Absztrakt

A tanulmány a települési felzárkózási folyamatok sikerességének feltételeit vizsgálja, különös tekintettel az inkluzív önkormányzati működés szerepére szegregációval és mélyszegénységgel küzdő kistelepüléseken. A 2017 és 2023 között végzett kutatás tizenkét település komplex elemzésére épült, kvantitatív és kvalitatív módszereket ötvözve. Kutatótársaimmal két kísérleti eszközt dolgoztunk ki: a Teljes Kockázati Indexet (TRI) a fejlesztési beavatkozások kockázatainak előzetes értékelésére* és a Felzárkózási Települési Indexet (CSI) a társadalmi-gazdasági előrehaladás mérésére. Integrált alkalmazásuk („kockázatos ketchup index”) a nemzetközi szociális kockázati indexek elemeit ötvözi a hazai sajátosságokkal. Az eredmények alátámasztották a TRI prediktív képességét és az inkluzív működés meghatározó szerepét, ugyanakkor arra utalnak, hogy ez utóbbi szükséges, de nem elégséges feltétele a pozitív fejlődési pályának.

Kulcsszavak: inkluzív önkormányzat, települési felzárkózás, szegregáció, kockázati index, társadalmi integráció

DOI: 10.56699/MT.2026.2.4

Kutató- és fejlesztőcsoportok tagjaként több mint másfél évtizede foglalkozom vidéki települések szocioökonómiai felmérésével, helyzetelemzésével és fejlesztési tervezésével. Közösségfejlesztők tanítványaként – hajdani mestereim, közülük különösen Beke Pál és Balázsi Károly mellett – természetesnek tűnt, hogy egy település erőforrásrendszerét, helyzetét és esélyeit a helyi közösség kulcsszereplőinek meglátásai, kapcsolatrendszere és dinamikája irányából, a bevonás és bevonódás személyes közegéből vizsgáljam. A jelen tanulmány ennek a megközelítésnek a tükrében a települési vezetés és a fejlesztéspolitika szemszögéből közelít a felzárkózási folyamatokhoz: a társadalmi integráció minőségének és az inkluzív önkormányzati működésnek a települési sikerességgel való összefüggéseit vizsgálja szegregációval és mélyszegénységgel küzdő kistelepüléseken.

A vonatkozó kutatások és a gyakorlati tapasztalatok alapján evidenciának tűnik a korreláció az inkluzív-integratív önkormányzás és a települési sikeresség között. Mégis azt látjuk, hogy a magyar vidék talán legjelentősebb versenyhátránya az együtt nem működésből, a társadalmi és gazdasági integráció hiányából adódó széttagoltság. Az integrációs deficit megakadályozza azoknak az értékteremtő szociális és gazdasági együttműködéseknek, horizontális és vertikális értékláncoknak a kialakulását, amelyek a lokális és mikrorégiós szintű prosperitáshoz, végső soron a fenntartható fejlődési pályára álláshoz szükségesek lennének.

A tanulmány egy 2017 és 2023 között végzett, tizenkét szegregált élethelyzetű kistelepülést felölelő kutatás eredményeit mutatja be. A munka során két kísérleti módszertani eszközt dolgoztunk ki: a Teljes Kockázati Indexet (Total Risk Index, TRI) a felzárkózási beavatkozások kockázati környezetének előzetes értékelésére, valamint a Felzárkózási Települési Indexet (Catching-up Settlement Index, CSI) a települések társadalmi-gazdasági előrehaladásának mérésére. A két eszköz integrált alkalmazásának koncepcióját – amelyre a definíciók játékos kombinációja nyomán a „kockázatos ketchup index” elnevezést használjuk – az a meggyőződés motiválta, hogy a felzárkózási folyamatok értékelése nem választható el a beavatkozási környezet kockázatainak számbavételétől.

A tanulmány először az elméleti kereteket vázolja fel, majd a kutatási kérdések és a módszertani apparátus ismertetése után a kísérleti indexek alkalmazásának eredményeit mutatja be, végül a módszertani tanulságokat és a szakpolitikai következtetéseket fogalmazza meg.

ELMÉLETI KERETEK: SIKERESSÉG, INKLÚZIÓ ÉS PERIFÉRIA

A közigazgatás és a társadalom viszonyának kérdése a magyar közigazgatás-tudomány születésétől jelen van. Magyary Zoltán Magyar közigazgatásának nyitómondata – „Ez a mű a közigazgatástudomány válságos korszakában jött létre, amikor a régi minták már elavultak, új pedig még nincs” (Magyary, 1942: V) – különös párhuzamot mutat napjaink társadalompolitikai kihívásaival. Magyary explicit módon nem használta az inkluzív önkormányzati magatartás kifejezést, implicite azonban már erre a koncepcióra utalt, amikor az önkormányzatot olyan közegként határozta meg, amely a közigazgatás és az emberek állandó rugalmasságát biztosítja (Magyary, 1942: 119). Értelmezésében a közigazgatás sikerességének kulcsindikátora, hogy mennyire képes kielégíteni a társadalmi igényeket, és elérni a társadalmi szereplőkkel együttműködésben megfogalmazott célokat. Az „egyenrangú, de nem egyforma” egységek együttműködéseként definiált integráció fogalma (Magyary, 1942: 126) a modern inkluzív önkormányzati modellekkel mutat rokonságot: a diverzitás és az inklúzió nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő fogalmak.

A települési sikeresség és a versenyképesség összefüggéseit a regionális tudomány felől közelítve Lengyel Imre piramismodellje átfogó keretet nyújt az elemzéshez (Lengyel, 2000). A modell három szintje – alapkategóriák, alaptényezők, sikerességi faktorok – rámutat, hogy a versenyképesség nem pusztán gazdasági teljesítmény kérdése: a társadalmi kohézió, a humántőke minősége és az intézményi környezet egyaránt meghatározó szerepet játszik. Enyedi György „sikeres város”-koncepciója (Enyedi, 1997) tíz jellemzőt azonosít, közöttük a gazdasági szerkezetváltásra való képességet, az erős középosztályt és – bennfoglaltan az inkluzív fejlesztés gondolatát tartalmazva – a konfliktusok kezelésének képességét. A centrum-periféria viszonyrendszerben az innováció és a versenyképesség elemei sajátos mintázatok szerint áramlanak: a periféria függése a centrumtól az innovációs lehetőségek elérésének feltétele, ugyanakkor a helyi szükségletek ismerete és az erőforrások aktivizálása helyi autonómiát kíván (Szarvák, 2022).

A vidéki sikeresség értelmezése a periferikus kistelepülések kontextusában sajátos kihívásokat vet fel. A hátrányos helyzetű települések esetében a siker nem a verseny-képesség klasszikus mutatóiban mérhető: gyakran a közösség fennmaradását, az életminőség javulását, a leszakadás mérséklődését jelenti (Lukács, 2010). A sikertényezők azonosítása is más szemléletet kíván. Bódi Ferenc és Bőhm Antal kiterjedt vizsgálatai (Bódi–Bőhm, 2000) a sikeres polgármester, a támogató véleményformáló réteg, a tudatos településismeret és a közösségi identitás fontosságát hangsúlyozták – olyan „puha” tényezőket, amelyek a szegregált kistelepüléseken különösen felértékelődnek. Az aprófalvak gazdasági megújulásának lehetőségeit vizsgálva G. Fekete Éva „gazdaságos” és

„gazdaságtalan” típusokat különböztet meg (G. Fekete, 2013): az utóbbi kategória gettósodó, elöregedő falvai jól mutatják, hogy a strukturális hátrányok milyen mértékben korlátozhatják a fejlődést. Szörényiné Kukorelli Irén és munkatársai a látható (infrastrukturális, gazdasági tőke) és a kevésbé látható (társadalmi, kulturális tőke) tényezők komplex rendszerét azonosítják, kiemelve a „puha” tényezők – helyi identitás, közösségi összefogás – meghatározó szerepét a hátrányos helyzetű térségekben (Szörényiné Kukorelli, 2016). Virág Tünde a gettósodott falvak sajátos dinamikájára hívja fel a figyelmet: a korábban működő boldogulási stratégiák egyre szűkülő lehetőségei, a strukturális hátrányok és a többségi társadalom kirekesztő magatartása együttesen korlátozzák a felzárkózás esélyeit (Virág, 2010).

Az inkluzív önkormányzati működés fogalma a fenti elméleti szálakat köti össze. A társadalmi tőke elmélete (Coleman, 1988; Putnam, 2000) és a rezilienciakutatások (Simmie–Martin, 2009) olyan kereteket nyújtanak, amelyek segítségével értelmezhető, hogy az inkluzív gyakorlatok hogyan járulnak hozzá egy település adaptációs képességéhez. Az inkluzív önkormányzati magatartás – amelyet egy korábbi munkánkban is tárgyaltunk (Ditzendy, 2012) – a társadalom minden rétegét bevonja a fejlődési folyamatba; a szegregált kistelepüléseken a versenyképesség nem növelhető a társadalmi kohézió erősítése és az inkluzív stratégiák alkalmazása nélkül. Az önkormányzatok kulcsszerepe, hogy képesek olyan helyi politikákat kezdeményezni, amelyek a gazdasági teljesítmény javítását és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését egyidejűleg célozzák (Brezzi et al., 2016).

A fent áttekintett irodalmi szálak – Magyary közigazgatás-felfogása, a regionális versenyképességi modellek (Lengyel, Enyedi), a vidéki periféria sajátos sikertényezőit feltáró munkák (Bódi–Bőhm, G. Fekete, Szörényiné Kukorelli, Virág), valamint a társadalmi tőke és a reziliencia elméleti kerete (Coleman, Putnam, Simmie–Martin) – közös konklúziójaként a jelen tanulmány keretében az inkluzív önkormányzati működést olyan helyi vezetési és intézményi gyakorlatként értelmezzük, amelyben a települési döntéshozatal és a fejlesztési folyamatok minden helyi társadalmi csoport – különösen a hátrányos helyzetűek és a szegregált közösségek – igényeinek figyelembevételével és érdemi részvételével zajlanak, az érintettek tapasztalatait és tudását mind a helyzetértelmezésbe, mind a beavatkozások tervezésébe és megvalósításába beépítve. Az így értelmezett inkluzív működés nem öncél, hanem eszköz: olyan eljárási és kapcsolati keret, amelynek funkciója a helyi társadalom kohéziójának, adaptációs képességének az erősítése. A működésmód empirikus vizsgálatának dimenzióit – a döntéshozatali nyitottságot, a partneri kapcsolati hálót, a marginalizált és a többségi csoportok közötti interakciókat, valamint a vezetői elkötelezettséget – a módszertani fejezetben részletezzük.

Szegregációval és mélyszegénységgel küzdő kistelepüléseken e működésmódnak különös jelentősége van: a strukturális hátrányok és a „puha” tényezők együttes hatása itt fokozottan érvényesül, a helyi társadalom rétegeinek bevonása nélkül a fejlesztési beavatkozások hatékonysága a tapasztalatok szerint jelentősen korlátozott.

A periferikus helyzet többdimenziós jelenség, amelynek megragadása komplex mutatórendszert igényel (Kovách, 2022). A leszakadó települések mintegy negyedénél-ötödénél a városok gazdaságától és társadalmától való távolság mértéke ma nagyobb, mint bármikor a 20. században volt, az integrációs esélyek pedig rendkívül korlátozottak. Tanulmányomban erre a társadalmi és területi valóságra keresek módszertani választ.

A TANULMÁNY KUTATÁSI KÉRDÉSEI

A tanulmány középpontjában az inkluzív önkormányzati magatartás és a települési sikeresség összefüggéseinek vizsgálata áll, szegregációval és mélyszegénységgel küzdő kistelepülések kontextusában. A szakirodalom által azonosított sikertényezők sorában egyre hangsúlyosabban jelenik meg a társadalmi kohézió és az inkluzív működés szerepe (Enyedi, 1997; Lengyel, 2000; Bódi–Bőhm, 2000). A szegregált élethelyzetű településeken ez a dimenzió sajátos jelentőséget nyer: az integráció és az inklúzió nemcsak következménye, hanem feltétele is lehet a felzárkózási folyamatok sikerének.

A kutatás három egymásra épülő kérdésre keresi a választ:

K1: Hogyan mérhetők fel megelőzően a komplex felzárkózási beavatkozásba vont települések fejlesztési kockázatai, és hogyan korrelálnak középtávon a kockázatelemzés tényezői a fejlesztési eredményekkel?

K2: Hogyan mérhető a társadalmi-gazdasági előrehaladás, a perifériahelyzetből történő elmozdulás a marginalizálódott kistelepülések körében?

K3: Milyen összefüggések mutathatók ki a vizsgált települések inklúziós sajátosságai és települési sikerességük között?

A kérdések megválaszolásához két kísérleti mérőeszköz kidolgozására vállalkoztunk. A Teljes Kockázati Index (Total Risk Index, TRI) a felzárkózási beavatkozások kockázati környezetének előzetes értékelését szolgálja; a Felzárkózási Települési Index (Catching-up Settlement Index, CSI) a települések társadalmi-gazdasági előrehaladásának többdimenziós mérésére alkalmas. A két eszköz integrált alkalmazásának koncepcióját – amelyre a definíciók játékos kombinációjaként a „kockázatos ketchup index” elnevezést használjuk – az a meggyőződés motiválta, hogy a felzárkózási folyamatok értékelése nem választható el a beavatkozási környezet kockázatainak számbavételétől. A harmadik kutatási kérdés kontextusához fontos vonatkozási pont a Belügyminisztérium Önkormányzati Fejlesztések Figyelemmel Kísérése II. (ÖFFK II.) kutatási programja (Illési et al., 2019), amely a települések széles körében végzett vizsgálata alapján az inkluzív önkormányzati magatartást a települési sikeresség elégséges, bár nem szükséges feltételeként azonosította. Kutatásunkban arra kerestünk választ, hogy ez az összefüggés hogyan érvényesül a szegregációval és mélyszegénységgel küzdő kistelepülések sajátos kontextusában – amelyben nem a versenyképesség klasszikus mutatói, hanem a felzárkózási folyamatok eredményessége, illetve a perifériahelyzetből való pozitív elmozdulás tekinthető a releváns mércének. A TRI és CSI eszközeivel, longitudinális perspektívában arra vállalkoztunk, hogy az ÖFFK II. kutatás által feltárt összefüggést ebben a specifikus környezetben vizsgáljuk.

A kutatási kérdések megválaszolásához alkalmazott módszertani apparátust a következő fejezetben ismertetjük.

A KUTATÁS MÓDSZERTANA

A kutatás felépítése és a minta

A 2017 és 2023 között végzett kutatás több egymásra épülő szakaszban valósult meg. Az előkészítő szakaszban (2017) széles körű irodalmi, dokumentum- és jogszabály-elemzés mellett jó gyakorlatokat gyűjtöttünk és rendszereztünk a felzárkózási célú helyi társadalmi innovációk területén, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal (SZGYF) és partnereivel együttműködve. 2017–2018-ban kérdőíves felmérést végeztünk a települések komplex beavatkozási projektjeinek felelős vezetői körében, majd 2018-ban átfogó helyszíni kutatómunka keretében vizsgáltuk a kiválasztott tizenkét település helyzetét (1. ábra). A terepi munka során minden településen terepi bejárást és dokumemtumelemzést végeztünk, stakeholderinterjúkat készítettünk, valamint fókuszcsoportos műhelytalálkozókat tartottunk, amelyekből szociografikus leírások, SWOT-elemzések, együttműködési-partneri hálórajzok, problématérképek és kockázatelemzések születtek. 2018–2019-ben dolgoztuk ki a Teljes Kockázati Index (TRI) kísérleti modelljét, 2023-ban pedig a Felzárkózási Települési Indexet (CSI), amelynek segítségével idősoros elemzést készítettem a települések fejlődési dinamikájáról.

1. ábra: A vizsgált települések elhelyezkedése (saját szerkesztés)

A kutatás mintáját a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal” című pályázati programokra (EFOP-1.6.2-16, EFOP-2.4.1-16) benyújtott százhuszonhárom pályázat alapsokaságából képeztük. Kvótás mintavétellel ötvennégy településre kiterjedő kérdőíves felmérést végeztünk, majd a válaszok feldolgozása és a települési profilok elkészítése alapján tizenkét települést választottunk ki terepi mélyelemzésre. A kiválasztásnál a területi lefedettség maximalizálására törekedtünk: a települések hét megyében (Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg) helyezkednek el. Az északkelet- és délnyugat-magyarországi települések felülreprezentáltságát a településszerkezeti és szociális adottságok indokol-ták: a községi szegregátumok ezekben a térségekben koncentrálódnak. A vizsgált települések szinte kivétel nélkül a jogszabályok által meghatározott kedvezményezett települések kategóriájába tartoznak.

Fontos hangsúlyozni, hogy a vizsgálat nem a szegregált kistelepülések egészéről fogalmaz meg általános érvényű megállapításokat, hanem egy meghatározott fejlesztéspolitikai programkörbe – a komplex telepprogramba – belépett, sajátos kontextusú településcsoportról. A minta szelekciós sajátossága, hogy kizárólag olyan települések kerültek bele, amelyek pályázatot nyújtottak be a szegregált élethelyzetek felszámolását célzó programra, ami önmagában is bizonyos szintű intézményi kapacitást és fejlesztési szándékot feltételez. Az eredmények értelmezésénél ezt a kontextust figyelembe kell venni.

Inkluzív önkormányzati működés

Az inkluzív önkormányzati működés vizsgálatához a terepi feltárás során négy dimenziót alkalmaztunk: (1) a települési döntéshozatal nyitottságát és a helyi szereplők bevonásának gyakorlatát; (2) az intézményi és szervezeti együttműködések kiterjedtségét és minőségét, amelyet a partneri kapcsolati hálók elemzésével vizsgáltunk; (3) a szegregált közösségek és a szélesebb települési társadalom közötti interakciók jellegét és intenzitását; (4) a helyi vezetés szemléletét és elkötelezettségét a társadalmi kohézió erősítése iránt. E dimenziók nem önálló, számszerűsített indikátorokként, hanem a kvalitatív terepi elemzés szempontrendszereként működtek, amelyre a települések inklúziós jellemzőinek összehasonlító értékelése épült.

A Teljes Kockázati Index (TRI)

A kockázatelemzési módszertan kidolgozásánál a nemzetközi gyakorlatban elsősorban az egészségügyi, szociális és katasztrófavédelmi stratégiák kockázatelemzése terén alkalmazott SRI/SVI- (Social Risk/Vulnerability Index) típusú megközelítésekből indultunk ki (Moret, 2014; De Pascale, 2023). A társadalompolitika területén alkalmazott kockázati-sebezhetőségi metrika hazai szakirodalma és gyakorlata ehhez képest szerény, ugyanakkor a társadalmi-gazdasági problémák koncentrációjának a közösségi beavatkozások hatékonyságára gyakorolt hatását több meghatározó hazai munka is tárgyalja (Enyedi–Tamási, 2001; Ferge, 2006; Koós, 2015; Szarvák, 2022).

A kockázatelemzés során egységes, strukturált szempontrendszert alkalmaztunk. A terepi feltárás eredményeire támaszkodva minden településen azonos módszertani keretben azonosítottuk azokat a tényezőket, amelyek a fejlesztési tervek megvalósulását veszélyeztetik. A módszertan az európai uniós humánfejlesztési projektek bevett kockázatelemzési gyakorlatára épül (Ex Ante, 2007), amelyet a települési felzárkózási beavatkozások sajátosságainak megfelelően adaptáltunk, illetve fejlesztettünk tovább.

Településenként az öt legnagyobb hatású, illetve bekövetkezési esélyű kockázati tényezőt választottuk ki. A bekövetkezés valószínűségét (P) és a várható hatás mértékét

(H) mindegyik esetében ötfokozatú skálán becsültük meg, amelyen a hatás értékelése az érintettek körének kiterjedését és a hatás erősségét együttesen veszi figyelembe. A becs-léseket a kutatócsoport tagjai végezték a települési vezetőkkel, a projektmenedzsmenttel és a területen dolgozó szakértőkkel folytatott strukturált konzultációk alapján. A kockázatok azonosításában és értékelésében a helyi szereplők tapasztalati tudása és a kutatók elemzési keretrendszere együttesen érvényesült, ami a módszer erőssége – a helyi kontextus mélyebb megértését biztosítja –, ugyanakkor korlátja is, amennyiben az eredmények összehasonlíthatósága a szubjektív elemek miatt korlátozott.

Az egyes kockázati indexek (RI) a valószínűség és a hatás szorzataként adódnak:

A település teljes kockázati indexe (TRI) az öt legfontosabb kockázati tényező indexeinek mértani középértéke:

A mértani közép alkalmazása biztosítja, hogy egyetlen kiugróan magas kockázati tényező ne torzítsa aránytalanul az összképet, ugyanakkor érzékenyen jelezze, ha több dimenzióban is problémás a helyzet.

A Felzárkózási Települési Index (CSI)

A települések társadalmi-gazdasági előrehaladásának mérésére kidolgozott kísérleti CSI-modellhez a KSH, az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR), az SZGYF, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó Települések programjának (FETE) adatait használtuk. A mutatók kiválasztásának szempontja volt, hogy a 2017 és 2023 közötti vizsgálati időszakra rendelkezésre álljanak; hiányzó éves adatpont esetén a legközelebbi elérhető adatot alkalmaztuk. Az adatpótlás elsősorban a Covid–19-járvány által érintett 2020–2021-es időszakban volt szükséges, amelynél több mutató átmenetileg torzult. Mivel a járványhatás a vizsgált települések mindegyikét érintette, a relatív összehasonlítást kevésbé torzítja, mint az abszolút értékek értelmezését. Ennek ellenére az idősor egyes pontjain – különösen a foglalkoztatási és köznevelési mutatóknál – óvatossággal kell kezelni az adatokat.

Az indikátorrendszer összeállításánál a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia, a helyi esélyegyenlőségi programok (HEP) módszertana, a komplex telepprogramok és felzárkózási intézkedések értékelési rendszerei szolgáltak referenciaként. Az így kiválasztott mutatókat hét tematikus dimenzióba rendeztük: (1) népesség és népmozgalom;

(2) gazdaság, foglalkoztatottság és jövedelem; (3) lakások és lakhatás; (4) köznevelés és kultúra; (5) egészségügy, szociálpolitika és gyermekvédelem; (6) infrastruktúra; (7) életminőség. Az összehasonlíthatóság érdekében az indikátorokat az Egyensúly Intézet által kidolgozott Településindex standardizálási módszerével (Egyensúly Intézet, 2024) egységes

0 és 100 közötti skálára konvertáltuk. A normalizálás iránya az adott mutató jellegéhez igazodik: ahol a magasabb érték kedvezőbb (például foglalkoztatottság), ott X = (x − Min)

/ (Max − Min) × 100, ahol az alacsonyabb érték a kedvezőbb (például munkanélküliségi ráta), ott X = (x − Max) / (Min − Max) × 100. A tartományként minden esetben a teljes vizsgált települési kör adatait használtuk, így a bázis- (2017) és aktuális (2023) értékek nemcsak a települések relatív pozícióját, hanem az egymáshoz viszonyított elmozdulásokat is tükrözik. Fontos megjegyezni, hogy a min-max. normalizálás a vizsgált települési kör belső viszonyrendszerében értelmezi az eredményeket. Az index ezáltal a mintán belüli relatív összehasonlításra alkalmas, külső összevethetősége – például más településcsoportokkal vagy országos átlagokkal – azonban korlátozott.

A standardizált értékeket háromfokozatú súlyozással differenciáltuk: kiemelt jelentőségű indikátorok (1-es szorzó), közepesen fontos mutatók (⅔-os szorzó) és kiegészítő jellegű indikátorok (⅓-os szorzó). A végső települési pontszámot a súlyozott értékek mértani átlaga adja. A mértani közép alkalmazása mellett szól, hogy érzékenyebb az extrém értékekre, mint a számtani átlag, így pontosabban jelzi a fejlesztési szükségleteket és az egyenlőtlen fejlődési mintázatokat.

A hét dimenzió mentén végzett értékelés lehetővé teszi, hogy a települések helyzetét és fejlődését ne csupán egyetlen aggregált mutatóval, hanem dimenzióspecifikusan is vizsgáljuk, elősegítve a célzott fejlesztési szükségletek azonosítását.

EREDMÉNYEK

A TRI kockázati klaszterek és a fejlődési dinamika összefüggései

A TRI-értékek alapján a vizsgált tizenkét település három klaszterbe sorolható. A magas kockázatú csoportba (TRI > 15,5) Vizsoly (17,0), Tiszakarád (16,8), Hernádpetri (16,4) és Katymár (15,7) tartozik. A közepes kockázatú sávban (TRI 13,5–15,5) Tiszanána (14,7), Kisléta (14,3), Ötvöskónyi (13,8) és Kaposmérő (13,7) helyezkedik el. Az alacsonyabb kockázatú kategóriát (TRI < 12) Gilvánfa (11,9), Szirák (11,9), Piricse (11,5) és Besenyőd (11,2) alkotja (2. ábra).

A 2017 és 2023 közötti CSI-változásokat a TRI-klaszterekkel összevetve markáns mintázat rajzolódik ki. Az alacsony kockázatú települések körében találjuk a legdinamikusabb fejlődést: Besenyőd CSI-je 16,90-ról 23,26 pontra emelkedett (+6,36), ami a vizsgált települések között a legnagyobb pozitív változás. Gilvánfa a legalacsonyabb kiinduló CSI-értékről (9,69) kezdve 14,65 pontra javított (+4,96). A közepes kockázatú csoportban mérsékeltebb, de pozitív elmozdulás tapasztalható. A magas kockázatú klaszter heterogénebb képet mutat: míg Katymár az egyetlen település, ahol összességében romlottak a mutatók (–3,23), addig Hernádpetri a magas kockázati besorolás ellenére az első negyedbe tartozó CSI-növekedést ért el (+4,09) (1. táblázat).

2. ábra: Teljes kockázati index (TRI) a vizsgált településeken (saját számítás és ábra)

1. táblázat: A vizsgált települések TRI- és CSI-értékeinek összefoglaló adatai (saját szerkesztés)

A TRI- és a CSI-változás közötti korreláció a vizsgált mintában erős, de nem determinisztikus. A kockázatelemzési modell figyelemre méltó előrejelző képességre utaló eredményeket mutatott, ugyanakkor az eltérő mintázatok arra utalnak, hogy a kockázati környezet mellett a települési reziliencia, a vezetői kompetenciák és a partneri hálózatok minősége is meghatározó szerepet játszik.

Jellegzetes fejlődési pályák – az eredmények a kutatási kérdések tükrében

Az eredmények értelmezéséhez négy település kontrasztja különösen tanulságos.

Besenyőd és Gilvánfa az alacsony kockázatú klaszterből egyaránt kiemelkedő fejlődést mutat, de eltérő kiindulópontról. Besenyőd a legalacsonyabb TRI (11,2) mellett a legnagyobb CSI-növekedést produkálta, ami a köznevelési (+13,82 pont) és lakhatási (+12,66 pont) dimenzióban volt a legerősebb. Gilvánfa a mintában a legalacsonyabb CSI-ről indult, mégis a második legmagasabb növekedést érte el, különösen a gazdasági dimenzióban (+14,63 pont) – ami a vizsgált települések között a legnagyobb javulás ezen a területen. A két település közös vonása az erős közösségi kohézió, a következetes helyi vezetés és a térségi centrum erőforrásai felé nyitott kiterjedt partneri hálózat. Fejlődésük a K1 kutatási kérdés szempontjából azt mutatja, hogy az alacsony kockázati szint valóban nagyobb fejlődési potenciált jelezhet előre, ugyanakkor a fejlődés konkrét iránya és üteme a helyi adottságoktól és az inklúziós sajátosságoktól függ (K3).

Katymár az egyetlen település, ahol a vizsgált időszakban összességében romlottak a mutatók. A 2018-as magas TRI-érték (15,7) előrevetítette a negatív fejlődési pályát. A központi problémaként azonosított elöregedés és elvándorlás tovább súlyosbodott (népmozgalom: –9,06 pont), az életminőség területén bekövetkezett visszaesés (–24,83 pont) a társadalmi kohézió gyengülését jelzi. A roma nemzetiségi önkormányzat megszűnése és a civil aktivitás hanyatlása a 2018-as kockázatelemzés előrejelzéseit igazolta vissza. Katymár esete a K1 kérdés szempontjából a kockázatelemzés prediktív értékét demonstrálja, a K3 szempontjából pedig az inklúziós deficit és a negatív fejlődési pálya közötti szoros összefüggésre mutat rá.

Hernádpetri a magas kockázatú klaszterből (TRI: 16,4) felülmúlta a kockázati besorolásából következő várakozásokat: CSI-je 10,80-ról 14,89 pontra emelkedett (+4,09). A fejlődés egyetlen dimenzióban sem szélsőséges, inkább kiegyensúlyozott, ami a település periferikus helyzetéből és méretéből (250 fő) adódó strukturális korlátokat tükrözi. Az eredmény a K1 kérdés szempontjából arra mutat rá, hogy a kockázati értékek önmagukban nem képesek megragadni a települési rugalmasság és adaptációs képesség minden aspektusát.

Vizsoly esete a változás lehetőségét illusztrálja. A mintában a legmagasabb TRI-értékkel (17,0) rendelkező településen a 2020-as vezetőváltást követő szemléletváltás több dimenzióban pozitív változásokat hozott: a köznevelési-kulturális mutatók +16,40 pontos javulása az új vezetés integrációs törekvéseinek köszönhető. Ugyanakkor a település továbbra sem tudja kihasználni egyedülálló kulturális értékét, mert az átfogó fejlesztési koncepció és a teljes helyi társadalmat átfogó együttműködés hiánya korlátozza a lehetőségeket. Vizsoly esete a K3 szempontjából az inkluzív működés fejleszthető jellegére, egyszersmind korlátaira is rámutat.

A TRI–CSI integrált értelmezés tanulságai

A két kísérleti index együttes alkalmazása több összefüggést láthatóvá tett. A legerősebb korrelációt a köznevelési-kulturális és az életminőségi mutatók területén találtuk: a sikeres települések jellemzően képesek voltak javítani oktatási intézményeik mutatóit és csökkenteni a hátrányos helyzetű gyermekek arányát. Az inkluzív működés és a felzárkózási eredményesség kapcsolata nem lineáris: a pozitív változások jellemzően először a közösségi aktivitásban és az intézményi együttműködésekben jelentkeznek, és csak késleltetve a gazdasági-infrastrukturális mutatókban. A késleltetett hatás lényeges módszertani tanulság a felzárkózási programok értékelése szempontjából.

A kockázatelemzési módszertan legfontosabb eredménye nem elsősorban a számszerű előrejelzés volt, hanem a kulcstényezők azonosítása. A problématérképek és SWOT-elemzések alapján kialakított TRI képes volt kiszűrni azokat a kritikus területeket – a humánerőforrás minőségét, a partneri kapcsolatok rendszerét, a vezetői kompetenciákat –, amelyek a felzárkózási folyamat kimenetelét döntően befolyásolják. A modell által előrejelzett kockázati területek és a tényleges fejlődési nehézségek között szoros egyezés mutatkozott, még ha a problémák konkrét megjelenési formája esetenként eltért is az előzetesen várttól.

DISZKUSSZIÓ

Az eredmények több olyan összefüggésre világítanak rá, amelyek a kutatási kérdéseken túlmutató módszertani és szakpolitikai tanulságokkal szolgálnak.

Az inkluzív működés és a felzárkózási eredményesség kapcsolata komplex kölcsönhatásrendszert alkot, amely nem ragadható meg lineáris ok-okozati modellel. Az inkluzív gyakorlatok erősödése jellemzően először a közösségi aktivitásban és az intézményi együttműködésekben hoz javulást – ahogyan ezt Besenyőd és Gilvánfa példája szemlélteti –, és csak áttételesen, késleltetve jelentkezik a gazdasági-infrastrukturális mutatókban.

A késleltetett hatás lényeges következménnyel jár a felzárkózási programok értékelésére nézve: a rövid projektciklusokra szabott eredményességmérés könnyen a beavatkozás kudarcaként értékelheti azt, ami valójában egy lassabb, de valós fejlődési folyamat korai szakasza. A felzárkózási programok tervezésénél és monitoringjánál ezért a kvantitatív mutatók mellett a közösségi folyamatok kvalitatív nyomon követésének biztosítása is elengedhetetlen.

A rövid projektciklusokra szabott eredményesség-mérés könnyen a beavatkozás kudarcaként értékelheti azt, ami valójában egy lassabb, de valós fejlődési folyamat korai szakasza.

Az inkluzív önkormányzati működés szükséges, de nem elégséges feltételnek bizonyult a pozitív fejlődési pálya eléréséhez. A vizsgált települések tapasztalatai azt mutatják, hogy az inkluzív gyakorlatok akkor képesek érdemi hatást kifejteni, ha megfelelő szakmai háttér, stabil erőforrások, támogató külső környezet és következetes vezetői elköteleződés is rendelkezésre áll. Katymár esete jól illusztrálja, hogy e feltételek hiányában az inklúziós deficit a település további marginalizálódásához vezet. Vizsoly példája ugyanakkor a változás lehetőségét is demonstrálja: a vezetői szemléletváltás több dimenzióban képes volt pozitív fordulatot hozni, bár az átfogó fejlesztési koncepció hiánya továbbra is korlátozza az eredményeket. Az ÖFFK II. kutatás által szélesebb kontextusban feltárt összefüggés – amely az inkluzív magatartást a sikeresség elégséges feltételeként azonosította – a szegregált kistelepülések sajátos környezetében tehát árnyaltabb formában érvényesül.

A módszertani kísérlet tanulságai közül kiemelendő a TRI és CSI együttes alkalmazásának értéke és korlátai. A TRI figyelemre méltó prediktív képességre utaló eredményeket mutatott: a kockázati besorolások és a tényleges fejlődési pályák között a vizsgált mintában erős korreláció rajzolódott ki, a modell által előrejelzett kockázati területek és a valós nehézségek szoros egyezést mutatnak. A módszer legfontosabb eredménye ugyanakkor nem a számszerű előrejelzés, hanem azon kulcstényezők – a humánerőforrás minősége, partneri kapcsolatok, vezetői kompetenciák – azonosítása volt, amelyek a felzárkózási folyamatok kimenetelét döntően befolyásolják.

A TRI korlátait Hernádpetri esete illusztrálja: a számszerűsített kockázati értékek önmagukban nem képesek megragadni a települési reziliencia és az adaptációs képesség minden aspektusát. A CSI esetében a települési szintű statisztikai adatgyűjtés hiányosságai, a proxymutatók használatának szükségessége és a külső környezeti hatások – különösen a Covid-járvány – torzító hatása jelentettek kihívást. Gilvánfa óvodaifenntartó-váltásának statisztikai anomáliája pedig jól példázza, hogy a kvantitatív értékelés a helyi kontextus alapos ismerete nélkül félrevezető következtetésekre vezethet.

A módszertani tapasztalatok összességében azt mutatják, hogy a kvantitatív és kvalitatív megközelítések integrációja nem pusztán lehetőség, hanem szükségszerűség a felzárkózási folyamatok megbízható értékelésében. A kidolgozott kísérleti modellek ígéretes alapot kínálnak a továbbfejlesztéshez, de alkalmazásuk jelentős szakértelmet és helyismeretet igényel – ami egyaránt erőssége és korlátja az eszközrendszernek.

KÖVETKEZTETÉSEK ÉS KITEKINTÉS

A kutatás eredményei alapján a felzárkózási folyamatok tervezésében és értékelésében három összefüggés érdemel kiemelt figyelmet. Először: az előzetes kockázatelemzés a vizsgált mintában szorosan összefüggött a beavatkozások eredményességével, a TRI kísérleti modell által azonosított kulcstényezők – humánerőforrás, partneri kapcsolatok, vezetői kompetenciák – a fejlődési pálya alakulásának megbízható előrejelzőinek bizonyultak. Másodszor: az inkluzív önkormányzati működés feltételeinek megteremtése szükséges a felzárkózáshoz, de önmagában nem elegendő – a megfelelő szakmai háttér, a stabil erőforrások és a támogató külső környezet biztosítása egyaránt elengedhetetlen. Harmadszor: a fejlesztési források allokációjánál figyelembe kell venni a települések abszorpciós képességét, és biztosítani kell a folyamatos szakmai támogatást, különösen a „puha” fejlesztési területeken, amelyeken az eredmények késleltetve jelentkeznek.

A kidolgozott kísérleti modellek továbbfejlesztésének fő irányai: a TRI mutatói standardizálásának finomítása és a kvalitatív elemzési eszközökkel való szorosabb integráció; a CSI indikátorrendszerében a külső környezeti hatások pontosabb súlyozása és a települési szintű adatgyűjtés hiányosságainak kezelése. A módszertan validálása szélesebb mintán és hosszabb időtávon szükséges ahhoz, hogy a kísérleti eszközök a szakpolitikai gyakorlatban is alkalmazhatóvá váljanak.

A felzárkózási folyamatok sikeressége végső soron azon múlik, hogy mennyire sikerül ötvözni a tudományos megalapozottságú módszertani eszközöket a helyi realitások és szükségletek mélyreható ismeretével. A „kockázatos ketchup index” kísérlet ehhez az ötvözéshez kínál egy lehetséges utat.

* A TRI kidolgozásának terepi és elméleti munkájában Pásztor Csaba és Dr. Balázsi Károly működött közre, akiknek ezúton is nagy köszönetet mondok.