Absztrakt

Az ifjúsági generáció nehézségei a munkaerőpiaci jelenlétet, a családalapítást, a gyermekvállaláshoz kötődő döntéseiket és lakhatási viszonyaikat is érintik. A hátrányos helyzetű településeken élő fiatalok életében mindezek a folyamatok más lehetőségekkel párosulnak, mint nagyvárosi kortársaik esetében, ami különösképp igaz a különböző otthonteremtési támogatások vonatkozásában, hiszen ezek feltételeit nem szociális alapon határozták meg, a lakhatási szegénységben élők nagy része számára e támogatások nem érhetők el. Az országos, nagymintás ifjúságkutatások, adatfelvételek eredményei révén, melyeket kiegészítenek a Felzárkózó települések program (FETE) adatgyűjtései, illetve az otthonteremtési támogatások adatai, keretben próbáljuk felvázolni az ifjúság lakhatási, gazdasági kitettségét. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy az ifjúsági makroadatokat a lokális adottságok, illetve a FETE szemszögéből értelmezzük, valamint ezek hozzájáruljanak az ifjúsági helyzetkép diverz leírásához.

Kulcsszavak: lakhatás, lakhatási szegénység, felzárkózó települések, ifjúság, családpolitika

DOI: 10.56699/MT.2024.1.4

Az ifjúsági generáció nehézségei a munkaerőpiaci jelenlétet, a családalapítást és a gyermekvállaláshoz kötődő döntéseiket, valamint a lakhatási viszonyaikat is érintik. Miközben a fiatal felnőttek kutatása terén egyre jellemzőbb a posztadoleszcencia mint az elhúzódó önállósodás vizsgálata, addig ennek differenciált megjelenési formái kevésbé hangsúlyosak. A hátrányos helyzetű településeken élő fiatalok életében az önállósodási folyamatok más lehetőségekkel párosulnak, mint nagyvárosi kortársaik esetében. Cikkünkben szeretnénk az országos, nagymintás ifjúságkutatások eredményei révén egyfajta keretben felvázolni az ifjúsági lakhatás gazdasági kitettségét, kiegészítve a Felzárkózó települések program adatgyűjtéseivel, másrészt a különböző kormányzati támogatások (például a babaváró hitel, a családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a CSOK) igénybevételének jellemzőivel. Helyzetképet szeretnénk rajzolni a felzárkózó településeken élő fiatalok gazdasági kiszolgáltatottságáról a lakhatási kihívások és a gazdasági státusz metszetében. Az ifjúsági makroadatokat a lokális adottságok, a felzárkózó települések szemszögéből értelmezzük, ezáltal hozzájárulva az ifjúsági egzisztenciális kockázatok, valamint a gazdasági helyzetkép diverz leírásához.

Elméleti kontextus

Magyarországon a gazdasági egyenlőtlenségek újratermelődése a rendszerváltást követően is meghatározó maradt (Ferge, 2000; Andorka, 2006; Éber, 2020). A társadalmi leszakadás, kizárás (exklúzió) hátterében a szegénység, az egyenlőtlenség, a(z etnikai, nemi, vallási) diszkrimináció, a munkanélküliség, a hajléktalanság növekedése, illetve a kapcsolati háló széttöredezése, felbomlása áll (Ferge, 2000). A hazai területi egyenlőtlenségek egy része globális, illetve lokális gazdasági és politikai folyamatokra vezethető vissza, melyek a háztartások vagyoni és lakhatási helyzetét alapjaikban határozzák meg (Hegedüs–Székely, 2022). Az ifjúsági életszakasz eseményeit, a felnőtté válás elhúzódását egzisztenciális kihívások kísérik, miközben a korosztályi problémaészlelés bizonytalanság, kilátástalanság köré épül (Csizmadia, 2018, 2022; Fazekas et al., 2019; Fazekas, 2023).

A 2019-ben indult Felzárkózó települések program (FETE) célja, hogy a KSH adatai alapján meghatározott háromszáz leghátrányosabb helyzetű településen komplex projektet valósítson meg, célzottan, a helyi igényeket és adottságokat figyelembe véve segítse az ott élőket. A program koordinátora és módszertani felelőse a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, mely mellé több egyházi és civil karitatív szervezet csatlakozott (Kormány, 2019). A települések elhelyezkedésében szórást láthatunk, a sűrűsödések jellemzően Dél-Dunántúlon, valamint Észak- és Északkelet-Magyarországon tapasztalhatók. A lokális problémák nem egy okra vezethetők vissza, megoldásukba többféle eszközt, szolgáltatást, támogatást kell bevonni: a projekt több elemből áll, melyek kiegészítik egymást (FETE, é. n.). A felzárkóztatás egyik eleme szociális lakások építése, felújítása, a lakhatási körülmények javítása, ennek megvalósításáért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány konzorciuma felel (MMSZA, 2022).

A lakhatási szegénység ENSZ által megfogalmazott definíciója a lakhatás jogi biztonságát, a lakásminőséget, a lakhatás megfizethetőségét, a megfelelő lakhatási lehetőségek elérhetőségét, a lakások elhelyezkedését, valamint a sérülékeny csoportok lakhatási helyzetét tekinti meghatározónak (Refworld, 1991), és a lakhatási szegénység gyakran energiaszegénységgel társul (Horváth, é n.). Hazai sajátosság, hogy nem mennyiségi ingatlanhiányról beszélünk, hiszen a lakott, illetve a nem lakott ingatlanok száma is folyamatosan nő (KSH, 2022).

Cikkünkben kiemeljük, hogy a különböző adatfelvételek során a fiatalok hogyan értékelték lakhatási helyzetüket, az életükben hogyan jelenik meg a lakhatási szegénység, illetve milyen ismeretekkel rendelkeznek az elérhető támogatásokról, mennyire férnek hozzájuk. A 2019-ben induló családvédelmi akcióterv keretében átalakított, illetve bevezetett családtámogatási intézkedések (babaváró támogatás, jelzáloghitel-elengedés, a CSOK kibővítése, például a feltételrendszert és a felhasználást tekintve, a falusi CSOK bevezetése) jelentősen növelték a hitelfelvételi hajlandóságot (Magyar Országgyűlés, 2019). Az elsődlegesen fiatalokat célzó családtámogatási változtatások a családtervezéssel és a gyermekvállalással kapcsolatos attitűdökre is hatással vannak (vö. Gábos, 2005). A szülőkről való leválás idejének kitolódása, azaz a posztadoleszcencia (Vaskovics, 2000; Somlai et al., 2007) nemcsak a szülőktől való elköltözést, az egzisztenciális függetlenedést, hanem a szubjektív önállósodást is érinti – míg a fiatalok biológiai érése egyre korábbra, a független életvitelhez szükséges társadalmi érettség egyre későbbre tehető (Fazekas, 2023).

A fiatalok eladósodási hajlandóságára a kormányzati intézkedések bevezetése mellett számos külső tényező is hatással van. A 2000-es évek világgazdasági eseményei között jócskán volt olyan, mely még a stabil anyagi helyzetű családokat is megtépázta, nemhogy azokat, akik a pénzügyileg sérülékeny rétegbe tartoznak. Ez a sérülékenység nemcsak a túlzott eladósodást jelentheti, hanem például a havi kiadások rendezésével, a lakbér vagy a közüzemi számlák kifizetésével, illetve az élelmiszer-vásárlással kapcsolatos pénzügyi problémákat is (Anderloni et al., 2012). A hátralékos és pénzügyileg sérülékeny háztartások különböző társadalmi, kulturális és gazdasági tényezők alapján földrajzilag is elkülönülnek. A Németh Erzsébet és munkatársai (2018) által vizsgált pénzügyisérülékenység-mutató értékében az egyes régiók közötti szignifikáns különbség ellenére sem egyértelmű az összefüggés a régiók fejlettsége, az ott élők átlagos jövedelmi szintje és a pénzügyi sérülékenység mértéke között. Attitűdbéli okai is lehetnek az effajta sérülékenységnek, például a hosszú távú tervezés, megfontoltság hiánya a pénzügyi döntésekben, a felkészültség, a pénzügyi eszközök használatának alacsony volta vagy a nagyfokú kockázatvállalás, a bizalom a szerencsében (például a szerencsejátékban).

A magyarországi fiatalok gazdasági helyzetének jellemzői

A magyarországi fiatalok élethelyzetéről átfogó képet adnak a 2000 óta négyévente megvalósuló országos, ifjúsági fókuszú adatgyűjtések hullámai (Ifjúság2000, Ifjúság2004, Ifjúság2008, Magyar Ifjúság 2012, Magyar Ifjúság Kutatás 2016, Magyar Ifjúság Kutatás 2020). Az életmóddal, a preferenciákkal és a státusszal kapcsolatban kaphatunk információt a 15–29 éves fiatalokról és attitűdjeikről, melyek legfontosabb elemeit a következő fejezetekben mutatjuk be. Bizonyos témaköröket országos adatbázisokkal, illetve nem csak fiatalokra vonatkozó kutatások eredményeivel egészítettünk ki.

A legutóbbi ifjúságkutatás (Magyar Ifjúság 2020) eredményei szerint a vizsgált korosztály fele (51%) aktív kereső, négytizedük (38%) tanuló, inaktívnak pedig egytizedük tekinthető (11%).

A megkérdezettek többségének (68%) nincsenek rendszeres anyagi gondjai, azonban negyedük esetében nagy odafigyelést igényel a jövedelmek beosztása, minden huszadik fiatal családjában pedig rendszeresek az anyagi jellegű lemondások (5%). Egy év viszonylatában a válaszadók 40 százaléka tudott beszámolni olyan hónapról, amikor annak végére a családnak elfogyott a pénze. Közülük minden harmadik fiatal (33%) családjának életében ez legalább kéthavonta előfordult. Ezek alapján nem meglepő, hogy a 15–29 éves fiataloknak mindössze 14 százaléka számolt be arról, hogy rendszeresen félre tud tenni, 44 százalékuk csak alkalmanként, 33 százalékuk pedig egyáltalán nem tud takarékoskodni. Az anyagi kiszolgáltatottságot tekintve az látható, hogy egy szűk réteg törleszt valamilyen hitelt: diákhitele három, más törlesztése tíz százalékuknak van.

A kutatási adatok szerint a 15–29 éves fiatalok 68 százaléka az év jelentős részében a szüleinél él, saját lakása vagy háza mindössze 19 százalékuknak van, ezzel összefüggésben a gazdasági függetlenedés a vizsgált korosztály 31 százalékára jellemző, többségük (69%) anyagi értelemben nem önálló, szüksége van szülei támogatására. Az átlagos háztartásméret 3,48 fős, a leggyakoribb a háromfős háztartás (34%).

A vizsgált korosztály 73 százaléka nőtlen/hajadon, 11 százalékuk házas, 16 százalékuk pedig élettársi kapcsolatban él. Gyermeke 13 százalékuknak van, átlagosan huszonhárom éves korban vállalták az elsőt. A gyermektelen fiatalok 11 százaléka nem is tervez gyermeket vállalni, az átlagos tervezett gyermekszám 1,77 (módusz: 2). A családpolitikai intézkedésekről a korosztály többsége hallott, ugyanakkor az informáltság nem feltétlenül jelenti az adott támogatás igénybevételét is, ahogyan azt az 1. táblázat mutatja.

1. táblázat: A családpolitikai intézkedések ismerete, igénybevétele a 15–29 évesek körében (%)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

A lakhatási adottságok tekintetében a 15–29 évesek 82 százaléka ítéli megfelelőnek a lakáskörülményeit, 18 százalékuk elégedetlen. A 2020-as adatfelvétel kérdezőbiztosaitól kapott jelzésekből az is kiderül, hogy a vizsgált fiatalok három százalékának lakásánál volt látható aládúcolás, vakolatomlás pedig a tizedüknél (belső öt százalék, külső nyolc százalék).

A lakhatáshoz kapcsolódó nehézségek és kihívások mint korosztályi problémák a 15–29 éveseknek mindössze négy százalékánál fogalmazódtak meg meghatározóként. A lakóhelyet illetően a megkérdezetteknek mindössze 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kedvezők az elhelyezkedési lehetőségek. A lakóhely településének elhagyását a korosztály 21 százaléka tervezi, 50 százalékuk nem, 23 százalékuk bizonytalan.

A szubjektív státusz és az életkörülmények kapcsolata

Amennyiben gyermekkori traumák előfordulását vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy az egyik szülő elvesztése, a szülők válása, a szülő állásvesztése, valamint a családot érintő súlyos anyagi veszteség a rendszeres lemondással élő fiatalok családjaiban fordul elő a legnagyobb eséllyel. Ugyanakkor a jövedelem pontos beosztására kényszerülő fiatalok körében is az átlagnál gyakoribb mindezen életesemények előfordulása (2. táblázat). Különösen az egzisztenciális veszteségek terén mérhető kiemelt veszélyeztetettség a legrosszabb anyagi helyzetben lévő fiatalok körében. A szülő/nevelőszülő állásvesztése, valamint a családot érintő anyagi veszteség hat-nyolcszor nagyobb eséllyel fordul elő a lemondással élők körében, mint a rendszeres anyagi gondok nélkül élők között.

2. táblázat: Életesemények előfordulása a szubjektív státusz metszetében (%; n = 7761–7801; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Ha a családi környezet kitettségén túl tekintünk a fiatalok általános helyzetére, több aspektus esetében is meg lehet ragadni hasonló kockázatokat (3. táblázat). Azt olvashatjuk ki az adatok metszetéből, hogy a főtevékenység és a szubjektív státusz között van összefüggés: a tanuló és a munkavállaló fiatalok vannak jobb helyzetben, körükben az országos arány alatti a rendszeres lemondásokkal élők aránya. Ezzel szemben a NEET-fiatalok (Not in Education, Employment, or Training – akik nem tanulnak és nem is dolgoznak) körében a teljes mintabeli aránynál három és félszer nagyobb a legrosszabb státusz előfordulásának esélye.

3. táblázat: A főtevékenység és a szubjektív státusz kapcsolata (%; n = 7822; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

A legmagasabb befejezett iskolai végzettség esetében szintén mérhető összefüggés a szubjektív státusszal (4. táblázat). A legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében több mint kétszer nagyobb az esélye annak, hogy rendszeres lemondásokkal éljenek, mint a teljes mintában. A diplomások körében ugyanez az arány mindössze két százalék, ami az országos aránynak nagyjából az egyhatoda.

4. táblázat: A legmagasabb iskolai végzettség és a szubjektív státusz kapcsolata (%; n = 7834; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Amennyiben a szociodemográfiai háttéren túl az attitűdök szintjén vizsgáljuk a szubjektív státusz hatását, szintén láthatunk összefüggéseket. Az egyik ilyen aspektus, hogy a lakóhelyhez kapcsolódó elhelyezkedési lehetőségek megítélése („Tapasztalatai szerint milyenek most az elhelyezkedési lehetőségek az Ön lakóhelyén és a környékén azzal a végzettséggel és szakképzettséggel, amellyel Ön rendelkezik / amilyen végzettséggel Ön iskolái befejezése után rendelkezni fog?”: 1 = nagyon kedvezőtlenek; 5 = nagyon kedvezőek) függ a szubjektív státusztól. Minél rosszabb anyagi státuszú egy fiatal, annál kedvezőtlenebbnek ítéli meg lakóhelyének munkahelyszerzéshez kapcsolódó adottságait (nincsenek rendszeres anyagi gondjaik: 3,0; nagy odafigyelést igényel a jövedelmek beosztása: 2,8; rendszeres lemondásokkal élnek: 2,1; teljes minta: 2,9). A jelenlegi életszínvonallal és az aktuális anyagi helyzettel való elégedettséget tekintve is hasonló együtt járás tapasztalható (5. táblázat). Minél rosszabb anyagi helyzet jellemzi a fiatalokat, annál alacsonyabb az elégedettségük mértéke.

5. táblázat: A jelenlegi életszínvonallal és anyagi helyzettel való elégedettség és a szubjektív státusz kapcsolata

(átlagok: 1 = egyáltalán nem elégedett; 5 = teljes mértékben elégedett; n = 7804 –7809; p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Az ifjúsági korosztályt érintő problémák észlelése terén főként az egzisztenciális nehézségek kerültek fókuszba a 15–29 éves korosztály körében, éppen ezért a szubjektív anyagi helyzet, ez esetben annak esetleges befolyása nagy jelentőségű lehet. Az adatok elemzéséből kitűnik, hogy van összefüggés a vizsgált tényezők között. Az egzisztenciális nehézség korosztályi problémaként való említése a szubjektív anyagi helyzet romlásával növekszik: a rendszeres lemondásokkal élő fiatalok körében a legmagasabb azok aránya (57%; nagy odafigyelést igényel a jövedelmek beosztása: 51%; nincsenek rendszeres anyagi gondjaik: 43%; teljes minta: 46%), akik ilyen jellegű nehézségeket diagnosztizálnak korosztályi szinten.

Amennyiben a családtámogatások ismeretét vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy bizonyos esetekben van jelentősége a szubjektív státusznak (6. táblázat). Egyértelműen látszik, hogy a kiszámíthatatlanabb helyzetben élő fiatalok sokkal kisebb eséllyel hallanak ilyen jellegű információkról, mint stabilabb anyagi helyzetben élő kortársaik. Fontos azonban azt is látni, hogy mind a diákhitel, mind a diplomás gyed / gyed extra lehetősége a felsőfokú végzettséget szerzett fiatalokat célozza, így nem meglepő, hogy a legrosszabb státuszú fiataloknak mindössze a harmada értesült ezekről a családtámogatási formákról.

6. táblázat: A családtámogatási intézkedések ismeretének és a szubjektív státusznak a kapcsolata (%; n = 1915–1927; *p ≤ 0 ,05, **p ≤ 0,001)

Forrás: Magyar Ifjúság Kutatás 2020

Ifjúsági lakhatási körülmények a fete-adatgyűjtések alapján

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2021 óta végez kérdőíves adatgyűjtést a FETE-programba bekapcsolódó települések háztartásaiban. A 2023 novemberében rendelkezésünkre bocsátott adatbázis nyolc háztartás mintáját tartalmazta, ebből – az ifjúságkutatások hagyományaihoz igazodva – a 15–29 éves fiatalok lakhatási adottságait, lakhatás- hoz kapcsolódó hátrányait ismertetjük a továbbiakban.

A gazdasági sérülékenységet tekintve elmondható, hogy a megkérdezett fiatal háztartások 11 százalékának van áruhitele, hét százaléknak lakáshitele, két százaléknak gépkocsihitele, 28 százaléknak pedig egyéb hitele. Esetükben a családi, baráti tartozások (12%), illetve a közműhátralékok felhalmozása jellemző (a különböző szolgáltatások esetében átlagosan tíz százalék). A vizsgált háztartások 13 százalékával fordult elő a felmérés előtti egy évben, hogy havonta kölcsön kellett kérniük, és mindössze 27 százalékukról mondható el, hogy egyáltalán nem szorultak erre. Jellemzően a családi kölcsön dominál (59%), emellett azonban nagyjából kilencedük banki hitelt vesz igénybe (12%), hetedük pedig magánszemélytől kér támogatást kamatmentes formában, további négy százalékuk utóbbit tekintve kamat visszafizetésére is kényszerül.

Az egzisztenciális helyzet értékelése többféle szempont alapján vizsgálható: a felsorolt állítások közül a háztartási gépek cseréjének esedékessége a legjellemzőbb az elemzett háztartások körében. Bizonytalan jövedelmek a háztartások 53 százalékánál fordulnak elő, mindössze negyedüknek van valamiféle tartaléka, és ruházkodásra kevesebbeknek jut, mint étkezésre vagy a gyermekek ellátására. Az adósságukból fakadó konfliktusokkal az elemzett háztartások 12 százalékának kell megküzdenie (7. táblázat).

7. táblázat: Egzisztenciális jellemzők előfordulása a 15–29 évesek háztartásaiban (%, n = 1002–1015)

Forrás: FETE-adatbázis

A tulajdonviszonyok tekintetében a saját tulajdon a legjellemzőbb: a megkérdezettek 63 százaléka él saját lakásában/házában, 24 százalékuk szívességi ingatlanhasználóként lakik például egy rokonánál vagy barátjánál, magánszemélytől öt százalékuk bérel, állami/önkormányzati tulajdont pedig négy százalékuk. A 15–29 évesek által lakott ingatlanok átlagos mérete 81,7 négyzetméter, az egy háztartásban élők átlagos száma 4,5 fő.

A lakások komfortfokozata összetett képet mutat, a legtöbb komfortosként jellemezhető, azonban a vizsgált háztartások háromtizede komfort nélküliként írható le (8. táblázat).

8. táblázat: A lakások komfortfokozata a 15–29 évesek háztartásait tekintve (%; n = 1007)

Forrás: FETE-adatbázis

A szobák helyiségeit tekintve az látható, hogy a legtöbb elemzett háztartásból hiányzik a nappali és a gyerekszoba (9. táblázat). A lakáson belüli vécé és a fürdő sem jellemző mindenhol, azonban konyha és háló szinte az összes háztartásban van.

9. táblázat: A lakások helyiségei a 15–29 évesek háztartásait tekintve (%; n = 919–1020)

Forrás: FETE-adatbázis

A lakások közművesítettsége terén a vezetékes áram a legelterjedtebb, valamint a hálózati vízvezeték (10. táblázat). Ugyanakkor az elemzett háztartások kétharmadában ásott vécé van a kertben.

10. táblázat: A lakások közművesítésének megléte a 15–29 évesek háztartásaiban (%; n = 1022–1030)

Forrás: FETE-adatbázis

Nagyjából minden második háztartásnál van hőszolgáltatás, ahogyan a gáztüzelésű cirkóval, villanybojlerrel vagy hagyományos fűtőanyaggal való vízmelegítés is minden második háztartásra jellemző. Minden második ingatlanba be van vezetve a gáz, ahogyan a palackos gáz is, valamint a hagyományos tüzelőanyagok használata szintén minden második háztartásra jellemző. A háztartások többsége hagyományos tüzelőanyagot használó kályhával fűt, központi fűtéssel, kazánnal mindössze az elemzett háztartások 13 százaléka rendelkezik. Fontos kiemelni, hogy a háztartások kilenc százalékában egyéb tüzelőanyaggal (például ruhával, szeméttel) fűtenek.

A háztartások felszereltségét tekintve a legelterjedtebbnek a hűtő (96%), a televízió (95%), a tűzhely/sparhelt (95%) és a mosógép (89%) tekinthető. Megfelelő világítás az elemzett háztartások kilenctizedében (92%) van, elegendő ággyal 85 százalékuk rendelkezik, elegendő szekrény 79 százalékuknál, asztal elegendő székkel pedig 82 százalékuknál lelhető fel.

Az ingatlanok 38 százaléka szegregátumban található. Vakolatomlás az elemzett háztartások 42 százalékánál az épületen kívül, 30 százalékuknál az épületen belül, jelentős beázás a háztartások 27 százalékánál, betört ablak 25 százalékuknál, míg az épületet érintő aládúcolás 12 százalékuknál volt tapasztalható.

A felzárkózó településeken élők hozzáférése az otthonteremtési támogatásokhoz

A célzott támogatások (különösen a falusi CSOK) jelentősen fellendítették a kisebb településeken zajló ingatlanvásárlások, illetve -felújítások számát (MNB, 2023). A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Otthonteremtés csoportja a FETE lakóit segíti abban, hogy az elérhető családtámogatásokat igénybe tudják venni: megismertetik velük a jogosultsági feltételeket, közvetítenek a pénzintézet és az ügyfél között, támogatást nyújtanak az ügyintézés folyamatában (például dokumentumok beszerzése), illetve segítenek olyan kivitelezőt találni, aki elvállalja és adott esetben bizalmi alapon elvégzi az utófinanszírozott munkálatokat. A csoport vezetője elmondta, hogy két és fél év alatt már 250 családot segítettek hozzá a CSOK-hoz, illetve falusi CSOK-hoz, valamint a babaváró hitelhez, így kétmilliárd forint – túlnyomórészt vissza nem térítendő – forrást sikerült bevonni e családok lakhatásának javításába.

„A CSOK igénybevétele a Felzárkózó települések programban részt vevő 118 településen” című gyorsjelentés adatai szerint az ott élők által igénybe vett támogatások esetében a szerződést megkötők kora 2,68-dal alacsonyabb volt az országos átlagnál (35,9 év és 33,22 év). A szerződéskötés évében a legfiatalabb szerződő tizennyolc, a legidősebb hatvankilenc éves volt. A vállalt gyermekek száma az elemzett családok esetében átlagosan 2,4, mely 0,8-del magasabb az országos átlagnál. Ezzel szemben újabb gyermeket a szerződéskötések közel kétharmadában nem vállaltak, ami öt százalékponttal meghaladja az országos arányt. A támogatások összege a felzárkózó településeken összesen több mint négymilliárd forint volt, ami szerződésenként átlagosan 5 709 301 forintot jelentett. A támogatások típusai a következőképpen alakultak: nyolcvan százalékukat kistelepülésen vagy külterületen található ingatlan megvásárlása vagy korszerűsítése céljából (falusi CSOK) igényelték (114 településen érhető el), ötödüket használt ingatlan vásárlására vagy felújítására fordították, s összesen négy esetben új lakás vagy ház vételére (KINCS, 2022).

A fenti adatokat tovább árnyalja az Otthonteremtés csoport vezetőjének kiegészítése a gyermekek számát tekintve:

• jóváhagyott CSOK-ügyletekhez kapcsolódó meglévő gyermekek száma: 627;
• jóváhagyott CSOK-ügyletek kapcsán vállalt gyermekek száma: 64;
• jóváhagyott CSOK-ügyletekhez kapcsolódó tartósan beteg gyermekek száma és aránya (ahol az ápolási díjra való tekintettel kapott a család CSOK-támogatást): 24, ami az összes jóváhagyott CSOK-ügylet 11 százalékát jelenti.

Következtetések

A nagymintás ifjúságkutatások eredményei rávilágítanak, hogy a szubjektív státusz tekintetében legrosszabb helyzetben élők több hátránnyal is küzdenek – így az iskolai végzettség, az egzisztenciális elégedettség vagy a gyermekkori traumák előfordulása terén. Ennek következtében a fiatalkort érintő egzisztenciális kockázatok ellensúlyozása, valamint az ebből fakadó hátrányok leküzdése nagy terhet ró a legbizonytalanabb helyzetben élőkre.

A FETE-adatbázisból nyilvánvaló, hogy a lakóhely gazdasági adottságai nagyban befolyásolják az egzisztenciális lehetőségeket a lakhatás terén is. A lakóhelyhez kapcsolódó negatív jellemzők, hiányosságok valószínűsítik az eladósodást, valamint a másoknak való kiszolgáltatottságot (legyen szó például lakhatásról vagy anyagi támogatásról). Azt is fontos látni, hogy a lakhatás hiányos adottságai sok esetben párosulnak az egészségre is ártalmas jellemzőkkel (például penészes ingatlanok, a megfelelő étkezés biztosításának elmaradása, a szennyvízelvezetés hiánya). A nem megfelelő életkörülmények súlyos következményekkel járhatnak, melyekre többféle, az adott élethelyzethez legjobban igazodó megoldást kell találni rövid (fecskelakás, szolgálati lakás, krízisingatlan stb.), illetve hosszú távon (önkormányzati bérlakásprogram, szociális lakásügynökség, célzott kormányzati támogatások ingatlanvásárlásra stb.).

Bizonyos állami támogatások a felzárkózó településeken élők egy része számára is elérhető közelségbe kerültek. Voltak olyan családok, melyek egyedül járták végig az igénylés folyamatát, ugyanakkor kiemelkedő azon esetek száma, amikor egy segítő szakember közvetítésével valósultak meg az ügyletek. Egy köztes szakember bevonásával növelhető az igénylések sikeressége, megkönnyíthető a szereplők kapcsolattartása (ügyfél, pénzintézet, kivitelező), illetve gördülékenyebbé tehető az igénylés menete (például dokumentumok beszerzése, kivitelező kiválasztása). Fontos megjegyezni, hogy a különböző támogatott konstrukciók feltételrendszerét nem szociális alapon határozták meg, a lakhatási szegénységben élők jelentős része számára az otthonteremtési támogatások nem érhetők el.

Borítókép: Majoros Árpád Csaba, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Absztrakt

A családformák az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak, átalakulóban vannak. A hivatalos statisztikai adatok és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásai szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, aminek a hátterében többek között a csa­ládbarát gondolkodás és a célzott családtámogatások rendszere áll. A ma­gyar társadalom tradicionálisan értékként tekint a családra és a gyermekekre, azonban hosszú évtizedek óta kevesebb gyermek születik meg, mint amennyit terveznek. A kutatásokból egyértelműen látszik, hogy a stabil párkapcsolatban – jellemzően házasságban – élők körében a legmagasabb az ideálisnak tartott gyermekszám, és ma már öt vágyott gyermekből négy meg is születik. A szing­li életforma elterjedése a családalapítás kitolódásával, a gyermekvállalás el­ halasztásával vagy elutasításával is összefüggésbe hozható. A fiatalok jelentős többsége mégis napjainkban is vágyik a stabil párkapcsolatra és a későbbiek során a gyermekvállalásra.

Kulcsszavak: család, termékenység, vágyott gyermekszám, családpolitika

DOI: 10.56699/MT.2023.4.2

A családformák az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak; míg a párkapcsolaton alapuló gyermekes családok társadalmi súlya átalakulni látszik, addig alternatív családtípusok (például egyszülős és mozaikcsaládok) jelentek meg, váltak elterjedtté (Sobotka–Toulemon, 2008; Harcsa–Monostori, 2014; KSH, 2018). A 2016-os mikrocenzus,^[1]A 2022-es népszámlálás családok összetételére vonatkozó adatai a tanulmány megírásakor még nem álltak rendelkezésre. azaz a „kis népszámlálás” adatai szerint bár 1970 és 2011 között a párkapcsolaton (házasságon vagy élettársi kapcsolaton) alapuló háztartások aránya csökkent, még így is a háztartások többségét ezek teszik ki (KSH, 2018). A magyarok testi és lelki egészségét vizsgáló nagymintás Hungarostudy 2021 adatfelvétele is rámutatott, hogy a magyarok továbbra is a házasságot tartják a legjobb együttélési formának, különösen igaz ez a gyermeknevelés szempontjából (Engler et al., 2022). A családszerkezeti változásokkal kapcsolatban arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedekben nemcsak hazánkban, hanem az európai országok többségében is kitolódott a családalapítás átlagos életkora, ami a szingli életforma elterjedéséhez vezethet (Rövid, 2018; 2020), de összefüggésbe hozható a gyermekvállalás elhalasztásával, elutasításával is (Pári–Balogh, 2022). A fiatalok többsége azonban párkapcsolatra vágyik, és döntő többségük szeretne gyermeket vállalni (Engler, 2018), erre a következtetésre jutott a 2000-es évek első felében végzett első magyar szinglikutatás is (Utasi, 2004).

A hivatalos statisztikai adatok szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, amiben a családbarát gondolkodás, illetve a célzott és sokrétű családtámogatások is meghatározó szerepet játszanak. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) tudományos műhelyében 2018 óta készülnek családszociológiai és a családtámogatások mérésére vonatkozó vizsgálatok, melyek megerősítik többek között azt, hogy a magyarok számára kiemelten fontos a család és a gyermekvállalás, így a családtámogatások is nagyon lényeges szerepet töltenek be.

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa, mi jellemzi hazánkban a társadalom legkisebb és egyben legfontosabb, nélkülözhetetlen egységét, összetartó közösségét, a családot, azaz milyen változások következtek be az elmúlt évtizedekben a családok összetételében. Kitér továbbá arra, milyen szerepet tölthetnek be a családtámogatások a gyermekvállalásban, valamint hogy vajon a vágyott, tervezett gyermekek száma mennyire tér el a ténylegesen megvalósuló gyermekszámtól.

A családok helye a társadalomban

A „család a társadalom természetes és alapvető alkotóeleme, és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére” (ENSZ, 1948, 16. cikk 3. pont). Egyben a társadalom legkisebb egysége is, amelynek szerkezetére a demográfia, a gazdasági és kulturális tényezők folyamatosan hatást gyakorolnak, s amely maga is visszahat az említett elemekre. Tehát a család szerkezetében bekövetkezett változások okai és következményei is egy adott ország gazdasági, kulturális és demográfiai helyzetének.

A családok szociológiai vizsgálatának az 1960-as évek közepétől Nyugat-Európában lezajló családszerkezeti változások, a családformák pluralizálódásának irányzata szolgál értelmezési kereteként, amely a második demográfiai átmenet elméletébe illeszkedik (Lesthaeghe, 2010). A megközelítés nemcsak a nyugat-európai országok családszerkezetére érvényes, hanem kisebb időbeli eltolódással a kelet-közép-európai családokra is. Fontos meg- jegyezni, hogy a második demográfiai átmeneten túl a posztszocialista országokat (beleértve Magyarországot is) eltérő társadalmi és gazdasági fejlődés jellemezte a nyugat-európai országokhoz képest, ráadásul a szovjet blokk felbomlása újabb strukturális változásokat hozott a családformálódásban is. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a családokkal kapcsolatos, elsősorban a KINCS által végzett főbb kutatások eredményeit, így nem törekszik arra, hogy az elméleti megközelítésekről minél teljesebb képet nyújtson.

Sokszínűség vagy egy szín több árnyalata?

A családok szerkezetében megfigyelt változásokat a családformák pluralizációjával is magyarázzák, melynek egyik legjellemzőbb ismérve, hogy a rendszerváltást követően csökkent a házasságra épülő gyermekes családok társadalmon belüli súlya, nőtt viszont az élettársi kapcsolatban élők, az egyszülős családok, valamint a mozaikcsaládok aránya (KSH, 2018; Rövid, 2022). Az utóbbi évtizedekben emelkedett a gyermektelen, társ nélkül élő személyek, valamint a házasságon kívüli együttélések részaránya is. A 2016-os mikrocenzus adatai szerint a háztartások legnagyobb része (53%) azonban továbbra is párkapcsolaton (házasságon vagy élettársi kapcsolaton) alapult, ugyanakkor az is jól látható, hogy 1970 és 2011 között az egyszemélyes háztartások aránya is folyamatosan nőtt, és 2016-ban már a háztartások 30 százalékában élt egy személy. Az egyszülős háztartások aránya is alapvetően emelkedő tendenciát mutat: 2016-ban 12 százalékot tett ki (KSH, 2018).

A család szerkezetében bekövetkezett változások a család intézményének destabilizálódásához, a családi kohézió fellazulásához, majd felbomlásához vezethetnek (Harcsa, 2014). Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy ez a változás nem jelenti a család felbomlását. A házasságok instabilitása jelentheti azt, hogy megnövekedtek a rövid ideig tartó házasságok, de a várható élettartam növekedésének köszönhetően soha nem voltak ilyen nagy számban ilyen sokáig tartó házasságok sem. Az európai családszerkezeti változások azt mutatják, hogy bizonyos családtípusok egyre nagyobb teret foglalnak el: megnőtt az egyszülős családok, a multinukleáris családok és az élettársi kapcsolaton alapuló családok aránya a társadalomban.

Harcsa István (2014) szerint a párkapcsolaton alapuló családformák a legutóbbi időkig veszítettek súlyukból. „1970-ben még a népesség egytizede élt többcsaládos keretek között, 2011-ben viszont már csupán alig 3%. Az utóbbi fél évszázadban a nagycsaládos keretekből való kiáramlás jelentős mértékben hozzájárult ahhoz az elaprózódási folyamathoz, amely napjainkban jellemzi a család- és háztartásszerkezetet” (Harcsa, 2014: 6). A párkapcsolaton alapuló családforma folyamatosan visszaszorult a 2015-ig tartó időszakban, és ezzel egyidejűleg az egyedülállók csoportja növekedett: míg 1949-ben a háztartásszerkezeten belül 5 százaléknál alacsonyabb volt az egyedülállók aránya, addig 2011-re közel 14 százalékra növekedett. Mindezek mögött elsősorban nem a – nyugati országokban népszerű – szingli életforma állt, hanem a családi kohézió évtizedeken át tartó meggyengülése (Harcsa, 2014).

A tizenöt év alatti gyermeket nevelők körében az egyedülálló szülők aránya 1960 és 1980 között 13 százalék körül alakult, a kilencvenes évek elejére 19 százalékra emelkedett, majd – kisebb hullámzásokkal – 2011-re 19 és 21 százalék között mozgott. Harcsa (2014) megjegyzi, hogy a nemzetközi trendektől eltérően hazánk esetében nem lehet azt állítani, hogy a tizenöt év alatti gyermeket nevelő egyszülős családok aránya az utóbbi két évtizedben érdemben növekedett volna.

A házasság jelentősége a születések alakulásában

Házasságban több gyermek születik hazánkban, mint házasságon kívül. Az elmúlt években nőtt a házasságkötések száma, és ezzel párhuzamosan a stabil párkapcsolaton belül születő gyermekek aránya is. Míg 2015 előtt a gyermekeknek valamivel több mint a fele, 2022-ben már a 73 százaléka született házasságban (KSH), éppen ezért fontos annak feltárása is, mit gondolnak a magyarok a házasság intézményéről. A KINCS 2020 januárjában ezerfős reprezentatív kutatás keretében vizsgálta meg, mennyire játszik fontos szerepet az emberek életében a házasság: a válaszadók 39 százaléka tartja nagyon fontosnak, 36 százaléka pedig fontosnak, vagyis a válaszadók több mint 75 százaléka hisz a házasság intézményében (KINCS, 2020).

Kutatások, statisztikai adatok is igazolják: a magyarok számára kiemelten fontos a család és a gyermekvállalás kérdése. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt évtized során egyre többen döntöttek a házasság mellett, miközben a válások száma csökkenő tendenciát mutat.

1. ábra: A házasságkötések és válások számának alakulása Magyarországon, 2000–2022

Forrás: KSH, előzetes adat, KINCS saját szerkesztés

Míg a száz házasságkötésre jutó válások száma 2010-ben 67, addig 2022-re az előzetes adatok szerint már csak 27 volt. A KSH adatai szerint 2019 óta a házassági mérleg pozitív, több házasságot kötnek, mint amennyi megszűnik (akár válással, akár az egyik fél elhalálozásával). A házasság fontossága és a gyermekvállalás szorosan összefügg, a többség szerint házasság szükséges a gyermekvállaláshoz, vagyis tulajdonképpen a házasság a gyermekvállalás „előszobája” (Agócs–Balogh, 2020).

Az Eurostat (2023) adataiból is jól látható, hogy Magyarországon folyamatosan javul a házasságon belüli élve születések aránya, a házasság az elmúlt évtizedben újra népszerű lett Magyarországon (Agócs–Balogh, 2020). Ez a pozitív, emelkedő tendencia azzal is összefüggésbe hozható, hogy a kormány számos olyan intézkedést vezetett be az elmúlt években, melyekkel ösztönzi a házasságkötést, ezzel is visszaadva a házasság társadalmi rangját, megbecsültségét (Agócs–Balogh, 2020). 2015 óta a házasságkötési kedv ösztönzése érdekében a házasságkötést követő huszonnégy hónapban érvényesíthető az első házasok kedvezménye, mellyel az összevont adóalapba tartozó bevételeket lehet csökkenteni. Továbbá a babaváró támogatás jelentős hatása is tükröződik a kedvező demográfiai folyamatokban (Pári et al., 2019; Fűrész–Molnár, 2021; Papházi et al., 2021, 2022).

A magyar családpolitika szerepe és fókusza 2010 után

A magyar családpolitikában 2010 óta központi helyet foglal el a családvédelem, a pronatalista szemlélet,^[2]A család stabilitását hangsúlyozó és a gyermekvállalást (termékenységnövekedést) ösztönző szemlélet. illetve a „pro life” irányzat. Bő egy évtizede kiemelt társadalmi cél lett, hogy elősegítsék a magyar családok bővülését, gyarapodását. Egyúttal folyamatos feladat a családi értékek (a tradicionális családmodell) támogatása és a család meghatározó közösségformáló erejének biztosítása, miközben sok európai országban a migrációt tekintik megoldásnak a folyamatosan csökkenő népesség problémájára (Fűrész–Molnár, 2021).

Ebben az időszakban az egyes családtámogatások hangsúlya az alanyi jogon járó támogatások felől a munkaviszonyhoz kötöttek irányába mozdult el; a rendszer meghatározó eleme a családi típusú adózás (2011 óta), amelyet mára a gyermekes családok 95 százaléka igénybe tud venni (Pári et al., 2019). 2014 óta azonban már nemcsak adó-, hanem járulékkedvezményként is érvényesíthető a kedvezmény mértéke, ami hozzájárul, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok is részesülhessenek a kedvezményben. A jelenlegi formájában működő családi típusú adórendszernek jelentős szerepe volt abban, hogy 2019-ben Magyarország érte el a második legnagyobb gazdasági növekedést az Európai Unióban (Fűrész–Molnár, 2021).

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös bevezetésének, majd folyamatos bővítésének a legnagyobb eredménye népesedési szempontból, hogy minden harmadik szerződés esetében a párok újabb gyermeket vállaltak, és a koronavírus-járvány idején sem csökkent a csok iránti érdeklődés (Papházi et al., 2021; Papházi, 2022; Uhljár et al., 2023). A csok társadalmi elfogadottsága a Századvég Alapítvány kutatása szerint mindig is magas volt, 67 és 84 százalék között mozgott (Gyorgyovich, 2022).

Magyarországon az elmúlt tíz évben – Nyugat-Európával ellentétben – nem nőtt szignifikánsan a gyermeket vállaló nők átlagéletkora. A 2019-ben bevezetett Családvédelmi Akcióterv hozzájárul, hogy a családalapítás előtt álló anyagi akadályok jelentősen mérséklődjenek (Fűrész–Molnár, 2021; Kapdebo et al., 2022). Az intézkedéscsomag olyan elemeket tartalmaz, mint a babaváró támogatás, a vissza nem térítendő támogatások közül a csok vagy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása,^[3]A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2022. december 31-éig volt elérhető: https://www.allamkincstar.gov.hu/csaladok-tamogatasa/Csalad_gyermek/nagycsaladosok-autovasarlasi-tamogatasa   … Részletek a nagyszülői gyed, valamint a legalább négy gyermeket nevelő anyák személyijövedelemadó-mentessége, vagy új elemként 2023 januárjától a harminc év alatti édesanyák adókedvezménye. A magyar családtámogatások tehát valamennyi élethelyzetre megoldást kínálnak, és különös hangsúlyt fektetnek a gyermekvállalás előtt álló fiatalokra, aminek a hatása rövid, illetve hosszabb távon a demográfiai mutatók alakulásában is megmutatkozik majd (KIM, 2023).

A 2010-es évek magyar családpolitikájának sikerét több mutató is alátámasztja. A népesedési mutatók európai összehasonlításban is elismerést érdemelnek, kiemelten a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi arányszám és a párkapcsolatokra vonatkozó adatok kedvező alakulása. 2010 és 2021 között az Európai Unióban Magyar- országon emelkedett a legnagyobb mértékben, 30 százalékkal a fertilitási ráta (1,25-ról 1,61-ra), amivel az Eurostat adatai szerint az unió sereghajtóiból felzárkóztunk a középmezőny élére.

Gyorgyovich Miklós (2022) elemzése alapján levonható az a következtetés, hogy a magyarok számára még mindig fontos a család (81–93 százalék értett egyet ezzel az állítással a felmérés különböző időszakaiban). A családtámogatási intézkedések megítéléséről elmondható, hogy a társadalom nagyobb része (60 százaléknál is többen) elégedett ezekkel. 2018 végéig 66 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy vélték, hogy a családi adókedvezmény hatására több gyermek fog születni; ez az érték 2020-ig 47 és 57 százalék közé esett vissza, majd a későbbi időpontokban újra kétharmad körül alakultak az arányok. Gyorgyovich (2022) szerint egy demográfiai fordulat emberöltőkig is tarthat, így a leghatékonyabb beavatkozások mellett is évtizedekre van szükség a látványos eredményekhez.

A családtámogatások megítélése a gyermekvállalás szempontjából

A kormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi kockázatot a pár számára, mert kutatások (Engler, 2018; Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022; Pári et al., 2022) támasztják alá, hogy a gyermekvállalás legnagyobb gátja az anyagi stabilitás, a megfelelő lakás és a biztos jövedelem hiánya. „Az első gyermek vállalását nem az anyagiak befolyásolták, ugyanakkor a további gyermek vállalásának a kulcsa a biztos jövedelem, az anyagi biztonság, a biztos munkahely, a megfelelő lakáskörülmények, a tervezhetőség, kiszámíthatóság és a jövőkép volt” (Kapdebo et al., 2022: 35).

A KINCS 2022 márciusában végzett felméréséből kiderült, hogy az elmúlt tizenkét év családpolitikai intézkedéseit tízből heten (72%) ismerték, és az emberek háromnegyede (76%) támogatta ezeket (KINCS, 2022a). Az emberek többsége (82%) szeretné, hogy a családok a jövőben is kiemelt támogatást kapjanak. A magyarok számára kiemelten fontos a harminc év alatti fiatalok gyermekvállalásának a támogatása (a harminc év alatti édesanyák szja-mentessége, diákhitel-tartozásuk elengedése, ha harmincéves koruk előtt gyermeket vállalnak): tízből kilenc válaszadó (89%) ezen a véleményen van.

A család és a gyermekvállalás mint érték

A magyar társadalomról elmondható, hogy mindig is meghatározó volt benne és jelenleg is erős a családközpontú gondolkodás. Különböző felmérések (Tóth, 1997; Somlai– Tóth, 2002; Pongrácz–Spéder, 2002) egyhangúlag mutatják a család prioritását, a gyermekvállalás iránti pozitív beállítódást, valamint a tervezett gyermekek magas számát, és ezt az utóbbi években a KINCS-kutatások is megerősítették (KINCS, 2019; Papházi et al., 2022; Kapdebo et al., 2022; Engler et al., 2022; Uhljár et al., 2023). A népesedési mutatók alakulása alapján azonban megváltozott demográfiai magatartásról beszélhetünk, amelynek számos eredője között az egyik gyakran említett ok a fiatalok tanulmányi idejének kitolódása.

Az iskolapadban eltöltött évek, majd a pályakezdés, a tanultak munkaerőpiaci kamatoztatása, a tanulmányi befektetések megtérülésének elvárása elodázza a családalapítást (Engler, 2018). Az egyetemista fiatalok döntő többsége (90%) biztos abban, hogy családban szeretne élni. Engler Ágnes (2018) szerint a hallgatóknak több mint a fele a huszonöt és harminc év közötti életkort tartja ideálisnak az első gyermek megszületéséhez; a férfiak jellemzően későbbre datálják apává válásukat (a harminc év feletti életkorra). A válaszadók több mint egytizede (14%) azonban akár már a végzést követő években is családot alapítana, nagyobb arányban a nők. Engler idézett kutatása szerint elenyésző azok száma, akik elképzelhetőnek tartják, hogy hallgatóként váljanak szülővé. Az egyetemi évek alatt bekövetkező családalapításhoz leginkább rugalmas hozzáállást várnak el a fiatalok az egyetemtől (a tanrendben, a kurzusokon, vizsgákon), de hasonlóan magasra értékelik a kiegészítő jövedelmeket.

A 21–35 éves fiatalok gyermekvállalási terveit és termékenységtudatosságát vizsgáló KINCS-elemzés arra az eredményre jutott, hogy a válaszadók többsége (59%) szerint a leginkább ideális életkor a gyermekvállalásra a nők esetében a 25–29 éves kor, mely nem esik egybe a gyermekvállalás tervezett időpontjával (KINCS, 2021). A fiatalok többségének fontos a gyermekvállalás, ennek mértékét tízfokú skálán átlagosan 7,5-re értékelték. A gyermekesek és a házasok ennél is magasabb, 8,4-es illetve 8,7-es értéket adtak. A fiatalok 68 százaléka egy vagy két gyermeket szeretne vállalni élete során, 15 százalékuk pedig egyáltalán nem szeretne gyermeket. A gyermekvállalás elutasításának legfőbb oka a bizonytalan jövő és az anyagi helyzet, s viszonylag sokan hivatkoztak egészségügyi okokra is. Az első gyermek vállalásának tervezett időpontja átlagosan a harmincéves kor, míg az utolsó gyermeket átlagosan harmincöt éves korra tervezik. Mindezt megerősítette a Hungarostudy 2021 kutatás (Pári–Balog, 2022) és egy olyan vizsgálat is, amely a 25–44 évesek gyermekvállalási preferenciájára vonatkozott (Pári et al., 2022).

A generációk közötti kohézió

Mind a fiatalok, mind az idősebb generáció számára fontos, hogy segítsék egymást. A fiatalok 88 százaléka, az időseknek pedig a 93 százaléka gondolja úgy, hogy a szülői segítség nagyon fontos egy fiatal pár számára, ez pedig erősíti a két csoport kapcsolatát (KINCS, 2019). A fiatalok 80 százaléka és az idősek 88 százaléka gondolja úgy, hogy ösztönzi a gyermekvállalást, ha az unokákat rá lehet bízni a nagyszülőkre, ezért a nagyszülők jelenléte a családban magasabb gyermekvállalási szándékkal jár együtt.

A nagyszülő erőforrás a család számára, ahogy a család is erőforrás az idősek számára (KINCS, 2022b). A két generáció között erős kohézió figyelhető meg, tízből kilenc felnőtt nyilatkozta azt, hogy alapvetően jól megértik egymást a saját családjukban az idősebbek és a fiatalok, s a családokban szoros a kapcsolat a nemzedékek között. A válaszadók háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a család idősebb és fiatalabb tagjai legalább heti szinten találkoznak, továbbá kiderült az is, hogy a fiatalok és az idősek támaszkodhatnak egymásra. Tíz felnőttből kilenc nyilatkozta azt, hogy családjukban az unokák és a nagyszülők kapcsolata kifejezetten jó, és a családok 78 százalékában a gyermeknevelésben is aktívan részt vállalnak a nagyszülők.

Tényleges, vágyott és ideális gyermekszám

Egy társadalom jelenlegi és jövőbeli lehetőségeinek megismerése s az előttünk álló esetleges kihívások feltárása, megoldása szempontjából különösen fontos, hogy az eredetileg tervezett (vágyott) és a ténylegesen megvalósuló gyermekszám közötti különbséget (termékenységi rés) minimalizáljuk, vagyis megszülessenek a vágyott gyermekek (Engler–Pári, 2022). A kutatási eredmények (Fűrész–Székely, 2019; KINCS, 2019; Kapdebo et al., 2022) többek között azt mutatják, hogy a tervezett és a ténylegesen megvalósuló gyermekszám közötti eltérés több tényezőre is visszavezethető: a nem megfelelő párkapcsolatra, egy-egy váratlan betegségre, az egészségi állapotra, az életkorra, illetve az anyagi feltételek változására.

Az ideális gyermekszám is fontos demográfiai mutató, mely a személyes gyermekvállalási szándékoktól és döntésektől független, a társadalomra vonatkoztatott átlagos gyermekszámot mutatja be. A KINCS kutatásai alapján a magyarok két vagy több gyermeket tartanak ideálisnak, és a saját életükben is átlagosan 2,3 gyermeket terveznek (KINCS, 2019, 2021). A Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a KINCS közösen vizsgálta az EU országaiban a családokkal kapcsolatos attitűdöket, s kiderült, hogy Magyarországon a legmagasabb azok részaránya (40%), akik szerint három gyermek ideális egy családban, és csupán egy százalék tudja elképzelni az életét gyermektelenül. A tőlünk nyugatabbra fekvő országokban csak a válaszadók 17 százaléka szerint optimális három vagy több gyermek, miközben öt százalék tervez gyermekmentes életet (KINCS–Századvég, 2021).

Hazánkban a 18–35 éves fiatalok családcentrikusak (KINCS 2020, 2021; Engler et al., 2022), és ez a korcsoport a Covid–19-járvány negatív hatásai ellenére továbbra is két-három gyermek vállalását tervezi. A többség két gyermeket tart ideálisnak. Engler (2018) egyetemisták körében végzett kutatása szerint a kívánt gyermekszám (2,5) jóval magasabb a tényleges gyermekvállalási mutatónál.

Egy másik kutatás (Kapitány–Spéder, 2018) rámutatott arra is, hogy a párkapcsolat megléte – stabilitása, formája –, illetve hiánya alapvetően meghatározza a magánéleti terveket. A Hungarostudy 2021 kutatás szerint a házasságban élők messzemenően kiemelkedtek mind a már megszületett gyermekek száma, mind az ideálisnak tartott gyermekszámok alapján. Azonban ezt a csoportot nem az élettársi kapcsolatban élők követik, hanem az egyedül élő, de párkapcsolattal rendelkező válaszadók. Ők egyéb dimenziók mentén is váratlan eredményt mutattak (biztos tervezés, tervezett gyermekszám), amiből arra következtethetünk, hogy az együtt járók esetében számolni lehet mind a későbbi házasságkötésükkel, mind a gyermekvállalási szándékukkal. A mintában nagy számmal jelen lévő pár nélküli egyedülállók a legkevésbé optimisták a jövő tekintetében (Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022).

A Hungarostudy felmérés során kiderült, hogy ha az általános terveket nézzük, vagyis azt, hogy szeretne-e valaki gyermeket, illetve hány gyermeket tervez, nem igazolódik be az a feltételezett sorrend, hogy a házasokat a lazább kapcsolati forma követi, azonban a belátható időre szóló jövőképnél a kapcsolat erőssége szerint rendeződnek az elképzelések. A párkapcsolatban élő még gyermektelenek terveznek a legnagyobb arányban gyermeket vállalni (Engler et al., 2022). Azok, akiknek még nem született gyermekük, de akarnának gyermeket vállalni, átlagosan 30,5 éves korukban szeretnének először szülővé válni, ugyanakkor „a férfiak, a felsőfokú végzettségűek, a munkanélküliek és az egyedülállók ennél későbbi időpontot jelöltek meg. Van összefüggés a szülővé válás tervezett kora, valamint a kérdezett neme és iskolai végzettsége között: a férfiak későbbre tervezik az első gyermek vállalását, mint a nők, és a felsőfokú végzettségűek azok, akiknél a legjobban kitolódik az első gyermek vállalásának tervezett ideje” (KINCS, 2021: 10).

A KINCS 2019-es Baba-Mama kutatásának (Fűrész–Székely, 2019) eredményei szerint az átlagos tervezett gyerekszám akkor 2,34 volt. A házasok több gyermeket terveznek, mint az élettársi kapcsolatban élők. Összességében a gyermekvállalási korban lévő (18–45 éves) magyarok négyötöde legalább két gyermeket szeretne.

A gyermekvállalás fontosnak ítélését a Hungarostudy kutatás is mérte, és a 2021-es adatokból kiderül, hogy az ideális gyermekszám a 40–49 évesek között 2,13, a 30–39 évesek körében pedig 2,11 volt. Az ideális gyermekszám értéke biztosítaná a hazai népesség reprodukciójához szükséges szintet (2,1). Azonban a tényleges gyermekszám az egyszerű reprodukcióhoz szükségestől elmaradt: a negyvenévesek körében 1,54 volt, a harmincévesek kohorszában pedig alig haladta meg az egy gyermeket (1,03). A vizsgálat során megállapították, hogy a gyermeket tervezők előzetes megfontolásaikban a megfelelő lakás, az anyagi stabilitás és a biztos jövedelem előfeltételeit részesítik előnyben. A gyermeket nem tervezőknél szándékuk esetleges megváltozásában a jövedelmi viszonyokon kívül a munkavállalási tényezők (biztonság, családbarátság) játsszák a legfontosabb szerepet (Papházi et al., 2022).

A külhoni magyar családok szociológiai vizsgálatával egy 2018-as adatfelvételben foglalkozott a KINCS (Papházi et al., 2019). A Kárpát-medencében, de az anyaország határain kívül élők körében Erdélyben a legnagyobb az a gyermekszám, amely a leginkább kívánatos lenne egy családban (2,45), és a Felvidéken a legkisebb (2,25). A vizsgálat szerint a határon túli magyarok körében az átlagos gyermekszám magasabb, mint hazánkban, de a kutatók (Kapitány–Spéder, 2017; Fűrész–Székely, 2019; Péti et al., 2020) szerint néhány jel arra mutathat, hogy ez közeledhet a hazaihoz. A tervezett gyermekek átlagos száma még mindig meghaladja a népesség reprodukciójához szükséges szintet, az ideális gyermekszám pedig még ennél is magasabb, ami bizakodásra adhat okot. A gyermekvállalást befolyásoló tényezőket vizsgálva a külhoni megkérdezettek szerint a gyermekvállalás elsődleges feltétele a megfelelő partner és az otthon megléte, ami összecseng a magyarországi kutatások tapasztalataival is.

A gyermekvállaláshoz kapcsolódó várható népesedési tendenciák

Az, hogy milyen egy adott ország korfája, vagyis a lakosság kor szerinti megoszlása, jól mutatja, hány gyermek születik, illetve mennyien tartoznak a fiatalabb és az idősebb korosztályokba. A gyermekvállalás, a gyermekek születése ennélfogva is kulcsfontosságú, hiszen napjainkban nemcsak hazánkban, hanem a többi uniós tagállamban is az tapasztalható, hogy egyre idősödik a társadalmunk. A népesség idősödése az alacsony, reprodukciós szint alatti termékenységgel és a születéskor várható átlagos élettartam emelkedésével is összefüggésbe hozható. A társadalom reprodukciójához 2,1-es termékenységi arányszámra lenne szükség. A legfrissebb adatok szerint ezt a reprodukcióhoz szükséges szintet egyik uniós tagállam (így Magyarország) sem érte el (Eurostat, 2023). Magyarországon a születési statisztikák, így a teljes termékenységi arányszám is 2011-ben érte el történelmi mélypontját (1,23), ezt követően 2021-ig alapvetően emelkedő tendenciát mutatott. Ebben az évben a mutató értéke 1,59 volt, 2022-ben az előzetes adatok szerint pedig a teljes termékenységi arány egy nőre becsült értéke 1,52-ra csökkent.

A népesség számáról, összetételéről a tízévente sorra kerülő népszámlálások adatai alapján készíthető a legrészletesebb kép. Azonban azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a népesség számának alakulását a születések (a termékenység) mellett a halálozások száma, valamint a be- és a kivándorlás üteme is befolyásolja. Magyarország népessége 1981 óta folyamatosan csökken. 1980-ban még valamivel több mint 10,7 millióan éltünk az ország jelenlegi területén, ekkor volt a legmagasabb hazánk népességszáma. A legfrissebb, 2022-es népszámlálás adataiból jól látható, hogy a népességfogyás folytatódott: október 1-jén, a népszámlálás időpontjában 9 millió 604 ezer fő volt hazánk népessége, 333 ezerrel kevesebb, mint a 2011-es népszámláláskor (KSH, 2023). A népességcsökkenés a természetes fogyással hozható összefüggésbe, vagyis azzal, hogy többen halnak meg, mint amennyien születnek. Öregszik a társadalmunk, és ez az idősödő korösszetétel okozza azt, hogy egyre több az elhunytak száma a megszülető gyermekekhez képest. Nehézséget jelent az is, hogy egy idősödő népességben, miközben az időskorúak száma növekszik, addig a szülőképes korban lévő, 15–49 éves nők létszáma csökken, hazánkban évente átlagosan 15–20 ezer fővel esik vissza.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint (European Commission, 2021) az uniós tagállamok döntő többségében 2040 és 2070 között a tizenöt éven aluliak arányának visszaesése várható, ami a csökkenő termékenységgel és az idősödő korösszetétellel hozható összefüggésbe. Hazánkban az előbb említett időszakban megközelíti a 19 százalékot a gyermekkorúak aránya, amely várhatóan valamelyest meghaladja majd az uniós átlagot. A V4-országok közül előreláthatólag csak Csehországban lesz kedvezőbb a mutató értéke, mint Magyarországon, ahogy a hazánkkal határos országokban is a magyarországinál alacsonyabb arányszámokra lehet számítani.

Összefoglalás, főbb megállapítások

Az elmúlt évtizedekben Európa-szerte pluralizálódtak a családformák, és ez hazánkban sincs másként. A hivatalos statisztikai adatok szerint a magyar társadalomban a 2010-es évek elejétől egyre pozitívabb a házasság intézményének és a családalapításnak a megítélése, amiben a családbarát gondolkodás, a célzott és sokrétű családtámogatások meghatározó szerepet játszanak. Mindezt megerősítik a KINCS kutatásai.

A magyar társadalom tradicionálisan családközpontú, értékként tekint a gyermekekre, azonban a magyar családokban hosszú évtizede kevesebb gyermek születik, mint ahányat a szüleik terveztek vagy ideálisnak tartanak.

Az emberek hazánkban legalább két gyermeket szeretnének (Engler et al., 2022). Míg korábban öt vágyott gyermekből három született meg, addig napjainkban – a családtámogatási intézkedések hatására – Magyarországon már ötből négy érkezik a családokba, így egyre kisebb a különbség a tervezett és a megszülető gyermekek száma között (KINCS–Századvég, 2021). A párkapcsolati fókuszú kutatásokból (Horváth-Szabó, 2007; KINCS, 2020; Engler et al., 2022; Papházi et al., 2022) egyértelműen látszik, hogy a stabil párkapcsolatban – jellemzően házasságban – élők körében a legmagasabb az ideálisnak tartott gyermekszám, és a vágyott gyermekek többsége náluk meg is születik.