Absztrakt

Balázs András 2021-es kötete a budapesti Józsefváros Magdolna-negyedének társadalmi világát vizsgálja, a szegénység és szegregáció összetett jelenségeit feltárva. Balázs négyéves etnográfiai terepmunkán alapuló monográfiája arra a kérdésre keresi a választ, hogy tekinthető-e gettónak a Magdolna-negyed. A könyv rávilágít a helyi roma családok informális támogató hálózatainak kettős szerepére: egyszerre segítik a túlélést, és korlátozzák az egyéni mobilitást.

Kulcsszavak: szegregáció, gettósodás, Magdolna-negyed, mélyszegénység, roma közösségek

DOI: 10.56699/MT.2025.3.7

Balázs András szociológus Család és szomszédság a Magdolna-negyedben – Gettó-e a szegregátum? című kötete 2021-ben jelent meg, és egy budapesti városrész példáján vizsgálja a mélyszegénységben élő közösségek világát. A szerző a Debreceni Egyetemen megvédett doktori disszertációja alapján írta meg a könyvet, amely provokatív címmel utal egy központi kérdésre: vajon gettónak tekinthető-e a Józsefváros hírhedt Magdolna-negyede? A téma időszerű és kiemelten fontos, hiszen a nagyvárosi nyomornegyedek, a roma közösségek marginalizációja és a gettósodás problémája régóta foglalkoztatja a hazai és nemzetközi szociológiát. A szegregáció hatásainak vizsgálata a hazai szociológiai diskurzusban is folyamatosan napirenden van, legyen szó területi elkülönülésről vagy intézményi szinten megvalósuló elkülönítésről. Különösen az oktatási szegregáció következményei kerültek a figyelem középpontjába az elmúlt években, mivel ezek hosszú távon is konzerválhatják a társadalmi egyenlőtlenségeket. Ezzel összefüggésben Bihari Ildikó (2021) vizsgálata meggyőzően rávilágított, hogy az iskolai elkülönítés jelentősen rontja a hátrányos helyzetű (jellemzően roma) gyermekek életkilátásait, hozzájárulva ezzel a szegregáció újratermelődéséhez. Balázs András monográfiája ebbe a tudományos közegbe illeszkedik: kutatása elméleti szinten hozzájárul a szegregáció fogalmának árnyalásához, és empirikus adatokkal gazdagítja ismereteinket a városi szegény közösségek társadalmi struktúrájáról.

A kötet első fejezetei széles irodalmi bázisra támaszkodva áttekintik a szegregáció és a „gettó” fogalmának elméleti keretét. A szerző felidézi a chicagói városszociológia klasszikusait (Robert Park és Ernest Burgess koncentrikus övezeteit), Louis Wirth gettódefinícióját, valamint William Julius Wilson és Loic Wacquant amerikai gettóelméleteit. A kötet foglalkozik a „hipergettó” fogalmával (Wacquant) és (Wilson nyomán) az underclassvitával, illetve a nyugati modellek hazai értelmezhetőségével. Balázs ismerteti a magyarországi szegregációs kutatások főbb eredményeit is: hivatkozik Ladányi János és Szelényi Iván korábbi városszociológiai munkáira, valamint Virág Tünde esettanulmányaira a vidéki „gettófalvakról”. Ez a gazdag elméleti háttér nem öncélú: keretet ad a Magdolna-negyed vizsgálatához, és megalapozza a fő kutatási kérdést, miszerint a fizikai és társadalmi határok mennyire esnek egybe ebben a szegregált városrészben.

A könyv módszertani fejezete részletesen bemutatja a kvalitatív kutatás felépítését. Balázs négy éven át végzett etnográfiai terepmunkát a Magdolna-negyedben, heti rendszerességgel jelen volt a helyszínen. Összesen ötven félig strukturált interjút készített 18 és 58 év közötti, alacsony iskolai végzettségű helyi lakosokkal, akiket hólabdamódszerrel választott ki. Az interjúk a családi és szomszédsági kapcsolathálókra, a megélhetési stratégiákra és a mindennapi erőforrás-gazdálkodásra fókuszáltak. A résztvevő megfigyelés keretében a szerző mintegy háromszáz órát töltött a negyedben, beleértve az informális beszélgetéseket és a közösségi eseményeken való jelenlétet. Innovatív módszertani elemként tíz önkéntes alany egyhetes „kapcsolati és fogyasztási naplót” vezetett, amelyben rögzítették napi érintkezéseiket és kisebb tranzakcióikat (szívességek, kölcsönök, közös étkezések stb.). Emellett a kutató interjúkat készített a közösségen kívüli releváns szereplőkkel is (helyi boltosok, szociális munkások), és felhasznált statisztikai adatokat a kerület szociális mutatóira vonatkozóan. Ez a sokrétű módszertan biztosította, hogy a vizsgálat mélyrehatóan tárja fel a negyed társadalmi hálózatait és életmódját.

A monográfia eredményei átfogó képet adnak a Magdolna-negyedben élő szegény, többségében roma családok társas viszonyairól. Az egyik kulcsmegállapítás a „nagyháztartás” jelensége: a hagyományos családi kereteket kitágítva szomszédok és barátok kvázirokoni hálózata alakul ki, amelyben a tagok folyamatosan gazdasági segítséget nyújtanak egymásnak. Ezek a kiterjedt háztartások közös erőforrás-gazdálkodási egységet alkotnak, megosztva a rendelkezésükre álló jövedelmet és javakat. A kölcsönös szívességek hálója biztonságot nyújt: a viszonosság biztosítja, hogy senki sem marad teljesen magára a bajban.

Bár a Magdolna-negyed erősen szegregált, a kutatás rámutat, hogy nem hermetikusan zárt világ. A lakók egy része kapcsolatot tart rokonokkal, barátokkal vagy segítő intézményekkel más kerületekben, jóllehet mindennapi életterük így is erősen korlátozott: Budapest nagy része számukra továbbra is „fehér folt” marad. Fontos új felismerés, hogy a bezáródás okai inkább belső közösségi mechanizmusok, mintsem külső korlátok. Az informális segítő hálózat egyszerre áldás és teher:

védelmet nyújt a nélkülözésben, ugyanakkor a viszonosság elve révén lojalitást és maradást követel meg. A kölcsönös függés paradox módon az egyéni kitörést is akadályozhatja.

A közösség sem egységes egész: a negyed több kisebb rokoni-baráti klaszterre tagolódik, nincs mindenkire kiterjedő, erős kohéziójú lakóközösség. A kötet a városrehabilitáció hatásait is kritikusan szemléli: a fizikai környezet javítása mellett a régi lakóközösségek egy részének felbomlásához vezetett, amikor házakat ürítettek ki, vagy új lakók érkeztek a negyedbe. Balázs András munkája több szempontból is újszerű hozzájárulás a hazai szegénységkutatás terén. Egyrészt egyesíti a makroszintű városszociológiai nézőpontot a mikroszintű antropológiai megközelítéssel: a strukturális tényezők bemutatása mellett az értekezés mély empirikus részletekkel szolgál a mindennapi életről. A szerző tudatosan kerüli a kulturális sztereotípiákat és stigmatizáló címkéket: a roma származást nem „problémaként” kezeli, hanem a strukturális szegénység részeként, ezáltal elkerülve a hibáztatás csapdáit. Új szemlélet jele, hogy a kötet a hiányok és devianciák hangsúlyozása helyett a túlélési stratégiákra és az alternatív erőforrásszerzési módokra fókuszál. Ez közelebb visz a mélyszegénység belső logikájának megértéséhez, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nemzetközi szakirodalomban is a szegénységre egyre inkább mint racionális alkalmazkodási folyamatra tekintenek. Módszertanilag is példaértékű e könyv: a hosszan tartó, bizalmi viszonyokon alapuló terepmunka Magyarországon ritka, Balázs kutatása pedig bizonyítja, hogy ezzel a megközelítéssel új, árnyalt eredmények érhetők el. A kapcsolati naplók használata különösen érdekes újítás, amely számszerűsíthetővé tette az informális interakciók egy részét, gazdagítva a kvalitatív megfigyeléseket. A kapott eredmények gyakorlati hasznosíthatósága is említést érdemel: a kötet tanulságai figyelmeztetik a döntéshozókat, hogy a szegregált városrészek fejlesztésekor (akár lakhatási rehabilitáció, akár szociális programok formájában) tekintettel kell lenni a meglévő informális hálózatokra, különben a beavatkozás könnyen gyengítheti azokat a struktúrákat, amelyek a közösség tagjait eddig megtartották (Szarvák, 2022). A könyv tehát nemcsak elméleti szempontból jelentős, hanem a társadalompolitika számára is releváns felismeréseket kínál a felzárkózási folyamatok tervezéséhez.

Balázs András könyve kiváló és hiánypótló munka, méltó helyet foglal el a magyar szociológiai szakirodalomban. A „Gettó-e a szegregátum?” kérdésre a szerző árnyalt választ ad: a Magdolna-negyed nem egyértelműen gettó, inkább sajátos átmeneti állapotú szegregátum, ahol a fizikai és társadalmi elkülönülés részlegesen érvényesül. A lakók kapcsolathálói bizonyos mértékig kifelé is nyitottak, ugyanakkor erős belső kötelékek tartják össze a közösség magját. A kötet egyik legnagyobb érdeme, hogy ezt a kettősséget (a kirekesztettség és összetartás dialektikáját) érzékletesen mutatja be. A szöveg stílusa alapvetően akadémiai, de a terepmunka során megismert élethelyzetek bemutatása emberközelivé és olvasmányossá teszi. A könyv elsősorban a szociológiai és antropológiai szakma képviselőinek, egyetemi hallgatóknak és a társadalompolitika alakítóinak szól, de a téma iránt érdeklődő laikusok is értékes felismeréseket meríthetnek belőle. Balázs András monográfiája egyszerre tudományos teljesítmény és társadalmi tükör, amely elősegíti, hogy jobban megértsük a városi periférián élő közösségek mindennapjait, és ezáltal közelebb kerülhessünk problémáik megoldásához.

Balázs András (2021): Család és szomszédság a Magdolna-negyedben – Gettó-e a szegregátum? Budapest, Balassi Könyvkiadó

Borítókép: Majoros Árpád Csaba, Magyar Máltai Szeretetszolgálat