Absztrakt

Az ifjúsági generáció nehézségei a munkaerőpiaci jelenlétet, a családalapítást, a gyermekvállaláshoz kötődő döntéseiket és lakhatási viszonyaikat is érintik. A hátrányos helyzetű településeken élő fiatalok életében mindezek a folyamatok más lehetőségekkel párosulnak, mint nagyvárosi kortársaik esetében, ami különösképp igaz a különböző otthonteremtési támogatások vonatkozásában, hiszen ezek feltételeit nem szociális alapon határozták meg, a lakhatási szegénységben élők nagy része számára e támogatások nem érhetők el. Az országos, nagymintás ifjúságkutatások, adatfelvételek eredményei révén, melyeket kiegészítenek a Felzárkózó települések program (FETE) adatgyűjtései, illetve az otthonteremtési támogatások adatai, keretben próbáljuk felvázolni az ifjúság lakhatási, gazdasági kitettségét. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy az ifjúsági makroadatokat a lokális adottságok, illetve a FETE szemszögéből értelmezzük, valamint ezek hozzájáruljanak az ifjúsági helyzetkép diverz leírásához.

Kulcsszavak: lakhatás, lakhatási szegénység, felzárkózó települések, ifjúság, családpolitika

DOI: 10.56699/MT.2024.1.4

Az ifjúsági generáció nehézségei a munkaerőpiaci jelenlétet, a családalapítást és a gyermekvállaláshoz kötődő döntéseiket, valamint a lakhatási viszonyaikat is érintik. Miközben a fiatal felnőttek kutatása terén egyre jellemzőbb a posztadoleszcencia mint az elhúzódó önállósodás vizsgálata, addig ennek differenciált megjelenési formái kevésbé hangsúlyosak. A hátrányos helyzetű településeken élő fiatalok életében az önállósodási folyamatok más lehetőségekkel párosulnak, mint nagyvárosi kortársaik esetében. Cikkünkben szeretnénk az országos, nagymintás ifjúságkutatások eredményei révén egyfajta keretben felvázolni az ifjúsági lakhatás gazdasági kitettségét, kiegészítve a Felzárkózó települések program adatgyűjtéseivel, másrészt a különböző kormányzati támogatások (például a babaváró hitel, a családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a CSOK) igénybevételének jellemzőivel. Helyzetképet szeretnénk rajzolni a felzárkózó településeken élő fiatalok gazdasági kiszolgáltatottságáról a lakhatási kihívások és a gazdasági státusz metszetében. Az ifjúsági makroadatokat a lokális adottságok, a felzárkózó települések szemszögéből értelmezzük, ezáltal hozzájárulva az ifjúsági egzisztenciális kockázatok, valamint a gazdasági helyzetkép diverz leírásához.

Elméleti kontextus

Magyarországon a gazdasági egyenlőtlenségek újratermelődése a rendszerváltást követően is meghatározó maradt (Ferge, 2000; Andorka, 2006; Éber, 2020). A társadalmi leszakadás, kizárás (exklúzió) hátterében a szegénység, az egyenlőtlenség, a(z etnikai, nemi, vallási) diszkrimináció, a munkanélküliség, a hajléktalanság növekedése, illetve a kapcsolati háló széttöredezése, felbomlása áll (Ferge, 2000). A hazai területi egyenlőtlenségek egy része globális, illetve lokális gazdasági és politikai folyamatokra vezethető vissza, melyek a háztartások vagyoni és lakhatási helyzetét alapjaikban határozzák meg (Hegedüs–Székely, 2022). Az ifjúsági életszakasz eseményeit, a felnőtté válás elhúzódását egzisztenciális kihívások kísérik, miközben a korosztályi problémaészlelés bizonytalanság, kilátástalanság köré épül (Csizmadia, 2018, 2022; Fazekas et al., 2019; Fazekas, 2023).

A 2019-ben indult Felzárkózó települések program (FETE) célja, hogy a KSH adatai alapján meghatározott háromszáz leghátrányosabb helyzetű településen komplex projektet valósítson meg, célzottan, a helyi igényeket és adottságokat figyelembe véve segítse az ott élőket. A program koordinátora és módszertani felelőse a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, mely mellé több egyházi és civil karitatív szervezet csatlakozott (Kormány, 2019). A települések elhelyezkedésében szórást láthatunk, a sűrűsödések jellemzően Dél-Dunántúlon, valamint Észak- és Északkelet-Magyarországon tapasztalhatók. A lokális problémák nem egy okra vezethetők vissza, megoldásukba többféle eszközt, szolgáltatást, támogatást kell bevonni: a projekt több elemből áll, melyek kiegészítik egymást (FETE, é. n.). A felzárkóztatás egyik eleme szociális lakások építése, felújítása, a lakhatási körülmények javítása, ennek megvalósításáért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány konzorciuma felel (MMSZA, 2022).

A lakhatási szegénység ENSZ által megfogalmazott definíciója a lakhatás jogi biztonságát, a lakásminőséget, a lakhatás megfizethetőségét, a megfelelő lakhatási lehetőségek elérhetőségét, a lakások elhelyezkedését, valamint a sérülékeny csoportok lakhatási helyzetét tekinti meghatározónak (Refworld, 1991), és a lakhatási szegénység gyakran energiaszegénységgel társul (Horváth, é n.). Hazai sajátosság, hogy nem mennyiségi ingatlanhiányról beszélünk, hiszen a lakott, illetve a nem lakott ingatlanok száma is folyamatosan nő (KSH, 2022).

Cikkünkben kiemeljük, hogy a különböző adatfelvételek során a fiatalok hogyan értékelték lakhatási helyzetüket, az életükben hogyan jelenik meg a lakhatási szegénység, illetve milyen ismeretekkel rendelkeznek az elérhető támogatásokról, mennyire férnek hozzájuk. A 2019-ben induló családvédelmi akcióterv keretében átalakított, illetve bevezetett családtámogatási intézkedések (babaváró támogatás, jelzáloghitel-elengedés, a CSOK kibővítése, például a feltételrendszert és a felhasználást tekintve, a falusi CSOK bevezetése) jelentősen növelték a hitelfelvételi hajlandóságot (Magyar Országgyűlés, 2019). Az elsődlegesen fiatalokat célzó családtámogatási változtatások a családtervezéssel és a gyermekvállalással kapcsolatos attitűdökre is hatással vannak (vö. Gábos, 2005). A szülőkről való leválás idejének kitolódása, azaz a posztadoleszcencia (Vaskovics, 2000; Somlai et al., 2007) nemcsak a szülőktől való elköltözést, az egzisztenciális függetlenedést, hanem a szubjektív önállósodást is érinti – míg a fiatalok biológiai érése egyre korábbra, a független életvitelhez szükséges társadalmi érettség egyre későbbre tehető (Fazekas, 2023).

A fiatalok eladósodási hajlandóságára a kormányzati intézkedések bevezetése mellett számos külső tényező is hatással van. A 2000-es évek világgazdasági eseményei között jócskán volt olyan, mely még a stabil anyagi helyzetű családokat is megtépázta, nemhogy azokat, akik a pénzügyileg sérülékeny rétegbe tartoznak. Ez a sérülékenység nemcsak a túlzott eladósodást jelentheti, hanem például a havi kiadások rendezésével, a lakbér vagy a közüzemi számlák kifizetésével, illetve az élelmiszer-vásárlással kapcsolatos pénzügyi problémákat is (Anderloni et al., 2012). A hátralékos és pénzügyileg sérülékeny háztartások különböző társadalmi, kulturális és gazdasági tényezők alapján földrajzilag is elkülönülnek. A Németh Erzsébet és munkatársai (2018) által vizsgált pénzügyisérülékenység-mutató értékében az egyes régiók közötti szignifikáns különbség ellenére sem egyértelmű az összefüggés a régiók fejlettsége, az ott élők átlagos jövedelmi szintje és a pénzügyi sérülékenység mértéke között. Attitűdbéli okai is lehetnek az effajta sérülékenységnek, például a hosszú távú tervezés, megfontoltság hiánya a pénzügyi döntésekben, a felkészültség, a pénzügyi eszközök használatának alacsony volta vagy a nagyfokú kockázatvállalás, a bizalom a szerencsében (például a szerencsejátékban).

A magyarországi fiatalok gazdasági helyzetének jellemzői

A magyarországi fiatalok élethelyzetéről átfogó képet adnak a 2000 óta négyévente megvalósuló országos, ifjúsági fókuszú adatgyűjtések hullámai (Ifjúság2000, Ifjúság2004, Ifjúság2008, Magyar Ifjúság 2012, Magyar Ifjúság Kutatás 2016, Magyar Ifjúság Kutatás 2020). Az életmóddal, a preferenciákkal és a státusszal kapcsolatban kaphatunk információt a 15–29 éves fiatalokról és attitűdjeikről, melyek legfontosabb elemeit a következő fejezetekben mutatjuk be. Bizonyos témaköröket országos adatbázisokkal, illetve nem csak fiatalokra vonatkozó kutatások eredményeivel egészítettünk ki.

A legutóbbi ifjúságkutatás (Magyar Ifjúság 2020) eredményei szerint a vizsgált korosztály fele (51%) aktív kereső, négytizedük (38%) tanuló, inaktívnak pedig egytizedük tekinthető (11%).

A megkérdezettek többségének (68%) nincsenek rendszeres anyagi gondjai, azonban negyedük esetében nagy odafigyelést igényel a jövedelmek beosztása, minden huszadik fiatal családjában pedig rendszeresek az anyagi jellegű lemondások (5%). Egy év viszonylatában a válaszadók 40 százaléka tudott beszámolni olyan hónapról, amikor annak végére a családnak elfogyott a pénze. Közülük minden harmadik fiatal (33%) családjának életében ez legalább kéthavonta előfordult. Ezek alapján nem meglepő, hogy a 15–29 éves fiataloknak mindössze 14 százaléka számolt be arról, hogy rendszeresen félre tud tenni, 44 százalékuk csak alkalmanként, 33 százalékuk pedig egyáltalán nem tud takarékoskodni. Az anyagi kiszolgáltatottságot tekintve az látható, hogy egy szűk réteg törleszt valamilyen hitelt: diákhitele három, más törlesztése tíz százalékuknak van.

A kutatási adatok szerint a 15–29 éves fiatalok 68 százaléka az év jelentős részében a szüleinél él, saját lakása vagy háza mindössze 19 százalékuknak van, ezzel összefüggésben a gazdasági függetlenedés a vizsgált korosztály 31 százalékára jellemző, többségük (69%) anyagi értelemben nem önálló, szüksége van szülei támogatására. Az átlagos háztartásméret 3,48 fős, a leggyakoribb a háromfős háztartás (34%).

A vizsgált korosztály 73 százaléka nőtlen/hajadon, 11 százalékuk házas, 16 százalékuk pedig élettársi kapcsolatban él. Gyermeke 13 százalékuknak van, átlagosan huszonhárom éves korban vállalták az elsőt. A gyermektelen fiatalok 11 százaléka nem is tervez gyermeket vállalni, az átlagos tervezett gyermekszám 1,77 (módusz: 2). A családpolitikai intézkedésekről a korosztály többsége hallott, ugyanakkor az informáltság nem feltétlenül jelenti az adott támogatás igénybevételét is, ahogyan azt az 1. táblázat mutatja.

1. táblázat: A családpolitikai intézkedések ismerete, igénybevétele a 15–29 évesek körében (%)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

A lakhatási adottságok tekintetében a 15–29 évesek 82 százaléka ítéli megfelelőnek a lakáskörülményeit, 18 százalékuk elégedetlen. A 2020-as adatfelvétel kérdezőbiztosaitól kapott jelzésekből az is kiderül, hogy a vizsgált fiatalok három százalékának lakásánál volt látható aládúcolás, vakolatomlás pedig a tizedüknél (belső öt százalék, külső nyolc százalék).

A lakhatáshoz kapcsolódó nehézségek és kihívások mint korosztályi problémák a 15–29 éveseknek mindössze négy százalékánál fogalmazódtak meg meghatározóként. A lakóhelyet illetően a megkérdezetteknek mindössze 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kedvezők az elhelyezkedési lehetőségek. A lakóhely településének elhagyását a korosztály 21 százaléka tervezi, 50 százalékuk nem, 23 százalékuk bizonytalan.

A szubjektív státusz és az életkörülmények kapcsolata

Amennyiben gyermekkori traumák előfordulását vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy az egyik szülő elvesztése, a szülők válása, a szülő állásvesztése, valamint a családot érintő súlyos anyagi veszteség a rendszeres lemondással élő fiatalok családjaiban fordul elő a legnagyobb eséllyel. Ugyanakkor a jövedelem pontos beosztására kényszerülő fiatalok körében is az átlagnál gyakoribb mindezen életesemények előfordulása (2. táblázat). Különösen az egzisztenciális veszteségek terén mérhető kiemelt veszélyeztetettség a legrosszabb anyagi helyzetben lévő fiatalok körében. A szülő/nevelőszülő állásvesztése, valamint a családot érintő anyagi veszteség hat-nyolcszor nagyobb eséllyel fordul elő a lemondással élők körében, mint a rendszeres anyagi gondok nélkül élők között.

2. táblázat: Életesemények előfordulása a szubjektív státusz metszetében (%; n = 7761–7801; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Ha a családi környezet kitettségén túl tekintünk a fiatalok általános helyzetére, több aspektus esetében is meg lehet ragadni hasonló kockázatokat (3. táblázat). Azt olvashatjuk ki az adatok metszetéből, hogy a főtevékenység és a szubjektív státusz között van összefüggés: a tanuló és a munkavállaló fiatalok vannak jobb helyzetben, körükben az országos arány alatti a rendszeres lemondásokkal élők aránya. Ezzel szemben a NEET-fiatalok (Not in Education, Employment, or Training – akik nem tanulnak és nem is dolgoznak) körében a teljes mintabeli aránynál három és félszer nagyobb a legrosszabb státusz előfordulásának esélye.

3. táblázat: A főtevékenység és a szubjektív státusz kapcsolata (%; n = 7822; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

A legmagasabb befejezett iskolai végzettség esetében szintén mérhető összefüggés a szubjektív státusszal (4. táblázat). A legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében több mint kétszer nagyobb az esélye annak, hogy rendszeres lemondásokkal éljenek, mint a teljes mintában. A diplomások körében ugyanez az arány mindössze két százalék, ami az országos aránynak nagyjából az egyhatoda.

4. táblázat: A legmagasabb iskolai végzettség és a szubjektív státusz kapcsolata (%; n = 7834; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Amennyiben a szociodemográfiai háttéren túl az attitűdök szintjén vizsgáljuk a szubjektív státusz hatását, szintén láthatunk összefüggéseket. Az egyik ilyen aspektus, hogy a lakóhelyhez kapcsolódó elhelyezkedési lehetőségek megítélése („Tapasztalatai szerint milyenek most az elhelyezkedési lehetőségek az Ön lakóhelyén és a környékén azzal a végzettséggel és szakképzettséggel, amellyel Ön rendelkezik / amilyen végzettséggel Ön iskolái befejezése után rendelkezni fog?”: 1 = nagyon kedvezőtlenek; 5 = nagyon kedvezőek) függ a szubjektív státusztól. Minél rosszabb anyagi státuszú egy fiatal, annál kedvezőtlenebbnek ítéli meg lakóhelyének munkahelyszerzéshez kapcsolódó adottságait (nincsenek rendszeres anyagi gondjaik: 3,0; nagy odafigyelést igényel a jövedelmek beosztása: 2,8; rendszeres lemondásokkal élnek: 2,1; teljes minta: 2,9). A jelenlegi életszínvonallal és az aktuális anyagi helyzettel való elégedettséget tekintve is hasonló együtt járás tapasztalható (5. táblázat). Minél rosszabb anyagi helyzet jellemzi a fiatalokat, annál alacsonyabb az elégedettségük mértéke.

5. táblázat: A jelenlegi életszínvonallal és anyagi helyzettel való elégedettség és a szubjektív státusz kapcsolata

(átlagok: 1 = egyáltalán nem elégedett; 5 = teljes mértékben elégedett; n = 7804 –7809; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Az ifjúsági korosztályt érintő problémák észlelése terén főként az egzisztenciális nehézségek kerültek fókuszba a 15–29 éves korosztály körében, éppen ezért a szubjektív anyagi helyzet, ez esetben annak esetleges befolyása nagy jelentőségű lehet. Az adatok elemzéséből kitűnik, hogy van összefüggés a vizsgált tényezők között. Az egzisztenciális nehézség korosztályi problémaként való említése a szubjektív anyagi helyzet romlásával növekszik: a rendszeres lemondásokkal élő fiatalok körében a legmagasabb azok aránya (57%; nagy odafigyelést igényel a jövedelmek beosztása: 51%; nincsenek rendszeres anyagi gondjaik: 43%; teljes minta: 46%), akik ilyen jellegű nehézségeket diagnosztizálnak korosztályi szinten.

Amennyiben a családtámogatások ismeretét vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy bizonyos esetekben van jelentősége a szubjektív státusznak (6. táblázat). Egyértelműen látszik, hogy a kiszámíthatatlanabb helyzetben élő fiatalok sokkal kisebb eséllyel hallanak ilyen jellegű információkról, mint stabilabb anyagi helyzetben élő kortársaik. Fontos azonban azt is látni, hogy mind a diákhitel, mind a diplomás gyed / gyed extra lehetősége a felsőfokú végzettséget szerzett fiatalokat célozza, így nem meglepő, hogy a legrosszabb státuszú fiataloknak mindössze a harmada értesült ezekről a családtámogatási formákról.

6. táblázat: A családtámogatási intézkedések ismeretének és a szubjektív státusznak a kapcsolata (%; n = 1915–1927; *p ≤ 0 ,05, **p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Ifjúsági lakhatási körülmények a fete-adatgyűjtések alapján

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2021 óta végez kérdőíves adatgyűjtést a FETE-programba bekapcsolódó települések háztartásaiban. A 2023 novemberében rendelkezésünkre bocsátott adatbázis nyolc háztartás mintáját tartalmazta, ebből – az ifjúságkutatások hagyományaihoz igazodva – a 15–29 éves fiatalok lakhatási adottságait, lakhatás- hoz kapcsolódó hátrányait ismertetjük a továbbiakban.

A gazdasági sérülékenységet tekintve elmondható, hogy a megkérdezett fiatal háztartások 11 százalékának van áruhitele, hét százaléknak lakáshitele, két százaléknak gépkocsihitele, 28 százaléknak pedig egyéb hitele. Esetükben a családi, baráti tartozások (12%), illetve a közműhátralékok felhalmozása jellemző (a különböző szolgáltatások esetében átlagosan tíz százalék). A vizsgált háztartások 13 százalékával fordult elő a felmérés előtti egy évben, hogy havonta kölcsön kellett kérniük, és mindössze 27 százalékukról mondható el, hogy egyáltalán nem szorultak erre. Jellemzően a családi kölcsön dominál (59%), emellett azonban nagyjából kilencedük banki hitelt vesz igénybe (12%), hetedük pedig magánszemélytől kér támogatást kamatmentes formában, további négy százalékuk utóbbit tekintve kamat visszafizetésére is kényszerül.

Az egzisztenciális helyzet értékelése többféle szempont alapján vizsgálható: a felsorolt állítások közül a háztartási gépek cseréjének esedékessége a legjellemzőbb az elemzett háztartások körében. Bizonytalan jövedelmek a háztartások 53 százalékánál fordulnak elő, mindössze negyedüknek van valamiféle tartaléka, és ruházkodásra kevesebbeknek jut, mint étkezésre vagy a gyermekek ellátására. Az adósságukból fakadó konfliktusokkal az elemzett háztartások 12 százalékának kell megküzdenie (7. táblázat).

7. táblázat: Egzisztenciális jellemzők előfordulása a 15–29 évesek háztartásaiban (%, n = 1002–1015)

Forrás: FETE-adatbázis

A tulajdonviszonyok tekintetében a saját tulajdon a legjellemzőbb: a megkérdezettek 63 százaléka él saját lakásában/házában, 24 százalékuk szívességi ingatlanhasználóként lakik például egy rokonánál vagy barátjánál, magánszemélytől öt százalékuk bérel, állami/önkormányzati tulajdont pedig négy százalékuk. A 15–29 évesek által lakott ingatlanok átlagos mérete 81,7 négyzetméter, az egy háztartásban élők átlagos száma 4,5 fő.

A lakások komfortfokozata összetett képet mutat, a legtöbb komfortosként jellemezhető, azonban a vizsgált háztartások háromtizede komfort nélküliként írható le (8. táblázat).

8. táblázat: A lakások komfortfokozata a 15–29 évesek háztartásait tekintve (%; n = 1007)

Forrás: FETE-adatbázis

A szobák helyiségeit tekintve az látható, hogy a legtöbb elemzett háztartásból hiányzik a nappali és a gyerekszoba (9. táblázat). A lakáson belüli vécé és a fürdő sem jellemző mindenhol, azonban konyha és háló szinte az összes háztartásban van.

9. táblázat: A lakások helyiségei a 15–29 évesek háztartásait tekintve (%; n = 919–1020)

Forrás: FETE-adatbázis

A lakások közművesítettsége terén a vezetékes áram a legelterjedtebb, valamint a hálózati vízvezeték (10. táblázat). Ugyanakkor az elemzett háztartások kétharmadában ásott vécé van a kertben.

10. táblázat: A lakások közművesítésének megléte a 15–29 évesek háztartásaiban (%; n = 1022–1030)

Forrás: FETE-adatbázis

Nagyjából minden második háztartásnál van hőszolgáltatás, ahogyan a gáztüzelésű cirkóval, villanybojlerrel vagy hagyományos fűtőanyaggal való vízmelegítés is minden második háztartásra jellemző. Minden második ingatlanba be van vezetve a gáz, ahogyan a palackos gáz is, valamint a hagyományos tüzelőanyagok használata szintén minden második háztartásra jellemző. A háztartások többsége hagyományos tüzelőanyagot használó kályhával fűt, központi fűtéssel, kazánnal mindössze az elemzett háztartások 13 százaléka rendelkezik. Fontos kiemelni, hogy a háztartások kilenc százalékában egyéb tüzelőanyaggal (például ruhával, szeméttel) fűtenek.

A háztartások felszereltségét tekintve a legelterjedtebbnek a hűtő (96%), a televízió (95%), a tűzhely/sparhelt (95%) és a mosógép (89%) tekinthető. Megfelelő világítás az elemzett háztartások kilenctizedében (92%) van, elegendő ággyal 85 százalékuk rendelkezik, elegendő szekrény 79 százalékuknál, asztal elegendő székkel pedig 82 százalékuknál lelhető fel.

Az ingatlanok 38 százaléka szegregátumban található. Vakolatomlás az elemzett háztartások 42 százalékánál az épületen kívül, 30 százalékuknál az épületen belül, jelentős beázás a háztartások 27 százalékánál, betört ablak 25 százalékuknál, míg az épületet érintő aládúcolás 12 százalékuknál volt tapasztalható.

A felzárkózó településeken élők hozzáférése az otthonteremtési támogatásokhoz

A célzott támogatások (különösen a falusi CSOK) jelentősen fellendítették a kisebb településeken zajló ingatlanvásárlások, illetve -felújítások számát (MNB, 2023). A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Otthonteremtés csoportja a FETE lakóit segíti abban, hogy az elérhető családtámogatásokat igénybe tudják venni: megismertetik velük a jogosultsági feltételeket, közvetítenek a pénzintézet és az ügyfél között, támogatást nyújtanak az ügyintézés folyamatában (például dokumentumok beszerzése), illetve segítenek olyan kivitelezőt találni, aki elvállalja és adott esetben bizalmi alapon elvégzi az utófinanszírozott munkálatokat. A csoport vezetője elmondta, hogy két és fél év alatt már 250 családot segítettek hozzá a CSOK-hoz, illetve falusi CSOK-hoz, valamint a babaváró hitelhez, így kétmilliárd forint – túlnyomórészt vissza nem térítendő – forrást sikerült bevonni e családok lakhatásának javításába.

„A CSOK igénybevétele a Felzárkózó települések programban részt vevő 118 településen” című gyorsjelentés adatai szerint az ott élők által igénybe vett támogatások esetében a szerződést megkötők kora 2,68-dal alacsonyabb volt az országos átlagnál (35,9 év és 33,22 év). A szerződéskötés évében a legfiatalabb szerződő tizennyolc, a legidősebb hatvankilenc éves volt. A vállalt gyermekek száma az elemzett családok esetében átlagosan 2,4, mely 0,8-del magasabb az országos átlagnál. Ezzel szemben újabb gyermeket a szerződéskötések közel kétharmadában nem vállaltak, ami öt százalékponttal meghaladja az országos arányt. A támogatások összege a felzárkózó településeken összesen több mint négymilliárd forint volt, ami szerződésenként átlagosan 5 709 301 forintot jelentett. A támogatások típusai a következőképpen alakultak: nyolcvan százalékukat kistelepülésen vagy külterületen található ingatlan megvásárlása vagy korszerűsítése céljából (falusi CSOK) igényelték (114 településen érhető el), ötödüket használt ingatlan vásárlására vagy felújítására fordították, s összesen négy esetben új lakás vagy ház vételére (KINCS, 2022).

A fenti adatokat tovább árnyalja az Otthonteremtés csoport vezetőjének kiegészítése a gyermekek számát tekintve:

• jóváhagyott CSOK-ügyletekhez kapcsolódó meglévő gyermekek száma: 627;
• jóváhagyott CSOK-ügyletek kapcsán vállalt gyermekek száma: 64;
• jóváhagyott CSOK-ügyletekhez kapcsolódó tartósan beteg gyermekek száma és aránya (ahol az ápolási díjra való tekintettel kapott a család CSOK-támogatást): 24, ami az összes jóváhagyott CSOK-ügylet 11 százalékát jelenti.

Következtetések

A nagymintás ifjúságkutatások eredményei rávilágítanak, hogy a szubjektív státusz tekintetében legrosszabb helyzetben élők több hátránnyal is küzdenek – így az iskolai végzettség, az egzisztenciális elégedettség vagy a gyermekkori traumák előfordulása terén. Ennek következtében a fiatalkort érintő egzisztenciális kockázatok ellensúlyozása, valamint az ebből fakadó hátrányok leküzdése nagy terhet ró a legbizonytalanabb helyzetben élőkre.

A FETE-adatbázisból nyilvánvaló, hogy a lakóhely gazdasági adottságai nagyban befolyásolják az egzisztenciális lehetőségeket a lakhatás terén is. A lakóhelyhez kapcsolódó negatív jellemzők, hiányosságok valószínűsítik az eladósodást, valamint a másoknak való kiszolgáltatottságot (legyen szó például lakhatásról vagy anyagi támogatásról). Azt is fontos látni, hogy a lakhatás hiányos adottságai sok esetben párosulnak az egészségre is ártalmas jellemzőkkel (például penészes ingatlanok, a megfelelő étkezés biztosításának elmaradása, a szennyvízelvezetés hiánya). A nem megfelelő életkörülmények súlyos következményekkel járhatnak, melyekre többféle, az adott élethelyzethez legjobban igazodó megoldást kell találni rövid (fecskelakás, szolgálati lakás, krízisingatlan stb.), illetve hosszú távon (önkormányzati bérlakásprogram, szociális lakásügynökség, célzott kormányzati támogatások ingatlanvásárlásra stb.).

Bizonyos állami támogatások a felzárkózó településeken élők egy része számára is elérhető közelségbe kerültek. Voltak olyan családok, melyek egyedül járták végig az igénylés folyamatát, ugyanakkor kiemelkedő azon esetek száma, amikor egy segítő szakember közvetítésével valósultak meg az ügyletek. Egy köztes szakember bevonásával növelhető az igénylések sikeressége, megkönnyíthető a szereplők kapcsolattartása (ügyfél, pénzintézet, kivitelező), illetve gördülékenyebbé tehető az igénylés menete (például dokumentumok beszerzése, kivitelező kiválasztása). Fontos megjegyezni, hogy a különböző támogatott konstrukciók feltételrendszerét nem szociális alapon határozták meg, a lakhatási szegénységben élők jelentős része számára az otthonteremtési támogatások nem érhetők el.

Borítókép: Majoros Árpád Csaba, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Absztrakt

2022-ben jelent meg Szarvák Tibor kötete Adalékok a társadalmi felzárkózás szociológiájának értelmezéséhez címmel. A szerző a vonatkozó szakirodalom alapos ismeretének birtokában ír a társadalmi kirekesztődés térbeli dimenzióiról, az etnikai alapú térbeli szegregációról és annak az egyénre gyakorolt hatásairól vidéki környezetben. A tanulmány átfogó képet ad az elmúlt évtizedek szegregációs folyamatainak ki- és átalakulásáról, a társadalmi integrációt erősítő programok eszköztáráról, hatásairól, és felvázolja, hogy a stratégiai tervezésnek és az „antiszegregációs” programoknak milyen szerepük van a jelenkori társadalmi innovációk paradigmájában. E publikáció célja bemutatni a mű lakhatási szegregációt érintő dimenzióit, reflektálni a szerző által bemutatott eredményekre, és feltárni kapcsolódási pontjaikat más módszertani megközelítésekkel.

Kulcsszavak: társadalomfejlesztés, szegregáció, lakhatási szegénység, társadalmi és térbeli marginalizáció

DOI: 10.56699/MT.2024.1.9

A szerző a téma alapos és átfogó ismeretében körültekintő és részletes történelmi elemzéssel tárja fel a társadalmi-térbeli marginalizáció hazai ki-és átalakulását, többek között a szakma olyan neves gondolkodóit idézve, mint Andorka Rudolf, Csatári Bálint, Ferge Zsuzsa és Kovách Imre. Bár a mai szegregációs folyamatok és a szegregátumok kialakulásának gyökerei mélyen a történelembe nyúlnak, a rendszerváltás körüli és utáni időszakot vizsgálva két jelentős strukturális változást említhetünk. A piaci fundamentalizmus globális térhódítása következtében, a liberális eszme jegyében lebontották a közösségi jóléti rendszereket, és gyengültek a munkajogok a munkaerőpiac liberalizációja érdekében. A posztszocialista kelet-közép-európai országokban érvényesülhettek a korábban elnyomott egyéni gazdasági érdekek. Ez több államban, így Magyarországon is jelentős állami vagyon privatizációjával járt együtt, sajnálatos módon anélkül, hogy ezt megfelelően szabályozták volna. A neoliberális ideológia nem szabott gátat a tulajdonszerzésnek és a gazdagodásnak, ami szinergikus módon eredményezte az egyenlőtlenségek jelentős növekedését a kilencvenes évek elejére (Ferge, 2006: 479–499).

Az egyenlőtlenségek további növekedése a társadalom leginkább elesett tagjai, köztük a romák kirekesztéséhez vezetett, melynek egyik megnyilvánulása a szegregáció. Ferge Zsuzsa (2006) szerint a rendszerváltást követően Magyarországon folyamatosan erősödött a lakóhelyi szegregáció, tovább növelve a társadalmi és térbeli marginalizációt. Emellett az oktatási (például szabad iskolaválasztás), kulturális és egyéb típusú szegregáció is egyre súlyosabb problémává vált. Fontos megérteni, hogy bár nem csak a roma közösséget érintették az egyenlőtlenségek és a szegénység, ők voltak a tartós szegénység és elszegényedés veszélyének statisztikailag leginkább kitett csoport.

A társadalmi kirekesztés, kirekesztődés és kirekesztettség fogalma szoros kapcsolatban van a deprivációval, a diszkriminációval és a szegénységgel. A kirekesztés és a kirekesztődés folyamata tudatos, valaki vagy valakik felől egy másik csoport felé irányuló cselekvésen alapul. A kirekesztés, kirekesztődés azt a társadalmi folyamatot jelöli, amelynek a végeredménye a kirekesztettség állapota. E fogalmak súlyos egyenlőtlenséget feltételeznek, és használatuk kezdete a rendszerváltozás korszakára vezethető vissza.

A depriváció megfosztottságot jelent, és arra utal, hogy a címkézett társadalmi csoportok hozzáférése bizonyos anyagi és társadalmi javakhoz korlátozott. A szegénység ezen állapotát mutatja, ha az egyéneket jövedelmi és munkaerőpiaci helyzetük kizárja a méltányos megélhetésből. Az elkülönítés és elkülönülés fizikai dimenzióját a szegregáció jelenti, mely egy kisebb csoportot érint a társadalmi többséggel szemben. Ferge Zsuzsa a térbeli szegregálódást gettósodásnak nevezi, amelynek jelentéstartalma erős kapcsolatban áll a lakhatási szegregációval. A szegregációs folyamatok leállítása és a kialakult szegregált élethelyzetek felszámolása a mai társadalompolitika egyik legnagyobb kihívása (Ferge, 2017).

Etnikai alapú térbeli szegregáció

A szegregáció etnikai aspektusát tekintve fontos megemlíteni, ahogy több kutatás is rámutat, hogy a cigányszegénység csak részben etnikai alapú, inkább arról van szó, hogy ezt a többségében hátrányos helyzetű társadalmi csoportot több szegénységhez köthető statisztikai mutató érinti negatívan vagy multiplikáltan, mint a többségi társadalmat. A térbeli marginalizálódás és a perifériára kerülés különösen súlyosan érinti a szegény régiók kistelepüléseit, ahol cigányok jóval nagyobb arányban élnek, mint a többségi társadalom tagjai (Nagy, 2014; Nagy et al., 2015). A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Jó Állam Jelentése^[1]A Jó Állam Jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzeti teljesítményértékelési szemléletű komplex elemzése, amely a magyarországi gazdasági-társadalmi viszonyok vizsgálatán … Részletek ezzel a szemponttal nem foglalkozik, amire a kötet szerzője fel is hívja a figyelmet. A kutatás deklarálja ugyan a társadalmi kirekesztettség legfontosabb mutatóit (például a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata, a jövedelmi szegénység kockázata, a súlyos anyagi depriváció kockázata, az alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya stb.), azonban nem teszi hozzá, hogy ezek az alapvetően negatív jelentéstartalmú jellemzők (abszolút és relatív értelemben is) hatványozottan érintik a magyarországi cigányságot. Ezt a legtöbb centrum–periféria-elmélet is megállapítja, azzal kiegészítve, hogy multiplikátorhatás érvényesül Magyarországon az északkelet– délnyugati lejtő mentén.^[2]A szegénységhez köthető legtöbb statisztikai mutató, valamint a gazdasági termelékenységhez, munkaerő- piaci viszonyokhoz kapcsolódó országos adatsorok alapján Magyarországon a … Részletek

1. ábra: A szegregátumok száma és eloszlása Magyarországon a 2011-és népszámlálás adatai alapján

Forrás: Balcsók, 2005

A cigányság szegregátumokon belüli felülreprezentáltságával azért is fontos foglalkoznunk, mivel a jelenleg hatályos szegregátumdefiníció és -lehatárolás^[3]A szegregátumok ma is hatályos lehatárolási szabályai: Kormány, 2012: 10., 11. számú melléklet. alapját képezi több lakhatási dimenziót érintő statisztikai mutató, például az alacsony komfortfokozatú lakások aránya, az egyszobás lakások aránya és a laksűrűség. Természetesen az egyes telepek között is óriási különbségek vannak, azonban abban a legtöbb szegregátum hasonló, hogy települési elhelyezkedésük többnyire periferikus és jól lehatárolható (Fábiánné, 2015).

A szegregáció egyénre gyakorolt hatásai vidéki környezetben

A vidék definíciójába tartoznak azok a települések, amelyek nem rendelkeznek városi státusszal, illetve azok is, amelyeknek ugyan városi rangjuk van, de lakosságuk nem haladja meg a tízezer főt. Ezenkívül vidékinek minősül az a kistérség vagy területi egység is, ahol a népességnek több mint a fele olyan településen él, melyen a népsűrűség 120 fő/km2-nél alacsonyabb (a 175 magyarországi járás közel kétharmada ebbe a kategóriába tartozik). Fontos kiemelni, hogy a statisztikai meghatározás rugalmas és tematikailag kiterjeszthető, mivel a fejlett államokban a globalizáció és az infokommunikációs innováció hatására gyakorlatilag eltűnt a hagyományos termelésszerkezet, amely a nép- rajzi értelemben vett vidéki életmód hátterét alkotta (szokások, közösségi kapcsolatok, társadalmi tőke).

A városok és községek közötti mobilitás, valamint a „mezőgazdaság utáni vidék” kifejezés terjedésének népszerűsítése érdekében a szerző is támogatja a „vidékies” jelző szemantikai innovációját a folyamatok elemzése során. E fogalmi terjedés vonatkozásában fontos emlékeznünk arra, hogy a vidék definícióját általában a periféria fogalmával kapcsoljuk össze különböző diskurzusokban. Ugyanakkor soha nem szabad elfelejtenünk, hogy itthon is helytálló az az általános igazság, miszerint a vidék egyrészt a városok „éléskamrája”, másrészt az ország szellemi bázisa jelentős arányának otthona.

Bár a 21. században a hagyományos társadalmi osztályozási kategóriák egyre inkább elmosódnak, a társadalmi felzárkózás szociológiájának klasszikus mutatói között továbbra is kiemelkednek olyan tényezők, mint az iskolai végzettség, a családméret, a foglalkoztatási mobilitás, a jövedelmi viszonyok, a társadalmi szerepek, a háztartási modellek, az álláskeresési stratégiák és a tudás befogadásának lehetőségei. Az újkapitalizmus társadalmi struktúrájában különösen hangsúlyos a tőkéhez és a munkaerőpiachoz való viszony szerepe. Emellett a posztmodern dimenziók, a közös értékek és kulturális környezet is befolyásolhatják a társadalmi rétegek vagy csoportok identitását. Ezek olyan kategóriák, amelyekben a szegregált társadalmi csoportok hátrányokat tapasztalnak a szocializáció és az egyéni életút során, eltávolodva a társadalmi-gazdasági mainstreamtől. A tartós kirekesztés azzal fenyeget, hogy az érintett csoportok gondolkodása és értékrendje a periferikus életstílushoz igazodik. Az oktatási innovációk, amelyek a versenyképességhez kapcsolódnak, és céljuk a tudásréteg kialakítása, hatékonyan kezelhetik a foglalkoztatás, illetve a társadalmi felzárkózás kihívásait.

A társadalmi szakadékok felszámolásához és az „össztársadalmi” kohézió növeléséhez elsősorban a különböző szocializációs mechanizmusokat szükséges fejleszteni (vagy felzárkóztatni legalább az országos átlaghoz), mivel azok alapjában határozzák meg különösen a gyermekek, de a felnőtt korosztály egyéni és közösségi hozzáállását is. Ebben meghatározó a támogató (közösségi) környezet kialakítása, amelynek a minőségi oktatáshoz való hozzáférés biztosítása mellett a biztonságos otthon, illetve a kiszámítható és alapvető létfeltételek stb. legalább ugyanolyan fontos elemei. A szerző által említett oktatási innovációknak ebben lehet fontos szerepük, ugyanis a tipikus és az egyre népszerűbb atipikus oktatási módszerek megfelelően alkalmazva kétirányú vagy kettős szocializációt eredményeznek, amelynek során a gyermek mellett a szülő készségei és kompetenciái is fejlődnek. Ezt a szocializációs elméletek rendszerközpontú iskolájának gondolkodói (Gabriel Almond, David Easton, Annick Percheron) is megerősítik. Munkáikban kiemelik, hogy az oktatás a legfontosabb szocializációs ágens és (Bourdieu alapján) az egyik leghatékonyabb beavatkozási terület a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének megállításában.

A térbeli dimenzióban gondolkodva releváns megemlítenünk a Maslow-piramist, melynek második szintjén helyezkedik el az egyén lakhatás, fizikai biztonság, kiszámít- hatóság, illetve a megszerzett javak megóvása iránti motivációja. Témánkat és a szóban forgó társadalmi csoportokat tekintve a fizikai biztonság és kiszámíthatóság hiányszükségletként jelenik meg, amely Maslow szerint (de az aronsoni pszichoszociális elméletek alapján is) belső feszültséget okoz, mely elsősorban az egyént, de végső soron a közvetlen környezetét (főleg családját) is érinti. Ezen alapvető szükségletek betöltése hiányában a kognitív, esztétikai és egyéb magasabb rendű szükségletek kielégítésére irányuló motivációk elmaradnak, ami (többek között) magyarázatul szolgál arra, hogy miért rendkívül szegényes, sok esetben szemetes stb. a telepek környezete (Fábiánné, 2015).

A felzárkózáspolitika lakhatási fókuszú hatásterületei a jó állam jelentés módszertani keretrendszerében

Szarvák Tibor szakpolitika-értékelő és -elemző tapasztalatainak összegzésére a Jó Állam Jelentés által alkalmazott keretrendszert adaptálja, amely alapvetően a hatásterület– dimenzió–mutató hármas felosztás szerint kategorizál. Ebben az értelemben a hatásterület definíciójának fontos eleme, hogy az (mérhető) interszektorális (gazdasági, társadalmi, államigazgatási stb.) kapcsolatokat feltételez, vagyis amellett, hogy az egyes területek önmagukban is értelmezhetők (például lakhatás), együttesen mutatnak valós és átfogó képet.

A konkrét jelenségeket a jelentés az egyes hatásterületekhez tartozó dimenziókon keresztül ragadja meg. Ezekhez a dimenziókhoz számos mutató kapcsolható, így válnak mérhetővé, vagyis elemezhetővé teszik, hogy bizonyos programok vagy projektek milyen hatásokat érnek el egy település és a célcsoport életében.

A témánk szempontjából releváns lakhatási viszonyok hatásterület alapvetően infrastrukturális szempontból közelít, vagyis a települési lakásállomány változásaira és fejlesztési potenciáljára reflektál. A hatásterülethez a következő négy dimenziót sorolja a szerző: a szegregált településrészek ingatlanállományának értéknövelő minőségi javulása, a szociálisbérlakás-állomány növekedése, a laksűrűség csökkentése, valamint célzott támogatás a legrosszabb helyzetű szegregált települések helyzetének rendezésére. A különböző társadalomfejlesztési programok és a szociálpolitika eredményességének, hatásainak megállapítására használt mérőszámok és mutatók a legtöbb (sőt szinte minden) esetben ehhez hasonló fizikai, infrastrukturális megközelítést alkalmaznak, vagyis a lakhatási dimenzióban maradva az alapozóanyag mennyiségében, négyzetméterben, lakásszámban stb. gondolkodnak. Az infrastruktúra fontos, azonban (ahogy a szerző is utal rá) önmagában kevés, ez látszódik az elmúlt harminc év szegénységcsökkentő beruházásainak sok esetben kontraproduktív eredményein.

A társadalmi felzárkózást célzó európai uniós és hazai finanszírozású programok tervezői az elmúlt fejlesztési ciklusokban ennek megfelelően egyre inkább olyan komplex fejlesztési programokat támogattak, amelyek az infrastrukturális beruházás mellett humánfejlesztési elemeket is tartalmaztak. Az elmúlt tíz évben e fejlesztési megközelítés mentén futottak le a TÁMOP-os időszak programjai, a már EFOP-os komplex telepprogram, valamint hasonló paradigma alapján működik napjainkban a Felzárkózó települések program. Abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy a lakhatási problémák megoldása nélkül nem lehet tartós eredményeket elérni, azonban az infrastrukturális beruházások, bérlakásprogramok önmagukban kevésnek bizonyulnak humánfejlesztés és intenzív szociális munka, illetve családkísérés nélkül. Ott lehet mérhető, hosszú távú eredményeket elérni, ahol a kettőt sikerül összehangolni, és az infrastruktúra támogatja a szociális fejlesztést. Éppen ezért félrevezető e programok hatásmérésekor kizárólag az épített, fizikai eredményekre koncentrálni, mert azok a programok célját tekintve nem feltétlenül érnek el tartósan pozitív hatást a célcsoport életében. A publikáció „Sikeres települési stratégia – módszertani segédlet a szociálpolitikai hatások tervezéséhez, méréséhez” című alfejezete ezért a közösségi tervezésen alapuló, sikeres (kis)települési felzárkózási programok megvalósításához nyújt módszertani segítséget a humánerőforrások és a megvalósítandó tevékenységek tekintetében.

A modern társadalompolitika kihívásainak lakhatási dimenziója

A társadalmi integrációt erősítő projektek eszköztára a különböző európai modellprogramokban alapvetően megegyezik, azonban minden esetben idomul a helyi sajátosságokhoz és viszonyokhoz. Ennek legalább annyira igaznak kell lennie települési és térségi szinten, mint nemzetközi viszonylatban. Ahogy arra a szerző is kitér „A társadalmi fel- zárkózásprogramok terület- és vidékfejlesztést érintő tevékenységei a pályázati kiírások tükrében” című részben, az elmúlt tíz évben a társadalomfejlesztési célú programok esz- köztára alapvetően két irányba fókuszált: a humán- és az infrastrukturális (ESZA- és ERFA-típusú) fejlesztésre. A szerző ezt az EFOP-1.6.2 és EFOP-2.4.1 kódszámú, „Szegregált élethelyzetek felszámolása” elnevezésű projektek (komplex telepprogramok) struktúráján keresztül mutatja be. E projektek keretein belül 2016 és 2023 között kilencvenöt hátrányos helyzetű településen valósult meg komplex (a lakhatást és a humánfejlesztést is érintő) fejlesztési program.

A pályázati konstrukció két lába közül a humánfejlesztés jelentette a jelenlétalapú szociális munkát, a mindennapos családkísérést, a munkaerőpiaci mentorációt, a gyermekek készségfejlesztését, a felnőttképzést, az egészségügyi szűréseket, közösségi programokat stb. A települési projektek infrastrukturális elemeként jelent meg a szociális munka helyszínét biztosító közösségi tér, az úgynevezett csillagpont létrehozása a szegregátumokban (ezt kötelezővé tette a felhívás), valamint az integrált területen működő közösségi tér, a csillagház létesítése, amely a település teljes lakosságának szóló programok helyszínéül szolgál. Az infrastrukturális „láb” másik eleme a helyi építőipari viszonyoktól, valamint a rendelkezésre álló támogatási összegtől függő mennyiségű és minőségű szociális bérlakások létrehozása volt. A projektek alapvető céljai szerint a két láb szinergiában működött, vagyis a szociális munkának aktívan és különös odafigyeléssel kellett támogatnia a bérlakásokba beköltöző családokat. Ez fontos volt, mivel az ingatlanok alapvetően mobilizációs lakóegységként épültek, nem öröklakásként. A projektek hatásáról még nem látunk pontos mérési adatokat, azonban az általános tapasztalatok alapján már most látszik, hogy azon településeken, ahol a szociális munka és az infrastrukturális beruházás valóban összehangoltan működött, illetve a projektek két eleme egymásra épült és támaszkodott, ott sikerül tartós eredményeket elérni, és növelni a projektekben részt vevő családok társadalmi mobilitását.

A publikáció összegzése tartalmazza azokat a hazai vagy európai uniós finanszírozású programokat, illetve akár helyi szintű közösségi összefogással megvalósítható településfejlesztési és telepfelszámolási stratégiákat, amelyek a társadalmi innovációk sorát bővítik. A szerző kiemeli, hogy ezen a területen nem minden pénzkérdés, a stratégiai tervezés, a közösségorientált gondolkodás, az integrált intézményi működés és az inkluzivitás felfogása mind olyan „túlélési stratégiák”, amelyek átsegíthetik a hátrányos helyzetű településeket a forráshiányos, projektek vagy programok közötti időszakokban. Mindemellett Magyarország legszegényebb térségeinek és az ott élők lakhatási szegénységének problémája továbbra is megoldásra vár. A soron következő – szociális munkával jelentősen megtámogatott – infrastrukturális beruházási program a felzárkózó településeken EU-s forrásból (Recovery and Resilience Facility, RRF) hamarosan megvalósuló több mint ezer szociális bérlakás építése. Ezzel kapcsolatban szintén felmerül majd a hatásmérés komplex kérdése, mellyel kapcsolatban fogalmaz meg válaszokat Szarvák Tibor kötete.

Szarvák Tibor: Adalékok a társadalmi felzárkózás szociológiájának értelmezéséhez. Közösségi és egyéni szerepek, társadalmi meghatározottságok a vidéki Magyarországon,

Szociológiai Tudástár, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2022