A munkaerőpiacon már számos szakmában lehet pótolni vele az emberi munkavégzést, illetve részfeladatokat rábízni. Egyre több folyamatot automatizál, hihetetlen gyorsan alkalmazkodik és tanul, ezért körülbelül százmillió munkahely van „veszélyben”. Különösen érintettek például az ügyfélszolgálati munkatársak, de kevésbé érintettek a tanárok, a kreatív iparágakban foglalkoztatottak és a segítő szakmák képviselői. Az emberi kapcsolatot nem lehet pótolni, de a technológia jelentőségét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Lássuk hát meg benne a lehetőséget (Bessen, 2018).

Megemlítendő, hogy akár a fotóterápia bevezetése, akár az AI használata nem csak a kliensekkel való kapcsolatban lehet fontos. A szociális szférában dolgozók különösen ki vannak téve a kiégésnek, amelyet egy-egy új módszer segíthet megelőzni vagy leküzdeni. Meg kell találni azokat az egyéni érdeklődési területeket, amelyek beemelhetők a szakmába, új lendületet adva így a munkának. Az AI egyik érdekes felhasználási módja a gyermekvédelem területén figyelhető meg: az Amerikai Egyesült Államokban kifejlesztettek egy programot, amely egy adathalmaz (ügyiratok, demográfiai adatok, társadalmi-gazdasági folyamatok leírása) alapján pontszámokat rendel a veszélyeztetett családokhoz. A kockázatelemzés során a szociális munkások így kiemelt figyelmet tudnak fordítani azoknak a családoknak a támogatására, amelyek több szempontból is veszélyeztetett helyzetben vannak (Nuwasiima et al., 2024).

A konkrét segítésben is használható az AI. Nagyon elterjedtek például a terápiás jellegű chatbotok, amelyek választ adnak a felhasználók problémáira. Erre a ChatGPT is képes, bár ma már kifejezetten kéri a felhasználókat, hogy ne osszanak meg vele érzékeny információkat. Sokak számára ez a legkönnyebben elérhető, ingyenes és gyors eszköz, amely reagál a problémáikra. Segítői szempontból az AI értékes kiegészítő eszköz lehet, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem helyettesíti az emberi kapcsolódást és az empátiát.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) három AI-típust különböztet meg:

• Jóváhagyott mentálhigiénés chatbotok – jelenleg nincs olyan, amely hivatalos engedélyt kapott volna diagnosztizálásra vagy kezelésre.
• Közvetlen fogyasztói chatbotok, amelyek pszichológiai kutatásokon alapulhatnak, de nem szabályozottak.
• Közvetlen fogyasztói szórakoztató chatbotok, amelyek nem tudományos alapon készültek, és nem mentális egészségügyi célokat szolgálnak.

Azok a chatbotok is használhatók terápiás eszközként, amelyek elsődleges funkciója teljesen más, megfelelően alkalmazva hasznos segítői eszközök lehetnek. Ugyanakkor fontos felhívni a figyelmet a lehetséges veszélyekre is (Zhong et al., 2024).

A vizuális AI használatának lehetősége

Egy jó gyakorlat

Kutatók egy mesterséges intelligenciával támogatott új digitális művészeti eszközt hoztak létre, amelynek célja, hogy segítse a klienseket az önkifejezésben, megőrizve a terápiás folyamat hatékonyságát. Az eszköz a DeepThInk nevet kapta. A fejlesztés ötlete a Covid-járvány idején merült fel, amikor a terapeuták kénytelenek voltak online folytatni munkájukat, és számos kliensnek nem álltak rendelkezésére otthon művészeti eszközök, sok digitális program pedig túl bonyolult amatőrök számára.

A DeepThInk erre a problémára kínál megoldást. A program hagyományos rajzolóeszközöket is tartalmaz, de van benne egy AI-ecset is, amely a felhasználó által megadott rajzot mesterséges intelligencia által generált részletes képpé alakítja. Például a felhasználó először rajzol egy nagy színes foltot, amely az óceánt jelképezi, majd többszöri generálással addig alakítja újra, amíg el nem éri a kívánt hatást. Ehhez saját elemeket is hozzá lehet adni. Így a kép nem teljesen AI-generált, hiszen része a folyamatnak a szabadkezes alkotás is. Cél volt az is, hogy az ember és a mesterséges intelligencia valóban együttműködhessen a művészeti alkotásban (Du et al., 2024).

Képalkotó AI használata a segítésben

A vizuális mesterséges intelligencia használata új távlatokat nyit a művészetterápiában, különösen azok számára, akik eddig idegenkedtek ettől a módszertől, mert nem érezték magukat elég kreatívnak vagy ügyesnek az alkotásban. Míg a DeepThInk jól ötvözi a szabadkezes alkotást a mesterséges intelligenciával, a legtöbb online képalkotó programban nem szükséges kézzel rajzolni vagy fotózni, hiszen szöveges leírásból lehet képet generálni. Ez különösen hasznos azok számára, akik jól verbalizálnak, de vizuálisan nehezen fejezik ki magukat, illetve azoknak is, akik érzéseiket nem tudják szavakba önteni, mégis nyitottak a fejlődésre. Az AI-jal való munka során ugyanis pontos instrukciókat kell adni, ami önmagában is segíti a tudatosítást. Felszabadító élmény lehet, amikor a belső világ képek formájában is láthatóvá válik.

A jelenleg még tesztelés alatt álló módszer lényege, hogy kifejezetten a kliens által kimondott szövegre alapul. A folyamat egyszerű, mégis mélyre tud menni: először a kliens megfogalmaz egy problémát vagy elakadást, akár konkrétan, akár csak egy érzés szintjén. Ezt megpróbálja szavakba önteni, majd leírja az AI-nak. A pontosítás kulcsfontosságú: gyakran több körben kell finomítani az utasításokat, amíg a létrejövő kép találkozik a kliens belső élményével. Maga a finomítási folyamat is gyógyító hatású, hiszen segít tudatosítani érzéseket, vágyakat, gondolatokat. A képek újraalkotása addig folytatódik, amíg a kliens meg nem érzi, hogy „igen, ez az”, vagy amíg úgy látja, hogy „még nem jó, más irányba kell mennünk”. Ezután a kép elemezhető, beszélgetés alapjául szolgálhat, vagy más művészetterápiás eszközzel kombinálható.

A segítő szerepe ebben a folyamatban kulcsfontosságú: kíséri a klienst, segíti a pontos instrukciók megfogalmazásában, és kontrollt gyakorol az AI használata felett. A kontrollált környezet és a segítő jártassága elengedhetetlen, hiszen a félrecsúszások ugyan már ritkábbak, még mindig előfordulhatnak, és befolyásolhatják a terápiás folyamatot. Az AI-jal való alkotás örömteli élmény lehet telefonon vagy számítógépen is, de nem váltja ki a fogható produktum élményét, ezért a létrejött képeket érdemes kinyomtatni. A folyamat a kreatív gondolkodást is ösztönzi: ha a generált kép nem megfelelő, a kliensnek rá kell jönnie, hogyan módosítsa az utasításokat a kívánt eredmény eléréséhez. Ez nemcsak a problémamegoldó készséget fejleszti, hanem arra is rámutat, hogy a művészet milyen sokrétű és mennyire határtalan lehet, ha szabadon engedjük a fantáziánkat. Az AI gyakorlatilag bármit képes megalkotni, amennyiben pontosan meg tudjuk fogalmazni, mit szeretnénk látni.

A gyakorlatban számos, akár ingyenesen vagy könnyen elérhető AI-eszköz használható, például a Bing Image Creator, a Dzine AI, a Leonardo AI és sok más program. Ezek segítségével a vizuális önkifejezés új, izgalmas formái nyílhatnak meg, amelyek egyaránt támogatják a kreativitást és a belső élmények tudatosítását.

A módszer kockázata (adatkezelés, félrecsúszások, a környezetre gyakorolt hatása)

Jogvédelem: A mesterséges intelligencia az interneten fellelhető adatokból tanul, ami komoly etikai dilemmákat vet fel. Hírhedt eset, amikor az AI tömegesen felhasználta egy művész képeit, lemásolva az alkotó stílusát – lényegében engedély nélkül „ellopva” a munkáit (Solomon, 2025). Bár ez egyetlen eset, a probléma állandó, és gyakorlatilag nem ellenőrizhető. Felmerül a kérdés: ki a valódi alkotó? A program, a felhasználó, vagy elég annyit feltüntetni, hogy melyik szoftverrel készült a mű? Bár ezek a kérdések egy segítő folyamatban talán nem elsődlegesek, fontos elgondolkodni rajtuk.

Hibák: Az AI bármilyen tartalmat képes előállítani, így akár felkavaró vagy nem kívánt képeket is – még akkor is, ha nem ez volt a felhasználó szándéka. Például egy vizsgálat kimutatta, hogy egy vizuális modell női nevek esetén nagyobb arányban készített szexuálisan szuggesztív képeket, mint férfinevek nyomán, noha erre nem kapott utasítást. Ez részben az interneten fellelhető, gyakran torz mintákkal magyarázható, amelyek beépülnek a rendszer működésébe. Ily módon az AI nemcsak tükrözi, hanem akár fel is erősítheti a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket és sztereotípiákat (Thomson–Thomas, 2023).

A komoly, akár bántó képhibák mellett rengetegszer találkozhatunk olyan apróbb elcsúszásokkal is, mint egy-egy plusz végtag vagy összemosódott arcok. Ha a képalkotó AI-t eszközként használjuk, érdemes olyan irányba menni, hogy elkerülhetők legyenek ezek a hibák, hiszen lassíthatják vagy akár ki is zökkenthetik a folyamatot.

Környezetvédelem: Az AI környezeti hatásai aggodalomra adnak okot, mert az adatközpontok nagy mennyiségű energiát használnak, ami növeli a károsanyag-kibocsátást (OECD, 2022).

Összegzés

A vizuális módszerek offline vagy online használata a fent említett korlátok ellenére számos lehetőséget rejt magában. A feléjük való nyitás a szociális szakemberek számára is a megújulás eshetőségét rejti magában érzelmileg megterhelő munkájuk során. A kipróbált jó gyakorlatok, a tesztelés alatt álló ötletek, a szakirodalomból merített vizuális módszerek, illetve a művészetterapeuták bevonása az interdiszciplináris szakmai teamekbe mind-mind hozzájárulhat a kliensekkel végzett hatékonyabb munkához. Ezért javasoljuk, hogy a hazai szociális intézményekben, akár a Magyar Máltai Szeretetszolgálat házaiban jöjjenek létre státuszok művészetterapeutáknak. Az országban több helyen (például Budapest, Pécs) futó képzéseken sorra szereznek diplomát a friss szakemberek, ugyanakkor a bizonytalan, projektalapú finanszírozás miatt alig kapnak teret, kevéssé tudják hasznosítani értékes és fontos szaktudásukat, szemléletüket. Jó példa, hogy az „Otthonra találni a művészetben” projekt folyományaként a veszprémi Befogadás Háza nyitott a művészetterápia felé, és főállású szakembert kezdett alkalmazni munkatársként, bár egyelőre munkaidejének kisebb részét tölti ki ez a feladat. Az új kolléga azzal is gazdagította a segítő munka repertoárját, hogy az ellátottak rendszeresen ellátogatnak művészeti kiállításokra, így is hidat képezve a periféria és a centrum között, használva a vizualitást. Tanulmányunk főcímének megfelelően célunkat így foglalhatjuk össze: látni és láttatni, látni a segítségnyújtás új lehetőségeit, látni a kliens erőforrásait, láttatni az értéket, a megismételhetetlen csodát, amely minden emberben ott rejlik.