Absztrakt

A tanulmányban ismertetett kutatás célja a magyar egyetemisták mentális egészsége és életmódja mentén elkülönülő csoportok azonosítása volt. Keresztmetszeti online kérdőíves vizsgálatunkban 2023 novemberében összesen 8444 magyar hallgató vett részt. A klaszteranalízis három fő csoportot azonosított: (1) Magas szintű kiégést, szorongást és depressziót mutató hallgatók, akik leginkább hajlamosak a szomatizációra, dolgoznak, anyagi hátterüket mégis elégtelennek ítélik meg, a legkevésbé elégedettek az egyetemmel. (2) Kiégés jeleit nem mutató, enyhe negatív affektivitással jellemezhető hallgatók, akik megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, nem dolgoznak, szülői házban élnek, és elégedettek az intézményükkel. (3) A pszichológiai változók mentén kiegyensúlyozott hallgatók, akik dolgoznak, párkapcsolatban élnek, saját lakásban laknak, és elégedettek az egyetemválasztással. A hallgatók jólléte tehát célzott, csoportspecifikus intervenciókkal növelhető.

Kulcsszavak: egyetemi hallgatók, krízis, fiatal felnőttkor, szociodemográfia, klaszter

DOI: 10.56699/MT.2025.2.2

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO, 2022) szerint az elmúlt évtizedekben drámaian megnőtt a mentális zavarok előfordulása, még a nem iparosodott országokban is. A mentális zavarok, például a depresszió, komoly közegészségügyi terhet jelentenek, és a munkaképtelenség, a rokkantság (Rihmer–Német, 2014; Mann et al., 2005; Rihmer et al., 2017), valamint az idő előtti halálozás fő okai között szerepelnek minden korosztályban és kultúrában (Whooley, 2006). Csak Európában a depressziós rendellenességek prevalenciája 2,5 és 11 százalék között mozog (Arias-de la Torre et al., 2021). A mentális zavarok, különösen a depresszió és más hangulatzavarok kialakulása összetett folyamat, amelyet számos tényező befolyásol. Ezek közé tartoznak a társadalmi, genetikai, életmódbeli és demográfiai tényezők, amelyek nemcsak a mentális zavarok kialakulásában, hanem hosszú távú fennmaradásukban is meghatározók. Az olyan pszichológiai tényezők, mint a stressz és az érzelmi megterhelés, szintén központi szerepet kapnak, hiszen ezek is gyakran vezethetnek a mentális jóllét csökkenéséhez. A mentális és fizikai egészség szorosan összefonódik. Ahogyan a fizikai egészség fenntartása érdekében fontos az egészséges életmód és a prevenció, úgy a mentális egészség támogatása is elengedhetetlen az egyén teljes életminőségéhez. A WHO állásfoglalása szerint „nincs egészség mentális egészség nélkül”, ami azt jelzi, hogy az átfogó egészség megőrzése csak akkor lehetséges, ha a mentális jóllétre is megfelelő figyelmet fordítanak (WHO, 2022).

Az elmúlt években az egyetemisták mentális problémái egyre nagyobb aggodalmat váltottak ki társadalmi szinten. Mind hazai (Gács et al., 2023; Matuz et al., 2024), mind nemzetközi kutatások (Drolet–Rodgers, 2010; Thompson et al., 2010; De Paula et al., 2020; Liu, 2021) vizsgálták e problémák hátterét. A Covid–19-járvány széles körű gazdasági és társadalmi hatásai a magyar fiatal felnőttekre is kiterjedtek. A felgyorsult életritmus, az egyre nagyobb mértékű digitálismédia-fogyasztás, a szociális hálókon s így több virtuális valóságban való párhuzamos jelenlét és ezek információfeldolgozásra kifejtett hatásaival számolni kell a fiatalok körében generációs tényezőként (Böcskei et al., 2024). A mentális egészség szempontjából vizsgálva az észlelt stressz mint rizikótényező a járványidőszak első és negyedik hullámában a felnőtt populáción belül a 18–29 éves korosztályban volt a legmagasabb, míg a társas támogatás és reziliencia mint protektív tényező a legalacsonyabb mért értéket mutatta (Kövesdi et al., 2022). A mentális egészség alapvető feltétele az egyetemisták felnőtté válásának. E folyamat legtöbbször a felsőoktatásban töltött évek során zajlik le. Ennek része a szülőkről való leválás, az intim kapcsolatok, a választott pálya iránti elköteleződés és az identitás kialakulása (Gray–Steinberg, 1999). Ezek a folyamatok önmagukban is sok pszichés energiát követelnek az egyéntől, de gyakran külső tényezők is terhelik őket (például anyagi függés a szülőktől). A felsőoktatási hallgatók ráadásul a normatív krízisek esetén jellemző nehézségeken túl a tanulással kapcsolatos külső és belső stresszforrásoknak is ki vannak téve (például tanulmányi teljesítmény, pénzügyi források, diákmunka) (Bewick et al., 2010). Az egyetemi hallgatók körében többek között ezért is különösen gyakoriak a szorongásos és depressziós tünetek, valamint a stresszhez fűződő problémák és a kiégés (Campbell et al., 2022). A korosztályban kiemelten fontos a társadalmi szerepekbe való beilleszkedés és az élet történéseinek értelmesként való megélése, hiszen az így kialakult koherenciaérzet nagymértékben hozzájárulhat az élettel való elégedettséghez és a pszichés jóllét megőrzéséhez (Székely et al., 2021). Mindezek miatt alapvető fontosságú, hogy mind az egyének, mind az egészségügyi rendszerek átfogó stratégiákat alkalmazzanak a mentális egészség támogatására, különösen a veszélyeztetett csoportok, például a fiatal felnőttek és az egyetemisták esetében.

Az oktatási intézmények nemzetközi és hazai viszonylatban is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a mentális jóllét és az egészségmagatartás támogatására. Magyarországon a felsőoktatási hallgatók számára biztosított tanácsadási szolgáltatások kérdését jogszabályok rendezik (Magyarország Kormánya, 2007: 9. §; Magyar Országgyűlés, 2011: 11. §, 85/A, 85/C), amelyek biztosítják a hallgatók hozzáférését az egyetemek által nyújtott különböző tanácsadói szolgáltatásokhoz, beleértve a mentálhigiénés tanácsadást is. Ennek megfelelően az egyetemek a hallgatói tanácsadási rendszerek működtetésére állami támogatást kapnak, így kötelesek ezeket fenntartani. Jelenleg a legtöbb magyarországi egyetemen már elérhetők ilyen típusú szolgáltatások, azonban az intézményesített szervezeti keretek és a támogatás mértéke intézményenként jelentősen eltérhet. Az egyes egyetemek és intézmények önállóan határozzák meg a tanácsadói szolgáltatások kereteit, de azok legtöbb esetben a FETA (Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület) által ajánlott, illetve a tanácsadás szakmai alapelveihez igazított protokollok alapján működnek.

Jelen tanulmány célja, hogy mélyrehatóan tanulmányozza a magyarországi egyetemisták mentális jóllétét, bio-pszicho-szociális állapotát. Specifikusabban a kutatás középpontjában annak vizsgálata áll, hogy milyen mentális egészségi profilok különíthetők el a magyar egyetemisták körében bizonyos szocioökonómiai és életmódbeli jellemzők mentén (például anyagi háttér, lakhatás, munkavállalás, párkapcsolat, az egyetemmel való elégedettség). A klaszterelemzés révén a kutatás lehetőséget ad olyan rizikócsoport vagy -csoportok beazonosítására, melyek profiljai alapján a felsőoktatási intézmények célzott beavatkozásokat és támogató rendszereket alakíthatnak ki a jövő nemzedéke jóllétének javítására.

Módszer

Eljárás

Kérdőíves vizsgálatunk adatait a Magyarországon tanuló, aktív státuszú egyetemi hallgatók mentális jóllétének a FETA által szervezett 2023-as felmérése biztosította. A kutatást az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága (ETT TUKEB) hagyta jóvá (etikai engedély száma: BM/29991-1/2023). Az adatgyűjtés 2023 novemberében kezdődött. Az online kérdőívcsomagot e-mailben küldtük el a magyarországi felsőoktatási intézmények rektorainak, kancellárjainak, valamint a HÖOK képviselőinek. Arra kértük őket, hogy terjesszék hallgatóik körében a levelezőlistáikon és elektronikus tanulmányi rendszereiken keresztül. Emellett a FETA honlapján és közösségimédia-oldalakon mi is közzétettük a felhívást, hogy ezzel is kitöltésre ösztönözzük a diákokat. Az online felület nyitóoldalán a vizsgálati személyeknek nyilatkozniuk kellett arról, hogy elolvasták a tájékoztatót, önkéntesen vesznek részt a kutatásban, bármikor indoklás nélkül abbahagyhatják a kérdőív kitöltését, valamint hozzájárulnak adataik anonim feldolgozásához.

A vizsgálat résztvevői

Az online kérdőívet összesen 15 012 fő töltötte ki, ebből 8444-en fejezték be a kitöltést. Az etikai engedélyben foglaltaknak megfelelően utóbbiak adatait elemeztük. A minta 64,8 százaléka nő (5466 fő), 33,2 százaléka férfi (2800 fő); átlagéletkoruk 25,71 év (szórás = 8,05). Összesen negyvenhárom egyetemről érkezett kitöltött kérdőív. A mintába való beválasztási kritérium az aktív hallgatói státusz és a tizennyolc év feletti életkor volt, klinikai populációt nem vizsgáltunk.

A minimálisan szükséges mintanagyságot a RaoSoft® mintanagyság-kalkulátor (www.raosoft.com/samplesize.html) segítségével számítottuk ki, a 2023/24-es tanévben Magyarországon tanuló összes egyetemi hallgató (alapképzés, mesterképzés, osztatlan képzés és PhD-képzés) számának figyelembevételével; ez a KSH adatai alapján 247 986 fő volt (KSH, 2023/24). A mintanagyság meghatározása 99 százalékos konfidenciaszint és 2 százalékos hibahatár mellett történt. E paraméterek alapján a minimálisan szükséges mintanagyság 4079 fő volt. Emellett a KSH adatai szerint a magyarországi egyetemeken a nemek aránya a nők irányába tolódik (55–60%), ezt az arányt saját kutatásunk is reprezentálja.

Mérőeszközök

A vizsgálatban a hallgatók komplex megismerése volt a cél, így életük számos területével kapcsolatban tettünk fel kérdéseket, amelyek közül ebben a tanulmányban csak egy szeletet mutatunk be. A következőkben ezért csak a jelen vizsgálatba bevont szempontok mérőeszközeit mutatjuk be részletesebben. A kutatás kérdései a következő témakörök köré csoportosíthatók:

1. Alapvető szociodemográfiai változók (anyagi háttér, munkavállalás, családi állapot, lakhatási körülmények, tanulmányok)

Kutatásunkban több tényező mentén rákérdeztünk a résztvevők alapvető anyagi körülményeire és tanulmányaik melletti munkavégzésükre (a fizetett munka típusa, a munkavégzés ideje, elsődleges oka/motivációja, kapcsolódás a tanulmányokhoz, önkéntes munkavégzés), illetve a munka és a magánélet egyensúlyával való elégedettségre. A szociodemográfiai háttér feltérképezése céljából a kutatócsoport által megfogalmazott tételek segítségével gyűjtöttünk válaszokat. A kérdőív a következő kérdéseket tartalmazta:

• Végeztél-e, illetve végzel-e ebben a szemeszterben fizetett munkát a tanulmányaid mellett?
• Milyen típusú fizetett munkát végzel? (Egyetemhez/főiskolához kapcsolódó önkéntes szervezetben, például diákszervezet, szakkollégium, kortárs segítő stb.; alkalmi, rendszeres, szezonális/idénymunka.)
• Mennyi időt vesz igénybe a fizetett munkavégzés?
• Mi a munkavállalásod elsődleges oka/motivációja? (Válaszlehetőségek: Szükségem van pénzre a megélhetéshez; Szakmai fejlődési lehetőségként tekintek rá; Önállósodásként tekintek rá; A kötelező szakmai gyakorlatomat teljesítem vele; Szeretném magam kipróbálni a munka világában; Pénzre van szükségem a hobbim és/vagy szórakozás finanszírozására; Szüleim elvárják, hogy )
• Mennyire kapcsolódik a munkád a tanulmányaidhoz?

Az anyagi háttér szubjektív megítélését az alábbi két saját tétellel mértük:

• Összességében véve a rendelkezésedre álló pénzösszeg elegendő ahhoz, hogy az egyetemi tanulmányaidhoz stabil körülményeket biztosítson?
• Mennyire stresszelsz az anyagi helyzeted miatt? (1 = semennyire; 5 = súlyosan)

A szociodemográfiai adatok között szerepelt még a családi állapot, a szülők legmagasabb iskolai végzettsége, a lakhatási körülmények tekintetében rákérdeztünk a lakhatás típusára, és hogy az adott személy kikkel él együtt. Ezen túl az elsődleges társas támaszt a Társas Támogatás Kérdőív (Support Dimension Scale, SDS) (Caldwell et al., 1987; Kopp–Kovács, 2006) magyar felsőoktatásban tanuló hallgatókra átdolgozott változatával mértük.

Az aktuális tanulmányokra vonatkozóan rákérdeztünk a képzési szintre, a képzés munkarendjére, hogy a válaszadó mely tudományterületen végzi tanulmányait, az eddigi aktív félévek számára, hogy első- vagy utolsó éves-e, a mintatantervhez viszonyított tanulmányi előrehaladásra, az intézményválasztással való elégedettségre, a diákszervezeti tagságra, a munka és a tanulás egyensúlyára. Azt is felmértük, hogy a hallgató részesül-e tanulmányi ösztöndíjban, illetve az egyetemen van-e olyan oktató, aki pozitív hatással van szakmai fejlődésére.

2. A mentális egészség szempontjából releváns témák (depresszió, szorongás, szomatikus tünetek, kiégés)

Kutatásunkban a hallgatók depresszióra utaló tüneteinek mértékét a PHQ-9 (Patient Health Questionnaire-9) teszttel vizsgáltuk. A mérőeszköz lehetővé teszi a depresszív tünetek súlyosságának felmérését, és rövidsége miatt hatékonyan alkalmazható különböző tesztfelvételi helyzetekben (Kroenke et al., 2002). A kérdőívet több mint harminc nyelvre lefordították, és széles körben használják, hazánkban a Kérdőív az Ön egészségügyi állapotáról – 9 (PHQ-9) nevet viseli. A depresszív tüneteket mérő más tesztekkel szemben a PHQ-9 a depresszió tüneteire közvetlenül a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (APA, 2022) alapján kérdez rá, így a depresszív állapot kilenc diagnosztikai kritériumát sorolja fel. A kitöltőnek azt kell megjelölnie, hogy a felsorolt tünetek milyen gyakran voltak jellemzőek rá a kitöltést megelőző két hétben (0 = egyszer sem; 1 = néhány napon; 2 = a napok több mint felében; 3 = majdnem mindennap).

A Robert L. Spitzer és munkatársai (2006) által megalkotott Generalizált Szorongásos Zavar – 7 (Generalized Anxiety Disorder-7, GAD-7) nevű teszt a válaszadót arról kérdezi, hogy a kitöltést megelőző két hétben milyen gyakran tapasztalta a generalizált szorongás tüneteit (idegesség, aggodalmaskodás, az ellazulás nehezítettsége, motoros nyugtalanság, irritáltság, félelem, nyugtalanság; 0 = egyáltalán nem; 1 = több napon; 2 = legalább a napok felében; 3 = majdnem mindennap). A kérdőíven elérhető összpontszám 0 és 21 közötti értéket vehet fel, kiértékelésekor pedig a következő referenciaértékek szerint a szorongás négy súlyossági fokát azonosíthatjuk: 0–4 pont: minimális, 5–9 pont: enyhe, 10–14 pont: középsúlyos, 15–21 pont: súlyos szorongás.

A Beteg Egészségi Állapot Kérdőív Testi Tünet Skála (Patient Health Questionnaire Somatic Symptom Scale, PHQ-15) tizenöt tételből áll, amelyek a Primary Care Evaluation of Mental Disorders (PRIME-MD) kérdőívből származnak. Az organikus háttérrel nem rendelkező (szomatoform) tünetek gyakran társulnak depresszióval és/vagy szorongással, s jelentős funkcionális korlátozottságot okoznak, így mérésük mindenképpen indokolt. A PHQ-15-öt a testi tünet distresszmérésére fejlesztették ki. A tételek között szerepel a DSM-IV által azonosított tizenöt leggyakoribb szomatizációs zavar közül tizennégy szomatikus tünet (például fejfájás, szédülés, gyomorfájdalom és fáradtság). Minden elemet hárompontos Likert-skálán kell értékelni (1 = egyáltalán nem zavar; 2 = kicsit zavar; 3 = nagyon zavar). A PHQ-15 teljes pontszáma 0 és 30 között mozog, a javasolt határértékek: 5, 10 és 15, ami enyhe, közepes, illetve súlyos szomatikus tüneteket jelez (Kroenke et al., 2002; Stauder et al., 2021).

A hallgatói kiégés mérésére a Student Burnout Inventory (SBI) magyar változatát, a Diák Kiégés Kérdőívet (Salmela-Aro et al., 2009; Boada-Grau et al., 2015) alkalmaztuk, amely az eredeti kilencitemes mérőeszközből egy tétel kihagyásával stabil, megegyező faktorszerkezetet mutatott. Habár a Cronbach-alfa-értékek két alskála esetében alacsonyak voltak, a kis tételszámra tekintettel elérték a belső megbízhatóság elfogadható szintjét (Jagodics, 2021).

Adatelemzés

A kutatásban az elemzéseket az SPSS Statistics 29-es verziójában végeztük. A vizsgálat során arra voltunk kíváncsiak, hogy az adatfelvételt követően kapott mintát lehetséges-e egyes mentális egészségi és más életmódra vonatkozó mutatók alapján több kisebb, egymástól jól elkülönülő csoportra osztani statisztikai eljárások segítségével. Az e kérdés megválaszolásához szükséges statisztikai eljárásként a klaszteranalízist választottuk. Mivel az általunk felhasznált változók között kategorikus és folytonos típusú egyaránt szerepelt, kétlépéses klaszterelemzést végeztünk. Az elemzések során több különböző összetételű modellt is teszteltünk. A végleges modellbe a következő változók kerültek be:

• Folytonos változók: a Kiégés kérdőív összpontszáma, a Depresszió (PHQ-9) kérdőív összpontszáma, a Szorongás (GAD) kérdőív összpontszáma, a Szomatikus problémák (PHQ-15) kérdőívének összpontszáma.
• Kategorikus változók: A hallgató családi állapota, a hallgató lakhatási körülményei, a hallgató dolgozik-e a szorgalmi időszakban, a hallgató elégedettsége a munka és a magánélet egyensúlyával, a hallgató elégedettsége anyagi lehetőségeivel, illetve mennyire elégedett a választott intézménnyel.

A kétlépéses klaszterelemzés során a felsorolt változók elemei közötti távolság meghatározására a log-likelihood módszert választottunk. A vizsgálat során előre nem határoztunk meg minimális vagy maximális klasztermennyiséget, ezeket az algoritmus hozta létre.

Eredmények

A statisztikai eredmények nagy biztonsággal általánosíthatók a teljes összegyetemi populációra, hiszen majdnem valamennyi felsőoktatási intézményből vettek részt hallgatók az adatfelvételben. A minta heterogénnek mondható a reprezentált szakok tekintetében is, hiszen közel azonos eloszlásban jelentek meg az egyes tudományterületek. Némi eltolódás a képzési szintek esetében lelhető fel, hiszen arányaiban a BA-szakos hallgatók felülreprezentáltnak mondhatók, de a mesterszakosok és doktoranduszhallgatók is nagy létszámmal vannak jelen (az adatokat részletesen lásd a tanulmány végén, a mellékletben).

1. táblázat: A kétlépéses klaszterelemzés során a végső modellt alkotó változók leíró adatai (saját szerkesztés)

A kapott modell sziluettértéke 0,2, ami elfogadható mértékű eltérést jelez az egyes csoportok kohéziója között, így a modell alkalmas arra, hogy az eredményeket részletesebben is tárgyaljuk. A modellben a klaszterek képzése szempontjából négy változó volt a legmeghatározóbb: a Depresszió (PHQ-9) kérdőív, a Kiégés kérdőív, a hallgató elégedettsége anyagi lehetőségeivel, valamint hogy a hallgató dolgozik-e a szorgalmi időszakban. A kétlépeses klaszterelemzés során három csoportot kaptunk, melyek elemszámai közel egyenlően oszlottak meg. Az első klaszterbe 2312 fő (27,4%), a második klaszterbe 2638 fő (31,8%), míg a harmadikba 3449 fő (40,8%) került.

A létrehozott klaszterek leíró statisztikai jellemzőik alapján szemléletes képet mutatnak a kapott egyetemistatípusokról. A folytonos változók esetében átlagokat határoztunk meg, míg a kategorikus változóknál a leggyakoribb válasz százalékos előfordulását (1. táblázat).

A kialakult csoportok szélesebb körű jellemzése érdekében a mintát a klaszterek szerint felosztva, további változók gyakorisági adatait felhasználva is megvizsgáltuk (2. táblázat).

2. táblázat: A klaszterek leíró adatai további szociodemográfiai és tanulmányi jellemzők mentén (saját szerkesztés)

Az egyes klaszterek részletes jellemzői:

1. klaszter: „Kikényszerített megküzdők”, a veszélyeztetett csoport

A három csoport közül az 1. klaszterben láthatjuk a legmagasabb értékeket a klinikai kérdőíveken. Ebből arra következtethetünk, hogy mind a kiégés, mind a depresszió, a szomatizáció és a szorongás szempontjából ők élik meg a legtöbb pszichés problémát (1. ábra). Azt is láthatjuk, hogy a csoport legnagyobb része párkapcsolatban él, és az egyetem mellett dolgozik. Ennek ellenére az anyagi adottságaikkal, illetve a munka és a magánélet egyensúlyával nem, az egyetemválasztásukkal pedig csak közepes mértékben elégedettek. A tanulmányokban a kurrikulum szerinti haladástól való eltérés (csúszás) az ő esetükben a legmagasabb, és jellemzően első generációs értelmiségiek.

2. klaszter: „Hátszéllel indulók”, krízis előtti csoport

A 2. klaszter tagjai a három csoport közül az összes pszichés problémával való érintettség szempontjából középen helyezkednek el, a 3. klaszterhez képest a depresszió és a szorongás tekintetében térnek el igazán (1. ábra). Ebbe a csoportba főként egyedülálló, szülői házban élő, nem dolgozó hallgatók tartoznak, akik közepesnek ítélik meg a munka és a magánélet egyensúlyát az életükben, valamint mind az anyagi helyzetük, mind az intézményválasztásuk magas elégedettséget mutat. Jellemzően értelmiségi szülők gyermekei, többnyire az egyetem elején járnak, és kapnak ösztöndíjat.

1. ábra: A klinikai tünetekre vonatkozó mentális egészség mutatók aránya az egyes klaszterekben (saját szerkesztés)

3. klaszter: „Stabilizálódott felnőttek”

A 3. klaszterbe tartozó hallgatók esetében figyelhetjük meg a legalacsonyabb pontszámokat a klinikai kérdőíveken, tehát a három csoport közül ők érintettek legkevésbé a pszichés problémákban (1. ábra). Az ebbe a klaszterbe tartozók többsége párkapcsolatban él, saját ingatlannal rendelkezik, és tanulmányaival párhuzamosan dolgozik is. A 2. klaszterhez hasonlóan a munka és a magánélet egyensúlyát az életükben közepesnek ítélik meg, míg anyagi körülményeikkel és az intézményválasztásukkal is elégedettek. Több idősebb és levelezős hallgató található ebben a csoportban.

Diszkusszió

Felmérésünk célja az volt, hogy feltárjuk, milyen csoportok különíthetők el a magyar egyetemisták aktuális bio-pszicho-szociális státusza alapján, és hogy e klaszterekhez milyen további jellemzők társulnak. Eredményeink alapján azt láthatjuk, hogy a magyarországi egyetemisták mentális egészségi állapotában három jól elkülönülő csoport azonosítható különböző pszichológiai, életmódbeli és szocioökonómiai tényezők mentén. Az első csoport („ kikényszerített megküzdők”) a pszichés kihívásokkal leginkább megterhelt fiataloké, akik a legerősebb szorongásos és depressziós tüneteket mutatják. A második csoport („hátszéllel indulók”) a családi háttér és anyagi biztonság által védett, ám mentálisan mérsékelten terhelt diákoké, míg a harmadik csoport („stabilizálódott felnőttek”) az önállóságot már elért, pszichológiailag stabil, kevés mentális problémával küzdő egyetemisták profilját mutatja.

Az eredmények megerősítik, hogy az egyetemisták mentális állapota és szocioökonómiai háttere erős összefüggést mutat (Bayram–Bilgel, 2008; Cullinan et al., 2020). Ennek alapján az anyagi helyzettel és a lakhatási körülményekkel kapcsolatos elégedettség, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúly jelentős hatással van a hallgatók pszichés állapotára. Az 1. klaszter hallgatói a leginkább érintettek pszichés problémákban, ami összefüggést mutat az anyagi helyzetükkel, az ebből fakadó elégedetlenséggel, valamint az egyetem mellett sokszor kényszerűségből folytatott munkavégzéssel is. Ennek a csoportnak a tagjai gyakran első generációs értelmiségiek, ami az egyetemi környezethez való alkalmazkodás terén minta hiányában további kihívásokat jelenthet számukra (House et al., 2020). Ezzel szemben a 2. és a 3. klaszter tagjainak a szülői házban élve vagy saját lakás birtokában valószínűleg sokkal kevésbé kell egzisztenciális kérdésekkel foglalkozniuk. A szakirodalmi adatok alapján feltételezhető, hogy ennek köszönhetően a tanulmányaikra is jobban tudnak fókuszálni, ezáltal sikeresebbek és a képzésükben is előrébb tartanak (Broer et al., 2019). A klaszterek egyfajta életpályaelőképet is felvázolnak: ezek mentén a fiatalok megküzdési és önállósodási folyamatai eltérően alakulhatnak. A 2. klaszter hallgatói a „hátszéllel indulók”, akiket ugyan anyagi háttér és családi támogatás vesz körül, s ezáltal elkerülhetik a szorongásos és depressziós tünetek súlyosbodását, de ez gátolhatja az önállósodás és leválás folyamatát (García Mendoza et al., 2020). Ezek a diákok többnyire fiatalok, elsőévesek, tehát az is előfordulhat, hogy még a normatív krízis előtt állnak (Robinson et al., 2021). Ezzel szemben a 3. klaszter hallgatói már elérték a viszonylagos stabilitást és önállóságot. Párkapcsolatban élnek, saját lakásban laknak, munkájuk és tanulmányaik között sikeresen egyensúlyoznak, s pszichés terheik is a legalacsonyabbak. Ők akár már felnőtt identitásuk kialakításának zárószakaszába is megérkezhettek, és a mentális problémák terén nagyobb rezilienciát mutatnak. Az 1. klaszterbe tartozó hallgatók, a „kikényszerített megküzdők”, életkoruknál fogva is a felnőtté válás normatív krízisében a legkritikusabb stádiumban vannak, és számos nehezítő tényező mellett kell megküzdeniük életfeladataikkal (Robinson, 2015). Tanulmányaik mellett rendszerint dolgoznak, párkapcsolatban élnek, albérletben laknak, tehát a felnőttség bizonyos markerei jellemzik őket, viszont tanulmányaikkal csúsznak, a munka és a magánélet egyensúlyával, anyagi hátterükkel és egyetemválasztásukkal elégedetlenek, valamint első generációs értelmiségiek (Arnett, 2001). Az egyetemisták e csoportja mintha nem rendelkezne azzal a szocioökonómiai és kulturális tőkével, mely a sikeres megküzdést képes lenne megtámogatni. A fenti jellemzők tükrében a „kikényszerített megküzdők” klasztere a lemorzsolódás szempontjából is rizikócsoportként azonosítható (Behr et al., 2020).

Gyakorlati jelentőség és intervenciós lehetőségek

Az egyes csoportok azonosításának gyakorlati jelentősége, hogy a profilok jellemzőinek ismerete célzottabb és ezáltal hatékonyabb intervenciók tervezését teszi lehetővé. Összességében elmondható, hogy az 1. klaszter veszélyeztetett hallgatói számára a legfontosabb a könnyen elérhető és alacsonyküszöbű szakmai segítség intézményi szinten is. Kiemelt szerepe lehet köreikben a tanácsadói és pszichológiai támogatásnak, illetve az ezzel kapcsolatos negatív attitűdök, stigmatizáció csökkentésének, stresszkezelési technikák megismerésének, öngondoskodási készségek fejlesztésének. Ezzel szemben a 2. klaszterbe tartozó hallgatóknak elsősorban a szociális kapcsolatokra és integrációra irányuló kezdeményezések nyújthatnának támogatást, amelyek elősegíthetik zökkenőmentes beilleszkedésüket, valamint azt, hogy biztonságos környezetben nézzenek szembe a fiatal felnőttkor normatív kihívásaival, ami előmozdíthatja önállósodásukat és leválásukat.

A 3. klaszterbe tartozó hallgatók körében viszont a munka és a tanulmányok összehangolásának, illetve sok esetben a családi élet, a családalapítással járó kihívásoknak való megfelelés hosszú távú támogatása, illetve további önfejlesztési lehetőségek biztosítása kiemelt jelentőségű.

Az eredményeinkből származó következtetések túlmutatnak az egyéni és intézményi szinten, hiszen társadalmilag fontos következményekre is rávilágítanak. A szocioökonómiai státusz az egyéni képességektől és erőfeszítésektől független tényező. Anyagi javak és kulturális örökségek hiányában tömegek szorulnak ki a felsőoktatásból, vagy kényszerülnek fizikai és pszichés erőforrásaikat láthatóan meghaladó típusú vagy mértékű munkavégzésre a tanulmányaik mellett, ami konzerválja a meglévő társadalmi különbségeket, és nem engedi a jó képességű, tehetséges, de alacsonyabb szocioökonómiai státuszú hallgatók potenciáljának kibontakoztatását. Így ők túlterheltség, kiégés és pszichés problémáik miatt teljesítményben és egyetemi integrációban még kevésbé képesek felzárkózni stabilabb háttérből származó diáktársaikhoz. Mentális és fizikai ellátásuk az egész egészségügyi rendszerre terhet ró. Potenciális munkavállalóként esetükben a hatékonyság- és az állapotromlás a munkaadónak és az államnak egyaránt gazdasági károkat jelenthet. Mindezek miatt a fiatal felnőtt korosztály anyagi támogatása, a sérülékenyebb és hátrányos helyzetű hallgatók kiemelt segítése indokolt, a hozott társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése nagy jelentőségű és közös társadalmi érdek.

Kitekintés

Habár eredményeink átfogó keresztmetszeti képet adnak bizonyos hallgatói csoportok jellemzőiről, longitudinális vizsgálatok segítségével azt is fel lehetne tárni, hogy a klaszterek az időváltozó függvényében hogyan függnek össze, azaz mi befolyásolhatja a 2. klaszter fiatal hallgatóit a krízis küszöbén, és később melyik klaszterbe kerülhetnek nagyobb valószínűséggel. Emellett azt is érdemes vizsgálni, hogy milyen erőforrásokra van szükségük az 1. klaszter hallgatóinak a krízis közepén, hogy egy pozitív megküzdési folyamat révén a 3. klaszter stabil, kiegyensúlyozott állapotába „nőjenek bele”.

Melléklet

I. ábra: A kutatásban részt vevő hallgatók gyakorisági eloszlása felsőoktatási intézmények szerint (saját szerkesztés)

II. ábra: A kutatásban részt vevő hallgatók százalékos gyakorisági eloszlása tudományterületek szerint (saját szerkesztés)

III. ábra: A kutatásban részt vevő hallgatók százalékos gyakorisági eloszlása képzési szintek szerint (saját szerkesztés)

Absztrakt

Magyarországon a családok lakhatásának biztosítása meghatározó módon saját tulajdonú ingatlanban történik, ugyanakkor vannak olyan társadalmi csoportok, melyek az otthonteremtési célú támogatási programok fókuszán kívül esnek, illetve jövedelmük vagy akár aktuális élethelyzetük miatt lakhatásuk biztosítása átmenetileg vagy akár hosszabb távon csak bérlakásban valósulhat meg. A deprivációval veszélyeztetett családok különösen kiszolgáltatottak a társadalmi-gazdasági események által keltett piaci ingadozásoknak, kríziseknek. A bérleti piac jelentős részét a privát szektoron belüli bérbeadás teszi ki, melynek egészséges ellensúlyozására indokolt a társadalmi célokat szolgáló, megfelelő minőségű, országosan elérhető közösségi lakásállomány növelése. Tanulmányomban multidimenziós megközelítést alkalmazva veszem sorra azokat a meghatározó tényezőket, körülményeket, melyek a megfelelő lakhatási körülmények biztosítását akadályozzák vagy éppen a lakhatást veszélyeztetik.

Kulcsszavak: lakhatás, krízis, depriváció, megfizethetőség, multidimenziós

DOI: 10.56699/MT.2024.1.6

A tanulmányban elsősorban azt vizsgálom, milyen faktorok veszélyeztetik leginkább a családok anyagi stabilitását és ezen keresztül a lakhatás biztosítását, fenntartását, illetve mely társadalmi csoportok vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben a magyar lakáspiacon. Ennek kapcsán azzal az előzetes feltevéssel élek, hogy a szocializációs folyamatok, a kapcsolathálózat kiterjedtsége, az iskolázottság, a munkaerőpiaci státusz, a családszerkezet, az egészségi állapot, a szociális támogatások rendszere, az intézményi szolgáltatások léte és elérhetősége, a lakhatás stabilitása és minősége egymással kölcsönhatásban állva meghatározzák a felnövekedő generációk kitettségét a szegénység kockázatának, életkilátásaikat és jövőképüket.

Bevezetés

A lakhatás alapvető szükséglet. Stabil lakhatás hiányában kiszolgáltatottá és sérülékennyé válunk, és ezt az utolsó védőhálóként működő szociális intézményrendszer csak tompítani tudja. Ennek tükrében nem meglepő, hogy meghatározó kérdés, hogyan lehet társadalmunkban az egyéneknek, illetve családoknak lakhatáshoz jutniuk, azt fenntartaniuk, és a lakhatás biztonságát megőrizniük.

A magyar kormány otthonvédelmi akciótervének keretein belül 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. feladata egy olyan program működtetése volt, amely a jelzáloghitel-törlesztés miatt súlyosan eladósodott, a gazdasági válság miatt kiszolgáltatott helyzetbe került családok lakhatását képes biztosítani. A Nemzeti Eszközkezelő a hiteladósok ingatlanát az állam javára megvásárolta, és biztosította a benne élő családok számára a bérlés lehetőségét. A program küldetése az otthonok és a családok védelme, a gazdasági válság hatásainak tompítása volt. A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által létrehozott Együtt a lakhatásért konzorcium közel tíz éven át biztosította országszerte a fizetési nehézségekkel küzdő bérlői kör mentorálását (Magyar Országgyűlés, 2011). A gazdasági helyzet javulásával 2018-ban döntés született arról, hogy a program lezárul, és a bekerült családok otthonaikat kedvezményesen egy összegben vagy részletvételi lehetőség keretében visszavásárolhatják (Magyar Országgyűlés, 2018).

2021-ben az Országgyűlés, elismerve és támogatva a karitatív szervezetek társadalomért, különösen a nehéz helyzetben lévő családokért végzett szociális, segítő-szolgáltató, mentori tevékenységét, megalkotta az egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásáról szóló 2021. évi LXXXVI. törvényt. Ennek keretében az állam 2022. január 1-jével a megmaradt négyezer bérelt és a Nemzeti Eszközkezelő Társaság által megvalósított program (továbbiakban: NET-program) tízéves működése során megüresedett kétezer-háromszáz ingatlant a korábban mentori feladatokat ellátó és az érintett családok helyzetét jól ismerő szeretetszolgálatok által közösen alapított MR Közösségi Lakásalap Közhasznú NKft. tulajdonába adta (1. ábra). Jogszabályi kötelezettség garantálja, hogy a társaság tulajdonába került ingatlanok értékesítéséből származó bevételt a lakásgazdálkodási feladatok ellátására, valamint az ingatlanállomány fejlesztésére, bővítésére fordítsák (Magyar Országgyűlés, 2021).

Ezen események, a kapcsolódó döntések sorozata és a NET-programot kísérő karitatív szervezetek küldetéstudata vezetett el ahhoz a történelmi társadalom-, illetve lakáspolitikai fordulóponthoz, melynek során a nagy ívű kríziskezelő program ingatlanhagyatékának bázisán országos hatókörű, fenntartható közösségi lakhatási modellt kezdett kialakítani az MR Közösségi Lakásalap Nkft.

Magyarországon a koronavírus-járvánnyal összefüggésben 2021 első és 2022 második negyedéve között kényszerértékesítési és kilakoltatási moratórium volt érvényben. A fizetési nehézségekkel küzdő, kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok részére 2020 márciusától egészen 2022. december végéig tartotta fenn a fizetési moratórium intézményét a kormány.

1. ábra: Az MR Közösségi Lakásalap Nkft. tulajdonában álló ingatlanállomány megoszlása a település típusa és az ingatlan jelenlegi hasznosítottsági állapota* szerint (db)

* Az üres ingatlanok felújítandók, és általában leszerelt közművekkel rendelkeznek.

Forrás: Kormány 2021, MR Lakásalap Nkft.

A Magyar Nemzeti Bank egyik tanulmányában a válságkezelés során kihirdetett, 2015 végéig tartó kilakoltatási moratórium lejárta után a jelzáloghitel-törlesztés elmaradásával érintett lakóingatlanok kapcsán kiemelte, hogy „az adósok részéről jóhiszemű és konstruktív együttműködésre van szükség. Az adósok együttműködési hajlandóságát eddig negatív módon befolyásolta az, hogy az ingatlan – vagyis tulajdon otthonuk – elvesztését közel felük nem érezte valós veszélynek” (MNB, 2016).

A moratóriumi intézkedéssel érintett társadalmi csoportokra − így például a NET-programban érintett bérlőkre is − veszélyt jelenthet, hogy egy elhúzódó krízis (devizahitel-válság, koronavírus-járvány) miatt az azt megelőző egyensúlyi állapotnál alacsonyabb szinten stabilizálódnak. Szociális támogató háttér hiányában a probléma fokozódása fenyeget, mert ha nincs kitől segítséget kérni, az a krízis mélyüléséhez vezet. Ezt erősíti – megfelelő minták hiányában – az inadekvát problémafeldolgozási módok alkalmazása. Krízishelyzetben épp a racionális mérlegelési képesség elvesztése akadályozza a megoldáshoz vezető út felismerését, ezért a szociális munka szempontjából fontos a krízisintervenciót követően a racionális fogyasztói magatartás kialakításának támogatása és a család által elérhető belső, illetve külső erőforrások azonosítása.

Az érintett szeretetszolgálatok által végzett mentori munka (melynek szemlélete és módszertana szerves része az MR Közösségi Lakásalap egyedi működési modelljének) a záloga annak, hogy a társaság sérülékeny társadalmi csoportok körében is lakhatási megoldásokkal tudjon szolgálni, illetve megelőzze a lakhatás elvesztését.

Az állami szerepvállalás és prevenció itt kiemelten fontos feladat, hiszen a lakhatás elvesztésének számos olyan kimenete lehet, mely az egyén, illetve a család tagjainak egészségi, mentális állapotára, valamint szociális kapcsolatrendszerére vagy akár a munkaerőpiaci státuszára mér komoly csapásokat. Az állam által az intézményi alrendszereken keresztül a már kialakult probléma kezelésére fordított összegből hatékonyabb megelőző lakhatási szolgáltatások biztosítására lenne lehetőség. A tanulmány keretében nyolc meghatározó társadalmi dimenzió vizsgálatán keresztül közelítünk a konklúzióhoz. E dimenziók a lakhatás megfizethetősége és biztonsága szempontjából kritikusak, és összefüggenek.

Első dimenzió: a szocializáció

Krízishelyzetben olyan ösztönös megoldások, megküzdési mintázatok aktiválódnak, melyek az egyén gyermekkori szocializációja során vésődtek be a személyiségébe. Azonban az időben eltérő gazdasági-társadalmi körülmények miatt egyáltalán nem biztos, hogy az egyén számára az adott helyzetre vonatkozóan adekvát eszközkészlet áll rendelkezésre.

Vizsgálni kell, mi az, amit megörököltek a lakhatási nehézségekkel érintett személyek a szüleiktől, milyen hatások érték őket gyermekkorukban, mennyire volt előttük példa egy ehhez fogható kihívás leküzdésére. Ez azért fontos, mert a gyermekkor kiemelkedő a szocializáció szempontjából, és mert számos tanulmány megerősíti, hogy a felnőttkori fogyasztói magatartás nagymértékben összefügg a gyermekkori gazdasági tapasztalatokkal és mintákkal (Zsótér, 2017; Lowery – De Fleur, 1988; McNeal, 2007).

Scott Ward (1974) fogalmazta meg a fogyasztói szocializáció fogalmát, melyen azt értjük, hogy a fiatal elsajátít minden olyan képességet, tudást, ismeretet és attitűdöt, amely segíti a hatékony piaci működésben. Ennek mélységét, illetve fejlettségét azonban egyénenként jelentősen befolyásolja a gyermekkori ingerek és gazdasági tapasztalatok mértéke és minősége (Zsótér, 2017).

A Terence P. Thornberry és munkatársai (2003) által megalkotott konceptuális modell, mely három generációra kiterjedő vizsgálat eredményeként született meg, tényezőként integrálja a nevelési stílust és a gazdasági nehézség okozta pénzügyi stresszt is. Az apa és az anya esetében is kimutatták, hogy egyértelmű és közvetlen összefüggés van a nevelési stílus, valamint az antiszociális magatartás között, továbbá hogy a pénzügyi nehézség az anyák esetében erősebb hatást gyakorol a nevelési stílusra, aminek hátterében az anyák gyermekgondozásának prioritása áll (Zsótér, 1997; Thornberry et. al., 2003).

A családok lakhatási körülményei is kihatnak mind a szülők nevelési stílusára, mind a szülő és a gyermek viselkedésére. A nem megfelelő, illetve bizonytalan lakhatási körülmények okozta stressz erős előjelzője a gyermek érzelmi fejlődésével és viselkedésével kapcsolatos problémáknak, és jelentősen hat a gyermek iskolai teljesítményére is. A megfelelő munkahely, a rendszeres munkajövedelem, a stabil családi élet, a kitartás és a szervezettség mind olyan tényezők, amelyek befolyásolják a családban felnövekedő gyermek felnőttkori lehetőségeit (Coley et al., 2013).

Második dimenzió: a kapcsolathálózat

A személyes kapcsolatrendszer minősége, kiterjedtsége, funkcionalitása meghatározó lehet egy krízishelyzetben, amikor az egyén vagy a család erőforrásai nem elégségesek az adott probléma kezelésére, megoldására. Alapesetben a természetes támogató háttér tölti be azt a szociális védőfunkciót, mely egy nehéz időszakban képes megtartani, helyreállítani az egyén, illetve a család egyensúlyát. A természetes támogatói háttér halmazába a család, a rokonok, a szomszédok, barátok, munkatársak tartoznak, akik a mindennapok kihívásai során támaszt és vigaszt nyújthatnak, erőforrásokat mobilizálhatnak. Magyarországon azonban erős kapcsolati deficit jellemző az emberekre, azaz kevés baráti kapcsolatuk van (Udvari, 2011).

Természetes támaszok hiányában az intézményes világ felé fordulhat, aki nehézségekkel küzd. Ez a mesterséges támogató háttér. Ebbe a halmazba tartoznak az olyan formalizált szerveződések − szociális és egészségügyi intézmények, a helyi önkormányzat, egyházi és civil segítő szervezetek −, amelyekkel az egyén, illetve a család akkor lép kapcsolatba, amikor a saját, illetve természetes támogatói hátterének megoldáskészlete már nem elégséges a helyzet kezelésére (Udvari, 2011).

Emiatt különösen fontos lakhatásspecifikusan a latencia ellensúlyozását lehetővé tevő preventív szolgáltatási hálózat működtetése, melyben a szociális munkás mentorszerepben, a megküzdőképesség támogatásán keresztül, az egyéni kapcsolathálózat feltérképezésével és aktivizálásával segít kezelni a helyzetet már a krízis kialakulása előtt, vagy kialakult krízis esetén meggátolja annak elhúzódását.

Harmadik dimenzió: az iskolázottság

Az iskolai végzettség, a munkaerőpiaci helyzet és a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata között szoros összefüggés van. Minél alacsonyabb az egyén iskolai végzettsége, annál kedvezőtlenebb munkaerőpiaci helyzetben van. 2022-ben az alapfokú iskolai végzettségűek körében közel 8,5-szer nagyobb volt a deprivációval érintettek aránya, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között; 2018-ban ez az érték 4,5 volt (KSH Életszínvonal 2018, 2022).

A roma lakosság körében 2021-ben a korai iskolaelhagyás – a középfokú végzettség nélküli 18–24 éves korosztály − aránya hatszor nagyobb volt a nem roma lakossághoz képest. Ezzel összefüggésben fontos kiemelni azt a tényt is, hogy a roma népesség főként az ország társadalmi-gazdasági szempontból, valamint infrastrukturálisan kedvezőtlenebb helyzetű térségeiben él (KSH Fenntartható 2021).

A nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya 2021-ben a legfeljebb alapfokú végzettségűek körében 17,3 százalék volt, ez az érték 2019-ig folyamatosan javult 12 százalékra, míg 2014-ben még 20,7 százalék volt (KSH Stadat 5.1.1.7.).

A legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők munkaerőpiaci helyzete az átlagosnál kedvezőtlenebb, de foglalkoztatottsági rátájuk a legdinamikusabban nőtt 2012 és 2022 között, a kevesebb mint nyolc osztályt végzettek esetében 13,9 százalékkal, befejezett nyolc osztály esetében 12 százalékkal, aminek a hátterében az elsődleges munkaerőpiac élénkülése áll (KSH Stadat 20.1.1.16.).

Mindazonáltal fontos tényező, hogy az alapfokú iskolai végzettséggel, illetve elavult szakképesítéssel rendelkező egyének, illetve háztartásuk gazdasági krízisek során és az azokat követő időkben is mélyebb szegénységi krízissel néznek szembe. A munkaerő-kereslet visszaesésével kapcsolatos esetek 77 százaléka az alacsony iskolai végzettségűek csoportjában történt meg a 2008-as gazdasági világválságot követő időszakban. A munkaerőpiaci integráció szempontjából meghatározó az iskolai végzettség (TÁRKI Monitor, 2016).

Az iskolai végzettség és a lakáskiadások megfizethetőségével kapcsolatos problémák előfordulási valószínűsége között szoros összefüggés van. Az alacsonyabb iskolai végzettség lényegesen magasabb megfizethetőségi kockázatokkal jár együtt. A legfeljebb általános iskolát végzetteknek több mint a fele (55%), a szakmunkásképzőt végzetteknek a harmada (33%) küzd ilyen típusú problémával (Hegedűs–Somogyi, 2018).

Negyedik dimenzió: a munkaerőpiac

2014-től egészen a koronavírus-járványig erősödő gazdasági környezet és ezzel párhuzamosan kedvező munkaerőpiaci folyamatok voltak jellemzőek, 2022-re pedig a magyarországi munkaerőpiac új lendületet vett. A foglalkoztatási ráta 2021-ben 78,8 százalék volt, ami jóval meghaladta az uniós átlagot (73,1%), azonban a nők, a fiatalok és a kiszolgáltatott csoportok munkaerőpiaci részvétele továbbra is nehézségekbe ütközik.

Az elmúlt években hazánkban nőttek a nemek közötti foglalkoztatási és bérkülönbségek. A gyermekvállalás foglalkoztatásra gyakorolt hatása az egyik legerősebb az EU-ban, és hozzájárul a nők alacsonyabb munkaerőpiaci részvételéhez. Munkaerőpiaci szempontból kiemelt csoportot jelentenek a fogyatékossággal élők és a romák, foglalkoztatásuk jelentősen elmarad a nemzeti átlagtól.

A közfoglalkoztatási programok csökkenő mérete mellett hatékony aktív munkaerőpiaci eszközök bevetésére van szükség. A stabil munkaviszonnyal nem rendelkező családok szociális védőhálója az elmúlt tíz évben meggyengült, és a szociális rendszer továbbra sem biztosít kellő védelmet a munkanélküliek és az atipikus foglalkoztatási formákban dolgozó munkavállalók számára. A munkanélküli-ellátás magyarországi időtartama az egyik legrövidebb (három hónap) az EU-ban (EB, 2022). Mindeközben a munkanélküliség átlagos időtartama 2022-ben 9,3 hónap volt nálunk (KSH Stadat 20.1.1.21.).

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2023. novemberi munkaerőpiaci jelentése szerint 226,1 ezer álláskereső szerepelt a nyilvántartásban. A tartós − egy éven túl nyilvántartásban lévő − álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent a megelőző évhez képest. A nyolcvanegyezer tartós álláskereső az összes álláskereső 35,8 százalékát tette ki (NFSZ, 2023).

A KSH felmérése alapján 2022-ben a munkanélküliek között közel 6,5-szer nagyobb volt a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata, mint a foglalkoztatottak körében, míg ez az érték 2018-ban 5,6 volt (KSH Életszínvonal 2018, 2022).

A lakhatással összefüggésben az országon belüli munkaerőpiaci mobilitásnak erős gátat szab, hogy az adott térség fejlettségéből fakadó nagyobb arányú munkaerő-kereslettel együtt járnak a magasabb ingatlanárak és lakásbérleti díjak is.

A Magyarországra a rendszerváltás óta jellemző alacsony foglalkoztatottsági szint és az EU-s átlagtól való lemaradás terén 2018-ra sikerült felzárkózni, azonban az alapfokú végzettségűek és a nők foglalkoztatási adatai továbbra is kedvezőtlenek. A bővülő foglalkoztatottság nem feltétlenül jár együtt a szegénység csökkenésével (Branyiczki, 2016; Marx et al., 2013; Corluy–Vandenbroucke, 2014; Gábos et al., 2015).

Branyiczki Réka (2016) a háztartásoknak a 2008-as gazdasági válságot megelőző és azt követő munkaintenzitására vonatkozó kutatásában arra a következtetésre jutott, hogy a munkaerőpiaci integráció szempontjából főként az iskolai végzettség meghatározó. A munka hatékony védelmet nyújthatna a szegénység ellen gazdasági recesszió idején, de éppen a sérülékenyebb csoportok számára nem vagy nehezen elérhető a munka által biztosított védőháló.

Ötödik dimenzió: az egészség

Az egyén egészségi állapota nagymértékben meghatározza életkörülményeit, befolyásolhatja iskolai előmenetelét, munkaerőpiaci pozícióját, mobilitási lehetőségeit, ezáltal jövedelmi helyzetét, lakhatási lehetőségeit. Fordítva is igaz mindez, hiszen az egyén említett életkörülményei hatással vannak egészségi állapotára is.

Amartya Sen (2003) megközelítése alapján a rossz egészségi állapot a depriváció egyik dimenziója, amely a képességekben bekövetkező sérülés révén megakadályozhatja az egyén által kitűzött célok elérését. A hátrányos társadalmi helyzet és az egészségi állapot összefüggései azonban korántsem írhatók le lineáris jelenségként. A rossz jövedelmi és lakásviszonyok, a munkaerőpiaci pozíció és további tényezők vizsgálata sem tudott magyarázatot adni a társadalom legkedvezőtlenebb rétegeinek leszakadására az egészségi állapot és a halandóság terén (Kovács, 2006).

Az alacsony jövedelem könnyen összefüggésbe hozható a rossz egészségi állapot kialakulásával. A jövedelmi helyzet meghatározza a különböző javakhoz való hozzáférést, ezáltal kihat a táplálkozásra, a szabadidős tevékenységekre, a lakáskörülményekre és a szolgáltatások igénybevételére. A kevésbé egészségesek nagyobb gondokkal találkozhatnak a munkaerőpiacon is, mivel nehezebben jutnak munkához vagy tartják meg állásukat, ezért az egészségi állapot oka is lehet az alacsony jövedelemnek. A depriváció és az alacsony jövedelem általános jellemzője az életvitelüket zavaró súlyos betegségben és/vagy rossz egészségi állapotban lévő embereknek (Kovács, 2006).

1. táblázat: A lakott lakások komfortfokozat szerinti összetételének változása 2011 és 2022 között

Az adatok forrása: KSH Népszámlálás 2011, 2022

Boros Julianna és Kovács Katalin (2018) kutatásukban a rendelkezésre álló 2016-os adatokkal összevetve megállapították, hogy 2008 és 2016 között a kedvezőtlen egészségűek aránya a legalacsonyabb iskolai végzettségűek között és az alsó jövedelmi csoportokban is növekedett.

Az egészségmegőrzés szempontjából egyáltalán nem hanyagolhatók el a lakáskörülmények, melyek a felnövekvő generációk hosszú távú életkilátásait, lehetőségeit súlyosan befolyásolják, ahogy arra egy hazai kutatás rámutat: „A lakás komfortszintje és az ott lakók mentális egészsége is összefügg: az alacsony komfortfokozattal bíró lakóhelyek megnövelik egyes szomatikus betegségek kialakulásának valószínűségét (pl. a nem megfelelő szellőzés az asztma, a nem megfelelő fűtés és hőszigetelés légzőszervi problémák és az artritisz kialakulásával hozható összefüggésbe), a krónikus betegségek pedig negatívan hatnak majd a mentális egészségre is. Fontos elem továbbá a lakhatással kapcsolatos kontroll érzése: akár a félelem az otthon elvesztésétől, akár az észlelt képtelenség a lakhatási körülmények megváltoztatására (például anyagi okokból) jelentős rizikófaktora lehet szorongásos és depressziós tünetek kialakulásának” (Puskás et al., 2020: 46; vö. Bonnefoy, 2007).

Az 1. táblázat adatai szerint alapvetően javulás látható a hazai lakásállomány összetételében, de a 2020-as EU-s adatok alapján a lakosság 20,4 százaléka, azaz több mint 1,8 millió ember él olyan ingatlanban, amely beázik, vizesedik vagy penészedik (Eurostat Lakhatási körülmények). A KSH vonatkozó adatai alapján a lakosság 5,4 százaléka nem rendelkezik megfelelő fűtéssel, túlzsúfoltsággal pedig a lakosság 16,4 százaléka érintett (KSH Stadat 5.8.1.6. és 5.1.1.10.).

Az Egyesült Királyság területén élők körében készült, a lakhatási körülmények és az epigenetikus öregedés összefüggéseit vizsgáló kutatásból kiderült, hogy a lakásbérlői státusz gyorsíthatja az öregedést. Azonban további lakhatási változókat bevonva a vizsgálatba azt tapasztalták, hogy a gyorsabb öregedés a piaci albérletben élő csoportokban volt kimutatható, összefüggésben a lakhatással kapcsolatos stresszorokkal, például a fizetési nehézségekkel és a lakhatási bizonytalansággal. Ezzel szemben a saját tulajdonú és a szociális alapon biztosított lakásban élők között az öregedési faktorban nem mutatkozott különbség, aminek vonatkozásában azt feltételezik, hogy a szociális lakhatás esetén ezt az öregedést gyorsító hatást kompenzálja az alacsonyabb bérleti díj és a nagyobb biztonság (Clair et al., 2024).

Hatodik dimenzió: a lakásfenntartási költségek

Ha a lakhatási költségek meghaladják a család forrásait, ez arra kényszeríti őket, hogy visszafogják más fontos szükségleteiket, akár a szabadidő eltöltése, az étkezés vagy az egészség terén. Ezzel ellentétben a stabil lakhatási körülmények erősítik a család szociális kapcsolatait, és segítik a gyermekek iskolai előmenetelét. A szegényes lakhatási körülmények és a több alkalommal való költözés néhány éven belül szorongáshoz és depresszióhoz, valamint instabil családon belüli működéshez vezethet, mivel ezek a helyzetek további terheket rónak a gyermekekről gondoskodni szándékozó szülőkre (Coley et al., 2013).

A háztartások lakhatásra fordított kiadásai vonatkozásában Magyarországon az 1993-as szociális törvény 35 százaléknál, míg a szakirodalom korábban általánosan 40 százaléknál húzta meg a határt: eszerint ha a lakásra fordított kiadások és a jövedelem aránya ezt átlépi, akkor megfizethetőségi problémáról beszélhetünk. Azonban a megfizethetőség problémája sokkal összetettebb kérdés, és szociológiailag pontosabb meghatározása a jövedelmen túl figyelembe veszi a lakásminőséget és azt, hogy a lakásra fordított kiadások után fennmaradó jövedelem fedezi-e az adott család társadalmilag elfogadható életszínvonalát.

Az Eurostat 2022. évi adatai szerint az első jövedelmi ötödben a lakásköltség-túlterheltséggel érintett háztartások aránya 25,9 százalék (az EU-átlag 29,7 százalék), a második ötödben 6,9 százalék (EU-átlag 7,8 százalék), míg az ötödik jövedelmi ötödben ez az érték csak egy százalék (EU-átlag 0,8 százalék) (Eurostat Lakásköltség).

A 2015-ben, több mint tízezer véletlenszerűen kiválasztott háztartásban készült, „Miben élünk? – Lakásviszonyok” elnevezésű KSH-felmérés adatait elemezve Hegedűs József és Somogyi Eszter (2018) az alábbi következtetésekre jutott:

• A jövedelem és a megfizethetőség kapcsolata szoros, a legalsó jövedelmi tized egészére igaz, hogy a lakásbérlés után nem marad elegendő pénz a megélhetésre.
• Családi házas területen, kistelepüléseken (ötezer fő alatt), bérlakások és hitellel rendelkező tulajdoni lakások esetében nagyobb a megfizethetőségi probléma előfordulásának valószínűsége.
• A bérlők körében kiemelkedően magas a megfizethetőségi kockázat. Az önkormányzati bérlők 62 százaléka és a magánbérlők 53 százaléka küzd valamilyen problémával. Az önkormányzati bérlakásokban, ahol a lakbérek alacsonyak, a probléma előfordulásának valószínűsége kétszerese az átlagnak.
• A háztartásszerkezet szerinti megoszlást tekintve az egyszülős és a más személlyel (például nagyszülővel) együtt élő gyermekes családok a legveszélyeztetettebbek a megfizethetőségi problémák szempontjából.

Az egyszülős gyermekes családoknál a kétszülős gyermekes családok átlagának 2,8-szerese a társadalmi kirekesztettség és szegénység kockázata, míg 2018-ban ez az érték 1,5 volt (KSH Életszínvonal 2018, 2022).

A lakásköltség-túlterheltség vonatkozásában az ingatlan-tulajdonviszonyokat tekintve a 2. táblázatban szereplő adatok alapján megfigyelhető, hogy az ingatlantulajdonosok esetében a csökkenő trendet az orosz–ukrán háború és az annak nyomában járó gazdasági következmények borították fel, míg a piaci lakásbérlőknek érzékelhetően nagyobb volt a kitettségük, és ezáltal jobban is hullámzott a túlterheltséggel érintett háztartások aránya ebben a szegmensben. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány hatása következtében a lakbérárak csökkenő tendenciát mutattak, ezért az említett jelenség hátterében vélhetően a kedvezőtlen munkaerő- piaci vonatkozások állnak (KSH Munkaerőpiaci folyamatok, 2020).

2. táblázat: A lakásköltség-túlterheltségi ráta mértéke a háztartások lakáshasználatának jogcíme szerint (%)

Az adatok forrása: Eurostat Lakásköltség 2

Hetedik dimenzió: a szociális támogatórendszer

A magyarországi segélyezési rendszer átalakítása komoly hatással volt a háztartások által lakhatásfenntartási támogatás, illetve adósságkezelési szolgáltatás útján igénybe vehető támogatásokra és azok mértékére. Az átalakulás következtében a normatív támogatások helyét teljes mértékben a település adóerő-képessége szerint a központi költségvetés által megállapított mértékkel támogatott, az önkormányzat által meghatározott diszkrecionális elven nyújtott támogatási formák vették át. Ennek hatását vizsgálta tanulmányában Kopasz Marianna és Gábos András (2018), rávilágítva, hogy a változást megelőző és követő évek között a támogatások reálértéke 70 százalékra esett vissza, míg az igénybevevők számában nem következett be jelentős változás. A szabályváltozást követő évben a települések negyede nem biztosított lakhatási célú támogatást.

A KSH vonatkozó adatai szerint 2022-ben 830 312 fő részesült (pénzbeli vagy természetbeni) települési támogatásban. Ez az adat jelentős visszaesést mutat a 2020. évi koronavírus-járvánnyal összefüggő, egymillió főt meghaladó értékről, a megelőző évek kilencszázezer fős átlagához képest. A támogatás mértéke csekély, egy főre jutó átlagos éves összege 2022-ben 27 109 forint volt (KSH Stadat 25.1.1.27.).

A megszüntetett normatív lakásfenntartási támogatás hatékony célzása ellenére éppen alacsony támogatási összege miatt − átlagosan a lakáskiadások költségének tíz százalékát fedezte − nem volt képes érdemben befolyásolni a lakások megfizethetőségével kapcsolatos társadalmi egyenlőtlenségeket. Hegedűs és Somogyi (2018) elméleti modellt hozott létre, hogy egy olyan célzott program hatását szimulálja, amelynek kerete a minden háztartást valamilyen formában érintő rezsicsökkentés központi költségvetési igényének nagyságrendjével azonos. Egy 190 milliárd forintos, lakásfenntartási költségcsökkentésre vonatkozó célzott program és az általános rezsicsökkentés közötti különbségeket vizsgálva azt találták, hogy míg az általános program 4 százalékkal, a célzott program 15 százalékkal csökkentette a legalsó jövedelmi tizedben a megfizethetőségi arányt (lakáskiadások/jövedelem). Összehasonlításképpen: az általános rezsicsökkentés keretében a legfelső két jövedelmi tizedbe tartozó családok kapták meg a támogatások nagyobb részét, 44 milliárd forintot, míg a célzott támogatás esetén a legalsó két jövedelmi tizedhez jutott el a támogatási keret közel fele: 87 milliárd forint (Hegedűs–Somogyi, 2018).

A fenti adatok annak tekintetében is figyelemre méltók, hogy a 2023-as költségvetésben a magyar kormány a Rezsivédelmi Alap korábbi, 670 milliárd forintos keretét közel négyszeresére, 2580 milliárd forintra emelte.

Nyolcadik dimenzió: a jövedelem

A jövedelmi és vagyoni helyzet meghatározza, hogy a társadalomban ki milyen mértékben férhet hozzá a javakhoz és a szolgáltatásokhoz, azonban a fogyasztás akár jelentősen eltérhet a jövedelemtől. Például hitelfelvétellel növelhető a család vagy az egyén fogyasztási szintje, az azonban kérdéses, hogy ez a szint mennyire tartható fenn (Boldi- zsár et al., 2016).

A lakhatás általánosan elérhető és biztosnak tekinthető formája az ingatlanbirtoklás. Az ingatlanvásárlás a szegényebb társadalmi rétegek egyik kiemelt életcélja és megtakarításainak legfőbb formája (Boldizsár et al., 2016; Kaas et al., 2015).

3. táblázat: Lakással kapcsolatos adatok jövedelmi ötödök (kvintilisek) szerint, 2022

Az adatok forrása: KSH Stadat 14.1.1.22.

A 3. táblázat adatai alapján 2021 és 2022 között az első ötödben 2,8 százalékkal csökkent a saját tulajdonú ingatlanban élők aránya, ezzel párhuzamosan a szívességi lakáshasználat aránya 1,2 százalékkal, a nem piaci árú lakásbérlet aránya 1,1 százalékkal, míg a piaci lakásbérlet aránya csak 0,5 százalékkal növekedett.

A szűk bérlakáspiac következtében az ingatlanvásárlás kényszerpálya is. Emiatt Magyarországon a legtöbben ingatlanvagyonnal rendelkeznek, vagy ha még nem, akkor alternatíva híján arra törekednek, hogy ingatlantulajdonosok legyenek. Ezzel szemben Franciaországban (36,6%), Németországban (53,3%) és Ausztriában (48,6%), illetve összességében az eurózónában kisebb arányban szerepelnek a háztartások lakástulajdonosként, ami a bérlakáspiac fejlettségére utal (Eurostat Lakáshasználat).

A KSH jövedelmi ötödök alapján képzett adatait árnyalják az MNB háromévente megismételt, „Miből élünk?” elnevezésű adatfelvételének 2020. évi számai. A 4. táblázat adataiból az a kép rajzolódik ki, hogy a nettó vagyon alapján képzett alsó két tized a saját tulajdonú lakóingatlanok arányát tekintve jelentősen eltér a többi tizedtől.

Az MNB vizsgálatából az is kiderül, hogy az első tized nettó vagyona negatív értéket vesz fel, ami alapján a rendelkezésre álló vagyon nem nyújt fedezetet a vállalt kötelezettségek teljesítésére. A vagyon és a kötelezettségek aránya az első tizedben 117,9 százalék, míg a második tizedben ez az arány 29,4 százalék (MNB, 2020).

A K&H Bank által a 30–59 éves korosztály körében reprezentatív mintán készített, 2022-es „Biztos jövő” felmérés a hazai lakosság kiszolgáltatottságára mutatott rá. A válaszadók 36 százaléka mindössze egy hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha elveszítené az állását. A megkérdezettek 23 százaléka mondta azt, hogy három hónapig lenne képes megélni a tartalékaiból, 28 százalék pedig kibírná 6–12 hónapig is. Alig öt százalék válaszolta azt, hogy két évre is elegendő megtakarítással rendelkezik (K&H Bank, 2022).

4. táblázat: A vagyonelemek megoszlása a nettó vagyon szerinti decilisek szerint

Forrás: MNB, 2020

Az Eurobarométer 2023-as felmérése szerint a magyar lakosság 22 százaléka rendelkezik legalább fél évre elegendő tartalékkal. Ugyanennyi embernek van három–hat hónapra elégséges félretett pénze, míg a többség (52%) kevesebb mint három hónapig tudná kihúzni, ha hirtelen elveszítené a fő jövedelemforrását, ezen belül is 21 százaléknak egyáltalán nincs vésztartaléka (EC, 2023).

Magyarországon 2022-ben a szegénységgel és társadalmi kirekesztődéssel veszélyeztetett lakosság aránya 19,6 százalék volt, amely az előző évhez képest kismértékű (1,2%) növekedést mutat, de EU-viszonylatban (EU-átlag 21,6%) ezzel az értékkel az erős középmezőnyben áll hazánk (Eurostat Kirekesztődés).

A 2. ábrán látható jövedelmi egyenlőtlenségek mértéke az S80/S20-mutató alapján növekszik, ugyanakkor az élettel összességében való elégedettség értéke, melyet a KSH szubjektív jólétre vonatkozó vizsgálatának keretében mértek a tizenhat évnél idősebbek körében, szintén növekedést mutat. 2018-tól a szubjektív elégedettség értékének növekedése volt tapasztalható. Ez a mutató a koronavírus-járvány időszakában a 2020. évi 6,25-os értékről 6,05 százalékra esett vissza, míg 2023-ra várható értéke már 6,7. Ez az érték ilyen kiemelkedő inflációs környezetben főként a munkaerőpiac stabilitásának és az azon keresztül elérhető jövedelemkompenzáció kielégítő mértékének köszönhető (KSH Munkaerő).

2. ábra: A szubjektív elégedettség és a jövedelemegyenlőtlenség alakulása, 2018–2023

Az adatok forrása: KSH Stadat 5.1.1.9. és 5.1.1.11. és 21.1.1.5. és 1.1.1.2., valamint MNB, 2023a

A megfelelő minőségű és egészséges életkörülményeket biztosító lakhatás Magyarországon ma is komoly erőforrásokat igényel egy család életében; egy élet munkája szükséges ahhoz, hogy az ezzel kapcsolatos költségeket egy átlagos háztartás állni tudja.

Budapesten 2023 harmadik negyedévében 16,9 évnyi országos átlagjövedelem volt szükséges egy 75 négyzetméteres lakóingatlan megvásárlásához, ezzel Budapest a hetedik legkevésbé megfizethető főváros volt európai összehasonlításban. A nettó vármegyei átlagkeresetekkel számolva egy átlagos, 75 négyzetméteres alapterületű ingatlan megvásárlásához a régióközpontokban például 12,8 (Debrecen) és 7,1 (Miskolc) évi jövedelemre van szükség.

A 3. ábra adatai is megerősítik azt az igényt, hogy az alacsonyabb jövedelmű, vagyonnal nem rendelkező, a fizetőképesség és hitelképesség vonatkozásában is korlátozott, sérülékeny társadalmi csoportok részére belépési pontot szükséges biztosítani a lakáspiacra egy országosan nagy lefedettségű, megfizethető közösségi lakásrendszer kialakítása révén. Az egészséget nem veszélyeztető, stabil lakhatási körülmények ösztönzői lennének olyan kiemelt céloknak, mint a munkaerőpiacra való belépés, a gazdaság fehérítése és a gyermekvállalás ösztönzése.

3. ábra: A lakásár/jövedelem-mutató alakulása, 2007–2023

Megjegyzés: A lakásár/jövedelem-mutató a 75 négyzetméteres medián árszintű lakások árának (új és használt összesen) és az átlagos éves nettó jövedelmeknek a hányadosa. Az átlagos jövedelmek vármegyei szintű adatok.

Forrás: MNB, 2023b

Új lehetőségek a megfizethető lakhatás biztosítására

Amartya Sen (2004) szociológiai megközelítésében a szegénységet multidimenziós jelenségként értelmezi. Ennek értelmében a társadalmi kirekesztés mértékét és az egyes dimenziók terén (jövedelem, iskolázottság, foglalkoztatás) megjelenő egyenlőtlenségeket az egyéni életvitel szabadságfoka felől közelíthetjük meg. E szemlélet fókuszában az egyén és környezetének kapcsolatrendszere áll. Az itt megjelenő korlátozottságok feloldásában a szociális munka módszereivel lehet hatékony segítséget nyújtani az egyénnek.

A tanulmányban érintett dimenziók összefüggenek, erősíthetik vagy gyengíthetik egymást, a krízishelyzetek többségében több tényező egyidejű megjelenésével állunk szemben. Az alacsony jövedelmi szint a tünetegyüttesnek csak a felszíne. E mögött több olyan tényező azonosítható, melyekkel kapcsolatban szociális szakember bevonása indokolt. A krízisek kialakulása nem minden esetben kerülhető el, de időtartamuk, mélységük és a regeneráció mértéke nagymértékben függhet attól, hogy mikor és milyen formában érkezik segítség. Tanulmányomban multidimenziós megközelítést alkalmaztam, mert ezen keresztül ismerhető meg mélységében a csapdahelyzetet eredményező struktúra kiterjedése.

4. ábra: A szegénységi csapda működése (saját szerkesztés)

A szociális védőháló a lakhatás terén jelenleg nem eléggé sűrűn szőtt, ezért a megfizethetőségi problémákkal, szubstandard lakáskörülményekkel, hajléktalansággal érintett vagy veszélyeztetett egyének és családok megfelelő szakmai támogatása a feltárt nehézségek mentén csak a fenntarthatóságot biztosító jogi-pénzügyi garanciákkal államilag támogatott, egészséges életkörülményeket garantáló lakhatási program keretében valósítható meg. E szolgáltatás működőképességének biztosításában fontos szerepe van a szociális munkának. Az MR Közösségi Lakásalap Nkft. tevékenysége – kiegészülve Magyarországnak a Helyreállítási és Ellenálló-képességi Eszköz (RRF) lakhatási komponensében tervezett további lakásépítési, -felújítási, valamint lakhatásmobilitási megoldásaival, körülvéve a Felzárkózó települések program jelenlétével – komplex eszközt biztosít a családok élethelyzetének, jövőbeli életkilátásainak javításához, illetve a 4. ábrán bemutatott szegénységi csapda megtöréséhez.

Az MR Közösségi Lakásalap az államtól átvett, átlagon aluli műszaki állapotú, üres ingatlanállomány (kétezer-háromszáz ingatlan) rehabilitációjával azt tűzte ki célul, hogy országszerte olyan közösségi lakhatási programot valósít meg, amelynek keretén belül a lakáspiacra belépni nem tudó, a bérlakáspiacon megfizethetőségi problémákkal küzdő családoknak nyújt lakhatási megoldásokat, stabil, kiszámítható feltételekkel. A gazdaságilag fejlettebb térségekben, városokban jellemzően a komoly anyagi terhek miatt, kisebb településeken pedig bérlakások hiányában van szükség reális lakhatási alternatívára azok számára, akik nem tudnak ingatlant vásárolni maguknak. A megfizethető lakás bérleti díja és kapcsolódó egyéb költségei (közüzemek, közös költség) nem haladhatják meg a család jövedelmének 35 százalékát. Ugyanakkor a fenntarthatóság kritériuma, hogy a bérbeadó rendelkezésére álljon az ingatlanok fenntartásához és állagmegóvásához kapcsolódó költségek fedezete. E költségek elsődleges fedezete a bérleti díj, azonban egyes méltányolható élethelyzetek esetén további lakhatáshoz nyújtott támogatás bevonása indokolt. Ennek figyelembevételével a Lakásalap az alábbi sérülékeny társadalmi csoportokat éri el intézményi és civil partnereivel, illetve programjával:

• nagycsaládosok;
• egyszülős családok;
• beteg gyermeket nevelő családok;
• gyermekvédelmi utógondozásból kikerülő fiatalok;
• bántalmazott nők és gyermekek;
• családok átmeneti otthonából kikerülők;
• fogyatékkal élők;
• menekültek, üldözöttek, hazai nemzetiségek

Ezen túlmenően a Lakásalap eddig meghirdetett nyilvános lakáspályázatain előnyben részesítette a közszolgálatot ellátó, oktatási, szociális és egészségügyi területen dolgozókat, ezzel is elősegítve pályán maradásukat.

A társadalom egy része nincs felkészülve arra a felelősségre és teherviselésre, amely egy ingatlan tulajdonjogának megszerzésével együtt jár. Ennek elsajátítása is a szocializációs folyamat része. Ha ebbe köztes lépcsőfokokat (szociális kísérőprogramokat, lakásügynökségi szolgáltatási megoldásokat) iktatunk, az állami otthonteremtési programok (CSOK) hatékonysága is tovább növelhető, s a felnövekvő generációk részére biztonságos és kiszámítható életkörülményeket teremtünk Magyarországon.

Borítókép: Majoros Árpád Csaba, Magyar Máltai Szeretetszolgálat