Absztrakt

A tanulmány a család és az örökbefogadás sokszínű kérdéseit követően az örökbefogadás formáit és gyakorlati aspektusait kívánja bemutatni elméleti és gyakorlati szempontból. Központi kérdése a gyermek legfőbb érdeke, mely számos szakmai kihívást, dilemmát indukál. Hosszabb-rövidebb folyamat, míg a gyermek örökbe fogadó családba kerül. Ezen eljárás során is számos szakmai kérdés merül fel, melyekre a legmegnyugtatóbb megoldás megtalálása nem egyszerű feladat, hiszen az örökbe fogadott gyermek életében két szülőpárról van szó: a vér szerinti és az örökbe fogadó szülőkről.

 Kulcsszavak: család, örökbefogadás, a gyermek legfőbb érdeke

DOI: 10.56699/MT.2023.4.7

A Máltai Tanulmányok folyóirat a társadalom-bizalom-család tematikában hirdetett meg publikációs lehetőséget. Az örökbefogadás mindhárom megjelölt hívószóhoz kiválóan kapcsolódik. Jelen tanulmányban csak arra vállalkozom, hogy az örökbe fogadó család definíciós kérdéseit követően egyes szakmai és jogi kérdéseket, azok gyakorlati aspektusait, dilemmáit megvilágítsam. Arra törekszem, hogy elsősorban a gyermek érdekei, szempontjai szerint vizsgáljam a témát. A terület nagyon sokrétű, így több helyen csak utalásra, kérdésfeltevésre van lehetőség, mellyel fel kívánom hívni a figyelmet a további diskurzus szükségességére, esetleg kutatások végzésére.

Magyarországon az utóbbi éveket vizsgálva a gyámhatóságok közel ezer vagy több mint ezer gyermek esetében engedélyeztek^[1]https://www.ksh.hu/stadat_files/szo/hu/szo0014.html (letöltve: 2023. 05. 21.) örökbefogadást. A statisztika alapján az örökbe fogadni szándékozók száma jelentősen magasabb, mint az örökbe fogadható gyermekeké. A média rendszerint azt hangsúlyozza, hogy mennyi szülő vár gyermekre, a gyermekek oldaláról azonban kevés szó esik. Emellett kihívást jelent az is, hogy a jogalkotó szinte minden évben kisebb-nagyobb mértékben módosít az irányadó szabályokon.

Keresztes-Takács Orsolya az örökbefogadás szociálpszichológiai és interkulturális aspektusait vizsgálva arra a figyelmet érdemlő megállapításra jut, hogy ma Magyarországon magas a család és a gyermek értéke, a házasság vagy a párkapcsolat egyik lépcsőfoka a gyermekvállalás, az örökbefogadás azonban pótmegoldás az „igazi család” helyett. Egy kutatásra is hivatkozik, amely arra világít rá, hogy a megkérdezett örökbe fogadott gyermekek egyharmada azt gondolja, hogy az „emberek azt várják, hogy az örökbe fogadott gyermeknek problémája legyen” (Keresztes-Takács, 2019: 17).

Család és örökbefogadás

„A család a társadalom természetes és alapvető egysége, a házastársak és legközelebbi rokonok kapcsolatainak történelmileg változó formája, amelyben egyaránt megtalálható a nagy- és kiscsalád” (Csiky–Filó, 2003: 11).

A családdefiníció kodifikálásának nehézségeire több szerző is felhívta a figyelmet (Reiderné, 2014; Somfai, 2013; Pásztor, 2022). A jogalkotó Magyarország alaptörvényének módosításával mégis rögzítette, hogy „a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve szülő-gyermek viszony” (Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása, 2013. március 25.). A szakirodalomban az az álláspont, hogy a családi kapcsolat ennél tágabb kategória (Hegedűs, 2020; Barzó, 2021).

A családi kapcsolatokra vonatkozó jogszabályok közül kiemelendő a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) negyedik könyve. Ez a jogszabály nem írja le a család vagy a szülő-gyermek viszony definícióját, hanem a nyolcadik könyv „Záró rendelkezések” című fejezetében az értelmező rendelkezések között jeleníti meg a hozzátartozói^[2]„2. hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére és a testvér házastársa” (Ptk. 8: 1. § … Részletek és a közeli hozzátartozói^[3]„1. közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő és a … Részletek kört. Érdekes, hogy az egész Ptk. által szabályozott életviszonyokra kiterjedően különbséget tesz az egyeneságbeli rokon és az örökbe fogadó kapcsolat között, miközben a jogszabály maga deklarálja, hogy az örökbefogadással egyeneságbeli rokonság keletkezik.^[4]„Az örökbefogadott az örökbefogadó és annak rokonai tekintetében az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép” (Ptk. 4: 132. § [1] bekezdés). Természetesen lehet jelentősége az … Részletek

A másik releváns jogszabály a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.), mely a gyermek hozzátartozóinak meghatározásakor^[5]„A gyermek hozzátartozói: a vér szerinti és az örökbe fogadó szülők (a továbbiakban együtt: szülő), a szülő házastársa, a szülő testvére, a nagyszülő, a nagyszülő … Részletek – épp ellenkezőleg a Ptk.-val – a vér szerinti és az örökbe fogadó szülőt egyaránt a szülőfogalom körébe vonja.

További jogszabályok is sorolhatók, amelyek hol indokoltan,^[6]A családok támogatásáról szóló törvény (Családtámogatás, 1998) is különbséget tesz vér szerinti és örökbe fogadó szülő között. hol kevésbé indokoltan különbséget tesznek a vér szerinti és az örökbe fogadó család között,^[7]Lásd például a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvény (Sztv.) 4. § d közeli hozzátartozók definíciója db, dc, dd alpontjait. ami akár külön vizsgálatot és tanulmányt is érdemelne.

Visontai-Szabó Katalin (2022) hivatkozik egy legfelsőbb bírósági határozatra, amely megállapítja, hogy az örökbefogadás célja, hogy a vérségi kapcsolattal azonos jogi kötelék jöjjön létre. Rétiné Böhm Éva (2011) szerint az örökbefogadás célja, hogy az örökbefogadók és az örökbefogadott(ak) között családi kapcsolat létesüljön.

A család fogalmi meghatározásának eltérései elsősorban a jogalkalmazók számára jelenthetnek kihívást, illetve az örökbe fogadó családokban kelthetnek egyfajta megkülönböztetésérzést.

A témához mind jogilag, mind pszichológiailag szorosan kapcsolódik az örökbe fogadó család struktúrája, melyet a szakemberek „sajátos háromszögként” írnak le: egyik csúcsán a vér szerinti, a másikon az örökbe fogadó szülő, a harmadikon pedig a gyermek van (Bán et al., 2012; Katonáné, 2013). E háromszögre a későbbiekben is hivatkozom, mert bármelyik félre irányuló segítségnyújtás esetén vázat, eligazodási támpontot jelenthet a családoknak és a segítőnek.

Az örökbefogadásról általában

Az örökbefogadás mibenléte, célja, rendeltetése a történelem során sokat változott (Tóthné, 1993; Katonáné, 2018). A régi magyar jogban öröklési jogintézmény volt (Tóth- né, 1993; Barzó, 2017). Az örökbefogadás célja lehetett a „törvénytelen gyermek” törvényesítése, és szolgálhatta a családi név továbbvitelét. Magyarországon 1953 előtt lehetőség volt nagykorú örökbefogadására is (Barzó, 2017).

Az örökbefogadás korszakainak elemzésénél „imponáló” fejlődési ívet figyelhetünk meg az 1950–70-es években, mivel az örökbefogadás a gyermektelen pároknak adott lehetőséget a gyermekáldásra. Az ezt követő időkben megjelenik a gyermek élettörténetének jelentősége, a vér szerinti szülők helyzete és az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam szükségessége. Amikor eljutunk az 1993 és 2005 közötti időszakhoz, azt látjuk, hogy például előkerül a meddő párok „gyermekhez való joga” (Katonáné, 2018; vö. Marschalkó, 2013). Mintha ugyanoda értünk volna vissza, ahonnan indultunk, azzal, hogy napjainkban egyre nagyobb jelentősége van az interkulturális és nemzetközi örökbefogadásnak.

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint örökbe fogadni Magyarországon csak kiskorút lehet, akinek a szülei nem élnek, vagy akit a szülei nem képesek megfelelően nevelni (Ptk. 4: 119. § [2] bekezdés; 4: 123. § [1] bekezdés).

A Ptk. a nyílt (4: 125. §) és titkos (4: 126. §; 127. §) örökbefogadást szabályozza, melyek gyermekszempontú megközelítésére később kerül sor.

2003-ban hazánkban bevezették az örökbe fogadó szülőknek szervezett kötelező érzékenyítő tanfolyamot, ez 2020-tól ingyenessé vált, de elvégzése már nem kötelező. A szakemberek ennek ellenére javasolják az elvégzését (KIM, 2022), hiszen a későbbiekben több dilemmánál is felmerülhet ennek jelentősége.

A gyermek érdekéről

Számos tanulmány foglalkozott az örökbefogadással kapcsolatban az érdekek témájával. Most a gyakorlat során felmerülő legtipikusabb kérdésekre kívánom felhívni a figyelmet.

Vitán felül áll, hogy az örökbefogadásnak a gyermek érdekét kell szolgálnia, amit legutóbb Visontai-Szabó Katalin (2022) és Katonáné Pehr Erika (2020) is megfogalmazott. Visontai-Szabó utal arra is, hogy a gyermek elsődleges érdeke, hogy biztonságos, elfogadó, szerető családban nőjön fel.

A Gyvt. a gyermeki jogok deklarálásánál a „saját családban” való felnevelkedés jogát első helyen írja elő. Ezt követően a segítségnyújtást mint gyermeki jogot nevesíti (6. § [1]–[2] bekezdés). E két szabályból kiindulva elsődleges, hogy a gyermeknek a vér szerinti családjában való felnevelkedését kell elősegíteni. Ha erre nincs lehetőség, akkor lehet az egyik sorsrendezési alternatíva a gyermek számára az örökbefogadás. Még a csak megfogant gyermek esetén is a vonatkozó jogszabályok (Magyarország Alaptörvénye: II. cikk; Cstv.: 3. §; Magzatvédelmi, 1992: 9. § [1] bekezdés) és alkotmánybírósági döntések (lásd például AB 1991; 1998) azt rögzítik, hogy a szülőknek a gyermek megszületésének lehetőségét kell felvetni azzal, hogy a segítő szakemberek vázolják, milyen támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre a gyermek vállalása esetén. Ekkor is „csak” egy alternatíva az örökbeadás lehetősége, hiszen a jogalkotó a vér szerinti családban való vagy ahhoz közeli nevelkedést preferálva lehetőséget teremt a gyermek elhelyezésére harmadik személynél (Ptk. 4: 169. §) vagy a családba fogadásra (Ptk. 4: 187. §). Mindkét esetben lehet szó rokonról vagy más személyről is.

Olyan élethelyzet is van, amikor a gyermek nem nevelkedhet a saját családjában, s ezért nevelőszülőnél kell elhelyezni. Ez esetben is számos érdek, illetve dilemma merül fel. A nevelőszülői elhelyezés átmeneti ellátás azon gyermekek számára, akik valamiért nem nevelkedhetnek a vér szerinti családjukban. Az ellátás lehet rövidebb és hosszabb, akár a gyermek nagykorúságáig is tarthat. A nevelőszülőnek elsődlegesen a gyermek vér szerinti családba való visszakerülését kell elősegítenie. Ha ez nem lehetséges, akkor kell megvizsgálni a gyermek örökbefogadásának lehetőségét (Gyvt. 55. §). Természetesen elkerülhetetlen, hogy a gyermek és a nevelőszülő között kötődés alakul ki. A nevelőszülő által megvalósuló örökbefogadással foglalkoztak már tanulmányok (Katonáné, 2020), sőt a kérdést az alapvető jogok biztosa több jelentésében is átfogóan értékelte. Az ombudsman is leszögezte, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermek érdeke „nem egyirányú”, elsődleges a vér szerinti családjába való visszagondozása, ha pedig örökbe fogadható, meg kell találni számára a legmegfelelőbb örökbe fogadó szülőket. Az ombudsman nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a nevelőszülő örökbe fogadó szülő legyen, ha az a gyermek érdekében áll, de a nevelőszülő automatikusan nem élvezhet előnyt a nála elhelyezett gyermek örökbefogadása során (AJB, 2017). Ezek a megállapítások maximálisan helyeselhetők. A nevelőszülői örökbefogadással kapcsolatban még két dilemmára utalok: az egyik az időfaktor, azaz minél több időt tölt a gyermek a nevelőszülőnél, megnövekedhet annak esélye, hogy az örökbe fogadó szülője lesz. A másik, amire az alapvető jogok biztosa is rávilágít, hogy ha „többféle státuszú” gyermekek egyszerre nevelkednek a nevelőszülőnél, akkor külön is vizsgálni kell az egyes gyermekek érdekeit, hiszen ez a helyzet akarva-akaratlanul is a gyermekek közötti megkülönböztetéshez vezethet.

A gyermekek érdekei közt meg kell említeni a testvérek együttes sorsrendezését is mint alapelvet. Ez testvérpár esetén természetesen nem jelenthet nagy szakmai kihívást (részletesen lásd Katonáné, 2020), az inkább testvérsorok (vagyis legalább három testvér) esetén, illetve olyankor jelentkezik, amikor az egyik testvér tartós beteg vagy fogyatékossággal él. Itt több érdek és jog is találkozik: a gyermekek külön-külön joga a saját családban való nevelkedéshez, a testvérek együttes elhelyezéséhez való jog és nem mellékesen a vérségi származás megismeréséhez fűződő gyermeki jogok. Ilyen dilemmás esetekkel kapcsolatban kevés adat áll rendelkezésre. Az örökbefogadás módszertana című kézikönyv (Deli et al., 2022) erre vonatkozóan szempontokat ad, a döntési jogot meghagyva a hatóságnál és a szakembereknél. Megjegyzem, külön tanulmányban lehetne elemezni az ilyen eseteket is.

A gyermek érdeke sikertelen illesztés, barátkozás és örökbe fogadó szülőkhöz való kihelyezés esetén is számos dilemmát vet fel. A szakmai gyakorlatban ilyen esetek is előfordulnak, és mérlegelni kell, hogy a gyermek több veszteségélménye után mikor kerüljön sor az újabb illesztésre. Sőt, később akár azt is szükséges mérlegelni, hogy ebben az esetben valóban az örökbefogadás-e a gyermek érdeke.

A gyermek érdeke az is, hogy ne legyen titok az örökbefogadása, ezt számos tanulmány és kutatás is igazolja (Andrási–Ittzés, 2015; Mészáros, 2006; Visontai-Szabó, 2022). A szakmai tapasztalat is azt mutatja, hogy ha az örökbefogadás tényét nem mondják el a gyermeknek, korától és fejlettségétől függően akkor is nagy valószínűséggel kiderül, akár egy családtag „elszólása” miatt, akár egy régebbi irat megtalálásakor. A gyakorlatban találkozni lehet olyan kamasz gyermekkel, aki egy családi vita hevében szembesült az örökbefogadása tényével. A korának és fejlettségének megfelelően kell közölni a gyermekkel a családba kerülésének körülményeit, de erre számos módszer áll rendelkezésre, például mesék vagy a „life story work” (élettörténeti könyv) is.

Az örökbefogadást megelőző tanácsadáson erre természetesen ki kell térni, de a fakultatívan igénybe vehető örökbefogadás előtti érzékenyítő tanfolyam alkalmasabbnak tűnik e kérdéskör megtárgyalására.

Fontos alapelv, hogy mindig a gyermek számára kell megfelelő örökbe fogadó családot keresni, és nem a szülőknek az általuk elképzelt gyermeket (Rétiné, 2011). Ezért is meg kell vizsgálni, hogy az örökbe fogadó szülők oldalán milyen érdekek, dilemmák merülhetnek fel. A szakirodalom felhívja a figyelmet, hogy nem áll a gyermek érdekében az örökbefogadás, ha például a megromlott házasság„megjavulását” remélik tőle, vagy ha a szülők elhunyt vér szerinti gyermeküket kívánják örökbefogadással pótolni (Rétiné, 2011). Az utóbbi megállapítással teljesen egyetértve természetesen nem kizárt, hogy a veszteségélmény feldolgozását követően ők is örökbe fogadó szülők lehessenek.

Szakmai körökben élénk diskurzus folyik a gyermek és az örökbe fogadó szülők közötti korkülönbségről is. A Ptk. alapján örökbe fogadó szülő az lehet, aki a huszonötödik életévét betöltötte, és az örökbe fogadott gyermeknél legalább tizenhat, legfeljebb negyvenöt évvel idősebb.^[8]A leendő örökbe fogadó szülőknek természetesen egyéb feltételeit is vizsgálják: egészségügyi, pszichológiai és szociális körülmények, büntetett előélet stb. Házastársi vagy … Részletek A gyermek érdeke, hogy aki örökbe fogadja, végigkísérje, segítse, támogassa felnevelkedése során. E szempontból a jogszabály a fiatalabb szülőket preferálja. Egy 2020-as jogszabály-módosítás következtében három év feletti gyermek örökbefogadása a gyermek érdekében akkor is engedélyezhető, ha közte és az örökbe fogadó szülő között a korkülönbség legfeljebb ötven év (Ptk. 4: 121. § [1] bekezdés). Álláspontom szerint az örökbe fogadó szülői oldalon fennálló összes feltételt együttesen kell vizsgálni, és egyedileg kell eldönteni, hogy adott esetben egy család alkalmas-e az örökbefogadásra. Kizárólag a kor vagy a korkülönbség nem döntő, hiszen el lehet képzelni olyan idősebb személyt is, aki alkalmas az örökbefogadásra.

Folytathatnám a különböző érdekek, dilemmák sorát, azonban a nyílt és titkos örökbefogadás tárgyalásánál külön kitérek az ezekhez szorosan kapcsolódó kérdésekre.

A nyílt örökbefogadás

A vonatkozó jogszabály szerint az örökbefogadás nyílt, ha a „vér szerinti szülő meghatározott általa ismert örökbefogadó tekintetében járul hozzá az örökbefogadáshoz” (Ptk. 4: 125. §). A szakirodalom úgy fogalmaz, hogy a szülő egyik legszemélyesebb joga a gyermeke örökbefogadásához való hozzájárulása, melyet sem gyámhatóság, sem bíróság nem pótolhat (Barzó, 2021).

Nyílt örökbefogadáshoz csak a gyermek megszületése után adható szülői hozzájáruló nyilatkozat, melyet a szülő(k) a gyermek hathetes koráig visszavonhat(nak) (Ptk. 4: 125. § [2] bekezdés).

A nyílt örökbefogadás lehet házastársi, rokoni, továbbá erre engedéllyel rendelkező civil vagy állami szolgáltató szervezetek által elősegített örökbefogadás (Ptk. 4: 121. § [1] bekezdés; 4: 125. § [1] és [4] bekezdés; Gyvt. 62. §, 69/A–69/C §). A civil szervezeteket az erre feljogosított, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező állami hatóság nyilvántartásba veszi, engedélyezi e tevékenységüket, és szolgáltatásaikat rendszeresen ellenőrzi. Állami szolgáltatóként az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat területi gyermekvédelmi szakszolgálatai végezhetnek örökbefogadás elősegítésével kapcsolatos feladatokat (Gyvt. 62. §).

Rokoni örökbefogadás esetén az örökbe adó és örökbe fogadó szülők, valamint a gyermek között jó eséllyel nem szakad meg a kapcsolat. Ez lehetőséget teremt arra, hogy korának és fejlettségének megfelelően a gyermek számára sorsmagyarázattal szolgáljanak, amely az identitását is erősítheti.

A közvetítői szervezetek által elősegített nyílt örökbefogadás is sokat segíthet a gyermek identitásának kialakításában és élettörténetének magyarázatában, hiszen az örök- be adó, illetve az örökbe fogadó szülők ez esetben is személyesen ismerik egymást.

A közvetítői szervezeteknek feladatuk, hogy a „lemondó” szülőket kísérjék, segítsék a döntési folyamatban és utána is.^[9]Neményi Eszter (2006) részletesen elemzi a „lemondással kapcsolatos problémákat”: az információhiányt, a nem saját döntést, az értéktelenség érzését, a gyászolás … Részletek Az örökbefogadás módszertana című kézikönyv is először annak feltérképezését írja elő, hogy mi kellene ahhoz az örökbe adó szülő számára, hogy gyermekét megtartsa (részletesen lásd Deli et al., 2022).^[10]Tanulmányok elemezték már, hogy a vér szerinti szülők a gyermek sorsrendezésére miért az örökbefogadást választották. Az indokok között szerepelt a hozzájáruló szülő … Részletek Ez egyrészt azért fontos, mert ahogy korábban is írtuk, a gyermeknek a „saját családban” való nevelkedését kell elősegíteni, másrészt ha a szülő gyermeke nyílt örökbeadása mellett dönt, amennyire lehetséges, be kell vonni a „legmegfelelőbb örökbe fogadó szülő” kiválasztásába (Deli et al., 2022).

A vér szerinti szülővel érzékeltetni kell, hogy nem tárgya, hanem aktív résztvevője annak a folyamatnak, melynek során gyermekének a sorsát rendezik. Ez segíthet neki veszteségélménye feldolgozásában, és gyermekének is. E folyamat során ismerjük meg az örökbeadás mögött húzódó indokokat, motivációkat, melyek később segíthetnek a gyermek sorsmagyarázatának megtalálásában.

A nyílt örökbefogadásnak számos előnye lehet azért is, mert a „sajátos háromszög” mindhárom szereplője látható. A gyermek ismerheti a múltját, a vér szerinti szülő megnyugodhat, hogy gyermeke sorsát a számára legmegfelelőbben rendezte, és az örökbe fogadó szülőknek is segíthet a gyermek és örökbe adó szülője elfogadásában.

A titkos örökbefogadás

Az örökbefogadás kétféleképpen lehet titkos. Vagy úgy, hogy a szülő oly módon járul hozzá gyermeke örökbefogadásához, hogy az örökbe fogadó személy adatait nem ismeri,^[11]A Ptk. 4: 126. § (3) bekezdés értelmében, ha a gyermek betöltötte a hatodik életévét, vagy egészségileg károsodott, a szülő „lemondó” nyilatkozatához a gyámhatóság … Részletek vagy úgy, hogy nem szükséges a szülői hozzájárulás az örökbefogadáshoz (Ptk. 4: 126. §; 4: 127. §). A titkos örökbefogadásnál a szakmai előkészítést állami szolgáltatóként az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat területi gyermekvédelmi szakszolgálatai végezhetik (Gyvt. 62/A §).

A szülői hozzájárulással történő titkos örökbefogadásnál is lehetősége van a vér szerinti szülőnek a gyermek hathetes koráig visszavonni a nyilatkozatát (Ptk. 4: 126. § [2] bekezdés). Ha idősebb gyermekkel kapcsolatban nyilatkozik a vér szerinti szülő, akkor nyilatkozatát nem vonhatja vissza (Kralovánszky, 2021).

A szakma a titkos örökbefogadás kapcsán is számos kihívással, dilemmával találkozik, például azzal, hogy ennél a típusnál a háromszög egyik csúcsa, mégpedig a vér szerinti szülő láthatatlan, és lehet, hogy soha nem fog teljesen látszódni.

A Ptk. felsorolja azon eseteket, amikor nincs szükség a vér szerinti szülő hozzájárulására gyermeke örökbefogadásához (Ptk. 4: 123. § [1] bekezdés; 4: 127. §). A továbbiakban a Ptk. által szabályozott sorrendben igyekszünk áttekinteni a titkos örökbefogadás egyes eseteit.

A szülői felügyeletet a bíróság kivételes és kirívóan súlyos esetben szünteti meg, különösen akkor, ha a szülő olyan magatartást tanúsít a gyermekével szemben, mely annak fejlődését súlyosan veszélyezteti, vagy bűncselekményt követ el ellene (Ptk. 4: 127. § [1] bekezdés a) pont). Ezt az esetkört nem szükséges részletezni, hiszen ilyenkor biztos, hogy az egyik legstabilabb sorsrendezés a gyermek számára az örökbefogadás, ha a bíróság így dönt.

A titkos örökbefogadásnál jelentős részt képez az örökbe fogadhatónak nyilvánított (Ptk 4: 124. §) gyermekek helyzete. Ezek a gyermekek már nem újszülöttek, hosszabb-rövidebb élettörténettel rendelkeznek. Az ő személyiségfejlődésükben kifejezetten fontos a múlt, a jelen és a jövő összekötésében való segítségnyújtás a sorsmagyarázat megtalálása érdekében.

A gyámhatóság nevelésbe vett gyermeket nyilváníthat örökbe fogadhatónak, tehát olyat, akit a vér szerinti családjából már kiemelt a hatóság, és nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban helyezte el. Ha a gyámhatóság kiemeli a gyermeket a családból, akkor elsősorban azt vizsgálja, van-e annak esélye, hogy később visszahelyezzék oda. Ezért többek között szabályozza a szülő és a gyermek kapcsolattartását, rögzítve, hogy ez a szülő joga és kötelezettsége, amire a szülő figyelmét külön felhívja. A nevelésbe vételt a gyámhatóság az első két évben félévente hivatalból felülvizsgálja, és kiemelten figyel a szülő-gyermek kapcsolat alakulására (Gyvt. 77., 79. §).

Ha a szülő önhibájából nyolc hónapon át nem tart rendszeres kapcsolatot a gyermekével, vagy három hónapon át semmilyen kapcsolatot nem tart, vagy körülményein nem változtat, és emiatt nem szüntethető meg a nevelésbe vétel, a gyámhatóság a területi gyermekvédelmi szakszolgálat, a gondozási hely, illetve a család- és gyermekjóléti köz- pont bevonásával megvizsgálja az örökbe fogadhatónak nyilvánítás lehetőségét. Hasonló a helyzet, ha a vér szerinti szülő a lakó- vagy tartózkodási helyét úgy változtatja meg, hogy az új címét nem közli, és három hónapon belül eredménytelen a felkutatása (Ptk. 4: 124. §; lásd még Gyámrend., 1997: 37. §).

Az előző szabályozáshoz képest a jogalkotó rövidített a szülő-gyermek kapcsolat vizsgálásának időintervallumán. Korábban, ha a szülő semmilyen formában nem tartott kapcsolatot a gyermekével, fél év, ha pedig rendszertelenül tartott kapcsolatot,^[12]Rendszertelen kapcsolattartás, mely alapot adhat a gyermek örökbe fogadhatónak nyilvánítására: „A gyámhivatal határozatában szabályozottól jelentősen eltér a kapcsolattartás, ha az … Részletek egy év adhatott alapot a gyermek örökbe fogadhatónak nyilvánítására. Vagyis a jogalkotó megfelezte a vizsgált időszakot, ami vélhetően az örökbefogadások gyorsítását szolgálta.

Katonáné Pehr Erika felhívja a figyelmet: félő, hogy a vizsgált idő lerövidítésével növekszik azon gyermekek száma, akik teljesen elveszítik családi kapcsolataikat, a gyermekvédelmi rendszerben maradnak, és ezzel a gyermekvédelem szinte teljesen lemond a vér szerinti család támogatásáról. A szakember azt javasolja, hogy az örökbefogadás gyorsítása érdekében a vér szerinti szülőt kellene segíteni az örökbefogadáshoz hozzájáruló döntése meghozatalában (Katonáné, 2020).

Elmaradt kapcsolattartás esetén különös gonddal kell vizsgálni az önhibát. E téren a gyámhatóság, a szakemberek információi, véleménye és nem mellesleg a szülő meghallgatása irányadó. Három típuspéldát említenék. Nem tekinthető önhibának a szülő oldaláról, ha igazolt betegség miatt nem tudott kapcsolatot tartani gyermekével. De már dilemmaként jelenik meg, ha a szülő azért nem tud kapcsolatot tartani gyermekével, mert büntetés-végrehajtási intézetben van.^[13]A szülő ebben az esetben is kérheti a kapcsolattartást a gyermekével, például személyes találkozásokat, telefonos, elektronikus kapcsolattartást, levelezést, csomagküldést. A Gyvt. 79. … Részletek A rendelkezésünkre álló csekély információ alapján ezzel kapcsolatban nagyon eltérő a gyámhivatali gyakorlat. Szintén csak egy-egy olyan esetet ismerünk, amikor a szülő ugyan nem tartott kapcsolatot a gyermekével, de egyéb kapcsolattartásra jogosult hozzátartozó (nagyszülő, nagykorú testvér stb.) igen.^[14]A gyámhivatali gyakorlat egységes abban, hogy az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás szempontjából a szülői kapcsolattartás irányadó, de elképzelhető, hogy a gyermek erősen kötődik a … Részletek A példákból látszik, hogy az örökbe fogadhatónak nyilvánítás során is nagy körültekintést igényel a gyermek legfőbb érdekének vizsgálata.

A cselekvőképtelen szülők hozzájáruló nyilatkozatának léte vagy nemléte^[15]A Ptk. 4: 127. § (1) bekezdés c) pontja szerint cselekvőképtelen szülőnek a gyermeke örökbefogadásához való hozzájáruló nyilatkozatára nincs szükség. is számos kérdést vet fel. Ők eleve kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen a bíróság azért korlátozta teljes mértékben jognyilatkozat-tételi képességüket, hogy megóvja jogaikat. De ők is élhetnek párkapcsolatban, lehetnek szülők, csak a szülői felügyeleti jogukat nem gyakorolhatják, mert az szünetel.^[16]A cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alatt álló szülők, illetve a kiskorú szülők helyzete is hasonló kérdéseket vet fel. E törvényi rendelkezés és gyakorlati alkalmazása is külön vizsgálatot érdemelne. Két szempontra hívom fel a figyelmet. Az egyik, hogy ilyen helyzetben is szükséges vizsgálni, hogy a cselekvőképtelen szülőtől lehet-e értékelhető véleményt kérni a gyermek sorsával kapcsolatban, a másik pedig, hogy külön érdemes vizsgálni a családon belüli elhelyezési alternatívák realitását.

Végül nincs szükség az örökbefogadáshoz annak a szülőnek a hozzájárulására, aki gyermekét, annak érdekében, hogy más nevelje fel – személyazonosságának feltárása nélkül – egy egészségügyi intézmény által arra kijelölt helyen hagyja, és hat héten belül nem jelentkezik érte (Ptk. 4: 127. § [1] bekezdés e) pont). A korábban idézett háromszögnek ez a csúcsa talán örökre láthatatlan marad. Élénk szakmai diskurzus van arról, hogy ez esetben sérül a gyermek származásának megismeréséhez fűződő joga, és arról is, hogy számára nem egyszerű megnyugtató sorsmagyarázattal szolgálni.

A gyermek számára legmegfelelőbb szülők kiválasztása titkos örökbefogadás esetén

A gyermek számára legmegfelelőbb örökbe fogadó szülő kiválasztását a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által összehívott „illesztési team” végzi. Tagjai a területi gyermekvédelmi szakszolgálat örökbefogadási tanácsadói, a gyermek gyermekvédelmi gyámja (törvényes képviselője) és a gondozási hely (nevelőszülő vagy gyermekotthon) képviselője (Deli et al., 2022).

A szülők kiválasztásának egyik alapját a gyermeket ismerő szakemberek információi, írásos véleményei és szakértői vélemények jelentik. Ezen okiratok birtokában a területi gyermekvédelmi szakszolgálat elkészít egy listát a gyermek számára kijelölt szülőkről. A szakszolgálat örökbefogadási tanácsadói bemutatják a kiválasztott szülőket a szakembereknek, akik „kiajánlási listát” állítanak össze^[17]A kiajánlási lista összeállítását több tényező is befolyásolja, ezen kell szerepeltetni különösen az örökbe fogadó szülők elképzeléseit az örökbe fogadandó gyermekről. (Deli et al., 2022).

A megállapított sorrendben értesítik az örökbe fogadni szándékozó szülőket a gyermekről. Ha a szülők igent mondanak, akkor következik az előkészítés második fázisa: a megismerkedés a gyermekkel, vagyis az úgynevezett barátkozás (Deli et al., 2022). Ez nagyon érzékeny szakasz mind a gyermek, mind az örökbe fogadó szülők számára. Az ismerkedés tempóját, ütemét a gyermek igényeihez kell igazítani, nem lehet sem túl gyors, sem vontatott.^[18]Az első találkozástól számított harminc napon belül a területi gyermekvédelmi szolgálatnak ki kell alakítania az álláspontját a gyermek örökbe fogadó szülőkhöz való … Részletek A sikeres barátkozás azt jelenti, hogy a gyermek megismeri leendő örök- be fogadó szüleit, várja a velük való találkozásokat, és biztonságban érzi magát velük. Ezt követően lehet a gyermeket legalább egy hónapra gondozásba kihelyezni a leendő örökbe fogadó szülőkhöz. Ha a szakemberek sikeresnek látják a beilleszkedését, akkor engedélyezheti a gyámhivatal az örökbefogadást.

Ha a területi gyermekvédelmi szakszolgálat nem talál a gyermek számára megfelelő családot a vármegyében, akkor országosan kell keresni. Amennyiben ez sem vezet eredményre, sor kerülhet a nemzetközi örökbefogadás lehetőségének megvizsgálására.

A vázolt eljárás rövidebb és hosszabb ideig is eltarthat, a jogalkotó és a jogszabály alapján készült módszertani kézikönyv igyekszik e folyamatot rövidíteni. A szakmai tapasztalat azt mutatja, hogy a folyamat hosszát a gyermek tulajdonságai – különösen a betegségei, esetleg, ha ismert, a származása – és az örökbe fogadni szándékozó szülők (el)fogadókészsége nagymértében befolyásolja. Ezzel kapcsolatban megfontolandó egy amerikai vizsgálatokhoz hasonló kutatás elvégzése. Andrási Júlia és Ittzés Gábor (2015) tanulmánya több vizsgálatot is idéz, melyek az örökbefogadás utánkövetésével ma már Magyarországon is elvégezhetők lennének, különösen az örökbefogadások sikertelenségeit kutatók. Az örökbefogadás stabilitását befolyásoló tényezőket lenne érdemes elemezni, akár az amerikai kutatások figyelembevételével. Szükség lenne arra, hogy az örökbefogadásban közreműködő állami és civil szervezetek statisztikai adatokat szolgáltassanak arról, hogy például milyen okok húzódnak meg a sikertelen örökbefogadások mögött. Az adatok elemzése, más kutatási módszerrel történő kiegészítése hatékonyabbá tehetné a gyermekek sikeres sorsrendezését.

Az örökbefogadás utánkövetése

Magyarországon a jogalkotó 2014-től kötelezően bevezette az örökbefogadások után- követését (Ptk. 4: 131. §; Gyvt. 62/C–D §), mely nem ismeretlen, hiszen a nemzetközi örökbefogadásoknál már korábban létezett.

A jogszabályok az engedélyezéstől számított öt évet biztosítanak az örökbefogadás utánkövetésére (Gyvt. 62/C § [2] bekezdés). Fél év (Gyvt. 62/C § [3] bekezdés), majd másfél év után a civil vagy állami szervezetek megvizsgálják az örökbefogadás sikerességét, és jelentést készítenek többek között a gyermek beilleszkedéséről, az esetlegesen felmerülő problémákról, továbbá arról, hogy az örökbe fogadó szülők hogyan kezelik a gyermek múltját. Mivel az utánkövetés kötelező, bízhatunk abban, hogy az örökbe fogadó családok sajátosságairól, kihívásairól értékes információkhoz jutunk, melyek a módszertani protokoll továbbgondolásához, a szakemberek ismereteinek bővítéséhez és nem utolsósorban a sikeres örökbefogadásokhoz is hozzájárulhatnak.

Mitől függhet az örökbefogadás sikeressége?

A siker egyik kulcsa, hogy az örökbe fogadó szülők úgy éljék meg, a gyermekkel „kerülő úton” találtak egymásra. A gyermek nem az örökbe fogadó családba született, de az egymásra találás egy második születésnapot is kijelölhet.

A szakirodalom és a gyakorlat is azt mutatja, hogy a gyermek idővel próbára teszi a szülőket, hogy mennyire stabil a helyzete a családban. Fontos, hogy ne kerüljünk vele szembe, inkább álljunk mellé, amikor például fel szeretné kutatni a vér szerinti szüleit.

Ne akarjuk mindenáron megváltoztatni a gyermeket, inkább segítsük a személyisége kibontakoztatásában, identitásának kialakulásában. Támogassuk annak megerősítésével is, hogy „nemcsak” örökbe fogadtuk, hanem teljes mértékben, feltétel nélkül elfogadtuk. Jó példája ennek, hogy 2014-től csak indokolt esetben lehetséges megváltoztatni az örökbe fogadott gyermek utónevét (Ptk. 4: 134. §) – e mögött az a gondolat húzódik, hogy ha már minden megváltozik körülötte, legalább a nevét ne vegyük el tőle.

Záró gondolatok

A fentiekben – a teljesség igénye nélkül – arra vállalkoztam, hogy az örökbefogadás egyes gyakorlati aspektusait vázoljam. Külön foglalkoztam a gyermek és más szereplők érdekeinek megjelenésével, találkozásaival, melyek elsősorban a gyakorló szakemberek számára jelentenek kihívást. Az örökbefogadás formáinál is igyekeztem kidomborítani a gyermek szempontjait, azáltal is, hogy a vér szerinti családban nevelkedéshez való jog prizmáján keresztül felhívtam a figyelmet néhány lehetséges dilemmára (Strihó, 2022). Bízom benne, hogy több felvetett kérdés további szakmai diskurzus, esetleg kutatások tárgya lehet.

Absztrakt

Családi korrelációról beszélni a 21. században nem mindig könnyű dolog. Jelen tanulmányban arra törekszem, hogy bemutassam a családi kapcsolódások minőségének impresszióját az énfejlődésre, a szociális, mentális, illetve a fizikai egészségre. Fókuszba helyezem, melyek azok a dolgok, amelyek erőforrásként jelennek meg az egyén fejlődésében, illetve a teljes életútja során. Bár a tanulmány elsősorban nem a családtagok egymáshoz viszonyulásával foglalkozik, kitér a témára. Az értekezést Esther Perel amerikai párterapeuta gondolataival zárom, aki hét igen egyszerű szó segítségével teret ad arra, hogy akár prevenciós jelleggel felmérjük az önmagunkhoz és egyéb kapcsolataink­ hoz való viszonyulásunkat.

Kulcsszavak: család, családi funkciók, erőforrás, énkép, jóllét

DOI: 10.56699/MT.2023.4.8

Aki valaha foglalkozott statisztikával, annak ismerős a korreláció fogalma. Ez egy elemzési módszer, mely segít abban, hogy egyszerre több dolog vonatkozásában is összefüggéseket azonosítsunk be. Az analízis során megfigyelhető, hogy az egyik elem változása hat a másik elem működésére. A korreláció mint vizsgálati módszer nagyon jól alkalmazható akkor is, amikor a családon belüli kölcsönhatásos kapcsolatokat vizsgáljuk. A családban rejlő erőforrások is úgy válnak elérhetővé, ha a tagok folytonos kölcsönhatásban vannak, támogatást és biztonságot nyújtanak egymás számára.

A család valóságával, elemzésével számos tudományág foglalkozik. Számomra a legátfogóbb leírás Balogh Klára tollából született róla: „A család egyetemes, minden társadalomban és kultúrában létező intézmény, az emberiség túlélését segítő kapcsolatrendszer. Mindig kölcsönhatásban az őt körülvevő természeti, társadalmi, kulturális környezettel, és azzal együtt folyamatosan változott és változik. Változik a feladata, feladatainak száma, mérete, határainak átjárhatósága, a benne élők hierarchiája” (Balogh et al., 2021: 68). Az, hogy sok olyan ember is élhet egy családban, aki nem minősül családtagnak, kiszélesíti a család leírását (Lányi, 2019). Somlai Péter szociológus családmodell-kutatásai nagyon jól bemutatják, hogy az ember hányféleképpen értelmezte a családot a történelem folyamán. Beszámol a középkori családmodellről, amelynek megfelelően a nemesek a családfáikon keresztül reprezentálták a történelmet, s a paraszti osztályról, amelynek tagjai termelői kommunaként működtek otthonaikban. A polgári család megjelenésénél már érzékelhető a szabadidő és a munka fogalmának különválása, illetve a női és férfiszerepek kialakulása. A kultúra és a társadalom állandó átalakulásával megjelent egy újfajta modell, mely oly mértékben variábilis és sokrétű, hogy még az adatgyűjtéssel foglalkozó intézmények is nehezen tudják követni a családi innovációkat. Somlai vélekedése szerint a modern kor e változásait jelzik például a mozaikcsaládok, az egymástól távol élők párkapcsolata, illetve a fiatalok házasodásának és munkavállalásának kitolódása (Somlai, 2013).

A sokféle családszemlélet közül külön figyelmet érdemel a családterapeuták által alkalmazott rendszerszemléletű megközelítés. Ez saját életciklusokkal rendelkező rendszerként tekint a családra, amelyben „megjósolható fázisokkal és kritikus pontokkal” találkozhatunk (Kurimay, 2004: 154). A rendszerszemléletű megközelítés a családot összetartozó egészként vizsgálja, amelyben önreflexiók által a történések eredményeit mint erőforrást újra felhasználja a rendszer. Orvos-Tóth Noémi – Pál Ferenc egyik történetét idézve – egy kislány szavain keresztül mutatja be a családot mint az otthon érzését. „Itthon lakom” – hangzik el az egyszerű mondat a gyermek szájából (Orvos-Tóth, 2019: 223). Ez a kép meghittséget közvetít, megjelenik benne egyrészt a család tagjaihoz való kötődés, másrészt egy tudatos választás kinyilatkoztatása, amely szabad szemmel nem látható, észrevétlen határt érzékeltet a család és a külvilág között. Ez a „láthatatlan határ” megmarad akkor is, amikor egy taggal már hosszú ideje nem történt kommunikáció, vagy ha egy tagtól végső búcsút kell venni. Miközben alakul a tagok önálló identitása, aközben részt vállalnak a család közösen kialakított identitásában is.

Ahhoz, hogy a család tagjai kiteljesedett életet éljenek, szükséges, hogy olykor kompromisszumot kössenek egymással. Ha ezt a család tagjainak sikerül megfelelően kialakítaniuk, akkor a család (mint egység) jól működővé válik (Goldenberg–Goldenberg, 2008). A család egységes rendszere biztonságot nyújt tagjai számára, az egyén pedig a szabadság érzete mellett megtapasztalhatja a tagok támogatását. Az ilyen kiegyensúlyozott rendszerben nevelkedő gyermekek a későbbiekben is képesek lesznek másokkal együtt dolgozni, önmagukért kiállni, illetve másokért áldozatot hozni.

„A határok nem öröklődnek, hanem kiépülnek” (Cloud–Townsend, 2014: 64). A családnak közösen kell kiépítenie saját dialektikáját. Böszörményi-Nagy Iván azt is megemlíti, hogy a család egészséges működéséhez elengedhetetlenül fontos a „generációs attitűdök” közötti egyensúly (Boszormenyi-Nagy–Spark, 2018). Arra is kitér, hogy a gyermekek „időleges szülősítése” (amely nem keverendő a kóros szülősítéssel) nemcsak hozzátartozik a normál családi élethez, de elő is segíti a gyermek felelősségvállalásának fejlődését. A családi határok egyszerre nyújtanak fizikai és érzelmi biztonságot. Ez a közösségi támogatás jó alapot nyújt arra is, hogy a család tagjai megéljék a boldogság érzését. A boldogság érzése persze nem teljes gondtalanságot jelent, amikor is a tagok mind ugyanazt gondolják egymás és a világ felől, hanem azt, hogy ha valami történik, akkor érzik, hogy nincsenek egyedül. A családi támogatás hiányában egy családtag önmagában is megélheti a boldogság érzését, ha a támogatást megkapja külső személyektől vagy intézményektől (barát, tanár, lelkész stb.). Tulajdonképpen amikor boldog családról gondolkodunk, ezen a tagok boldogságát értjük. Horváth-Szabó Katalin szerint a boldog család a következő tulajdonságokkal rendelkezik: autonómia, egyensúly az értékek és célok között, a generációs határok jelen vannak a hierarchiában, a szülők vezetői szerepe tiszta, a család külső és belső határai egyértelműek (Horváth-Szabó, 2012).

A magyar „család” szó az ószláv „cseljad”-ból ered, melynek eredeti jelentése: ház- nép, cselédség. A magyar nyelvben a 12. században bukkan fel először a fogalom, amely általánosságban tekintve a szülők és a nem házas gyermekek együttélését jelölte. A 17. századtól a latinból eredő „família” szó is megjelenik, mely rokonságot, családot, nemzetséget jelölt. Az, hogy a család fogalma egyre nagyobb teret nyert magának, azt is bizonyítja, hogy régen az emberi lét minden jelentősebb eseménye az otthonhoz kötődött. Az otthon adott helyet a születésnek, az ünnepek megélésének és az élettől való búcsúzásnak is (Bettelheim, 2000). Napjainkban sokkal hangsúlyosabb, hogy a család elsődlegesen érzelmi biztonságot nyújt a tagok számára, és kevésbé jelentős a fizikális szükségletek kielégítésének helyeként. Ezzel azonban nem értek egyet, hiszen látni fogjuk a családi funkcióknál, hogy a kétféle (fizikai és érzelmi) szükséglet ma is együtt van jelen. Abban viszont egyetértek, hogy a jelentősebb életesemények, melyek régen az ott- hon falai között zajlottak, ma már sokkal inkább külső helyszínekre tevődtek át, olyan személyekhez kötődve, akik nem tartoznak közvetlenül a családhoz (Bettelheim, 2000). Ugyanakkor fontos kiemelnünk a vallás szerepét, mint összetartó erőt a családban. Ezt a témát később részletesebben tárgyalom az erőforrások keretein belül.

A család funkciói

A család szó értelmezésénél már láthatóvá vált, hogy a család olyan funkciókat tölt be, melyekre nemcsak a társadalomnak, de a családban élő egyénnek is nagy szüksége van az egészséges működéshez. A család elsősorban referencia- és kontrollcsoport a tagok életében (Vajda–Kósa, 2005). Ez azt jelenti, hogy a család tagjai visszajelzéseken keresztül hatást gyakorolnak az egyéni meggyőződések kialakulására, melyre a többségi vélemény sokkal nagyobb erővel hat, mint pusztán egy személy visszajelzése. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a szülők egységes állásfoglalása nagyobb befolyással van a gyermekre, mint az egyedülálló szülőé. Az egységes állásfoglalás erejét bizonyítja az is, hogy amikor a teljes család konszenzusra jut egy adott dologban, akkor olyan stabillá válik a közös meggyőződés, hogy a legtöbb konfliktus alapját ez képezi az újonnan érkező családtagokkal szemben (Vajda–Kósa, 2005).

A gazdasági funkció vonatkozásában elmondható, hogy a történelem folyamán a családok gazdasági szerepe sokat változott. Régen a termelés volt a középpontban, mára a javak elosztása vette át a szerepet (Vajda–Kósa, 2005). Ahhoz, hogy az elosztás megtörténjen (mire költenek, mibe ruháznak be), a tagoknak kollektív döntéseket kell hozniuk. A döntés folyamatában feltárul, hogy a tagok milyen szükségletekkel és igényekkel vesznek részt az adott döntésben. Ez a fajta kommunikáció növeli a tagok biztonságérzetét és az egymás iránti tiszteletet.

A reprodukciós funkció az egyik legkomplexebb feladat, és egyben próbatétel a családok számára, hiszen magában foglalja az utódokért vállalt fizikai, anyagi és pszichológiai terhek viselését. Közös döntést kell hozni az időpontokról (például mikor szülessen az első gyermek, mikor vegyék az első lakást), a családtagok létszámáról (például hány gyermeket vállaljanak, a nagyszülők befogadásának kérdése stb.). Ezek a döntések az élet folyamán külső és belső tényezők hatására újraíródhatnak (például nem tervezett terhesség, válás, baleset, betegség, halál).

A védelmező/támogató funkciót tekintve a család a pihenés legfőbb színhelye, ahol a tagok ventilálhatnak, támogatást nyerhetnek, új erőt kaphatnak. Letehetik a hétköznapokban viselt társadalmi szerepeiket, és teljes szabadságban önmaguk lehetnek (Vajda–Kósa, 2005).

Figyelemre méltó még a Somlai Péter által vizsgált szociális funkció is: a megfigyelés tárgya az volt, hogy a család miképpen tudja segíteni az utódok beilleszkedését a társadalomba. Losonczi Ágnes úgy ír a társas érintkezésről, hogy ezen a téren a család mint fundamentális „őskép” jelenik meg (Takács, 2010). Itt történnek az első benyomások, átélések, melyek mintaként rögzülnek. Kirajzolódnak az eszményképek, a gondoskodásról alkotott elképzelések (mit várok el mástól, s én hogyan törődöm másokkal), az eszközökhöz való viszonyulások, az erőnlét és a rezisztencia alapjai. Ha ezek az ősképek egy támogató, a családi rendszer határain belül szabadságot biztosító környezetben alakulnak ki, akkor az egyénnek a későbbiekben nem okoz problémát az őt körülvevő világhoz való kapcsolódás (munkahely, párkapcsolat, lakóközösség stb.) (Takács, 2010).

Végezetül szeretném megemlíteni Gerald Caplan funkcionalista megközelítését (Asztalos, 2019). Ő azt vizsgálta, hogy a családnak az utódokra gyakorolt hatás tekintetében milyen mentálhigiénés funkciói vannak. Kutatásával a család lelki egészségvédő szerepének fontosságát emelte ki. E szerep elemei a következők:

1. A család mint a kívülről érkező információk gyűjtő- és feldolgozóhelye. Amikor a család rendszerében sor kerül a hétköznapokból hozott információk közlésére, akkor a tagok nemcsak a kívülről érkező híreket osztják meg egymással, hanem önmagukat is azáltal, ahogy a kommunikációjukban megjelennek a gondolataik és érzéseik. Ez még közelebb hozza őket egymáshoz, lehetőségük van a történteket közösen feldolgozni, kontextuálisan elhelyezni (Asztalos, 2019).
2. A család mint visszajelző rendszer. A családtagok visszajelzéseiken keresztül hatást gyakorolnak az egyéni meggyőződés kialakulására. A visszajelzések alapján épülnek fel a család viselkedési rendszabályai. A család nemcsak visszajelző rendszer, hanem „gyakorlóhely” is, ahol a tagok biztonságos kereteken belül kísérletezhetnek a jelzésekre adott válaszaikkal (Horváth-Szabó, 2012).
3. A család mint szemléletformáló erő. A család értékeket, világnézetet közvetít, melyeket életvezetési útmutatóként visz tovább a gyermek. „Ha a családban tanultak egységesek, akkor szilárdak is, és viszonylag biztos
   iránytűkként hatnak” (Asztalos, 2019: 320).
4. A család mint segítő és támogató. A családban mint rendszerben szakértelem és tapasztalatok sokasága található, melyek forrásként szolgálnak a rendszer bármely tagja számára. A családban megjelenő nehézségek arra is lehetőséget adnak, hogy egy-egy vitás helyzetben biztonságos keretek között alkalom nyíljon a „konfliktusmegoldó stratégiák” kipróbálására és megfigyelésére. Kopp Mária és Skrabski Árpád szerint a konfliktusmegoldási módszereket ugyanúgy meg kell tanulni és gyakorolni kell, mint a biciklizést vagy az úszást (Kopp–Skrabski, 2021). A biztonságos keretek adnak garanciát arra, hogy a stratégiák próbálgatása kevesebb stresszel és megrázkódtatással jár.
5. A család mint fizikai támogató. Vannak pillanatok, amikor az ember segítségre szorul. A segítségkérés a konfliktusmegoldási módszerek egyike, mely növeli a család kooperációs erejét (Kopp–Skrabski, 2021). A legtöbb ember a segítségkérést megalázó helyzetként éli meg. Amikor valaki a család biztonságos keretein belül kerül kellemetlen helyzetbe, szégyenérzet nélkül számíthat a tagok támogatására. Ez sokszor kérés nélkül is megérkezik. Az a tudat, hogy van egy hely, ahol az ember terheiből mások is részt vállalnak, a lélek egészségét szolgálva erősíti az énvédelmet (Asztalos, 2019).
6. A család a pihenés A család biztonságos közegében a társadalmi szerepek leoldódnak, és teljesen önmagát adhatja az ember. Emellett fontos megemlíteni a regenerálódás/fejlődés pihenésben rejlő lehetőségét is, hiszen az emberi tudat ilyenkor végzi a begyűjtött információk, események feldolgozását, melyhez emocionális magatartás is kialakul (Asztalos, 2019).
7. A család mint példa és kontrollálközeg. Mindenkinek fontos az elismerés, a család rendszerén belül is. A megbecsülésnek a tagok között oda-vissza kell működnie. A kontroll, bármilyen furcsán hangzik is, szintén védelmi funkciót lát el a családi kapcsolatokban, hacsak nem a hatalommal való visszaélésről szól. Amikor például a szülő valamilyen kontrollt gyakorol gyermeke felett (nem engedi, hogy hétköznap este nyolc óránál tovább fennmaradjon), akkor azzal védi és tanítja. Egy egészségesen kialakított családi rendszerben ez a kontroll a szeretet szimbólumaként jelenik meg, és erősíti a tagokban a biztonságérzetet (Asztalos, 2019).
8. A család mint az identitástudat kiindulópontja. Az élet folyamán az ember úgy képes kapcsolódni másokhoz, ahogyan a saját családjában látta és tanulta. Fontos megjegyezni, hogy önismeret által ez a tanult séma fejleszthető. Ha a család jó alapot biztosított ah- hoz, hogy az egyénnek stabil identitása legyen, akkor minden feltétel adott, hogy érzelmi biztonságot érezve könnyebben alakítson ki kapcsolatokat másokkal, az egész világgal (Asztalos, 2019).
9. A család mint a mentális tréningek műhelye. Asztalos Bernadett egy krízisben lévő családtag családja révén megvalósuló védelmét úgy írja le, mint a vírusok által megtámadott immunrendszert, amelyben a vitaminok (családtagok) a mielőbbi megerősödést/regenerálódást segítik elő. Ez azt jelenti, hogy válság, illetve veszteségek idején az a személy, aki számíthat családja támogató közegére, sokkal hamarabb győzedelmeskedik a nehézségeken (Asztalos, 2019). Kopp Mária és Skrabski Árpád szintén nagyon fontosnak tartotta a család egészségvédelmi funkcióját, melyről számtalan publikációjuk született. Külön hangsúlyt fektettek a házasság fontosságára és a párkapcsolatra mint a támogató család alapjára. A témában nagy komolysággal, de humorosan így nyilatkoztak: „Egy igazán jó, kiteljesedő, nem unalmas kapcsolat a legfontosabb egészségvédő tényező: hiánya sokkal súlyosabb egészségkárosító faktor, mint a dohányzás, a kóros alkoholfogyasztás, bár a jó kapcsolat ezek ellen is véd. Talán az elhízás az egyetlen kivétel, mert a jó házasságban élő férfiak hajlamosabbak pocakot ereszteni” (Kopp–Skrabski, 2021: 123).

A család mint erőforrás és a vallási rítusok támogató ereje

Mielőtt áttekintenénk, hogyan válik erőforrássá a család az egyén életében, érdemes megnézni, mit is jelent az erőforrás. Horváth-Szabó Katalin és Dávid Beáta a következőképpen definiálja a fogalmat: „Az erőforrások az egyén eszközei az életesemények és a stressztapasztalatok negatív hatásaival való megküzdéshez” (Horváth-Szabó–Dávid, 2013: 534). A szerzők szerint erőforrásokat három irányból meríthetünk: személyes, társas és környezeti forrásokból. Az egyén a saját erőforrásait legfőképp a társas kapcsolatok interakcióiból szerzi, melyek legfőbb színtere a család. A személyes erőforrások nagysága erősen összefügg azzal, hogy az illető számára milyen mértékben érhető el a társas kapcsolatok támogatása.

Itt említem meg a vallást, mely egyszerre személyes és kapcsolati erőforrás. Olyan fontos értéket képvisel, mely ma is összekötő erőként van jelen a családokban. Amellett, hogy önmagában is erőforrás, ez még inkább igaz akkor, ha egy család rendszerének alapját képezi. A vallási rítusok (például az istentiszteleten való részvétel) ma is megerősítő és felszabadító hatásúak az egyén életében. A vallási szertartások nem korlátozódnak a templomon belülre, a hívek otthonaiban is jelen vannak, s ez lehetőséget ad arra, hogy az otthon továbbra is az életesemények fő színtere maradjon. Az istenhit, a vallásos hit értelmet ad az értelemmel felfoghatatlan dolgoknak, eseményeknek. Az a családi rendszer, amelyben a vallás megtalálható, képes arra, hogy egységesen és gyorsabban túljusson egy-egy krízisen. „A hitrendszer a vallásosság egyik nagy hatású összetevője, értelemadó keret, jelentésadás, amely az élet eseményeit, a szenvedést értelemmel és jelentéssel látja el. Az értelemtalálás eljuttat annak megértéséhez is, hogy az események nem véletlenül történnek, hanem egy magasabb erő, theisztikus vallásos felfogásban Isten által irányítottak. Vagyis az ember nem a könyörtelen Sors játékszere vagy más ember eszköze” (Horváth-Szabó, 2012: 21).

Kapcsolati jóllét

A jóllétet (well-being) Engler Ágnes a társas kapcsolatok keretein belül vizsgálta (Engler, 2017). Szerinte az a párkapcsolat, amelyben jelen van a jóllét öt színtere, sokkal nagyobb eséllyel nevezhető boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatnak, ami különösen fontos szülők esetében, akik a család bázisaként működnek. Ez az öt színtér a pozitív érzelem, az elmélyülés, az értelem, a pozitív kapcsolatok és a teljesítmény (Engler, 2017: 20). Az ilyen formában megjelenő társas támogatás „érzelmi elköteleződést, bizalmat, meghittséget, gondoskodást és törődést jelent. Ezek a kapcsolati elemek csökkentik a depresszió és egyéb pszichés problémák kialakulását, illetve az egyénen keresztül kimutatható a társadalmi jóllétre gyakorolt kedvező hatás is” (Engler, 2017: 22).

Komlósi Piroska és Antal Mária Ildikó a „szociális anyaméh” fogalmával jelöli meg a család fontosságát, ugyanis egy gyermek egészséges fejlődésében jelentős szerepe van annak, ha a szülők pozitív világszemlélettel, elfogadással és gondoskodással viszonyulnak egymáshoz (Komlósi–Antal, 2003). A családi jóllét jelentős elemeként említhetők még a családi rituálék, melyek különösen életciklusváltásoknál és kríziseknél szolgálnak nagy segítségül a család számára. Rudi Dallos és Harry Procter szerint: „Ezek fontos szerepet játszanak a változás definiálásában, az új határok kialakításában. Az a szokás, hogy valamennyi családtag részt vesz a ceremónián, hozzájárul ahhoz, hogy ez az újradefiniálás egyszerre minden érintett előtt megtörténhet” (Dallos–Procter, 2001: 30). Kopp Mária már magáról a házasságkötésről is mint különleges rítusról beszél, amelynek során a felek kinyilvánítják elköteleződésüket, s amely a párkeresési szakasz lezárását is jelenti. A házasságkötés után a legtöbb pár szülővé válik, és mind- két fél fontos feladatokat lát el. Fekete Deák Ildikó úgy fogalmaz, hogy „az anya alakja és funkciója az ember lelki életébe megkülönböztetett bensőségességgel és szilárdsággal épül be” (Fekete Deák, 2015: 164). Az újszülött gyermek számára az anya a külvilág első reprezentánsa és a biztonság forrása, ezért kap fontos szerepet a biztonságos kötődés kialakulásában, hiszen ekkor képződik az alap a gyermek felnőttkori világszemléletéhez. Az apák szerepe is kiemelkedő: egyrészt saját létükön keresztül hatnak a családtagokra, másrészt az anya érzelmein keresztül is hatást gyakorolnak. Az apai szerep, akárcsak az anyáé, nagyon sokrétű. Az apa hangsúlyos szerepet kap az énfejlődési szakaszban, mert főképp az ő személye őrzi a családi határokat. Ez az időszak úgy is tekinthető, mint amikor a szülők funkciójuk vonatkozásában „egy vonalba” kerülnek (Fekete Deák, 2015).

Az énkép és a család

Abban, hogy az ember hogyan gondolkodik önmagáról, már a magzati kor is jelentős szerepet játszik. Például azok a hatások, amelyek az anyaméhben az embriót érik, később hatással lesznek a gyermek fejlődésére. Ahogyan már említettem, ekkor is jelentős az apa támogatása, melyet az édesanya biztonságérzetként és belső harmóniaként ad tovább gyermekének. Thomas Verny pszichiáter úgy véli, hogy azoknak a gyermekeknek, akik magzati korukban is átélik a családi légkör biztonságát, vagyis érzik az anya örömét, várakozását stb., sokkal kiegyensúlyozottabb az érzelmi fejlődésük (Sturt–Sturt, 2007). A Szentírás csodás példát nyújt arra, hogy egy magzat miképpen képes reagálni az anya örömére. Lukács evangéliumának elején nemcsak a biológia, de a teológia néző- pontjából is jelentős mondattal találkozhatunk: „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében” (1,41).

A születés után számos inger éri a kis jövevényt. Egyszer csak ott állnak a szülők, a nagyobb család, néha még mások is megjelennek. Az édesanyával kialakult szoros kapcsolat után ebben a közegben elsőként azt igyekszik azonosítani a gyermek, hogy „kicsoda ő” a jelen környezetben. E kérdésre elsősorban azok az emberek adják meg számára a választ, akik körülveszik. John és Agnes Sturt tükörhöz hasonlítja a gyermeket körülvevő embereket (Sturt–Sturt, 2007). A támogató környezeti hatás következtében a gyermekben korán kialakul az alapbizalom, amely bázisa a majdani önállóságnak és önbizalomnak.

Gyermekkorban számos pozitív tényező létezik, amellyel a szülők, illetve a család többi tagja támogatást nyújthat egy gyermek egészséges fejlődéséhez. Sturték szerint a pozitív önértékelést segítő hatásokat a figyelem, az elfogadás, a dicséret és a szeretet biztosítja (Sturt–Sturt, 2007). A figyelem összetett feladat, melynek fontos része az idő, a szemkontaktus és az érintés. Ez a három összetevő mutatja, hogy valóságos kapcsolódás történik, melyben több testrészünk szerepet játszik. (Egyes kutatók szerint az érintés az első érzék, amelyet már nagyon korán megtapasztalunk, s egyben a végső is, amely utolsóként szűnik meg halálunk pillanatában). Az elfogadás szükségszerűen megerősíti: nem azért tartunk értékesnek valakit, mert éppen tesz vagy nem tesz valamit, hanem azért, aki önmaga (Sturt–Sturt, 2007). Egy gyermeknek sok őszinte dicséretre van szüksége az egészséges önértékeléshez. Sturték arra is felhívják a figyelmet, hogy nem szabad félni az őszinte dicséretek sokaságától, hiszen „gyermekeinket sokkal inkább fenyegeti annak a veszélye, hogy a kudarctól való félelmet állandósítjuk bennük, mint annak, hogy túl büszkékké válnak” (Sturt–Sturt, 2007: 54). Fontos tényező a feltétel nélküli szeretet, amely nincs külső vagy belső képességhez kötve, hanem egyszerűen csak létezik. A Szentírásban szereplő „agapé” szó erre a szeretetre vonatkozik, mely nem érzelmeken, hanem az akarat döntésén alapszik. Fontos kiemelni, hogy az agapé az Istenbe vetett hit nélkül pusztán etalonként jelenik meg a nevelésben, hiszen az istenhit az, amely megnyitja e szeretet valódi forrásait az ember szívében. Ez az a szeretet, mely növeli a gyermek biztonságérzetét. „Annak a gyermeknek, aki megkapja a feltétel nélküli szeretetet – még ha tökéletlen módon, tökéletlen szülőktől is –, meglesz az alapja, amelyre felépítheti az önértékelését” (Sturt–Sturt, 2007: 51). Ebben a szeretetben fejlődik a gyermek érzelmi intelligenciája is, és ő maga is megtanul szeretni. Megtanulja mások szükségleteit figyelembe venni, s képes önmagát hátrébb sorolni másokért. Erich Fromm a szeretet képességének érettségét az alábbi megfogalmazásokban méri: A gyermeki következtetés a szeretetről: „Szeretlek, mert szükségem van rád.” A kiforrott szeretetből fakadó következtetés: „Szükségem van rád, mert szeretlek” (Fromm, 2012: 43).

Az imént már említettem, hogy az egészséges önszeretet kialakulásának fontos része a szülői dicséret, melyet a gyermek erőforrásként visz tovább személyiségének kialakításához. Bruno Bettelheim szerint a személyiség kialakulása úgy történik, hogy a gyermek folyamatosan azokat a dolgokat ismétli, amelyekkel örömöt okoz szüleinek, illetve önmagának. Ezek a tevékenységek állandósulnak, és a személyiség alkotóelemeivé válnak (Bettelheim, 2000). Lényeges komponensként említi a szerző a szülő-gyermek játékot is, amely a későbbi valóságok megértésének kezdetét jelenti. A játék folyamán a gyermek megismeri a viselkedési szabályokat, továbbá megfogalmazza „énkérdéseit” (Bettelheim, 2000). Az egészséges énkép kialakulása az egészséges kapcsolódás alapja. A gyermek a játék folyamán elkezd kapcsolódni másokhoz és önmagához.

Harmonikus kapcsolat önmagunkkal és a párunkkal

A modern ember jellemét Erich Fromm egy automatához hasonlítja: az emberek „személyiségkészleteket” halmoznak fel a boldogulás céljából (Fromm, 2012). Ebben az automatizált rendszerben a szeretet értékét felváltja a „csapatmunka” értéke. Fromm szerint ez az eszme utolérte a házasságokat is, és a boldog házasságot „jól működő teamként” jellemzi. Az ilyen alapon működő társulás kívülről nézve kiegyensúlyozott kapcsolatnak tűnik, azonban a benne élők egy teljes életen át ismeretlenek maradnak egymás számára.

A családi rendszer a házastársak kapcsolatán alapszik. Esther Perel amerikai pszichoterapeuta, a párkapcsolatok kutatója vallja, hogy a bensőséges kapcsolódás megélésének külön nyelvezete van, mely elgondolása szerint mindössze hét igén alapszik. Ezen a hét igén keresztül lemérhetjük, milyen mértékben vagyunk képesek közel kerülni önmagunkhoz és a társunkhoz. Ezek az igék a következők: kér, ad, kap, elvesz, megoszt, visszautasít, játszik (Perel, 2017). A következőkben ezt a hét szót szeretném a fókuszba helyezni, megemlítve, hogy hazánkban Orvos-Tóth Noémi is foglalkozik az intimitás nyelvezetével.

1. „Kér”: A kérés elősorban azt mutatja meg, mennyire vagyunk képesek szem előtt tartani a szükségleteinket. Ha gyermekkorunkban jól működött a szülő-gyermek kapcsolat (például anyánk meghallotta a sírásunkban, hogy éhesek vagyunk, és táplálással válaszolt), akkor felnőttkorunkban sem lesz idegen számunkra, hogy korlátainkat felmérve segítséget kérjünk, illetve megfogalmazzuk és kifejezzük, ha a másik közelségére vágyunk. Párkapcsolatban/házasságban nagy jelentősége van annak, ha ezeket a dolgokat nemcsak meg tudjuk fogalmazni, de meg is tudjuk élni egymás jelenlétében (Perel, 2017; Orvos-Tóth, 2019).
2. „Ad”: Szintén tükör számunkra, hogy mennyire és hogyan vagyunk képesek adni. Itt nem pusztán tárgyi dolgokra kell gondolnunk, hanem olyanokra is, amelyek egy másik emberhez való kapcsolódásunkat segítik elő (figyelem, szeretet, megbecsülés stb.). A gyermekkori parentifikáció megmutatkozik ennél a szónál, ugyanis a szülősített gyermekek felnőttkorukban igyekeznek másokhoz képest aránytalanul többet adni (például minden házimunkát magukra vállalnak). Ezen az állapoton önismereti foglalkozásokkal és egyéb módszerekkel lehet változtatni. Ha az illető olyan társat talál, aki kiegyensúlyozott, biztonságot nyújtó családból származik, az már önmagában gyógyító hatású egy házasságban, párkapcsolatban (Perel, 2017; Orvos-Tóth, 2019).
3. „Kap”: Itt jól megfigyelhető, hogy aki nagyon könnyen ad, az a legtöbbször nehezen fogad el. Az ilyen emberek nehezen fogadják el mások figyelmét, mintha nekik ez nem járna. „Aki jóban van önmagával, az képes Az azt tudja mondani a dicséretre, hogy köszönöm, és nem jön zavarba, nem igyekszik kibújni a helyzetből” (Orvos-Tóth, 2019: 214). Amikor egy párkapcsolatban mégis előfordulnak az említett jelenségek, érdemes szakemberhez fordulni, ugyanis megfelelő segítséggel a mögöttük meghúzódó gyermekkori traumákból ugyanúgy lehetséges a gyógyulás, mint a fizikai sebek esetében.
4. Elvesz”: Ma már nem idegen az emberek számára az énidő fogalma. Amikor időt szánunk magunkra, kifejezzük szeretetünket és törődésünket önmagunk felé. Az idő múlásával azok a párok, amelyeknél már gyermek is született, egyre inkább az önzés fogalmával társítják az énidőt. Ennek az az oka, hogy az emberek többsége számos elfoglaltsága mellett úgy éli meg az önmagára szánt időt, mintha tisztességtelen dolog lenne. Ebben az esetben is fennáll az a veszély, hogy a párkapcsolat kihűl, elgépiesedik, és tagjai a fentebb említett „jól működő teamként” élnek tovább. Ezért érdemes olyan időkereteket kialakítani mind a két fél számára, amelyek közt biztosítva van a mentális és a testi-lelki feltöltődés (Perel, 2017; Orvos-Tóth, 2019).
5. „Megoszt”: Egy ember számtalan dolgot meg tud osztani környezetével. A fizikai dolgokon túl érzelmeket, lehetőségeket, gondolatokat, álmokat, terveket stb. Ezekben a megosztásokban visszaköszön az otthonról hozott családi rendszer működése. A párkapcsolatok fontos eleme nemcsak a házimunka megosztása, hanem a felelősség megfelelő elosztása és vállalása Orvos-Tóth Noémi a megosztás témájában így idéz egy házassági tanácsadásból: „Szülei szigorú fegyelemmel nevelték. Katonatiszt édesapja visszatérő szlogenje szerint: »Csend, rend, fegyelem a boldog család titka«. Ehhez aztán igyekezett is tartani magát, és félelmeit, kétségeit, bizonytalanságait még önmaga előtt is tagadta. A kellemetlen érzések ugyanis számára a gyengeség jeleinek tűntek, márpedig gyengének lenni egyenlő a szégyennel. Mivel gyerekkorában senki nem rezonált a belső világára, felnőve ő is hiányt szenvedett az empátiás ráhangolódás képességében” (Orvos-Tóth, 2019: 219). Érzelmek kifejezése nélkül nem lehet tartós kapcsolatban élni,hiszen minden kapcsolat a kölcsönösség elvén alapszik. Az érzések megfogalmazása bátorságot és a másik iránti bizalmat feltételez. Megemlítendő még az anyagi javak megosztása, amely számos területre hatást gyakorol, és egyben a legtöbb konfliktus forrása. Ha ezekben a helyzetekben is megértjük, hogy viselkedési mintáinkat otthonról hoztuk, akkor sokkal könnyebb önuralmat gyakorolnunk a másik féllel szemben, így vádak és konfliktusok helyett egyszerűbb párbeszédet kezdeményezni.
6. „Visszautasít”: Ha a párkapcsolatban vagy egyéb környezetben valakit vagy valamit visszautasítunk, az mindig a saját határainkat tükrözi. Amikor ezekről a határokról beszélünk, a pszichológiai és a fizikális határainkat egyaránt kijelöljük. A „nem” kimondásával jelezzük másoknak, hogy mi az, ami számunkra diszkomfortos. Ugyanakkor a „nem” szó kimondatlanul is megfogalmazódik a szülőkről való leválásnál, ha az ifjú pár igyekszik kialakítani új határait. A korábban már említett rendszerszemléletű megközelítés háromféle határt különböztet meg: a merev, a diffúz és a rugalmas, tiszta határt. Ahol sikerül rugalmas, tiszta határokat kialakítani, ott nem okoz problémát a felek számára az igen és a nem használata (Perel, 2017; Orvos-Tóth, 2019).
7. „Játszik”: Nagyon sok családban értelmetlen időtöltésként definiálják a játékos bohóckodást. Orvos-Tóth Noémi szerint az örömteli flow-érzést ugyanannyira fontos átélni felnőttkorban, mint gyerekként, mert ez a felszabadult játékos idő szakítja ki az embert a hétköznapok monotóniájából. Az örömhöz fűződő kapcsolatunk gyökere is egészen a gyermekkorig nyúlik vissza. A játékosság fontossága megjelenik a párok szexualitásában is. Amikor a játékosság teret kap az intim együttlétek alkalmával, az tartós örömként jelenhet Azonban ha ez a játékosság nincs meg valakiben, akkor az intim együttléteket kötelességként élheti meg. Felmérések szerint azok a párok, amelyek valóban képesek örömként megtapasztalni a szexuális együttlétet, sokkal harmonikusabb kapcsolatban léteznek a hétköznapokban, mint azok, akik nem élnek ezzel az erőforrással (Orvos-Tóth, 2019: 227).

Összegzés

A korreláció jól megfigyelhető a család rendszerében is. A családi rendszer bemutatásánál törekedtem arra, hogy kiemeljem azokat a pontokat, amelyek erőforrásként vannak jelen a hétköznapokban. A családi erőforrások tekintetében elmondható, hogy az egyén boldogulásához elegendő az „elég jó” család támogatása is, hiszen a boldog családok nem a tökéletes családokat jelentik, hanem azokat, amelyek tagjai képesek egymást elfogadni és támogatni úgy, hogy közben mindenki önmaga maradhat. Az élet folyamán előfordulhat, hogy felismerjük azokat a hiányosságokat, melyeket a diszfunkcionálisan működő származási családunkból hoztunk. A felismerés lehetőséget biztosít, hogy merjünk segítséget kérni és változtatni. A családbiográfiai rekonstrukció módszere sokat segíthet ebben. Ez az önismereti, személyiségfejlesztő módszer Virginia Satir nevéhez fűződik. Ezt alkalmazva láthatóvá válhatnak azok a transzgenerációs örökségek, melyek sokszor láthatatlanul hatnak ránk.

A szülők párkapcsolata mint a család alapja nagy figyelmet érdemel. Esther Perel gondolatai a fent idézett hét szóról (kér, ad, kap, elvesz, megoszt, visszautasít, játszik) lehetőséget adnak arra, hogy nagyobb megértéssel legyünk önmagunk és egymás története iránt, ezzel is növelve a családban rejlő erőforrásokat. S végül, de nem utolsósorban kiemelném a vallás szerepét, mely nemcsak üdvösséget és mentális egészséget közvetít a családoknak, hanem rítusain keresztül segít megőrizni a kapcsolatok értékét és az otthon melegét.

Absztrakt

A családformák az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak, átalakulóban vannak. A hivatalos statisztikai adatok és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásai szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, aminek a hátterében többek között a csa­ládbarát gondolkodás és a célzott családtámogatások rendszere áll. A ma­gyar társadalom tradicionálisan értékként tekint a családra és a gyermekekre, azonban hosszú évtizedek óta kevesebb gyermek születik meg, mint amennyit terveznek. A kutatásokból egyértelműen látszik, hogy a stabil párkapcsolatban – jellemzően házasságban – élők körében a legmagasabb az ideálisnak tartott gyermekszám, és ma már öt vágyott gyermekből négy meg is születik. A szing­li életforma elterjedése a családalapítás kitolódásával, a gyermekvállalás el­ halasztásával vagy elutasításával is összefüggésbe hozható. A fiatalok jelentős többsége mégis napjainkban is vágyik a stabil párkapcsolatra és a későbbiek során a gyermekvállalásra.

Kulcsszavak: család, termékenység, vágyott gyermekszám, családpolitika

DOI: 10.56699/MT.2023.4.2

A családformák az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak; míg a párkapcsolaton alapuló gyermekes családok társadalmi súlya átalakulni látszik, addig alternatív családtípusok (például egyszülős és mozaikcsaládok) jelentek meg, váltak elterjedtté (Sobotka–Toulemon, 2008; Harcsa–Monostori, 2014; KSH, 2018). A 2016-os mikrocenzus,^[1]A 2022-es népszámlálás családok összetételére vonatkozó adatai a tanulmány megírásakor még nem álltak rendelkezésre. azaz a „kis népszámlálás” adatai szerint bár 1970 és 2011 között a párkapcsolaton (házasságon vagy élettársi kapcsolaton) alapuló háztartások aránya csökkent, még így is a háztartások többségét ezek teszik ki (KSH, 2018). A magyarok testi és lelki egészségét vizsgáló nagymintás Hungarostudy 2021 adatfelvétele is rámutatott, hogy a magyarok továbbra is a házasságot tartják a legjobb együttélési formának, különösen igaz ez a gyermeknevelés szempontjából (Engler et al., 2022). A családszerkezeti változásokkal kapcsolatban arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedekben nemcsak hazánkban, hanem az európai országok többségében is kitolódott a családalapítás átlagos életkora, ami a szingli életforma elterjedéséhez vezethet (Rövid, 2018; 2020), de összefüggésbe hozható a gyermekvállalás elhalasztásával, elutasításával is (Pári–Balogh, 2022). A fiatalok többsége azonban párkapcsolatra vágyik, és döntő többségük szeretne gyermeket vállalni (Engler, 2018), erre a következtetésre jutott a 2000-es évek első felében végzett első magyar szinglikutatás is (Utasi, 2004).

A hivatalos statisztikai adatok szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, amiben a családbarát gondolkodás, illetve a célzott és sokrétű családtámogatások is meghatározó szerepet játszanak. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) tudományos műhelyében 2018 óta készülnek családszociológiai és a családtámogatások mérésére vonatkozó vizsgálatok, melyek megerősítik többek között azt, hogy a magyarok számára kiemelten fontos a család és a gyermekvállalás, így a családtámogatások is nagyon lényeges szerepet töltenek be.

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa, mi jellemzi hazánkban a társadalom legkisebb és egyben legfontosabb, nélkülözhetetlen egységét, összetartó közösségét, a családot, azaz milyen változások következtek be az elmúlt évtizedekben a családok összetételében. Kitér továbbá arra, milyen szerepet tölthetnek be a családtámogatások a gyermekvállalásban, valamint hogy vajon a vágyott, tervezett gyermekek száma mennyire tér el a ténylegesen megvalósuló gyermekszámtól.

A családok helye a társadalomban

A „család a társadalom természetes és alapvető alkotóeleme, és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére” (ENSZ, 1948, 16. cikk 3. pont). Egyben a társadalom legkisebb egysége is, amelynek szerkezetére a demográfia, a gazdasági és kulturális tényezők folyamatosan hatást gyakorolnak, s amely maga is visszahat az említett elemekre. Tehát a család szerkezetében bekövetkezett változások okai és következményei is egy adott ország gazdasági, kulturális és demográfiai helyzetének.

A családok szociológiai vizsgálatának az 1960-as évek közepétől Nyugat-Európában lezajló családszerkezeti változások, a családformák pluralizálódásának irányzata szolgál értelmezési kereteként, amely a második demográfiai átmenet elméletébe illeszkedik (Lesthaeghe, 2010). A megközelítés nemcsak a nyugat-európai országok családszerkezetére érvényes, hanem kisebb időbeli eltolódással a kelet-közép-európai családokra is. Fontos meg- jegyezni, hogy a második demográfiai átmeneten túl a posztszocialista országokat (beleértve Magyarországot is) eltérő társadalmi és gazdasági fejlődés jellemezte a nyugat-európai országokhoz képest, ráadásul a szovjet blokk felbomlása újabb strukturális változásokat hozott a családformálódásban is. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a családokkal kapcsolatos, elsősorban a KINCS által végzett főbb kutatások eredményeit, így nem törekszik arra, hogy az elméleti megközelítésekről minél teljesebb képet nyújtson.

Sokszínűség vagy egy szín több árnyalata?

A családok szerkezetében megfigyelt változásokat a családformák pluralizációjával is magyarázzák, melynek egyik legjellemzőbb ismérve, hogy a rendszerváltást követően csökkent a házasságra épülő gyermekes családok társadalmon belüli súlya, nőtt viszont az élettársi kapcsolatban élők, az egyszülős családok, valamint a mozaikcsaládok aránya (KSH, 2018; Rövid, 2022). Az utóbbi évtizedekben emelkedett a gyermektelen, társ nélkül élő személyek, valamint a házasságon kívüli együttélések részaránya is. A 2016-os mikrocenzus adatai szerint a háztartások legnagyobb része (53%) azonban továbbra is párkapcsolaton (házasságon vagy élettársi kapcsolaton) alapult, ugyanakkor az is jól látható, hogy 1970 és 2011 között az egyszemélyes háztartások aránya is folyamatosan nőtt, és 2016-ban már a háztartások 30 százalékában élt egy személy. Az egyszülős háztartások aránya is alapvetően emelkedő tendenciát mutat: 2016-ban 12 százalékot tett ki (KSH, 2018).

A család szerkezetében bekövetkezett változások a család intézményének destabilizálódásához, a családi kohézió fellazulásához, majd felbomlásához vezethetnek (Harcsa, 2014). Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy ez a változás nem jelenti a család felbomlását. A házasságok instabilitása jelentheti azt, hogy megnövekedtek a rövid ideig tartó házasságok, de a várható élettartam növekedésének köszönhetően soha nem voltak ilyen nagy számban ilyen sokáig tartó házasságok sem. Az európai családszerkezeti változások azt mutatják, hogy bizonyos családtípusok egyre nagyobb teret foglalnak el: megnőtt az egyszülős családok, a multinukleáris családok és az élettársi kapcsolaton alapuló családok aránya a társadalomban.

Harcsa István (2014) szerint a párkapcsolaton alapuló családformák a legutóbbi időkig veszítettek súlyukból. „1970-ben még a népesség egytizede élt többcsaládos keretek között, 2011-ben viszont már csupán alig 3%. Az utóbbi fél évszázadban a nagycsaládos keretekből való kiáramlás jelentős mértékben hozzájárult ahhoz az elaprózódási folyamathoz, amely napjainkban jellemzi a család- és háztartásszerkezetet” (Harcsa, 2014: 6). A párkapcsolaton alapuló családforma folyamatosan visszaszorult a 2015-ig tartó időszakban, és ezzel egyidejűleg az egyedülállók csoportja növekedett: míg 1949-ben a háztartásszerkezeten belül 5 százaléknál alacsonyabb volt az egyedülállók aránya, addig 2011-re közel 14 százalékra növekedett. Mindezek mögött elsősorban nem a – nyugati országokban népszerű – szingli életforma állt, hanem a családi kohézió évtizedeken át tartó meggyengülése (Harcsa, 2014).

A tizenöt év alatti gyermeket nevelők körében az egyedülálló szülők aránya 1960 és 1980 között 13 százalék körül alakult, a kilencvenes évek elejére 19 százalékra emelkedett, majd – kisebb hullámzásokkal – 2011-re 19 és 21 százalék között mozgott. Harcsa (2014) megjegyzi, hogy a nemzetközi trendektől eltérően hazánk esetében nem lehet azt állítani, hogy a tizenöt év alatti gyermeket nevelő egyszülős családok aránya az utóbbi két évtizedben érdemben növekedett volna.

A házasság jelentősége a születések alakulásában

Házasságban több gyermek születik hazánkban, mint házasságon kívül. Az elmúlt években nőtt a házasságkötések száma, és ezzel párhuzamosan a stabil párkapcsolaton belül születő gyermekek aránya is. Míg 2015 előtt a gyermekeknek valamivel több mint a fele, 2022-ben már a 73 százaléka született házasságban (KSH), éppen ezért fontos annak feltárása is, mit gondolnak a magyarok a házasság intézményéről. A KINCS 2020 januárjában ezerfős reprezentatív kutatás keretében vizsgálta meg, mennyire játszik fontos szerepet az emberek életében a házasság: a válaszadók 39 százaléka tartja nagyon fontosnak, 36 százaléka pedig fontosnak, vagyis a válaszadók több mint 75 százaléka hisz a házasság intézményében (KINCS, 2020).

Kutatások, statisztikai adatok is igazolják: a magyarok számára kiemelten fontos a család és a gyermekvállalás kérdése. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt évtized során egyre többen döntöttek a házasság mellett, miközben a válások száma csökkenő tendenciát mutat.

1. ábra: A házasságkötések és válások számának alakulása Magyarországon, 2000–2022

Forrás: KSH, előzetes adat, KINCS saját szerkesztés

Míg a száz házasságkötésre jutó válások száma 2010-ben 67, addig 2022-re az előzetes adatok szerint már csak 27 volt. A KSH adatai szerint 2019 óta a házassági mérleg pozitív, több házasságot kötnek, mint amennyi megszűnik (akár válással, akár az egyik fél elhalálozásával). A házasság fontossága és a gyermekvállalás szorosan összefügg, a többség szerint házasság szükséges a gyermekvállaláshoz, vagyis tulajdonképpen a házasság a gyermekvállalás „előszobája” (Agócs–Balogh, 2020).

Az Eurostat (2023) adataiból is jól látható, hogy Magyarországon folyamatosan javul a házasságon belüli élve születések aránya, a házasság az elmúlt évtizedben újra népszerű lett Magyarországon (Agócs–Balogh, 2020). Ez a pozitív, emelkedő tendencia azzal is összefüggésbe hozható, hogy a kormány számos olyan intézkedést vezetett be az elmúlt években, melyekkel ösztönzi a házasságkötést, ezzel is visszaadva a házasság társadalmi rangját, megbecsültségét (Agócs–Balogh, 2020). 2015 óta a házasságkötési kedv ösztönzése érdekében a házasságkötést követő huszonnégy hónapban érvényesíthető az első házasok kedvezménye, mellyel az összevont adóalapba tartozó bevételeket lehet csökkenteni. Továbbá a babaváró támogatás jelentős hatása is tükröződik a kedvező demográfiai folyamatokban (Pári et al., 2019; Fűrész–Molnár, 2021; Papházi et al., 2021, 2022).

A magyar családpolitika szerepe és fókusza 2010 után

A magyar családpolitikában 2010 óta központi helyet foglal el a családvédelem, a pronatalista szemlélet,^[2]A család stabilitását hangsúlyozó és a gyermekvállalást (termékenységnövekedést) ösztönző szemlélet. illetve a „pro life” irányzat. Bő egy évtizede kiemelt társadalmi cél lett, hogy elősegítsék a magyar családok bővülését, gyarapodását. Egyúttal folyamatos feladat a családi értékek (a tradicionális családmodell) támogatása és a család meghatározó közösségformáló erejének biztosítása, miközben sok európai országban a migrációt tekintik megoldásnak a folyamatosan csökkenő népesség problémájára (Fűrész–Molnár, 2021).

Ebben az időszakban az egyes családtámogatások hangsúlya az alanyi jogon járó támogatások felől a munkaviszonyhoz kötöttek irányába mozdult el; a rendszer meghatározó eleme a családi típusú adózás (2011 óta), amelyet mára a gyermekes családok 95 százaléka igénybe tud venni (Pári et al., 2019). 2014 óta azonban már nemcsak adó-, hanem járulékkedvezményként is érvényesíthető a kedvezmény mértéke, ami hozzájárul, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok is részesülhessenek a kedvezményben. A jelenlegi formájában működő családi típusú adórendszernek jelentős szerepe volt abban, hogy 2019-ben Magyarország érte el a második legnagyobb gazdasági növekedést az Európai Unióban (Fűrész–Molnár, 2021).

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös bevezetésének, majd folyamatos bővítésének a legnagyobb eredménye népesedési szempontból, hogy minden harmadik szerződés esetében a párok újabb gyermeket vállaltak, és a koronavírus-járvány idején sem csökkent a csok iránti érdeklődés (Papházi et al., 2021; Papházi, 2022; Uhljár et al., 2023). A csok társadalmi elfogadottsága a Századvég Alapítvány kutatása szerint mindig is magas volt, 67 és 84 százalék között mozgott (Gyorgyovich, 2022).

Magyarországon az elmúlt tíz évben – Nyugat-Európával ellentétben – nem nőtt szignifikánsan a gyermeket vállaló nők átlagéletkora. A 2019-ben bevezetett Családvédelmi Akcióterv hozzájárul, hogy a családalapítás előtt álló anyagi akadályok jelentősen mérséklődjenek (Fűrész–Molnár, 2021; Kapdebo et al., 2022). Az intézkedéscsomag olyan elemeket tartalmaz, mint a babaváró támogatás, a vissza nem térítendő támogatások közül a csok vagy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása,^[3]A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2022. december 31-éig volt elérhető: https://www.allamkincstar.gov.hu/csaladok-tamogatasa/Csalad_gyermek/nagycsaladosok-autovasarlasi-tamogatasa   … Részletek a nagyszülői gyed, valamint a legalább négy gyermeket nevelő anyák személyijövedelemadó-mentessége, vagy új elemként 2023 januárjától a harminc év alatti édesanyák adókedvezménye. A magyar családtámogatások tehát valamennyi élethelyzetre megoldást kínálnak, és különös hangsúlyt fektetnek a gyermekvállalás előtt álló fiatalokra, aminek a hatása rövid, illetve hosszabb távon a demográfiai mutatók alakulásában is megmutatkozik majd (KIM, 2023).

A 2010-es évek magyar családpolitikájának sikerét több mutató is alátámasztja. A népesedési mutatók európai összehasonlításban is elismerést érdemelnek, kiemelten a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi arányszám és a párkapcsolatokra vonatkozó adatok kedvező alakulása. 2010 és 2021 között az Európai Unióban Magyar- országon emelkedett a legnagyobb mértékben, 30 százalékkal a fertilitási ráta (1,25-ról 1,61-ra), amivel az Eurostat adatai szerint az unió sereghajtóiból felzárkóztunk a középmezőny élére.

Gyorgyovich Miklós (2022) elemzése alapján levonható az a következtetés, hogy a magyarok számára még mindig fontos a család (81–93 százalék értett egyet ezzel az állítással a felmérés különböző időszakaiban). A családtámogatási intézkedések megítéléséről elmondható, hogy a társadalom nagyobb része (60 százaléknál is többen) elégedett ezekkel. 2018 végéig 66 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy vélték, hogy a családi adókedvezmény hatására több gyermek fog születni; ez az érték 2020-ig 47 és 57 százalék közé esett vissza, majd a későbbi időpontokban újra kétharmad körül alakultak az arányok. Gyorgyovich (2022) szerint egy demográfiai fordulat emberöltőkig is tarthat, így a leghatékonyabb beavatkozások mellett is évtizedekre van szükség a látványos eredményekhez.

A családtámogatások megítélése a gyermekvállalás szempontjából

A kormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi kockázatot a pár számára, mert kutatások (Engler, 2018; Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022; Pári et al., 2022) támasztják alá, hogy a gyermekvállalás legnagyobb gátja az anyagi stabilitás, a megfelelő lakás és a biztos jövedelem hiánya. „Az első gyermek vállalását nem az anyagiak befolyásolták, ugyanakkor a további gyermek vállalásának a kulcsa a biztos jövedelem, az anyagi biztonság, a biztos munkahely, a megfelelő lakáskörülmények, a tervezhetőség, kiszámíthatóság és a jövőkép volt” (Kapdebo et al., 2022: 35).

A KINCS 2022 márciusában végzett felméréséből kiderült, hogy az elmúlt tizenkét év családpolitikai intézkedéseit tízből heten (72%) ismerték, és az emberek háromnegyede (76%) támogatta ezeket (KINCS, 2022a). Az emberek többsége (82%) szeretné, hogy a családok a jövőben is kiemelt támogatást kapjanak. A magyarok számára kiemelten fontos a harminc év alatti fiatalok gyermekvállalásának a támogatása (a harminc év alatti édesanyák szja-mentessége, diákhitel-tartozásuk elengedése, ha harmincéves koruk előtt gyermeket vállalnak): tízből kilenc válaszadó (89%) ezen a véleményen van.

A család és a gyermekvállalás mint érték

A magyar társadalomról elmondható, hogy mindig is meghatározó volt benne és jelenleg is erős a családközpontú gondolkodás. Különböző felmérések (Tóth, 1997; Somlai– Tóth, 2002; Pongrácz–Spéder, 2002) egyhangúlag mutatják a család prioritását, a gyermekvállalás iránti pozitív beállítódást, valamint a tervezett gyermekek magas számát, és ezt az utóbbi években a KINCS-kutatások is megerősítették (KINCS, 2019; Papházi et al., 2022; Kapdebo et al., 2022; Engler et al., 2022; Uhljár et al., 2023). A népesedési mutatók alakulása alapján azonban megváltozott demográfiai magatartásról beszélhetünk, amelynek számos eredője között az egyik gyakran említett ok a fiatalok tanulmányi idejének kitolódása.

Az iskolapadban eltöltött évek, majd a pályakezdés, a tanultak munkaerőpiaci kamatoztatása, a tanulmányi befektetések megtérülésének elvárása elodázza a családalapítást (Engler, 2018). Az egyetemista fiatalok döntő többsége (90%) biztos abban, hogy családban szeretne élni. Engler Ágnes (2018) szerint a hallgatóknak több mint a fele a huszonöt és harminc év közötti életkort tartja ideálisnak az első gyermek megszületéséhez; a férfiak jellemzően későbbre datálják apává válásukat (a harminc év feletti életkorra). A válaszadók több mint egytizede (14%) azonban akár már a végzést követő években is családot alapítana, nagyobb arányban a nők. Engler idézett kutatása szerint elenyésző azok száma, akik elképzelhetőnek tartják, hogy hallgatóként váljanak szülővé. Az egyetemi évek alatt bekövetkező családalapításhoz leginkább rugalmas hozzáállást várnak el a fiatalok az egyetemtől (a tanrendben, a kurzusokon, vizsgákon), de hasonlóan magasra értékelik a kiegészítő jövedelmeket.

A 21–35 éves fiatalok gyermekvállalási terveit és termékenységtudatosságát vizsgáló KINCS-elemzés arra az eredményre jutott, hogy a válaszadók többsége (59%) szerint a leginkább ideális életkor a gyermekvállalásra a nők esetében a 25–29 éves kor, mely nem esik egybe a gyermekvállalás tervezett időpontjával (KINCS, 2021). A fiatalok többségének fontos a gyermekvállalás, ennek mértékét tízfokú skálán átlagosan 7,5-re értékelték. A gyermekesek és a házasok ennél is magasabb, 8,4-es illetve 8,7-es értéket adtak. A fiatalok 68 százaléka egy vagy két gyermeket szeretne vállalni élete során, 15 százalékuk pedig egyáltalán nem szeretne gyermeket. A gyermekvállalás elutasításának legfőbb oka a bizonytalan jövő és az anyagi helyzet, s viszonylag sokan hivatkoztak egészségügyi okokra is. Az első gyermek vállalásának tervezett időpontja átlagosan a harmincéves kor, míg az utolsó gyermeket átlagosan harmincöt éves korra tervezik. Mindezt megerősítette a Hungarostudy 2021 kutatás (Pári–Balog, 2022) és egy olyan vizsgálat is, amely a 25–44 évesek gyermekvállalási preferenciájára vonatkozott (Pári et al., 2022).

A generációk közötti kohézió

Mind a fiatalok, mind az idősebb generáció számára fontos, hogy segítsék egymást. A fiatalok 88 százaléka, az időseknek pedig a 93 százaléka gondolja úgy, hogy a szülői segítség nagyon fontos egy fiatal pár számára, ez pedig erősíti a két csoport kapcsolatát (KINCS, 2019). A fiatalok 80 százaléka és az idősek 88 százaléka gondolja úgy, hogy ösztönzi a gyermekvállalást, ha az unokákat rá lehet bízni a nagyszülőkre, ezért a nagyszülők jelenléte a családban magasabb gyermekvállalási szándékkal jár együtt.

A nagyszülő erőforrás a család számára, ahogy a család is erőforrás az idősek számára (KINCS, 2022b). A két generáció között erős kohézió figyelhető meg, tízből kilenc felnőtt nyilatkozta azt, hogy alapvetően jól megértik egymást a saját családjukban az idősebbek és a fiatalok, s a családokban szoros a kapcsolat a nemzedékek között. A válaszadók háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a család idősebb és fiatalabb tagjai legalább heti szinten találkoznak, továbbá kiderült az is, hogy a fiatalok és az idősek támaszkodhatnak egymásra. Tíz felnőttből kilenc nyilatkozta azt, hogy családjukban az unokák és a nagyszülők kapcsolata kifejezetten jó, és a családok 78 százalékában a gyermeknevelésben is aktívan részt vállalnak a nagyszülők.

Tényleges, vágyott és ideális gyermekszám

Egy társadalom jelenlegi és jövőbeli lehetőségeinek megismerése s az előttünk álló esetleges kihívások feltárása, megoldása szempontjából különösen fontos, hogy az eredetileg tervezett (vágyott) és a ténylegesen megvalósuló gyermekszám közötti különbséget (termékenységi rés) minimalizáljuk, vagyis megszülessenek a vágyott gyermekek (Engler–Pári, 2022). A kutatási eredmények (Fűrész–Székely, 2019; KINCS, 2019; Kapdebo et al., 2022) többek között azt mutatják, hogy a tervezett és a ténylegesen megvalósuló gyermekszám közötti eltérés több tényezőre is visszavezethető: a nem megfelelő párkapcsolatra, egy-egy váratlan betegségre, az egészségi állapotra, az életkorra, illetve az anyagi feltételek változására.

Az ideális gyermekszám is fontos demográfiai mutató, mely a személyes gyermekvállalási szándékoktól és döntésektől független, a társadalomra vonatkoztatott átlagos gyermekszámot mutatja be. A KINCS kutatásai alapján a magyarok két vagy több gyermeket tartanak ideálisnak, és a saját életükben is átlagosan 2,3 gyermeket terveznek (KINCS, 2019, 2021). A Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a KINCS közösen vizsgálta az EU országaiban a családokkal kapcsolatos attitűdöket, s kiderült, hogy Magyarországon a legmagasabb azok részaránya (40%), akik szerint három gyermek ideális egy családban, és csupán egy százalék tudja elképzelni az életét gyermektelenül. A tőlünk nyugatabbra fekvő országokban csak a válaszadók 17 százaléka szerint optimális három vagy több gyermek, miközben öt százalék tervez gyermekmentes életet (KINCS–Századvég, 2021).

Hazánkban a 18–35 éves fiatalok családcentrikusak (KINCS 2020, 2021; Engler et al., 2022), és ez a korcsoport a Covid–19-járvány negatív hatásai ellenére továbbra is két-három gyermek vállalását tervezi. A többség két gyermeket tart ideálisnak. Engler (2018) egyetemisták körében végzett kutatása szerint a kívánt gyermekszám (2,5) jóval magasabb a tényleges gyermekvállalási mutatónál.

Egy másik kutatás (Kapitány–Spéder, 2018) rámutatott arra is, hogy a párkapcsolat megléte – stabilitása, formája –, illetve hiánya alapvetően meghatározza a magánéleti terveket. A Hungarostudy 2021 kutatás szerint a házasságban élők messzemenően kiemelkedtek mind a már megszületett gyermekek száma, mind az ideálisnak tartott gyermekszámok alapján. Azonban ezt a csoportot nem az élettársi kapcsolatban élők követik, hanem az egyedül élő, de párkapcsolattal rendelkező válaszadók. Ők egyéb dimenziók mentén is váratlan eredményt mutattak (biztos tervezés, tervezett gyermekszám), amiből arra következtethetünk, hogy az együtt járók esetében számolni lehet mind a későbbi házasságkötésükkel, mind a gyermekvállalási szándékukkal. A mintában nagy számmal jelen lévő pár nélküli egyedülállók a legkevésbé optimisták a jövő tekintetében (Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022).

A Hungarostudy felmérés során kiderült, hogy ha az általános terveket nézzük, vagyis azt, hogy szeretne-e valaki gyermeket, illetve hány gyermeket tervez, nem igazolódik be az a feltételezett sorrend, hogy a házasokat a lazább kapcsolati forma követi, azonban a belátható időre szóló jövőképnél a kapcsolat erőssége szerint rendeződnek az elképzelések. A párkapcsolatban élő még gyermektelenek terveznek a legnagyobb arányban gyermeket vállalni (Engler et al., 2022). Azok, akiknek még nem született gyermekük, de akarnának gyermeket vállalni, átlagosan 30,5 éves korukban szeretnének először szülővé válni, ugyanakkor „a férfiak, a felsőfokú végzettségűek, a munkanélküliek és az egyedülállók ennél későbbi időpontot jelöltek meg. Van összefüggés a szülővé válás tervezett kora, valamint a kérdezett neme és iskolai végzettsége között: a férfiak későbbre tervezik az első gyermek vállalását, mint a nők, és a felsőfokú végzettségűek azok, akiknél a legjobban kitolódik az első gyermek vállalásának tervezett ideje” (KINCS, 2021: 10).

A KINCS 2019-es Baba-Mama kutatásának (Fűrész–Székely, 2019) eredményei szerint az átlagos tervezett gyerekszám akkor 2,34 volt. A házasok több gyermeket terveznek, mint az élettársi kapcsolatban élők. Összességében a gyermekvállalási korban lévő (18–45 éves) magyarok négyötöde legalább két gyermeket szeretne.

A gyermekvállalás fontosnak ítélését a Hungarostudy kutatás is mérte, és a 2021-es adatokból kiderül, hogy az ideális gyermekszám a 40–49 évesek között 2,13, a 30–39 évesek körében pedig 2,11 volt. Az ideális gyermekszám értéke biztosítaná a hazai népesség reprodukciójához szükséges szintet (2,1). Azonban a tényleges gyermekszám az egyszerű reprodukcióhoz szükségestől elmaradt: a negyvenévesek körében 1,54 volt, a harmincévesek kohorszában pedig alig haladta meg az egy gyermeket (1,03). A vizsgálat során megállapították, hogy a gyermeket tervezők előzetes megfontolásaikban a megfelelő lakás, az anyagi stabilitás és a biztos jövedelem előfeltételeit részesítik előnyben. A gyermeket nem tervezőknél szándékuk esetleges megváltozásában a jövedelmi viszonyokon kívül a munkavállalási tényezők (biztonság, családbarátság) játsszák a legfontosabb szerepet (Papházi et al., 2022).

A külhoni magyar családok szociológiai vizsgálatával egy 2018-as adatfelvételben foglalkozott a KINCS (Papházi et al., 2019). A Kárpát-medencében, de az anyaország határain kívül élők körében Erdélyben a legnagyobb az a gyermekszám, amely a leginkább kívánatos lenne egy családban (2,45), és a Felvidéken a legkisebb (2,25). A vizsgálat szerint a határon túli magyarok körében az átlagos gyermekszám magasabb, mint hazánkban, de a kutatók (Kapitány–Spéder, 2017; Fűrész–Székely, 2019; Péti et al., 2020) szerint néhány jel arra mutathat, hogy ez közeledhet a hazaihoz. A tervezett gyermekek átlagos száma még mindig meghaladja a népesség reprodukciójához szükséges szintet, az ideális gyermekszám pedig még ennél is magasabb, ami bizakodásra adhat okot. A gyermekvállalást befolyásoló tényezőket vizsgálva a külhoni megkérdezettek szerint a gyermekvállalás elsődleges feltétele a megfelelő partner és az otthon megléte, ami összecseng a magyarországi kutatások tapasztalataival is.

A gyermekvállaláshoz kapcsolódó várható népesedési tendenciák

Az, hogy milyen egy adott ország korfája, vagyis a lakosság kor szerinti megoszlása, jól mutatja, hány gyermek születik, illetve mennyien tartoznak a fiatalabb és az idősebb korosztályokba. A gyermekvállalás, a gyermekek születése ennélfogva is kulcsfontosságú, hiszen napjainkban nemcsak hazánkban, hanem a többi uniós tagállamban is az tapasztalható, hogy egyre idősödik a társadalmunk. A népesség idősödése az alacsony, reprodukciós szint alatti termékenységgel és a születéskor várható átlagos élettartam emelkedésével is összefüggésbe hozható. A társadalom reprodukciójához 2,1-es termékenységi arányszámra lenne szükség. A legfrissebb adatok szerint ezt a reprodukcióhoz szükséges szintet egyik uniós tagállam (így Magyarország) sem érte el (Eurostat, 2023). Magyarországon a születési statisztikák, így a teljes termékenységi arányszám is 2011-ben érte el történelmi mélypontját (1,23), ezt követően 2021-ig alapvetően emelkedő tendenciát mutatott. Ebben az évben a mutató értéke 1,59 volt, 2022-ben az előzetes adatok szerint pedig a teljes termékenységi arány egy nőre becsült értéke 1,52-ra csökkent.

A népesség számáról, összetételéről a tízévente sorra kerülő népszámlálások adatai alapján készíthető a legrészletesebb kép. Azonban azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a népesség számának alakulását a születések (a termékenység) mellett a halálozások száma, valamint a be- és a kivándorlás üteme is befolyásolja. Magyarország népessége 1981 óta folyamatosan csökken. 1980-ban még valamivel több mint 10,7 millióan éltünk az ország jelenlegi területén, ekkor volt a legmagasabb hazánk népességszáma. A legfrissebb, 2022-es népszámlálás adataiból jól látható, hogy a népességfogyás folytatódott: október 1-jén, a népszámlálás időpontjában 9 millió 604 ezer fő volt hazánk népessége, 333 ezerrel kevesebb, mint a 2011-es népszámláláskor (KSH, 2023). A népességcsökkenés a természetes fogyással hozható összefüggésbe, vagyis azzal, hogy többen halnak meg, mint amennyien születnek. Öregszik a társadalmunk, és ez az idősödő korösszetétel okozza azt, hogy egyre több az elhunytak száma a megszülető gyermekekhez képest. Nehézséget jelent az is, hogy egy idősödő népességben, miközben az időskorúak száma növekszik, addig a szülőképes korban lévő, 15–49 éves nők létszáma csökken, hazánkban évente átlagosan 15–20 ezer fővel esik vissza.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint (European Commission, 2021) az uniós tagállamok döntő többségében 2040 és 2070 között a tizenöt éven aluliak arányának visszaesése várható, ami a csökkenő termékenységgel és az idősödő korösszetétellel hozható összefüggésbe. Hazánkban az előbb említett időszakban megközelíti a 19 százalékot a gyermekkorúak aránya, amely várhatóan valamelyest meghaladja majd az uniós átlagot. A V4-országok közül előreláthatólag csak Csehországban lesz kedvezőbb a mutató értéke, mint Magyarországon, ahogy a hazánkkal határos országokban is a magyarországinál alacsonyabb arányszámokra lehet számítani.

Összefoglalás, főbb megállapítások

Az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak a családformák, és ez hazánkban sincs másként. A hivatalos statisztikai adatok szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, amiben a családbarát gondolkodás, a célzott és sokrétű családtámogatások meghatározó szerepet játszanak. Mindezt megerősítik a KINCS kutatásai.

A magyar társadalom tradicionálisan családközpontú, értékként tekint a gyermekekre, azonban a magyar családokban hosszú évtizede kevesebb gyermek születik, mint ahányat a szüleik terveztek vagy ideálisnak tartanak.

Az emberek hazánkban legalább két gyermeket szeretnének (Engler et al., 2022). Míg korábban öt vágyott gyermekből három született meg, addig napjainkban – a családtámogatási intézkedések hatására – Magyarországon már ötből négy érkezik a családokba, így egyre kisebb a különbség a tervezett és a megszülető gyermekek száma között (KINCS–Századvég, 2021). A párkapcsolati fókuszú kutatásokból (Horváth-Szabó, 2007; KINCS, 2020; Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022) egyértelműen látszik, hogy a stabil párkapcsolatban – jellemzően házasságban – élők körében a legmagasabb az ideálisnak tartott gyermekszám, és a vágyott gyermekek többsége náluk meg is születik.